Az ünnepi könyvhét mellékterméke, hogy az Arcanum nevű cég átmenetileg ingyenessé tette a szolgáltatásait. A magyar sajtó legnagyobb digitális adatbázisát hozta össze, legfőbb ideje tehát, hogy újra nekirugaszkodjak egy művelődéstörténeti nyomozásnak. Több olvasó kifogásolta ugyanis, hogy a néhány hete megjelent Gyurcsány-bejegyzésemben lyuk tátong.

Sikerült ugyan kimutatni, hogy az őszödi beszéd egyik legismertebb mondatát újságírók - köztük magam is - rosszul idézték, elvégre lósz@r helyett lóf@szt írtunk bele. Kihagytam azonban azokat az értelmezőket, akik jól idézték a volt miniszterelnököt, de ideológiai nyomatékkal. Gyurcsány Ferenc ugyebár 2006. május 26-án beszédet mondott a balatonőszödi kormányüdülőben, és visszatérítette a valóságba a szocialista képviselőket. Egyik keresetlen szövegű rögtönzésében édesanyját, „Katust” idézte, aki akkoriban járta meg a kórházat, és elégedett volt a betegellátással. Ezt kérdezte a miniszterelnöktől: „Megjavult az egészségügyi rendszer, fiam?” Mire Gyurcsány: „Mondom: egy lószart, mama.”

E költői szépségű mondás önálló életre kelt a publicisztikában. Azt jelenti, hogy dehogy. Még inkább, hogy egy frászt. Bárdosi Vilmos nyelvész kiderítette, hogy a frász (cidri, félelem, ijedelem) nem azonos a frászkarikával, amelyet megrövidített a népnyelv. A frászkarika az elutasítás, tagadás szava. A német Frais (nyavalya) szóból származik. A sokirányú érdeklődésű Zolnay Vilmos pedig azt nyomozta ki, hogy hajdanában sok újszülött szenvedett rángógörcsben. Vajákos öregasszonyok többféle lisztből szenteltvízzel gyúrták össze a perec tésztáját, és a barnára sült karika épp akkora lett, hogy a csecsemő nyakán átbújtathatták. A frászáldás (Frais-Segen) német telepesek közvetítésével érkezett a Pápa környéki sváb falvakba, ahol Katus asszony is megfordult.

A frászkarika lósz@rrá magyarosított változata így türemkedett be a majdani miniszterelnök gyermekkorába is. A bejegyzésem utáni, immár teljesebb összeállításból kirajzolódik, hogy a Gyurcsány Ferenc eszmekörében maradt értelmezők miként fogalmazták meg a szállóige színét, az őt ellenségesen értékelők viszont hogyan ironizáltak rajta. Az Arcanum segítségével találtam olyan utalásokat is, amelyek szerzői eltekintettek az ideológiai megfontolásoktól. Csupán használtak egy nagy hírre vergődött mondatot, mert a dehogynál és a frásznál nyomatékosabban fejezi ki az elutasítást.            

Tíz mondat egy szállóigéhez

„Egy lószart, mama!” - szerintem ebből az indulatos mondatból fejthető meg az őszödi felszólalás legfontosabb üzenete. (Ripp Zoltán történész, Mozgó Világ, 2007/1.)

Bezzeg a mi időnkben nem volt ez így - hallom kortársaimat. A történelmi hűség kedvéért azonban meg kell jegyeznem, ahogy a klasszikus is mondja: „A lószart, Mama!” (Klecska Ernő székesfehérvári újságíró, Fejér Megyei Hírlap, 2008. július 19.)

Amúgy mindegyik arc érdekes volt: a „lószart, mamá”-tól kezdve a macskanadrágban távfutó sportemberen keresztül a gondolataiba süppedt államférfiig bezárólag. Csak túl sok. (Kovács Zoltán újságíró, Élet és Irodalom, 2009. május 15.)

Hogy emberiség elleni bűnt csak a zsidók ellen lehetséges elkövetni? Hát, hogy egy klasszikust idézzek: Egy lószart, mama! (Bayer Zsolt publicista egy matuzsálemi korú és Ausztráliában bíróság elé állított magyar antiszemita tiszt peréről, Magyar Hírlap, 2009. október 1.)

A maszlagot, hogy ők a kisembert védik, hagyjuk! „Lószart, mama”, hogy volt vezérüket idézzük. (Lovas István újságíró, Magyar Nemzet, 2010. július 25.)

Csodálom, hogy az emelkedett hangvételű szerző nem az új magyar politikatörténet klasszikusát idézte: „Lószart, mama!” (Szentmihályi Szabó Péter író, a Sarkosan fogalmazva című glosszarovat gazdája egy meg nem nevezett publicistáról, Magyar Hírlap, 2012. július 31.)

A fiúi szeretet mára klasszikussá nemesedett kiáltása, a „lószart, mama!”. (Ugró Miklós újságíró, Magyar Nemzet, 2014. március 6.)

Ahogy Vona újsütetű cimborája szokta volt mondani két bérmálkozás között: „Egy lószart, mama!” (Bayer Zsolt publicista, Magyar Idők, 2018. január 11.)

