Reggelenként végigszörfölöm a világhálót, vajon mit fedeztek föl számomra a digitális ismerősök. Ma ezt a bejegyzést találtam: „Orbánia nem köztársaság.” Szerzője Gusztos István, hozzám hasonlóan tanárember. Velem ellentétben pártszínekben politizált is, visszavonulása óta pedig leginkább a fészbukon osztja meg velünk a gondolatait. Jó mondatai vannak, mint például az imént idézett is.

Benne rejlik ama tapasztalat, hogy bár államformánk hivatalosan még köztársaság, képviselőink a nemzetközi színtéren immár évek óta a Magyarország kifejezést használják a magyar köztársaság helyett. Talán azért, mert országunk első embere szerint „A nemzet a test, a köztársaság pedig a ruha.” (Magyar Nemzet, 2006. március 14.) Ezzel magyarázható, hogy például élsportolóink miniszterelnöki utasításra mondtak le az előzékenységről. Korábban a melegítőjük hátán lévő Hungary szóról azonosították őket, most azonban azok a fránya külföldiek kínlódjanak csak a kimondhatatlan gy-vel meg az a betűn lévő ékezettel, hadd törjön belé a nyelvük.

Ebben Orbán megelőzte Erdogant, aki csak napjainkban változtatta meg Törökország nemzetközi jelölését, Türkey-t a kimondhatatlan Türkiyje-re. Mindez pedig a Gusztos-mondatról jutott eszembe. Talán túl is gondoltam, de nálam az idézet kiindulópont egy képzettársításhoz. Például ehhez: Orbánia nem Urbánia. Meg is kérdeztem a digitális ismerősöktől, vajon beugrik-e nekik, hogy Orbán Viktor nem föltétlenül a városlakók, az urbánusok magatartásformáját képviseli. Egyelőre nem tiltakoztak, mégse vélem úgy, hogy sikerült egy társszerző segítségével szállóigét „alkotni”.

Hiányzik belőle, ami a jó mondatot szállóigévé avatja. Félő, hogy az utalás nem mindenki számára jön be. A latin urbánus kifejezés nemcsak városlakót jelent, hanem a nyugati kultúrához vonzódó polgárt is. Egyébként a számítógép merevlemezén körülbelül tízezer oldalnyi idézet található a rendszerváltás utáni sajtóból. (Egy oldalon hét-nyolc mondat fér el.) A bejegyzésem utáni összeállításból kihagytam Cervantes örök érvényű meghatározását, miszerint „Az idézet hosszú tapasztalatokon alapuló rövid mondat.” Pályakezdőként mások idézőjelbe tett mondatai mögé bújtam. Hetvenen túl jutottam el odáig, hogy a fél évszázadnyi sajtótapasztalatot olykor sikerül röviden és velősen megfogalmazni.

Gusztos Istvánnak és a többi társszerzőnek köszönöm az ihletet.

Tíz mondat az idézetről

A szájrul szájra járó idézeteket a közönség szereti átalakítani, főképpen pedig megrövidíteni. (Tóth Béla szállóige-kutató, 1901)

Gondolataink megvilágítására nagy tekintélyű államférfiak, tudósok, költők mondásaira hivatkozunk. (Lengyel Miklós irodalomtörténész, 1927.)

Az idézet tekintély pirulaformában. (Forbáth Imre író, 1937)

Idézetnek azt a szöveget nevezzük, melyet más írt, de mi vesszük fel utána a honoráriumot. (Moldova György író, Hócipő, 1996. július 17.)

Németh Miklós a fontos lenini idézetektől jutott el a fontos londoni igézetekig. (Molnár Pál újságíró, Magyar Nemzet, 2000. május 24.)

Vannak, akik csak azért idéznek, hogy mások szavaival bántsanak. (Temesi Ferenc író, Magyar Nemzet, 2002. július 27.)

Néha az a benyomásom, hogy nincs önálló gondolatom, csak idézet van a fejemben. (Szacsvay László színész, Magyar Katolikus Rádió, 2019. január 2.)

Orvinák. (Simkó János újságíró az Orbán-idézetekről, Facebook.com, 2019. szeptember 8.)

A viharlámpát olyan magasra kell elhelyezni, hogy azt se ember, se állat a farkával le ne verhesse. (Duka Zoltán olvasó idézete egy tűzvédelmi szabályzatból, Facebook.com, 2020. január 21.)

Bencsik Gábor a jobboldal inkább szürke, mint gyakran idézett publicistája. (Lévai Júlia publicista, Facebook.com, 2022. április 12.)