Ez ötlött fel, miközben tegnap a szekszárdi újság online változatában olvastam a legutóbbi írását. Aztán kiderült, hogy a KESMA nevű, kormány közeli alapítványhoz tartozó napilap nem hívta meg a munkatársának. Azt az okfejtését közölte, melyet a Mandiner.hu vett át a fészbukos üzenőfaláról. Vajon a megyei napilap miért adta közre a lendületes eszmefuttatást?

Az úgy kezdődött, hogy Demeter Szilárd kormánypárti publicista cikket írt a Mandiner.hu-ba. Húsz sorban szólta le a művészeket, akik a nevüket, arcukat és hangjukat adták az Élni hívlak című ellenzéki kampánydalhoz. Úgy foglalnám össze a mondandóját, hogy a „kommunistába oltott liberálisok” szövetkeznek a „zsebnácikkal”. Majd azt fejtegette, hogy a vesztükre törleszkednek, mert ha esetleg bekövetkezik a kormányváltás, akkor sem ők kapják a díjat és a lóvét, hanem az ifjú törleszkedők.

Az egészet el lehetett volna intézni azzal, hogy Bródy János, Csákányi Eszter, Cserhalmi György, Kulka János és Pogány Judit megkapták már a legmagasabb művészeti kitüntetést, a Kossuth-díjat. Farkasházy azonban más utat választott. Felsorolta, hogy a legutóbbi évtizedekben milyen munkát végeztek. Emlékei között akadnak korjellemzők is. Igen ám, de a Tolnai Népújság úgy adta közre az ellenzéki publicista fészbukos bejegyzését, hogy nem az eredeti címmel jelentette meg, hanem a cikk első sorával: „Ide figyelj, te pénzosztogató senki!”

Az nálam még belefér a megszokottnál személyeskedőbb kampány-üzemmódba, ha egy publicista a másik publicistát „Korunk Illetékes bajtársának” véli. Az is, ha a kurzustörténész asszony nevét átalakítva „Schmidt Máriónak” titulálja Demeter Szilárdot. A letegezés azonban már zavar. Még akkor is, ha a csendőrpertuzást a kormánypárti publicisták kezdték. A megalázás nyelvi eszközét nem kéne átvenni tőlük. Kérdés persze az is, vajon a Tolnai Népújság az elhatárolódás vagy az elrettentés szándékával vette-é át Farkasházy Tivadar írását?

Azon se lepődnék meg, ha esetleg az is szerepet játszott a harmadközlésben, hogy Demeter Szilárd, A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója most is kimondta azt, amit az Orbán-rendszer vezetői gondolnak, de nem akarják az orrunkra kötni. Lapjaik mások szavaival nem először határolódnának el a túl őszinte megmondó-embertől. A körülmények azonban inkább az elrettentés szándékát sejtetik. Azt, hogy a vidéki Magyarország is megértse: lám, az ellenzéki publicisztika is képes megalázni a kormánypárti véleményformálókat.

Tíz mondat Farkasházy Tivadartól

Csak az a humor érdekes, amiből baja lehet az embernek. (Magyar Hírlap, 2002. február 1.)

Bajnai Gordon nem mondta meg, hogy nettó vagy bruttó kéri-e a havi egy forintot. (Népszava, 2009. április 4.)

A KDNP kedves középkori, pardon középkorú társaság. (Hócipő, 2011. június 15.)

Orbán az egyetlen focista a világon, aki vízen is tud járni. (Népszava, 2013. május 11.)

Hogy eszik levest a Kövér? (RTL II., 2013. november 10.)

Ha Rogánt tovább támadják, Orbán meghosszabbítja Vlagyivosztokig. (ATV, 2016. november 30.)

Én ingyen vagyok ellenzéki. (Hír TV, 2017. augusztus 3.)

A választó Németh Szilárdhoz butul. (Népszava, 2017. augusztus 12.)

Nem lehetne elérni, hogy senki se lehessen ellenzéki két ciklusnál tovább? (Népszava, 2018. január 13.)

Orbánt tízéves mondataival szokták szembesíteni, Cecíliát tíznapossal is lehet. (Újnépszabadság.com, 2020. május 15.)

Jelentem, hogy sikerült végignézni a portréfilmet, amelyet 1986-ban készítettünk az erdélyi magyar szellemiség egyik kiemelkedő képviselőjéről. A korábbi bejegyzésben még azt fejtegettem, hogy az M5-ön véletlenül kaptam el a hajdani interjú második felét. Ráadásul a másnapi ismétlés előtt azt firtattam, vajon a beszélgetés idején nyolcvanéves Balogh Edgár szembenézett-e önmagával. Most már tanúsíthatom, hogy igen, szembenézett.

A terjedelmes életműben van egy könyve, melyet 1945-ben adott ki, és az volt a címe, hogy A Szudétáktól a Fekete-tengerig. Ezzel a Prágában eltöltött egyetemi éveire utalt, és arra, hogy a csehszlovák vendéglátók visszaküldték bánsági szülőföldjére, a másfél milliós magyar kisebbséget is magába foglaló Romániába. Félig németként (erdélyi szászként) a szláv-magyar-román szomszédságot, sőt testvériséget képzelte el egy Duna-völgyi szövetségben. Azt mondta róla, hogy az úgynevezett vámunió, vagyis a kölcsönös gazdasági előnyök sok mindent föloldanának az egymás mellett élő németek, csehek, szlovákok, ukránok, románok, szerbek, horvátok, szlovének, osztrákok és magyarok feszültségeiből.

A három és fél évtizede Budapesten készült tévéinterjú riportereként akkor ez számomra utópiának (megvalósíthatatlan elképzelésnek, politikai délibábnak, légvárnak) hangzott. Mai füllel hallgatva azonban úgy tűnik fel, mintha Balogh Edgár az Európai Egyesült Államokra utalt volna, anélkül persze, hogy így nevezte volna. Igen ám, de azt is hozzáfűzte, hogy a politikai „mainstream” (főáramlat) „elsodorta” a múlt század negyvenes éveiben nem is annyira elszigetelt vélekedését, és a szovjet megszállási övezetbe szorult közép-európai országok inkább a külön-külön felépítendő utat választották. A töredékesen előadott okfejtésben nem nehéz felismerni a mai vitákat, amelyek az Európai Unióban zajlanak a nemzetállami és a föderális berendezkedés hívei között.

