A fényezett, színes papírnyomtatvány a tegnapi postával érkezett. Német cég itteni leányvállalata értesít arról, hogy ha január 9. és 19. között fölkeresem a plázában fenntartott üzletét, akkor a törzskártyával minden leértékelt termékre 20 százaléknyi kedvezményt ad. Talán élek a lehetőséggel, ez azonban magánügy lenne, ha a meghívót nem a nevemmel és a címemmel együtt nyomtatták volna ki. Mintha csak rám gondoltak volna, miközben tudom, hogy vagyunk néhány százan-ezren, akik a nevükkel-címükkel kinyomtatva értesültek ugyanerről a marketing-fogásról.

Járom a nyomdaipari kiállításokat, és vagy tíz éve interjút készítettem a legpatinásabb német cég ügyvezetőjével. Az ukrán származású, NDK-beli főiskolán diplomát szerzett, a berlini fal ledöntése után pedig az NSZK-ban is karriert csináló mérnök elmesélte, hogy digitális nyomógépük egyelőre kereskedelmi termékeket reklámoz, de látja benne a sajtóbeli működés lehetőségét is. Amit ő akkor mondott, az most válasz a konrada álnevű kommentelő megjegyzésére. A hetilapok túlélik-e a digitális sajtót? című bejegyzésemhez imigyen szólt hozzá: „Azok sem fogják, csak idő kérdése.” Nem hiszek abban, hogy a papír alapú sajtó halálra van ítélve. Vannak olyan részei - a napilapok és a folyóiratok -, amelyek aligha maradnak meg, de például a hetilap akár még virágzásnak is indulhat.

Külföldön már vannak olyan magazinok, amelyeknek telik közvélemény-kutatásra. Szociológusok mérik föl az előfizetőket, akiket mondjuk öt különböző kategóriába sorolnak. Mindegyikben található néhány száz vagy ezer olvasó közös érdeklődési körrel, de különböző igényekkel. A magazinnak van egy közös része, melyet minden előfizető figyelemmel kísérhet. Az ötször egyedi (látszólag egyéni) rész pedig az előfizető ízlésének megfelelő cikkeket és hirdetéseket tartalmazza. Az utóbbiakból például beragasztott púderes zacskót vagy kölnis üvegcsét. E gyakorlatnak már kultúrája van a nálunk polgáriasultabb és tőkeerősebb országokban.

Ha a magyarországi hetilapoknak telne az olvasóközönség rendszeres fölmérésére és a belőle következő egyénítésekre, a közvélemény-kutatás is kiszabadulhatna a politika fogságából. Akkor a szociológusok nem abból élnének, hogy a pártok által sugalmazott kérdéseket tegyék föl az embereknek, hanem abból, amivel a névre szóló üzeneteket előállító digitális nyomógépek kecsegtetik az előfizetőket. Az egyénített érdeklődés kielégítésével.                    

Még a három napon belül vagyunk, amíg tartanak az úgynevezett csodák. A politikusok és az újságírók javában értelmezik a hét eseményét, Szanyi Tibor kilépését a Magyar Szocialista Pártból. A „szocik fenegyereke” fel-felönt a garatra, és ilyenkor azt se tudja, hogy mit beszél. Továbbá képtelen feldolgozni, hogy Brüsszelből haza kellett jönnie. Ráadásul rossz a helyesírása (erre a megjegyzésre e sorok írója vetemedett).

Talán csakugyan a sértettség beszél Szanyi „kapitányból”, mindazonáltal van egy mondata, amelyen érdemes eltűnődni. Sok egyéb mellett megemlítette, hogy „Három választáson gyakorlatilag földbe döngölték az MSZP-t. Ebből semmilyen következtetést nem akart levonni a pártvezetés.” (Heti TV, 2020. január 6.) Az első volt ugyebár az országgyűlési választás 2018-ban, a második a májusi Európa-parlamenti voksolás tavaly, a harmadik pedig október 13-án az önkormányzati választás, amelyen szerinte az MSZP eltűnt a kistelepülésekről.

