Az egyik digitális ismerős föltett az üzenőfalára egy bejegyzést. Nem az övét, hanem Székely Csaba erdélyi drámaíróét, aki röviden jellemezte a viszonyainkat. Kölcsön vette a kormánypárti sajtó előre gyártott szókapcsolatait, és a paneleket összekapcsolta a magánérzetével. Mulatságos és hátborzongató fogalmazvány kerekedett az ilyen és ehhez hasonló mondatokból: „A Brüsszelben kiképzett álcivilek miatt a sapkámat is elhagytam valahol.”

Lemondtam arról, hogy beveszem a ma délután kialakítandó heti összeállításba. A műfajjal van közlési gondom, az Irodalmi Lexikon 1927-es kiadása szerint ugyanis az irónia „A gúnyolódásnak az a módja, amikor túlzott dicséret vagy kedveskedés formájába öltöztetjük a gáncsot.” Hiába vélem az egyik legjobb publicistának Váncsa Istvánt, ritkán idézhetem, mert a legjobb mondatait fordítva kell érteni. Az irónia kétélű fegyver. Nemcsak a megcélzottat találja el, hanem a lövés ereje visszaüthet a közéleti mesterlövész vállára is.

Fodor András Ezer este Fülep Lajossal című naplójában olvasható, hogy Rákosi Mátyásnak sikerült Nagy Imrét kiszekálni a hatalomból, és újra ő lett a nagyfőnök. De már annyira népszerűtlen, hogy a tök kopasz feje után szinte csak a gúnynevén, Borzasként emlegették. Szántó Tibor író egyik novelláját szerkesztették a Csillag című folyóirat szerkesztőségében, és 1955. március 29-én kihúzták belőle ezt a mondatot: „És ekkor egy borzas katona imbolygott elő.” Hátborzongató az egyenirányított sajtó kiszolgáltatottsága és szolgalelkűsége.

Ma már (vagy még) nem viszik el az embert, ha a nagyfőnökről élcelődik. Mégse tartozom azok közé, akik azt írják vagy mondják a nyilvánosság fórumain, hogy egyre karcsúbb a miniszterelnök. Előttem van a pályakezdő politikus, akivel elég gyakran találkoztam a lépcsőházban. Ment futni a Mester utca környékén, hogy megszabaduljon az akkor még csekély fölöslegtől. Aztán jóval később elmesélte egy interjúban, hogy a politikusi létforma rendszertelen életvitelt jelent. Inni nem érdemes, mert elveszti az önkontrollt, inkább az evést választja.

Méltányolom az őszinteségét, és nem ironizálok mostani formátumán. Elfogadom viszont a szellemes kétértelműséget. Hell István publicista szerint például „Kövér lett a miniszterelnök.” (Facebook.com, 2018.12.31.) Vajon az országgyűlési elnök előrelépésére gondolt? Vagy a jelenlegi miniszterelnök testi gyarapodására? Az is ironikus, amidőn Torkos Matild újságíró szerint Mészáros Lőrinc „Nyilván nem strómanja senkinek.” (Magyar Hang, 2019.08.09.) Bárcsak igaza volna.

Tíz mondat az iróniáról

A teológiában nem viccelünk, a politikába belefér az irónia. (Semjén Zsolt KDNP-politikus, Index.hu, 2007. december 28.)

A magyarok nem ismerik az iróniát - a képzetteket kivéve. (Kertész Imre író, Die Welt, 2009. november 10.)

Nem tudok nem egyetérteni a szavaiban rejlő iróniával, túlontúl sok hibát követtem el politikusként, megérdemlem a kritikát. (Kóka János volt gazdasági miniszter, FN24.hu, 2011. november 7.)

A kiabálásnál a mosolygós irónia sokkal kegyetlenebb fegyver. (Csernus Imre pszichológus, Napló, 2011. december 4.)

A latin ironia a szellemes gúny szinonimája. (Ujlaki Csilla irodalomtörténész. Holdkatlan.hu, 2014. augusztus 10.)

A politikában veszélyes fegyver az irónia, mert sokan nem értik, hogy van egy második jelentése a szövegnek. (Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, ATV, 2015. március 30.)

Az irónia értelmiségi műfaj, és nem mindenki érti, vagy ha érti is, lefagy, és vérig sértődik. (Zöldi László újságíró, Blog.hu, 2019. január 6.)

Az ellenkezőjét vagy mást mondani ahhoz képest, mint amit/amire gondolunk. (Minya Károly nyelvész, Magyar Idők, 2019. január 12.)

Feri szereti az iróniát, kifordítani a mondatot. (Dobrev Klára DK-politikus, Magyar Hang, 2019. április 5.)

Az irónia nehéz terep. (Péterfy Gergely író, ATV, 2020. március 4.)

A szentendrei Újnépszabadság.com-nál Kereszty András számít az írásaimra, a marosvásárhelyi ÚjHét.com-nál Ágoston Hugó. András kitűnő fényképekkel és karikatúrákkal nyomatékosítja a nyilvánosság témájú jegyzeteket. Hugó pedig kövéríti ama mondatokat, amelyeket fontosnak tart. Tegnap az atlétika reklámértékéről két futónő ürügyén tűnődtem.

