Meg se kísérlem kitalálni, vajon az orosz elnök miért hosszú asztalnál beszélgetett a magyar miniszterelnökkel. Az újságíró kollégák találgatták. A kormánypárti sajtóban felértékelték Orbán Viktor moszkvai útját, és alábecsülték a tárgyalóasztal dramaturgiai jelentőségét. Az ellenzéki sajtóban pedig a kormányfőnk megaláztatásának tekintették, Putyin távolságtartó szándékának.

Az asztal körüli vita arra késztette a miniszterelnök kommunikációs stábját, hogy olyan kérdést is a pénteki rádióinterjúkat készítő műsorvezető szájába adjon, amely normális körülmények között az újságírónő önálló gondolkodását bizonyíthatta volna. Nagy Katalin furcsállotta az asztal hosszúságát, és miközben Orbán hosszú monológra ragadtatta magát, nem válaszolt neki. Majd egyszer csak, egy más természetű kérdésre adandó felelet kellős közepén visszatért rá. Az asztal méretét azzal magyarázta, hogy egy nagyhatalom első emberét biztonságban akarja látni a környezete. A semmitmondó értelmezés nem elégített ki, bár idézem a bejegyzés utáni összeállításban.

A válogatás azt sejteti, hogy a sokoldalú (kerek, szögletes, kicsi, nagy, sőt a Kremlben hosszú) asztal alkalmat teremt a beszélgetésre. Ritkán történik meg, hogy két ember azért foglal helyet mellette, mert csak nézni szeretnék egymást. Többnyire ütköztetik az álláspontjukat, és szerencsés esetben ama tudattal állnak föl, hogy sikerült közös nevezőre jutni. Megállapodtak valamiben, amit érdemes betartani. Mikszáth Kálmánnál, Krúdy Gyulánál és Móricz Zsigmondnál sokat olvashatunk a fehér asztalról, mint az urambátyám rendszer beszédes jelképéről. Az a benyomásom, hogy Orbán Viktor a maga sajátos módján ezt az asztali kultúrát testesíti meg.

Ha a nép közé megy, gondolom, biztonsági okból gyakrabban időzik asztalnál, mint a szabadban. Például kocsmaasztalnál beszélget „Feri bátyámmal” a 13. havi nyugdíj visszaadásáról. Két protokolláris esemény között száll ki a Volkswagen-mikrobusz sofőrüléséről, és az országút menti, másodosztályú étterem terített asztalánál üldögél. Jó sok magyaros ételt kóstolgat az egyik munkatárs társasságában. Esetleg Szijjártó Péterrel áll a tervezőasztal előtt, és a kiterített dokumentumok (az országvezetés) titkait osztja meg a külgazdasági miniszterrel. A Facebook-oldalán visszamenőleg rengeteg asztalt számolhatnánk össze.

Legalább annyit, mint ahány labdát. Az utóbbi szenvedély értelmezésére azonban már nem vállalkozom. Ahhoz sportújságírónak kéne lenni.

Tíz mondat az asztalról

Nem lehet egyszerre az asztal két oldalán ülni. (Gyurcsány Ferenc szocialista politikus, 168 Óra, 2003. március 6.)

Bennünket a választók akkor húznak elő az asztalfiókból, amikor baj van. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2011. december 2.)

Minden PÖCS-értékelés a miniszterelnök úr asztalán fog kikötni. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus a Pedagógiai Önértékelési Csoport jelentéseiről, ATV, 2015. szeptember 29.)

Ha nem ülünk az asztalnál, akkor a menün leszünk. (Semjén Zsolt KDNP-politikus, miniszterelnök-helyettes, Magyar Rádió, 2017. február 13.)

Orbán terepasztalnak használja az országot. (Ónody-Molnár Dóra újságíró, Klubrádió, 2017. március 4.)

Orbán Viktor nem az asztalnál ül, hanem rajta van az étlapon. (Pető Péter újságíró a brüsszeli tárgyalásokról, ATV, 2019. május 28.)

Piszok nehéz volt azokkal leülni egy asztalhoz tárgyalni, akik ellen létrejöttünk. (Jakab Péter Jobbik-politikus Gyurcsányékról, Hír TV, 2020. február 8.)

Olyan hosszú volt az az asztal. (Nagy Katalin műsorvezető a moszkvai tárgyalásról, 2022. február 4.)

Még ilyen hosszú asztalnál nem ültem, de a távolságért kárpótolt bennünket a tárgyalás hossza és mélysége. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2022. február 4.)

Ostobaság Orbán kapcsán asztalozni, hisz’ az ő helyén az iráni elnök is ült. (Domokos Lajos újságíró, Oroszország-szakértő, Facebook.com, 2022. február 5.)      

Hegyi Iván régi vágású zsurnaliszta. Azt tanulta meg, hogy utánajár a témának. Tegnap a debreceni Nagyerdőről jelent meg hangulatos tárcája a Jelen című hetilap online változatában. Mutasaon nekem valaki egy pályakezdő újságírót a fővárosi szerkesztőségekből, aki a DVSC-Vasas Izzó NB II-es mérkőzés kedvéért átböngészi a debreceni Hajdú-bihari Napló régi számait! A veterán kolléga azt írta meg, hogy a feljutás szempontjából fontos meccset  10 ezren nézték végig, ma pedig az új és impozáns nagyerdei stadionban az NB I-es „Loki”-nak be kell érnie ennek töredékével.

