Médianapló

Médianapló - A politikusok ékeskedhetnek-e idegen tollal?

2021. augusztus 28. 10:53 - Zöldi László

Gyurcsány Ferenc szerint igen. Más összefüggésben tegnap már idéztem a bejegyzését: „A politikában nincs szerzői jog.” (Facebook.com, 2021.08.26.) Azért térek vissza rá, mert az értelmiségi közmondásnak is nevezett szállóige közjószágnak tekinthető. Meghalljuk, elolvassuk, megbeszéljük; elveszünk belőle, hozzáteszünk valamit. Addig farigcsáljuk, amíg egy híres ember a nevére veszi. Attól kezdve ő mondta.

Az a benyomásom, hogy a hivatalban lévő politikus ki van szolgáltatva a beszédíróinak, és a háttér-emberek gyakran merítenek idegen kútfőből. Leginkább a német nyelvű gyűjteményeket kedvelik, mert a szomszédunkban virágzik a szállóige-szakirodalom. Ezért voltam belátóbb, amidőn kiderült egy Orbán Viktornak tulajdonított mondatról („Légy önmagad, mindenki más már foglalt!”), hogy Oscar Wilde-től származik. Illett a miniszterelnök mondandójához, és el tudom képzelni róla, hogy nem ő választotta ki egy gyűjteményből.

Van azonban egy másik mondata, melynek szintén érdekes az előzménye. 2000 elején elhangzott évértékelő beszédéből emelték ki a tudósítók azt, amit azóta is gyakran emlegetünk. Azért nem idézem, mert ő maga jelentette ki róla: „Azt, hogy ’három gyerek, három szoba, négy kerék’, először egy francia polgári politikus mondta, pedig erőteljesen szociális tartalmú.” (Magyar Rádió, 2000.12.27.) Miniszterelnökünk becsületére válik, hogy legalább utólag kitette az idézőjelet.

Alkalomadtán az ellenzéki politikusok is hajlamosak idegen tollal ékeskedni, apparátus híján azonban be kell érniük önmaguk leleményességével. Például Kunhalmi Ágnes 2017. május 1-én, a városligeti ünnepségen kifejtette, hogy a magyar szocialisták „Olyan országot akarnak, ahol nemcsak megszületni, hanem élni is érdemes.” A hvg.hu tudósítója neki tulajdonította a mondatot, ettől persze a szónok még közölhette a hallgatósággal, hogy nem ő találta ki. Csakhogy 2017. december 9-én ismét beszédet mondott, és az MSZP fővárosi nagygyűlésén erre ragadtatta magát: „Mi, emeszpések olyan országot akarunk, ahol nemcsak megszületni, de élni is érdemes.”

Vastaps fogadta, Molnár Gyula pártelnök pedig megköszönte „Ágnesnek a kiváló gondolatokat”. A gondolat máskülönben Horn Gyulától származik. A volt miniszterelnököt meghívták Nyíregyházára, ahol beszédet mondott, és szabad prédává vált mondata a Kelet-Magyarország 2003. március 29-i számában imigyen látott napvilágot: „Olyan Magyarországot kell teremteni, ahol nemcsak megszületni és meghalni lehet, hanem élni is érdemes.”

komment
süti beállítások módosítása