A szentendrei barát és kolléga a világcsúcs-tartó Sydney McLaughlin fényképét közölte. A marosvásárhelyi szerkesztői megjegyzést fűzött a soraimhoz. Szöveg helyett egy fényképet Abby Steinerről. A szintén világbajnok USA feliratú trikóban látható, amelyet idén nyáron, a vébén viselt. Jobb válla alatt a pipás jel, a Nike emblémája. Vajon pontosítás vagy kiegészítés-é ez? Nos, Abby diák korában pipás holmikban futott, mert klubja, a Kentucky-i egyetem az amerikai Nike sportszer-gyárral szerződött. Ha pedig hazáját képviselte, ugyancsak pipás mezben feszített, elvégre az amerikai atlétikai szövetség is előnyben részesítette az amerikai Nike céget.

Igen ám, de a diploma megszerzése után Steinerrel évi kétmillió dolláros (nyolcszázmillió forintos) szerződést kötött a Puma. Vajon miért? Herzogenaurachban, a Nürnberg közeli városkában a két Dassler-fivér, Adolf és Rudolf 1924-ben alapította a cipőgyárat. Az 1936-os berlini olimpia kecsegtette őket kiugrással, vitatkoztak azonban arról, kinek ajánlják föl az „áramvonalas” futócipőjüket. Adi beérte volna azzal, hogy a Hitlert karlendítéssel üdvözlő német csapatnak. Rudi viszont megkörnyékezte Jesse Owens-t, a világ legjobb rövidtáv-futóját is. Ő nyert - a nácik által néger majomnak nevezett amerikai sprinterrel együtt.

A német sajtóban ma is vitáznak erről. Ha ugyanis Rudi tartott nagyobb távolságot a hatalomtól, a háború után vajon miért éppen őt tartóztatták le az amerikai megszállók? A lényeg mégis az, hogy 1948-ban kettévált a családi vállalkozás. Adi a becenevéből és a Dassler első három betűjéből megalapította az Adidas-t. Rudi a becenevéhez csapta a Dassler első két betűjét, és e Ruda-ból lett később a Puma, A 23 ezres kisváros egyik fele az Adidasnak dolgozik, a másik a gyorsaságáról híres vadállat jelével ellátott sportszereket gyártja.

A 330 milliós Egyesült Államokban 50 milliónyian futkároznak. A német Puma igyekszik néhány milliónyit lecsípni az amerikai Nike vásárlóiból. Ehhez kellett neki a kirakatba egy amerikai próbakisasszony, akinek reklámértékét aligha csökkenti, hogy kifehérlett a világbajnokság legjobb női rövidtávfutói közül.

Tíz mondat a sportról

Mi még sportoltunk. A maiak már pénzt keresnek. (Kassai Ervin kosárlabda-játékvezető, Nemzeti Sport, 1997. szeptember 21.)

A sportszereket ugyanannyi áfa terheli, mint a rumot. (Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Nemzeti Sport, 2003. december 22.)

Létezik a futball, és vannak egyéb érdektelen dolgok. Ezeket gyűjtőnéven sportnak hívjuk. (Puzsér Róbert publicista, Nemzeti Sport, 2012. május 27.)

Nálunk a vállalkozók adóikat nem a NAV-nak, hanem egyenesen a látványsportokba fizetik be. (Farkasházy Tivadar újságíró a TAO-ról, Hócipő, 2012. december 27.)

Az élsport a közpénz magánpénzzé változtatásának intézményesített és a közösség által ünnepelt eszköze. (Bálint Mátyás újságíró, Nemzeti Sport, 2015. január 17.)

Az élsportoló nem az egészséget, hanem az emberfelettit reklámozza. (Ceglédi Zoltán politológus, CZ.hu, 2015. augusztus 4.)

A profi sportot nézzük, az amatőrt csináljuk. (Kukorelly Endre költő, Népszava, 2019. január 11.)

Magyarországon előttem nem volt olyan játékos, aki ennyi pénzt mozgatott volna meg a sportágban. (Dzsudzsák Balázs idegenlégiós labdarúgó, Origo.hu, 2020. december 14.)

Miközben az állam busásan pénzelte a labdás csapatokat, aranyérmeket egyéni sportolók hoztak az olimpiáról. (Zöldi László újságíró, Blog.hu, 2021. augusztus 7.)

A látvány-csapatsportok túlfinanszírozását a tokiói olimpia eredményei sem igazolták. (Szekeres István sportújságíró, Magyar Narancs, 2021. augusztus 12.)

Megválasztották az év atlétáit. Bár a magyarországi sajtó azt emelte ki, hogy a világ legjobb ifjúsági atlétája a szerb színekben versenyző gerelyhajító, a 19 éves Világosi Adriána lett, mellékesen megemlítették, hogy felnőttek között a félig svéd, félig amerikai rúdugróra, Armand Duplantisra esett a választás, a nők közül pedig a teljesen amerikai gátfutóra, Sydney McLaughlinra. Mr. Algoritmus jóvoltából láttam a díjátadó ünnepséget, ahol egymás mellett állt a két 1999-es születésű győztes. Bocsánat, hogy csak az egyikről tűnődöm. Személyes okom van rá.

