Egyik kolléganőm telefonon hívott föl, és a születésnapomon azt találta mondani, hogy a Médianapló a polgári gondolkodásmód terméke. Azon tűnődöm, hogy ha e digitális rovat a polgári magatartásformát tükrözi, akkor vajon polgár vagyok-e.

Sokáig minden porcikám tiltakozott a burzsoá kifejezés ellen, amely a görög purgosz (torony) szóból származik. Elvégre benne rejlik az elzárkózás szándéka, az elefántcsont-torony mentalitása. Azt azonban akkoriban még nem tudtam, hogy a torony akár kilátó is lehet, ahonnan messzebbre tekinthetünk. A burzsoából azt hallottam ki, hogy tőkés. Miért lettem volna kizsákmányoló, ha se pénzem, se kedvem nem volt hozzá? A polgárnak azonban van egy másik jelölése is. Jellemző, hogy a citoyen annyira sem honosodott meg a nyelvünkben, hogy a burzsoához hasonlóan átírtuk volna magyarra. Maradt eredeti írásmódjában.

Azt jelenti, hogy városi, az átlagosnál öntudatosabb ember. Nemcsak a kötelességeit ismeri, hanem a jogaival is tisztában van. Ez már tetszett, noha az első Orbán-kormány is felruházta magát a polgári jelzővel. Nyilvánvaló volt, hogy az öntudatos, hatalomtól függetlenedő emberek érdekeit már a kétharmad nélküli hatalom sem képviselhette. Egyik ideológusa évekkel később be is vallotta, hogy a polgár kifejezés a benne rejlő tartalommal együtt csak „politikai termék” volt. Ha tehát a Médianapló az önálló gondolkodásra serkent, akkor bizony belefér a polgári magatartásformába. Az más kérdés, hogy a Médianaplóval összefüggésben sosem jutott az eszembe.

Két évtizede, amikor belekezdtem, abból indultam ki, hogy nálunk még nincs médiatudomány, van viszont néhány szakember, aki médiatudósnak vélhető. Magamra nézve pontosabbnak tartottam a zsurnáltudós kifejezést, egy gyakorlatias szakmából, az újságcsinálásból próbáltam ugyanis elvi szempontokat kisajtolni. A véleményemet pedig nem akartam tudományossá stilizálni. Ez nem mindig sikerült, ezért az utóbbi néhány évben kitaláltam, hogy miközben 2500 karakternyi terjedelemben kifejtem az álláspontomat, a bejegyzés utáni dokumentációban hozzáfűzöm a tíz legmarkánsabb véleményt. Köztük azokat is, amelyek ellentétesek az álláspontommal.

Nem az a célom, hogy a Médianaplóban meggyőzzem igazamról az olvasókat. Inkább az, hogy a jelenségekről alkotott véleményemet összehasonlíthassák a másokéval, és maguktól vonjanak le következtetéseket. Ha ezt a kolléganőm polgári megnyilvánulásnak tekinti, akkor nemcsak vállalom a jelzőjét, hanem megtiszteltetésnek is veszem.

Tíz mondat a polgárról

A polgárnak nemcsak szabadideje és pénze van. Magára is kíváncsi. (Forgács Péter filmrendező, Magyar Narancs, 1996. július 11.)

Az a polgár, aki hajlandó felszedni a kutyapiszkot. (Jankovics Marcell filmrendező, Magyar Nemzet, 1998. május 22.)

A polgár pénzt akar keresni, és igényes szórakozást kíván teremteni magának. (Sümegi György művészettörténész, Hajdú-bihari Napló, 1999. május 6.)

A polgár az a forradalmár, akinek már jól megy. (Popper Péter pszichológus, Népszabadság, 1999. október 8.)

A polgár sohasem fogadja papucsban a vendégeit. (Kurucz Gyula író, Heti Válasz, 2001. május 25.)

A polgár befektet, az újgazdag felél. (Nádas Péter író, Zalai Hírlap, 2014. június 28.)

Polgár az, aki él, és nem vegetál. (Kováts Adél színész, Magyar Narancs, 2015. október 8.)

A civil azt jelenti, hogy polgár. (Konrád György író, atv.hu, 2017. január 16.)

A polgár nem azonosul a fennálló kormánnyal. (Nádasdy Ádám költő, Transindex.ro, 2021. június 15.)

A polgárokból időközben magyarembereket csinált. (Rab László újságíró Orbán Viktorról, VárosiKurír.hu, 2021. szeptember 12.)