Buják Attila nem tartozik a mellkast döngető újságírók közé. Írásai alapján úgy képzelem, hogy elüldögél a fehér asztalnál, hallgatja a többieket. Vannak azonban pillanatok, amikor egy-egy velős mondatával, ironikus megjegyzésével kimozdítja holtpontjáról a beszélgetést.

A 168 Óra mai szerkesztőségében ő az utolsó mohikán, aki a Mester Ákos-Bölcs István nevéhez fűződő korszakból a beszélgetős (olvasmányos), az irodalmi (literátus), az interjúalanyban embert is látó újságírást képviseli. Képes megteremteni az egyensúlyt, amelyet egyik XX. századi elődje, Bertha Bulcsu így fogalmazott meg: „Ha a hatalomhoz túl közel megy az író, megég, ha túl távol tartja magát, megfagy.” (Napló, 1993. december.18.)

Buják kolléga érzi a kényes egyensúlyt, de a jelek arra utalnak, hogy még ő se mentes hivatásunk elkeserítő sajátosságától. Olyan szakmát művelünk, amelynek gyakorlása közben minden tévedésünket nyilvánosan követjük el. A 168 Óra legfrissebb, tegnapi számában Lendvai Ildikóval, az MSZP volt elnökével beszélgetett a maga beleérző, mégis távolságtartó módján. A portrét pedig így harangozta be: „A 2010-es választások után döntött a visszavonulás mellett.” E kijelentéssel még nincs baj, elvégre 2010 után volt 2014, sőt 2018 is. Az interjút készítő újságíró bármire gondolhatott. Ám az egyik kérdést így kezdte: „Tizenegy éve, amikor búcsúzott…”

Itt már konkretizálta azt, aminek jobb lett volna utánanéznie. Mert a veterán politikus 2013 végén jelentette be a visszavonulási szándékát, és a következő évi választáson már nem is indult. Ama bizonyos 11 év tehát, amióta átigazolt a közírók táborába, 7 évre korlátozódik. Ezt önkritikus felhanggal említem, néhány hete ugyanis, az október 14-i számban Buják Attila jellemezte a legérzékletesebben Karácsony Gergely lemondását a miniszterelnök-jelöltségről. Igen ám, csakhogy a Párbeszéd-politikusról ezt találta írni: „Indulását nyírségi szülőfalujában, Nyírtasson és anyaegyetemének campusa előtt, Debrecenben jelentette be.”

A budapesti főpolgármester Fehérgyarmaton született, és Nyírtasst a gyermekkora színhelyének nevezi. Ráadásul Debrecenben tanult ugyan, de nem az egyetemen, hanem az egyik középiskolában. Ha a kitűnő pályatárs iránti tapintatból október közepén nem hallgatom el azt a fránya tévedést, akkor most talán Buják kolléga Lendvai Ildikót sem vonultatja vissza 2010-ben.

Tíz tűpontos mondat Buják Attilától

/Lezsák Sándorról/ A titokzatos tanyasi Savonarola. (Kurír, 1993. június 4.)

/Antall Józsefről/ Gyakran tartott interjúnak álcázott történelemórákat. (168 Óra, 1996. április 9.)

/Orbán Viktorról/ Akkor is érdekes politikus, ha már nem miniszterelnök. (168 Óra, 2003. január 2.)

/Boross Péterről/ Arc volt a sok gumiarc között. (168 Óra, 2009. január 22.)

/Schmitt Pálról/ Mindenütt ott van, és nincs jelen sehol. (168 Óra, 2010. június 24.)

/Kövér Lászlóról/ Egy óriáspárt belső ellenőre. (168 Óra, 2010. július 29.)

/Sólyom Lászlóról/ Álmában lila talárt visel. (168 Óra, 2010. augusztus 5.)

A magyar sport három pilléren nyugszik: a víváson, a kajak-kenun és Katinkán. (168 Óra, 2016. augusztus 18.)

Kádár Sztálinnál kezdte az ipart, Gorbacsovnál végezte. (168 Óra, 2020. április 9.)

Orbán örökké harcolni akar, az ellenzék túlélni. (168 Óra, 2021. április 29.)

Egyik kolléganőm telefonon hívott föl, és a születésnapomon azt találta mondani, hogy a Médianapló a polgári gondolkodásmód terméke. Azon tűnődöm, hogy ha e digitális rovat a polgári magatartásformát tükrözi, akkor vajon polgár vagyok-e.

Sokáig minden porcikám tiltakozott a burzsoá kifejezés ellen, amely a görög purgosz (torony) szóból származik. Elvégre benne rejlik az elzárkózás szándéka, az elefántcsont-torony mentalitása. Azt azonban akkoriban még nem tudtam, hogy a torony akár kilátó is lehet, ahonnan messzebbre tekinthetünk. A burzsoából azt hallottam ki, hogy tőkés. Miért lettem volna kizsákmányoló, ha se pénzem, se kedvem nem volt hozzá? A polgárnak azonban van egy másik jelölése is. Jellemző, hogy a citoyen annyira sem honosodott meg a nyelvünkben, hogy a burzsoához hasonlóan átírtuk volna magyarra. Maradt eredeti írásmódjában.

Azt jelenti, hogy városi, az átlagosnál öntudatosabb ember. Nemcsak a kötelességeit ismeri, hanem a jogaival is tisztában van. Ez már tetszett, noha az első Orbán-kormány is felruházta magát a polgári jelzővel. Nyilvánvaló volt, hogy az öntudatos, hatalomtól függetlenedő emberek érdekeit már a kétharmad nélküli hatalom sem képviselhette. Egyik ideológusa évekkel később be is vallotta, hogy a polgár kifejezés a benne rejlő tartalommal együtt csak „politikai termék” volt. Ha tehát a Médianapló az önálló gondolkodásra serkent, akkor bizony belefér a polgári magatartásformába. Az más kérdés, hogy a Médianaplóval összefüggésben sosem jutott az eszembe.

