A Népszava tegnapi számában figyelemre méltó cikk jelent meg a május 26-án esedékes uniós választásról. Markotay Csaba számba vette, vajon az ellenzéki pártok képesek lesznek-é ellenőrizni a voksolást. Szerinte a pártok elvileg „több mint 180 ezer” aktivisták küldhetnének a 10277 szavazókörzetbe. 10285-ről tudtam ugyan, lehetséges azonban, hogy az ő száma is hiteles.

A különbség valószínűleg abból adódik, hogy a tavaly megrendezett országgyűlési választás óta néhány körzet határát lakosságfogyás okán (vagy ürügyén) átszabták. Elfogadható a 10227, ebből viszont kétségkívül ama következtetés vonható le, hogy az uniós választáson induló kilenc párt a hatályos törvény szerint két-két számlálóbiztost küldhet a körökbe, vagyis 184986-ot. Márpedig ennyi hadra fogható pártaktivista nincs az országban. A reális cél tehát az lehet, hogy legalább egy biztos jusson minden szavazókörbe. Igen ám, de ezt is csak úgy valósíthatják meg az ellenzéki pártok, hogy bár külön-külön méretik meg magukat, mégis alkalmi szövetséget kötöttek arra, hogy közösen próbálják ellenőrizni az összes szavazókört.

A jelenség azért foglalkoztat, mert az a benyomásom, hogy a számlálóbiztosokról közre adott számok érzékeltetik leginkább egy párt szervezettségét. Nos, az előző uniós választáson, 2014-ben a Fidesz-KDNP 14802 számlálót küldött a szavazókörökbe. Az MSZP 5685-öt, a Jobbik 5467-et, a DK 1266-ot, az LMP 56-ot. A menekültkvótáról rendezett 2016-os népszavazáson a Fidesz-KDNP 13361-et, az MSZP 3811-et, a Jobbik 170-et. Tavaly pedig, az országgyűlési választáson a Fidesz-KDNP 15748 küldöttel képviseltette magát a szavazókörökben, az MSZP-Párbeszéd 5642-vel, a DK 2198-cal, az LMP 463-mal, az Együtt 221-gyel, a Momentum 39-cel, a Munkáspárt 17-tel és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 16-tal.

Ha a tavalyi listából kivesszük az időközben megszűnt Együttet, illetve a Munkáspártot, amely nem nyilvánította magát ellenzékinek, akkor összesítve 16201-et kapunk. Többet, mint a két kormánypártnál. Ez az idén némi bizakodásra adna okot, ha közben nem derült volna ki, hogy a Fidesz-KDNP 20 ezer aktivistával vágott neki az uniós kampánynak. Ráadásul a Népszava megírta a mai számában, hogy a holnapi határidő előtt az ellenzéki pártok 1500 delegátust tudhatnak a magukénak. Az eredmény még nem végleges, annyi azonban máris sejthető, hogy a részleges összefogásból aligha telik a szavazókörönkénti egy ellenzéki számlálóbiztosra.  

A fekete öves tárgyaló leszerelte a felsőoktatást. Most ugyanezzel próbálkozik a közoktatásban is. (Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének Somogy megyei ügyvivője, Sonline, 2016. február 11.)

Palkovics államtitkár a legzseniálisabb egyeztető. Bármit bármikor le tud szerelni kis kerekasztalozással. (Pokorni Zoltán Fidesz-politikus, volt oktatási miniszter, 444.hu, 2018. november 28.)

Palkovics nem tartozik az egybites fideszes pártkatonák közé. (Ónody-Molnár Dóra újságíró, 168 Óra, 2019. január 24.)

Mérnökből lett szenvedélyes verőlegény. (Bruck András író, Facebook.com, 2019. február 14.)

Ideje nagy részét azzal tölti, hogy levezényelje a Magyar Tudományos Akadémia kivéreztetését. (Keller-Alánt Ákos újságíró, Magyarnarancs.hu, 2019. február 15.)

Az az ambíciója, hogy ő az a nagy ember, aki a magyar kutatást felvirágoztatta. (Pálinkás József atomfizikus, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, az Orbán-kormány volt minisztere, Pátria Rádió, 2019. február 16.)

Palkovics úr kiváló mérnök. (Lovász László matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Népszava, 2019. február 19.)

Mindent elintéz, amit nem kellene. (Odze György író, Facebook.com, 2019. április 27.)

Tudományfelszámolási miniszter. (Kardos András esztéta, Facebook.com, 2019. május 6.)