Nekem is feltűnt, hogy a jelenlegi vezetés elmulasztotta a szembenézést a sikersorozatnak korántsem nevezhető fejleményekkel, mégis nyitva hagynám a kérdést, vajon igaza van-e Szanyi Tibornak a saját (volt) pártjával szemben. Megnéztem inkább, hogy az értelmezők tavaly miket mondtak az MSZP-ről. Ötvenhétszer valami figyelemre méltót, heti átlagban egyszer jellemezték, ebből huszonhat volt az elmarasztalás, kéthetenként tehát egy. Íme, az idézőjelek közé tehető szavak: agonizál, csökevényesedik, elavult, elfogyott a vonzereje, gödörben van, gyengélkedik, kimerült, az ellenzék leggyengébb láncszeme, lenullázta önmagát, meggyengült, megöregedett, provincializálódott, szenilizálódott, végelgyengülésben szenved, vége van.

Az értelmezők elfogultan vagy elfogulatlanul, ellenségesen vagy sajnálkozva fogalmaztak. Sosem tudták elfogadni az MSZP-t, vagy kiábrándultak belőle. A felsorolásból kirajzolódik a Magyar Szocialista Párt csüggesztő, keserves, lehangoló, lesújtó, nyomorúságos, sajnálatra méltó, sanyarú, siralmas, szánalmas állapota. Ki-ki kiválaszthatja a számára megfelelő jelzőt. Egy értelmezőt azért megneveznék, az idei elsőt. Friss Róbert jó tollú publicista, évtizedekig a Népszabadság szerkesztője volt, mostanában az egyetlen ellenzéki napilap, a Népszava főszerkesztő-helyettese. Aligha feltételezhető róla, hogy rossz szándékkal vagy sértettségből írta volna a mai számba: „Az MSZP szellemileg valóban kiüresedett.”      

Üllői út 129. Ez a Fradi címe. Ha egy hu-t teszünk hozzá, a szurkolók honlapjáé is. Ügyesen markolja össze mindazt, amit időszerűnek vélnek a szerkesztői. Olvastam például arról, hogy vért kérnek egy kórházban fekvő drukkernek. Majd’ mindene megvan, amiről fölismerhető egy sajtótermék, csupán az hiányzik, ami nélkül mégse lehet sajtótermék: sehol se találom a felelős kiadó nevét. Van viszont egy érdekessége: közölte a klubelnök évértékelőjét. A 41. perctől hallottam egy gondolatmenetet szűkebb érdeklődési körömről.

Kubatov Gábor szerint az újságírók „csak isszák a vizünket”, és „Akik kárt okoznak, azokkal nem dolgozunk. De ehhez az kellett, hogy kiépítsük a saját médiarendszerünket.” Szóba hozta a zöld-fehér magazint (6000 példány), a Fradi TV-t (adásonként 150 ezer érdeklődő), a mérkőzéseket, amelyeket olykor „450 ezer ember nézett végig”, ám akik odakapcsoltak, vannak milliónyian is. „Nekünk megvannak a saját csatornáink, mi tudunk kommunikálni a saját szurkolóink felé, és ez nekünk elég.” Az eszmefuttatásból nem felejtette ki, hogy 2019-ben 5800 Fradi-sálat adtak el, és volt olyan nap, amikor a stadionban berendezett boltjuk 10 millió forintos forgalmat csinált.

A klubelnök tehát egy sorba helyezte a saját médiarendszert és a Fradit jelképező holmikat. Szemléletéből kirajzolódik, hogy a portékát (sportolót, mérkőzést, sálat, tányért, kulcstartót) az újságírónak nevezett marketingesek segítségével kell eladni, akik értelemszerűen a klub érdekeit képviselik. Mert „ha nincs érdekképviseletünk, akkor azt csinálnak velünk, amit csak akarnak.” Kubatov úr mindvégig hangsúlyozta, hogy nem politikusként nyilvánul meg, hanem a legnépszerűbb magyar klub vezetőjeként. Igen ám, de nem vonatkoztathatunk el attól, hogy a nagyobbik kormánypárt alelnöke is. A politikai kampányok egyik működtetője, akiről Föld S. Péter, a csípős nyelvű publicista írta, hogy „a keresztneve a politikában jártas emberek körében nem Gábor, hanem Lista”. (HírKlikk.hu, 2020.01.07.)

