Reggel hat óta töröm a fejem, hol zsűriztem együtt Gáspárik Attilával. Mintha akkor éppen a román médiahatóság második embere lett volna. Talán Miskolcon, a dokumentumfilm-fesztiválon? Vagy Veszprémben, a tévéfesztiválon? Esetleg Aradon, az Irodalmi Jelen című folyóirat valamelyik pályázatán? A lényeg persze az, hogy olyan színész és rendező képzetét keltette, aki ugyanolyan jól ír és beszél, mintha író volna, de sosem jutott elég ideje arra, hogy regényekben is kifejezze önmagát.

Továbbgondolásra késztető publicisztikáját a marosvásárhelyi ÚjHét.com ma reggeli kiadásában olvastam. Az utánközlő portál pedig a káfé főnix-től vette át a nem túl terjedelmes okfejtést, amely Hány óra Gáspárik Attila? címmel jelent meg. Az erdélyi kötődésű és a földkerekségen szétszóródott szerzők digitális lapjában arról tűnődik a nemrégiben leváltott színigazgató, hogy a temesvári események, s ami ezzel egyet jelent: a romániai forradalom kirobbanása után napra pontosan 33 évvel miért is püföli a számítógép billentyűzetét. Ráadásul egy Nyárád menti faluban, amelynek 1910-ben 254 lakosa volt, 1989-ben kétszáz, 2011-ben 131, most viszont már csak negyven.  

Vajon mi történt vele és nemzedéktársaival 1989. december 15-16. óta? A válaszából kiemeltem tíz figyelemre méltó mondatot. Nemcsak azért idézem őket a bejegyzésem utáni összeállításban, mert jellemzik a gondolkodásmódját. Azért is, mert olyan értelmiségi látásmódját tükrözik, aki egyszerre időzik az ottani és az itteni szellemi életben. Néha nehéz eldönteni, hogy amit ír, az a tőlem számított határon túlra vagy a határon innenre értendő-e. Esetleg mindkettőre? Egyre inkább az a benyomásom, hogy Magyarország a hatalomgyakorlás módjában kezd hasonlítani a Ceausescu-házaspár Romániájára.

A Parlamentben melegebb van, mint az iskolákban, az egészségügy romokban, a kenyér, a zöldség és gyümölcs ára a mennyekben, sorban állunk a cukorért és benzinért. Az uniós támogatás híján kezdünk rájönni, hogy a fejlesztésre szánt pénz csak azért nem ment pocsékba, mert elviselhetőbbé tette az életünket. A színész, rendező, színidirektor és közíró gondolatai nyomán muszáj föltenni egy régóta bennem is motoszkáló kérdést. Vajon a rendszerváltás óta mi történt velünk itt, az Erdélynél kisebb Maradék-Magyarországon? Mivel magyarázható, hogy a közérzetünk rezonál a határ túlsó oldalán élő honfitársunkéra?

Tíz mondat Gáspárik Attilától (káfé főnix, 2022. december 15-16.)

Hittük, hogy a boldogulásunk egyetlen akadálya a diktátor házaspár.

Nem lettünk partnerek sem Bukarestben, sem Budapesten.

Itt csend és aszfalt, az uniós pénzekből.

Európa különböző pontjairól jeleznek a gyerekek, mert internet az van.

Egy osztálytalálkozót egyszerűbb megszervezni Budapesten.

Az a kevés jó is, ami történik, titokban marad, mert a lapokat nem az olvasók, hanem a hatalom tartja el.

Az ősidők történelmét már átírták, a közelmúlt még zavar.

Az értelmiség vívja cicaharcait a Facebookon.

Szelfi a Jóistennel.

/A karácsonyi vásárról/ Minden, de minden, ami fölösleges, eladó.

Nemrégiben a trójai falóról írtam ide bejegyzést. Az egyik hozzászóló azt fejtegette, hogy az ógörög alkotmány nem is a leghatékonyabb trükk. Elvégre gyomrában az ókori deszantosokat kívülről csempészik az ostromlott várba. Veszélyesebbek nála a várban élők közül azok, akik idegen zsoldban állnak. S több történelmi példát is említett az eszmei bomlasztásukra és a szabotázzsal felérő fizikai cselekményeikre.

Mindez onnan jutott az eszembe, hogy a miniszterelnökségi államtitkárként dolgozó Fürjes Balázs szemléletformáló jelentéssel gyarapította a kormánypárti sajtó divatos toposzát, az úgynevezett dollárbaloldalt: „Idegen zsoldban csak idegen érdeket lehet szolgálni.” (Facebook.com, 2022. december 13.) Az a benyomásom, hogy a Fidesz-politikus történelmi műveltségéből nem telt a folytatásra. Felkészültebb körökben az idézett mondathoz azt is hozzá szokták fűzni, hogy akik idegen zsoldban vannak, az ötödik hadoszlopot alkotják.