Két évtizede, amikor belekezdtem, abból indultam ki, hogy nálunk még nincs médiatudomány, van viszont néhány szakember, aki médiatudósnak vélhető. Magamra nézve pontosabbnak tartottam a zsurnáltudós kifejezést, egy gyakorlatias szakmából, az újságcsinálásból próbáltam ugyanis elvi szempontokat kisajtolni. A véleményemet pedig nem akartam tudományossá stilizálni. Ez nem mindig sikerült, ezért az utóbbi néhány évben kitaláltam, hogy miközben 2500 karakternyi terjedelemben kifejtem az álláspontomat, a bejegyzés utáni dokumentációban hozzáfűzöm a tíz legmarkánsabb véleményt. Köztük azokat is, amelyek ellentétesek az álláspontommal.

Nem az a célom, hogy a Médianaplóban meggyőzzem igazamról az olvasókat. Inkább az, hogy a jelenségekről alkotott véleményemet összehasonlíthassák a másokéval, és maguktól vonjanak le következtetéseket. Ha ezt a kolléganőm polgári megnyilvánulásnak tekinti, akkor nemcsak vállalom a jelzőjét, hanem megtiszteltetésnek is veszem.

Tíz mondat a polgárról

A polgárnak nemcsak szabadideje és pénze van. Magára is kíváncsi. (Forgács Péter filmrendező, Magyar Narancs, 1996. július 11.)

Az a polgár, aki hajlandó felszedni a kutyapiszkot. (Jankovics Marcell filmrendező, Magyar Nemzet, 1998. május 22.)

A polgár pénzt akar keresni, és igényes szórakozást kíván teremteni magának. (Sümegi György művészettörténész, Hajdú-bihari Napló, 1999. május 6.)

A polgár az a forradalmár, akinek már jól megy. (Popper Péter pszichológus, Népszabadság, 1999. október 8.)

A polgár sohasem fogadja papucsban a vendégeit. (Kurucz Gyula író, Heti Válasz, 2001. május 25.)

A polgár befektet, az újgazdag felél. (Nádas Péter író, Zalai Hírlap, 2014. június 28.)

Polgár az, aki él, és nem vegetál. (Kováts Adél színész, Magyar Narancs, 2015. október 8.)

A civil azt jelenti, hogy polgár. (Konrád György író, atv.hu, 2017. január 16.)

A polgár nem azonosul a fennálló kormánnyal. (Nádasdy Ádám költő, Transindex.ro, 2021. június 15.)

A polgárokból időközben magyarembereket csinált. (Rab László újságíró Orbán Viktorról, VárosiKurír.hu, 2021. szeptember 12.)

Azért használom a közíró kifejezést, mert a publicista nem pontosan azt jelenti. A közíró nem föltétlenül újságíró. Sokféle foglalkozást űzhet, és íráskészségét közéleti (politikai) témákban kamatoztatja. A publicista pedig szerkesztőséghez is kötődik. A belső és külső munkatársak közül emelkedett a redakció megmondó emberévé.

Vona Gábor, a Jobbik volt elnöke 2018-ban kivonult a pártjából és a Parlamentből is. Létrehozott egy alapítványt, amely saját bevallása szerint egyelőre kevesebb pénzt hoz neki, mint a hajdani pártelnökség. Bloggerként, sőt látványra is építő vloggerként keresi a kenyérre valót, és mintha mostanában kezdene a közírói tevékenysége termőre fordulni. Az Index digitális felületén kapott heti rovatot, és pontokba szedve fejti ki az álláspontját politikai jelenségekről, vagy rajzol portrét az egykori képviselőtársakról. Még nem főmunkatárs, de nem lepődnék meg, ha előbb-utóbb szorosabban kötődne a szerkesztőséghez.

Tegnap Orbán Viktor lehetséges utódairól tűnődött, ábécé sorrendben Gulyás Gergelyről, Kocsis Mátéról, Lázár Jánosról, Szijjártó Péterről és Varga Juditról. A legtöbb potenciált Lázárban látja, talán épp azért, mert pillanatnyilag ő van legtávolabb a főhatalomtól. Szemlátomást kedveli a paradoxonokat, amelyek lehetővé teszik, hogy ütős mondatokban fejezze ki magát. A szállóigék világába még ritkán lép be, de már nem sok hiányzik, hogy otthonosan érezze magát benne.

Gulyás Gergelyről szólván például azt pedzegeti, mintha nem ambicionálná eléggé a hatalomra jutást. Majd így folytatja: „Mintha unná, mint Karácsony Gergely az előválasztást.” Majdnem tökéletes fogalmazás, egyetlen baj van vele: az összehasonlítás miatt nem lehet a két mondatot egyetlenné szikárítani. A digitális kávéházakban gyakrabban ismételgetnék, ha a banános hasonlat mintájára így fogalmazott volna: „Unja, mint Karácsony Gergely az előválasztást.”

Másik gondolatmenetén ennyit sem kéne kalapálni. Fölvehető a szállóige-gyűjteménybe, hogy „Az ellenzék Döbrögit látja Orbánban, és keresi a maga Lúdas Matyiját.” Kisejlik belőle, hogy a véleményvezérré fejlődö politikus a következő Index-publicisztikájában Orbán Viktor ellenzéki kihívóit fogja jellemezni. Addig is kóstolgassuk, hogyan keresett utat a figyelemre méltó mondatok világába.

Tíz mondat Vona Gábortól

Az emberek kétharmada jobbikos, legfeljebb még nem tud róla. (Zalai Hírlap, 2009. november 18.)

Elég nehéz helyzetben van az ország, ha már Gyurcsány is sátorban lakik. (Duna TV, 2012. szeptember 10.)