Bár országos középiskolai bajnokként vettek föl az egyetemre, edzőim kevesellték az alapgyorsaságomat, ezért négyszáz sík helyett négyszáz gátra igyekeztek átterelni. Kiderült azonban, hogy jól megy a történelem, és az edzőpálya helyett egyre inkább a diákköri munkát meg egy diák-folyóirat szerkesztését választottam. A diploma megszerzése után pedig egy kutatóintézetben még kevésbé maradt időm a versenyszerű sportolásra. A nosztalgia azonban megmaradt a gátfutás iránt, és a csípőm is érzi, hogy néhány tízezerszer yardnyi magasságra lendítettem a jobb lábam.

Ezt csak azért hozom szóba, mert Mr. Algoritmus közreműködésével az amerikai egyetemi bajnokságokat is figyelemmel kísérhetem. „Termelik” a jobbnál jobb atlétákat. Amíg tanulnak, csak a sport ösztöndíjat vehetik föl, ám a diploma után már részesülhetnek a nemzetközi versenyek busás pénzdíjaiból. McLaughlin anyagi viszonyairól nincs tudomásom, de vele járt a Kentucky-i egyetemre a szintén 23 éves Abby Steiner, akivel együtt futott az idén világbajnokságot nyert 4x400-as váltóban. A diploma után Steinerrel kétmillió dolláros szerződést kötött egy német sportszergyártó cég, pedig ő csak 48,9 másodpercet repesztett a váltóban, McLaughlin viszont 47,9-et.

Tudom persze, hogy könnyebb lendületben átvenni a botot, mint rajtgépből indulni, de akkor is közelednek az 1985 óta érvényes 47,60-as világcsúcshoz. Sokan illetik doppingváddal az NDK-beli Marita Koch „utolérhetetlen” eredményét. Mégis az a benyomásom, hogy ha a két amerikai lány nekidurálná magát, és a négyszáz gát, illetve a kétszáz sík mellett többször versenyeznének a gátak nélküli négyszáz méteren, jövőre akár meg is dönthetnék a gyanús csúcsot. Majdani vetélkedésük adta az ötletet, hogy böngésszek a házi archívumban. Vajon az a fránya gát mit jelent a hazai nyilvánosság szereplőinek?

Ahogy elnézem, a nehezített pályát, amely igencsak próbára teszi a gerincoszlopot.              

Tíz mondat a gátról

Gátat avatni igazából nem a miniszterelnöknek, hanem a víznek kell. (Orbán Viktor miniszterelnök, Kelet-Magyarország, 2000. december 22.)

Azt hallom, hogy az összefogáshoz szükséges változásnak én magam vagyok a gátja. Ha igen, akkor én ezt az akadályt most megszüntettem. (Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Hírszerző.hu, 2009. március 21.)

Én nem leszek a törvényalkotás lendületének a gátja, sőt inkább a motorja. (Schmitt Pál köztársasági elnökjelölt, Népszabadság, 2010. június 25.)

A politikában is szeret gáton lenni. (Mészáros Tamás újságíró Orbán Viktorról, ATV, 2013. június 10.)

A választás tétje, hogy lehet-e gátat szabni a Fidesz erőpolitizálásának. (Vona Gábor Jobbik-politikus, Zalai Hírlap, 2014. szeptember 13.)

A négyszáz méter háromszáznál kezdődik. (Kovács Dusán volt négyszáz gátas bajnok, Eurosport TV, 2015. június 21.)

Egyszer minden gát átszakad. (Vas András kaposvári újságíró, Sonline.hu, 2016. április 27.)

Gyurcsány Ferenc személye gátja a kormányváltásnak. (Botka László szocialista miniszterelnök-jelölt, Magyar Távirati Iroda, 2017. május 30.)

Ha belépek valahová, ott én dolgozom a legkeményebben. (Szűcs Valdó gátfutó bajnok, Nemzeti Sport, 2020. március 14.)

Csodát tett az orrunk szeme láttára. (Székely Dávid vagy Vásárhelyi Tamás újságírók Sydney McLaughlin 400 gátas világcsúcsáról, M4Sport, 2022. július 23.)

Papp Sándor Zsigmond Erdélyből települt át. Az itteni sajtóban leginkább a rövid írásaival van jelen. Nemrégiben Bécsbe költözött, és a hazadolgozó tárcaíró onnan küldte azt a gondolatot, amely pontosan jellemzi a faramuci helyzetét: „Forintot keresek és eurót költök.” (Népszava, 2022. november 22.) Mondata telitalálat.

A következő tárcájában a magyarországi sajtó hírgyártásával foglalkozott, és arra jutott, hogy „Nem Orbán kezdte el a hatalom ezen ágának erodálását, a politikai befolyás megteremtését és növelését, de ő fejlesztette tökélyre.” Okfejtéséből elfogadható, hogy amire Orbánék elszánták magukat, az benne volt a korábbi kormányok médiapolitikájában is. Igen ám, de amit Antallék, Hornék és Gyurcsányék gondoltak a nyilvánosságról, azt szemérmesen valósították meg. Mintha szégyellték volna, hogy a nyilvánosság eszközrendszerét, a médiát politikai céljaiknak akarják alárendelni. Ez nem is mindig sikerült nekik.

A nyilvánosság össze- és egybehangolását, amelyet gleichschaltolásnak nevezünk, Orbán kétségkívül gátlástalanul (féktelenül) fejlesztette művészi tökélyre. De ha az olvasó átnézi a bejegyzésem utáni összeállítást, azzal szembesül, hogy az újságokat, a rádiókat és a tévéket a Kádár-rendszer is a politikai hatalom szerves részének tekintette. Ezzel magyarázható, hogy az MSZMP agitációs és propaganda osztályának vezetője immár nyugdíjas korában leszögezte: a média azért nem válhatott önálló hatalmi ággá, mert ők bizony eszközként tartották számon.