Az érettségi után a régi nagyerdei stadionban indultam egy futóversenyen, és legyőztem a helybéli 400-asokat. Ekkor szólított meg az egyetem testnevelési tanszékének vezetője, Jancsó tanár úr, és azt kérdezte, nincs-e kedvem Debrecenben tanulni. Így lettem egyetemista, aki szűkösen, de megélt az ösztöndíjából. Töfös (történelem-földrajz szakos) fiúkkal laktam együtt a nagyerdei kollégiumban, akik 11 hónapot szolgáltak a Néphadseregben. Amikor 1968. június 5-én Amerikában lelőtték Edward Kennedyt, a néhai elnök öccsét, akkor a katonaviselt diákok úgy döntöttek, nem érdemes fölkészülni a történelem szigorlatra, elvégre küszöbön áll a harmadik világháború. Hallgattam rájuk.

Igen ám, de nem tört ki a háború, és ősszel hiába pótoltuk a vizsgát, a következő szemeszterre elveszítettük az ösztöndíjat. Otthonról nem kaptam pénzt, megoldást kellett hát találni. A nagybátyám, Z. Sándor ismert cukrász volt Debrecenben. Minden második vasárnap az üzlete előtt hömpölygött a tömeg a stadion irányába, majd visszafelé. Az érdekesebbnek ígérkező meccsek előtt és után 15-20 ezren is. Sokan tértek be fagyiért, az én időmben egy gombóc 50 fillérbe került. Sanyi bácsi a forgalmas vasárnapok miatt hétfőn tartott szünnapot, és ilyenkor meghívott ebédelni. 1968 őszétől tovább maradtam náluk, olykor még el is blicceltem a délutáni előadásokat.

A hatalmas konyhaasztalon szétterítettük a Hajdú-bihari Napló kiolvasott számait, és a szobaszekrényből kicipeltük a liszteszsákot az elmúlt hét aprópénzes bevételével. Szétválogattuk a 10, 20, 50 filléreseket meg az egyforintosokat is, és gondosan kiszámított darabokra vágott újságpapírba hengerítettük őket. A „rolnikat” átvittem a Bem-tér másik oldalán lévő OTP-fiókba, és a visszakapott papírpénzből 10 százaléknyit kaptam. Nagyjából pótolta a fél évig hiányzó ösztöndíjat.

Tíz mondat Debrecenről

A debreceni színház igen tehetséges igazgatója. (Tóth Ákos újságíró Vidnyánszky Attiláról, Népszabadság Online, 2011. június 22.)

Ha túlságosan meleg lenne a helyzet, várunk vissza. (Kósa Lajos debreceni polgármester Vidnyánszky Attilához, Hajdú Online, 2013. június 5.)

Debrecen intelligens város, innovációs központi szerepkörre tör. (Papp László Fidesz-politikus, újdonsült debreceni polgármester, Hajdú Online, 2014. október 29.)

Debrecen nem attól lesz nagyobb, hogy leszólja, hogy kisebbnek híreli Budapestet. (Porcsin Zsolt debreceni újságíró, Debreciner.hu, 2020. január 30.)

Pest központja az országnak, de Debrecen központja a magyarságnak. (Papp László debreceni polgármester, Hajdú Online, 2020. június 4.)

Annak örülnék a legjobban, ha volt futballistánk megvásárolná a Lokit. (Gondola Zsolt debreceni önkormányzati képviselő Dzsudzsák Balázsról, DigiSport.hu, 2020. július 9.)

Lenne helye a válogatott csapatkapitányának az NB I-ben is, de a Debrecen nyilván érzelmi kérdés Dzsudzsáknak. (Szilágyi László újságíró, Magyar Nemzet Online, 2020. július 11.)

A Debrecen 2030 programmal egy második számú főváros jön létre. (Szijjártó Péter Fidesz-politikus, Hajdú Online, 2020. július 29.)

Nálunk jobban senki sem tud debreceni lenni. Azt hiszem, hogy amit most játszunk, az nem ilyen. (Kósa Lajos volt debreceni polgármester a DVSC-ről, Hajdú Online, 2020. december 11.)

A kormány nemcsak ipari és oktatáspolitikai szempontból fogadta el, hogy Debrecen legyen a második „főváros”. (Kósa Lajos Fidesz-politikus, Hajdú Online, 2021. december 4.)

A kormánypárti véleményformáló 4,5 milliárd forintosra tervezett filmje felhördülést váltott ki a másik oldalon. Akik értelmezték, különböző mondatokat emeltek ki abból az interjúból, amelyben Rákay Philip magyarázta az elképzeléseit. Az egyik válaszát tekintem mérvadónak.

Az Index-munkatárs megállapítására, miszerint „Pálfi György szerette volna megcsinálni a Toldit, de nem bíztak benne, Szász János pedig hasonló okból volt kénytelen kiszállni a Hunyadiról szóló produkcióból”, a Petőfi-projekt megálmodója ezt felelte: „Egyiket sem minősíteném, mert nem vagyok úgy öltözve.” Elegáns válasz, ha abból indulunk ki, hogy őbenne viszont bíztak a pénzosztók. Ha bíztak volna a két rutinos rendezőben is, akkor neki nem jutna most négy és fél ezerszer egymillió forint az áprilisban kezdődő forgatásra.

Vagy tucatnyiszor láttam az előképet, az 1952-ben forgatott Föltámadott a tenger című történelmi filmet, amely Petőfi és Bem apó baráti kapcsolatát vázolta. Rákay úr arról beszélt az interjúban, hogy ő inkább Petőfi és egy képzeletbeli titkosszolgálati ügynök ellentmondásos kapcsolatára összpontosítana. Az ötlet zseniálisnak ígérkezik. A márciusi ifjak rendszerváltó hevülete ugyanis kísértetiesen hasonlít a Fidesz 1989-es mozgolódására.

