Jobban tetszenek Lendvai Ildikó közösségi bejegyzései, mint az újságcikkei. Amikor glosszát ír a fészbukos üzenőfalára, a szabadgondolkodású értelmiségi szólal meg benne. Amikor pedig publicisztikát a baloldal egyetlen napilapjába, a Népszavába, akkor felülkerekedik a politikusi énje, és mérlegel, nehogy véletlenül megbántsa a párttársait. Néhány órája, úgy éjfél körül a közösségi oldalon így foglalta össze Orbán Viktor tegnap délutáni beszédét: „A 23. évértékelőben nem találtam újabb szállóige-gyanús, veretes mondatot.”

Én találtam három kiforrottat és egy gyanúsat. A miniszterelnök meg is nevezte a forrásait: De Gaulle tábornokot (francia államelnököt), a „Vasladyt” (Margaret Thatcher brit miniszterelnököt) és Clint Eastwood amerikai filmszínész-rendezőt. A tőlük idézett mondatok illettek az okfejtéséhez, ám a negyedikkel, a sajáttal már értelmezési gondjaim vannak. Így olvasható a Miniszterelnök.hu honlapon: „A baloldal bár olyan, amilyen, de mégiscsak benne van a nemzetben, mint a balsors a Himnuszban.” Igen ám, csakhogy a digitális jegyzőkönyv nem adja vissza az előadást és a terem hangulatát.

Amidőn az övéi, az ünneplőbe öltözött meghívottak meghallották az első tagmondatot, fölkapták a fejüket. A szónok ugyanis számtalanszor jelezte, hogy a baloldalt nem tartja a nemzet részének, most pedig mintha ennek épp az ellenkezőjét állítaná. Aki azonban hallotta is a beszédet, az tanúsíthatja, hogy a rutinos előadó a „nemzetben” kifejezés után hatásszünetet tartott, majd összefüggésbe hozta a Himnuszban a balsorssal. Akkor is szellemes az összehasonlítás, ha a feltételezett összefüggésről másként gondolkodom.

Az viszont tűnődésre késztet Lendvai Ildikó megjegyzésében, hogy ő a szállóige-gyanús mondatokra a veretes jelzőt használta. Velem ellentétben, aki inkább a szellemes és ütős jelzőt szorgalmazom. Márpedig a veretes antikot, patinást, magyarul: értékest, időállót jelent. Ehhez pedig az kéne, hogy ama bizonyos mondat a meghökkentésen, majd a kirobbanó nevetésen túl a történelmi valóságot is kifejezze. Miközben tehát elismerem, hogy gyanúsnak gyanús ugyan a miniszterelnök kétségkívül szellemes megállapítása, nem biztos azonban, hogy fölveszem a rendszerváltás óta gyűjtött szállóigék lexikonjába.

Orbán Viktor több mint harminc év alatt 47 mondattal vétette észre magát, ezzel az élmezőnyben foglal helyet. A mezőnyt Bodor Pál író, újságíró, glosszátor, publicista vezeti 69 szellemes, ütős és kimondottan veretes szállóigével.

Tíz mondat Orbán Viktor évértékelőjéből (Miniszterelnök.hu, 2022. február 12.)

2010-ben úgy döntöttünk, hogy a kulcságazatokat magyarosítjuk.

A baloldal bár olyan, amilyen, de mégiscsak benne van a nemzetben, mint a balsors a Himnuszban.

12 évig dolgozott az ország, hogy a baloldal történelmi bűnét jóvátegyük.

Magyarországra nemcsak a vírus, de a baloldal is rátámadt.

Van itt még egy bökkenő, egy fekvőrendőr. Úgy hívják: Brüsszel.

/Az Európai Unió „elhibázott” energiapolitikájáról/ Mentőmellény helyett most egy malomkövet kaphatunk a nyakunkba.

Egyben akarjuk tartani az Európai Uniót.

Kanyarban is bátran előztünk.

A kormány az ország erején felül fejleszti a fővárost.

Van pénz, és ha folytathatjuk a kormányzást, akkor lesz is.

Évekig az ország második embere a szűkebb pátriájában értékelte a tavalyi esztendőt. A volt miniszterelnök valahol Budán beszélt az övéihez. Ma Orbán Viktor miniszterelnök értékeli 2021-et, a jövő héten pedig Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje.

Az első két beszéd olyan politikusok szájából hangzott el, akik számítanak a közéletben, de száműzetésben, fényes elszigeteltségben élnek. Lázár a főnöke fejére nőtt, ezért Orbán megszabadult tőle. Azzal múlatja az időt, hogy a mezőhegyesi ménesbirtokon mintagazdaságot fejleszt, Hódmezővásárhely és Szeged között pedig villamosított vonatot menedzsel. Akár még örvendezhetne is, hogy a hódmezővásárhelyi városházáról két polgármester robbant az országos politikába, Márki-Zay Pétert azonban ördögként festette a falra.  

E hangvétel szokatlan attól a kormánypárti politikustól, akiben eddig a legtöbb fantáziát láttam. De mert az ország gyakorlati irányítása után most a Dél-Tiszántúl fölötti hatalomért harcol, nem érdemes csodálkozni azon, hogy tegnapelőtt a szülőházától néhány méternyire, egy nyilvános helyen fordult a múltba. A gyökereit magyarázta. Azt, hogy szőröstül-bőröstül a vásárhelyi televénybe tartozik.