Ha tehát Papp Sándor Zsigmond azt írja, hogy Orbán „kezdte el a hatalom ezen ágának erodálását”, akaratlanul is ama álláspontot teszi magáévá, mely ellen írta a cikkét. Az ügyetlen szóhasználat elfedi azt, hogy a nyilvánosság világhálóval kiegészített eszközrendszere sokak szemében önálló hatalmi ág benyomását kelti. A jelenlegi kormányzat szívós munkával maga alá gyűrte a törvényhozást és az igazságszolgáltatást, ezzel a két hatalmi ág ellenőrző funkciója minimálisra csökkent. E szerepet átmenetileg látja el helyette a média ellenzéki része.

Ebből viszont nem következik, hogy önálló hatalmi ág volna, bár elismerem, hogy ez a látszat. Nem várom el a bécsi magyar közírótól, hogy felismerje a mélyen rejlő szakmai összefüggést. Az elgondolkoztató tárcáit forintért közlő szerkesztőségtől azonban elvárható, hogy a megjelenés előtt vegye észre a szerző eszmefuttatásával ellenkező szóhasználatot.                

Tíz mondat a médiáról

Amikor a sajtót kollektív hatalmi szervből a negyedik hatalmi ággá minősítik át, akkor a politikusoknak a nyilvánosságtól való irgalmatlan félelme nyilvánul meg. (Dlusztus Imre szegedi újságíró, Népszabadság, 1990. május 22.)

Ahhoz, hogy a sajtó valóban a negyedik hatalmi ágazat legyen, egy bizonyos közszolgálatot kell ellátnia. (Antall József miniszterelnök, Magyar Nemzet, 1990. június 6.)

A sajtó politikai hatalomként viselkedik. Képes pártokat fölemelni, pártokat letaszítani, személyiségeket népszerűsíteni és sárba taposni. (Szűrös Mátyás szocialista politikus, Reggeli Délvilág, 1993. november 30.)

Sem a civil szervezetek, sem a sajtó nem tartozik az államhatalmi ágak sorába, hiszen nem gyakorolnak közhatalmat. (Latorcai János KDNP-politikus, Magyar Nemzet, 2010. augusztus 7.)

A sajtó nem tartozott a hatalmi ágak közé, hanem eszközként tekintettünk rá. (Lakatos Ernő, az MSZP KB agitprop osztályának volt vezetője, Hetek, 2013. február 2.)

Mintha a média egy része függetlenítené magát a pártoktól, és kezd úgy viselkedni, mintha a média hatalmi ág volna. (Fiala János műsorvezető, ATV, 2019. november 9.)

Amennyiben negyedik hatalmi ágként határozzák meg a médiát, úgy - mint bármilyen hatalmat - korlátozni és ellenőrizni kell. (Demeter Szilárd Fidesz-politikus, Origo.hu, 2020. június 25.)

A médiát tekinthetjük a negyedik hatalmi pólusnak. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, Azonnali.hu, 2021. július 19.)

A média mint a negyedik hatalmi ág. (Huszár Viktor, a Megoldás Mozgalom alelnöke, ATV, 2022. február 4.)

Persze nem Orbán kezdte el a hatalom ezen ágának erodálását, a politikai befolyás megteremtését és növelését, de ő fejlesztette tökélyre. (Papp Sándor Zsigmond közíró, Népszava, 2022. december 6.)

Hajós Andrást a legjobb publicisták között tartanám számon, ha közírónak vélné önmagát. Ő azonban többre vágyik, vagy a publicistaságot kevés pénzzel kecsegtető elfoglaltságnak tartja. Ritkán ír cikket, de ha médiaszemélyiségként ad interjút, ráadásul jó újságírót fog ki, akkor kiderül róla, hogy figyelemre méltó gondolatai vannak. Néhány napja például ezt találta mondani: „Akinek stróman kell, az nem szabad ember.”

Okfejtéséből kibontakozik, hogy azokra gondolt, akik közpénzekből szedték meg magukat, de a vagyonukat más nevére íratták. A stróman egyébként német szó, a Stroh szalmát jelent, a Strohmann pedig szalmabábút, ha úgy tetszik: madárijesztőt. Mint annyi kifejezés, ez is osztrák közvetítéssel jutott el hozzánk. Magyar változata az aladár, kis a-val. A Függetlenség című lap 1944. június 4-én, tehát még hónapokkal a nyilas hatalomátvétel előtt közölt cikket Tisztázzuk az új gazdasági fogalmakat! címmel. A strómanról meg az aladárról ezt írta a névtelen szerző: „A keresztény gondolat árulója…, aki semmit sem törődött azzal, hogy a reá bízott vállalat szellemében keresztény legyen.”

A cikk előzménye, hogy az 1939-es, második zsidótörvény kiszorította a gazdasági életből a vállalkozók egy részét. Akik keresztény ismerős, barát nevére íratták a javaikat, hogy mentesüljenek a jogszabály hatálya alól. Sokuk nem kapta vissza a vagyonát. Vagy azért, mert nem élték túl a második világháborút, vagy pedig azért, mert a stróman mégse bizonyult a barátjuknak. A strómanok és az aladárok néhány évtizednyi szunyókálás után a rendszerváltással együtt tértek vissza a közéletbe. Az aladárság elszakadt a vallási megkülönböztetéstől, és immár a strómanság enyhébb változatát jelentette. Leginkább politikai mutyira utalt.

