Mint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét hívták meg Csongrád városába. Egy ipariskola évnyitóján fejtette ki álláspontját a közoktatásról, amelynek átalakításában „hivatalból” is jelentős szerepet játszott. A Szeged Televízió fölvette a beszédet. Kamerája végigpásztázta a szónokkal szemközti első sort. Helybéli meg környékbeli urak és hölgyek hallgatták áhítattal a hatvan körüli, köpcös üzletembert.

Parragh László fekete, nagyon jó minőségű szövetből varrt bocskaiban osztotta meg magvas gondolatait az úgynevezett duális képzésről. Vajon rögtönzött-e, vagy készült arra, amivel kiverte a biztosítékot az országos nyilvánosságban? Mindenesetre némi valóságos vagy megjátszott hezitálás után kimondta a nagy hírre vergődött szavakat: „Azt már nehezen viselem, hogy mondjuk a 9 éves kisfiamat a tanár úgy segíti föl a létrán vagy kötélen, ha egyébként tudom róla, hogy a fiúkhoz vonzódik.” Azóta kapott hideget-MELEGet.

Oly sokan fogalmazták meg az elmarasztaló véleményüket, hogy csak ezt fűzöm hozzájuk: az említett úriember nem először verte ki a biztosítékot. Nálam a múlt század kilencvenes éveiben, amikor kötelezett arra, hogy a cégem lépjen be a kamarájába, és majdhogynem a semmiért fizessen ötezer forintot. Ezért bedobtak a postaládámba egy rosszul szerkesztett újságot. Kiadója azóta is foggal-körömmel ragaszkodik a tagsági díjhoz, amelyből jut neki Jaguár gépkocsira. A bejegyzésem utáni összeállításból kiviláglik, hogy ez volt a második eset, amidőn kiverte a biztosítékot. S íme, a harmadik, a pedofília és a homoszexualitás összemosása. Alkalmazkodott egy heccelésre, uszításra alkalmas törvény szövegéhez és szelleméhez.

Ennek ellenére mégse vélem úgy, hogy Parragh NER-lovag. Bármelyik kormányzat országlása idején ugyanezt a kettős szerepet látná el. A kormánnyal egyetértésben belenget valamit, amit aztán a kormánypárti közvélemény-kutatók fölmérnek, és ha kiderül, hogy többen vannak ellene, mint mellette, a hatalmon lévők elfelejtik. Ha viszont kevesebben, akkor a kötelező egyeztetésre nem a szakszervezetekkel és a civil egyesületekkel ülnek le, hanem a kereskedők és iparosok érdekvédelmi szervezetével, amelynek vezetője volt szíves belengetni a kormányzati elképzelést. Parragh László korunk terméke. Tartok tőle, hogy mindig Jaguárral fog járni, legföljebb nem bocskaiban mondja el tanévnyitó beszédét, hanem zsinórok helyett gombokkal ellátott zakóban.             

Tíz mondat Parragh Lászlótól

Nincsenek meg azok az erőforrások, amelyek előbbre vihetnék a magyar gazdaságot. (Zalai Hírlap, 2012. november 28.)

A közmunka-program hosszú távon nem fönntartható. (Népszabadság, 2013. március 18.)

Mi értelme van az 550 ezer felsőoktatási férőhelynek, ha csak 270 ezren vannak a rendszerben? (Heti Válasz, 2016. november 10.)

Én akkor is Jaguárral fogok járni, ha másik kormány lesz. (hvg.hu, 2018. május 6.)

A fehér bőrű, keresztény gyökerű munkavállalók elfogytak. (hvg.hu, 2018. június 20.)

Végre olyan miniszterelnökünk van, aki hisz abban, hogy erős gazdaság nélkül nincs erős kormány. (Magyar Narancs, 2018. július 12.)

Keresztény gyökerű és fehér bőrű munkaerő-pótlást keresünk. (Azonnali.hu, 2019. február 12.)

A vészhelyzet a kormánynak szabad kezet ad. (ATV, 2020. március 12.)

Annyi ember ment tönkre az elmúlt napokban, hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni. (ATV, 2020. április 7.)

Azt már nehezen viselem, hogy mondjuk a 9 éves kisfiamat a tanár úgy segíti föl a létrán vagy kötélen, ha egyébként tudom róla, hogy a fiúkhoz vonzódik. (Szeged TV, 2021. augusztus 30.)

A címben 7 szó van, a betűk száma 44 karakter. Márpedig David Ogilvy, a reklámipar guruja szerint az eszményi cím 3 és 11 szó között harangozza be a portékát. Ő azonban még a hagyományos (papír alapú) sajtó felől közelítette meg azt a fránya címadást. A Google viszont 60 karakterben rögzítette az optimális cím terjedelmét a digitális sajtóban. Vagyis e bejegyzés címe elfogadhatónak rémlik, legalábbis Bognár László szempontjai alapján.