Nincs annál nagyobb nemzetbiztonsági kockázat, mint hogy gazemberek vezetik az országot. (Zalai Hírlap, 2014. március 3.)

Orbán összemixelte Horthyt és Kádárt, ízlett az országnak. (24.hu, 2018. augusztus 7.)

Magyarországnak nem új törzsfőnökre van szüksége. (ATV, 2019. augusztus 19.)

A kormány lélegeztetőgépen tartja az egészségügyet. (ATV, 2020. szeptember 25.)

Dobrev az ellenzék tyúkanyója, Márki-Zay Péter az ellenzék buldózere. (Index.hu, 2021. október 13.)

Akié a figyelem, azé az ország. (Index.hu, 2021. október 13.)

Nálunk semmilyen fa nem nő az égig, csak a narancs. (Index.hu, 2021. november 13.)

Az ellenzék Döbrögit látja Orbánban, és keresi a maga Lúdas Matyiját. (Index.hu, 2021. november 23.)

Tegnap este az ATV-ben értelmezték a reggel hét óta zajló, regisztrációmentes oltakozást. Az egyik vendég, Murányi András elmarasztalta a kormány válságkezelő tevékenységét. Ezt nem is ok nélkül tette, bár azt találta mondani, hogy a megyei lapokból hiányoznak az egészségügyi térképek, a regionális járványadatok. A megyei sajtó csakugyan nincs a hivatása magaslatán, a vázoltnál azonban árnyaltabb a helyzet.

A megyei napilapok sokáig hallgattak a koronavírus országos dúlásáról, de a megyei információkkal nem maradtak adósok. A kétarcúság oka, hogy az országos összefüggésekről fővárosból küldött, sikeres hadijelentéseket kellett közölniük, a szerkesztőségben pedig olyan újságíró foglalkozik az egészségüggyel, aki a kapcsolatrendszere révén hiteles információkat sajtolt ki a helyi illetékesekből. Nem annyit, amennyit kellett volna, a szakmai színvonalra azonban nem panaszkodhatunk. Néhány napja történt valami, nem függetlenül a megyei lapokat működtető Mediaworksnál lezajlott változástól. „Érdemei elismerése mellett” fölmentették a vezérigazgatót, és az új főnök(nő) leváltott öt igazgatót. Ez korántsem a kormányzati elégedettség jele.

November 11-én a szolnoki újság a 386 ezer lakosú és 59,7 százaléknyi átoltottságú megyében 33501 fertőzöttet talált. Ugyanezen a napon a békéscsabai újság megszólaltatta az orosházi kórház főigazgatóját, aki bejelentette, hogy a súlyos fertőzötteket változatlanul a megyei kórházban látják el, de az enyhe és középsúlyos eseteket helyben vizsgálják. S mert a covidosok CT-s és röntgen vizsgálata után minden alkalommal fertőtleníteni kell a gépeket, az egyéb betegek várakozási ideje megnyúlik. A szekszárdi napilap pedig megszólaltatott egy bátaszéki háziorvost, aki elmesélte, hogy a 6200 lakosú kisvárosba hazalátogatnak az egyetemi városokban tanuló diákok, és „több Győrben és Pécsett kontaktként került karanténba”. Azt is elmondta, hogy a rendelőben az utcát fűtik, mert „ajtaja a szellőztetés miatt mindig nyitva van”.

A kormány sokáig az őszintétlen kommunikációt kényszerítette a saját nyilvánosságára. Az a benyomásom, hogy a negyedik hullám kellős közepén megérezte a hitelességi válságot. Változtatott a stratégiáján. Hogy ezt nem vette észre Murányi András újságíró, az bocsánatos vétek. Csakhogy ő egy ellenzéki párt, a Párbeszéd kommunikációs igazgatója is. Ebbéli minőségében tudnia kellett volna arról, hogy új szelek fújdogálnak a kormányzati kommunikációban.    

Tíz mondat a megyei sajtóról

Szabad választásokra készülünk, de közben a kormányzó pártnak továbbra is tulajdonában vannak a megyei napilapok. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Fidesz-kampányfilm, 1990. március 23.)

Akkor eshet szét teljesen a megyei sajtó, ha az új pártok megerősödnek gazdaságilag is, és lapot alapítanak a megyékben. (Ómolnár Miklós újságíró, kisgazda politikus, Vas Népe, 1990. május 16.)

Nem az a baj, hogy több megyei lap van egy kézben, hanem az, hogy minden megyében csak egy napilap van. (Debreczeni József MDF-politikus, Vas Népe, 1992. november 27.)

A Fidesz nem tud és nem is akar beavatkozni a megyei sajtóstruktúrába. Egy ilyen vállalkozás nemcsak sok pénzbe kerülne, hanem kudarcra is lenne ítélve. (Szájer József Fidesz-politikus, Kisalföld, 1999. március 12.)

A megyei sajtó legfeljebb az adott terület lakosságát célozza meg. A kisebb piac miatt sem húzhat erre vagy arra, minden körülmények között pártatlannak kell maradnia. (Szabó Miklós debreceni sajtómenedzser, az Inform Média ügyvezetője, Médiapiac.com, 2006/5.)

Az országos sajtóban például már megjelent, hogy csőd közeli helyzetben van a pécsi önkormányzat, a Dunántúli Napló szerint azonban Pécsen megszűntek a problémák. (Póré László kolbászárus, a Dunántúli Napló volt főszerkesztője, Média2.0, 2017. június 6.)

A megyei lapok megszerzése annyira fontos volt, hogy szakmailag nem készültek fel rá. (Klecska Ernő székesfehérvári újságíró, az FMH volt szerkesztője az Orbán-kormányról, 24.hu, 2018. május 3.)