Szociálliberális aladárnak vélem Tocsik Márta ügyvédet, a Fidesz-oldalról pedig az adóssághalmozó cégek eltüntetésével jeleskedő Schlecht Csabát. Nekik még nem volt különösebb hasznuk az aladárságból, ellentétben a 2010 utáni hatalomgyakorlás haszonélvezőivel. A bejegyzésem utáni összeállításból kiviláglik, hogy az értelmezők Mészáros Lőrincben látják a mintapéldányt. A miniszterelnök felcsúti osztálytársa jelenleg Magyarország leggazdagabb embere 480 milliárd forintra becsült vagyonával. Akkor figyeltem föl rá, amikor családunk erdélyi faluja, Erdőhegy körül 2,7 milliárd forintért vásárolt 1290 hektárnyi földet Pél, Zerind, Székudvar és Kisjenő határában.

A hatalmon lévők tevékenységét fürkésző sajtóban úgy kapta a jelentésváltozáson átesett kifejezést, hogy a riporterek a strómanság kevés bizonyítékával álltak elő. A hajdani osztálytársak közti gazdasági kapcsolat feltárása egyelőre a publicisztikai vélemények szintjén rekedt.   

Tíz mondat a strómanról

Úgy vélem, ő Orbán Viktor egyik strómanja. (Debreczeni József publicista Mészáros Lőrincről, ATV, 2013. november 14.)

A stróman vagy aladár olyan nem zsidó családtag, ismerős vagy barát, akinek a vállalatot, boltot, üzemet papíron a nevére írták, így a cég mentesült a zsidótörvények hatálya alól. (Bihari Dániel újságíró, 24.hu, 2016. május 5.)

Ma már strómannak lenni majdhogynem dicsőség. (Holoda Attila hajdúszoboszlói alpolgármester, energetikai szakértő, Hír TV, 2017. május 2.)

A stróman elég divatos kifejezés lett Magyarországon. (Lakner Zoltán politológus, ATV, 2017. május 3.)

Mészáros Lőrincet nem lehet jogerősen strómanolni. (Komlódi Gábor ügyvéd, ATV, 2018. július 26.)

Nyilván nem strómanja senkinek. (Torkos Matild újságíró Mészáros Lőrincről, Magyar Hang, 2019. augusztus 9.)

Orbán Viktor felcsúti, strómanszerű cimborája. (Marnitz István újságíró Mészáros Lőrincről, Népszava, 2020. június 23.)

Mészáros Lőrinc egy stróman. Csupán papíron birtokolja és irányítja azt a hatalmas céghalmazt, ami a neve alatt fut. (Sleisz Ádám villamosmérnök, Azonnali.hu, 2020. június 26.)

Ha vannak még értékei, akkor azokat is a strómanjainál tartja. (Lendvai Ildió szocialista politikus Orbán Viktorról, Facebook.com, 2021. június 30.)

Akinek stróman kell, az nem szabad ember. (Hajós András műsorvezető, Válaszonline.hu, 2022. november 28.)

Amikor a Simicska-féle Hír TV-ben dolgozott, működése nem hagyott mély nyomot az emlékezetemben. Egy arc a miniszterelnökkel szakító gazdasági háttér-ember médiavállalkozásából. Amióta az ATV-ben dolgozik, tájékozott, jól beszélő újságíró benyomását kelti. Helye van A nap híre című műsorban. Avatása december 2-án következett be. Vele is megtörtént az, ami minden élő adásban megnyilvánuló műsorvezetőt utolér: olyasmit mondott, amit már nem lehet visszaszívni.

Természetszerűleg az energiaválság került szóba, és a stúdió légterében csak úgy röpködtek az idegen kifejezések, az elmélyülést imitáló megjegyzések. Bodacz Balázst is elkapta a hév, és ezt találta mondani: „Az amerikai elendzsi olcsóbb, mint ami egyébként a holland tétéef vezeték…” A három pontot azért tettem ki, mert a gondolatmenet vége hangzavarba fulladt. Azért megpróbálom lefordítani. Az angolosan kiejtett betűk közül az LNG (Liquefied Natural Gas) mögött a cseppfolyósított földgáz rejlik, a TTF (Title Transfer Facility) mögött pedig a holland gáztőzsde.

E kifejezéseket előbb-utóbb megtanuljuk, a jelek ugyanis arra utalnak, hogy huzamosabb ideig élünk velük együtt. De most, az ismerkedés kezdetén egy műsorvezetőnek aligha kellene szakismeretben versenyezni a beszélgetőpartnerekkel, inkább vissza kéne őket fogni. Közös szakmánk, az újságírás egyik sajátossága, hogy ami a nyilatkozók számára magától értetődő, az a médiafogyasztóknak korántsem evidens. Ilyenkor hatásosabb és rokonszenvesebb, ha kedvesen figyelmeztetjük a politikust, politológust vagy újságírót, hogy lehetőleg magyar szavakkal és minél egyszerűbben fejtsék ki azt, ami megnehezíti az életünket.