Palkovics egy végrehajtó. (Radnóti Sándor esztéta, ATV, 2019. május 14.)

Tegnap este Bajáról busszal jöttem vissza Budapestre. Majd’ minden településnél megállt, így az út háromórásra sikeredett. Közben áthaladtunk a szülőfalumon és a közeli kisvároson is, ahová a múlt század ötvenes éveiben költöztünk. Emlékek sorjáztak bennem, majd óhatatlanul háttérbe szorította őket a friss élmény: az érettségi találkozó hangulata.

Kiszorultunk a megyeszékhelyről, ahol leérettségiztünk. A tanáraink egy kivételével már nem élnek, az osztályfőnökünk pedig fájós térddel nem mozdul ki Kecskemétről. Huszonegy osztálytársam közül kilenc meghalt, ketten külföldön élnek, ketten sztrók és gyomoroperáció miatt nem jöhettek el. Osztályunk Baján letelepedett tagja, egy nyugállományú ezredes vette kézbe az irányítást, és a szűkebb pátriájában szervezett találkozót. A malomból átalakított étterem különszobájában ettük a városról elnevezett halászlét, és hosszú idő után végre kibeszéltük magunkat.

Aligha illene e mégiscsak szakmai rovat profiljába, ha egy érettségi találkozóról számolnék be. Volt azonban valami, amely buszozás közben elgondolkoztatott. A bajai összejövetelt az különböztette meg a szokásos kecskemétiektől, hogy az asszonyok is jelen voltak, mi pedig a jelenlétükben visszafogtuk magunkat. Ez kommunikációs szempontból azt jelenti, hogy akaratlanul is figyelembe vettünk egy íratlan szabályt: ami számunkra magától értetődő, nem evidens azok számára, akik a gimnáziumi évek után csatlakoztak hozzánk.

Mi persze félszavakból is megértjük egymást, elvégre együtt éltük át ama négy esztendőt. Asszonyaink viszont csak kapkodnák a fejüket, ha az egyébként ártalmatlan diákcsínyekkel szórakoztatnánk őket. Vagy felhúznák a szemöldöküket, ha kiderülne, hogy életük társa milyen marhaságokat csinált a középiskolában. De van még egy kommunikációs tanulsága a tegnapi osztálytalálkozónak. A hölgyek jelenlétében úgy is moderáltuk magunkat, hogy nem használtunk durva, otromba, trágár szavakat, és nem hoztunk elő egymásra nézve kínos ügyeket.

Miközben elsuhant a táj előttem, azon tűnődtem a buszon, vajon a digitális korszakban mit lehetne hasznosítani eme tanulságból. Ha rajtam múlna, chipet építenék be az élettársakba. A parányi félvezető lehetővé tenné, hogy mielőtt álnéven föltennénk kommentünket a világhálóra, automatikusan elolvastatná hozzászólásunkat az asszonnyal. Az a feltételezésem, hogy életünk társa előtt a legtöbben nem vállalnánk a belőlünk kiáramló és keresetlen szavakkal megfogalmazott gyűlölködést.        

Sűrű hetet hagyott maga mögött a miniszterelnök. Megszólalt a nyilvánosság francia, olasz, osztrák, erdélyi fórumain. Akik itthon foglalkoztak vele, leginkább azt vették górcső alá, hogy Európa DNS-ének képzeli magát. Karikírozható megnyilvánulása egy francia filozófus közvetítésével jutott el hozzánk. Ezen az alapon persze ama interjúit is fenntartással kéne fogadni, melyekben nem hallhatjuk hitelesítő jellegű, torokköszörüléssel kísért orgánumát.

Legutóbbi gondolatai közül egy másikat emelnék ki, amelyet az osztrák Kleine Zeitung munkatársával osztott meg. A magyarul Kis Újságnak nevezhető lap 200 ezer példányban lát napvilágot, és előnye, hogy az interjút magyar származású újságíró készítette. Orbán Viktor jól tud ugyan angolul, a nemzetközi érintkezés nyelvén azonban ő sem képes annyira árnyaltan fogalmazni, mint az anyanyelvén. Az interjúhelyzet pedig azért fontos, mert az újságíró miniszterelnökünk találmányát, a 2015. május 19-én elhangzott illiberális demokráciát próbálta azonosítani az autokráciával. ("Az illiberális demokrácia magyarul teljesen jól cseng, angolul viszont úgy hangzik, mint egy vérvád.")

