A közösségi oldalak ügyeletes szenzációja Orbán Viktor térdeplése a budai karmelita-kolostor erkélyén. Nick Vujicic végtagok nélküli prédikátor társaságában imádkozik, vagy legalábbis magába száll. Hívei erősnek tartják a fényképet, és rajonganak érte. Akik gyűlölik, képmutatónak vélik, és fölemlegetik, hogy bezzeg újdondász korában így biztatta országgyűlési frakciótársait: „Csuhások térdre, imához!”

Három évtizede gyűjtök szállóigéket, és megszoktam, hogy a könyvkiadók a kézirat elolvasása után listát helyeznek elém. Kérik, hogy nézzek még utána néhány „közismert” mondásnak, amelyeket elfelejtettem idézni. Közéjük tartozik a csuhás is. 2006-ban jelent meg az Orbán breviárium című kötetem, amelyből a kiadó hiányolta a csuhás szállóigét, 2012-ben pedig az Idéző című digitális kötet látott napvilágot, amelynek kiadója szintén szóvá tette, hogy nem írtam bele a miniszterelnök egyik legjellemzőbb mondását. Némi nyomozás után mindkétszer arra jutottam, hogy nem veszem föl Orbán Viktor megnyilvánulásai közé.

A „Csuhások térdre, imához!” a rendszerváltás utáni első országgyűlésben ütötte meg a képviselők fülét. A parlamenti jegyzőkönyv szerint Andrásfalvy Bertalan néprajz-kutató így utalt rá 1992. február 25-án: „Amikor a kereszténydemokrata oldalról valamilyen vallásos vagy az egyházzal kapcsolatos megnyilvánulás hangzik el, akkor itt, mögöttem a frakcióvezető elkiáltja: imához, vagy énekeljük el a Himnuszt.” Az Antall-kormány kulturális minisztere mögött a Fidesz frakciója ült, vezetőjét Orbán Viktornak hívták. Az országgyűlés legkisebb pártja polgárpukkasztó jelmondatokkal hívta föl magára a figyelmet, ezek egyike volt a csuhás is. Ha a kormánypárti KDNP valamelyik politikusa megszólalt, akkor kórusban csuháztak az ellenzéki Fidesz-képviselők.

Hiteles forrást nem találtam arra, hogy a frakcióvezető vezényelte volna a kórust. Amíg ilyen dokumentum nem tűnik föl, az Orbán pálfordulására utaló mondást szóbeszédnek, vándormotívumnak, városi legendának minősítem. Vagyis toposznak, amely az ógörög topikosz szóból származik. Az eredetileg helyet, nyilvános helyet jelentő kifejezésből idővel közhely, panel, klisé lett, amelyet hajlamosak vagyunk készpénznek venni, holott nincs értéke. Orbán Viktor szerintem is hatásvadász volt a miniszterelnöknek helyet adó Karmelita-kolostor Pestre néző erkélyén. Mostani megnyilvánulása azonban egyelőre nem hozható összefüggésbe egy 27 és fél év előtti eseménysorral.  

A legutóbbi napokban Gyurcsány és Orbán borkaizott, Kövér fideszezett, Schiffer ellenzékezett, Lendvai pedig köztársaságozott. Lefülelt mondatok.

Most jutott el százezrekhez, hogy ezek vizet prédikálnak, és bort isznak. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök a Borkai-ügyről, ATV, október 21.)

Táblás ház volt ma a legnagyobb fővárosi cirkuszban. (Simkó János újságíró Hadházy Ákos parlamenti akciójáról, Facebook.com, október 21.)

Azt veszem észre, hogy a baráti köröm átalakult emlék- és márványtáblákká. (Varnus Xavér orgonaművész, Hajdú Online, október 22.)

A Borkai-üggyel veszítette el a Fidesz a politikai szüzességét. (Komlódi Gábor ügyvéd, ATV, október 22.)

A Fidesz ösztönösen zseniálissá alakult képződmény. (Kövér László, az országgyűlés elnöke, Index.hu, október 23.)

Ha nem is megtölt, de bárhol képes megépíteni egy stadiont. (Herczeg Márk újságíró Orbán Viktorról, 444.hu, október 23.)

Elhitte, hogy mindent ő tud a legjobban, és csak zavarná a sok okoskodó. (Vajda Mihály filozófus Orbán Viktorról, 24.hu, október 23.)