Például Holoda Attila oroszul, angolul és franciául jól, magyarul pedig remekül beszélő olajmérnök, a MOL eurázsiai részlegének volt igazgatója, az első Orbán-kormány energetikai államtitkár-helyettese. Ha december 2-án ő ült volna az ATV stúdiójában, a felkészültségéből telt volna arra, hogy eligazítson bennünket a csőből folyó és a tanker belsejébe préselt gáz, valamint az árképzés rejtelmeiben. De Bodacz Balázs olyan vendégeket fogott ki, akik felkészültnek igyekeztek mutatkozni. Kár volt versengeni velük. Még akkor is, ha a műsorvezető hangzavarba fulladt eszmefuttatása nem mérhető össze tíz év termésével: a bejegyzésem utáni összeállításban olvasható elszólásokkal.           

Tíz mondat műsorvezetőktől

Nem nagyon szeretem, ha nem én beszélek. (Kálmán Olga, ATV, 2012. december 17.)

Ateista vagyok, hála istennek. (Jáksó László, RTL II., 2015. április 19.)

Az a lényeg, amit most akart mondani. (Havas Henrik, ATV, 2016. március 5.)

A kormány a mi sajátos G-pontjainkat birizgálja. (Pikó András, Klubrádió, 2017. január 16.)

Lemondott professzor emirátusi címéről. (Holló Márta Vajda Mihály filozófusról, aki Putyin díszpolgársága miatt lemondott professzor emeritusi címéről a debreceni egyetemen, ATV, 2017. szeptember 4.)

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a vezetőm… a vendégem. (Velkovics Vilmos, Echo TV, 2018. december 3.)

Ne is reménykedjék, hogy végig tudja mondani! (Farkas Erika, Magyar Rádió, 2020. január 22.)

Elmegy a füle mellett, ami elhangzik Hadházy Ákos tollából? (Fiala János Tóth Csaba szocialista országgyűlési képviselőhöz, 168.hu, 2021. február 17.)

Mostanában sose úgy alakul, ahogy elterveztem. (Szöllősi Györgyi, ATV, 2021. október 14.)

Csodát tett az orrunk szeme láttára. (Székely Dávid vagy Vásárhelyi Tamás Sydney McLaughlin amerikai futónő 400 gátas világcsúcsáról, M4Sport, 2022. július 23.)

 Hadházy Ákos bicskája beletört a saját pártjába. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, ATV, 2018. április 5.)

Hadházy játssza a felrúgott focistát. (Sallai R. Benedek LMP-politikus, Facebook.com, 2018. április 15.)

Önkéntes ügyészt játszik. (Puzsér Róbert publicista, Magyar Hang, 2018. július 20.)

Ha az ilyen kemény harcosokat nem képes integrálni az ellenzék, aligha várhatunk tőle többet, mint amit eddig művelt. (Fábri Ferenc sajtólevelező, Vasárnapi Hírek, 2018. október 6.)

A korrupció elleni harc védőszentje. (Fekete-Győr András Momentum-politikus, Újnépszabadság.com, 2021. február 15.)

Hadházy úgy váltogatja a pártjait, mint más az alsógatyáját. (Tóth Csaba szocialista politikus, 168.hu, 2021. február 17.)

Hadházy Ákos az ellenzék ellenzéke. (Török Gábor politológus, InfoRádió, 2022. június 9.)

Hadházy Ákos lódoktor és ellenzéki mutatványos. (Pilhál György újságíró, Magyar Nemzet Online, 2022. szeptember 28.)

A gerillákat nem szokták szeretni a reguláris hadseregekből. De gyakran motorjai a győzelemnek. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, 2022. november 4.) 

Hadházy Ákos mégsem helyettesítheti egyedül az egész parlamenti ellenzéket. (Dési János újságíró, Klubrádió, 2022. december 5.)

Természetesen az olvasónak. Olyannyira, hogy kollégám, Ágoston Hugó ezt írta róla: „Őfelsége, az olvasó.” Sokáig azt hittem, hogy alkotmányos monarchiában élünk, de nemrégiben egy több mint két évtized előtti vitát böngésztem, amelyben a liberális napilap munkatársa, Szále László elgondolkoztató mondatot vetett papírra. Szerinte „A cenzor is húz, a szerkesztő is. A cenzor a hatóság, a szerkesztő az olvashatóság érdekében.” (Magyar Hírlap, 2000. július 13.)

Azt mondta ki, amit sejtettem, ám képtelen voltam ilyen tömören megfogalmazni. Hát persze, hogy uralkodónk az olvasó, de mit tudunk róla. Azt, amit a szociológusok pedzegetnek? Vagy azt, amit író-olvasó találkozókról, olvasólevelekből, mostanában kommentekből szedtünk össze? 1967 óta vagyok szerkesztő. Diák-folyóiratnál kezdtem, és diák-portálnál fejeztem be, közben leginkább hetilapokat szerkesztettem. Körülbelül húszezer kéziratot olvastam, ebből 14 ezret médiatanárként, másfél ezret Bodor Pál diurnusaiból, a többit pedig íróktól, újságíróktól. Hát nem én voltam ama olvasó, akinek a befogadó készségéről, ízléséről, világnézetéről a legtöbbet tudhattam meg?