1848-ban és 1989-ben is Pest-Budán tanuló vidéki fiatalok szervezkedtek, bár a különbség sem elhanyagolandó. Petőfiék kirobbantották a forradalmat, nem sokkal később azonban Kossuthék eltakarították őket az útból. Orbánék a hatalom közelében maradtak, sőt az élére is kerültek. Rákay Philip gondoskodik arról, hogy a különbség ne zavarjon majd bennünket, az ő filmje kizárólag 1848. március 14-én és 15-én játszódik.

A Föltámadott a tenger-t hitelteleníti, hogy a 26 éves Petőfit a 40 éves Görbe János jelenítette meg. Látszott rajta a kor. Rákayék bizonyára tanulnak az előd alkotók hibájából, és a pályakezdő színművészek közül választják Petőfi megtestesítőjét. Nem lepődnék meg, ha gondosságukból arra is telne, hogy a történelmi párhuzam kedvéért kis termetű színészre bíznák a főszerepet.

Tíz mondat Petőfiről

Ha Petőfi ma élne, nem lenne fideszes. (Szili Katalin szocialista politikus, Népszava, 2007. március 14.)

Orbán szónokként Petőfi, tárgyalópartnerként pedig inkább Széchenyi szeretne lenni. (Török Gábor politológus, Index.hu, 2012. március 19.)

Hogyan lett a szakállas, Petőfire hajazó fiatalemberből, aki Nagy Imre újratemetésen robbant be a köztudatba, megkerülhetetlen politikai tényező? (Zöldi László újságíró, Idéző, 2012. augusztus 29.)

Mi lett volna 166 éve március 15-én, amikor hideg volt, és esett az eső, ha Petőfi, Irinyi, Vasvári és Jókai hazamennek? (Stefka István újságíró, Magyar Hírlap, 2014. március 17.)

Akkor mind Petőfik voltunk. (Tóth-Máté Miklós író 1956-ról, Hajdú Online, 2016. december 30.)

Petőfi 2017. március 15-én ki se dugná az orrát a Pilvax-kávéházból? (Bujdos Attila miskolci újságíró, Borsod Online, 2017. március 17.)

Mindenki először Petőfi akar lenni. (Szilágyi Zsófia irodalomtörténész, Magyar Rádió, 2018. március 2.)

Egy pillanatig sem kételkedem abban, hogy Petőfi Sándor ma a konzervatív forradalom élére állna. (Pataki Tamás újságíró, Magyar Nemzet Online, 2021. március 13.)

Ha Petőfi most élne, konzervatív kötélverő vállalkozó lenne. (Rab László újságíró az Akasszátok föl a királyokat! című vers szerzőjéről, Facebook.com, 2021. március 14.)

Kalandfilmeket meghazudtoló jeleneteket ígérhetek. (Rákay Philip publicista, a Petőfi-film megálmodója, Index.hu, 2022. február 2.)

Az emlékezet mélyéről beugrott valami. Készültem egy fészbukos játékra, és amikor a szállóige-gyűjteményből három február 2-án megjelent mondatot tettem föl az üzenőfalra, Habsburg Ottóra leltem. A néhai trónörökös még 1995-ben beszélt a magyarok kurucból labancba hajló észjárásáról. Erről jutott eszembe egy családi történet.

A nyári szünetben nem tudtak velem mit kezdeni a szüleim, és kiadtak kosztra-kvártélyra a kalocsai nagymamának. A polcán találtam egy bibliát, amelynek utolsó oldalára írta be a gyerekei nevét, születési és halálozási dátumát. Kilencet szült a múlt század tízes-huszas éveiben, négyen csecsemőkorukban haltak meg. De nemcsak egy keresztnevet írt be hozzájuk, hanem kettőt-hármat is. Anyám így lett Mária Magdolna, ápolónővé serdült nővére, Margit néni Zsófia és Kreszcencia, házmester bátyja, Anti bácsi pedig Károly és Max is. Nagyanyám elárulta, hogy az eperföldi plébános javasolta neki: nevezze el gyermekeit a Habsburg-főhercegekről, akik nemcsak szentképet küldtek a népszerűsítésért, hanem némi pénzt is.

Habsburg Ottó teljes neve Franz Joseph Otto Robert Maria Anton Karl Max Heinrich Sixtus Xavier Felix Rentus Ludwig Gaetan Pius Ignatus von Habsburg-Lothringen. Ez 134 karakter a szóközökkel együtt, márpedig a Facebook csupán akkor ad színes alátétet és az átlagosnál nagyobb betűt a digitális játékhoz, ha az idézettel kiegészített szöveg nem hosszabb 130 karakternél. Ottó főherceg fia, György magyar állampolgár, diplomataként szolgál külföldön, és hál’istennek ritkán véteti észre magát szállóigével a hazai nyilvánosságban, mert ő is Paul Georg Maria Joseph Dominikus von Habsburg-Lothringen (57 karakter).

Vannak azonban olyanok is itthon, akiknek azért szurkolok, hogy minél ritkábban fogalmazzanak meg ütős, szellemes mondatot. Ilyen Szalay-Bobroviczky Kristóf pénzügyi szakember (26 karakter), még inkább kormányszóvivő felesége, Szalay-Bobrovitzky-Szentkirályi Alexandra (43 karakter). Aggódom Sebián-Petrovszki László DK-s politikus (24) és az ugyancsak 24 karakteres Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász ékesszólása miatt is. A hosszú nevű híres emberek listája eggyel csökkent a közelmúltban. A szocialista Bangóné Borbély Ildikó (22) diploma-botrányba keveredett, és kiiratkozott a szállóige-gyanús mondatokkal kecsegtető közéleti személyiségek közül.