Balogh Edgár tíz évvel az interjú elkészítése után halt meg. Az ötvenpercnyi beszélgetésben nem vitte túlzásba az önkritikát, hisz’ csak tőmondatokban számolt be az illúziónak nevezett eszmefuttatásairól. De ha tudta volna. hogy 2004-ben Magyarország, 2007-ben pedig Románia is belép az Európai Unióba, akkor most talán elégedettebb lenne önmagával. Mi pedig olyan gondolkodónak tarthatnánk, aki megelőzte a korát. 

Megkaptam álneves kommentelőtől, nevét vállaló kollégától, sőt egy baráttól is, hogy visszafoghatnám magam. Mintha túl sokat írnék az ellenzék csetléséről-botlásáról. Ilyenkor felötlik Bodor Pál egyik mondata. A közíró így fogalmazott: „Szeretni egy közösséget kívülről is lehet - ostorozni csak belülről.” (Klubháló.hu, 2009.07.17.) Talán még nem jutottam el az ostorozásig, azt azonban elismerem, hogy elégedetlen vagyok az ellenzéki pártok kommunikációjával.

Például azzal, hogy ellenzéki politikusok olyan helyzetbe hozzák magukat, amelyből nehéz kikecmeregni. Gy. Németh Erzsébet gyakran ül be az ATV stúdiójába. A budapesti főpolgármester-helyettesről nem nagyon írhatom, hogy kifejti az álláspontját. Megrekedt ott, hogy amikor csak teheti, Dobrev Klárát emlegeti és idézi. Nem rónám föl a DK egyik politikusának, hogy lépten-nyomon szóba hozza a DK miniszterelnök-jelöltjét, ha nem volna hivatali főnöke, a főpolgármester Karácsony Gergely az MSZP, a Párbeszéd és az LMP miniszterelnök-jelöltje. Semmi pénzért nem lennék politikus, kampány-üzemmódban ugyanis kötelező volna ismételgetni a jelöltünk jelmondatait.

A pártemberektől elvárható, hogy addig rágják a választópolgárok fülét, amíg a tudatukba nem vésődik, hogy mit akar a lehetséges kormányfő. Az újságíró viszont abban különbözik a politikustól, hogy a publicisztikájából kirajzolódik ugyan a világnézete, de büszkébb, kényesebb, önérzetesebb, rátartibb annál, hogy beérje a kampány-jelmondatokkal. Szomorúan látom, hallom, hogy Murányi András, a Párbeszéd kommunikációs igazgatója a nyilvánosság fórumain Karácsony Gergely megnevezésére és a szintén ellenzéki miniszterelnök-jelölt idézgetésére kárhoztatja magát. Vajon az előválasztási kampányban űzött politikai marketing illik-e a Népszabadság utolsó főszerkesztőjéhez?

Elég jól ismertem a szakmailag elismert lap főszerkesztőit és főszerkesztő-helyetteseit, például Eötvös Pált, Hámori Balázst, Horváth Gábort, Hovanyecz Lászlót, Karcagi Lászlót, Kereszty Andrást, Nagy N. Pétert, Sztrapák Ferencet, Tamás Ervint, Vörös T. Károlyt és Zalai Istvánt. Ha abba kellett hagyniuk a szerkesztést, akkor is a saját véleményükkel vétették észre magukat. Ha pedig már nem hangoztathatták az álláspontjukat, nem adhattak értéket a világnézetükhöz, inkább elmentek tanítani vagy kertet-szőlőt művelni, mintsem hogy politikusok jelszavait ismételgessék, és kampány jelmondatokat sulykoljanak.

„Hú, de ismerős!” Ez ötlött fel tegnap délután egy tarkó láttán. Tévés szörfölés közben akadtam három és fél évtizeddel fiatalabb önmagamra. A hajam még nem volt ősz, és a fejem búbján is akadt belőle. Véletlenül kaptam el néhány percet abból az interjúból, amelyet a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem professzorával készítettem 1986-ban. A publicisztikai tanszék nyugalmazott vezetője épp Budapesten időzött.

Operáció utáni lábadozását úgy használtuk ki, hogy a kórház közelében, egy magánlakásban beszélgettünk vele. (A forgatásról írtam is egy dokumentum-novellát, amely e bejegyzés után olvasható.) A többórányi, életút-interjúból vágtak össze a tévések egy ötvenperces, rövidített változatot. Tegnap úgy vettem észre, hogy ritkán szólalok meg, akkor is csupán kérdezek. Helyes, ez az újságíró dolga. Bár néha közbe is szólok. Az erdélyi magyar szellemiség közismert képviselője kitűnő előadó, és 80 évesen is nyomdakészen fogalmaz, de olykor evidenciának tart olyasmit, ami korántsem magától értetődő a magyarországi nézők számára.

Időben oly távol vagyok hajdani önmagunktól, hogy kijelenthető: az anekdotázó reálpolitikusról figyelemre méltó kép bontakozik ki. Edgár bácsi akár az ördöggel is szövetkezett volna, hogy segíthesse az akkor még több mint másfél milliónyi romániai magyarságot az „önösszeszedésben”. Az idézőjelbe tett kifejezést ő találta ki, és amikor csak nyilvánossághoz jutott, mondogatta is. Ez persze csupán a következtetés, amely az interjú második feléből vonható le. Azért írom most, hajnalban a Médianaplót, mert az első huszonvalahány percet is szeretném megnézni. Az M5 ugyanis ma délelőtt ismétli a tegnapi adást.

Mardos a kíváncsiság, vajon firtatom-e, hogy Balogh Edgár prágai egyetemistaként miért kereste a kapcsolatot Masaryk államelnökkel Csehszlovákiában. Érett közíróként pedig Romániában Petru Groza miniszterelnökkel, majd államelnökkel. Kisebbségi politikusként és fáradhatatlan szervezőként sikerült-e elviselhetőbbé tennie a fennhatóságuk alá került magyarok, köztük a rokonaim sorsát? Arra emlékszem, hogy otthon, Kolozsvárott többször is beszélgettünk erről. Bár nem a valószínűleg bepoloskázott lakásában, hanem séta közben, a Magyar Színház előtti téren. Az viszont csak a tévéinterjú első felében, ma 11 óra 10 perctől derül majd ki, hogy három és fél évtizede szóba hoztam-e az élete kudarcát.