A pécsi gerillamarketinges augusztus 30-án a Blogbejegyzések címe és az olvasottság kapcsolata című bejegyzésben vizsgálta a mintegy 30 ezer magyar blogger gyakorlatát. Ogilvy nyomán figyelembe vette a szavak számát, és arra jutott, hogy 4 meg 5 szó között leghatásosabb a cím. A személyre hivatkozásról azt állapította meg, hogy ha az illető elég ismert, akkor növeli a bejegyzés vonzerejét. Az időszerűséget is fontosnak tartotta, és például a koronavírust említette. De az sem árt, ha szerinte a blog politikával is foglalkozik. Az egyszerűség kedvéért a két legjellemzőbb szempontra összpontosítanék.

Kíváncsiságból átnéztem a Médianapló augusztusi termését. Azért éppen ezt, mert a Blog.hu 30 napra visszamenőleg mutatja ki az olvasottságot. Nem lepett meg, hogy a lead-nek is vélhető címek közéleti személyiség nevével kezdődnek. Jellemző, hogy a bejegyzés utáni összeállításban csupán egyetlen van, amely nem közismert névvel indul. A magyar viccpárt nyilvánosságát taglaltam, és az elnökéről, Kovács Gergelyről nem az volt a benyomásom, hogy a neve továbbolvasásra ösztönözné az érdeklődőket. Mindez viszont azzal járt, hogy az optimális 4-6 helyett 9-re duzzadt a cím szótartománya és 67-re a karakterállománya. Az sem véletlen, hogy a címekben mindig akadt igei állítmány, amely azokat is mozgósítja, akik nem tartoznak a fogalmi gondolkodású olvasók közé.

Tudatosan alkalmaztam tehát a digitális címadás szabályait, csakhogy az igazi kérdés az, vajon milyen hatékonysággal. Úgy tapasztalom, hogy egyéb szempontok is befolyásolják az olvasottságot. Például Békesi László atlétikai világbajnokságra vonatkozó elemzéséről és Orbán Viktor szállóige-kölcsönzéséről is tűnődtem. Megkockáztatom, hogy a negyedszázaddal ezelőtti pénzügyminiszter megnyilvánulása talán még fontosabb is, mint a jelenlegi miniszterelnöké. Igen ám, de az utóbbi politikusról írottakat ötször többen olvasták. Valószínűleg azért, mert ma is benne van a közéletben, sőt a nyilvánosság első számú kedvezményezettje.

Tíz hosszú cím a Médianaplóból

Orbán miért kölcsönzött szállóigét Oscar Wilde-tól? (7568-an olvasták, 53 karakterből és 6 szóból áll)

Kunhalmi valójában mit is mondott Gyurcsányról? (5295, 49, 6)

Katinka miért nem olvas kommenteket? (4595, 37, 5)

Medgyessy miért káromkodott az MSZP választmányi ülésén? (4304, 57, 7)

Orbán miért nem krákogott ma reggel? (3937, 38, 6)

Kálmán Olga beválik-e politikusnak? (2526, 36, 4)

Hankiss Ágnes miért lett liberálisból illiberális? (2514, 52, 6)

A magyar viccpárt alapítója miért maradt magára a tévéstúdióban? (2111, 67, 9)

Dobrev Klára miért szokta azt mondani? (1908, 40, 6) 

Békesi észérvei meghatják-e a magyar sportvezetést? (1303, 51, 6)               

Médiatanárként gyűjtöttem a riasztó példákat, hogy az újságíró szemináriumon elmondhassam a kommunikáció szakos diákoknak, mit nem érdemes kimondani, ha meghívják majd őket a rádió- vagy tévéstúdióba. Amikor azonban nyugdíjba mentem, félbehagytam a példatárat, arra gondolván, hogy akik gyakran szerepelnek a nyilvánosság fórumain, egyre reménytelenebb esetek. Tegnap, az ATV egyik vitaműsorában mégis gyöngyszemre bukkantam. Vadai Ágnes DK-s politikus ezt találta mondani: „Nagyon sok apró nüanszban van különbség.” Mármint a választási koalícióra szövetkezett ellenzéki pártok között.

A nűansz ugyebár francia szó, és azt jelenti, hogy árnyalat. Eredetileg a színárnyalatra vonatkozott, aztán az angolban kiterjedt a hangárnyalatra is. Majd a közbeszédben általánosabb jelleget kapott: immár eltérést, különbséget is jelent. De nem nyilvánvalót, nem azonnal érzékelhetőt, nem is rögtön felismerhetőt, hanem csekélyet, még inkább aprót. Innen már csak egy lépés a rokon értelmű szavak társasága: kicsi, kicsiny, icipici, pici, picike, picuri. Vagyis csakugyan árnyalatnyi eltérés, különbség, ami egyébként nem biztos, hogy jellemző a Demokratikus Koalíciótól a Jobbikig terjedő ellenzéki koalícióra.