Az osztrák lap munkatársa szerint az autokrácia „a szabad médiát, a független igazságszolgáltatást és a szabad tudományt a politika befolyása alá vonja”. Majd ezt kérdezte Orbántól: „Erre gondol?” A válasz ez volt: „Igen.” S miközben az interjúalany helyben hagyta az értelmezést, azt is felvázolta, hogy az ő illiberális demokráciájának mivel kell szembenéznie. A „liberális hálózattal, amely civil szervezetekből, think tankokból, a médiából, baloldali értelmiségiekből, egyetemekből és politikusokból áll”.

Vajon az említett szervezetek és személyek csakugyan ennyire egységes és kívülről anyagilag-erkölcsileg támogatott hálózatot alkotnak? Nemmel válaszolnék, de van egy német kifejezés, amely arra sarkall, hogy eltűnődjek az Orbán Viktor fejében létező alakzaton. A gleichschalten azt jelenti, hogy egységesíteni, egybehangolni, és aligha tagadható, hogy a rendszer megszemélyesítője hajlamos gleichschaltolni, legalább gondolatban hálózattá tömöríteni a szerteágazó, elszigetelt, inkább egymással, mint a kormánypártokkal perlekedő ellenfeleit.

Sok mindent mondhatunk róla, de azt nem, hogy titkolná, kit-mit takarítana el az útból. Ezt nyáron, a tusványosi szabadegyetemen szokta bejelenteni. Most nem várt júliusig. Május 6-án jelentette be egy német nyelvű, nagy példányszámú kis újságban, hogy mire számíthatunk. A fránya déenesezés helyett eme menetrendet kéne értelmezni.          

A legutóbbi napok miniszterelnökök jegyében teltek el. Boross magyarkodott, Bajnai kormányozott, Gyurcsány orbánozott, Orbán pedig biológiázott. Lefülelt mondatok.  

Mészáros Lőrinc a kisvasút után nagyvasutat építhet. (Para-Kovács Imre publicista a Budapest-Belgrád sínpárról, hvg.hu, május 5.)

Magyarország tudományos teljesítménye nem jó. (Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Magyar Hírlap Online, május 6.)

Tudományfelszámolási miniszter. (Kardos András esztéta Palkovics Lászlóról, Facebook.com, május 6.)

Minden nyelvbotlásba beleköt a Fidesz. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, ATV, május 6.)

A Fidesz radikalizálódik. (Gémesi György gödöllői polgármester, volt MDF-politikus, ATV, május 7.)

Orbán Viktor végre azokkal köt szövetséget, akikkel eszmeszálak fűzik egybe. (Tamás Gáspár Miklós filozófus Salvini és Strache budapesti látogatásáról, Mérce.hu, május 7.)

Becstelen briganti vagy. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök Orbán Viktorról, Facebook.com, május 7.)

Európa DNS-e vagyok. (Orbán Viktor miniszterelnök, hvg.hu, május 7.)

Orbán távozása a mostani ellenzéki szereplőket is nagy eséllyel el fogja sodorni. (Vona Gábor Jobbik-politikus, Index.hu, május 8.)

Erős főnök, de nem mindenes. (Navracsics Tibor Fidesz-politikus, uniós biztos Orbán Viktorról, Azonnali.hu, május 9.)

Ha Magyarországon olyan elnöki rendszer lenne, mint Amerikában, Orbán Viktor már nem lehetne hatalmon, mert több mint nyolc éve kormányoz. (Heller Ágnes filozófus, Magyar Narancs, május 9.)

Lassacskán mindenki ott lesz, aki számít. (Tamás Ervin újságíró a budai Vár kormányzati belakásáról, 168 Óra, május 9.)

A jelenlegi magyar rendszer a tudás ellensége. (Róna Péter közgazdász, Népszava, május 10.)

A gondolkodó ember ne zászlók alatt masírozzon! (Lovász László matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Válaszonline.hu, május 10.)

Mi megpróbáltunk máshogy kormányozni. (Bajnai Gordon volt miniszterelnök, Kálmánolga.hu, május 10.)

Az ellenzék csak néhány kegyelemplakáton jelenhet meg. (Hadházy Ákos volt LMP-politikus a választási kampányról, hvg.hu, május 10.)

Ha mások lennénk, nem volnánk már a térképen sem. (Boross Péter volt miniszterelnök, Magyar Nemzet, május 11.)

O1DNS. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Népszava, május 11.)