Pertu

Az öregedés jele, hogy kezd több halott ismerősöm lenni, mint élő. Az elhunytak közé tartozik Balogh Edgár is. Temesvárott született 1906 őszén, csaknem kilencven évig élt, de néhány héttel a születésnapja előtt meghalt. E kilenc évtized alatt sok mindent csinált.

A prágai német egyetemen tanult, a csehszlovákiai magyar fiatalok érdekvédelmét képviselte Masaryk államelnöknél. Nem sokkal később ki is utasították a korabeli Közép-Európa legdemokratikusabbnak tartott országából. A szülőföldjére távozott, bekapcsolódott Erdély szellemi vérkeringésébe. De hogy ne foglalkozhasson túl sokat a magyarság szervezésével, behívták katonának. A második bécsi döntés, Észak-Erdély visszacsatolása után se járt jobban. Kalotaszentkirályon helyezkedett el tanítóként, az egyik cikke miatt azonban a magyar miniszterelnök személyesen jelentette be a parlamentben, hogy Balogh Edgár nevű tanító nincs állami alkalmazásban. Igazat mondott, Edgár bácsit a bejelentés előtti napon táviratilag rúgták ki kenyérkereső állásából.

A negyvenes évek második felében a Magyar Népi Szövetség kulturális ügyekkel foglalkozó alelnöke volt, életének ezt a szakaszát tartják legellentmondásosabbnak a kutatók. Az ötvenes évek első felében többször is lecsukják „magyar nacionalizmus” miatt, öt évet ült. Kiszabadulása után szerkesztette a Korunk című folyóiratot, és ő alapította a publicisztikai tanszéket a kolozsvári egyetemen. Fiatal újságíróként, a hetvenes évek elején ismertem meg, akkor már nyugdíjasként éldegélt Rákóczi úti lakásában, rengeteg könyv és szép képek között. Figyelmes vendéglátó volt, és bár ritkán hagyta szóhoz jutni a vendéget, szívesen hallgattam nagy ívű elképzeléseit a dunavölgyi népek testvériségéről, az erdélyi magyarság „önösszeszedéséről”. Élvezettel ittam Rebi néni kakaóval ízesített, törökösen elkészített kávéját is.

Történetünk 1986 tavaszán vagy őszén játszódik. Arra emlékszem, hogy állandóan esett az eső, és átmeneti kabátban jártunk. Délelőttönként az Élet és Irodalom című hetilap főszerkesztő-helyetteseként dolgoztam, délutánonként pedig forgattunk. A Magyar Tudományos Akadémiának és az Országos Széchényi Könyvtárnak volt egy Oral History nevű interjú-sorozata, ennek keretében beszélgettem irodalmárokkal, történészekkel, újságírókkal - elsősorban erdélyiekkel. A legérdekesebb részeket átvette a Magyar Televízió, negyven-ötvenperces portrékat szerkesztett belőlük. Tegnap, 2021. szeptember 7-én a Balogh Edgár-portrét sugározta is. Egyébként nem először.

A közművelődési osztály vezetője 2003-ban telefonon értesített az örömhírről. Szomorúan közölte, hogy sajnos szegény az eklézsia, és honorárium helyett elégedjek meg azzal, hogy elküldi kazettán a műsort. Azóta 18 év telt el, és még mindig küldi. De visszatérve a múlt század nyolcvanas éveire, Edgár bácsit utolérte egy férfibetegség. Magyarország akkori legjobb urológusa, Wabrosch professzor operálta. A lábadozását arra használta föl a stábunk, hogy ki-kihoztuk a budai János-kórházból, és kamera jelenlétében beszélgettünk vele. Itt lép be a történetbe másik hősünk, Kéri Kálmán.

Csaknem egyidős a huszadik századdal, 1901-es születésű. Miközben a Ludovika Akadémiát végezte, és vezérkari tisztnek tanult, naponta lóra ült, és megjáratta kancáját a Vérmezőn. Aztán katonai attasé lett a moszkvai követségen, majd egymás után három honvédelmi miniszter (Bartha, Nagybaconi, Csatay) szárnysegédje. 1944 októberében már az első magyar hadsereg vezérkari főnöke - ezredesi rangban. Amikor pedig Horthy kormányzó ki akart ugrani a háborúból, őt bízták meg azzal, hogy felhasználva orosz nyelvtudását, lépjen kapcsolatba a negyedik ukrán front parancsnokságával. A kiugrás nem sikerült, a parlamenter azonban 1945 után is katona maradt, amíg Rákosiék le nem tartóztatták.

Raboskodott a recski táborban, majd segédmunkásként tengette az életét. Szabadulása után pincemesterségig vitte, a pesti Ferenciek téren, a Kárpátia étterem alagsorában volt az irodája. Munkája hivatalnoki, állása bizalmi. Politikai megbízhatatlansága ellenére ő kapta azt a feladatot, hogy irányítsa az egyik legdivatosabb vendéglő borforgalmát. A hetvenes évek elején vonult nyugalomba, és nyomorúságos kegydíját nyelvtanításból egészítette ki. A rendszerváltás hónapjaiban, közel a kilencvenhez tért vissza a közéletbe. Legidősebb tagja lett az országgyűlésnek. 1994-ben vezérezredesként, tisztelettől övezve halt meg.

Történetünk idején azzal keresett némi mellékest, hogy tévéstáboknak adta ki a Budapest Körszálló mögötti lakását. (Magasföldszint, kertre néző ablak.) Az egykor hatalmas lakás leválasztott részében húzódott meg a feleségével. Kopottas, de választékos ízlésről árulkodó, dohánybarna, neobarokk bútorok, márkás tájképek a falon, Jókai- és Mikszáth-összes, Herczeg Ferenc-díszkiadás a könyvszekrényben. E légkörben remekül lehetett fölvenni a történelmi témájú beszélgetéseket. Különben is, a csöndes mellékutcában lévő színhely csak egy ugrásnyira van a János-kórháztól, délutánonként onnan sétáltunk át a lábadozó Edgár bácsival.

A forgatás lassan haladt, kímélni kellett a nemrégiben operált interjúalanyt. Sok volt a szünet, ilyenkor a házigazda felesége kávét főzött, majdnem olyan selymeset, mint Rebi néni Kolozsvárott. A csésze finom rajzolatú meisseni, a kiskanál ezüst, a nyele csavart, mintha csomót kötöttek volna rá. A lakás hangulatához illő, vaskos ezüsttálcát Kálmán bácsi hordta körbe. Miközben kínálta, kellő visszafogottsággal önözte és professzorurazta a neves vendéget. A két öreg nem elegyedett párbeszédbe, elvégre az egyik főszereplő, a másik pedig csak epizodista volt. A hierarchia egyértelműnek látszott.