A Quinta columna kifejezést 1936 óta ismerjük. A spanyol polgárháborúban Emilio Mola tábornok közeledett a fővároshoz, és azt találta mondani, hogy „Négy hadoszlopunk Madrid felé tart, az ötödik bent van.” Az ötödik hadoszlop azóta karriert csinált a világsajtóban. Kémek, szabotőrök vagy csak az ostromlókkal rokonszenvezők gyűjtőneve, akik belülről rothasztják, züllesztik az ostromlottak közérzetét, és az erőszakos akcióktól se riadnak vissza. Okkal vagy ok nélkül szintén ötödik hadoszlopnak nevezték a Csehszlovákiában élő szudétanémeteket. A Benes-dekrétum szellemében meg is szabadultak tőlük a világháborús győztesek.

Elég belenézni a Szabad Nép és a Ludas Matyi évfolyamaiba, hogy figyelemmel kísérhessük, miként játszik az imperialisták kezére az a fránya belső ellenség: a feketézők, a tőzsdespekulánsok és a kulákok. A környező országok pedig, amelyek Trianonban kisebb-nagyobb darabokat haraptak ki a történelmi Magyarországból, sajtójukban a határainkon túlra került magyarok érdekvédelmi szervezeteit illették az ötödik hadoszlop kifejezéssel. Olykor még ma is illetik.

A kétharmados Orbán-kormányok tizenharmadik évében a félhivatalos sajtó a parlamenti kisebbséget véli belső ellenségnek. Ennél tovább azért nem mehet, mert az ellenzéki politikusok a magyar állam költségvetéséből érzik rosszul magukat az Ország Házában. A kormánypárti véleményformálók szerint idegen zsoldból az ellenzéki pártok Európai Parlamentbe választott képviselői élnek. A történelmileg kikupálódott szerzőktől meg is kapják az ötödik hadoszlop minősítést.

Tíz mondat az ötödik hadoszlopról

Az ügyeletes nagyhatalom rohamcsapata az ötödik hadoszlop, amely már rombolja öntudatunk, magyarságunk védőpalánkjait. (Bogdán Emil MDF-politikus, Pesti Hírlap, 1993. január 8.)

A román nacionalista politika a magyar nemzetiségű román állampolgárokat a csonkamagyar állam ötödik hadoszlopának tekinti. (Tamás Gáspár Miklós SZDSZ-politikus, Magyar Hírlap, 1996. február 10.)

Álcázott belső ellenség, későbbi kifejezéssel ötödik hadoszlop. (Rozsnyai Ervin filozófus, Ezredvég, 2005/10.)

Az úgynevezett ötödik hadoszlopok ilyen-olyan módon, de erőteljesen befolyásolják a politikai döntéshozókat. (Sinkovics Ferenc újságíró, Magyar Hírlap, 2011. szeptember 13.)

Ötödik Hadoszlopnak nevezték a náci stratégák a megtámadandó országokban élő német kisebbséget. (Czakó Gábor író, Napigazdaság.hu, 2015. július 4.)

Egy keleti, barbár rendszerben, Oroszországban, Törökországban a magunkfajta függetlenek, akik évtizedek óta „nyugatosak”, most az „ötödik hadoszlopnak” neveztetnek. (Lengyel László publicista, Népszabadság Online, 2015. december 30.)

A nacionalista vezérkar feje, Emilio Mola tábornok elhencegett egy angol lapnak, hogy ő négy hadoszlopot vezet a város ellen, az ötödik hadoszlop pedig belül fog támadni. (Tóth Gergely újságíró a spanyol polgárháborúról, Index.hu, 2016. november 8.)

A mi kis ötödik hadoszlopunk ismét szolgálatba helyezte magát. (Stefka István újságíró az ellenzéki pártok EP-képviselőiről, PestiSrácok.hu, 2022. július 5.)

Az Ötödik Hadoszlop titokban az ellenséggel szimpatizálók egy csoportja. (Kuti János faipari mérnök, Háromszék, 2022. július 26.)

Ők az ötödik hadoszlop. (Pilhál Tamás újságíró az ellenzéki pártok EP-képviselőiről, Magyar Nemzet Online, 2022. december 1.)    

Van egy kollégám, akire érdemes odafigyelni. Alig néhány éve araszol az újságírói pályán, de videóival ismertséget vívott ki magának. Pedig ha kormánypárti politikusokat szólít meg, többnyire nem is kap tőlük választ. A sikertelenséget megörökítő, nyúlfarknyi interjúk Fábián Tamás sikerei: látleletek a hazai nyilvánosság állapotáról.