Én a Mediaworkstól kaptam egy ajánlatot a Lapcomra. Mivel én ezt üzleti vállalkozásnak tekintem, a felkínált összeget néztem, ami megfelelő volt ahhoz, hogy eladjam. (Andy Vajna filmmenedzser, a győri Kisalföld és a szegedi Délmagyarország tulajdonosa, Index.hu, 2018. december 10.)

Vidéken szinte már elérhetetlen a független sajtó. (György Zsombor újságíró, Magyar Hang, 2019. július 5.)

 A kormány jól végzi a dolgát, az egészségügy világszínvonalú, az oktatás jó irányba halad, a szegénység megszűnőben. Ezt a kormányhoz közeli sajtó megírhatja anélkül, hogy retorziótól kellene tartania. (Föld S. Péter újságíró, Facebook.com, 2020. november 14.)

Győző a barátom. Osztálytársak voltunk, cukrász lett belőle. Nyugdíjas, a szüleitől örökölt házban él. Ági az unokatestvérem. Szintén nyugdíjas, tanyán él. Vályogházban, amelyet a Szentlélek tart össze. Nyolc általánost végeztek, és másik közös ismertetőjelük, hogy távol maradtak az oltakozástól. Nincsenek abban a helyzetben, hogy bejelentkezzenek a kormányzati portálon. Másként ugyanis eddig nem lehetett „fölvenni” azt a fránya oltást.

A ma kezdődött akcióra már nem kell regisztrálni. Reggel hét óta 101 oltóponton várják a jelentkezőket. A kórházak száma 102, a járóbeteg szakrendelőké 151, a háziorvosi rendelőké 4401. Országszerte 4564 oltópont tartható számon. S bár 10 millió lakosról beszélnek az oltakozásra buzdító politikusok, és 6 millió oltottat kéne meghaladni, országunk lakossága 9 millió 770 ezer. Félmilliónyian vagy nem itthon élnek, vagy naponta járnak át dolgozni a szomszédos országokba. A maradék 3,2 millióból kéne levonni a 12 év alatti gyerekeket. Körülbelül másfél millió embert várnak az oltóhelyeken.

Valószínűleg azok maradnak távol, akik neteznek ugyan, de elhisznek mindent, ami megjelenik a vakcinák ártalmairól. Meg azok, akik nem férnek hozzá a világhálóhoz. Az Európai Unióban négy háztartásból háromban elérhető a net. Budapesten minden másodikban. Szűkebb pátriámban, Bács-Kiskunban minden harmadikban. Szabolcs-Szatmár-Beregben pedig, ahol a közelmúltban másfél évtizedig dolgoztam, minden ötödik háztartásban. Kirajzolódik előttem két ismerős típus.

Az egyik özvegyasszony. Kisnyugdíjból tengődik egy kistelepülésen. Ritkán megy el hazulról, inkább kiül a ház előtti kispadra pletykálni. Eljár a vasárnapi misére, ha van pap a faluban. Járvány-információi nem a leghitelesebbek. A másik típus férfi. Szintén kisnyugdíjas, és a kocsmában szerzi be az „információkat”. Vannak néhány százezren, nekik kéne eljutni a 101 városi oltópontra, ha volna tájékozottságuk az oltakozáshoz és pénzük az utazásra.

680 háziorvosi praxis nincs betöltve. Az ellátatlanokat a Magyar Honvédség vette gondozásba. Öt buszt alakított át. Egy jármű csapatához egy orvos, két egészségügyi katona, két adminisztrátor és négy szakasszisztens tartozik. Az érkezéstől számított egy órán belül fölállítják a sátrat, naponta 180 embert látnak el. Ha bekapcsolták őket az akcióba, a következő hét napban 1260 embert képesek beoltani. Az öt speciális jármű teljesítménye legföljebb 6300 lehet. Győzőt talán elérik, mert bent lakik a faluban, Ágit azonban aligha.        

Tíz mondat az oltásról

Aki nem regisztrált, azon nem tudunk segíteni. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2021. február 5.)

Magyarországon a kormány alárendelte saját politikai játszmáinak az oltáskampányt. (Parászka Boróka marosvásárhelyi újságíró, Facebook.com, 2021. február 23.)

Egyetlen esélyünk van a túlélésre: az oltás. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2021. február 26.)

Két dolog nincs az oltási tervben: oltás és terv. (Szakács László szocialista politikus, ATV, 2021. március 16.)

A keleti vakcinák 600 ezer magyar ember életét mentették meg, a nyugati vakcinák hiánya miatt pedig 20 ezer ember vesztette el az életét. (Lázár János Fidesz-politikus, Rádió7, 2021. március 30.)

Most az oltás-regisztrációs oldal halt bele abba, hogy használni akarták. (Andor Mihály szociológus, Facebook.com, 2021. április 30.)

Nem igaz, hogy az ellenzék oltásellenes. (Falus András immunológus akadémikus, Klubrádió, 2021. április 19.)

Oltást sem lehet internet nélkül kapni. (Dobrev Klára DK-politikus, ATV, 2021. május 3.)

Oltásban Európa-bajnokok vagyunk. (Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, 168 Óra, 2021. május 20.)

A kormány oltási politikája megbukott. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, ATV, 2021. november 5.)

 A legutóbbi napokban Orbán gyurcsányozott, Kocsis Máté márkizott, Lázár János csirkézett, Lendvai Ildikó dobrevezett, Szanyi Tibor tömbözött, Odze György pedig hornozott. Lefülelt mondatok.

Külföldről menesztett porszívóügynök. (Kocsis Máté Fidesz-politikus Márki-Zay Péterről, Azonnali.hu, november 14.)

A pillanatnyi különbségek másodlagosak. (Orosz Anna Momentum-politikus az ellenzéki pártokról, hvg.hu, november 15.)