Az elvtársak eldöntik, hogy melyik elvtárs indul Tarlós elvtárs ellen. (Puzsér Róbert publicista, budapesti főpolgármester-jelölt, M1, május 11.)

A szocializmust is addig építettük, míg össze nem dőlt. (Csepeli György szociálpszichológus, Facebook.com, május 11.)

Ötvenhat pontosan annyi van, ahányan részt vettek benne. (Szele Tamás újságíró, FüHü.hu, május 12.)

Orbánt miért brigantizta le Gyurcsány? című bejegyzésemhez sokan szóltak hozzá. Néhányan azzal védték a volt miniszterelnököt, hogy egy kampányszövegben önállóan is juthatott ama következtetésre, miszerint a jelenlegi miniszterelnök „becstelen briganti”.

Okfejtésüket úgy foglalnám össze, hogy a briganti bárkinek eszébe juthat, és ha a minősített személyiség tevékenysége okot ad rá, akkor a minősítő simán használhatja a becsületes helyett a becstelen jelzőt. Miért kellett volna kölcsön vennie Tarantino filmjének, a Becstelen brigantiknak a címét? Az érvelésnek akár még igazat is adhatnék, csakhogy van némi különbség köztem és a kommentelők között. Ők csupán a brigantis bejegyzést olvasták, én viszont írtam egy másikat is. Egy Párizsban élő magyar történész-szociológus megemlítette az őszödi beszéd talán leggyakrabban idézett mondatát, amely 2006. május 26-án hangzott el a szocialista képviselőcsoport zárt ülésén: „Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna. Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel meg este.”

Ehhez fűztem hozzá, hogy a mondatnak van történelmi előzménye. 1956-ban Örkény István írótól jegyzetet kért a Szabad Kossuth Rádió, és az ügyeletes bemondó által október 30-án felolvasott szövegben elhangzott eme mondat: „A rádió hosszú éveken át a hazugság szerszáma volt. Parancsokat hajtott végre. Hazudott éjjel, hazudott nappal, hazudott minden hullámhosszon.” A kommentelők feltételezésével ellentétben nem vádoltam plágiummal Gyurcsány Ferencet. Csupán arra hívtam fel a figyelmet, hogy nevére vett egy értelmiségi körökben ismert Örkény-mondást, ami egyébként a szállóigék világában megszokott jelenség. Hallunk egy mondatot, és a (digitális) kávéház törzsasztalánál addig formálgatjuk, amíg a szállóigévé faragott változatát egy közismert személyiség a nevére nem veszi.

Annyit mégis megjegyeznék, hogy ha a volt miniszterelnök két esetben is kísértetiesen hasonló mondatra ragadtatta magát, akkor talán mégsem érdemes a véletlenre hivatkozni. S ha már szóba hoztam a jelenlegi miniszterelnököt is, ő mintha ügyesebben válogatna az ütős mondatok tárházában. Úgy veszem észre, hogy kerüli a szállóigéket, amelyeket Alexander Bernát filozófus névhez kötöttségük miatt az értelmiség közmondásainak nevezett. Orbán Viktor szívesebben nyúl a közmondásokhoz, a nép szállóigéihez. Azoknak ugyanis nincs közismert szerzőjük.     

Sosem gondoltam volna, hogy a kinyílt lehetőségek közül mégiscsak ő volna a jobb Európa és Magyarország számára. (Orbán Viktor miniszterelnök Tusványoson, Hír TV, 2016. július 23.)

Orbán vátesz, Trump próféta. (Farkas György újságíró, 24.hu, 2016. november 9.)

Jobb hely lesz a világ az új amerikai elnökkel. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2016. november 11.)

Orbán egyáltalán nem lehet biztos abban, mi lesz Trump véleménye Magyarországról, amikor megtalálja a térképen. (Seres László újságíró, hvg.hu, 2016. november 11.)

Ahogy egykoron Roosevelt a rádió, Kennedy a tévé, Obama az internet, úgy Trump a közösségi média világának működését fordította a saját hasznára. (Gál J. Zoltán újságíró, Vasárnapi Hírek, 2016. november 12.)

Trump az amerikai Jelcin. (Veress Jenő újságíró, Népszava, 2017. június 10.)

Elődeit megveti, kortársait lenézi. (Charles Gati amerikai magyar politológus, Népszava, 2017. november 8.)

Királynak hiszi magát. (Frank Tibor amerikanológus, Klubrádió, 2017. december 27.)

Az Amerikai Egyesült Államokat is egy troll vezeti. Stumpf András újságíró (Hír TV, 2018. január 4.)