Ma már nincs különösebb bajom ama nyelvi szokással, hogy a honosított kifejezést gyakran kettőzik, és a nüanszhoz, nüansznyihoz leginkább az aprót, apróságot fűzik. Nem szép azoktól, akik rögtönzés közben kimondják, de már megbékéltem velük. Feltéve, ha először az idegen kifejezést használják, aztán felötlik bennük, hogy ezt le is kéne fordítani magyarra, és utána kerekedik ki az apró vagy apróság. Ez is az idem per idem-jelenség, ami azt jelenti, hogy ugyanazt ugyanazzal. Kétségkívül tautológia (szófecsérlés), de a közéleti szereplők becsületére válik, hogy legalább utólag igyekeznek pontosítani magukat.

Ami zavar, az épp a fordítottja. Midőn valaki azt mondja, hogy apró, apróság, aztán kiejti a nüansz vagy nüansznyi kifejezést is. Ez szintén szószaporítás, ezúttal azonban már indokolatlan kettőzés, ami nehezebben bocsátható meg. A bejegyzésem utáni összeállításból az bontakozik ki, hogy elsősorban élsportolók, sportvezetők, edzők hajlamosak rá, bár akad köztük politikus, hírszerző, sőt uram bocsá’: még újságíró is. Nem akarom pellengérre állítani őket, mert ami kicsúszott a szájukon, az inkább az élő adás számlájára írható. De ha már rutinra is szert tettek a nyilvános szereplésben, akkor igazán odafigyelhetnének erre az apró nüanszra.

Tíz mondat a nüanszról

A győzelem azon múlt, hogyan tudtuk megoldani az apró, pici nüanszokat. (Molnár Péter világbajnok kajakozó, M4, 2015. augusztus 22.)

A kiélezett mérkőzéseken mindig az apró nüanszok döntenek. (Juhász István kézilabda-edző, M4, 2015. október 10.)

Kis nüanszokon múlt. (Bíró Blanka, a kézilabda válogatott kapusa a lengyelek elleni vereségről, M4, 2016. március 14.)

Aki a botrányt kirobbantotta, tisztában volt-e azzal, hogy a profi sportban apró nüanszok, tizedmásodpercek számítanak? (György Zsombor újságíró, Magyar Nemzet, 2016. április 16.)

Kis, apró nüanszok dönthetnek. (Kovács István olimpiai bajnok ökölvívó, M4, 2016. május 10.)

Apró nüanszokra odafigyelve közelíti meg ezt a személyiséget. (Cseri Ferenc volt titkosszolgálati vezető, ATV, 2016. szeptember 15.)

Az a pici nüansz hiányzott. (Erdmann Mátyás sportriporter, M4, 2017. április 28.)

Nagyon, nagyon apró nüansznyi dolgokon múlik a siker. (Knézy Jenő riporter, M4, 2017. július 27.)

Icipici, nüansznyi valamit találnak az MSZP oldalán. (Szanyi Tibor szocialista politikus, ATV, 2017. augusztus 18.)

Nagyon sok apró nüanszban van különbség. (Vadai Ágnes DK-politikus az ellenzéki pártoktól, ATV, 2021. augusztus 30.)

A 168 Óra főmunkatársa szerint nem áll jól neki a politikusság. Ezt Buják Attila így indokolta a hetilap legutóbbi számában: „Más dolog kérdezni, s megint más érvényes válaszokat találni, ha az embert kérdezik.” Ebben igaza lehet, amire azonban következtetett, hogy „A politika újságírónak parkolópálya.”, azt érdemes közelebbről is megvizsgálni.

Kálmán Olga műsorvezető korában többször is kifejtette, hogy nem vonzza a politikusi pálya. Ennek ellenére 2019-ben indult Budapesten a főpolgármesterségért, majd Karácsony Gergely megválasztása után elszegődött a fővárosházára a DK-s főpolgármester-helyettes főtanácsadójának. Most pedig egy II.-III. kerületi választókörzetben versenyez az ellenzéki képviselőjelöltségért. Váltását azért nem nevezném pálfordulásnak, mert kifogytak alóla a nyilvánosság fórumai. Ráadásul az a benyomásom, hogy az újságírás nem is áll olyan távol a politikától, mint ahogy azt újságíróként fennen hirdette.

A munkásmozgalom vezetői között például nagy számban tűntek föl és ki a legműveltebb munkások, a nyomdászok. Szakismeretükből telt az újságírásra és a népképviseletre is, főszerkesztő-pártvezetőként lettek parlamenti politikusok. A másik oldalon is akadtak főszerkesztő-képviselők, a két világháború közti magyar országgyűlésben nem is kevesen. Majd a második világháború után, a gyökeresen megváltozott politikai körülmények között az újságírók nemcsak a parlamenti sajtópáholyban ültek, hanem lent, a képviselői székekben is. Ez volt az a mintegy száz év, amidőn politikailag tömbösödött a sajtó.

