Szerencséje volt az életben, mert túlélt mindent és mindenkit. Pechje a halálában, hogy egy államosított vallási ünnep, a pünkösd első napján hunyt el. Se másnap, se most, harmadnap nem jelentek meg újságok, amelyek a maguk régi módján érdemben búcsúzhattak volna tőle.
Maradt a digitális sajtó, túlnyomórészt negyven alatti újságírókkal. Közülük is inkább a család nélküli fiatalok vállalnak ünnepi ügyeletet, márpedig a koruk miatt aligha tartoznak Moldova György rajongói vagy gyűlölői közé. Hallottak valamit harangozni róla, személyes véleménnyel azonban nem dúsíthatták a Magyar Távirati Iroda egyébként korrekt közleményét, amelyet inkább lexikoncikknek neveznék. A hétvégi (független és ellenzéki) sajtóból épp az olvasmányélmény, a hozzáadott érték hiányzott. Ugyanezzel magyarázható, hogy a kormánypárti sajtó sem lépett túl az MTI semleges tárgyszerűségén.
A visszafogottságba az is belejátszott, hogy kapóra jött volna ugyan neki Moldova György gyakran kárhoztatott „kádárizmusa”, a halott iránti tapintatból azonban nem élt a témában rejlő ideológiai lehetőséggel. A digitális sajtó munkatársai tehát mindhárom tömbben nemzedéki és kegyeleti okból nem foglaltak állást Moldova-ügyben. A kormánypárti politikusoktól pedig nem is várható el, hogy értékeljék egy magát kommunistának tartó, bár párton kívüli író életművét. Mi hasznuk volna belőle? Az ellenzéki politikusok viszont kötelességüknek érezték, hogy fészbukos üzenőfalukra felírják Moldova György nevét.
De mert Kádár János iránti rokonszenvével nem tudtak mit kezdeni, csak nyögvenyelős mondatokra telt a fantáziátlan megnyilvánulásaikból. Egyetlen kivétel volt, Jámbor András megszólalása. A vegyes (józsefvárosi-ferencvárosi) választókerület képviselője annyira új fiú az országgyűlésben, hogy még nem sajátította el a semmitmondás mesterségét. Így értékelte Moldovát: „Instant klasszikus lett nálam.” Az instant ugyebár azt jelenti, hogy azonnali, illékony, múló, pillanatnyi, sürgős. Reggeli kávézás, teázás előtt persze gyorsan oldódót jelent. Nocsak. Moldova gyorsan oldódó klasszikus volna egy 36 éves közéleti személyiség számára?
Eme ellentmondással a pályakezdő politikus mintha fején találta volna a szöget. Most már csak azt kéne megtanulnia, hogy magyar nyilvánosságnak szánt mondatban két idegen szót nem érdemes használni.
Tíz mondat Moldova Györgyről
Moldova György az egyetlen magyar író, akiről országot neveztek el. (Kemény Gábor nyelvész, Édes Anyanyelvünk, 1999/3.)
Közismert, valaha jobb napokat látott író. (Papp László Tamás publicista, hvg.hu, 2006. november 14.)
Moldováról máig nem jut eszembe semmi, de ez már nem is munkaköri kötelességem. (Ungvári Tamás irodalomtörténész, Amerikai Magyar Népszava, 2007. január 9.)
Általában pongyolán összecsapja a könyveit, de olvasmányosak. (Majláth Mikes László humorista, Amerikai Magyar Népszava, 2007. április 17.)
Moldovának máig nagy az olvasótábora, ugyanakkor az akadémikus kritika számára megszűnt létezni. (Hovanyecz László újságíró, Népszabadság, 2009. március 12.)
A szocializmus idején belülről fricskázta a rendszert, ma kívülről sírja vissza. (Föld S. Péter humorista, Klubháló, 2009. március 22.)
Moldova az utolsó kádárista. (Karinthy Márton színigazgató, Heti Válasz, 2011. október 6.)
A riportjait megőrzi az utókor, a regényeit megeszi az enyészet. (Belénessy Csaba újságíró, Facebook.com, 2022. június 4.)
Instant klasszikus lett nálam. (Jámbor András Párbeszéd-politikus, Facebook.com, 2022. június 4.)
Volt valaki. (Friss Róbert újságíró, Népszava Online, 2022. június 4.)