Más nézőpontból közelítem meg a december 31-én elhangzott beszédet. Közöltem ugyan egy 30 oldalas tanulmányt a Fidesz médiapolitikájáról, beismerem azonban, hogy a kormánypárti politikusok eligazító megszólalásai híján inkább csak feltételezésekbe bocsátkozhattam. Hálás vagyok Kubatov Gábornak, hogy fradis évértékelőjében végre kristálytisztán fogalmazta meg pártja elképzelését a nyilvánosságról.       

Egy sajtótörténeti lábjegyzet kedvéért hadd rögzítsem az újságírói teljesítményt. Szanyi Tibor szocialista politikus ma reggel hétkor jelentette be a Twitteren, hogy megszüntette tagságát az MSZP-ben. Hét óra után hét perccel már olvashattunk egy rövid cikket erről az Index.hu-n. Bíró Marianna politikai szakíró beszélt vele telefonon, és a figyelemre méltó bejelentést kiegészítette azzal, hogy Szanyi szerint „az MSZP nem vagy nem eléggé baloldali”. Régimódi újságíróként senkit sem hívnék föl reggel nyolc előtt és este nyolc után, azt azonban elismerem, hogy a digitális hírversenyben szép teljesítmény volt egy kolleginától.

A bejelentést persze már vártuk április óta. Az MSZP ugyanis nem Szanyi Tibort jelölte egyetlen mandátumára az Európa-parlamentben, ezért az uniós okosfalu-projekten dolgozó magyar politikus kénytelen-kelletlen hazajött Brüsszelből - a személyes bizonytalanságba. S mert a párttársai nem bizonyultak bajtársaknak, sértettségében alapított egy mozgalmat. Régebben is pedzegette már, hogy „Az MSZP-től balra is van élet, sőt nem kicsi.” (Népszava, 2013.09.17.) Most alighanem elérkezettnek látja az időt, hogy helyet foglaljon nézeteinek a politikai térben.

Eddig is hajlamos volt kiszólni a kórusból. Ami nem tetszett neki, azt szóvá tette, és ezzel az MSZP fenegyerekének számított Számítástechnikai szempontból szintén kilógott a pártjából. Jelen van a Facebookon, a Twitteren és a Tumblr-n, bravúrosan bánik a közösségi oldalakkal. Előnyéből fakad azonban a hátránya is. Annyira stílusjegyévé vált a rövidítés, a központozás hiánya, a világhálós szleng, hogy amikor a hagyományos térben szólalt meg, akkor százszámra termelte a helyesírási hibákat. Ismerek napilap-szerkesztőt, aki egy idő után feladta, és olvasatlanul-javítatlanul küldte nyomdába az újságoldalnyi terjedelmű cikkét.

Ezekről a nem föltétlenül tartalmi kérdésekről néhányszor vitatkoztam vele, és becsületére válik, hogy hajlott az eszmecserére. Egyszer-kétszer azt is megkockáztattam, hogy ha a pártja esetleg illegalitásba szorul, szívesen írok majd a Szanyi szerkesztette földalatti újságba, melyet el is neveztem szanyizdatnak. Most, hogy maga mögött hagyta az MSZP-t, bocsánatot kérek a szóviccért, amelyből immár párt nélkül akár még portálnév is lehet a digitális sajtóban.

Tíz mondat Szanyi Tiborról

A világháló falurossza. (Pilhál György újságíró, Magyar Nemzet, 2002. január 8.)

Szanyi Tibor hangos, de nem befolyásos a párton belül. (Ágh Attila politológus, Magyar Nemzet, 2011. február 28.)

Álkülönutas. (Megyeri Dávid újságíró, Magyar Nemzet, 2011. május 9.)