Gyurcsány Ferenc szerint a politikustól nem azt várják, hogy a múltat elemezze, hanem hogy közölje, mi a teendő. Holott a választási szövetségbe tömörült ellenzéki pártoknak jól jött volna, hogy szembe nézhessenek ama hibákkal, amelyek a 2002 és 2010 közti hatalomgyakorlást jellemezték. Gyurcsány gondolatmenete azonban nélkülözte az önkritikát. A választási kampány kellős közepén nincs az a politikus, aki önként adná föl a labdát a másik oldal mindent fölnagyító kommunikációs szakembereinek.

Mindazonáltal felróható a tegnapi évértékelőnek, hogy amikor lemondott a hatalomról, azt ígérte, hogy „k.rva jó könyvekkel” véteti észre magát. Azóta új pártot alapított, amely az ellenzék legerősebbje lett. Ez is politikai teljesítmény, az ígért könyveivel azonban nem találkoztam. Pedig kíváncsi lettem volna, vajon miként látja a miniszterelnökségét.

Olyan emberek értékeltek évet, akik most érettebb politikusok, mint hatalmuk teljében voltak. Kimozdultak a komfortzónájukból. Lázár János agresszívebb lett, Gyurcsány Ferenc béketűrőbb. Lázár múltba révedt, hogy visszafogadják a szűkebb pátriájába. Gyurcsány pedig elfeledkezett a múltról, hogy képletesen szólva királycsináló lehessen a jövőben. Esetleg királynőcsináló.

Tíz mondat Lázár Jánostól (Promenád24, 2022. február 10.) és Gyurcsány Ferenctől (YouTube.com, 2022. február 11.)

Nem én voltam és nem én leszek a magyar történelem legcukibb képviselője. (Lázár János)

A magyar romák mintha bevándorlók lennének a saját hazájukban. (Lázár János)

Ma a vidéken élőké a legnagyobb kisebbség Magyarországon. (Lázár János)

Magyarország ne legyen továbbra is Budapestország! (Lázár János)

/Márki-Zay Péterről/ A baloldal messiásának ideje volna megértenie: a vidék - például Hódmezővásárhely - nem dobbantó. (Lázár János)

A hatalom nem erős, hanem mokány fickónak mutatja magát. (Gyurcsány Ferenc)

A magyar politika kulturális és erkölcsi értelemben is feslett. (Gyurcsány Ferenc)

Pesten könnyű támogatóra lelni. (Gyurcsány Ferenc)

/A Demokratikus Koalíció híveihez/ Büszkén éljük meg, hogy nekünk van a legtöbb támogatónk, de ez a büszkeség nem lehet bántó. (Gyurcsány Ferenc)

Nem dőlt el a választás. (Gyurcsány Ferenc)                     

Ma reggel is bekapcsoltam a japán zsebrádiót, Orbán Viktor szokásos pénteki interjúja helyett azonban Rotyis Bálintot harangozta be a műsorvezető. Elnézést a kormányhoz közel álló intézetben dolgozó elemzőtől, de a mondandója helyett inkább egy tegnap délutáni műsor utolsó előtti betelefonálójáról tűnődöm. A Klubrádióban úgy mutatkozott be, hogy „Huszár Tamás óbudai kisnyugger”.

Annyit árult el magáról, hogy „liberális szeretettel” szemléli a körülötte lévő valóságot. Azt is fejtegette, hogy „amikor vidéken kampányoltunk”. Megnyilvánulásából pedig azt hallottam ki, hogy a széles körű, Dobrev Klárától Karácsony Gergelyen át Jakab Péterig ívelő ellenzéki együttműködést támogatja, vagy legalábbis tudomásul veszi. Ha úgy hozza a sors, szívesen kucorognék vele ugyanabban a lövészárokban, ám békeidőben megkérném arra, hogy hanyagolja a betelefonálós műsorokat. Krákog ugyanis. Cirákol, harákol, hertyeg, kerreg. Köszörüli a torkát, csakhogy nem úgy, mint országunk első embere péntek reggelenként 7.33 és 7.58 között, a Magyar Rádió stúdiójában.

Az ökumenikus ellenzéki aktivista tegnap délután 17.45 körül sorozatban adta ki azt a fránya torokhangot, amely a varjak közismert kifejezésmódja. Gyors egymásutánban kétszer, sőt háromszor is köszörülte a torkát, negyven krákogását számoltam össze. Ez új országos csúcs, a régit Orbán Viktor harmincnéggyel tartotta 2021. július 16-a óta. Miniszterelnökünk huszonöt perc alatt hozta össze a figyelemre méltó teljesítményt, az óbudai kisnyugger körülbelül tíz perc alatt. A jelenlegi kormányfő tehát percenként egynél valamivel többször krákogott, Huszár Tamás pedig percenként háromszor, de inkább négyszer. Vagyis tizenöt-húsz másodpercenként.