Edgár bácsi épp arról számolt be, hogy 1926-ban, még Csehszlovákiában miként változtatta a nevét Kesslerről Baloghra. Ekkor kanálcsörgés zavarta meg a felvételt, a házigazda ejtette le. A megismételt mondatok után szünet, Kéri Kálmán odalépett a vendéghez, és megkérdezte tőle, nem rokona-e véletlenül ama Kessler nevű tisztjelöltnek, aki az évfolyamtársa, sőt barátja volt a Ludovikán. Balogh Edgár igennel válaszolt. Ez volt az a pillanat, amikor a házigazda kilépett a rezonőri szerepkörből, és felajánlotta a vendégnek, hogy térjenek át a tegezésre. A két öreg meglapogatta egymás vállát, majd félrevonultak, és élénk beszélgetésbe kezdtek. Megilletődve figyeltük őket.

A másnapi felvétel közben Edgár bácsi elmesélte, miként hívták be a román hadseregbe, hogyan jutott el az olténiai "bakáskodásba", és a regáti laktanyában milyen jól érezte magát „a nép körében”, az egy évtizeddel fiatalabb román közlegények társaságában. Elemében érezte magát, kitűnően érvényesítette epikai adottságát és a katedrán szerzett előadókészségét. Nem akartuk túlságosan terhelni, ezért a rendező, Hanák Gábor szünetet rendelt el. A főszereplő fölhevülve lépett testvére hajdani évfolyamtársához, és így szólította meg: ”Kálmán bátyám, mit szólsz hozzá?”

Kéri Kálmán szolgálaton kívüli ezredes, a rendszerváltás utáni magyar országgyűlés majdani korelnöke halkan, udvariasan, de félreérthetetlenül közölte: „Pardon. Közlegény nem tegezhet vezérkari tisztet!”           

Aki az ellenzéki sajtóból tájékozódik, alighanem félreérti a nyilvánosság hazai működését. Újságíró kollégám például dohog, hogy Parragh László „nagy hírre vergődött” eszmefuttatását elhallgatták a nyilvánosság kormánypárti részében. Szerinte ama bizonyos mondatot a meleg tornatanárról és a kötélre mászó kisfiúról illett volna legalábbis értelmezni.

A kormánypárti sajtó csakugyan nem strapálta magát. Az ügyet elintézte Novák Katalin elhatárolódásával, amely a fészbukos üzenőfalán jelent meg. Ha a családügyi miniszter az MTI-nek nyilatkozott volna, akkor az állami hírügynökség szolgáltatásait ingyen használó médiumok szerkesztői talán még képesek is lettek volna utánanézni a részleteknek. Bár nem találtak volna túl sok fogódzót. A szelektív közléspolitikával magyarázható, hogy a bejegyzésem utáni dokumentációt uralják az ellenzéki értelmezések, holott a nyilvánosság egészében a kormánypárti médiumok viszik a prímet. Ami az ellenzéki fórumokon „nagy hírre vergődött”, az náluk nem számít, voltaképpen nem is létezik.  

A hírhedt mondat ugyebár Csongrádon hangzott el, az országos szakképzési tanévnyitón, amelyről a Délmagyarország című szegedi napilap online kiadása augusztus 30-án számolt be. A tudósítás főszereplője Palkovics László innovációs miniszter, akiről portréfotó is készült. A vendégeket még egy fénykép örökítette meg, lemaradt azonban róla Parragh úr. Kapott viszont egy mondatot: „Ezt követően Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke emelte ki a duális képzés előnyeit.” Ha a szegedi polgármester, Botka László holdudvarába tartozó Szeged TV kamerája nincs ott, akkor a homofób kijelentésből nem lesz botrány az országos nyilvánosság kisebbik, ellenzéki részében sem.   

A botrány kirobbanása után Parragh László Nagykanizsára látogatott. Részt vett a dél-zalai, nyugat-somogyi, horvátországi és szlovéniai kamarák közös összejövetelén. Szeptember 3-án a Zalai Hírlap online kiadásában egyetlen mondatot kapott: „Ezt követően dr. Parragh László méltatta a kanizsai kamara munkáját, az országos kamara és a kormány együttműködéséről beszélt”. Egy fényképen kilenc férfi látható, a negyedik „dr. Parragh László”. Már nem zsinóros bocskaiban feszít, mint Csongrádon, hanem gombbal ellátott zakóban. Öltözékén egyedül a buggyos nadrág sejteti a miniszterelnökhöz fűződő szolgálatkészségét.

Vajon a tudósító megkérdezte-e tőle, hogy mit szól a csongrádi kijelentés visszhangjához? Ha firtatta is, nem látott napvilágot.

Tíz mondat Parragh Lászlóról

Miféle szörnyagyú ember mesél egy évnyitón saját gyermeke elképzelt iskolai zaklatásáról? (Ceglédi Zoltán politológus, Facebook.com, 2021. augusztus 30.)

Nem megengedhető, hogy valaki ilyen kijelentést tegyen. (Novák Katalin családügyi miniszter, Facebook.com, 2021. augusztus 31.)

Erre a kijelentésre már nincsenek szavaim. (Lilu celeb, Instagram.com, 2021. augusztus 31.)

Én meg nehezen viselem a bocskai díszmagyarban hülyeséget beszélőket. (Kálmán Olga DK-politikus, Facebook.com, 2021. augusztus 31.)

Most leszúrták, pedig csak túl feltűnően mondta ugyanazt a gonosz hülyeséget, mint feljebbvalói. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, 2021. augusztus 31.)

Túllihegte a témát. (Szerető Szabolcs újságíró, ATV, 2021. augusztus 31.)

Ez a mondat így még egy magánbeszélgetésben is „gáz”. (Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, HírKlikk.hu, 2021. szeptember 1.)

Ahhoz, hogy Parragh ne okozhasson több kárt, nem őt kell elhallgattatni, hanem az őt helyzetbe hozó rezsimet kell eltávolítani a hatalomból. (Békesi László volt pénzügyminiszter, Újnépszabadság.com, 2021. szeptember 1.)