Ő a párt időnként feltörő tudatalattija. (Papp László Tamás újságíró (hvg.hu, 2012. szeptember 27.)

A baloldal legőszintébb politikusa. (Csermely Péter újságíró, Hír TV, 2013. március 8.)

Nem az a politikus, aki belesimul a tapétába. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Origo.hu, 2013. április 8.)

Szanyi imázst teremtett a politikai bunkóságból. (Trencséni Dávid újságíró, ATV, 2013. november 21.)

Ahol Szanyi a miniszterelnök, ott tök mindegy, hogy ki van a kormányban. (Kuncze Gábor volt SZDSZ-politikus az ellenzéki árnyékkormányról, ATV, 2015. december 26.)

Szanyi különc viselkedése, fura nyilatkozatai miatt időzített kommunikációs bomba. (Nagy Attila Tibor politológus, 24.hu, 2018. június 18.)

Szanyi Tibor már a pártjától is független. (Stumpf András újságíró, ATV, 2019. június 3.)

Baloldali fordulatra és teljes vezetőcserére van szükség az MSZP-ben. (hvg.hu, 2009. június 22.) 

Megfertőzték a hatalombrókerek és a mutyilovagok. (Népszava, 2009. november 23.)

2006-ban indult a romlás. Az önkormányzati választás volt az a pillanat, hogy elszakadtak a gyökerek. (tv2, 2012. március 28.)

Lehet azt mondani, hogy milyen marha szervezettek vagyunk, de vannak komplett megyék, amelyek úgy üresek, ahogy vannak. (ATV, 2014. május 26.)

Maga a párt jelenleg egy csődtömeg. (Tumblr.com, 2015. november 19.)

Az MSZP mint projekt már alig menthető. (Zoom.hu, 2018. június 13.)

Ez így nem párt, csak egy degenerálódó, belterjes klub. (atv.hu, 2019. június 3.)

Megszüntettem az MSZP-ben viselt tagságomat és tisztségeimet. (Twitter.com, 2020. január 6.)

Mintegy tizenöt éve mondom, hogy számomra az MSZP nem vagy nem eléggé baloldali. (Index.hu, 2020. január 6.)

Mindent megtettem, hogy balra fordítsam a pártot, de erre szóban volt csak hajlandóság. (InfóRádió, 2020. január 6.)

A legutóbbi napokban Áder győzködött, Gulyás Gergely pontozott, Fekete-Győr orbánozott, Lendvai koptatott, Márki-Zay visszatartott, Puzsér fegyverkezett, TGM pedig térkövezett. Lefülelt mondatok.

Nem az számít, hogy ki a legnagyobb kicsi. (Tüttő Kata szocialista politikus, budapesti főpolgármester-helyettes az ellenzéki pártokról, ATV, december 30.)

A tömbbe összeállt ellenzék és az elforduló fiatalok olyan elegy, amitől ha nem is tántorog, de fejét forgatja a Fidesz. (Tóth Richárd újságíró, hvg.hu, december 30.)

Választási szempontból kifizetődő neki, ha egyszerű vidéki fiúnak látják. (Bozóki András szociológus, volt kulturális miniszter Orbán Viktorról, HírKlikk.hu, december 30.)

Előbbit kiütéssel nyerte a nemzeti oldal. Utóbbit viszont csak pontozással. (Pilhál Tamás újságíró az Európa-parlamenti és az önkormányzati választásról, PestiSrácok.hu, december 31.)

Aki kiütéssel szokott nyerni, annak a pontozásos győzelem visszalépés. (Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, atv.hu, december 31.)

Az egész évtizedet Orbán Viktor hatalmaskodása jellemezte. (Fekete-Győr András Momentum-politikus, Facebook.com, december 31.)

Minden borulni fog, ami nem korrekt alapokon nyugszik. (Bozsák Angéla jósnő 2020-ról, Fejér Megyei Hírlap, december 31.)

Nem a természetet, hanem a saját természetünket kell legyőzni. (Áder János köztársasági elnök, M1, január 1.)

A tudásból lesz művészet és hatalom. (Orbán János Dénes költő, Magyar Rádió, január 1.)