Azzal áltatjuk magunkat, hogy ők igazából olvasnak. És aki olvas, az intelligens. Lószart mama, hogy egy klasszikust idézzek. (Kácsor Zsolt tárcaíró, Népszava, 2020. január 30.)

Aztán a választás éjszakáján megtudtuk, hogy ­­­- klasszikust idézve - „lószart mama”. (Kárpáti Iván újságíró a Fideszt választó ellenzéki szavazókról, Klubrádió, 2022. május 17.)

Kíváncsiságból beírtam a keresőbe a címben szereplő szót. A Médianapló 21 évfolyamában 112-szer használtam a sajtóalap kifejezést, 2010 előtt 19-szer, Orbánék újbóli hatalomra jutása óta pedig 93-szor. A több mint hétezer bejegyzésből harmincat szántam az elképzelt intézménynek, amelyről azonban vannak külföldi tapasztalataim. Utánanézem mások tapasztalatainak is, és figyelemre méltó kép rajzolódott ki előttem.

Akadnak európai országok, ahol a Sajtóalap csupán a veszteséges médiavállalkozásokat támogatja. Olyanok is, ahol az értéket teremtő veszteséges szerkesztőségeket. Olyanok is, ahol a helyi médiumokat. Sőt olyanok is, ahol a kis és nagy médiumokat, amelyek a működtetésükhöz szükséges pénzt előfizetésből és hirdetési bevételekből teremtik elő. Ha ügyes üzletpolitikával sikerül összehozni a költségvetés harminc-negyven százalékát, akkor kaphatják meg a hőn áhított anyagi támogatást. Ahány ország tehát, annyi szokás. De úgy vettem észre, hogy a bejáratott demokráciák politikai kultúrájából telik két azonos feltételre.

Az egyik az, hogy az országgyűlésük megszavazta az állami költségvetés bizonyos százalékát. A másik meg az, hogy ebből a Sajtóalap a pártpolitikusoktól függetlenül támogathatja a nyilvánosság közösségi finanszírozásra szoruló fórumait, a kuratóriumában ugyanis kikezdhetetlen tekintélyű közéleti személyiségek döntenek. A bejegyzésem utáni összeállításból kibontakozik egy tendencia a jelzőtlen vagy nemzeti jelzőjű Sajtóalap körüli vitákról. Az idézeteket három mondattal egészítem ki.

Kezdetben az volt a tét, hogy az ellenzéki helyzetben lévő politikusok a kormánypárti médiumok nyereségéből próbáltak esélyegyenlőséget teremteni a nyilvánosság eszközrendszerében, a médiában. Lendvai Ildikó, az MSZP hajdani médiapolitikusa például ősbűnnek nevezte, hogy 2002-ben nem sikerült létrehozni a pártja választási programjában még olvasható Sajtóalapot. A koalíciós tárgyaláson elvérzett intézményt utólag így jellemezte Vásárhelyi Mária médiaszociológus: „Naivitás minden olyan elképzelés, amely szerint ma Magyarországon a politikai elit képes olyan testületet létrehozni, amely a szakmai-etikai szempontokat preferálja a politikai megfontolásokkal szemben. (Élet és Irodalom, 2005. november 18.)

Okfejtését imigyen fordítom le, egyetértőleg: a kormánypárti és ellenzéki politikusok kultúrájából egyelőre nem telik arra, hogy az adóforintjainkból pénzt szavazzanak meg az olyan Sajtóalapnak, amelyet nem az ő embereik irányítanak.

Tíz mondat a (Nemzeti) Sajtóalapról

A monopolhelyzetben lévők által kiszorított médiumok támogatására … három alap létrehozásáról intézkedik a törvény. Nevezetesen sajtóalap, rádióalap és televízióalap létrehozásáról. (Torgyán József kisgazda politikus, Ez a Hét, 1995. április 3.)

Elképzelhető megoldásnak tartanám egy sajtóalap felállítását, amely ugyanolyan alapon működne, mint az ORTT műsorszolgáltatási alapja, vagy a művészeti alapítványok, amelyek nonprofit művészeti tevékenységet finanszíroznak. (Sükösd Miklós médiaszociológus, Hetek, 2000. október 7.)

A /Medgyessy/ kormány adós egy olyan sajtóalap létrehozásával, amelyet egyes médiapolitikai írásaiban már a kormányváltás előtt megígért. (Bajomi-Lázár Péter médiakutató, Hetek, 2002. december 6.)

Nyilvánvaló, hogy egy ilyen alap nem szolgálna más célt, mint azt, hogy immár az elektromos média piaca után a nyomtatott sajtó piacán is intézményesüljön a politikai befolyás. (Vásárhelyi Mária médiaszociológus, Élet és Irodalom, 2005. november 18.)

A nyugat-európai tapasztalataok azt mutatják, hogy a sajtótámogatási rendszer ott volt hatékony, például Ausztriában, Olaszországban és Svédországban, ahol a hangsúly  a veszteséges lapok közvetlen támogatásán volt. (Bajomi-Lázár Péter médiakutató, Élet és Irodalom, 2006. január 20.)