A rendszerváltás után sokan várták, hogy lazul a kapcsolat a politikusok és az újságírók között. Ez nem történt meg, aminek okaira ilyen rövid bejegyzésben nem térek ki. Azt viszont soha senki nem tagadta, hogy az újságírás politika-érzékeny foglalkozás. S bár az egyik legolvasottabb publicista az írókról tűnődött, szállóigéje érvényes az újságírókra is. Bertha Bulcsu balatonszepezdi lakosként interjút adott a közelben szerkesztett veszprémi újságnak, és ezt találta mondani: „Ha a hatalomhoz túl közel megy az író, megég, ha túl távol tartja magát, megfagy.” (Napló, 1993.12.18.)

Nyilvánvaló, hogy az újságíró leginkább az emberek választotta képviselőktől kaphat információkat. Vigyáznia kell azonban arra, hogy ez a kapcsolat ne váljon bensőségessé. Ha nem sikerül megteremtenie a kényes egyensúlyt, akkor már őszintébb cselekedet, ha rábízza magát a választópolgárok értékítéletére. 

Tíz mondat Kálmán Olgától

Hogy a köz által választott, a köz pénzéből fizetett politikus bejön, és kérdésekre válaszol - hát nem ez a világ rendje? (Magyar Narancs, 2012. október 25.)

Én munkáltatója vagyok a politikusnak - mint választópolgár. (Index.hu, 2013. december 1.)

Egyszerre nem lehet valaki politikus és véleménynyilvánító újságíró. (Heti Válasz, 2013. december 12.)

/A politizálásról/ Most még egyik porcikám se kívánja. (WMN Magazin, 2018. szeptember 12.)

/A politizálásról/ Iszonyú szerénytelenül fog hangzani, de tök jól csinálnám. (WMN Magazin, 2018. szeptember 12.)

A politikai pálya nem színjáték, de szereplés. (YouTube.com, 2018. november 25.)

Én újságíró vagyok, a politika pedig a túloldal. (24.hu, 2019. április 1.)

Én szerettem újságíró lenni. (168 Óra, 2019. június 20.)

Nem pártpolitikusnak készülök, hanem Budapest párton kívüli főpolgármesterének. (24.hu, 2019. június 8.)

Verbális agresszió azóta ér, amióta politizálok. (Magyar Narancs, 2021. május 13.)

A legutóbbi napokban Gyurcsány Ferenc jogászkodott, Jakab Péter nyerészkedett, Lendvai Ildikó hiányolt, Vona Gábor népezett, Lengyel László orbánozott, Nagy Feró pedig rokizott. Lefülelt mondatok.

Lakóhelyem, Budakeszi teljesen úgy néz ki, mint egy Rákóczi téri kurva. Mindenki átmegy rajta. (Rab László újságíró az országúti közlekedésről, VárosiKurír.hu, augusztus 22.)

A lufiszoknyás férfiakat nem tudom feledni. (Szénási Sándor műsorvezető az augusztus 20-i kormánypárti felvonulásról, Klubrádió, augusztus 23.)

Mi vagyunk a legnyugatibb keleti nép, és mi vagyunk a legkeletibb nyugati nép. (Vona Gábor vlogger, volt Jobbik-politikus, ATV, augusztus 23.)

A politikus tömegre gyúr. (Bérczes László rendező, Válaszonline.hu, augusztus 23.)

Mi a világot akartuk megváltoztatni, de a világ változtatta meg a rock and rollt. (Nagy Feró rockzenész, Hír TV, augusztus 24.)

Nálunk a közönség nem is szokta látni azt, amin felháborodik. (Sándor Erzsi író, Népszava, augusztus 24.)

Nem állítom, hogy az előválasztás szele végigsöpört az országon. (Németh Péter újságíró, HírKlikk.hu, augusztus 24.)

Mikor lesznek egységes és hatásos közös jelszavaink? (Lendvai Ildikó szocialista politikus az ellenzékről, Facebook.com, augusztus 24.)

Több ellenzéki párt van, mint amennyinek a létezése indokolt. (Ceglédi Zoltán politológus, ATV, augusztus 25.)

Ameddig pénzügyileg megéri nekünk az EU-ban maradni, addig maradni kell. (Trombitás Kristóf publicista, Vasárnap.hu, augusztus 25.)

Karikó Katalint jobb egészségügyi szakembernek tartom, mint Szijjártó Pétert. (Bognár László gerillamarketinges blogger, Facebook.com, augusztus 25.)

Nagy Feró megfordult Csurkáék halálos ölelésében, ám végül Orbán Viktor karjaiban kötött ki. (Föld S. Péter újságíró, HírKlikk.hu, augusztus 26.)

A politika újságírónak parkolópálya. (Buják Attila újságíró Kálmán Olgáról, 168 Óra, augusztus 26.)

A politikában nincs szerzői jog. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Facebook.com, augusztus 26.)