Trumpnál elég egyszerű bevágódni, csak hízelegni kell (Horváth Gábor újságíró, Népszava, 2019. május 3.)

Van nekünk egy ismeretlen ismerősünk. Regényeket ír Kondor Vilmos álnéven, és megteremtette a magyar krimit. A Budapest romokban című könyvében Gordon Zsigmond bűnügyi riporter a háború utáni Pesten nyomozgat. Az Oktogon környéki kávéházakban mozog otthonosan, de ha a külvárosban látogat meg bandavezéreket, magával viszi Zeker zászlóst is. A magyarul kitűnően beszélő amerikai tiszt Packard-kocsival jár, Lucky Strike-ot szív, oldalán revolver lóg, és a Szövetséges Ellenőrző Bizottságnál dolgozik.

Az író szerint a majd’ kétméteres, 110 kilós izompacsirta a vermonti egyetem hokicsapatában sajátította el a bodicseket, amelynek hasznát veszi a pesti csehókban is. Haslövéssel búcsúzik tőlünk, és Kondor Vilmos nyitva hagyja, vajon túléli-e, mert szükség lehet rá a regénysorozat következő kötetében is. Túlélte, 1999-ben találkoztam vele Szegeden, egy tudományos konferencián. George Gerbnerrel, a világhírű médiatudóssal átbeszélgettünk egy éjszakát az 1945/46-ban történtekről. Akkor még nem tudtam, hogy a XXI. században Zeker zászlósként bukkan föl egy krimiben.     

Nem volt több 190 centinél és 90 kilónál, ráadásul nem jogot tanult, hanem újságírást. Érettségi után, az első zsidótörvény évében menekítették ki a szülei Amerikába, ahol a hadsereg titkosszolgálatában hasznosította magyar, német és spanyol nyelvtudását. Fiala Ferenc nyilas újságíró szerint egyike volt ama „öt-hat magyarul is jól beszélő pesti fiatalembernek”, akik a megszállt Németország amerikai zónájában összeszedték a háborús bűnösöket. Gerbner hadnagy 1945-ben elmesélte egy pesti újságírónak, hogy ő tartóztatott le három volt miniszterelnököt: Imrédy Bélát, Szálasi Ferencet és Sztójay Dömét, de ő fogta el Hain Pétert, a „magyar Gestapo” és Kiss Ferencet, a Színészkamara vezetőjét is.

Október 4-től karácsonyig a mátyásfödi repülőtéren hetente egyszer leszállt a személyszállításra átalakított Douglas-bombázó. Alkalmanként 18 „országrontó brigantit” hozott a salzburgi gyűjtőtáborból. A korabeli filmhíradóban látható, hogy egy nyurga, egyenruhás fiatalember állt a kijáratnál, és csíptetős kartonra helyezett A/4-es papírlapról olvasta a fémlépcsőről lekászálódó foglyok nevét. 1946-ban is maradt Budapesten, az újságok társasági rovatában többször írtak a snájdig főhadnagyról, aki az Operettszínház primadonnájának csapta a szelet. Amikor visszahívták Amerikába, vitte magával a színésznőt is. A többi már a médiatudomány szerves része.

Orbán Viktor 1989-ben egyszer, 2004-ben szintén egyszer, 2006-ban ötször, 2009-ben pedig háromszor emlegette politikai ellenlábasát. Azóta egyszer sem. Gyurcsány Ferenc hatalomra jutása előtt háromszor, miniszterelnöksége idején tizenötször, a lemondása óta pedig százharmincegyszer emlegette Orbánt. Most még egyet tett hozzá. Kampányszövegében a jelenlegi miniszterelnökről kifejtette, hogy vele ellentétben ő nemcsak a saját vagyonáról számolt be a nyilvánosságnak, hanem a családtagok gyarapodásáról is.

A két milliárdos közül anyagi szempontból Gyurcsány hat őszintébbnek, okfejtéséből azonban megvastagított betűkkel emelkedik ki egy jelzős szerkezet. „Becstelen brigantinak” nevezi a politikai ellenlábasát. A briganti az olasz brigo (verekszik) szóból származik. Eredetileg rosszalkodó gyereket jelentett, ettől az értelmezéstől azonban a két magyar politikus esetében eltekintenék. Jelent még útonállót is, aki Gyurcsány értelmezése szerint nem a népi hősök közé tartozik, hiszen ami pénzt elvesz az utazóktól, azt megtartja magának. Ehhez jön a becstelen jelző, melyről beugrik Tarantino épp tíz éve bemutatott filmje.