Korábban valóban én is sürgettem a sajtóalap felállítását, de ma már azt gondolom, az adófizetők pénzét hatékonyabban is el lehet költeni. (Bajomi-Lázár Péter médiakutató a wi-fi szigetek támogatásáról, Hajdú-bihari Napló, 2009. március 14.)

Még kormányon létre kellett volna hozni olyan nagy sajtóalapot, amely a helyi sajtót, valamint a politikai pluralizmust igényesen szolgáló sajtót pályázatokkal támogatja. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Mandiner.hu, 2017. november 24.)

Esetleg közös finanszírozási és elosztási projektekkel is kísérletezhetnének a függetlenek, ami nem könnyű feladvány, mert most az egymás közti verseny is ez ellen hat. (Haraszti Miklós liberális médiapolitikus az ellenzéki pártok médiapolitikájáról, Népszava, 2021. október 30.)

A programunkba bekerült egy sajtóalap létrehozása, mindenekelőtt a kicsi helyi médiumok világos feltételek mentén történő megtámogatására. (Polyák Gábor médiajogász, az Egységben Magyarországért médiapolitikai kabinetjének vezetője, Népszava, 2022. március 21.)

A sajtóalap célja a kisebb szerkesztőségek piaci kitettségének csökkentése. (Polyák Gábor médiajogász, az Egységben Magyarországért médiapolitikai kabinetjének vezetője, SzabadEurópa.hu, 2022. március 31.)

Ma kezdődik az ünnepi könyvhét. A legutóbbi kettőre nem mentem ki a koronavírus miatt, de most talán csak a könyvek fertőznek meg. Az eseménysorozatnak volt egy előzménye is. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége tegnap meghívta azokat a tagokat, akiknek mostanában kötetük jelent meg. Ha jól számoltam, tizenketten mutatták be két papírfedél közé szorított gondolataikat. A legfiatalabb úgy hatvan körüli lehetett, a legidősebb hamarosan betölti a kilencvent.

Médiatanárként azt tapasztalom, hogy a pályakezdő újságírók kevésbé tekintik megnyilvánulási lehetőségnek a könyvet. Látom bennük felcsillanni a tehetséget, ezért nem azt gyanítom, hogy a papírra nyomtatott helyett az e-könyvet részesítik előnyben. Arra inkább, hogy felismerték az ellentmondást, miszerint az újságírás nem fér össze a könyvírással. Azon egyszerű oknál fogva, hogy a helyzetünk rövid műfajokra kárhoztat bennünket. Lehetőségünk ritkán lépheti túl a kolumnát. A görög-latin kifejezés az újságoldalnyi terjedelmet jelenti. Maximum  tíz gépelt oldalnyi szöveget, alcímekkel és fényképpel, esetleg karikatúrával tarkítva.

Szakmánkban mindig akad persze az átlagosnál jobb íráskészségű. Márpedig a literátus újságíró legföljebb akkor fogalmazhatja meg élete könyvnyi terjedelmű álmát, ha kiveszi a teljes évi szabadságot, és elvonul valahová, ahol nem kell napi témákkal foglalkoznia. Öreg barátom, a néhány éve elhunyt Bodor Pál két legjobb regényét úgy írta meg, hogy nyaranta, a román írószövetség árkosi alkotóházában vetette papírra. A szerkesztőségi aprómunka nem tette lehetővé, hogy elismert szépíró legyen, holott minden adottsága meglett volna hozzá. Be kellett érnie azzal, hogy a publicisták között vitte sokra, a napi jegyzet koronázatlan királya lett.

Közös szakmánkból adódik, hogy két legjobb könyvemet (egy sajtótörténeti monográfiát és egy kommunikációs tankönyvet) a MÚOSZ visegrádi, illetve az Irodalmi Alap szigligeti alkotóházában írtam meg. Tegnap pedig, a meglepően hangulatos összejövetelen az volt a benyomásom, hogy a túlnyomórészt nyugdíjas kollégák aktív korukban tudomásul vették: az újságírói életforma nem engedi meg, hogy hónapokig, esetleg évekig kotoljanak egy-egy témán. Majd nyugdíjba vonultak, vettek egy nagy lélegzetet, és végre megírták azt, amit évtizedek óta melengettek. Így vagyok ezzel én is. Bár újabban igyekszem olyan könyvet írni, hogy dedikálható legyen az orvosoknak.                 

Tíz mondat a könyvről

A könyv régen a legjobb barát volt, ma a legdrágább barátnő. (Kvári Sinkó Zoltán humorista, Napló, 1995. június 7.)

Az ember egész életében egy könyvet ír, még akkor is, ha százat ad ki. (Nagy Bandó András humorista, Délmagyarország, 2001. április 13.)

A könyv privát szférába tartozik, az ember kettesben van vele, míg az újság lényege, hogy közszemlére teszik. (Bolgár György műsorvezető, Népszava, 2003. szeptember 26.)