Tűpontosan értelmezte az üzenetet, és ezzel a kiszólással is szeretné bizonyítani a lojalitását. (Árpási Bence újságíró, Népszava, 2021. szeptember 2.)

A valóság olyan, hogy ha egy apa azt érzi, hogy zavarja, ha egy meleg tornatanár segíti fel a gyerekét a kötélre, és ezt ki is mondja, akkor nem fogják nyilvánosan kivégezni. (Apáti Bence publicista, Magyar Nemzet, 2021. szeptember 2.)

A hódmezővásárhelyi polgármester gyűjti az aláírásokat. A Szabad Európa Rádió interjút készített vele, amelyben sok újdonságot nem mondott, összefoglalta azonban az elképzeléseit. A SZER munkatársa, Kerényi György például azt firtatta, hány aktivista segít neki, hogy a miniszterelnök-jelöltséghez szükséges 20 ezer aláírásra szert tehessen.  

Márki-Zay Péter összeszámolta. Hódmezővásárhelyen „20-25”, Szegeden „tucatnyi”, Budapesten „hasonló”, az általa alapított Kossuth-körökből pedig „40-50”. Mintegy száz. Azt is hozzáfűzte, hogy Gémesi György gödöllői polgármester szerint egy 30-40 ezres kisvárosban 2-300 aktivista nélkül nem lehet győzni. Érdekes tehát MZP megállapítása: „A/z ellenzéki/ pártok számára az előválasztás mozgósítási verseny.” Az előválasztás indoklásából elfogadható, hogy a választási szövetségbe tömörült pártoknak nincs elég pénzük mind a 106 körzetben kampányolni. Nem rokonszenves, hogy egyezkednek egymással, és akarva-akaratlanul megsértik az előválasztás ama sajátosságát, hogy a választópolgárok fogják kiválasztani az ellenzék közös jelöltjét. Csakhogy ez morális kérdés, amelyet a politikában zárójelbe szoktak tenni.

Márki-Zay Péter szerint az országgyűlési választás kimenetele azon múlik, vajon az ellenzéki pártoknak sikerül-e megakadályozni a csalást. Ehhez két-két számlálóbiztost lehetne beültetni a szavazókörökbe. Ízlelgessük a legutóbbi országgyűlési választás adatait! Ha egy párt minden körbe két ellenőrt küldhetett, akkor ez a 10285 szavazókörben pártonként 20570 delegátust jelenthetett volna. A Fidesz élt is a lehetőséggel, a sajtóhírek szerint 20 ezer aktivistát mozgósított. Az ellenzéki pártok közül a Jobbik 7843 számlálóbiztossal vétette észre magát, az MSZP-Párbeszéd 5642-vel. A DK 2198-cal, az LMP 463-mal, az Együtt 221-gyel, a Momentum pedig 39-cal. Összesen 16406-tal.

Elvileg 123420 ellenőrt küldhettek volna, ám ennek csak a töredékére jutott delegátusuk. Gyakorlatilag elég lett volna persze, ha „pariban” vannak Orbánékkal. Most azonban közösen alkotnak választási szövetséget a kormányzat ellen, és beérhetik 20 ezer aktivistával. A hódmezővásárhelyi polgármester azt fejtegette, hogy körülbelül a felét képesek kiképezni és szolgálatba állítani. Minden szavazókörbe jutna legalább egy számlálóbiztos. Feltéve, ha a budapesti és a nagyvárosi körökbe nem tucatnyi ellenzéki ellenőr ül be, a falusiakba pedig egy sem.

Tíz mondat Márki-Zay Pétertől (SZER, 2021. szeptember 2.)

A Fidesz bárkit zsarol bármivel

Az ellenzéki pártok is annyi pénzt kapnak, amennyiből kampányt lehet csinálni.

A pártok számára az előválasztás mozgósítási verseny lett.

Sok ellenzéki pártnak jobb egy saját, vesztes ellenzéki jelölt, mint egy közös ellenzéki győztes.

/Az ellenzéki pártok elpazarolt kommunikációs lehetőségeiről/ Botka László szokta mondani, hogy ingyen ennyire hülye nem lehet valaki. Egyetértek vele.

/Dobrev Kláráról/ Sajnos ő nem alkalmas Orbán Viktor legyőzésére.

/Jakab Péterről/ Nyilván nem vezetett várost, a pártján kívül nagyon mást sem.

Több mint egy éve könyörgök, hogy indítsunk ellenzéki MTI-t. Még mindig nem sikerült.

Felőlem aztán bárki összeházasodhat polgárilag. Azt az egyenlő jogot, amit minden magyar állampolgár élvez, a meleg házaspárok is megkaphatják.

/Az új országgyűlésről/ Így vagy úgy, de egy jobboldali konzervatív frakciót meg kell alapítani.

A legutóbbi napokban Kövér László jogállamozott, Schmidt Mária üzent, Schmitt Pál nem fékezett, Lánczi Tamás gyurcsányozott, Dobrev Klára akarnokozott, Parragh László tornatanározott, Novák Katalin és Békesi László pedig parraghozott. Lefülelt mondatok.

A Lajtán túl semmihez nem értek. (Kárpáti Iván újságíró, Facebook.com, augusztus 29.)

Csótánynak jobb volt. (Puzsér Róbert publicista Nagy Feró Kossuth-díjas rockerről, HírKlikk.hu, augusztus 29.)

Gyurcsány valóban tehetséges, csak nem az építésben, hanem a rombolásban. (Lánczi Tamás politológus, Hír TV, augusztus 30.)

Az előválasztás az ellenzék eddigi legkomolyabb lépése. (Török Gábor politológus, Nyugat.hu, augusztus 30.)

Azt már nehezen viselem, hogy mondjuk a 9 éves kisfiamat a tanár úgy segíti föl a létrán vagy kötélen, hogy egyébként tudom róla, hogy a fiúkhoz vonzódik. (Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Szeged TV, augusztus 30.)

Nem megengedhető, hogy valaki ilyen kijelentést tegyen. (Novák Katalin családügyi miniszter Parragh Lászlóról, Facebook.com, augusztus 31.)

Ahhoz, hogy Parragh ne okozhasson több kárt, nem őt kell elhallgattatni, hanem az őt helyzetbe hozó rezsimet kell eltávolítani a hatalomból. (Békesi László volt pénzügyminiszter, Újnépszabadság.com, szeptember 1.)

A fülünk hozzákopik a sok botrányhoz. (Szakács László DK-politikus, ATV, szeptember 1.)