A hét elején kétszer is fölkelt, hogy kérdezhesse a hajnali istentiszteletről kilépő miniszterelnököt. A templom ajtajától a kisbuszig háromszáz méternyi lehet a távolság, és az út tartott vagy másfél percig. Orbán Viktor paposan a hasára kulcsolt kézzel, merev arccal lépkedett, közte és a kérdező között azonban volt egy ember. Hétfőn egy 190 körüli, izmos férfi, aki az oldalával szelíden, ám határozottan taszigálta az okvetetlenkedő fiatalembert. Kedden pedig a miniszterelnöki sajtófőnök, aki próbálta a Telex munkatársát lebeszélni arról a fránya interjúról.

Országunk első embere a kisbusz ajtajában visszafordult, és arra, hogy „Miniszterelnök úr! Mikor válaszol a kérdéseinkre?”, ezt felelte: „Legyen szép ádventjük! Viszontlátásra.” Miközben néztem a felvételt, az volt a benyomásom, hogy a hosszú, egyszerre gyötrelmes és szánalmas úton nem az egyébként eredménytelen újságíró járt kanosszát, hanem a nyilvánosság első számú kedvezményezettje. Hasonló következtetésre jutott ma reggel hat és hét között Selmeci János, a Klubrádió ügyeletes műsorvezetője. Azt is elmondta, hogy szerinte Orbán sosem kedvelte az újságírókat.

A bejegyzésem utáni összeállításból kirajzolódik, hogy miniszterelnökünk véleménye a legutóbbi három évtizedben alakulgatott az újságírókról. A pályakezdő politikus még hálás is volt, ha szóba álltak vele a nyilvánosság képviselői. Sőt, pályakezdő miniszterelnökként is akadt példa a nyitottságára. Ehhez föl kell vázolni a korabeli sajtóviszonyokat. A Békés Megyei Hírlap interjút kért Medgyessy Pétertől, az MSZP miniszterelnök-jelöltjétől, akinek sajtófőnöke elhárította a lehetőséget, mondván, hogy a főnöke már elkötelezte magát a megye másik, jóval kisebb példányszámú napilapjának.

Ekkor telefonáltak a miniszterelnöki hivatalból. Kiderült, hogy Orbán Viktor hivatalos egy szarvasi kampánygyűlésre. Ha a szerkesztőség egyik munkatársa átutazna Szarvasra, akkor a miniszterelnök úr visszahozná a szolgálati kisbuszán Békéscsabára, közben pedig elkészülhetne vele az exkluzív interjú. A helyzet iróniája, hogy Árpási Zoltán főszerkesztő 1990-ben az MSZP képviselőjelöltje volt, ám ez 2002-ben a miniszterelnököt csöppet sem zavarta. Végül is út közben Niedzielski Katalin főszerkesztő-helyettes vette föl az interjút, olvasható az újság világhálós archívumában.

Tíz Orbán-mondat az újságírókról és az újságírókhoz

A hírhez nem lehet hozzájutni, és a hírforrás eldugul, ha az újságíró nem működik közre. (168 Óra, 1992. január 21.)

Amíg a Fidesz a parlamentben van, nem kell félniük az újságíróknak. (Népszabadság, 1992. február 7.)

/Hajdu Péterhez/ Nézd, mindig túlértékeltek bennünket, mármint az újságírók a politikusokat. (tv2, 2011. május 1.)

Önnek joga van úgy feltenni a kérdést, ahogy akarja, én pedig nem bújhatok ki a válasz alól. (Magyar Rádió, 2012. november 16.)

Kérdezhet is, de inkább előhozakodnék a saját gondolataimmal. (Magyar Rádió, 2014. június 13.)

/A közösségi oldalakról/ Mindenki újságíróvá vált. (Hír TV, 2018. április 10.)

Egy interjúnak nem az az értelme, hogy bikaviadalt vívjak egy újságíróval. (Hír TV, 2019. január 10.)

Eddig sem vállaltuk, és ezután sem vállaljuk, hogy megmondjuk az újságíróknak, mit írhatnak és mit nem. (444.hu, 2019. március 18.)

Amikor a jobboldalhoz beszél Ungár képviselőtársunk, akkor idesorolja a jobboldal ismert publicistáit is. Mi a tisztelői vagyunk, de azt hiszem, Ön túlértékeli a szerepüket a jobboldal álláspontjának a kialakításában. (Miniszterelnök.hu, 2022. szeptember 26.)

Nyitottak vagyunk. Lehet nekünk kérdéseket feltenni, szívesen válaszolunk bármire. (Budapester Zeitung, 2022. október 24.)

Szunyogh Szabolcs működése cáfolja a kaján előítéletet, miszerint újságíró az, aki elmagyarázza, amit nem ért. Az általa sokáig szerkesztett újság, a Köznevelés hagyományaihoz híven keresi ama szakemberek társaságát, akik megvilágíthatják az érzékeny témák hátterét, mielőtt állást foglalna róluk. Leginkább a kisebbség és a többség viszonya foglalkoztatja. Azt firtatja, miként szabadulnak el az előítéletek (túláltalánosítások), aztán pedig az indulatok. Tűréshatár című rádióműsorában is erről beszélgetett egy történésszel.