Romok maradnak az Orbán-kormány után. (Bodnár Zoltán közgazdász, ATV, november 15.)

Egyedül a csirkehús terén szereztük vissza a szuverenitásunkat. (Lázár János Fidesz-politikus, volt kancelláriaminiszter, Portfólió.hu, november 16.)

A hatalomra készülő ellenzék politikusai nyilvánvalóan alkotmányos puccsra készülnek. (Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Facebook.com, november 16.)

Balliberális, globalista csoport, amely több sorvadó pártocskából lett összeszőve. (Lezsák Sándor országgyűlési alelnök az ellenzéki pártokról, Magyar Hírlap Online, november 17.)

Az ellenzék még mindig pártocskánként beszél. (Kardos András filozófus, Facebook.com november 17.)

Azt, hogy élete jelentős részét nem Magyarországon töltötte, abból érződött, hogy alapvetően mindenkiről jót feltételezett. (Szily László újságíró Bitó Lászlóról, 444.hu, november 17.)

A szocializmus történetének ismerete nélkül az azóta eltelt időszak sem érthető meg. (Krusovszky Dénes író, Magyar Narancs, november 18.)

Idézhetetlen című mozifilm. (Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász Kálomista Gábor produkciójáról, 168 Óra, november 18.)

Az állandó jelző nem azt jelenti, hogy örökre ott marad. (L. Simon László Fidesz-politikus, a Nemzeti Múzeum főigazgatója a kiállításokról, Mandiner, november 18.)

Tengerentúlról átdobott politikai deszantos. (Gajdics Ottó publicista Márki-Zay Péterről, Magyar Nemzet Online, november 18.)

A Covid átírta a közbeszédet. (Varga László szocialista politikus, ATV, november 18.)

Ha egy fideszes köhög, nyugi, nem covidos, csak félrenyalt. (Selmeczi Tibor humorista, Facebook.com, november 19.)

A baloldalt gyakorlatilag porrá zúztuk a közösségi felületeken. (Rákay Philip publicista, Origo.hu, november 19.)

Ingyenkonyha ez, annak viszik a pecsenyéjét, akié finomabb. (Szele Tamás újságíró az online tartalmakról, Zónapörkölt.blog, november 19.)

Majdnem minden sebet kitisztítottunk és bekötöztünk, amit a Gyurcsány-féle kormányzás ejtett Magyarország testén. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, november 19.)

Úgy gondoltam, hogy Dobrev Klárával lehetetlen nyerni. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Magyar Hang, november 19.)

Azt akarjuk, hogy egy tömbben mutatkozzanak, ahogy viselkednek. (Szanyi Tibor ISZOM-politikus a hat ellenzéki párt közös frakcióba szervezéséről, ATV, november 19.)

Nem beszélt ugyan angolul, de szívesen beleszólt a tolmács munkájába. (Odze György író és diplomata Horn Gyuláról, Újnépszabadság.com, november 20.)

Épp az Európai Uniót akarja felcsutizálni. (Parti Nagy Lajos író Orbán Viktorról, Népszava, november 20.)

A kormánypárti sajtó zászlóshajójának nevezhető Magyar Nemzet tegnapelőtti számában látott napvilágot egy interjú. Rákay Philip publicista és Kovács István, a Megafon Digitális Inkubátor Központ Nonprofit Kft igazgatója jelentette be, hogy közösen harcolnak a Facebook ellen. Az utóbbi úr az előbbit „a legnagyobb és leghatékonyabb politikai véleményvezér”-nek titulálta. Egy újságíró kinyomozta, vajon miként lett véleményvezér.

Hát úgy, hogy a végrehajtó hatalommal rokonszenvező publicisták hangját fölerősítő Megafon befizette a Facebookra. Szele Tamás kimutatta, hogy Rákay 61 posztjáért az alapítvány 78 millió 352 ezer 193 forintot utalt át Mr. Zuckerbergnek. A cikkíró ezt az összeget elosztotta 61-el, és a szerény terjedelmű bejegyzések átlaga darabonként 1284465 forintot kóstált. Ebből vonta le azt a következtetést, hogy „Az online térben nem a fogyasztó a vásárló, hanem a hirdető.” (Zónapörkölt.blog, 2021.11.19.)

Nem föltétlenül az a kérdés, vajon igaza van-e az online piacot egyébként nagyon jól ismerő újságírónak. A XXI. század tízes éveiben ugyanis a médiafogyasztók megszokták, hogy az online tartalomért nem kell fizetniük. Olyannyira a beidegződésükké vált, hogy erről most már nagyon nehéz lebeszélni őket. Fenntartással fogadják a minőségi portálok ama kezdeményezését, hogy az értékesnek vélt cikkekért pénzt kérnek. Erről szólt a tegnapi bejegyzésem, de most inkább Szele Tamás sorsán tűnődöm. A politikai széljárás úgy hozta, hogy kénytelen a két végén égetni a gyertyát.

Jól megírt és alaposan dokumentált cikkeihez Mr. Algoritmus hirdetéseket rendel, és a jobb sorsra érdemes újságíró az értük járó jutalékokból próbál megélni. Jövedelme pedig olyan bizonytalan, mint a kutya vacsorája. Legalább két blogot kell fenntartania, a Zónapörköltet és a Forgókínpadot, de találkoztam írásaival még két másik portálon is. A sors iróniája, hogy ő is a hirdetésekből él, akárcsak a kormánypárti ellenlábasa. A különbség csupán annyi, hogy Rákay Philip írásait állam közeli kft fizeti be a világhálóra.

Nem vonom kétségbe a tájékozottságát, naprakészségét, e két tulajdonság nélkül aligha lehetne publicista. De ha szakmailag hasonlítom össze Szele Tamással, akkor bizony íráskészségben, szellemességben, műveltségben és idegen nyelvi felkészültségben jócskán elmarad tőle. Vigasztalhatja persze az a tudat, hogy anyagilag sokkal jobban járt.