Kérem az olvasót, a bejegyzés utáni összeállításban érje be annak gondolataival, akinek csak a neve Hosszú, a mondatai azonban rövidek.

Tíz mondat Hosszú Katinkától

Ami nem ízlik, az egészséges. (Baon.hu, 2013. december 25.)

Az edzés akkor jó, ha fáj. (Népszabadság, 2014. január 18.)

/A világcsúcsról/ Az utolsó métereken gyorsabb volt a piros csík. (Nemzeti Sport, 2015. december 5.)

Mindig utolért az a fránya vonal. (Origo.hu, 2016. augusztus 14.)

Mintha két egóm lenne. (WMN.hu, 2016. november 23.)

Otthon Katinka vagyok, a medencében Iron Lady. (Origo.hu, 2016. november 29.)

Ma már nem sok minden van, ami eredeti. (Magyar Nemzet Online, 2016. december 21.)

Nehéz úgy újat keresni, ha az előző működött. (M4, 2018. augusztus 3.)

Engem nem zavar, hogy az érmeim egy vödörben vannak. (Index.hu, 2020. július 22.)

Csúszott a víz a kezeim között. (Nemzeti Sport Online, 2021. október 14.)

Még két hétig játszhatunk a szavakkal. Tavaly, február közepén indult, és azóta naponta teszek föl két-két szállóigét a fészbukos üzenőfalra. A digitális ismerősök szavaznak rájuk, és amelyik nyer, az képviseli egy képzeletbeli év aznapi hangulatát a rendszerváltás utáni közérzetet tükröző kötetben. Sokan kérdezték, vajon hogyan végzem az előválogatást.

A bejegyzés utáni összeállításban találnak tíz mondatot, amelyek az 1989 óta eltelt február elsejék valamelyikén láttak napvilágot a hazai nyilvánosság fórumain. Van köztük kettő, melyek alkalmasak arra, hogy összekössék Kabos László és Koncz Gábor színházban kikristályosodott szemléletét. Ma reggel mégse illeszthettem őket egymás mellé, mert a hősszerelmes színészé sokkal hosszabbra sikeredett, mint a komikusé. Márpedig a Facebook így nem ad alá fekete mezőt, amely kiemeli az amúgy is nagyobb, ráadásul fehér betűkkel szedett szöveget.

Bármennyire tetszik, nem választhattam Törőcsik András szellemes mondatát sem, mert a magyar foci válságos éveit összegző gondolata szintén hosszú. A szöveg esélyeit tovább csökkentette, hogy a hozzá tartozó nevek közül Törőcsik Andrásé öt betűvel hosszabb, mint Koncz Gáboré. Marad tehát nyolc 130 karakternél rövidebb mondat. Igen ám, de Kabosé is kiesett, mert ha gondolatát nem társíthatom egy másik színészével, akkor keresni kell két olyan szállóigét, amelyek olvastán hajlamosak vagyunk továbbgondolni az átlagosnál időszerűbb megjegyzéseket.

Erre a maradék hétből Kovács László és Bödőcs Tibor ad lehetőséget. Mondandójuk időszerűségének az kölcsönöz jelentőséget, hogy a miniszterelnökünk épp ma vizitál Putyinnál. Orbán Viktor a múlt pénteken azzal adta föl a labdát kaján értelmezőinek, hogy a Magyar Rádióban visszautasította az ellenzék feltételezését, miszerint utasításért utazott Moszkvába. Fejedelmi többesben fogalmazott: „Bennünket nem lehet odarendelni.” Önérzetes kijelentését ellenpontozza a veterán diplomata és a pillanatnyilag talán legszellemesebb humorista csipkelődése.

Bödőcs azonban nem is olyan régen, 2021. december 30-án már beverekedte magát a majdani könyvbe azzal, hogy 2016 utolsó előtti napján kifejtette a Comedy Central TV-ben: „Magyarok! Lesz eurótok, az lesz ráírva, hogy Rubel.” De jobban tetszik, ahogy egy hónappal később, február elsején nyilvánult meg egy portál felületén. Örülnék, ha a digitális ismerősök inkább ez utóbbit szavaznák a képzeletbeli év közérzet-jelentésébe.

Tíz mondat február elsejéről

Giccs az, ami természetes, s amit nem értenek, az művészet. (Kabos László, Népszabadság, 1992)

A magyar futballisták az elmúlt években kizárólag a szurkolók „jóvoltából” jutottak el melegebb éghajlatra. (Törőcsik András, Népszava, 1995)

A mai vezetők színházba sem járnak, pedig használna nekik, legalább így találkoznának a közönséggel. (Koncz Gábor, Napló, 1996)

Kampányidőben a józan észt szabadságra küldik. (Kéri László, Népszava, 2002)

Csak az a humor érdekes, amiből baja lehet az embernek. (Farkasházy Tivadar, Magyar Hírlap, 2002)

A szegénység elleni harc átalakult szegények elleni küzdelemmé. (Spiró György, Magyar Televízió, 2009)

Magyarok! Lesz eurótok, úgy hívják, hogy rubel. (Bödőcs Tibor, Reflektor.hu, 2017)

A Nyugathoz tartozunk, és Keletre nyalunk. (Kovács László, Echo TV, 2017)

Jé, a telefonom okosabb nálam. (Zöldi László, Facebook.com, 2020)

Minden Amerikából indul ki. (Vágó István, Partizán, 2021)                     

Miben különböznek egymástól a rendszerváltás előtti és utáni politikusok? Medgyessyéket még arra képezték ki, hogy eltitkolják gondolataikat a nyilvánosság elől, Orbánékat viszont arra, hogy megosszák gondolataikat a nyilvánossággal. Igen ám, de a fejlemények arról árulkodnak, hogy a választási vetésforgóban kevésbé lehetnek őszinték, akik épp a kormányrúdnál vannak. Ennek folytán az aktív politikusok ütős mondatokat (szállóigéket) termő képessége változó.