A győzelem nem tett minden ellenzékit zsenivé és szentté, lesznek mellényúlások és lenyúlások. (Lakner Zoltán politológus, HVG, január 2.)

Az utolsó tíz évben Magyarországon mindent letérköveztek. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, ATV, január 2.)

Vannak jó dolgok, de az egész nem jó. (Kincses Károly fotótörténész, Népszava, január 2.)

Jelenleg nagy pénz van és kis foci. (Bartus László újságíró, Hócipő, január 2.)

Nehezen tanulok, és könnyen felejtek. (Szacsvay László színész, Magyar Katolikus Rádió, január 2.)

Úgy, hogy hát így. (Bóta Gábor színikritikus, Klubrádió, január 3.)

A kormányzat újra meg újra kiönti műanyagból a kultúrát, de valahogy mindig valami fegyver alakú képződik belőle. (Puzsér Róbert publicista, Magyar Hang, január 3.)

A mai rendszerben a nyilvánosság az egyetlen visszatartó erő. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, ATV, január 3.)

A függetlenség nem véleménysemlegességet jelent, csupán azt, hogy az újságírók és a szerkesztők döntik el, mi és hogyan kerül be az újságba. (Babos Attila újságíró, SzabadPécs.hu, január 4.)

A Fidesz mindig is képes volt erőt meríteni az egyes választások tanulságaiból, legyenek azon kiütéses vagy pontozásos győzelmek. (Dömötör Csaba miniszterelnökségi államtitkár, Magyar Nemzet, december 4.)

A hatás még tart, de napról napra kopik. (Lendvai Ildikó szocialista politikus az Orbán-rendszerről, Facebook.com, január 4.)

A rés már látszik a falon. (Föld S. Péter újságíró, HírKlikk.hu, január 5.)

A szerkesztést 1968-ban kezdtem diáklapnál, és nemrég fejeztem be diákportálnál. Közben megfordultam napilapnál, hetilapnál és folyóiratnál is. Leginkább a hetilap ritmusát éreztem, a karácsonyi összevont szám megszerkesztése után jól jött például a kéthetes szünet. Most már inkább csak olvasó és dokumentátor vagyok, ezzel magyarázható, hogy másként élem meg a helyzetet.

Hetente készítek összeállítást, és csütörtökön lelhető fel a legtöbb ütős mondat. Ekkor jelennek meg a hetilapok. Szombaton a napilapok hétvégi mellékletei látnak napvilágot, és e két hetilap-típus közé ékelődik a Magyar Hang, amely a pénteket választottá. A felhozatalból telik a Lefülelt mondatok című összeállítás második felére. Igen ám, csakhogy a Magyar Narancs december 19-én jelent meg 1500 forintért, a címlapján Vitray Tamással, és jövő csütörtökön várható az újévi első száma. A 168 Óra is december 19-én látott napvilágot 890 forintért, a címlapján Básti Julival, és ugyancsak jövő csütörtökön várható az idei első száma. A sors iróniája tehát, hogy ami hetilap-szerkesztőként a kényelmemre szolgált, amikor még az online sajtó éppen csak ébredezett, az most vásárlóként-dokumentátorként kellemetlenül érint.

Két eset lehetséges. Az egyik az, hogy a magyar nyelvű hetilapok nyereségesek, ezért függetleníthetik magukat az online versenytársaktól. A másik az, hogy reménytelen a helyzetük, és már nem is figyelik, mi történik a digitális sajtóban. Érzékelhetőek azonban a változtatni akarás jelei is. Az idén például január 2-i dátummal látott napvilágot az Élet és Irodalom, a HVG, egy nappal később pedig a Magyar Hang. (Csatlakozott hozzájuk a kéthetenként megjelenő Hócipő is.) Mellesleg megoldották a gondjaimat, elvégre ma délután teljes mondat-összeállítást adhatok le. Biztató, hogy vannak szerkesztőségek, amelyek vállalják a karácsony meg a szilveszter közti munkát, hogy az újév első hetében jelenhessenek meg.