Olyan országban jó élni, ahol a politika nem téveszti össze magát a Tízparancsolattal. (Cserhalmi György színész, Kultúra.hu, szeptember 1.)

Már az odaúton megtanulják, hogy csak hazudozással lehet célt érni. (Kőhalmi Zoltán humorista a politikusokról és a választási kampányról, Magyar Narancs, szeptember 2.)

Az MSZP már a rendszerváltás pillanatában öregecskének hatott. (Buják Attila újságíró, 168 Óra, szeptember 2.)

Nem egy akarnokra van szükségünk. (Dobrev Klára DK-politikus az ellenzék vezetéséről, Index.hu, szeptember 2.)

Ne zsidózz! Most a melegeket gyűlöljük. (Vasvári Tímea kommentelő, Facebook.com, szeptember 2.)

Magyarország minden ellenkező híresztelés dacára ma még jogállam. (Kövér László Fidesz-politikus, Mandiner.hu, szeptember 2.) 

Trollállamban élünk. (Péterfy Gergely író, Magyar Hang, szeptember 3.)

Az internet nem trollokká teszi az embereket, csak láthatóbbá a trollokat. (Csurgó Dénes újságíró, 444.hu, szeptember 3.)

A rendszer templomai a futballpályák. (Bartus László újságíró, Amerikai Népszava, szeptember 3.)

Boris Johnson, maga egy kis, széteső ország élén áll. (Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a brit miniszterelnökhöz, Facebook.com, szeptember 3.)

Nem minden nap intjük óva Angliát, százévente csak párszor szokás ez mifelénk. (Szele Tamás újságíró Schmidt Máriáról, Zóna.hu, szeptember 4.)

Nem tudunk féket rakni a szurkolókra. (Schmitt Pál volt köztársasági elnök a magyar-angol mérkőzésről, hvg.hu, szeptember 4.)

A Puskásban soha ne legyen térdelés meg szivárványos szögletzászló! (Szikszai Péter újságíró, Magyar Nemzet Online, szeptember 5.)

Médiatanárként volt egy tantárgyam, amelyet 69-szer adtam elő. A szám úgy jött össze, hogy volt idő, amikor egyszerre három felsőoktatási intézményben tanítottam. Néhány év múlva írtam egy 210 oldalas jegyzetet, ezt küldtem el az újságírással kacérkodó diákoknak. A vizsgán pedig elkértem tőlük a kinyomtatott példányt, és megnéztem benne a színes kijelölővel satírozott gondolatmeneteket. Ha a bonyolultabban fogalmazott okfejtéseket átírták, és a szövegük tetszett, elkértem tőlük a „kicsontozott” mondatot. A társszerzők olykor zseniálisan egyszerű változtatásai nem váltak a jegyzet kárára. A módszert nemrégiben újra alkalmaztam.

A rendszerváltás óta gyűjtöm a szállóigéket. Kezdetben csak sejtettem, most már tudom is, hogy kirajzolódik belőlük a legutóbbi három évtized köz- és magánérzete. Arra gondoltam, hogy a valóságos mondatokból kéne csinálni egy összevont évet. Este megnézném a mintegy háromezer szállóigét tartalmazó gyűjteményt, és a másnap megjelent mondatokból föltennék a fészbukos üzenőfalra kettőt, esetleg hármat is. Az előválasztást úgy végeztem el, hogy kihagytam azokat, akik kevésbé ismertek. De azokat a gondolatokat is, amelyek a lelőhellyel és a dátummal együtt hosszabbak 130 karakternél.

Máskülönben a Facebook nem közölné őket az átlagosnál nagyobb betűtípussal, és nem adna alájuk a figyelemkeltéshez szükséges téglalapot. A színskáláról a feketét választottam, hogy a fehér betűk érvényesülhessenek. Amelyik napi mondás pedig a legtöbb szavazatot kapta, az került a képzeletbeli esztendő szállóigéi közé. S bár van rá kiadói érdeklődés, mielőtt átadnám a kéziratot, e bejegyzés után közlöm az Önök segítségével kiválasztott augusztusi szőttest. Azért vártam vele néhány napot, mert a múlt hónap végén megjelent szállóigéknek is meg kellett adni a lehetőséget, hogy begyűjtsék a digitális ismerősök szavazatait.

Miközben megköszönöm a társszerkesztők közreműködését, a szerzőknek pedig a szellemes, ütős mondatokat, felhívom a figyelmet arra, hogy a 31 szerző közül 11-en már nincsenek közöttünk. Nemcsak életmű maradt utánuk, hanem a mögöttünk hagyott három évtized hangulatát érzékeltető szállóige is. Végezetül illő megmagyarázni, hogy kíváncsiságból beneveztem a versenybe. Ha a mondatom veszített volna, most szót sem érdemelne.

Augusztus mondatok

A stílus maga a rendszer. (Sólyom László, Origo.hu, 2011.08.01.)

Az előző kormány pénzt adott a társulatnak, a jelenlegi témát. (Pintér Béla, Színház.hu, 2012.08.02.)

Én ingyen vagyok ellenzéki. (Farkasházy Tivadar, Hír TV, 2017.08.03.)

Azokat a fényképeket szeretem, amelyeken fiatalabbnak látszom. (Kuncze Gábor, Új Dunántúli Napló, 2001.08.04.)

Szeretem az okos nőket, persze csak ha szépek. (Kern András, 24 Óra, 2001.08.05.)

Négy úri sportág van: a lovaglás, a tenisz, a sí és a rendezés. (Raksányi Gellért, MTV, 2005.08.06.)

A politikát akkor kell csinálni, amikor nem lehet. (Moldova György, Népszava, 2015.08.07.)

A demokrácia egy ruha. Momentán ezt hordjuk. (Bencsik András, Hír TV, 2004.08.08.)

A féligazság is hazugság. (Strassenreiter Erzsébet, Vasárnapi Hírek, 2009.08.09.)

Az ellenzéki pártok együttműködését a széthúzás tartja össze. (Zöldi László, Facebook.com, 2021.08.10.)

Kanalam sincs a Balatonon, nemhogy villám. (Szele Tamás, Forgókínpad.blog, 2019.08.11.)

Az foci volt, ez pedig labdarúgás. (Szepesi György, TelesportLap, 1993.08.12.)