A hozzászólás végén hibátlanul olvasott föl egy Szijjártó Péterhez írott, néhány soros levelet, amelyre egyébként a külügyminiszter nem válaszolt. Ebből arra a következtetésre jutottam, hogy elismerésre méltó teljesítményében van még tartalék. Ha a felolvasásra szánt időt is rögtönzéssel töltötte volna el, még nagyobb arányban javíthatott volna Orbán Viktor országos csúcsán. S bár sikerült széttördelnie a mondandóját, annyit azért kihüvelyeztem belőle, hogy ha nem küszködne a tikkelésnek is nevezhető lélektani beidegződéssel, akkor kulturált értelmiségi benyomását keltené. Elvégre a Kovács Pál Rupert bencés szerzetes által 1794-ben gyűjtött közmondás szerint „Egy varjú is tud néha okosan krákogni.”           

Néhány napja, egy tévés vitaműsorban az egyik ellenzéki politikus agyba-főbe dicsérte a Nyomtassteis! mozgalmat. Csakhogy miközben ecsetelte az ezer kistelepülésre kirajzó kezdeményezés jelentőségét, nem volt képes pontosan kimondani a nevét. A kétrét hajtott A/4-es papírlapra nyomtatott, többnyire képi illusztrációval tarkított szövegek és számok (hírek, grafikonok, táblázatok) hetente jutnak el a vidéki Magyarországra. L. László János stábja most készíti a 239. számot, és szándékában áll a választási kampány kezdetéig eljuttatni ezer kistelepülésre.

Ez akár fordulatot is jelenthet az ellenzék stratégiájában és viselkedésében. Az ezernél csekélyebb lélekszámú településeken végre megjelenik a másik tábor hangja is. A hang megjelenése azért nem képzavar, mert a furcsa, látszólag kezdetleges „újság” tartalma a világhálón jut el az aktivisták merevlemezére, akik otthon vagy a szomszéd digitális nyomtatójával annyi példányban állítják elő a lapot, amennyire igény van az adott településen. Az igény pedig változó: 100 és 700 ezer példány között mozog. Nem lepődnék meg, ha hamarosan elérné az egymilliót is.

Az ellenzéki pártok vezetői felismerték a Nyomtassteis! jelentőségét, pénzt azonban nem nagyon adnak hozzá. Kétségkívül szűkös anyagi forrásaikból inkább a pártjukhoz közel álló portálokat támogatják. Szerencsére a választókörzetek 106 közös ellenzéki képviselőjelöltje másként gondolkodik erről. Nemcsak felismerték a civil vállalkozás jelentőségét, a rendelkezésükre bocsátott pénzből támogatják is a pofonegyszerű és meglepően hatékony módszerrel kísérletező stábot. Megértették, hogy ha csak a városukban erősek, és a hiteles, tárgyszerű üzenetek nem jutnak el a vonzáskörzetében lévő falvakba, akkor aligha nyernek április 3-án.

Már vannak olyan nagyvárosi értelmiségiek is, mint az író Bruck András vagy a szociológus Vásárhelyi Mária, akik kikandikálnak a pesti „Nagykörúton belülről”. (A kormánypárti publicisztika egyik kulcsszavát tettem idézőjelbe, melyet olykor ellenzéki politikusok is szoktak használni.) A két említett véleményformáló széles koalícióban képzeli el az ellenzéki pártok fellépését, és azzal is tisztában van, hogy a kistelepülések nélkül nincs esély a választási győzelemre. Ha pedig szóba hozzák L. László Jánosék kezdeményezését, pontosan írják le, mondják ki a Nyomtassteis! nevét.

 Tíz mondat a falusi nyilvánosságról

A kormány lényegében legyalulta a vidéki nyilvánosságot. (L. László János újságíró, a Nyomtassteis! alapítója, Magyar Hang, 2018. szeptember 7.)

A cél áttörni a kistelepülések világa köré felhúzott narancssárga falon. (Fekete-Győr András Momentum-politikus, Magyar Hang, 2019. december 20.)

Ahhoz, hogy a legkisebb településekre is eljussunk, 20-30 ezer aktivistát kell mozgósítanunk. (Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, Népszava, 2020. május 5.)

Leginkább Jakab Péter hozza a kistelepüléseken élő ellenzéki szavazók hangját. (Závecz Tibor közvélemény-kutató, ATV, 2021. január 26.)

A megnyert városokból kell tovább építkezni a kis falvak felé. (Dobrev Klára DK-politikus, miniszterelnök-jelölt, Népszava, 2021. május 25.)

Kistelepülésen közismerten a legnehezebb ellenzéki szavazónak lenni. (Molnár Zsolt szocialista politikus, Magyar Narancs, 2021. augusztus 19.)

Minden a végeken dől el. (Lengyel Róbert siófoki polgármester, az ellenzéki pártok rendvédelmi kabinetvezetője, Telex.hu, 2022. január 12.)

Nyomtass magad! mozgalom (Vadai Ágnes DK-politikus a Nyomtassteis!-ről, ATV, 2022. január 20.)

Egy ilyen A/4-es papírlapra nyomtatott információmorzsa-gyűjtemény is képes a vélemények megváltoztatására, ha rendszeresen eljut hozzájuk. (Vásárhelyi Mária szociológus, Facebook.com, 2022. február 7.)