Egyelőre azok a redakciók se jártak pórul, amelyek a dupla számot és a későbbi megjelenést választották. Digitális versenytársaik ugyanis megkímélték őket, a múlt év utolsó tíz napján fél gőzzel tartottak ügyeletet. Ebből azonban nem föltétlenül az következik, hogy mindig így lesz. Ha a hetilapok nem akarják elveszíteni az olvasóikat, akkor bizony a kényelmi szemponthoz ragaszkodó szerkesztőségeknek is be kéne tömni az év első hetében tátongó lyukat.                  

A múlt év termése című bejegyzésem január elsején nem aratott átütő sikert. Mindössze néhány százan olvasták, valószínűleg az elvont témája miatt. A fikakultúrában aligha tarthat számot érdeklődésre az a gondolatmenet, amely a mondatok minőségét latolgatja. Az igényesebb kommentelők kifejtették persze az álláspontjukat, és a megnevezett médiumok közül hiányoltak néhányat. Nem sorolhattam föl mind a 109-et, amelyből hetente válogattam a Lefülelt mondatok című összeállításba, hogy érzékelhető legyen az ország hangulata. Egy-egy szerkesztőség mondattermő képességét illető kérdésre azonban szívesen válaszolok.

Egy újságíró kolléga például azt firtatta, vajon a FüHü.hu-t az egy kattintással hozzáférhető menüsorból miért helyeztem át a némi erőfeszítéssel elérhető kategóriába. A magyarázat látszólag egyszerű: 2018-ban még 75 fühüs mondatot vehettem föl a heti válogatásba, ezzel az élmezőny végén foglalt magának helyet a portál. Tavaly azonban csak 15 mondattal került be az évi 52 összeállításba. Vajon miért esett vissza? Leginkább azért, mert a portál tulajdonosa „elfelejtette” kifizetni a jó tollú munkatársakat, akik elhagyták a szerkesztőséget. Akik maradtak, igyekeztek ugyan fenntartani a szerkesztőség látszatot, ám az energiájukból csupán 15 jó (ütős) mondatra telt. Közéjük tartozott Szele Tamás, aki a gyér termésből 12 mondattal vétette észre magát. 2019 közepén ő is kiszállt, és a portál érdekessége elenyészett.

Még nem vonnám le a szakmai tanulságot, mert a magyar sajtó közelmúltjából ígérkezik egy másik példa is. Évtizedek óta a polgári újságírás zászlóshajójának számított a Magyar Nemzet. 1998 és 2008 között a munkatársai közé sorolhatta Temesi Ferenc írót, aki a hétvégi mellékletet tárcákkal tisztelte meg. Szállóige-gyűjteményemben a legtermékenyebb szerzők egyike, ebből a korszakból 22 kristálytiszta mondását jegyeztem föl. Ugyanebben az évtizedben a Magyar Nemzetből 61 ütős mondatot válogattam be, vagyis a szállóigék harmada egyetlen szerzőtől származott. Közte és a szerkesztőség között konfliktus alakult ki, mely szakítással végződött, és a redakció mondattermő képessége visszaesett.

Amikor tehát a sajtó két tevékenységi formáját vizsgáljuk, a hírgyártást és a véleménynyilvánítást, akkor az utóbbiban gyakran tűnnek föl egy-egy szerző eredeti gondolatai. A személyiség jelenléte megemeli az újság színvonalát, hiánya (távozása) pedig visszasüllyeszti a futottak még-kategóriába.             

Az ellenzéki pártok mindig akkor beszélnek összefogásról, amikor már nagyon késő vagy túl korai. (Gémesi György gödöllői polgármester, 24.hu, 2019. március 4.)

Elég nagy kudarc, hogy megint nem tudtak összeállni. (Kéri László politológus az Európa-parlamenti választásról, ATV, 2019. április 5.)

Pipa leszek, ha a kis küzdelmeinkre rámennek a nagy ügyeink. (Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, budapesti főpolgármester-jelölt, 24.hu, 2019. június 14.)