Azért is ki kell mennünk a Könyvhétre, mert kettő darab könyvünk jelenik meg. (Győzike celeb, Hócipő, 2006. június 21.)

A híres ember arcával el lehet adni egy szakácskönyvet, de négyet már nem. (Stahl Judit műsorvezető, Dunaújvárosi Hírlap, 2007. február 4.)

Így tudok pár millió forintot keresni a pártomnak. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus a készülő szakácskönyvről, ATV, 2013. október 11.)

Nem hiszem, hogy a könyvemmel most a teljes eszköztáramat lenulláztam. (Kálmán Olga műsorvezető, Magyar Narancs, 2013. december 12.)

Trump mint az igazi celebek, könyvet legfeljebb ír, nem olvas. (Hollósi Zsolt újságíró, Délmagyarország, 2017. január 30.)

Minden álmom egy hatalmasat bukni a kínai könyvpiacon. (Vujity Tvrtko műsorvezető, ATV, 2018. december 28.)

Ez a történet nagyon vékony csík lesz a könyvben. (Dezső András újságíró a Borkai-ügyről, Válaszonline.hu, 2020. augusztus 17.)

Én a saját felelősségem elismerem, és tisztelettel bejelentem: lemondok az MDF elnöki posztjáról. (Dávid Ibolya MDF-politikus, ATV, 2010. április 11.)

Ebben a helyzetben, amikor személyes ügyem a szeretett nemzetemet inkább megosztja, mint egységesíti, kötelességemnek érzem, hogy szolgálatomat befejezzem, elnöki mandátumról lemondjak. (Schmitt Pál köztársasági elnök, Duna TV, 2012. április 2.)

Lemondok, mert a polgármesterbe vetett bizalmam megrendült. (Szabó Gábor, a Józsefvárosi Városüzemeltetési Szolgálat intézményvezetője, Népszava, 2012. április 16.)

Ezekért a kudarcokért vállalom a teljes felelősséget. Ezért lemondok a pártelnöki funkciómról. (Mesterházy Attila szocialista politikus az országgyűlési és az Európa-parlamenti választásról, atv.hu, 2014. május 29.)

Az Együtt elnöksége úgy, ahogy van, lemond. (Juhász Péter, az Együtt elnöke, ATV, 2018. április 8.)

Lemondok minden tisztségemről, amit az LMP-ben viselek. (Szél Bernadett, az LMP társelnöke, MagyarHang.org, 2018. augusztus 21.)

Kívánom, hogy a jövőben olyan ember vegye át a székemet, aki érdemes szeretett városunk vezetésére. (Borkai Zsolt győri polgármester, Kisalföld, 2019. november 6.)

A küldöttek úgy döntöttek, hogy rám máshol van szükség. (Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, YouTube.com, 2021. október 12.)

Gyermeket várok, ezért nem indulok újra a Momentum elnöki tisztségéért. (Donáth Anna Momentum-politikus, Facebook.com, 2022. május 9.)

Olyan elnökre van szükség, akivel az elnökség együtt tud dolgozni. Velem nem tud, ezért a mai nappal lemondok. (Jakab Péter Jobbik-politikus, Facebook.com, 2022. június 8.

Amikor kirobbant a 9 Magazin körüli botrány, arra a következtetésre jutottam, hogy az ellenzéki többségű önkormányzatok médiaszemlélete alig különbözik a fideszes többségükétől. Épp úgy a városházi többségnek kedvez, mint a kormánypártok befolyási övezetében rekedt orgánumoké. Legföljebb az új helyi döntéshozók nem a trambulinról vizelnek a medencébe, hanem a vízben végzik el a kisdolgukat.

Egyik digitális ismerősöm elküldte Baranyi Krisztina fészbukos bejegyzését. Kiderült belőle, hogy „pár nap” múlva értesült a főszerkesztő kirúgásáról. Tudott róla, de csupán a botrány után fejezte ki a nemtetszését. A késlekedés oka tegnap bontakozott ki Weiler Vilmos Telex.hu-beli cikkéből. Amidőn a független politikust polgármesterré választották, az önkormányzati újság közvetlen irányítását átengedte a kerületi médiaközpont vezetőjének. Helyesen döntött, ám ezzel a kirúgás jogát is átadta neki. Az újságírót csak a képviselőtestület helyezheti vissza a szerkesztőség élére. Legközelebb június 22-én. Talán, esetleg, ha az erőviszonyok lehetővé teszik.

A cikkből kirajzolódik, hogy 2019. október 13-án a polgármester mögé álltak az ellenzéki pártok, ám azóta a többséget döntésről döntésre kellene megtartania. Ez a nyilvánosság esetében egyre kevésbé sikerül. A legtöbb kérdésben egymásnak feszült az ellenzéki és a kormánypárti frakció, abban viszont közös nevezőre jutottak, hogy az öntörvényű főszerkesztőt el kéne takarítani az útból. Ha a képviselőtestület következő ülésén megakadályozzák a polgármester rehabilitációs javaslatát, akkor majd megküzdenek azért is, hogy melyik frakció irányítsa az önkormányzati újságot.