Az országnak durván a felében az ott élők úgy tudják, hogy Orbán Viktor ugyanolyan kispénzű, hiteltörlesztéssel, napi gondokkal küszködő ember, mint ők. (Bruck András író, Facebook.com, 2022. február 9.)

Nemrégiben érdekes beszélgetés zajlott a MÚOSZ székházában. A legnépesebb újságíró szövetség három szerkesztőt hívott meg, akiknek munkahelyét kivéreztette a kormányzat. Köztük Bódis Andrást, aki a Heti Válasz romjain felépített Válaszonline.hu kiadóigazgatója. Így jellemezte a helyzetet: „Rogán Antal nemcsak a kormánypárti nyilvánosságot teremti meg, hanem az ellenzékit is.”

Ebben majd’ mindenki egyetértett. A miniszterelnöki kabinetiroda vezetője, az állami propaganda részleg irányítója szerintem is képes befolyásolni a hazai médiát. Bódis kolléga tegnap részletesebb értelmezésbe bocsátkozott. Egy kormánypárti konferencián kifejtették a résztvevők, hogy az elérés szempontjából fele-fele arány alakult ki a kormánypárti és az ellenzéki fórumok között. A Válaszonline cikkírója szerint van egy pontosabb közelítésmód is. A média tulajdonviszonyait értékelve jutott arra, hogy a kormányzat kétharmad-egyharmad arányban alakított ki fölényt.

Értelmezése életszerűbb, meggyőzőbb, bár szociológiai felmérés híján ódzkodom a számszerű következtetéstől. A szerző 132 „nyíltan kormánypárti” és 26 „félfideszes” orgánumot talált. A felsorolásból kiderül, hogy külön vette a média papír alapú és digitális fórumait, holott az offline és az online részleg közös légtérben található. Így a 158 érintett szerkesztőségből 34 kihúzható. Ezzel együtt mégis az a benyomásom, hogy a kormányzat érzékelhetően nagyobb befolyást élvez a nyilvánosságban. De vitatéma néhány orgánum besorolása is a kormányzat befolyási övezetébe.

Például a Népszaváé (az egyetlen ellenzéki napilapé), az Indexé (a legnagyobb olvasottságú portálé), az ATV-é (a legnézettebb hírtelevízióé) és a 168 Óráé (az eredetileg liberális hetilapé). Tulajdonviszonyaik gyanakvásra adnak okot, és közölnek kormányzati meg állami hirdetéseket is. Kétségtelen, hogy fékezett habzásúak, és valószínű, hogy Rogánék képesek őket befolyásolni. Egyelőre azonban igyekeznek piaci alapon működni, és teret adnak a kormányzat tevékenységét bíráló véleményeknek is. Akarva-akaratlanul fügefalevelet kölcsönöznek az Orbán-rendszernek. Amit kapnak tőle, az éhenhaláshoz sok, a jóllakáshoz kevés, de a létükkel, működésükkel „bizonyítják”, hogy a magyar médiahelyzet plurális.

Az persze számomra is egyértelmű, hogy a másik oldalhoz ama médiumok tartoznak, amelyek tulajdonosai nem köthetőek a NER-hez, és egyetlen fillérnyi kormányzati-állami hirdetés sem érkezik hozzájuk. 

Tíz mondat a nyilvánosság kormányzati befolyásolásáról

Az Orbán-kormánynak vannak olyan törekvései, hogy fel akarja számolni a független médiát. (Simicska Lajos üzletember, Átlátszó.hu, 2015. február 6.)

A lopott állami milliárdokból építkező kormánypárti médiabirodalom lassan, de biztosan felfalja a teljes hazai nyilvánosságot. (Balogh Gábor blogger, Jobbegyenes.hu, 2016. október 9.)

Kormányzati befolyás alá került szinte a teljes nyilvánosság. A maradék pedig elbulvárosodott. (Kéri László politológus, FüHü.hu, 2018. augusztus 26.)

A maga módján minden sajtótermék kormányközeli. (Szanyi Tibor volt szocialista politikus, Azonnali.hu, 2020. január 8.)

Vannak még független szerkesztőségek, de döntő többségükre a kormány bármikor rá tudja rakni a fojtónyakörvet, ha sokat ugrálnak. (Hargitai Miklós újságíró, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke, Index.hu, 2020. december 8.)

A kormány nemcsak azért foglalta el a média nagyobb részét, hogy ott beszélhessen. A lényeg az volt, hogy az ellenzék viszont ne beszélhessen. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, HírKlikk.hu, 2021. április 27.)

Rogán Antal nemcsak a kormánypárti nyilvánosságot teremti meg, hanem az ellenzékit is. (Bódis András újságíró, Múosz.hu, 2021. november 10.)

Akik a médiában dolgozunk, nehéz a helyünkön érezni magunkat, mert már nincsenek is nagyon helyek. (Rácz Zsuzsa terézanyu és közíró, Népszava, 2022. január 15.)

A hatalmi viszonyoktól teljességgel független újságírás napjainkban is csak álom. (Daniss Győző újságíró, Tinta-blog, 2022. január 17.)

Már ellenzéki médiacsoportja is van a NER-nek. (Bódis András újságíró, Válaszonline.hu, 2022. február 8.)

