A múlt év termése című bejegyzésem január elsején nem aratott átütő sikert. Mindössze néhány százan olvasták, valószínűleg az elvont témája miatt. A fikakultúrában aligha tarthat számot érdeklődésre az a gondolatmenet, amely a mondatok minőségét latolgatja. Az igényesebb kommentelők kifejtették persze az álláspontjukat, és a megnevezett médiumok közül hiányoltak néhányat. Nem sorolhattam föl mind a 109-et, amelyből hetente válogattam a Lefülelt mondatok című összeállításba, hogy érzékelhető legyen az ország hangulata. Egy-egy szerkesztőség mondattermő képességét illető kérdésre azonban szívesen válaszolok.

Egy újságíró kolléga például azt firtatta, vajon a FüHü.hu-t az egy kattintással hozzáférhető menüsorból miért helyeztem át a némi erőfeszítéssel elérhető kategóriába. A magyarázat látszólag egyszerű: 2018-ban még 75 fühüs mondatot vehettem föl a heti válogatásba, ezzel az élmezőny végén foglalt magának helyet a portál. Tavaly azonban csak 15 mondattal került be az évi 52 összeállításba. Vajon miért esett vissza? Leginkább azért, mert a portál tulajdonosa „elfelejtette” kifizetni a jó tollú munkatársakat, akik elhagyták a szerkesztőséget. Akik maradtak, igyekeztek ugyan fenntartani a szerkesztőség látszatot, ám az energiájukból csupán 15 jó (ütős) mondatra telt. Közéjük tartozott Szele Tamás, aki a gyér termésből 12 mondattal vétette észre magát. 2019 közepén ő is kiszállt, és a portál érdekessége elenyészett.

Még nem vonnám le a szakmai tanulságot, mert a magyar sajtó közelmúltjából ígérkezik egy másik példa is. Évtizedek óta a polgári újságírás zászlóshajójának számított a Magyar Nemzet. 1998 és 2008 között a munkatársai közé sorolhatta Temesi Ferenc írót, aki a hétvégi mellékletet tárcákkal tisztelte meg. Szállóige-gyűjteményemben a legtermékenyebb szerzők egyike, ebből a korszakból 22 kristálytiszta mondását jegyeztem föl. Ugyanebben az évtizedben a Magyar Nemzetből 61 ütős mondatot válogattam be, vagyis a szállóigék harmada egyetlen szerzőtől származott. Közte és a szerkesztőség között konfliktus alakult ki, mely szakítással végződött, és a redakció mondattermő képessége visszaesett.

Amikor tehát a sajtó két tevékenységi formáját vizsgáljuk, a hírgyártást és a véleménynyilvánítást, akkor az utóbbiban gyakran tűnnek föl egy-egy szerző eredeti gondolatai. A személyiség jelenléte megemeli az újság színvonalát, hiánya (távozása) pedig visszasüllyeszti a futottak még-kategóriába.