Egy másik elemzés szerzője elismerte a 40 ezer példányban megjelenő 9 Magazin olvasmányosságát, szakmai színvonalát, de nem tartja önkormányzati jellegű újságnak. Ebben lehet igazság, óvatosságra int azonban az újbudai alpolgármester, az ellenzéki Párbeszédben politizáló Barabás Richárd megjegyzése: az „Önkormányzatban azért van valaki a kabinetben, aki át szokta nézni, vagy a kabinetfőnök, vagy a kommunikációs felelős.” Egy ellenvetésre imigyen folytatta: „Nem azt mondtam, hogy belenéz, hanem hogy elolvassa, mi fog kimenni. Az meg egy felelős vezetői kérdés.” (ATV, 2019.11.28.)

Ha az önkormányzati jelleg azt jelenti, hogy a helyi döntéshozók cenzúrázhatják az önkormányzati médiumot, akkor jobb is, hogy a 9 Magazin főszerkesztője szakmailag színvonalas, olvasmányos újságot csinált.

Tíz mondat az önkormányzati nyilvánosságról

A helyi nyilvánosságban általában a helyi hatalom a meghatározó. A médiumok a helyi hatalomhoz igazodnak. (Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára, Népszabadság, 2010. szeptember 27.)

Szegeden egy akarat van: a Botkáé. (Tanács István szegedi újságíró, Facebook.com, 2017. március 18.)

Az országos sajtóban például már megjelent, hogy csőd közeli helyzetben van a pécsi önkormányzat, a Dunántúli Napló szerint azonban Pécsen megszűntek a problémák. (Póré László kolbászárus, a Dunántúli Napló volt főszerkesztője, Média2.0, 2017. június 6.)

Teljesen független médiában gondolkodom, ahol mindenki véleménye megjelenhet. (Déri Tibor újpesti polgármester, Magyar Hang, 2019. november 1.)

A felelős kiadó természetesen én vagyok. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester a Vásárhelyi Valóság című lapról, Klubrádió, 2019. november 14.)

Elvárom, hogy a politikai paletta minden szereplője megszólalhasson a felületeinken. (Bognár Szilvia pécsi alpolgármester, 168 Óra, 2019. november 21.)

Olyan hivatali levelezések vannak a birtokunkban, amelyek arról tanúskodnak, hogy a fideszes kerületvezetés idején központi pártirányítás alatt állt a helyi újság. (Pikó András józsefvárosi polgármester, Facebook.com, 2019. december 17.)

A szerkesztőség a kabinettől és a polgármestertől függetlenül fog működni. (Pikó András józsefvárosi polgármester, Facebook.com, 2019. december 17.)

Egyelőre megmaradt az a rendszer, hogy a helyi televízió, rádió, online média a polgármester hangerősítője. (Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület volt elnöke az ellenzéki irányítású városok nyilvánosságáról, 168 Óra, 2020. november 6.)  

A legtöbb polgármester a saját képét szereti látni a médiában.(Hardy Mihály újságíró, Facebook.com, 2022. június 2.)

Reggelenként végigszörfölöm a világhálót, vajon mit fedeztek föl számomra a digitális ismerősök. Ma ezt a bejegyzést találtam: „Orbánia nem köztársaság.” Szerzője Gusztos István, hozzám hasonlóan tanárember. Velem ellentétben pártszínekben politizált is, visszavonulása óta pedig leginkább a fészbukon osztja meg velünk a gondolatait. Jó mondatai vannak, mint például az imént idézett is.

Benne rejlik ama tapasztalat, hogy bár államformánk hivatalosan még köztársaság, képviselőink a nemzetközi színtéren immár évek óta a Magyarország kifejezést használják a magyar köztársaság helyett. Talán azért, mert országunk első embere szerint „A nemzet a test, a köztársaság pedig a ruha.” (Magyar Nemzet, 2006. március 14.) Ezzel magyarázható, hogy például élsportolóink miniszterelnöki utasításra mondtak le az előzékenységről. Korábban a melegítőjük hátán lévő Hungary szóról azonosították őket, most azonban azok a fránya külföldiek kínlódjanak csak a kimondhatatlan gy-vel meg az a betűn lévő ékezettel, hadd törjön belé a nyelvük.

Ebben Orbán megelőzte Erdogant, aki csak napjainkban változtatta meg Törökország nemzetközi jelölését, Türkey-t a kimondhatatlan Türkiyje-re. Mindez pedig a Gusztos-mondatról jutott eszembe. Talán túl is gondoltam, de nálam az idézet kiindulópont egy képzettársításhoz. Például ehhez: Orbánia nem Urbánia. Meg is kérdeztem a digitális ismerősöktől, vajon beugrik-e nekik, hogy Orbán Viktor nem föltétlenül a városlakók, az urbánusok magatartásformáját képviseli. Egyelőre nem tiltakoztak, mégse vélem úgy, hogy sikerült egy társszerző segítségével szállóigét „alkotni”.