Tíz mondat az online-ról

Az online média messze nem termel annyi bevételt, ami pótolhatná a nyomtatott média kieső bevételeit. (Pécsi Ferenc újságíró, hvg.hu, 2011. szeptember 5.)

Habonyék akkor akarnak online portált csinálni, amikor az már elavult műfajnak számít. (Gerényi Gábor médiamenedzser a 888.hu-ról, Kreatív.hu, 2015. október 5.)

 Az online-nal sok olvasót lehet találni, és kevés pénzt szerezni. (Pallagi Ferenc újságíró, ATV, 2016. november 3.)

 Az online sajtó szélsőségesen kormánykritikus. (Varga Judit igazságügyi miniszter, Die Welt, 2019. december 3.) 

Szabadon beszélgethetnek az online szubkultúrájukban, amely sajnos jócskán népszerű a fiatalok és az egyetemisták körében. (Botond Bálint újságíró, Magyar Nemzet Online, 2020. április 9.)

Online térfoglalást kell végrehajtanunk. (Demeter Szilárd Fidesz-kultúrpolitikus, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Reaktor Podcast, 2020. július 8.)

Egyedül az online sajtóban volt kiegyensúlyozott a verseny. (Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke, Népszava, 2020. július 27.)

Az online felület zászlóshajóját gyakorlatilag hullámsírba küldték. (Horváth Zoltán újságíró az Indexről, ATV, 2020. augusztus 19.)

A liberálisok nemcsak a közösségi médiát, de az egész online teret uralják. (Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója, a Megafon Digitális Inkubátor Központ Nonprofit Kft ügyvezetője, 888.hu, 2020. október 16.)

Ingyenkonyha ez. Annak viszik a pecsenyéjét, akié finomabb. (Szele Tamás újságíró az online tartalmakról, Zónapörkölt.blog, 2021. november 19.)

Idestova három évtizede van rovatom. Sokáig volt a hagyományos sajtóban, aztán áthívtak a digitálisba. Hetente összeállításom lát napvilágot a legütősebbnek, legszellemesebbnek vélt gondolatokból. A „lefülelt” mondatok nyilván a személyes ízlésemet tükrözik, de talán a kor hangulatát is kifejezik. Mostanában azt vettem észre, hogy csökkent a válogatás lehetősége.

Egyetértek a kiadóhivatali felfogással, miszerint az értékes tartalomért fizetni kell. A heti rovat szerkesztőjeként azonban egyre kevésbé számíthatok azokra, akik képesek folyamatosan jó mondatokkal kecsegtetni. A publicisták között akadnak, akik olyan szerkesztőségekhez kötődnek, amelyek anyagi szükségből gátat emelnek az olvasók elé. Amennyire lehetséges, igyekszem is megfizetni az írásaikat, ám a nyugdíjból nem tarthatom el mindazokat a sajtócégeket, amelyek havonta „csupán” néhány száz forintot kérnek e publicisztikai szolgáltatásért.

Még jutna is rájuk pénz, de ha utalnám nekik a „csupán” néhány száz forintokat, le kellene mondani azokról az újságokról, napi- és hetilapokról, folyóiratokról, amelyekre évtizedek óta fizetek elő. Ezzel magyarázható, hogy ki-kimarad látókörömből Ceglédi Zoltán, Grecsó Krisztián, Horváth Zoltán, Lakner Zoltán, Révész Sándor, Széky János, Tamás Ervin, Tamás Gáspár Miklós, Tanács István, Tóta W. Árpád és Váncsa István. Adok a véleményükre, és kíváncsi volnék a közérzetükre, ha nem kéne tartalékolni a pénzt ama publicistákra, akiknek szintén kíváncsi vagyok a véleményére, és érdeklődésemet a munkahelyük (állandó közlési helyük) ingyen elégíti ki.

Tóta W. Árpád a tegnapi publicisztikájában arról elmélkedik, hogy a Fidesz lemondott a kellemetlen kérdéseket föltevő városi emberekről, és minden energiáját arra összpontosítja, hogy megszerezze a kevésbé iskolázott, könnyebben átverhető falusi emberek támogatását. A választási győzelem pedig azon múlik, vajon a kritikus gondolatok eljutnak-e a  választópolgárokhoz, a lehető legtöbbhöz persze. Okfejtésén most nem tűnődhetnék, ha egyik digitális ismerősöm nem fizetne elő a hvg.hu „csupán” 360 forintos szolgáltatására, és a cikket nem osztaná meg velem.

De ha hozzám is csak hébe-hóba jutnak el TWA gondolatai, akkor a kevésbé iskolázott, könnyebben átverhető és a tájékozódásra kevesebb pénzt áldozó választópolgárok hogyan ismerkedhetnének meg a buborékban tartott véleményformálók gondolataival?

Tíz mondat a véleményről

Az újságírók abból élnek, hogy megosztják véleményüket a többi emberrel. (Vidák Zoltán szakács, Magyar Sajtó, 2001/5.)

A demokratikus sajtó hatalma egyedül a befolyásában, a véleményformálásban van. (Heller Ágnes filozófus, Magyar Hírlap, 2001. szeptember 1.)

A véleményemet kiviszem a piacra, és ha megveszik, akkor vagyok. (Farkasházy Tivadar humorista, publicista, ATV, 2006. április 16.)

Egy jó véleménycikk eleve sérti a méltóságot. (Papp László Tamás publicista, Hírszerző.hu, 2010. június 18.

Akinek nincs véleménye, annak nincs tábora. (Ungvári Tamás művelődéstörténész, publicista, ATV, 2014. január 15.)