A minap Huszár Viktor, a Megoldás Mozgalom második embere a médiát negyedik hatalmi ágként emlegette. Egyelőre csak annyi tudható róla, hogy egy új labdajáték, a dollármilliárdos Gattyán György által pártfogolt teqball szövetségéből keveredett a közéletbe. Ettől persze még a digitalizációval házaló mozgalom arcaként tisztában lehetne a nyilvánosság mibenlétével.

Ugyanez a fenntartás vonatkozik Márki-Zay Péterre is. Mielőtt a hódmezővásárhelyi polgármester ellenzéki miniszterelnök-jelöltségre adta volna a fejét, szintén úgy beszélt a médiáról, mint a negyedik hatalmi ágról. S mert ő a Gattyán-féle mozgalmat a Fidesz képződményének, az ellenzéki pártok választási szövetségét akadályozó szervezetnek tartja, a negyedik hatalom teóriája nem egyik vagy másik politikai oldal médiapolitikai felkészületlenségéről árulkodik. Sokkal inkább a pályakezdő politikusok elméleti bizonytalanságáról.

A félreértésre az ad alkalmat, hogy a média bizonyos helyzetekben úgy viselkedik, mintha hatalmi ág volna. A hatalmi jelleg azonban csak látszat. Nem azonos azzal, hogy a nyilvánosság eszközrendszerét ugyanolyan intézménynek kéne tekinteni, mint a jó öreg törvényhozást (parlamentet), végrehajtást (kormányzatot) és igazságszolgáltatást (ügyészséget, bíróságot). Szétválasztásukat idestova két és fél évszázada, a felvilágosodás korában rögzítették, elképzelésük időtállónak, sőt időszerűnek is bizonyult.

Ama bizonyos félreértés a végrehajtó hatalom már-már törvényszerű mozgásából adódik. Nem Orbán Viktor találta ki, legföljebb tökélyre fejlesztette, hogy a kormányzat maga alá próbálja gyömöszölni a másik két hatalmi ágat. A központi hatalom nem kedveli a fürkésző tekinteteket, igyekszik lerázni magáról a törvényhozás és az igazságszolgáltatás ellenőrzését. Ez olykor sikerül is neki, ilyenkor bicsaklik ki a hatalmi ágak szétválasztásán alapuló demokratikus berendezkedés. De ha megalapozott a fékek és ellensúlyok rendszere, akkor ez csak időlegesen, átmenetileg sikerülhet.

A szétválasztáshoz való visszatérésben jelentős szerepet játszik a média. Átvállalja az alávetett, eszköztelenített, leigázott törvényhozás és igazságszolgáltatás ellenőrző funkcióját. Ebből adódik, hogy az újságírók is hajlamosak a negyedik hatalomnak vélni önmagukat, a hivatásrendjüket. Holott minél hatékonyabbak a végrehajtó hatalom bírálatában, annál inkább teremtenek lehetőséget arra, hogy a törvényhozás és az igazságszolgáltatás ismét ellenőrizhesse a kormányzatot. 

Tíz mondat az úgynevezett negyedik hatalomról

Ahhoz, hogy a sajtó valóban a negyedik hatalmi ágazat legyen, egy bizonyos közszolgálatot kell ellátnia. (Antall József miniszterelnök, Magyar Nemzet, 1990. június 6.)

Pontatlan, de igen elterjedt megfogalmazás, hogy a sajtó a negyedik hatalom. A negyedik hatalom azonban a nyilvánosság, melynek a sajtó csak az egyik eszköze. (Bodor Pál közíró, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke, Zalai Hírlap, 1991. október 26.)

Tudomásul kell venni, hogy a média is egy hatalmi ág. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, FüHü.hu, 2017. szeptember 14.)

A negyedik hatalmi ág szerepét kényszerűségből feladó média. (Jámbor András blogger, jelenleg ellenzéki képviselőjelölt, Mérce.hu, 2019. október 5.)

Amennyiben negyedik hatalmi ágként határozzák meg a médiát, úgy - mint bármilyen hatalmat - korlátozni és ellenőrizni kell. (Demeter Szilárd fideszes kultúrpolitikus, Origo.hu, 2020. június 25.)

Szlovákiában a média mint negyedik hatalmi ág nagyon is funkcionál. (Illés Gergő újságíró, Azonnali.hu, 2020. szeptember 7.)

A Media1 a két, véleménye szerint súlyos, a sajtószabadságot súlyosan megsértő, a média mint negyedik hatalmi ág működését akadályozó eset után kérdéseket és tiltakozást küldött a Kúriának. (Szalay Dániel újságíró, Media1.hu, 2021. június 3.)

A médiát tekinthetjük a negyedik hatalmi pólusnak. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, Azonnali.hu, 2021. július 19.)

Egy hatalmi ág a média. (Komlódi Gábor ügyvéd, ATV, 2021. október 15.)

A média mint a negyedik hatalmi ág. (Huszár Viktor, a Megoldás Mozgalom alelnöke, ATV, 2022. február 4.)

Feltűnt, hogy mostanában Gattyán György nem egyedül ad interjút. Ezúttal Huszár Viktort vitte magával, és a Megoldás Mozgalom alelnöke kifejtette: „A számítógépnek nincs rokona.” (ATV, 2022. február 4.) Fontos gondolat, korjellemző szállóige, mégse vettem be a mögöttünk hagyott héten megjelent vagy elhangzott ütős mondatok közé. Attól tartok, hogy utalás nélkül kevésbé érthető.