Hiányzik belőle, ami a jó mondatot szállóigévé avatja. Félő, hogy az utalás nem mindenki számára jön be. A latin urbánus kifejezés nemcsak városlakót jelent, hanem a nyugati kultúrához vonzódó polgárt is. Egyébként a számítógép merevlemezén körülbelül tízezer oldalnyi idézet található a rendszerváltás utáni sajtóból. (Egy oldalon hét-nyolc mondat fér el.) A bejegyzésem utáni összeállításból kihagytam Cervantes örök érvényű meghatározását, miszerint „Az idézet hosszú tapasztalatokon alapuló rövid mondat.” Pályakezdőként mások idézőjelbe tett mondatai mögé bújtam. Hetvenen túl jutottam el odáig, hogy a fél évszázadnyi sajtótapasztalatot olykor sikerül röviden és velősen megfogalmazni.

Gusztos Istvánnak és a többi társszerzőnek köszönöm az ihletet.

Tíz mondat az idézetről

A szájrul szájra járó idézeteket a közönség szereti átalakítani, főképpen pedig megrövidíteni. (Tóth Béla szállóige-kutató, 1901)

Gondolataink megvilágítására nagy tekintélyű államférfiak, tudósok, költők mondásaira hivatkozunk. (Lengyel Miklós irodalomtörténész, 1927.)

Az idézet tekintély pirulaformában. (Forbáth Imre író, 1937)

Idézetnek azt a szöveget nevezzük, melyet más írt, de mi vesszük fel utána a honoráriumot. (Moldova György író, Hócipő, 1996. július 17.)

Németh Miklós a fontos lenini idézetektől jutott el a fontos londoni igézetekig. (Molnár Pál újságíró, Magyar Nemzet, 2000. május 24.)

Vannak, akik csak azért idéznek, hogy mások szavaival bántsanak. (Temesi Ferenc író, Magyar Nemzet, 2002. július 27.)

Néha az a benyomásom, hogy nincs önálló gondolatom, csak idézet van a fejemben. (Szacsvay László színész, Magyar Katolikus Rádió, 2019. január 2.)

Orvinák. (Simkó János újságíró az Orbán-idézetekről, Facebook.com, 2019. szeptember 8.)

A viharlámpát olyan magasra kell elhelyezni, hogy azt se ember, se állat a farkával le ne verhesse. (Duka Zoltán olvasó idézete egy tűzvédelmi szabályzatból, Facebook.com, 2020. január 21.)

Bencsik Gábor a jobboldal inkább szürke, mint gyakran idézett publicistája. (Lévai Júlia publicista, Facebook.com, 2022. április 12.)

Szerencséje volt az életben, mert túlélt mindent és mindenkit. Pechje a halálában, hogy egy államosított vallási ünnep, a pünkösd első napján hunyt el. Se másnap, se most, harmadnap nem jelentek meg újságok, amelyek a maguk régi módján érdemben búcsúzhattak volna tőle.

Maradt a digitális sajtó, túlnyomórészt negyven alatti újságírókkal. Közülük is inkább a család nélküli fiatalok vállalnak ünnepi ügyeletet, márpedig a koruk miatt aligha tartoznak Moldova György rajongói vagy gyűlölői közé. Hallottak valamit harangozni róla, személyes véleménnyel azonban nem dúsíthatták a Magyar Távirati Iroda egyébként korrekt közleményét, amelyet inkább lexikoncikknek neveznék. A hétvégi (független és ellenzéki) sajtóból épp az olvasmányélmény, a hozzáadott érték hiányzott. Ugyanezzel magyarázható, hogy a kormánypárti sajtó sem lépett túl az MTI semleges tárgyszerűségén.

A visszafogottságba az is belejátszott, hogy kapóra jött volna ugyan neki Moldova György gyakran kárhoztatott „kádárizmusa”, a halott iránti tapintatból azonban nem élt a témában rejlő ideológiai lehetőséggel. A digitális sajtó munkatársai tehát mindhárom tömbben nemzedéki és kegyeleti okból nem foglaltak állást Moldova-ügyben. A kormánypárti politikusoktól pedig nem is várható el, hogy értékeljék egy magát kommunistának tartó, bár párton kívüli író életművét. Mi hasznuk volna belőle? Az ellenzéki politikusok viszont kötelességüknek érezték, hogy fészbukos üzenőfalukra felírják Moldova György nevét.

De mert Kádár János iránti rokonszenvével nem tudtak mit kezdeni, csak nyögvenyelős mondatokra telt a fantáziátlan megnyilvánulásaikból. Egyetlen kivétel volt, Jámbor András megszólalása. A vegyes (józsefvárosi-ferencvárosi) választókerület képviselője annyira új fiú az országgyűlésben, hogy még nem sajátította el a semmitmondás mesterségét. Így értékelte Moldovát: „Instant klasszikus lett nálam.” Az instant ugyebár azt jelenti, hogy azonnali, illékony, múló, pillanatnyi, sürgős. Reggeli kávézás, teázás előtt persze gyorsan oldódót jelent. Nocsak. Moldova gyorsan oldódó klasszikus volna egy 36 éves közéleti személyiség számára?