Gyurcsány Ferenc legalább Gyurcsány Ferencnek még alkalmas. (Bálint Botond újságíró, PestiSrácok.hu, augusztus 26.)

Annyi optimizmus szoruljon már mindenkibe, hogy ennek az ámokfutásnak egyszer vége szakad. (Tarr Béla filmrendező, Magyar Narancs, augusztus 26.)

Előválasztást lehet nyerni Budapestről, de választást csak vidékről. (Jakab Péter Jobbik-politikus, hvg.hu, augusztus 27.)

A Jobbik támogatását is élvezem. (Dorosz Dávid Párbeszéd-politikus, ATV, augusztus 27.)

A vastörvényt a nagy hatalmú kormányfő sem írhatja át: a kultúra építés, a harc rombolás. (Szerető Szabolcs újságíró, Magyar Hang, augusztus 27.)

Ő szeretne önmaga utódja lenni. (Lengyel László politológus Orbán Viktorról, Népszava, augusztus 28.)

Értelmiségiként lett politikus, és politikusként értelmiségi maradt. (Braun Róbert politológus a 75 éves Pető Ivánról, 24.hu, augusztus 29.)

Kevesen tudják róla, milyen jó távolugró volt. Először 1961-ben vagy ’62-ben láttam repülni a ceglédi sportpályán. A nyurga, ifjúsági korból épp kiöregedett fiú 7 méter 20 centit ugrott, ami a korosztályában kiváló eredménynek számított. Később, a négy diploma megszerzése közben már inkább a tanulást szorgalmazta, és politikai karriert csinált a múlt század 80-as éveiben. Az idő tájt a Magyar Atlétikai Szövetséget is elnökölte, és 1984-ben nem szavazta meg, hogy az élsportolóink távol maradjanak a Los Angeles-i olimpiától.

Nem ez volt az utolsó ütközése a hatalmon lévőkkel (a többi kirajzolódik a bejegyzésem utáni összeállításból). Most is ő írta a legalaposabb elemzést a mögöttünk hagyott hét talán legjelentősebb hazai eseményéről, a 2023-ban Budapestre szánt atlétikai világbajnokság megtorpedózásáról. Meggyőzően helyesli a főpolgármester készülő vétóját a tervezett stadionról, ami azért is figyelemre méltó, mert korántsem kívülállóként fogalmazza meg álláspontját. Terjedelmes okfejtése augusztus 27-én látott napvilágot az Újnépszabadság.com-ban. Alapmotívuma ez: „A magyar élvonal színvonala fényévekre van a világ élvonalától.”

Véleményét két mozzanatra építi. Az egyik az, hogy a magyar atlétika élvonala csődöt mondott a tokiói olimpián. Egyetlen pontot sem szerzett (pontok az 1-8. helyezésért jártak volna). A másik mozzanat az utánpótlás helyzete, melyet az U20-as világbajnokság eredményei támasztanak alá. Kétszeres pénzügyminiszterként arra jutott, hogy nem érdemes töméntelen pénzt áldozni az új stadionra, hisz’ két év múlva sem lesz olyan atlétánk, aki esélyes az éremre. Egyetértek vele, ám az esszéjében van még valami, ami nem is annyira vitára, mint inkább kiegészítésre késztet.

Világszerte kiment a divatból a nagy befogadóképességű, nemzeti stadion, amelyben futópálya, távolugró gödör és vizesárok is található. Közel vannak az ülőhelyek a partvonalhoz, hogy a kiváltságosok kigúvadt szemmel nézhessék a focistákat. Mindazonáltal emlékszem, hogy a Népstadionban, egy labdarúgó-mérkőzés szünetében Kuc szovjet hosszútávfutó és a „kis” Kovács miként küzdött a győzelemért. Ennek hatására lettem atléta. A szünetbeli élmény a mai gyerekeknek aligha adatik meg.

Pedig ha 200 milliárd forintot azért költöttek volna a Népstadion helyén felépített Puskás Arénára, hogy ott futni, ugrani és dobni is lehessen, akkor most nem kéne újabb 200 milliárdos beruházás sorsáról vitatkozni a nyilvánosság fórumain.        

Tíz mondat Békesi Lászlóról

Az ország legrangosabb főkönyvelője. (Bertha Bulcsu író, Heti Nemzeti Újság, 1994. augusztus 26.)

Nála van az ország üres pénztárcája. (Bodor Pál író, 168 Óra,1994. szeptember 6.)

Ember még nem látta rezdülni az arcát. Különben hogyan is lehetne pénzügyminiszter? (Hajdu András újságíró, Zalai Hírlap,1994. október 11.)

Békesi atléta, s az atléták célvonalig szoktak küzdeni. Kivéve, ha idő előtt megsérülnek, vagy elgáncsolják őket. (Kupa Mihály volt pénzügyminiszter, Új Dunántúli Napló, 1994. október 21.)