Az idézett szavak arra utalnak, ha esetleg kötelező lesz világhálóra föltenni a közbeszerzési pályázatokra érkezett ajánlatokat, akkor azonnal összehasonlíthatjuk a környező országok gyakorlatával. Amennyiben kiviláglik, hogy például a szomszédos Horvátország hegyesebb-dombosabb, alagutasabb autópályáit 30 százalékkal olcsóbban építik meg, mint a magyar Alföld behálózóit, a különbség nevezhető akár korrupciós felpénznek is. A digitális átláthatóság viszont nélkülözi a családi kapcsolatokkal tarkított „haveri kapitalizmus” korrupcióra utaló elemeit.

Ez már nem az, amely a szocialista hiánygazdaságot kísérte, olykor meg is termékenyítette. A kínálat majdnem nyugat-európai, csak éppen a lényeges kérdések nem piaci alapon dőlnek el. A 2010 óta egyfolytában kormányzók gyakorlatát a másik oldalon lopásnak minősítik, ezt azonban a kormánypárti politikusok tagadják, sőt a bejegyzés utáni összeállításból kihüvelyezhető, hogy legalábbis szavakban harcolnak ellene. Érvelésükön sebet ejtett az egyik miniszterelnöki tanácsadó többször is megfogalmazott okfejtése, miszerint amit az ellenzéki politikusok és egyéb véleményformálók korrupciónak vélnek, az nem más, mint a jövedelmek átcsoportosítása, a „nemzeti burzsoázia” létrehozása.

Maradjunk az autópályáknál! Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a rendszerváltás óta  e tevékenységre szakosodott cégek építik, csak 2010 óta nem fő-, hanem alvállalkozóként. Ők maguk piaci áron dolgoznak, azt a fránya 30 százalékot pedig a kormányhoz, sőt a miniszterelnökhöz közel álló, üzletembernek látszó vállalkozók fölözik le. Csakugyan kialakult valamiféle nemzeti burzsoázia, melynek tagjai azonban egyelőre csak ahhoz értenek, hogy dolgoztassák a piacon föllelhető legjobb cégeket és menedzsereket. E gyakorlatot én se nevezném klasszikus korrupciónak.

A címben megfogalmazott kérdésre mégis az a válaszom, hogy Orbánék éppenséggel vádolhatók a korrupcióval. De amit művelnek, az már nagybani lefölözés. A korrupció államosítása, törvényesítése, rendszeresítése.

Tíz mondat a korrupcióról

Nekem jogi szempontból az a korrupció, ami bizonyított, ami miatt vádat lehet emelni, és amely cselekményt a bíróság jogerősen elítélte. (Polt Péter volt Fidesz-politikus, legfőbb ügyész, Napló, 2000. október 2.)

Az előttünk álló időszak nagy feladata a gazdasági szabadságharc megvívása a bürokrácia, a korrupció és a vállalkozó szellemet elfojtó kormányzati gondolkodásmód ellen. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, volt miniszterelnök, Magyar Távirati Iroda, 2009. január 4.)

A korrupció érzete nem mindig áll arányban a korrupció mértékével. (Navracsics Tibor Fidesz-politikus, Magyar Rádió, 2013. január 6.)

Nincs nyúlkálás. Mert nem lesztek kihúzva a szarból pártalapon. (Pokorni Zoltán Fidesz-politikus a korrupt „fideszes potentátokról”, Népszabadság Online, 2014. január 22.)

A cél az, hogy Magyarország a korrupció szempontjából a legkevésbé fertőzött ország legyen. (Pintér Sándor belügyminiszter, Magyar Távirati Iroda, 2015. december 10.)

Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája. (Lánczi András filozófus, miniszterelnöki főtanácsadó, Magyar Idők, 2015. december 21.)

Ha ipari méretű korrupció volna, üres lenne az államkassza, de tele van. (Lázár János Fidesz-politikus, miniszterelnökséget vezető miniszter, 168 Óra, 2017. január 19.)

A korrupciónak nincs elfogadható szintje. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, 2019. január 10.)

Rendszerszintű a korrupció elleni fellépés. (Domokos László volt Fidesz-politikus, az Állami Számvevőszék elnöke, Növekedés.hu, 2019. november 26.)

Egy ilyen sikeresen, látványosan fejlődő országra ezek az állítások, kritikák, korrupció, tolvajlás és így tovább nem vehetők komolyan. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2022. február 4.)

A legutóbbi napokban Orbán Viktor putyinozott, Márki-Zay Péter gyurcsányozott, Gattyán György összerakott, Lendvai Ildikó hasznosított, Vona Gábor pornózott, Korda György pedig szeretett. Lefülelt mondatok.

Túl sok csupasz valagot láttunk már mostanában. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus a közélet elpornósodásáról, Index.hu, január 30.)

Összeraknánk ezt a kettétört országot. (Gattyán György, a Megoldás Mozgalom elnöke, Infostart.hu, január 31.)