Bolgár Dániel elővette a két világháború közti iskolák évkönyveit, amelyek feltüntették a diákok vallását is. Arra jutott, hogy az „izr.” jelölésű fiúk és lányok annyival rosszabb jegyet kaptak a fizikai tantárgyakból, amennyivel jobbat a szellemiekből. E tényszerű megállapításból azonban nem ’az erős keresztény, gyönge zsidó’ vagy ’a jól számoló és rosszul tornázó zsidó’ toposzát, állítólagos sajátosságát bontotta ki. A valóság ugyanis cáfolja az államilag sugalmazott előítéletet. A két világháború közti olimpiákon és világbajnokságokon a mintegy hatszázaléknyi magyar zsidóság többszörösen felülreprezentálta önmagát az aranyérmesek között.

A történész értelmezésében az iskolai jegyek azt jelentik, hogy az osztályzat nem a teljesítményt rögzíti, hanem a tornatanárok ítéletét a diákok teljesítményéről. A műsorvezető szóba hozta Czeizel Endre kutatásait a zsidók szellemi teljesítményéről (a neves genetikus véleménye olvasható a bejegyzésem utáni összeállításban). Erre mondta a történész, hogy a közismert értékítélet sem felel meg a történelmi valóságnak. A zsidók erénye nem az, hogy okosabbak a nem zsidóknál. Néhány ezer év alatt arra tanította meg őket a sorsuk, hogy alaposabban, alkotóbb módon alkalmazkodjanak a körülményekhez.              

A csaknem egyórás beszélgetésből az derült ki, hogy miközben Bolgár Dániel éveket szánt az iskolai évkönyvek tanulmányozására, őt is az foglalkoztatta, ami a zsidókérdés mögött rejlik. A Klubrádió műsorából azt a következtetést vontam le, hogy a Horthy-féle magyar államnak nem föltétlenül a zsidókkal volt baja, hanem a bennük rejlő polgárral. Aki a keresett pénzt nem fölélte, hanem befektette, törődött a közügyekkel, igyekezett igényesen szórakozni, a vendégeit nem papucsban fogadta, és a kutyája után a járdáról összeszedte a piszkot.

Külön-külön mindegyik adottság elég (volt) ahhoz, hogy kiváltsa a nem polgárok megsemmisítésig fajuló indulatát.    

Tíz mondat a zsidókról

Zsidókérdés akkor lesz Magyarországon, ha a modernizáció befullad. (Vajda Mihály filozófus, Magyar Hírlap, 1990. március 3.)

A fenti bűnbak a zsidó, a lenti bűnbak a cigány. (Hegedűs Zsuzsa szociológus, Magyar Hírlap, 2000. december 9.)

Ahová a magyar csapatok 1938 és 1941 között bevonultak, ott azonnal érvénybe is léptették a zsidótörvényeket. (Deák István amerikai magyar történész, Népszabadság, 2011. április 11.)

Az áldozatok számánál sokkal nagyobb a zsidóság vesztesége, hiszen a holokauszt óta eltűnt a hagyományosan sokgyermekes zsidó család. (Surján László KDNP-politikus, Fejér Megyei Hírlap, 2014. január 28.)

Az áldozatok többsége magyarként élt, de zsidóként halt meg. (Ungvári Tamás író, Galamus.hu, 2014. március 10.)

Aki zsidónak születik, annak százszor nagyobb a „kockázata”, hogy Nobel-díjas legyen. (Czeizel Endre genetikus, ATV, 2014. november 28.)

A zsidó származású polgárok Magyarországon a kormány védelme alatt állnak. (Orbán Viktor miniszterelnök Izraelben, Origo.hu, 2018. július 19.)

A hazai zsidóságot nem megvédeni kellene, hanem békén hagyni. (Iványi Gábor lelkész, FüHü.hu, 2018. július 20.)

Nagyváradon a „zsidó” egy ember, Budapesten egy sértés. (Szele Tamás újságíró, Facebook.com, 2020. január 19.)

A zsidó diákok amennyivel rosszabb jegyet kaptak a fizikai tantárgyakból, annyival jobbat a szellemiekből. (Bolgár Dániel történész a két világháború közti iskolarendszerről, Klubrádió,december 12.)

A Fidesz díszcigánya. (Tóth Ákos újságíró, Népszabadság, 2012. december 1.)

Farkas Flóriánnak kitelt a becsülete, letelt az ideje. (Vajda László, az Országos Roma Önkormányzat képviselője, ATV, 2015. augusztus 4.)

Akik a kisebbséget képviselik, és eljátsszák a többség és a társadalom bizalmát pitiáner ügyek kapcsán, föláldozzák a nagy ügyet, óriási hibát követnek el. Nem a személyes karrierjük szempontjából, mert az megy a lecsóba. (Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter, atv.hu, 2015. november 26.)