A Becstelen brigantik sok pénzből leforgatott képzelgés egy Hitler elleni merényletről. Az ugyan nem felel meg a valóságnak, hogy amerikai kommandósok baseball ütővel a kezükben szolgáltattak igazságot a Harmadik Birodalomban, de van történelmi magva. 1943-ban az amerikai hadsereg titkosszolgálata kiválasztott néhány száz katonát, akik a nácik megszállta Európából érkeztek. Végigcsinálták a kommandós kiképzést, majd hármasával dobták le őket a saját országukban. A rádiós a központtal tartotta a kapcsolatot, neki nem kellett tudnia a helyi nyelvet. A másodiknak anyanyelve volt az adott ország nyelve, ő gyűjtötte az információkat, például azt, hogy mi történt a rokonaival, akiket bevagoníroztak a nácik. A harmadik nem volt zsidó, hanem a német hadsereg kiábrándult tagja, aki otthonosan mozgott a szűkebb pátriájában.

Rengeteg kárt okoztak a német hadseregnek, és aki megérte a háború végét, héttagú különítmény tagjaként szedte össze a háborús bűnösöket. Személyszállításra átalakított Douglas-bombázókon ők vitték haza az elfogottakat, hogy otthoni bíróság előtt feleljenek a gaztetteikért. Volt egy magyarországi különítmény is, amelyről holnap írnék. Addig is azon tűnődöm, vajon az amerikai zsidó különítményekről szóló film címe hogyan keveredett az Orbán Viktor vagyonát firtató kampányszövegbe.       

A politikusok hajlamosak ugyanarról a témáról más számokkal előrukkolni. Érdeklődési körömben, a nyilvánosság ügyében most először történt meg, hogy ugyanazt a számot hangoztatják. Tegnap este, az ATV egyik műsorában Szél Bernadett volt LMP-politikus 78 százaléknyira becsülte a kormánypártok túlsúlyát a médiában. Becsületére válik, hogy nem cifrázta tovább. Mi pedig tűnődhetünk, vajon hiteles-e a bűvös szám, amelyet egyébként egy médiakutató dobott be a köztudatba.

Urbán Ágnes a reklámpiacból vezette le. Szerinte a KESMA (a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány) 476 terméke viszi el a reklámtorta 40 százalékát. Hozzá adható még az alapítványhoz egyelőre nem csatlakozott, de szintén kormánybarát tv2 és Rádió1 24,1 százaléka. A 77,8 százalék úgy jön ki, hogy a közszolgálati rádió és televízió könyvelheti el a hirdetési bevételek 13,7 százalékot. Szél Bernadett visszafogottságát azzal magyarázom, hogy éppen nincs pártja. Akiknek ugyanis van, a hiteles számot a pártérdek szerint értelmezik.

A kormánypárti politikusok számára nyilvánvaló az ellenzéki médiumok fölénye. A következtetésük hamis, annyi azonban igaz belőle, hogy a darabszámra elenyésző arányú kormánykritikus orgánumok nem érhetik el ugyan a 78 százalékot, mindazonáltal számarányuknál jelentősebb mértékben befolyásolják a közvéleményt. Az ellenzéki politikusok szerint a kormánybarát médiumok tarolják a nyilvánosságot, Akadnak olyanok is, akik nem érik be a 78-cal, hanem eljutnak a 80, sőt 90 százalékig is. Eme értelmezés a reklámpiaci túlsúlyt és a hatékonysági egyensúlyt a darabszámmal helyettesíti.

Magyarországon körülbelül nyolcezer médiatermék létezik. Nincs az a kutató, aki képes volna megállapítani a kormányzati és az ellenzéki arányokat. Ha csak a közéleti jellegű orgánumokat vennénk figyelembe, akkor is több száz médiaterméket kellene górcső alá venni. Bár ez technikailag lehetséges, szakmailag mégis kétséges vállalkozás, előbb ugyanis meg kéne állapítani, mit jelent a közéleti jelleg. Milyen mértékben tekinthető például politikailag osztályozhatónak egy újság, amely családinak nevezi magát, noha a második oldalát átengedi kormánypárti sugalmazású szövegeknek, és elfogadja a kormányzati hirdetéseket?

Könnyebb a hatásfokot mérni, az elkönyvelt hirdetési bevételeket pedig elég összeszámolni. E két lehetséges közelítésmódból azonban a darabszámos arányra nem szabadna következtetni.