A politikusnak minden pártban vannak ellenfelei. Ellenségei csak a pártjában. (Popper Péter, 168 Óra, 1996.08.13.)

Keveslem a szabadságot, Orbán sokallja, Gyurcsány meg nem érti. (Tamás Gáspár Miklós, hvg.hu, 2020.08.14.)

Akkor vagyok formában, ha szeretnek. (Gyurkovics Tibor, Kurír, 1994.08.15.)

Én a Kádár-korszakban is 4/4-ben gondolkodtam, nem III/III-ben. (Somló Tamás, MTV, 1997.08.16.)

Nem lehet rendszert változtatni változatlan politikusokkal. (Jávor Béla, Magyar Nemzet, 2002.08.17.)

Ha gondom van, egyszerűen csak elröppenek, és megnyugszom. (Sass Sylvia, Hajdú-bihari Napló, 1994.08.18.)

Politikában a szándék mindig hátsó. (Ungvári Tamás, ATV, 2014.08.19.)

A szépírók járvány nélkül is karanténban vannak. (Nyáry Krisztián, Magyar Hang, 2021.08.20.)

Minket már csak a széthúzás tart össze. (Kósa Ferenc, Vas Népe, 1996.08.21.)

Lassan Tiborcokká válik az ország. (Maczó Ágnes, Észak-Magyarország, 1994.08.22.)

A legvidámabb barakkból a legszomorúbb pláza lettünk. (Kolláth György, Népszava, 2010.08.23.)

A bajon is lehet röhögni, ha nem fájna annyira. (Kabos László, Nógrádi Krónika, 1994.08.24.)

A rengeteg tennivalóm miatt nem érek rá dolgozni. (Kósáné Kovács Magda, Mai Nap, 1994.08.25.)

A díjak mögött barátok állnak. (Jankovics Marcell, Új Kelet, 1996.08.26.)

A költészeti minisztériumot vezettem prózai módon. (Csillag István, Népszava, 2005.08.27.)

A rendszerváltással a virágnyelvre megszűnt az igény és az állami támogatás. (Szabó István, Magyar Hírlap, 1993.08.28.)

Az internet a társadalom kommunikációs csatornahálózata. (Kertész Ákos, Amerikai Népszava, 2011.08.29.)

Kell nekünk a kapitalizmus, de csak kapitalisták nélkül. (Furmann Imre, Magyar Hírlap, 1994.08.30.)

A politika ott kezdődik, ahol a becsület véget ér. (Markos György, Vasárnap Reggel, 2003.08.31.)

A hazai nyilvánosságban majd’ minden botrány három napig tart, az Azonnali.hu körüli purparlé most harmadik napos. A tulajdonosok ugyanis kirúgták az alapító főszerkesztőt. A társ-főszerkesztőt egyelőre nem távolíthatják el, mert nemrégiben szült, és védettséget élvez. A megbízott főszerkesztő a 90 százalékos tulajdonos másik portáljától érkezett, és a megbízatását ideiglenesnek tekinti. Mellesleg a két tulajdonos közül a 10 százalékos ugyancsak Azonnali-alapító, a két főszerkesztővel együtt az Origóból vált ki.

A 90 százalékos befektető pedig előválasztási csatára készül, Szombathelyen ő szeretne lenni az ellenzék közös képviselőjelöltje. Annyit azért elárult, hogy a botrány úgy kellett neki, mint üveges tótnak a hanyatt esés. Vajon a mondandóját mennyire vehetjük komolyan? Ungár Péter nyilvánosság-felfogásával nem először foglalkozom a Médianaplóban. 2018. június 24-én például följegyeztem az egyik mondatát: „Az lenne jó, ha minden pártnak lenne lapja.” Ezt fűztem akkor hozzá: „Ez nem arra utal, hogy ő vagy/és pártja, az LMP békén akarná hagyni a frissiben felvásárolt portál szellemi függetlenségét. Inkább arra, hogy a Lehet Más a Politika pártsajtóban gondolkodik, máskülönben egyik politikusa nem vett volna újságot. Ennél tovább most nem mennék, előbb-utóbb úgyis megtapasztaljuk a kijelentés igazságtartalmát.”

Azért éltem a gyanúperrel, mert fél évszázados szerkesztői pályafutásom alatt megtanultam, ha egy pártember pénzt ad a szerkesztőségnek, akkor tartalmilag benyújtja a számlát. Ez most következett be. A jelek arra utalnak, hogy az alapító-főszerkesztők ellenálltak. Vagy legalábbis nem vették volna jó néven a kampány üzemmódot. Azon se lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a megbízott főszerkesztő is azért tekinti ideiglenesnek a mandátumát, mert nem biztos abban, hogy fenntarthatja az Azonnali.hu szellemi függetlenségét. Lehetséges persze, hogy más okok is közrejátszottak a most kirobbantott válságban.

Ha jól értem a helyzetet, a volt főszerkesztő és a munkajogi védettségben lévő másik főnök egyaránt külföldön él. Ez az online világban nem föltétlenül kizáró ok, mégis az a benyomásom, hogy egy szerkesztőségben szükség volna az érintéssel, például kézfogással együtt járó érintkezésre. Különösen akkor, ha a 90 százalékos tulajdonos ellenzéki előválasztásra készül. Az új főszerkesztő megbízatása azért látszik szerencsésebbnek, mert „csak” 140 kilométernyire lakik a redakciótól.

Tíz mondat az Azonnali-botrányhoz

Ha úgy hozza a sors, Ungár Péter a Völkischer Beobachternek, a Der Stürmernek, a Virradatnak vagy a Komszomolszkaja Pravdának is lett volna a társtulajdonosa? (Gábor György vallástörténész, Facebook.com, 2017. június 20.)

Semmilyen más hang nincs vidéken, csak a Fidesz. Online nincs, print nincs, semmi sincs. (Ungár Péter LMP-politikus, Index.hu, 2018. június 11.)

Az lenne jó, ha minden pártnak lenne lapja. (Ungár Péter LMP-politikus, Index.hu, 2018. június 11.)

A vidéki sajtó eszköz és nem cél, de szerintem a legfontosabb eszköz. (Ungár Péter LMP-politikus, 9970.hu, 2018. július 30.)

/A Magyar Nemzetről/ Azt én sem gondoltam, hogy fenn tudok tartani egy mindennap megjelenő nyomtatott lapot, de azt elhittem, hogy online formában tovább tud működni. (Ungár Péter üzletember, Népszava, 2018. szeptember 4.)