De vajon mások miként vélekednek az olvasókról? A bejegyzésem utáni összeállításból kirajzolódik, hogy azokról, akik a Kádár-korszakban megtanultak a sorok között olvasni. A publicisták az ő kedvükért tanultak meg a sorok közé írni. Aztán jött a rendszerváltás, és a publicisták egyre inkább azt írták meg, amit éreznek. Mellőzték a metaforákat (a sűrített hasonlatokat, a képes beszédet), durr bele a képébe alapon fejtették ki az álláspontjukat. Akadt is olyan miniszter, aki már-már eltemette a sorok közti üzeneteket, amelyeket azonban a 2010 utáni hatalomgyakorlás „jóvoltából” az olvasók újra kezdtek kapiskálni.

Itt tartunk most. Változatlanul keveset tudunk az olvasókról, ám azt azért megértettük, hogy leszoktak a szerkesztett tartalmakról. Átszoktak a közösségi oldalakra, ahol nincs szerkesztő, ha csak Mr. Algorítmust nem tekintjük annak. De ha nincs két lábon járó ízlésszűrő, akkor nemcsak e sorok írója mondhatja magáról, hogy én vagyok őfelsége, az olvasó, hanem mindenki.

Tíz mondat az olvasókról

Sok lapra kevés olvasó jut. (Fodor Gábor kulturális miniszter, Vasárnap, 1994. augusztus 21.)

A sajtóhiba mindig örömet okoz az olvasónak, mert egy pillanatra okosabbnak érzi magát. (Kvári Sinkó Zoltán veszprémi újságíró, Napló, 1995. október 13.)

A magyar olvasókat az különbözteti meg az amerikaiaktól, hogy a sorok között is tudnak olvasni. (Torgyán József mezőgazdasági miniszter, Magyar Narancs, 2001. július 19.)

A szabad sajtó korában az olvasónak már nem kell rejtett üzenetet keresnie a sorok között. (Magyar Bálint oktatási miniszter, Lapkiadás, 2004/ november)

Ma már az olvasó az újságot inkább nézi, mint olvassa. (Rózsa Gyula újságíró, Népszabadság, 2011. március 3.)

Akik vezetik az országot, nem olvasnak újságot. Vannak jól fizetett újságolvasó munkatársaik, akik elmondják nekik, amit hallani szeretnének önmagukról. (Odze György író, Facebook.com, 2015. július 27.)

Az online-nal sok olvasót lehet találni, és kevés pénzt szerezni. (Pallagi Ferenc újságíró, ATV, 2016. november 3.)

A sajtó szolgáltatás ugyan, de nem a politikusoknak szól, hanem az olvasóknak. (Szele Tamás újságíró, Zóna.hu, 2019. december 10.)

Ameddig van olvasónk, nem túl lényeges kérdés, mennyire nehezíti meg életünket a kormány. (Lukács Csaba újságíró, Magyar Hang, 2021. július 30.)

Őfelsége, az olvasó. (Ágoston Hugó marosvásárhelyi újságíró, ÚjHét.com, 2022. november 16.)

A legutóbbi napokban Orbán Viktor dollározott, Gyurcsány Ferenc orbánozott, Dobrev Klára uniózott, Lendvai Ildikó rendszerelt, Karácsony Gergely pedig újságolt. Lefülelt mondatok.

Esetleg fasiszta? (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök Orbán Viktorról, Facebook.com, november 26.)

Orbán a nyakába akasztott sállal kettétörte a Kisantantot. (Raffay Ernő történész, YouTube.com, november 27.)

Akinek stróman kell, az nem szabad ember. (Hajós András műsorvezető, Válaszonline.hu, november 28.)

Az ellenzéki pártok szedett-vedett csapatokban vannak. (Jakab Péter volt Jobbik-politikus, Klubrádió, november 28.)

A politika elvek képviselete. (Csizmadia Ervin politológus, ATV, november 29.)

Kényelmes a politikai ellenfelet lekommunistázni vagy lefasisztázni. (Karsai László történész, Klubrádió, november 29.)

Lehet, hogy Orbán Viktor nem fasiszta, de évek óta fraternizál ezzel a hanggal. (Tamás Ervin újságíró, Blog.hu, november 30.)

A hatalmi érdekek kiszolgálása nem keverendő össze az újságírással. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, Facebook.com, november 30.)

Ebbe az országba akkor érkeznek uniós pénzek, ha kormányváltás lesz. (Dobrev Klára DK-politikus, árnyék-miniszterelnök, ATV, november 30.)

Orosz kémek vannak a NATO-ban, és magyarul beszélnek. (Bartus László újságíró, Amerikai Népszava, december 1.)

Az Európai Parlament inkább ugat, mint harap. (Lattmann Tamás nemzetközi jogász, ATV, december 1.)

Semmit róluk nélkülük. (Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő, Magyar Narancs, december 1.)

A média sokszínű, szabadon gyülekezhetünk, írhatunk, beszélhetünk. (Pilhál Tamás újságíró, Magyar Nemzet Online, december 1.)

Nem adták oda a pénzt az országnak, viszont odagurították a dollárt a baloldalnak. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, december 2.)

Nem sok szülő fogja lenyelni, hogy a Parlamentben melegebb van, mint az iskolában. (Nagy Ervin színész, Magyar Hang, december 2.)

Egyelőre nem produkál túl combos számokat a csatorna. (Presinszky Judit újságíró a DK online tévéjéről, Telex.hu, december 2.)