Eme ellentmondással a pályakezdő politikus mintha fején találta volna a szöget. Most már csak azt kéne megtanulnia, hogy magyar nyilvánosságnak szánt mondatban két idegen szót nem érdemes használni.    

Tíz mondat Moldova Györgyről

Moldova György az egyetlen magyar író, akiről országot neveztek el. (Kemény Gábor nyelvész, Édes Anyanyelvünk, 1999/3.)

Közismert, valaha jobb napokat látott író. (Papp László Tamás publicista, hvg.hu, 2006. november 14.)

Moldováról máig nem jut eszembe semmi, de ez már nem is munkaköri kötelességem. (Ungvári Tamás irodalomtörténész, Amerikai Magyar Népszava, 2007. január 9.)

Általában pongyolán összecsapja a könyveit, de olvasmányosak. (Majláth Mikes László humorista, Amerikai Magyar Népszava, 2007. április 17.)

Moldovának máig nagy az olvasótábora, ugyanakkor az akadémikus kritika számára megszűnt létezni. (Hovanyecz László újságíró, Népszabadság, 2009. március 12.)

A szocializmus idején belülről fricskázta a rendszert, ma kívülről sírja vissza. (Föld S. Péter humorista, Klubháló, 2009. március 22.)

Moldova az utolsó kádárista. (Karinthy Márton színigazgató, Heti Válasz, 2011. október 6.)

A riportjait megőrzi az utókor, a regényeit megeszi az enyészet. (Belénessy Csaba újságíró, Facebook.com, 2022. június 4.)

Instant klasszikus lett nálam. (Jámbor András Párbeszéd-politikus, Facebook.com, 2022. június 4.)

Volt valaki. (Friss Róbert újságíró, Népszava Online, 2022. június 4.)

A legutóbbi napokban Márki-Zay Péter gyurcsányozott, Lengyel László hornozott, Molnár Gyula dékázott, Kunhalmi Ágnes kicsinyeskedett, Tamás Gáspár Miklós pedig matyizott. Lefülelt mondatok.

A vereség is lehet nyereség. (Gelencsér Ferenc, a Momentum újdonsült elnöke, ATV, május 30.)

Szövetségese Rogán miniszter úrnak vagyok, katonája csak Orbán Viktornak. (Demeter Szilárd Fidesz-kultúrpolitikus, Partizán, május 30.)

Holnap lesz 59 éves Orbán Viktor. Megette már a kenyerünk javát. (Föld S. Péter újságíró, Facebook.com, május 30.)

Mindig lesz pincsikutya, aki falatkáért dörgölőzik. (Rab László újságíró, VárosiKurír.hu, május 31.)

Orbán az olyan kis zúgolódásokat, mint a pedagógusoké, simán lenyomja. (Síklaki István szociálpszichológus, HírKlikk.hu, május 31.)

Nincs sikeres politikus sikeres politikai közösség nélkül. (Molnár Gyula volt szocialista politikus, a DK újdonsült tagja, Facebook.com, május 31.)

Az első ravaszdi populista. (Lengyel László publicista Horn Gyuláról, Népszava, május 31.)

Az egymás nyakába álló törpepártokból nehezen áll össze a győzelem. (Kele János Momentum-politikus, HírKlikk.hu, június 1.)

Az ellen-pártsajtó nem tartozik az alternatív nyilvánossághoz. (Pikó András józsefvárosi polgármester, Facebook.com, június 2.)

Nagy Márton megszorításügyi miniszter - a gazdaságfejlesztés egyelőre elnapolva. (László Géza közgazdász, Magyar Narancs, június 2.)

Megint a béremelésünk kapcsán fogyott el a pénz. (Nagy Erzsébet szakszervezeti aktivista pedagógus, ATV, június 2.)

Egy tanár háromévnyi fizetéséért nézi meg az időt. (Tóta W. Árpád publicista Parragh László Rolexéről, hvg.hu, június 2.)

Itt minden titok. (Reichert János publicista, Magyar Hang, június 3.)

Én úgy látom, mondom keserűen, hogy megint a legnagyobb kicsi szerepére törnek páran. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus az ellenzéki pártokról, HírKlikk.hu, június 3.)

Gyurcsány Ferenc például már az elején beárazta a bukást. (Márki Zay Péter volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Válaszonline.hu, június 3.)

A nagy semmiért bizarr hatalmi harcot folytató Hüvelyk Matyik. (Tamás Gáspár Miklós filozófus az ellenzéki pártvezetőkről, Mérce.hu, június 4.)

A magyar lónak nincs háta, amin meg lehetne maradni, csak két oldala. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, június 4.)

A riportjait megőrzi az utókor, a regényeit megeszi az enyészet. (Belénessy Csaba újságíró Moldova Györgyről, Facebook.com, június 4.)

Volt valaki. (Friss Róbert újságíró Moldova Györgyről, Népszava Online, június 4.)

Mindenkihez volt egy rossz szava. (Závecz Tibor szociológus Parragh Lászlóról, ATV, június 4.)