Magyarországon véleményszabadság van, de sajtószabadság nincs. (Parti Nagy Lajos író, publicista, FüHü.hu, 2018. március 24.)

Minél sarkosabb valakinek a véleménye, annál nagyobb figyelmet kap. (Horváth Gábor publicista, ATV, 2018. július 3.)

A Facebook az utolsó fórum, ahol kormánykritikus vélemények egyáltalán megjelenhetnek. (Szele Tamás publicista, Zónapörkölt.blog, 2021. január 18.)

Sok helyről sokat kell olvasni, hogy saját véleménye lehessen az embernek. (Tanács István riporter, publicista, Facebook.com, 2021. február 13.)

Ma már nem az eltűnő közpénzek jelentik az igazán nagy bajt, hanem az eltűnő médiafelületek meg az eltűnő vélemények. (Puzsér Róbert publicista, HírKlikk.hu, 2021. február 28.)

A 36 éves Orbán Balázs politikai igazgató lett Orbán Viktor környezetében. Feltételezhető róla, hogy hitelesen fogalmazza meg a miniszterelnök elképzelését a nyilvánosságról. Másodállása is van, a Corvinus Alapítvány kuratóriumi elnökeként szervezett például nemzetközi tanácskozást a médiahelyzetről. Az MTI részleteket közölt az előadásából, a kiragadott mondatok azonban nem álltak össze gondolatmenetté. De a Magyar Nemzetnek adott egy interjút; ebből már kirajzolódik a vonulat, amelyet e bejegyzés utáni összeállításban dokumentálok.

Az Orbán-interjúból értettem meg, hogy 2019 elején miért váltották le Varga István orosházi ügyvédet a KESMA-kuratórium elnökségéről. A kormánypárti médiahálózatot összefogó cég első embere azt találta mondani a békéscsabai tévének, hogy „Igényes, jó tollú újságírókat a másik oldalon látok.”, és kifejtette, hogy a napilapok közül elsőként a Népszavát olvassa, a portálok között az Indexet részesíti előnyben az Origóval szemben, a hetilapok közül pedig az ÉS-t meg a Magyar Narancsot említette. Orbán Balázs abban különbözik tőle, hogy a diagnózisból kibontja a terápiát is.

Mondandóját úgy foglalnám össze, hogy hiába harcoltak ki előnyt a rengeteg pénzbe kerülő hírgyártásban, a véleményeknél defenzívában maradtak. A másik oldalon túl sok a vélemény, amelyek hatékonyabbak is, így alakult ki ellenzéki túlsúly a vélemények frontján. Okfejtése logikus és életszerű. A kormány hatalomgyakorlásából fakad, hogy a véleményformálók nem térhetnek el a miniszterelnök álláspontjától. S mert Orbán Viktor véleménye gyakran változik, óhatatlanul vele változik a publicisták véleménye is. Az olvasók körében ez eredményezi a hitelességi válságot. Orbán Balázs ezért nevezi az ellenzéki publicisztikát fősodornak, amelyet a kormánypárti publicisztika egyelőre nem képes ellensúlyozni.

Azt már én fűzöm hozzá, hogy azért nem képes, mert az ellenzéki oldal legsebezhetőbb pontja, a széttöredezettség éppenséggel a ellenzéki publicisztika szinte behozhatatlan előnye. A rakoncátlankodó, önállóságban egymással is vetélkedő véleményvezérek megnyilvánulásai a kormányzati oldalon érdeklődést váltanak ki. E helyzetet próbálják Orbánék megváltoztatni azzal, hogy a fősodortól eltérő véleményeket helyzetbe hozzák. Úgy például, hogy a fegyelmezett véleménytábornokok hangját fölerősítő Megafon Központ súlyos tízmilliókkal fizeti be posztjaikat a pillanatnyilag leghatásosabb közvélemény-formáló eszközre, a Facebookra.          

Tíz mondat a véleményről

Az objektív vélemény formában ütköztetett nézetek túlságosan nagy dominanciára tesznek szert a sajtóban. Ezekkel nem is lehet vitatkozni, hiszen a főszerkesztő maga dönti el, hogy melyik véleménynek ad helyet, és melyiknek nem. (Stumpf István, az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere, Heves Megyei Nap, 1998. szeptember 22.)

A médiatörvény /az információhoz jutás szabadságával szemben/ a vélemény szabadságát helyezi előtérbe. (Szalai Annamária Fidesz-politikus az 1996-os médiatörvényről, Magyar Hírlap, 2010. május 29.)

Van olyan kérdés, amit nem lehet szabadon megítélni, inkább el kell fogadni egy tekintély véleményét. (Orbán Viktor miniszterelnök, Fejér Megyei Hírlap, 2010. szeptember 4.)

Nem hiszem, hogy úgy kéne megítélni azt, amikor valaki otthon írogatja a véleményét a világról, azzal, aki mindezt egy 300 ezres látogatottságú portálon teszi meg. (Rogán Antal Fidesz-politikus, Index.hu, 2011. március 3.)

Furcsának tartanám azt a világot, ahol semmivel szemben sem lehet ellenvéleményt megfogalmazni. (Kovács Zoltán kormány-szóvivő, Hetek, 2015. augusztus 8.)

A nemzeti konzultációból kiderült, a véleményem egybeesik azzal, amit az emberek gondolnak. (Orbán Viktor miniszterelnök, Napló, 2018. február 15.)

Amikor elindítottam a Megafont, azt vállaltuk, hogy felkaroljuk és támogatjuk a jobboldali véleményvezéreket, amennyire csak erőnkből telik. (Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója, a Megafon Digitális Inkubátor Központ Nonprofit Kft ügyvezetője, Mandiner.hu, 2021. április 14.)

A véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlatát nemzeti kézbe kellene helyezni. (Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi Hatóság elnöke, Mandiner.hu, 2020. augusztus 19.)