Egy újság ne is legyen ellenzéki, csak ne legyen kormánypárti! (Ungár Péter 90 %-os Azonnali-tulajdonos, ATV, 2020. július 24.)

Nyilván nem egyedül döntöttem. (Gerényi Gábor 10%-os Azonnali-tulajdonos a főszerkesztő leváltásáról, Index.hu, 2021. szeptember 2.)

Egy ideje már szó volt vezetőcseréről. (Ungár Péter 90%-os Azonnali-tulajdonos, 444.café, 2021. szeptember 2.)

Nem vagyok hajlandó még minimális forgalmat sem generálni egy olyan portálnak, aminek a tulajdonosai mondvacsinált indokokkal kirúgják a főszerkesztőt. (Varsányi Bence újságíró, Azonnali.hu, 2021. szeptember 3.)

Kértem az Azonnali munkatársaitól, hogy a szerkesztőség eddigi függetlenségét megőrizve csinálják tovább azt, amit eddig csináltak, ideiglenesen az én vezetésemmel. (Pintér Bence megbízott főszerkesztő, Azonnali.hu, 2021. szeptember 3.)

Erről beszélgettek tegnap az ATV egyik vitaműsorában. Dudás Róbert Jobbik-politikus azt firtatta, hogy miután 2019 őszén, az önkormányzati választás előtt kirobbant a Borkai-botrány, és az adriai orgián lefényképezett polgármestert mégis újraválasztották a győriek, vajon a volt olimpiai bajnok tornászt néhány hét múlva miért vonultatta vissza a jelenlegi miniszterelnök. Borkai Zsolt nemrégiben maga mesélte el újságíróknak, hogy birtokán tengeti a napjait, korántsem spártai körülmények közepette. A Jobbik-politikus talán nem is tudja, hogy a selyemzsinóros hasonlattal fején találta a szöget.

Amennyiben a török birodalom elitjéből valaki méltatlannak bizonyult a szultán bizalmára, kapott még egy esélyt. Ha a konstantinápolyi Topkapi palota kertjében megrendezett „halálfutamon” legyőzte a kertészt, a kegyes uralkodó megelégedett a száműzetéssel. Ha vesztett, az edzésben lévő győztes személyesen fojtotta meg. Csakhogy 1822-ben akadt egy Haci Salih nevű pasa, aki készült az alattvalóit egészségtudatos életformára ösztönző szultán halálos erőpróbájára. A háromszáz méteren oly nagy fölénnyel győzte le a kertészt, hogy nemcsak száműzték Damaszkuszba, hanem még kormányzónak is kinevezték.

A bejegyzésem utáni összeállításban megszólalók nyíltan vagy áttételesen utaltak néhány kormánypárti politikusra, akik manapság fényes elszigeteltségben tengetik a napjaikat. Borkai Zsolt például Sokorópátkán gondoz lovakat, tenyészt birkákat, nevel csirkéket, metsz és permetez szőlőtőkéket. Lázár János Hódmezővásárhely mellől, a batidai vadászkastélyból járja be az országgyűlési választókörzetét. Mengyi Roland a kecskeméti luxusbörtönben múlatja az időt. Orbán Viktor, akinek állítólag Merkel kancellár küldött selyemzsinórt, Berlinből nézve a világ végén, a budai Karmelita-kolostorban tüsténkedik. Szájer József egy 200 millió forintosra becsült nyaralóban teregeti az ingeket és alsónadrágokat, a Balaton parti települést azonban a volt politikus személyiségi jogai miatt nem merik megnevezni az újságírók. Simonka György pedig Újkígyóson, egy önmagától bérelt birtokon várja a következő bírósági fordulót.

Mellesleg hajdani négyszázasként méltányosnak tartom a palotakertben kijelölt háromszáz méternyi halálfutamot. Az utolsó százon ugyanis az elitből elbocsátottaknak aligha lett volna esélyük a száműzetésre. A savasodás (lelassulás) a célegyenesben szokott bekövetkezni. 2015. június 21-én, az Eurosport TV kommentátoraként nem véletlenül mondta Kovács Dusán, a 400 méteres gátfutás országos csúcstartója: „A négyszáz méter háromszáznál kezdődik.”

Tíz mondat a selyemzsinórról

Nincs is már igazi selyemzsinór. Ki bajlódna vele? (Csurka István MIÉP-politikus, Magyar Fórum, 2011. április 14.)

Vida Ildikó egy tünet. A selyemzsinór Orbán Viktornak szól. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, ATV, 2014. november 5.)

Orbán Viktor a Figyelőben tegnap megjelent Lázár-interjúval állítólag selyemzsinórt küldött Pokorni Zoltánnak. (Csuhaj Ildikó újságíró, Népszabadság, 2014. december 19.)

Számos újságíró és blogger szerint a német kancellár azért jön Budapestre, hogy képletesen átadja Orbán Viktor miniszterelnöknek a selyemzsinórt. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Bekiáltás.blog, 2015. január 6.)

A lázári feddés egy Fazekas Sándornak küldött selyemzsinór, amelyet miniszterelnöki bólintás nélkül aligha mert volna megkockáztatni. (Szirmai S. Péter újságíró, Figyelő, 2016. január 7-13.)

Ha a „halálfutamban” a fogoly legyőzte a hóhért, csupán száműzetésben részesült. Ha vesztett, akkor már semmi se mentette meg a rettegett selyemzsinórtól. (Stvorecz Adrián újságíró, Origo.hu, 2016. április 5.)

A választási megállapodás épp arról tanúskodik, hogy Farkas Flórián selyemzsinór helyett kegyelmet kapott. (Czene Gábor újságíró, Népszava, 2017. május 26.)

Káslert múlt héten Balog Zoltán, most Bayer Zsolt támadta meg. Ez selyemzsinór. (Dalos György író, Facebook.com, 2020. április 20.)

A Fideszben főszabály, hogy lehet lopni, lehet erkölcstelennek lenni, mert mindez csak akkor bűn, ha kiderül. Kósa Lajos tehát megkapta a selyemzsinórt. (Föld S. Péter újságíró, HírKlikk.hu, 2021. február 17.)

A XXI. századi selyemzsinór azt jelenti, hogy aki elveszítette a miniszterelnök bizalmát, jobban teszi, ha visszavonul. (Zöldi László újságíró, Blog.hu, 2021. február 20.)