Békesi azt nem viselte el, hogy kétfejű gazdaságpolitika legyen, Horn pedig azt, hogy kétfejű legyen a kormány. (Jánosi György szocialista politikus, MTV, 1995. január 29.)

Úgy látszik, Békesi és a programja közül egyszerre csak az egyik lehet a kormányban. Eddig Békesi volt, most talán a programja. (Magyar Bálint SZDSZ-politikus, Magyar Hírlap, 1995. február 11.)

Tőle nem fogadták el azt, amit utódjától, Bokros Lajostól igen. (Kibédi Varga Sándor újságíró, 168 Óra, 1995. november 7.)

A politikusok táborában a legjobb szakértő, a szakértők világában a legismertebb politikus. (Bozóki András szociológus, Magyar Nemzet, 1997. május 24.)

Párttársai sincsenek elragadtatva attól, hogy állandóan bebizonyítja nekik, mennyire nem értik az alapvető gazdaságpolitikai összefüggéseket. (Stumpf István politológus, Magyar Nemzet, 1997. május 24.)

Meggyőző személyiség, miközben igazi szaktekintély is. (Keleti György szocialista politikus, Népszava, 2009. október 7.)

Gyurcsány Ferenc szerint igen. Más összefüggésben tegnap már idéztem a bejegyzését: „A politikában nincs szerzői jog.” (Facebook.com, 2021.08.26.) Azért térek vissza rá, mert az értelmiségi közmondásnak is nevezett szállóige közjószágnak tekinthető. Meghalljuk, elolvassuk, megbeszéljük; elveszünk belőle, hozzáteszünk valamit. Addig farigcsáljuk, amíg egy híres ember a nevére veszi. Attól kezdve ő mondta.

Az a benyomásom, hogy a hivatalban lévő politikus ki van szolgáltatva a beszédíróinak, és a háttér-emberek gyakran merítenek idegen kútfőből. Leginkább a német nyelvű gyűjteményeket kedvelik, mert a szomszédunkban virágzik a szállóige-szakirodalom. Ezért voltam belátóbb, amidőn kiderült egy Orbán Viktornak tulajdonított mondatról („Légy önmagad, mindenki más már foglalt!”), hogy Oscar Wilde-től származik. Illett a miniszterelnök mondandójához, és el tudom képzelni róla, hogy nem ő választotta ki egy gyűjteményből.

Van azonban egy másik mondata, melynek szintén érdekes az előzménye. 2000 elején elhangzott évértékelő beszédéből emelték ki a tudósítók azt, amit azóta is gyakran emlegetünk. Azért nem idézem, mert ő maga jelentette ki róla: „Azt, hogy ’három gyerek, három szoba, négy kerék’, először egy francia polgári politikus mondta, pedig erőteljesen szociális tartalmú.” (Magyar Rádió, 2000.12.27.) Miniszterelnökünk becsületére válik, hogy legalább utólag kitette az idézőjelet.

Alkalomadtán az ellenzéki politikusok is hajlamosak idegen tollal ékeskedni, apparátus híján azonban be kell érniük önmaguk leleményességével. Például Kunhalmi Ágnes 2017. május 1-én, a városligeti ünnepségen kifejtette, hogy a magyar szocialisták „Olyan országot akarnak, ahol nemcsak megszületni, hanem élni is érdemes.” A hvg.hu tudósítója neki tulajdonította a mondatot, ettől persze a szónok még közölhette a hallgatósággal, hogy nem ő találta ki. Csakhogy 2017. december 9-én ismét beszédet mondott, és az MSZP fővárosi nagygyűlésén erre ragadtatta magát: „Mi, emeszpések olyan országot akarunk, ahol nemcsak megszületni, de élni is érdemes.”

Vastaps fogadta, Molnár Gyula pártelnök pedig megköszönte „Ágnesnek a kiváló gondolatokat”. A gondolat máskülönben Horn Gyulától származik. A volt miniszterelnököt meghívták Nyíregyházára, ahol beszédet mondott, és szabad prédává vált mondata a Kelet-Magyarország 2003. március 29-i számában imigyen látott napvilágot: „Olyan Magyarországot kell teremteni, ahol nemcsak megszületni és meghalni lehet, hanem élni is érdemes.”

A Népszava szerint Karácsony Gergely a fudani egyetemre hivatkozva meg akarja vétózni a 2023-ban megrendezendő atlétikai világbajnokság színhelyét. Keretes anyagban idézte Gyurcsány Ferenc fészbukos megjegyzését is: „A politikában nincs szerzői jog. Örülni kell annak, ha valamely javaslat támogatókra lel.” A purparlét Pápai Gábor rajzolta meg. A budapesti főpolgármestert diszkoszvetőként ábrázolta, akinek helyettese,  Gy. Németh Erzsébet DK-politikus képregényes buborékban hangoztatja: „A dobás 99 %-ban Gyurcsány!”

