Okom van rá, hogy nem írok nekrológot Moldováról. Holtában azzal adtam meg neki a tiszteletet, hogy tegnap kiválasztottam a tíz legjobb mondatát, amelyet harminc év alatt gyűjtöttem össze a sajtóból. Most pedig olvasom azokat a fránya nekrológokat, és az a benyomásom, hogy akik sebtében igyekeznek értelmezni az életművét, nem képesek vele mit kezdeni. Egyetlen olyan szöveget találtam, amelynek szerzője a maga ellentmondásosságában érzékelte a Moldova-jelenséget. A legidősebb tanítványom, aki hamarosan 54 éves lesz.

Már diplomás és családos emberként jelentkezett a szegedi egyetem fővárosba kihelyezett tagozatára, a szomszédos kerületből járt át a kispesti iskolába. Emlékszem a padlizsán színű télikabátjára, és arra, hogy nagyon újságíró akart lenni. Tudatossága kiemelte az amúgy rokonszenves, de motiválatlan élsportolók és manökenek közül, akiknek sok szabadidejük volt, és pénzük is a borsos tandíjra. Majd amikor Bölcs István, a 168 Óra egyik alapítója - aki pályakezdő tanár korában filmesztétikára tanított a Városi moziban Kecskeméten - azt firtatta, nincs-e olyan tanítványom, akit elindíthatnának a pályán, az „öregfiút” ajánlottam.

Befutott, megdolgozott érte. Alapember lett a hetilap szerkesztőségében, majd az egyik digitális újságnál az úgynevezett nagyinterjúk mesterévé nőtte ki magát. Ha könyve jelenik meg, elhoz egy dedikált példányt. Ha pedig újabb interjúja, akkor kommentár nélkül küldöm át neki világhálón azokat a mondatokat, amelyek besorolhatóak a mintegy háromezer szállóigényi gyűjteményembe. Most már elég sok van belőlük, legidősebb tanítványom ugyanis ama zsurnaliszták közé tartozik, akik nem elrontják, hanem megjavítják a beszélgetőpartnerek nyilvánosságnak szánt gondolatait.

Tudom róla, hogy Moldova György a példaképe. Ezzel magyarázható, hogy nem nekrológot írt, inkább bőven idézett a vele készített interjúkból. Az általa kiemelt mondatokból választottam a bejegyzés után olvasható tízet. Hitelesebben adják vissza a Moldova-jelenséget, mintha egy nekrológ-író sebtében ömlengene a tegnap elhunyt íróról. Az egyik idézet nem nagy dobás, mégis szíven ütött. Így hangzik: „Írni nem lehet ímmel-ámmal.” Médiatanárként abban reménykedem, hogy az idéző nemcsak Moldovától tanulta ezt, hanem egy kicsit tőlem is.

Tíz mondat Moldova Györgytől Nagy József nagyinterjúiban

Isten nevét hol kis kezdőbetűvel írom, hol naggyal.

Az okos zsidók az MTK-nak drukkolnak, a hülye zsidók, a magamfajták meg a Vasasnak.

Kádár szelleme már most erősödik, különösen a kocsmákban, egyenes arányban a féldecik számával.

Látom ezt a mostani rezsimet, és tán láthatom még a bukását is.

/A riportozásról/ Nem lehet mindig regényt, szépprózát írni, töltődni kell.

Írni nem lehet ímmel-ámmal.

Nekem a betű alakja is számít.

Eladtak úgy 14 millió példányt a könyveimből.

Arra számítok, hogy jár majd némi felhajtással a halálom, és az mindig segíti az eladást.

A halálom, úgy képzelem, apróhirdetés formájában jelenik meg a sajtóban: Használt férfiruhák középméretben eladók, özvegy Moldova Györgyné.