A jelenlegi miniszterelnök szokásos pénteki interjúja 28 percig tartott, és most is volt egy mondata, melyet érdemes volt kiemelni a heti összeállítás élére. A műsorvezető szóba hozta az ellenzéket, amely nem átallja azzal vádolni Orbán Viktort, hogy utasításért megy Putyinhoz Moszkvába. Országunk első embere természetesen visszautasította a légből kapott vádat, mondván, hogy „Bennünket nem lehet odarendelni.” Önérzetes kijelentését az olvasó megítélésére bízom, azt azonban rögzítem, hogy a félórás beszélgetés körülbelül megfelel egy újságoldalnyi terjedelmű interjúnak. Öt mondatot jegyeztem föl belőle.

A plafon nálam tíz mondat. Erre Orbán is képes, ha az erdélyi Tusványoson, egy budapesti évértékelőn vagy a Fidesz-kongresszuson beszél. Mindazonáltal a hazai nyilvánosság pillanatnyilag első számú kedvezményezettjeként ontja a beszédeket, interjúkat és egyéb megnyilvánulásokat; nem várható el tőle, hogy péntek reggelenként, álmosan mindig csúcsformában üljön be a Magyar Rádió stúdiójába. Más a helyzet a trónkövetelő milliárdossal, Gattyán Györggyel, aki ugyanazon a napon, január 28-án adott interjút az InfoRádiónak.

Nem egyedül, hanem mozgalma, a Megoldás irányítójával, egy történészből lett menedzserrel, akivel a mintegy órányi beszélgetést kétharmad-egyharmad arányban osztotta meg. Így jutott rá körülbelül ugyanannyi perc, mint Orbánra. Tizenegy mondatát jegyeztem föl. Talán azért, mert a szavai újdonságvarázzsal kecsegtettek, Ráadásul a hatalmon kívüliségből többet árulhatott el a szándékairól. S bár mondanivalójából még nem telt arra, hogy egyik eszmefuttatását a heti összeállítás élére helyezzem, de már bekerült a mögöttünk hagyott hét Lefülelt mondatok című válogatottjába.

Az a benyomásom róla, hogy nem is annyira a 2022-es, mint inkább 2026-os választásra gyúr. Addig pedig lesz ideje megtanulni, hogy szállóige-gyanús mondatokkal vétesse észre magát.

Tíz mondat a mondatról

Torgyán József tette a legtöbbet az elmúlt tíz évben azért, hogy magyar politikusnak egyetlen mondatát se kelljen komolyan venni. (Kéri László politológus, Népszava, 2001. október 3.)

Ha közszereplő kiforgatható mondatot mond, ki is forgatja a média. (Osztovits Ágnes újságíró, Heti Válasz, 2004. január 2.)

Ha a politikusok nem találnak ki egy blikkfangos mondatot, akkor a televíziók, rádiók, napilapok nem idéznek tőlük. (Árpási Zoltán békéscsabai újságíró, Békés Megyei Hírlap, 2004. február 21.)

Most minden mondatot sarkítanak. (Szanyi Tibor szocialista politikus, Népszava, 2007. október 20.)

Ostobák a mondatok mind a két oldalon. Minden nyegle véleménymondás megbosszulja magát. (Ascher Tamás rendező, Népszabadság Online, 2013. április 2.)

Mindig a legerősebb mondatokat vágjuk be. (Veiszer Alinda műsorvezető, Média 2.0, 2017. május 10.)

Orbánt tízéves mondataival szokták szembesíteni, Cecíliát tíznapossal is lehet. (Farkasházy Tivadar újságíró, 2020. május 15.)

Karácsony ad egy rendkívüli sajtónyilatkozatot, amely hosszú percekig tart, ám idézhető mondatot nem tartalmaz. (Pető Péter újságíró, 24.hu, 2021. október 6.)

Kiforgatják a szavaimat, soha ki nem mondott mondatokat adnak a számba. (Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Facebook.com, 2022. január 4.)

Vannak félrement mondatai. (Kardos András filozófus Márki-Zay Péterről, Facebook.com, 2022. január 14.)

A legutóbbi napokban Márki-Zay Péter csodálkozott, Gattyán György államozott, Bolgár György atévézett, Puzsér Róbert fogyott, Szakcsi Lakatos Béla húzott, Závecz Tibor pedig orbánozott. Lefülelt mondatok.

Későn szóltak rá Márki-Zayra, hogy vegyen vissza. (Fricz Tamás politológus az ellenzéki pártvezetőkről, Magyar Nemzet Online, január 23.)

Nálunk az állami csalás maga a politika. (Rab László újságíró, VárosiKurír.hu, január 23.)

Attól nem lesz Bangóné kevésbé csaló, hogy a másik térfélen is csalnak. (Szűcs Gábor Róbert volt diplomata, Facebook.com, január 24.)

A HírKlikk az ellenzék hangja. (Petschnig Mária Zita közgazdász, YouTube.com, január 24.)

