Nagy Attila Tibor a vitaműsorok gyakori vendége. Éles, vékony hangja szakmai felkészültséggel párosul. Elmélyült a német és szerb belpolitikában, eligazodik a parlamentarizmus ága-bogában. A műsorvezetők okkal nevezhetik politikai elemzőnek. Egyik állomáshelyén, az ATV-ben bírálta a pedagógus sztrájktól ódzkodó szakszervezeti vezetőket: „Összesírják a sajtót meg a médiát.”
A „sajtót” és a „meg” között némi szünetet tartott, mintha zavarba jött volna. Van azonban annyira rutinos, hogy a néhány másodpercnyi kihagyás akár hatásszünetként is felfogható. Megtorpanását mégis inkább zavarként könyvelem el. Miközben ugyanis a különböző szakemberek érthetően magyarázzák el azt, amihez értenek, zavarba jönnek, ha a médiáról kell beszélniük. Nem igazán tudják, hogy mi fán terem. Pedig jó volna, ha tudnák, ha már gyakran szólítják meg őket a nyilvánosság fórumain.
Kádár János például azzal kezdte országvezetői pályafutását, hogy 1957. szeptember 7-én, az MSZMP titkársági ülésén „Az összes sajtó emberei”-ről beszélt. Úgy döntött a nyilvánosságról, hogy az alapfogalmakkal sem volt tisztában. Később azért megtanulta, hogy a médiának csupán egyik eleme az újságpapírra sajtolt betűtenger. A média és a sajtó közti összefüggést humorosabban világítja meg egy Kolozsvárról Veszprémbe áttelepült író. Szerinte „Amit a médiából megtudhat az ember, azt a sajtó összezavarja.”
Kvári Sinkó Zoltán arra utalt, hogy a nyilvánosságot az állam felemás módon ellenőrzi. A sajtó képes értelmes hátteret kölcsönözni az egyenirányított információknak, az egyéni álláspontok pedig meg-megzavarják az állami üzenetekkel elbódított médiafogyasztókat. Könnyebb volt persze érzékeltetni az összefüggéseket a világháló előtti médiában. Kádárék még úgy gondolták, hogy a két leghatékonyabb médiumot, a rádiót és a tévét rövidebb pórázra fogják, az újságnak viszont nagyobb mozgásteret adnak, hisz’ a legkisebb létszámú társadalmi réteget, az értelmiséget éri el.
A rendszerváltás első évtizedében ugyanez a nyilvánosságszemlélet jellemezte a hatalmon lévőket, de már a többpártrendszer keretein belül. Az ezredfordulóval kezdte megváltoztatni a helyzetet a digitalizáció. Megszüntette a politikai elit (a kormány és az ellenzék) hegemóniáját, és a világhálón százezrek szólalhattak meg. Ezzel magyarázható, hogy a média, vagyis a nyilvánosság eszközrendszere a keletkezés sorrendjében tartalmazza a papír alapú sajtót, a rádiót, a televíziót és immár az internetet is.
A bejegyzésem utáni összeállításból kiderül, hogy még a nyilvánosság képviselői (az újságírók) és használói (a politikusok) is zavarba jönnek, ha tudatosítani próbálják a média és az alkotórészei közti összefüggést.
Tíz mondat a médiáról
Amit a médiából megtudhat az ember, azt a sajtó összezavarja. (Kvári Sinkó Zoltán veszprémi publicista, Napló, 1996. augusztus 9.)
A médiát itt tágan értelmezem. Televízió, rádió, sajtó, internet - minden, ami személytelen. (Kertész Ákos író, Klubháló.hu, 2009. szeptember 30.)
A sajtó és médiából tudjuk. (Vajda László, az Országos Roma Önkormányzat tagja, ATV, 2015. május 18.)
Megrohamozott a hazai sajtó, média. (Szilágyi Áron olimpiai bajnok vívó, ATV, 2016. szeptember 5.)
Simicska médiabirodalma valóságos sajtóként működik. (Debreczeni József DK-politikus, Népszava, 2016. december 21.)
Nem véletlenül vették meg azt a médiát, tévét, rádiót. (Farkasházy Tivadar újságíró, ATV, 2017. április 10)
Ami elhangzik bármelyik újságban, bármelyik médiában. (Soltész Miklós államtitkár, Magyar Rádió, 2017. május 11.)
Amikor bírói ítéletről hallunk a sajtóban és a médiában. (Lattmann Tamás nemzetközi jogász, ATV, 2017. június 8.)
Üzengetni nem szeretnék, sem a sajtón, sem a médián keresztül. (Demeter Márta LMP-politikus, ATV, 2018. március 13.)
Összesírják a sajtót meg a médiát. (Nagy Attila Tibor politológus a szakszervezeti vezetőkről, ATV, 2022. december 8.)