A tabu mozog. (Nádasdy Ádám nyelvész, A Szív.blog, február)

Itt minden gellert kap. (Ch. Gáll András sportújságíró a Budapest Honvéd labdarúgó csapatáról, Index.hu, február 1.)

Jó volna, ha az összes energia most már kifelé hasznosulna. (Lendvai Ildikó szocialista politikus az ellenzéki pártokról, Facebook.com, február 1.)

Életemben még nem ültem ilyen hosszú asztalnál, de a távolságért kárpótolt a megbeszélés hossza és mélysége. (Orbán Viktor miniszterelnök a Putyinnál tett látogatásról, Miniszterelnök.hu, február 1.)

Az Orbán-kormány sikeresen foglalta el a politikai erőtér baloldalát. (G. Fodor Gábor politológus, Kaktusz, február 2.)

Az Orbán-kormánynál kádáristábbat a rendszerváltás óta nem hordott hátán a Föld. (Kárpáti János újságíró, Klubrádió, február 3.)

Mindenre válaszolt, semmire sem felelt. (Rónai Egon műsorvezető Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszterről, ATV, február 3.)

Demokráciákban nem kell mindenkit megvásárolni, a választás nem élet-halál kérdése. (Bruck András író, Facebook.com, február 3.)

Ha kormányfő leszek, akkor a parlamentben nagyobb súlya lesz a Fidesz-frakciónak, mint Gyurcsány Ferencnek. (Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt, RTL Klub, február 3.)

Az embereket én szeretni és nem befolyásolni akarom. (Korda György énekes, Magyar Narancs, február 3.)

Viktor Győzővics. (Fábián András publicista, Újnépszabadság.com, február 4.)

A politikai osztályon kívülálló messiás. (Vágó Gábor volt LMP-politikus Márki-Zay Péterről, Magyar Hang, február 4.)

A férfiakat azért kiheréli ez a metoo. (Jakupcsek Gabriella műsorvezető, Partizán, február 4.)

Az a játékos a legveszélyesebb, akinél a labda van. (Borsos Attila sportkommentátor, Sport1, február 4.)

Az irodalom nem hajóágyú. (Erdős Virág költő, Népszava, február 4.)

Nem halljuk azt, hogy a hatalomra készülő ellenzék mit fog csinálni. (Gáspárik Attila marosvásárhelyi színigazgató, ÚjHét.com, február 5.)

A magyar kormány az egyik legszélesebb körű tájékoztatást adja a koronavírus-járványról. (Rétvári Bence, az EMMI parlamenti államtitkára, Telex.hu, február 5.)

Elveszik, ami tetszik, megépítik, ami nekik jó, és elvárják, hogy hálásak is legyünk. (Szalai Anna újságíró a NER-ről, Népszava, február 5.)

A kijárók országában szép lassan kialakult egy réteg, akiknek már kijárni sem kell.(Kósa András újságíró, Azonnali.hu, február 6.)

Az újságírásnak két jellegzetessége van. Az egyik, hogy majd’ minden tévedésünket nyilvánosan követjük el, a másik meg az, hogy mindenki tegez mindenkit. A másik nyilvános szakmában, a politikában bonyolultabb a helyzet. Miniszterelnökünk moszkvai látogatásában például meglepően nagy visszhangot keltett a sajtókonferencia egyik mozzanata.

Az orosz államelnök kétszer is letegezte Orbán Viktort, országunk első embere azonban önözte. Az ötórás négyszemközti tárgyaláson bizonyára tegezték egymást, de az újságírók előtt miniszterelnökünk nem vállalta a túl szívélyes kapcsolatot. Talán a nyilvánosság itthoni fórumain nem akart újabb támadási felületet kínálni a bírálóinak. Esetleg a sajtókonferencián ocsúdott fel a hosszú asztal sokkjából, és az önözéssel viszonozta Putyin távolságtartó szándékát. Az okot majd megírja a memoárjában, most a tegezés és magázás kultúrájára összpontosítanék.

A csendőrpertu kifejezés ama korból származik, amikor a csendőrök azzal bizonyították a felsőbbrendűségüket, hogy letegezték a szegény és kiszolgáltatott falusi embereket, akik nem merték visszategezni őket. Csaknem harminc évig dolgoztam felsőoktatási intézményekben, és azért nem tegeztem a diákokat, mert nem mertek volna visszategezni. A csendőrpertu intézményét még akkor is utálom, ha az egyetemeken és főiskolákon kulturáltabban művelik, mint a Horthy-korszakban művelték.

Aztán jött a digitális korszak, amidőn a kommentkultúrában általánossá vált a tegezés. Az álneves trollok meghonosították az anti-csendőrpertut, gátlástalanul letegezték a neves bloggereket. Innen már csak egy lépés a publicisztika (közírás) jellemző fogása. Nevüket vállaló véleményformálók azzal fejezik ki megvetésüket a másik oldalon állók iránt, hogy nyilvánosan tegezik le őket. Volna tehát miről töprengeni, ha valaki meg akarná írni a tegezés művelődéstörténetét. Jómagam csupán egy adalékot fűznék hozzá.