Én már 79 vagyok, nemsokára meghalok. Miért nem lehet, hogy én jobban húzok a Fideszhez? (Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, Józsefváros, január 24.)

Ha zongorázni tudnám a szervilizmust, akkor Szakcsi Lakatost játszanék. (Hegyi Iván újságíró, Népszava, január 25.)

Az ellenzék nehezen értelmezhető, látható. (Török Gábor politológus, InfoRádió, január 25-)

A falvakban veszteséget akarok minimalizálni. (Czeglédy Csaba ellenzéki képviselőjelölt, ATV, január 25.)

Vészesen fogy az előválasztáson szerzett társadalmi hitel. (Puzsér Róbert publicista az ellenzékről, Index.hu, január 26.)

Valószínűleg ők is tartottak előválasztást, csak titokban. (Magyar György ügyvéd a kormánypártok 106 képviselőjelöltjéről, ATV, január 26.)

A választásra szánt pénz jó részét elköltötték az előválasztásra. (Buják Attila újságíró az ellenzéki pártokról, 168 Óra, január 27.)

A járvány még inkább szegregálta az országot. (Feuer Yvette drámapedagógus, Klubrádió, január 27.)

A Mediaworks és a KESMA alól kipréselt újabb hiánypótló csatorna. (Krusovszky Dénes író a felcsúti Sportrádióról, Magyar Narancs, január 27.)

Az ATV-t az a közönség nézi, amely a Fidesszel szimpatizál. (Bolgár György műsorvezető, Klubrádió, január 28.)

Mi együttműködünk a magyar állammal - nem a Fidesszel. (Gattyán György milliárdos, a Megoldás Mozgalom alapítója, InfoRádió, január 28.)

Ha a liberális magyar értelmiség nem akar részt venni a demokrácia építésében, legalább ne hátráltassa azt. (Deme Dániel újságíró, Magyar Hírlap Online, január 28.)

A zsebekbe dugdosott pénzkötegekkel kuncsorog a nép szavazatáért. (Dévényi István újságíró Orbán Viktorról, Magyar Hang, január 28.)

Müller Cecíliával takarózik. (Závecz Tibor szociológus Orbán Viktorról, ATV, január 28.)

Bennünket nem lehet odarendelni. (Orbán Viktor miniszterelnök a közelgő moszkvai látogatásról, Magyar Rádió, január 28.)

Az egyszerű többség is hatalmas fegyvertény lenne, de még akkor is hiányzik a kormányváltó hangulat. (Bruck András író, Facebook.com, január 29.)

Hiszem, hogy megtörténik majd a csoda. (Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Újnépszabadság.com, január 29.)

Nem állítom, hogy a tegnapi bejegyzés megrázkódtatta a magyar társadalmat, de azért akadtak iránta érdeklődők. Egyikük azt firtatta, ha ennyire nem igénylem a közszolgálati médiumokat, vajon miként képzelem el ama értékek közre adását, amelyekből a kereskedelmi médiumok sem képesek nyereséget csiholni. Mielőtt válaszolnék a kérdésre, két észrevétel.

Miközben a merevlemezről kiválasztottam tíz mondatot a kereskedelmi médiumokról, arra figyeltem föl, hogy a kétezer-tízes évek közepén mintha elvágták volna a róluk való gondolkodást. Ha beírtam a keresőbe, hogy kereskedelmi, akkor már nem a médiumok szóval jelezhető megnyilvánulások jöttek ki, hanem Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a miniszterelnök belső titkos tanácsosa osztotta az észt, de nem a nyilvánosságipar profitra hajtó részéről, hanem az oktatás szinte összes válfajáról.

Ha pedig mások a legutóbbi két évtizedben egyáltalán megszólaltak a kereskedelmi médiumok ügyében, többnyire a tévézésre összpontosítottak. Holott ennél a nyilvánosság nem közszolgálati része tágabb fogalom. De ha már így történt, hadd essek én is a szűkítés hibájába, az RTL Klub példájával válaszolok az érdeklődőnek. A német tulajdonban lévő magyarországi cég tőkeerős vállalkozás, A piacról él, ezért természetesnek vehető, hogy éjjel-nappal hajkurássza a nyereséget. Pontosabban szólva, a hirdetési szempontból értékes nappali műsorsávokat fenntartja az eladható portékáknak.

Szinte egyedüli kivétel a híradója, mely a közszolgálati tévében megszokott kormányfényezés helyett beéri a jó öreg hírértékkel. Ez már önmagában is felségsértésnek számít. Az RTL Klub többi értékteremtő műsora megszámolható az egyik kezem ujjain. Ezeket száműzi (dugja el) a kevésbé értékesíthető éjfél körüli műsorsávba. Ilyen például a XXI. század, amelyben legutóbb az egyik legtehetségesebb tanítványom, Nagy Zsófia jelentkezett a debreceni virágkarnevál történetével. Vagy ilyen volt Baló György hírháttér-műsora, amelyet tanítani kéne az újságíró-iskolákban.

De ha az eredeti sugárzása idején meg akartuk nézni, hogy a társadalmi összefüggéseket megérthessük, akkor fönt kellett maradnunk. A sors iróniája, hogy a legközszolgálatibb magyar műsorvezető egy kereskedelmi tévében fejezte be a pályafutását. Ezért aligha vigasztal, hogy a közszolgálatinak nevezett Magyar Televízióban akadtak olyan műsorvezetők, akik az első pillanattól kezdve kereskedelmi szempontokat érvényesítettek.