A Megafon jelentősége 2022 vonatkozásában felbecsülhetetlenül nagy. (Trombitás Kristóf publicista, Mandiner.hu, 2021. szeptember 19.)

 A konzervatív sajtónak biztosítania kell a fősodortól eltérő vélemények megjelenítését. (Orbán Balázs politikai igazgató, a miniszterelnöki tanácsadók összehangolója, Magyar Nemzet Online, 2021. november 18.)

A tegnapi bejegyzést néhányan a patinás napilap elmarasztalásaként könyvelték el. De akadtak olyanok is, akik éppen ellenkezőleg vélekedtek; a kiadóhivatal üzleti érzékét dicsérték. A merőben eltérő megítélést annak tulajdonítom, hogy a médiapiac eltorzításában jelentős szerepet játszik a kormányzat hirdetéspolitikája.

Itt van például a Népszava, melynek hirdetéseiről úgy nyilvánítanak véleményt a Médianapló olvasói, hogy nem nézik meg őket. Holott amit tegnap értelmeztem, az megjelent a mai számban is. A kék mezőben fehér ék halad kelet felé, alatta szöveg, miszerint „Magyarország előre megy!” Az irány és a szöveg közti ellentmondást azért nem firtatom, mert az oldal bal alsó sarkában a grafikus felhajtotta a tengerészkék felszínt. Alatta piros (vöröslő) folt tárul fel, rajta ez a szöveg: „Nem hátra.” Említsen bármelyik hozzászóló olyan kormányt a rendszerváltás óta, mely nem magát tüntette ki azzal, hogy előre megy, és nem azt állította az ellenzékről, hogy az viszont hátra!

Ha az Orbán-kormány ilyen visszafogott üzenetekkel bombázná a közvéleményt, akkor még kulturáltnak is tartanám. Más kérdés, hogy a meglepően visszafogott politikai hirdetés egy Armani-öltöny piros bélésére emlékeztet, amely felháborítóan villan ki, ha a ficsúr elfelejti begombolni a zakóját. A magyar sajtó legrégebbi, 1873 óta működő lapját munkások alapították, és mai utódaik sem engedhetik meg maguknak, hogy divatházból öltözködjenek. Az se mellékes persze, hogy e politikai reklám milyen hirdetések társaságában látott napvilágot.

A mai számban újságoldalnyi terjedelemben jelent meg a Szerencsejáték Zrt lottózásra buzdító hirdetése. Ha pályakezdő médiakutató volnék, az állami cég harmincévnyi támogatáspolitikájából írnám a disszertációmat. Van még terjedelmes hirdetés a mai Népszavában, egy szőnyegcégé. A kiadóhivatal szerzett tehát három darab milliós áru reklámot. Az egyik politikai hirdetés, a másik az állami támogatás áttételes megnyilvánulása, a harmadik pedig kereskedelmi vállalkozásé. Arányuk azt sejteti, hogy a kormányzat csakugyan lélegeztetőgépen tartja az ellenzék egyetlen napilapját.

De ha Orbánék médiapolitikájába belefér a baloldali Népszava támogatása, „társadalmi célzatú hirdetés”-sel miért nem támogatják a Magyar Hang című polgári hetilapot és a Válaszonline.hu szintén konzervatív szellemiségű szerkesztőségét? Ez az igazi ellentmondás, amelyről érdemes volna nyilvánosan is eltűnődni. 

Tíz mondat a kormánykritikus nyilvánosságról

A tény, hogy Simicska finanszírozta a lapot, az abszurditás végkifejlete. (Vásárhelyi Mária médiaszociológus a Népszaváról, Index.hu, 2014. július 10.)

A Népszava nem fog leleplezni repkedő bulibárókat, férjjellegüket elvesztő bankelnököket. Nincs rá erő, ember, pénz, tudás. (Dési János újságíró, a Népszava volt főszerkesztő-helyettese a Népszabadság megszüntetése után, B1, 2016. október 15.)

Az egyetlen hatékony független napilap ma a konzervatív Magyar Nemzet. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, hvg.hu, 2016. november 2.)

A sajtó egyik része a kormány és a Fidesz-közeli cégek apanázsából él. A másik része láb- és körömgombából és a hüvelyszárazságból. (Hell István közíró, Facebook.com, 2017. október 24.)

Nagyon szorítunk a Magyar Nemzet, az egyik legpatinásabb napilap túléléséért is. (Borókai Gábor, a szintén megjelenési gonddal küszködő Heti Válasz főszerkesztője, FüHü.hu, 2018. április 10.)

Holnaptól nem marad olyan országos politikai napilap, amelyet így vagy úgy ne a kormány tartana el. (Lukács Csaba újságíró, Magyar Nemzet, 2018. április 11.)

Úgy szívnak a konzervatívok, mintha Biszku Béla szerzett volna itt kétharmadot. (Tóta W. Árpád publicista a Magyar Nemzet és a Heti Válasz megszüntetéséről, hvg.hu, 2018. június 10.)

A NER-en belül nem volt számára hely, s most akívül fog élni. (Sólyom László volt köztársasági elnök a Heti Válasz online utódjáról, Válaszonline.hu, 2018. december 10.)

A jobboldali közönségnek szóló, nagyon színvonalas hetilap. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje a Magyar Hangról, Partizán, 2021. június 15.)

Maradtak konzervatív újságírónak, és inkább vállalják az elszigeteltséget, mint az Orbán-rendszer szolgálatát. Azért érdemelték ki a kirekesztést és a belőle fakadó szegénységet, mert emlékeztetik az olvasókat arra, hogy vannak még konzervatív újságírók, akik a szakmánk kulturáltabb, nemesebb, tartalmasabb válfaját művelik. (Zöldi László újságíró, Blog.hu, 2021. augusztus 1.)