Az egyik digitális ismerős föltett az üzenőfalára egy bejegyzést. Nem az övét, hanem Székely Csaba erdélyi drámaíróét, aki röviden jellemezte a viszonyainkat. Kölcsön vette a kormánypárti sajtó előre gyártott szókapcsolatait, és a paneleket összekapcsolta a magánérzetével. Mulatságos és hátborzongató fogalmazvány kerekedett az ilyen és ehhez hasonló mondatokból: „A Brüsszelben kiképzett álcivilek miatt a sapkámat is elhagytam valahol.”
Lemondtam arról, hogy beveszem a ma délután kialakítandó heti összeállításba. A műfajjal van közlési gondom, az Irodalmi Lexikon 1927-es kiadása szerint ugyanis az irónia „A gúnyolódásnak az a módja, amikor túlzott dicséret vagy kedveskedés formájába öltöztetjük a gáncsot.” Hiába vélem az egyik legjobb publicistának Váncsa Istvánt, ritkán idézhetem, mert a legjobb mondatait fordítva kell érteni. Az irónia kétélű fegyver. Nemcsak a megcélzottat találja el, hanem a lövés ereje visszaüthet a közéleti mesterlövész vállára is.
Fodor András Ezer este Fülep Lajossal című naplójában olvasható, hogy Rákosi Mátyásnak sikerült Nagy Imrét kiszekálni a hatalomból, és újra ő lett a nagyfőnök. De már annyira népszerűtlen, hogy a tök kopasz feje után szinte csak a gúnynevén, Borzasként emlegették. Szántó Tibor író egyik novelláját szerkesztették a Csillag című folyóirat szerkesztőségében, és 1955. március 29-én kihúzták belőle ezt a mondatot: „És ekkor egy borzas katona imbolygott elő.” Hátborzongató az egyenirányított sajtó kiszolgáltatottsága és szolgalelkűsége.
Ma már (vagy még) nem viszik el az embert, ha a nagyfőnökről élcelődik. Mégse tartozom azok közé, akik azt írják vagy mondják a nyilvánosság fórumain, hogy egyre karcsúbb a miniszterelnök. Előttem van a pályakezdő politikus, akivel elég gyakran találkoztam a lépcsőházban. Ment futni a Mester utca környékén, hogy megszabaduljon az akkor még csekély fölöslegtől. Aztán jóval később elmesélte egy interjúban, hogy a politikusi létforma rendszertelen életvitelt jelent. Inni nem érdemes, mert elveszti az önkontrollt, inkább az evést választja.
Méltányolom az őszinteségét, és nem ironizálok mostani formátumán. Elfogadom viszont a szellemes kétértelműséget. Hell István publicista szerint például „Kövér lett a miniszterelnök.” (Facebook.com, 2018.12.31.) Vajon az országgyűlési elnök előrelépésére gondolt? Vagy a jelenlegi miniszterelnök testi gyarapodására? Az is ironikus, amidőn Torkos Matild újságíró szerint Mészáros Lőrinc „Nyilván nem strómanja senkinek.” (Magyar Hang, 2019.08.09.) Bárcsak igaza volna.
Tíz mondat az iróniáról
A teológiában nem viccelünk, a politikába belefér az irónia. (Semjén Zsolt KDNP-politikus, Index.hu, 2007. december 28.)
A magyarok nem ismerik az iróniát - a képzetteket kivéve. (Kertész Imre író, Die Welt, 2009. november 10.)
Nem tudok nem egyetérteni a szavaiban rejlő iróniával, túlontúl sok hibát követtem el politikusként, megérdemlem a kritikát. (Kóka János volt gazdasági miniszter, FN24.hu, 2011. november 7.)
A kiabálásnál a mosolygós irónia sokkal kegyetlenebb fegyver. (Csernus Imre pszichológus, Napló, 2011. december 4.)
A latin ironia a szellemes gúny szinonimája. (Ujlaki Csilla irodalomtörténész. Holdkatlan.hu, 2014. augusztus 10.)
A politikában veszélyes fegyver az irónia, mert sokan nem értik, hogy van egy második jelentése a szövegnek. (Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, ATV, 2015. március 30.)
Az irónia értelmiségi műfaj, és nem mindenki érti, vagy ha érti is, lefagy, és vérig sértődik. (Zöldi László újságíró, Blog.hu, 2019. január 6.)
Az ellenkezőjét vagy mást mondani ahhoz képest, mint amit/amire gondolunk. (Minya Károly nyelvész, Magyar Idők, 2019. január 12.)
Feri szereti az iróniát, kifordítani a mondatot. (Dobrev Klára DK-politikus, Magyar Hang, 2019. április 5.)
Az irónia nehéz terep. (Péterfy Gergely író, ATV, 2020. március 4.)