 Tíz mondat a kereskedelmi médiumokról

A kereskedelmi tévék nem azért jöttek létre, hogy csak hülyítsék az embereket. (Friderikusz Sándor műsorvezető, Magyar Narancs, 2000. október 5.)

A kereskedelmi televíziók hülyébbnek tartják a nézőket, mint az indokolt lenne. (Fábry Sándor műsorvezető, Tolnai Népújság, 2001. december 30.)

1997-98 óta két dolog sújtotta, de brutális erővel a magyar társadalmat: a kereskedelmi televíziózás és a Fidesz-MPP. (Vágvölgyi B. András újságíró, Magyar Hírlap, 2002. december 24.)

Költőként vagy íróként még tömeges gázolással is nehezen jut az ember kereskedelmi tévébe. (Litkai Gergely humorista, Hócipő, 2006. január 4.)

Gyurcsány alkut kötött a bulvár- és kereskedelmi médiumokkal, hogy az írott sajtó értelmi azonosulása után legyártassa önmaga és a baloldal érzelmi ölelkezését. (Lengyel László politológus, Népszabadság, 2007. február 3.)

A kereskedelmi csatornákra jellemző, hogy nonstop térdig gázolunk a vérben. (Rákay Philip, az MTV programigazgatója, Délmagyarország, 2011. október 29.)

Úgy is lehet, hogy a köztévébe kerülnek a kereskedelmi televíziózás adóztatásából származó bevételek. (Orbán Viktor miniszterelnök, Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia.hu, 2013. augusztus 4.)

A kereskedelmi tévék jelentős kárt okoztak azzal, hogy eddig hallgattak. (Tóta W. Árpád publicista, hvg.hu, 2014. június 19.)

Ha a kereskedelmi televíziósok a cipőfelsőrész-készítésben találtak volna nagyobb profitot, akkor abba fogtak volna bele. (Szántó Péter író, Kreatív Online, 2015. március 27.)

Már akkor kereskedelmi tévéműsorokat készített, amikor még nem volt kereskedelmi tévézés Magyarországon. (Szabó Zoltán újságíró Friderikusz Sándorról, Comment.com, 2015. április 26.)

Az Újnépszabadság vitákat is szervez. Elhangzanak pro és kontra érvek, néhány perc múlva pedig értelmes hozzászólók is bekapcsolódnak az eszmecserébe. Tegnap a főszerkesztő vitatkozott a Márki-Zay féle stáb médiapolitikai felelősével. Az utóbbi, Polyák Gábor kitűnő jogász, két évtizede, pécsi tanársegéd kora óta ismerem. Az ELTE médiatudományi tanszékét vezeti, és most azt fejtette ki, hogy a közszolgálati médiának nincs szüksége sportcsatornára.

Kereszty András kitűnő újságíró, tudósítóként évekig élt külföldön. Vitacikkében azt írja: ha az ellenzék nagydobra veri Polyák elképzelését, akkor megnézheti magát a közelgő választáson. Az első vitakört követte a második. A beszélgetőpartnerek árnyalták ugyan az álláspontjukat, de nem jutottak közelebb egymáshoz. És megszólalt egy harmadik fél is. Negyedikként nem akarok döntőbíró lenni, javasolnék viszont egy másik nézőpontot. Kereszty András szeme előtt a BBC és a német ZDF meg ARD gyakorlata lebeg Attól tartok azonban, hogy a magyar politikai kultúrában nem az a kérdés, vajon közvetítsen-e az újjászervezendő közszolgálati média sportot, hanem hogy egyáltalán szükség van-e közszolgálati médiumokra.

A plurális rádiózást és tévézést megteremtő 1996-os médiatörvény óta ugyanis a politikai elit foggal körömmel ragaszkodik a közszolgálati zsákmányához. Zsarolási eszköze a közpénz, amelyet tetszés szerint vonhat meg tőle, és adhat neki. Az államilag finanszírozott rádió és televízió évente 130 milliárd forintból fújja a parlamenti többség nótáját. A prímás vonójába húzott bankó Medgyessy Péter országlása idején még 70 milliárdos volt. A két szám vásárlóereje nagyjából azonos, érte pedig silány portékát kaptunk és kapunk. A különbség az, hogy 2010 óta propaganda üzenetek is olvashatóak a csomagoláson.

Híve volnék a brit és német közszolgálati gyakorlat honosításának. Szívem csücske az ARD, mert összegyűjti a tartományi tévék legértékesebb műsorait is. De a magyar politikai kultúra kétségessé teszi, hogy a választási győzelem után az ellenzéki pártok vezetői lemondanának a közszolgálati médiumok befolyásolásáról. Eddig mindenről beszéltek, amit tenni szeretnének, a nyilvánosság kínálkozó kérdéseit azonban kerülték. Polyák Gábor megszólalásában az a pozitívum, hogy most már tudjuk: a médiapolitikáért is felel valaki. Csakugyan Valaki, aki a vita után talán tovább árnyalja az általa vezetett munkacsoport álláspontját.

Tíz mondat a közszolgálati médiumokról

Nem hiszek az igazságosan, pártatlanul működő közszolgálati médiumokban, ha monopolhelyzetben vannak. Erre csak akkor lehet rászoktatni őket, ha versenyhelyzet alakul ki. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Kritika, 1994/március)

A kereskedelmi televízió a fogyasztóknak csinál műsort, a közszolgálati televízió a polgároknak. (Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója, Heves Megyei Hírlap, 1999. június 26.)

Közszolgálatinak azt fogadom el, ami pártok fölött van. (Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke, MTV, 2003. május 31.)

Egy közszolgálati médium legyen lojális a kormányhoz és tisztességes az ellenzékhez. (Belénessy Csaba, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatója, 168 Óra, 2010. december 9.)