A Demokratikus Koalíció digitális szócsöve ennél tovább ment. A Nyugati Fény alcímben közölte, hogy „A DK kitalálta, Karácsony villámgyorsan bejelentette, hogy nem lesz atlétikai vb.” Ebből annyi igaz, hogy a főpolgármester gyorsan cselekedett. Nem igaz viszont, hogy nem lesz VB, ezt majd szeptember 1-én dönti el a fővárosi közgyűlés. Az pedig megvizsgálható, vajon ki lépett először. Karácsony Gergely 2019. november 25-én jelentette be, hogy feltételekhez köti a 120 milliárd forintosra tervezett stadion felépítését. Ötpontos javaslatából az egyik, hogy a kormányzat öt évig összesen 50 milliárd forintot fordítson a budapestiek egészségügyi alapellátására, a másik meg, hogy a majdani diákvárosban 4000 személyes kollégiumi hálózatot hozzon létre.

Az első feltételt tejesítették Orbánék, a másodikat a kínai Fudan-egyetem terve elsodorta. Az immár ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek is bejelentkezett főpolgármester legalább tucatszor hozta szóba, hogy megtorpedózza az időközben 200 milliárdosra hízlalt atlétikai stadion tervét. De tételezzük fel, hogy mégis Gyurcsánynak van igaza, és az elsőség a fővárosi DK-frakcióé, amely tegnapelőtt este csakugyan kezdeményezte azt a fránya vétót. Igen ám, csakhogy a főpolgármester dolga beterjeszteni a javaslatot a közgyűlés elé, vagyis Karácsony megkerülhetetlen az ügyben. Ezt kellett volna a nyilvánosság kizárásával jól hangzó kompromisszummá érlelni, közös javaslattá formálni.

Elismerem persze, hogy akkor sem a DK miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára, sem az MSZP-Párbeszéd kormányfő-jelöltje, Karácsony Gergely nem fordíthatta volna előnyére az egyelőre még csak megelőlegezett vétót. Az eredmény így foglalható össze: az ellenzéki pártok marják egymást, a cicaharc bejárta a nyilvánosság fórumait. Orbán Viktor pedig meglátogathatja kedvenc újságárusát a Józsefvárosban, hogy szemrevételezze az ellenzéki sajtót, és kérhet egy „mezítlábas” kávét.      

Tíz mondat az ellenzéki pártokról

Pipa leszek, ha a kis küzdelmeinkre rámennek a nagy ügyeink. (Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, budapesti főpolgármester-jelölt, 24.hu, 2019. június 14.)

Kiveri a szemünket, hogy a DK az ellenzék vezető ereje akar lenni. (Török Gábor politológus, Nyugat.hu, 2020. március 6.)

Sokkal kevesebbet kellene személyekről, sokkal többet programokról és politikáról beszélni. (Ungár Péter LMP-politikus, Magyar Nemzet, 2020. június 19.)

Az ellenzéki pártok vadabbul versenyeznek egymással, mint ’18-ban. (Haraszti Miklós volt SZDSZ-politikus, Klubrádió, 2020. augusztus 4.)

Az ellenzékiek a Fidesz nélkül is simán kicsinálják egymást. (Hardy Mihály újságíró, Klubrádió, 2020. augusztus 6.)

Akkor lesz kormányváltás, ha abbahagyjuk a tökölődést a pozíciókról. (Kanász-Nagy András, az LMP társelnöke, Azonnali.hu, 2020. szeptember 1.)

Orbán legyőzéséhez előbb a pártok önzését kell legyőznünk. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, Facebook.com, 2021. március 2.)

Bármennyire összefognak, még mindig külön-külön beszélnek. (Hann Endre szociológus, Népszava, 2021. április 17.)

Az ellenzéki együttműködés több helyen is látványosan repedezik. (Mirkóczki Ádám egri polgármester, volt Jobbik-politikus, 2021. Népszava, július 3.)

Elkezdték egymást is enni. (Csintalan Sándor volt szocialista politikus, HírKlikk.hu, 2021. augusztus 15.)

A Múlt és Jövő című könyvkiadó és folyóirat egyszemélyes intézmény. Egy zsidóságát vállaló magyar író figyelemre méltó életműve. Kőbányai János nekrológban akart megemlékezni a nemrégiben elhunyt filozófusról, történészről, publicistáról és politikusról, megakadt azonban. Fölfedezett egy ellentmondást, amelyet a Wikipédia segítségével nem tudott feloldani.

Az a benyomásom, hogy az Orbán-rendszerbe egyre inkább beágyazódott Hankiss Ágnesnél szellemesebben kevesen jellemezték a rendszerváltás utáni közéletet. Ezt találta mondani 1997. július 6-án, a Magyar Televízió képernyőjén: „Nagyobb szégyen, ha egy politikusnak III/III-as kartonja van, mintha szeretője.” Hajdani pályatársa, Kőbányai János szerint jócskán elkanyarodtak az útjaik, most mégse képes úgy búcsúzni tőle, mint szellemi ellenfelétől. Mert van valami, melyet nekünk, a hetven körüli nemzedéktársaknak meg kéne emésztenünk, hogy aztán elmagyarázhassuk a nyilvánosság fórumain. Csakhogy a szócikkek annyira személytelenek, hevenyészettek, szedett-vedettek, hogy nem kényszerítenek bennünket a szembenézésre.