A múlt század hetvenes éveiben ismertem meg Frank Jánost, az Élet és Irodalom képzőművészeti kritikusát. Janó ötven körüli polgár volt, nagy tudással és feltűnő zárkózottsággal. A fehér asztalnál azonban fölengedett, és elmesélte, hogy a negyvenes évek első felében a bori munkatáborban sínylődött. Néhány hónapig közös priccsen feküdt Radnóti Miklóssal. Egy elszólásából kiderült, hogy miközben egymás hajából szedték ki a poloskákat, magázták egymást. Meglepődésemnek adtam hangot, mire ő így indokolta a visszafogottságukat: „Nem mutattak be bennünket egymásnak.”

Meg se kísérlem kitalálni, vajon az orosz elnök miért hosszú asztalnál beszélgetett a magyar miniszterelnökkel. Az újságíró kollégák találgatták. A kormánypárti sajtóban felértékelték Orbán Viktor moszkvai útját, és alábecsülték a tárgyalóasztal dramaturgiai jelentőségét. Az ellenzéki sajtóban pedig a kormányfőnk megaláztatásának tekintették, Putyin távolságtartó szándékának.

Az asztal körüli vita arra késztette a miniszterelnök kommunikációs stábját, hogy olyan kérdést is a pénteki rádióinterjúkat készítő műsorvezető szájába adjon, amely normális körülmények között az újságírónő önálló gondolkodását bizonyíthatta volna. Nagy Katalin furcsállotta az asztal hosszúságát, és miközben Orbán hosszú monológra ragadtatta magát, nem válaszolt neki. Majd egyszer csak, egy más természetű kérdésre adandó felelet kellős közepén visszatért rá. Az asztal méretét azzal magyarázta, hogy egy nagyhatalom első emberét biztonságban akarja látni a környezete. A semmitmondó értelmezés nem elégített ki, bár idézem a bejegyzés utáni összeállításban.

A válogatás azt sejteti, hogy a sokoldalú (kerek, szögletes, kicsi, nagy, sőt a Kremlben hosszú) asztal alkalmat teremt a beszélgetésre. Ritkán történik meg, hogy két ember azért foglal helyet mellette, mert csak nézni szeretnék egymást. Többnyire ütköztetik az álláspontjukat, és szerencsés esetben ama tudattal állnak föl, hogy sikerült közös nevezőre jutni. Megállapodtak valamiben, amit érdemes betartani. Mikszáth Kálmánnál, Krúdy Gyulánál és Móricz Zsigmondnál sokat olvashatunk a fehér asztalról, mint az urambátyám rendszer beszédes jelképéről. Az a benyomásom, hogy Orbán Viktor a maga sajátos módján ezt az asztali kultúrát testesíti meg.

Ha a nép közé megy, gondolom, biztonsági okból gyakrabban időzik asztalnál, mint a szabadban. Például kocsmaasztalnál beszélget „Feri bátyámmal” a 13. havi nyugdíj visszaadásáról. Két protokolláris esemény között száll ki a Volkswagen-mikrobusz sofőrüléséről, és az országút menti, másodosztályú étterem terített asztalánál üldögél. Jó sok magyaros ételt kóstolgat az egyik munkatárs társasságában. Esetleg Szijjártó Péterrel áll a tervezőasztal előtt, és a kiterített dokumentumok (az országvezetés) titkait osztja meg a külgazdasági miniszterrel. A Facebook-oldalán visszamenőleg rengeteg asztalt számolhatnánk össze.

Legalább annyit, mint ahány labdát. Az utóbbi szenvedély értelmezésére azonban már nem vállalkozom. Ahhoz sportújságírónak kéne lenni.

Tíz mondat az asztalról

Nem lehet egyszerre az asztal két oldalán ülni. (Gyurcsány Ferenc szocialista politikus, 168 Óra, 2003. március 6.)

Bennünket a választók akkor húznak elő az asztalfiókból, amikor baj van. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2011. december 2.)

Minden PÖCS-értékelés a miniszterelnök úr asztalán fog kikötni. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus a Pedagógiai Önértékelési Csoport jelentéseiről, ATV, 2015. szeptember 29.)

Ha nem ülünk az asztalnál, akkor a menün leszünk. (Semjén Zsolt KDNP-politikus, miniszterelnök-helyettes, Magyar Rádió, 2017. február 13.)

Orbán terepasztalnak használja az országot. (Ónody-Molnár Dóra újságíró, Klubrádió, 2017. március 4.)

Orbán Viktor nem az asztalnál ül, hanem rajta van az étlapon. (Pető Péter újságíró a brüsszeli tárgyalásokról, ATV, 2019. május 28.)

Piszok nehéz volt azokkal leülni egy asztalhoz tárgyalni, akik ellen létrejöttünk. (Jakab Péter Jobbik-politikus Gyurcsányékról, Hír TV, 2020. február 8.)

Olyan hosszú volt az az asztal. (Nagy Katalin műsorvezető a moszkvai tárgyalásról, 2022. február 4.)

Még ilyen hosszú asztalnál nem ültem, de a távolságért kárpótolt bennünket a tárgyalás hossza és mélysége. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2022. február 4.)

Ostobaság Orbán kapcsán asztalozni, hisz’ az ő helyén az iráni elnök is ült. (Domokos Lajos újságíró, Oroszország-szakértő, Facebook.com, 2022. február 5.)