Egészen addig számítok a munkájára, amíg ennek jogi akadálya nincs. (Orbán Viktor miniszterelnök, YouTube.com, 2015. december 15.)

Nemzeti Főroma. (Somfai Péter újságíró, Népszava, 2016. január 30.)

A választási megállapodás épp arról tanúskodik, hogy Farkas selyemzsinór helyett kegyelmet kapott. (Czene Gábor újságíró, Népszava, 2017. május 26.)

A kormány mindig falazott neki. (Teleki László szocialista romapolitikus, Népszava, 2017. május 27.)

Nem engedjük, hogy megússza. (Lakatos Oszkár romapolitikus, Népszava, 2017. május 29.)

Az a híd, amit Farkas Flórián tákolt, a cigányságot a kilátástalanságba és nyomorba vezeti. (Hídvégi-Balogh Attila újságíró, a RomaNet főszerkesztője, Magyar Narancs, 2017. június 1.)

Cigányútra ment a nyomozás Farkas Flórián ügyében. (Föld S. Péter újságíró, Facebook.com, 2022. december 13.)

Nagy Attila Tibor a vitaműsorok gyakori vendége. Éles, vékony hangja szakmai felkészültséggel párosul. Elmélyült a német és szerb belpolitikában, eligazodik a parlamentarizmus ága-bogában. A műsorvezetők okkal nevezhetik politikai elemzőnek. Egyik állomáshelyén, az ATV-ben bírálta a pedagógus sztrájktól ódzkodó szakszervezeti vezetőket: „Összesírják a sajtót meg a médiát.”

A „sajtót” és a „meg” között némi szünetet tartott, mintha zavarba jött volna. Van azonban annyira rutinos, hogy a néhány másodpercnyi kihagyás akár hatásszünetként is felfogható. Megtorpanását mégis inkább zavarként könyvelem el. Miközben ugyanis a különböző szakemberek érthetően magyarázzák el azt, amihez értenek, zavarba jönnek, ha a médiáról kell beszélniük. Nem igazán tudják, hogy mi fán terem. Pedig jó volna, ha tudnák, ha már gyakran szólítják meg őket a nyilvánosság fórumain.

Kádár János például azzal kezdte országvezetői pályafutását, hogy 1957. szeptember 7-én, az MSZMP titkársági ülésén „Az összes sajtó emberei”-ről beszélt. Úgy döntött a nyilvánosságról, hogy az alapfogalmakkal sem volt tisztában. Később azért megtanulta, hogy a médiának csupán egyik eleme az újságpapírra sajtolt betűtenger. A média és a sajtó közti összefüggést humorosabban világítja meg egy Kolozsvárról Veszprémbe áttelepült író. Szerinte „Amit a médiából megtudhat az ember, azt a sajtó összezavarja.”

Kvári Sinkó Zoltán arra utalt, hogy a nyilvánosságot az állam felemás módon ellenőrzi. A sajtó képes értelmes hátteret kölcsönözni az egyenirányított információknak, az egyéni álláspontok pedig meg-megzavarják az állami üzenetekkel elbódított médiafogyasztókat. Könnyebb volt persze érzékeltetni az összefüggéseket a világháló előtti médiában. Kádárék még úgy gondolták, hogy a két leghatékonyabb médiumot, a rádiót és a tévét rövidebb pórázra fogják, az újságnak viszont nagyobb mozgásteret adnak, hisz’ a legkisebb létszámú társadalmi réteget, az értelmiséget éri el.

A rendszerváltás első évtizedében ugyanez a nyilvánosságszemlélet jellemezte a hatalmon lévőket, de már a többpártrendszer keretein belül. Az ezredfordulóval kezdte megváltoztatni a helyzetet a digitalizáció. Megszüntette a politikai elit (a kormány és az ellenzék) hegemóniáját, és a világhálón százezrek szólalhattak meg. Ezzel magyarázható, hogy a média, vagyis a nyilvánosság eszközrendszere a keletkezés sorrendjében tartalmazza a papír alapú sajtót, a rádiót, a televíziót és immár az internetet is.

A bejegyzésem utáni összeállításból kiderül, hogy még a nyilvánosság képviselői (az újságírók) és használói (a politikusok) is zavarba jönnek, ha tudatosítani próbálják a média és az alkotórészei közti összefüggést.           

Tíz mondat a médiáról

Amit a médiából megtudhat az ember, azt a sajtó összezavarja. (Kvári Sinkó Zoltán veszprémi publicista, Napló, 1996. augusztus 9.)

A médiát itt tágan értelmezem. Televízió, rádió, sajtó, internet - minden, ami személytelen. (Kertész Ákos író, Klubháló.hu, 2009. szeptember 30.)

A sajtó és médiából tudjuk. (Vajda László, az Országos Roma Önkormányzat tagja, ATV, 2015. május 18.)