Az ellenzéki pártok legnagyobb problémája, hogy aszfaltpártok. (Galló Béla politológus, M1, 2019. június 30.)

Ez az együttműködés valódibb a korábbiaknál. (Kuncze Gábor volt SZDSZ-politikus, Klubrádió, 2019. augusztus 29.)

Főleg vidéken az ellenzéki pártok komoly káderhiányban szenvednek. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, 168 Óra, 2019. szeptember 5.)

Ha ilyen széles egységet létrehozva sem lesznek sikeresebbek, mint öt éve voltak, akkor minden reményük elvész. (Török Gábor politológus, Nyugat.hu, 2019. szeptember 12.)

Tizenkilencre lapot húztak, és véletlenül bejött nekik. (Pilhál Tamás újságíró az önkormányzati választásról, PestiSrácok.hu, 2019. október 15.)

Nem az számít, hogy ki a legnagyobb kicsi. (Tüttő Kata szocialista politikus, budapesti főpolgármester-helyettes, ATV, 2019. december 30.)

Egyelőre önkormányzási összeszokás van. (Fekete-Győr András Momentum-politikus, Népszava, 2020. január 3.)

Rájár a rúd az MSZP-re. Ma reggel a közszolgálati rádióban csípős nyelvek tették szóvá, hogy az országgyűlési frakció tagjai nem akarnak elszámolni 83 millió forinttal. A számonkérés előzménye, hogy 2018 közepén a szocialista honatyák és -anyák is megszavazták a képviselők fizetésemelését. Az alapdíj 748 ezerről 948 ezer forintra emelkedett, a havi jövedelem pedig a bizottsági tagságokból és vezetői pótlékokból eredő pénzzel együtt elérte ennek dupláját. Nem csoda, hogy a nyilvánosság fórumain egymás után jelentek meg a fanyalgó vagy kifejezetten elmarasztaló vélemények.

A kedvezőtlen visszhangot a szocialista képviselőcsoport tagjai olyannyira a szívükre vették, hogy bejelentették: a különbözetet jótékonysági célra utalják át. S bár a javukra írtam volna, ha ezt a pénzt a független sajtó működtetésére szánják, elfogadhatónak véltem a döntésüket, miszerint inkább a rászorulók étkeztetésére fordítják. Adósak maradtak ugyan az átláthatósággal, a kormányhoz húzó rádiósokkal ellentétben mégis elfogadtam, amit az egyik MSZP-politikus úgy fogalmazott meg, hogy Nyírbátortól Zalaegerszegig enyhítik a nélkülözők szinte kilátástalan helyzetét. Megértettem, hogy nem akarták nagydobra verni a szociális érzékenységüket.

Bangóné Borbély Ildikó tegnap, egy sajtótájékoztatón azért elkottyantotta, hogy a parlamenti jövedelméből havonta 260 ezer forintot szokott átutalni a Horn Gyula Szolidaritási Alap számlájára. Egy másik szocialista politikus elejtett megjegyzésből azt is megtudtam, hogy az adományok összege a legutóbbi másfél évben 33 millió forintra rúgott. Tóth Bertalan pártelnök pedig más adattal is fölkeltette az érdeklődésemet. Nemrégiben azt nyilatkozta, hogy Kövér László, az országgyűlés elnöke 2018 nyara óta 19 millió forintra büntette őket. Ha a 33 plusz 19 millióhoz, vagyis az 52 millió forinthoz számoljuk a nettó parlamenti jövedelem 10 százalékát, amelyet a szocialista politikusok az MSZP működtetésére szánnak, akkor kijön ama bizonyos 83 millió forint.

A tetemes összeg eddigi álláspontom felülvizsgálatára késztet. Már nem állítom, amit néhány hete könnyű kézzel írtam ide, hogy jó pénzért érzik rosszul magukat a parlamentben. Kezdem kapiskálni, hogy áldozatkészségük miatt lett nehéz a sorsuk. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy mellékállásokat kényszerülnek vállalni, máskülönben nem volnának képesek megélni a közéleti tevékenységükből.