Letérdepeltettük a világ egyik legjobb futballválogatottját. (Rajcsányi Gellért újságíró a magyar-angolról, Mandiner.hu, június 5.)

Okom van rá, hogy nem írok nekrológot Moldováról. Holtában azzal adtam meg neki a tiszteletet, hogy tegnap kiválasztottam a tíz legjobb mondatát, amelyet harminc év alatt gyűjtöttem össze a sajtóból. Most pedig olvasom azokat a fránya nekrológokat, és az a benyomásom, hogy akik sebtében igyekeznek értelmezni az életművét, nem képesek vele mit kezdeni. Egyetlen olyan szöveget találtam, amelynek szerzője a maga ellentmondásosságában érzékelte a Moldova-jelenséget. A legidősebb tanítványom, aki hamarosan 54 éves lesz.

Már diplomás és családos emberként jelentkezett a szegedi egyetem fővárosba kihelyezett tagozatára, a szomszédos kerületből járt át a kispesti iskolába. Emlékszem a padlizsán színű télikabátjára, és arra, hogy nagyon újságíró akart lenni. Tudatossága kiemelte az amúgy rokonszenves, de motiválatlan élsportolók és manökenek közül, akiknek sok szabadidejük volt, és pénzük is a borsos tandíjra. Majd amikor Bölcs István, a 168 Óra egyik alapítója - aki pályakezdő tanár korában filmesztétikára tanított a Városi moziban Kecskeméten - azt firtatta, nincs-e olyan tanítványom, akit elindíthatnának a pályán, az „öregfiút” ajánlottam.

Befutott, megdolgozott érte. Alapember lett a hetilap szerkesztőségében, majd az egyik digitális újságnál az úgynevezett nagyinterjúk mesterévé nőtte ki magát. Ha könyve jelenik meg, elhoz egy dedikált példányt. Ha pedig újabb interjúja, akkor kommentár nélkül küldöm át neki világhálón azokat a mondatokat, amelyek besorolhatóak a mintegy háromezer szállóigényi gyűjteményembe. Most már elég sok van belőlük, legidősebb tanítványom ugyanis ama zsurnaliszták közé tartozik, akik nem elrontják, hanem megjavítják a beszélgetőpartnerek nyilvánosságnak szánt gondolatait.

Tudom róla, hogy Moldova György a példaképe. Ezzel magyarázható, hogy nem nekrológot írt, inkább bőven idézett a vele készített interjúkból. Az általa kiemelt mondatokból választottam a bejegyzés után olvasható tízet. Hitelesebben adják vissza a Moldova-jelenséget, mintha egy nekrológ-író sebtében ömlengene a tegnap elhunyt íróról. Az egyik idézet nem nagy dobás, mégis szíven ütött. Így hangzik: „Írni nem lehet ímmel-ámmal.” Médiatanárként abban reménykedem, hogy az idéző nemcsak Moldovától tanulta ezt, hanem egy kicsit tőlem is.

Tíz mondat Moldova Györgytől Nagy József nagyinterjúiban

Isten nevét hol kis kezdőbetűvel írom, hol naggyal.

Az okos zsidók az MTK-nak drukkolnak, a hülye zsidók, a magamfajták meg a Vasasnak.

Kádár szelleme már most erősödik, különösen a kocsmákban, egyenes arányban a féldecik számával.

Látom ezt a mostani rezsimet, és tán láthatom még a bukását is.

/A riportozásról/ Nem lehet mindig regényt, szépprózát írni, töltődni kell.

Írni nem lehet ímmel-ámmal.

Nekem a betű alakja is számít.

Eladtak úgy 14 millió példányt a könyveimből.

Arra számítok, hogy jár majd némi felhajtással a halálom, és az mindig segíti az eladást.

A halálom, úgy képzelem, apróhirdetés formájában jelenik meg a sajtóban: Használt férfiruhák középméretben eladók, özvegy Moldova Györgyné.

Ha jól írtam, a dolgok mögül elkopik az évszám. (Zalai Hírlap, 1991. április 6.)

Én nem írok sokat, csak mindig. (Sport7, 1995. június 10.)

Az egyetlen jó tulajdonságom, hogy megértem, amit elmagyaráznak. (Népszava, 1996. december 2.)

Nekem csak egyszer kell tudomásul venni a világ reménytelenségét, az optimistáknak meg naponta. (Napló, 2000. november 18.)

Nálunk előbb akasztanak, aztán jön a tárgyalás, és végül nyomozni kezdenek. (Magyar Hírlap, 2002. április 8.)

Egy pártba nem egyszer kell belépni, hanem naponta. (Magyar Hírlap, 2005. március 19.)

Az íróasztal munkát keres magának. (Népszava, 2011. szeptember 17.)

Kádár megítélése poharanként változik. (ATV, 2012. december 2.)

A politikát akkor kell csinálni, amikor nem lehet. (Népszava, 2015. augusztus 7.)

Keveseket sok ideig, sokakat kevés ideig lehet becsapni. (ATV, 2018. december 13.)