Megrohamozott a hazai sajtó, média. (Szilágyi Áron olimpiai bajnok vívó, ATV, 2016. szeptember 5.)

Simicska médiabirodalma valóságos sajtóként működik. (Debreczeni József DK-politikus, Népszava, 2016. december 21.)

Nem véletlenül vették meg azt a médiát, tévét, rádiót. (Farkasházy Tivadar újságíró, ATV, 2017. április 10)

Ami elhangzik bármelyik újságban, bármelyik médiában. (Soltész Miklós államtitkár, Magyar Rádió, 2017. május 11.)

Amikor bírói ítéletről hallunk a sajtóban és a médiában. (Lattmann Tamás nemzetközi jogász, ATV, 2017. június 8.)

Üzengetni nem szeretnék, sem a sajtón, sem a médián keresztül. (Demeter Márta LMP-politikus, ATV, 2018. március 13.)

Összesírják a sajtót meg a médiát. (Nagy Attila Tibor politológus a szakszervezeti vezetőkről, ATV, 2022. december 8.)

A hosszú élet nem az ő műfaja volt, de a glosszában, a rövid, csípős jegyzetben nem lehetett utolérni. Velős és csúfondáros mondataira mindig számíthattam az idézetek heti összeállításában. Saját szavaival búcsúzom tőle, béke soraira.  

Tíz mondat Veress Jenőtől

Már a tévémaci is focista lett. A rendszerváltás ezzel befejeződött. (Népszava, 2012. április 14.)

/Semjén Zsoltról/ Pótorbán. (Népszava, 2012. augusztus 18.)

Eljött a pillanat, amikor a zsidógyűlölet kiterjed a nem zsidókra is. (Népszava, 2013. január 21.)

/A Békemenetről/ A fülkeforradalom munkásőrsége. (Népszava, 2013. március 9.)

/Felcsútról/ Aranyporral behintett porfészek. (Népszava, 2016. január 16.)

Ha Mészáros Lőrinc betesz egy szelet kolbászt a DVD-lejátszóba, vissza tudja nézni az egész disznóvágást. (Népszava, 2016. december 3.)

A rendszert nem cement, hanem gyúanyag tartja össze. (Népszava, 2018. szeptember 22.)

Ezek az elévülésre játszanak. (Facebook.com, 2020. június 24.)

A hosszú élet titka a várólista. (Facebook.com, 2020. július 6.)

Ha valamiben bizonytalan voltam, megnéztem az MTI-ben. Ha ma megnézem az MTI-t, bizonytalan leszek. (Facebook.com, 2022. március 4.)

A nyilvánosság első számú kedvezményezettjéről a Népszava mai számában olvastam, hogy „Sohasem beszél egyértelműen.” Ha ez így van, akkor ennek oka az, hogy nincs még egy politikusunk, aki ennyire vonzódna a képes beszédhez. Az a benyomásom, hogy miniszterelnökünk bensőséges viszonyt ápol az állatokkal. Közülük kerül ki a legtöbb hasonlata.

De az állatok kommunikációs hasznosítása nem azzal kezdődött, hogy Orbán Viktor 1997 őszén, még ellenzéki politikusként elszegődött kolbásztöltőnek a híres békéscsabai böllér, Prisztavok Mátyás csapatába. Négy és fél évvel korábban a Népszava több politikust is megkért, hogy nyilvánosan karolják föl a gazdátlan állatokat. Ő első szóra kötélnek állt. Az idestova három évtizedes történetet keretezi a minapi esemény. Immár országunk első embereként „váratlanul” megjelent kisbuszával az ürömi állatotthon előtt, és a kamerák kereszttüzében kipakolt vagy féltonnányi tápot.

A bejegyzésem után olvasható összeállításból kirajzolódik, hogy Orbán Viktor jelentősebb politikai események előtt ügyesen használja ki a kutyákban, macskákban és lovakban rejlő lehetőségeket. Kedvenc állata mégis a disznó. Gazdálkodó családból származik, és minden télen levágták az ólban röfögő sertést. Ő maga is utal arra, hogy a kolbásztöltést a nagyapjától tanulta. Nem csoda, hogy 2017-ben, a nemzeti konzultáció ürügyén kereste föl Szatmárban a nagygéci Bözsi nénit, és köszöntötte a röfiket is. A nyilvános disznólátást idén januárban a Szeged melletti Öttömösön ismételte meg.

Egy országgyűlési választásra készülő kormánypárti képviselőjelölt portáján saját kezűleg pörzsölte le a szőrt a megkéselt koca hátáról és hasaljáról. Haladt a korral, mert e célra már nem fatüzelésű perzselőt használt. A gépbe vezetéken palackból áramlott a gáz. Íme, egy hagyományokhoz ragaszkodó politikus korszerű módszerrel. A kísérő tuk-tuk zenére még nem kaptuk föl a fejünket, a megváltoztatott szöveg azonban országos visszhangot váltott ki. Így hangzott: „Piros volt a paradicsom, nem sárga, / Magyarország előre megy, nem hátra.”