Igaza van, e képet mégis úgy árnyalnám, hogy az általam gyakran használt német és kevésbé gyakran, de használt angol Wikipedia-szócikkek hitelesebbnek hatnak, mint a magyarok. Ráadásul van még egy mozzanat, amely megnehezíti, hogy az elhunyttól való búcsúzás műfaja a virágkorát élhesse. A hagyományos (papír alapú) sajtóra ugyanis még jellemző volt a nekrológ. Ha mondjuk az Élet és Irodalom múlt századi évfolyamait lapozom, akkor a nekrológokból megismerhetőek a Kádár-kor figurái, talán még a folyamatai is. Esetleg épp azért, mert akkor még nem volt világháló és Wikipédia? A nekrológ mintha a digitális sajtó kibontakozásával szorult volna ki a nyilvánosságból.

Félő, hogy leginkább anyagi okból. A gazdaságosságra törekvő kiadóhivatalok megszüntették a külsős honoráriumkeretet, és a szabadfoglalkozású írók-közírók úgy estek el a portréban rejlő korrajz lehetőségétől, hogy a szerkesztőség egyik munkatársa a Wikipédia-szócikkből átmásol néhány lapos információt, és könnyű kézzel rittyent egy cikkecskét. Ezzel magyarázható, hogy az úgynevezett nekrológok egy kaptafára készülnek. A Hankiss Ágnesról megjelentek például kísértetiesen hasonlítanak egymásra a kormánypárti és az ellenzéki sajtóban. Holott akár az is kirajzolódhatott volna belőlük, hogy egy magyar értelmiségi miként lett liberálisból illiberális.                

A hátam mögött kudarcok 40 centinyi halmaza. Az ottani polcon tartom a fénymásoló papírokat. Az A/4-es lapokat nyolcfelé vágom a jegyzeteléshez, csakhogy fekete filctollat használok. Próbáltam hozzá az indiánrót, a fűzöld, a narancssárga, a szürke, a bézs színű papírost. De csak a fehér jött be. Alányomásra, háttérnek való, kiemeli a leginkább kontrasztos színt, a feketét. Vagy fordítva: a fekete alap domborítja ki a fehér betűket.

Ugyanezt a göröngyös utat most járja végig a digitális sajtó. Például a siófoki kézilabda csapat rendszeresen küldi a felkészülési mérkőzésekről írott előzeteseket és beszámolókat. Tegnap este a magyar bajnoktól, a Fraditól elszenvedett vereségről tudósított tárgyilagosan. Mondandóját pedig a számszerű eredményt is tartalmazó táblázattal tarkította - szó szerint. A kezdő hetes névsorát más színnel adta meg, mint a cseresorét. A csapat gerincét kanárisárga alapon fehér betűkkel közölte, a cseresor neveit viszont fekete alapon fehér betűkkel. Az előbbi olvashatatlan volt, az utóbbi olvasható.

Félő, hogy a csapat olyan rendszergazdát alkalmaz, aki nem fogadta meg a színügyekben szakember Gábor János tanácsát: „Az üzenetet a szöveg és a háttér közti kontraszt emeli ki.” Ez a Sign&Display Magazin-ban olvasható, amely gyakran foglalkozik a színezéssel. Sok függ persze attól, vajon mit akar a látványvilágot szolgáltató rendszergazda. Képzőművészeti alkotást vagy olvasható szöveget? A tavaly indult hetilap, a Jelen online változatában is vidám (pasztell) színekkel kecsegteti az olvasókat. Kár, hogy a szöveg alig silabizálható.

Egy szerencsétlen megoldás folytán a szerzők nevét például szürke alapon fehér betűkkel adja közre. A vezetéknév épp csak olvasható, a vékonyított keresztnév azonban már homályba vész. Holott Lakner alapos politikai elemzésekkel véteti észre magát, és van egy riporter Ónody-Molnár meg egy publicista Ónody-Gomperz, a Tóthokról és a Szabókról nem is beszélve. Csupán Tamás Ervin részesült ama kiváltságban, hogy a nevét kontrasztos színek domborítják ki. A vezetéknevét fehér alapon fekete betűkkel szedték, és a keresztnevét nem vékonyították el.

A nyomdászok ezt a titkot már néhány száz esztendeje tudják. Bíró Miklós pedig 1936-ben, tehát 85 éve kiadott Nyomdászati lexikon-jában szócikket szentelt a színek közti szembeötlő különbségnek, annak a fránya kontrasztnak. Abból indult ki ugyanis, hogy az olvashatóság fontosabb, mint a látvány.