Ha sajtópert indít ellenünk, azzal csak egy dolgot bizonyít, hogy mégiscsak sajtónak tekint minket. (Varga Ádám újságíró Karácsony Gergelyről, PestiSrácok.hu, december 2.)

Egy pertől még nem lesztek sajtó, akárhogyan rágalmaztok. (Szele Tamás újságíró, Facebook.com, december 3.)

A rendszer falai állnak, de rések nyíltak bennük. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Népszava, december 3.)

A lényeg az, hogy egy ember dönt, a többi igazodik. (Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász, HírKlikk.hu, december 4.)    

Orbán Viktor szuverén államot épített. Magának. (Lehoczki Noémi publicista, Mérce.hu, december 4.)

Ha a miniszterelnök péntek reggeli interjújáról tűnődöm, nem sietem el a nyilvános morfondírozást. A rádió mellett meghallgatom ugyan, sőt cédulázom is a legfontosabb megállapításokat. Mégis megvárom, hogy a kommunikációs stáb elvégezze a munkáját, és amit hallottam, az összehasonlítható legyen a Miniszterelnök.hu-n megjelenő, jegyzőkönyvi hitelességű leirattal. 

Közben persze napvilágot látnak a nem föltétlenül rokonszenvről árulkodó bejegyzések. Ezúttal szinte minden berzenkedő ugyanazt emelte ki Orbán Viktor gondolatmenetéből. Kétféleképpen idézték. Vagy így: ’Kénytelen-kelletlen belátjuk, hogy Ukrajnát segíteni kell.’ Vagy pedig így: ’Magyarország kénytelen-kelletlen belátja, hogy Ukrajnát segíteni kell.’ A második változatra azért van szükség, hogy az értelmezők hozzáfűzhessék: Orbán megint azonosította magát az országgal.

Mindezt bárki megteheti - valamelyik közösségi médiumban, például a fészbukos üzenőfalán. Még az újságírókat se hibáztatom, ha egyik vagy másik címmel hívják föl a figyelmet a miniszterelnöki rádióinterjúra. Ilyenkor azonban nem szabad kitenni az idézőjelet, Orbán ugyanis nem ezt (nem így) mondta. Nyilvánvaló, hogy a „kénytelen-kelletlen” szívből jött, de mint a bejegyzésem utáni összeállításból kiderül, az élő adás hevében összetett mondat kerekedett. Ha tehát elemezni akarjuk a kormányfő mondandóját, két idézőjel közé csak azt tehetjük, amit valójában mondott.

A tehátról jut eszembe, hogy a miniszterelnök pénteken reggel 24-szer mondta ki, hogy tehát. E beszélgetések 7.33-tól 7.59-ig tartanak, Orbán tehát 26 perc alatt percente ugyanazt a szót ismételgette. (Néhány másodpercig a műsorvezető is beszélt.) Márpedig ha országunk első embere annyira ragaszkodik ahhoz, hogy az okot és az okozatot egy szóval összekösse, akár  választékosabbá is tehetné az okfejtését. Olykor használhatná azt is, hogy azaz, egyszóval, ennélfogva, ergó, eszerint, ezért, így, ilyenformán, következésképpen, következőleg, vagyis.

Még egy megjegyzés a miniszterelnöki interjúhoz. Miközben a nyilvánosság első számú kedvezményezettje megdicsérte a hiányzó pénzért harcoló stábját, élén Navracsics miniszterrel, munkatársait a „siserehad” kifejezéssel jellemezte. A Magyar szókincstár szerint a siserehad gyülevész népséget jelent.    

Tíz mondat Orbán Viktortól (Magyar Rádió, 2022. december 2.)

Tehát Európa levágta magát, vagy a napokban folyamatosan vágja le magát az oroszokkal való gazdasági együttműködésről.

Magyarország eddig mindig elérte a saját nemzeti céljait, vagyis mentesítettük magunkat az embargó ténye alól.

Ha Oroszországból nem hozhatunk olcsót, máshonnan kell hozni, az meg drágább.

/A Covid utáni helyreállítási alapról és a brüsszelitákról/ Nem adták oda a pénzt az országnak, viszont odagurították a dollárt a baloldalnak.

A választók éppen azért szeretik a demokráciát, mert ők mondják meg, hogy milyen kormányok és milyen adópolitikát ígérő kormányok kerülnek hatalomra egy-egy országban. 

A magas energiaárak miatt évente elveszítünk legalább 10 milliárd eurót. Az 4000 milliárd forint! Ha ez nem volna, ezt az összeget oda tudnánk adni béremelésre, nyugdíjra, fejlesztésekre, pedagógus béremelésre, egészségügyi beruházásokra, szóval arra, amire Magyarországnak igazán szüksége volna.

Most egyszerűen kirepítik az országból ezt az összeget, és ezt elő kell teremteni.

Egy siserehad dolgozik a tárgyalások során azért, hogy Magyarország jó pozíciókat érhessen el.

Ha már itt vagyunk, ahol vagyunk, Magyarország kénytelen-kelletlen, de belátja, a saját gazdasági nehézségei ellenére is belátjuk, hogy Ukrajnát segíteni kell.

Itt nem átmeneti, egy-két éves válságot kell kezelni, hanem föl kell építeni egy teljesen új gazdasági modellt.