Igen ám, de azóta úgy alakult a helyzet, hogy az energiaválság kellős közepén a fél ország visszatért a gázpalackos disznóperzselésről a fatüzelésűre.   

Tíz Orbán-mondat az állatokról

Kérek minden embert, hogy lehetőségeihez mérten segítsen elárvult társaink - a gazdátlan kutyák és macskák - életben tartásában. (Népszava, 1993. április 24.)

Velem kapcsolatban a tigris jobb hasonlat, mint más állat, hiszen a tigris nem sunyi, nem dögevő, nem rágcsáló. (24 Óra, 1994. április 16.)

1994-ben mi kivert kutyaként kezdtük meg a párt ujjászervezését. (Magyar Rádió, 1997. június 13.)

A pénz nem olyan paripa, amely nyugodtan zabol az istállóban. (Magyar Rádió, 2000. október 3.)

Nem a disznók szokták maguk után kitakarítani az ólat. (Lánchíd Rádió, 2007. december 2.)

Aki lónak áll, az húzzon. (Magyar Televízió, 2012. február 7.)

Jóleső érzés ennyi jókedvű, csupa rendes ember között lenni, akik állatokat hizlalnak. (A csabai, Csabai Rendezvényszervező Kft, 2016.)

/Bözsi néni baromfi-udvarában/ Hoppá! Na, helló röfik. (Facebook.com, 2017. május 6.)

Vén csatalónak számítok az európai politikában. (Index.hu, 2019. március 20.)

/Az ürömi állatotthonban/ Helló, blökik! (Facebook.com, 2022. december 11.)

A legutóbbi napokban Orbán Viktor blökizett, Gyurcsány Ferenc és Magyar Bálint orbánozott, Márki-Zay Péter pártozott, Hiller István gyógyított, Matolcsy György pedig kormányozott. Lefülelt mondatok.

Mára messzebb kerültünk a demokrácia helyreállításától, mint valaha. (Lakner Zoltán politológus, 444.hu, december 4.)

Legnagyobb tévedéseiben is őszintén hitt, és legnagyobb tévedései mögött is volt valami megfontolandó. (Schiffer András volt LMP-politikus Hegedűs Zsuzsa szociológusról, volt miniszterelnöki tanácsadóról, Facebook.com, december 4.)

A kormány válságkezelése az elmúlt hat hónapban nem találta meg a kulcsokat. Hibás volt. (Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, volt gazdasági miniszter, RTL Klub, december 5.)

Több a kifizetés, mint a befizetés. (Petschnig Mária Zita közgazdász, ATV, december 5.)

Már túl van a holtponton. (Hiller István szocialista politikus az MSZP-ről, Index.hu, december 5.)

Önerőből az ellenzék soha nem tudja a választást megnyerni. (Török Gábor politológus, Telex.hu, december 6.)

Összegyurcsányozódtunk. (Bencze János Jobbik-politikus, ATV, december 6.)

Az üzleti életben egyre többen pártolnak át az euróhoz, ami bevezeti önmagát. (Papp Zsolt újságíró, Népszava, december 7.)

Se benzin, se kompót, csak oroszok a spájzban. (Pór Vilmos újságíró, Facebook.com, december 7.)

A kormány szabadjára engedte a benzinárakat. (Gáspár Kristóf politológus, ATV, december 8.)

Nem a pártnak lesz mozgalma, hanem a mozgalomnak pártja. (Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke, Magyar Narancs, december 8.)

Heroból zero. (Trombitás Kristóf publicista Márki-Zay Péterről, PestiSrácok.hu, december 8.)

Puskás Öcsiék öt helyzetből hat gólt rúgtak, nekünk hat helyzet kellett egyetlen gólhoz. (Rákosi Gyula 41-szeres válogatott focista, Üllői29.hu, december 8.) 

Mindig éppen két háború között vagyunk. (Dragomán György író, Magyar Hang, december 9.)

A tanárokat megtizedelik. (Magyar György ügyvéd a polgári engedetlenek kirúgásáról, ATV, december 9.)

Gulyás Márton ellenzéki anyaszomorító. (Pilhál György újságíró, Magyar Nemzet Online, december 10.)

Orbán Viktor rendészeti és agymosási kérdésként kezeli az oktatást. (Magyar Bálint volt oktatási miniszter, Népszava, december 10.)

Európának elege lett Orbánból. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Facebook.com, december 11.)  

Helló, blökik! (Orbán Viktor miniszterelnök az ürömi állatotthonban, Facebook.com, december 11.)

Lenyűgöz Szijjártó Péter munkabírása és kitartása. (Csepregi Éva énekesnő, Mandiner.hu, december 11.)