A közszolgálati média működése a legfőbb érv a közszolgálati média azonnali megszüntetése mellett. (Pető Péter újságíró, Népszabadság, 2011. december 9.)

Az állami tévé paródiája a közszolgálatiságnak. (Csepeli György szociálpszichológus, HírKlikk.hu, 2019. december 27.)

A mai közszolgálat nem vállal semmi rizikót. (Szinetár Miklós, a Magyar Televízió volt művészeti vezetője, Válaszonline.hu, 2020. augusztus 24.)

A közszolgálati média egyértelműen pártadó. (Bolgár György műsorvezető, Klubrádió, 2022. január 28.)

A néhai MTV nem elégszik meg azzal, hogy lojális legyen a kormányhoz, az ellenzéket abajgatja hét ágra. (Balassa Tamás újságíró, Népszava, 2022. január 29.)

A magát közszolgálatinak nevező hecctelevízió. (Majtényi László alkotmányjogász, az Országos Rádió- és Televízió Testület volt elnöke, Facebook.com, 2022. január 29.)

„Ez a botrány kivégezheti a rendszert” - írta Lengyel László a Népszava 2015. április 4-i számában. Feltételezése nem vált valóra. Még a kimondhatatlan Quaestor szótól sem sikerült megválni. Pedig csak két hónap telt el az O1G óta, midőn a kormányzat befolyási övezetéből Simicska Lajos kivonta a gondjaira bízott médiabirodalmat. A nyilvánosság eltelhetett a piramisjátékkal, hét évvel később azonban meg kellett keresnem a világhálón, hogy Tarsoly Csabának hívják a lezáratlan ügy főszereplőjét. A többi botránynak már van személyhez kötődő neve.

A Kaleta-ügy nagykövet névadója meztelen gyermekekről gyűjtött képeket-filmeket, ám ezekből még nem szemelgettek a nyilvánosság munkatársai. A Borkai-ügy már berobbant, a győri polgármester (volt tornász olimpiai bajnok) kisportolt ülepén hüledezhettek az érdeklődők. A Szájer-ügy is „párosult” egy ereszcsatornával. A bejegyzésem utáni összeállításban olvasható, hogy egy szociológus szerint „A botrány nem maga a történés, hanem annak megjelenése és értelmezése a médiában.” Simicska Lajos 2018-as visszavonulásáig még volt lehetőség arra, hogy a megszemélyesített, névvel és képpel összekapcsolt botrány végigszáguldjon a hazai nyilvánosságon.

A kínosan érintett rendszer mégsem omlott össze. Miért épp most múlna ki, midőn a Völner-ügy nem is létezik a kormány uralta nyilvánosságban? A korrupcióval vádolt államtitkár lemondott ugyan, de minél több részlet derül ki a papírzacskós milliókról meg a felsőoktatási és buszsávos mellékszálról, annál inkább kész a parlamenti szavazásra. A kétharmad botrányhős zálogaival: Farkas Flóriánnal, Simonka Györggyel és Boldog Istvánnal együtt. S ha kirobban az a fránya botrány, előkerül a kormányzati páncélszekrényekből egy ellenzéknek kínos dosszié is. A rossznyelvek szerint azért, hogy a még bizonytalan választópolgárok az egyik kutya, a másik eb-elv alapján április 3-án elkerüljék a szavazófülkét.

E feltételezésben a Quaestor-botrány idején még volt logika, noha már akkor sem sikerült Tarsoly Csabáról elnevezni. Hiteles felmérés híján nem saccolom meg a kormányzati és a független nyilvánosság arányait. De most, hogy sikerült gyökeresen megváltoztatni a nyilvánosság szerkezetét, a megszemélyesített és képekkel is dúsított botrányok részleteiről nem értesülhetnek a médiafogyasztók milliói. Számukra csak a Karácsony Gergelyre kihegyezett Városháza-ügy és az MSZP-ből kizárt Bangóné diploma-ügye létezik.

Tíz mondat a botrányról

Végh Antal reklámfőnöke a botrány. (Bodor Pál író, Extra Vasárnap, 1992. június 28.)

Egy eleven demokráciától a botrányok soha nem idegenek. (Majtényi László alkotmányjogász, Népszava, 2010. február 15.)

Botrány az, amit a média annak gondol. (Marton István nagykanizsai polgármester, Zalai Hírlap, 2010. szeptember 27.)

A botrány nem maga a történés, hanem annak megjelenése és értelmezése a médiában és a szélesebb társadalmi nyilvánosságban. (Tamás Pál szociológus, Népszava, 2012. május 5.)

A magyar média elég erős ahhoz, hogy bármilyen botrányt kirobbantson, de nem elég erős ahhoz, hogy bármelyik botrányt végig is vigye. (Kéri László politológus, ATV, 2015. március 26.)

A botrány lett a politika alapegysége. (Jámbor András blogger, Mérce.hu, 2019. október 5.)

Minden botrány egy kicsit levesz a Fidesz táborából. (Urbán Ágnes médiakutató, Magyar Hang, 2019. október 25.)

Mi arra is vevők vagyunk, hogy botrány. Ez sajtót csinál nekünk, ismertséget hoz. (Szanyi Tibor ISZOM-politikus, 168 Óra, 2021. március 18.)

A politika rászokott a botrányokra. (Perlaky-Papp József kríziskommunikátor, ATV, 2021. május 24.)

A fülünk hozzákopik a sok botrányhoz. (Szakács László DK-politikus, ATV, 2021. szeptember 1.)