Nemcsak Jancsónak volt két korszaka a magyar filmgyártásban, hanem nekem is. (Vitézy László rendező, Origo.hu, december 11.)

Az egyik digitális ismerős föltett az üzenőfalára egy bejegyzést. Nem az övét, hanem Székely Csaba erdélyi drámaíróét, aki röviden jellemezte a viszonyainkat. Kölcsön vette a kormánypárti sajtó előre gyártott szókapcsolatait, és a paneleket összekapcsolta a magánérzetével. Mulatságos és hátborzongató fogalmazvány kerekedett az ilyen és ehhez hasonló mondatokból: „A Brüsszelben kiképzett álcivilek miatt a sapkámat is elhagytam valahol.”

Lemondtam arról, hogy beveszem a ma délután kialakítandó heti összeállításba. A műfajjal van közlési gondom, az Irodalmi Lexikon 1927-es kiadása szerint ugyanis az irónia „A gúnyolódásnak az a módja, amikor túlzott dicséret vagy kedveskedés formájába öltöztetjük a gáncsot.” Hiába vélem az egyik legjobb publicistának Váncsa Istvánt, ritkán idézhetem, mert a legjobb mondatait fordítva kell érteni. Az irónia kétélű fegyver. Nemcsak a megcélzottat találja el, hanem a lövés ereje visszaüthet a közéleti mesterlövész vállára is.

Fodor András Ezer este Fülep Lajossal című naplójában olvasható, hogy Rákosi Mátyásnak sikerült Nagy Imrét kiszekálni a hatalomból, és újra ő lett a nagyfőnök. De már annyira népszerűtlen, hogy a tök kopasz feje után szinte csak a gúnynevén, Borzasként emlegették. Szántó Tibor író egyik novelláját szerkesztették a Csillag című folyóirat szerkesztőségében, és 1955. március 29-én kihúzták belőle ezt a mondatot: „És ekkor egy borzas katona imbolygott elő.” Hátborzongató az egyenirányított sajtó kiszolgáltatottsága és szolgalelkűsége.

Ma már (vagy még) nem viszik el az embert, ha a nagyfőnökről élcelődik. Mégse tartozom azok közé, akik azt írják vagy mondják a nyilvánosság fórumain, hogy egyre karcsúbb a miniszterelnök. Előttem van a pályakezdő politikus, akivel elég gyakran találkoztam a lépcsőházban. Ment futni a Mester utca környékén, hogy megszabaduljon az akkor még csekély fölöslegtől. Aztán jóval később elmesélte egy interjúban, hogy a politikusi létforma rendszertelen életvitelt jelent. Inni nem érdemes, mert elveszti az önkontrollt, inkább az evést választja.

Méltányolom az őszinteségét, és nem ironizálok mostani formátumán. Elfogadom viszont a szellemes kétértelműséget. Hell István publicista szerint például „Kövér lett a miniszterelnök.” (Facebook.com, 2018.12.31.) Vajon az országgyűlési elnök előrelépésére gondolt? Vagy a jelenlegi miniszterelnök testi gyarapodására? Az is ironikus, amidőn Torkos Matild újságíró szerint Mészáros Lőrinc „Nyilván nem strómanja senkinek.” (Magyar Hang, 2019.08.09.) Bárcsak igaza volna.

Tíz mondat az iróniáról

A teológiában nem viccelünk, a politikába belefér az irónia. (Semjén Zsolt KDNP-politikus, Index.hu, 2007. december 28.)

A magyarok nem ismerik az iróniát - a képzetteket kivéve. (Kertész Imre író, Die Welt, 2009. november 10.)

Nem tudok nem egyetérteni a szavaiban rejlő iróniával, túlontúl sok hibát követtem el politikusként, megérdemlem a kritikát. (Kóka János volt gazdasági miniszter, FN24.hu, 2011. november 7.)

A kiabálásnál a mosolygós irónia sokkal kegyetlenebb fegyver. (Csernus Imre pszichológus, Napló, 2011. december 4.)

A latin ironia a szellemes gúny szinonimája. (Ujlaki Csilla irodalomtörténész. Holdkatlan.hu, 2014. augusztus 10.)

A politikában veszélyes fegyver az irónia, mert sokan nem értik, hogy van egy második jelentése a szövegnek. (Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, ATV, 2015. március 30.)

Az irónia értelmiségi műfaj, és nem mindenki érti, vagy ha érti is, lefagy, és vérig sértődik. (Zöldi László újságíró, Blog.hu, 2019. január 6.)

Az ellenkezőjét vagy mást mondani ahhoz képest, mint amit/amire gondolunk. (Minya Károly nyelvész, Magyar Idők, 2019. január 12.)

Feri szereti az iróniát, kifordítani a mondatot. (Dobrev Klára DK-politikus, Magyar Hang, 2019. április 5.)

Az irónia nehéz terep. (Péterfy Gergely író, ATV, 2020. március 4.)