Az alapállás itt az, hogy Magyarországon életjelet mutatott a demokrácia. (Simonyi András Amerikában élő diplomata az önkormányzati választásról, Klubrádió, október 24.)

Egy tetszhalott ellenzék helyett nem kell vudubábukat szurkálni. (Schiffer András volt LMP-politikus, Magyar Nemzet Online, október 25.)

Újra van ellenzék. (Szánthó Miklós, a KESMA-kuratórium elnöke, Origo.hu, október 25.)

A viszketegségi verseny lezárult, az eredmény az, hogy az ellenzék csak egységben értelmezhető. (Tóta W. Árpád publicista, hvg.hu, október 25.)

Az összefogáson - a remélt és megszerzett pozíciók elosztásán - túl nem látok semmiféle ellenzéki stratégiát. (Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, Mérce.hu, október 25.)

Nem nevezném felemelőnek a hatást, amit az emberekre gyakorol. (Orbán Viktor miniszterelnök a Borkai-„faktorról”, Magyar Rádió, október 25.)

Minden botrány egy kicsit levesz a Fidesz táborából. (Urbán Ágnes médiakutató, Magyar Hang, október 25.)

Talán érdemes volna a sokszínű ellenzéki szövetséget Köztársaságpártnak nevezni. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Népszava, október 26.)

Az MSZP-nek vége. (Révész Sándor újságíró, hvg.hu, október 26.)

Az a jó, amikor a sok gazember egymást korlátozza, és mi őket. (Tóth Szilárd János politológus a magyar politikusokról, 24.hu, október 26.)

Belőlem a Fidesz örök kamaszt csinál. (Fiala János műsorvezető, ATV, október 26.)

Borkai ügye nem az egész Fideszt jeleníti meg, de föllebbentette a fátylat az egészről is. (Pápai Gábor karikaturista, Facebook.com, október 26.)

Orbán politikailag ma már nem jó arc. (Kovács Zoltán újságíró, HírKlikk.hu, október 27.)

Mi vagyunk Európa legkövérebb népe. (Forgács Attila gasztropszichológus, Klubrádió, október 27.)

Pozsgai Zsoltban az önkormányzati választás estéjén eltört valami. Azt mondta el egy interjúban, amit az év elején Varga István ügyvéd, a KESMA-kuratórium elnöke szintén kifejtett. Nincs ínyükre a lebutított kormányzati kommunikáció, a különbség csak az, hogy a főkurátort azonnal kirúgták, az írót pedig állás híján nincs honnan kirúgni. Figyelemre méltó helyzetelemzésében van egy mondat, amely vitára is késztet. Szerinte „A vidékiektől elvették a helyi tartalmakat.” (Válasz Online, 2019. október 14.)

Magyarországon 19 vidéki napilap van, mindegyiket ama bizonyos KESMA működteti. Nemrégiben még külföldi (német, osztrák, angol és amerikai) cégekhez tartoztak, amelyek távol tartották magukat a magyar belpolitikától, és gazdaságossági okból leépítették a tudósítói hálózatot. A falvak népe már akkor kezdett eltávolodni a megyei újságoktól, amikor azok lemondtak róla. Orbán fölvásároltatta bizalmi embereivel a laphálózatot, majd az új tulajdonosok újságírókat vettek föl, és arra is került (köz)pénz, hogy a szerkesztőségek újraszervezzék a tudósítói hálózatot. Abból indultak ki, hogy akkor lesz hatásos az állami propaganda, ha a célba vett falusi lakosság saját magával is találkozik a regionális újság hasábjain.

Márpedig a vidéki napilap árasztja a Budapestről szerkesztett közleményeket, és a csekély lélekszámú zsákfalvak meg az alacsony iskolázottságú lakosok sokkal több helyi hírt olvashatnak, mint amennyit a külföldi érában olvashattak. Erre szokták üzenni a nagyvárosi kommentelők, hogy ha ország-világ dolgairól egyoldalú tájékoztatást kap a falvak népe, miért nem szerzi be más forrásból a hiányzó információkat. Mindenki annyi forrásból tájékozódhat, amennyire van pénze, ideje és igénye. Kár, hogy ebből kettő hiányzik a falusi Magyarországon: a pénz és az igény. De ha a falvak népe csakugyan technikai nehézség nélkül juthat hozzá a nem kormányzati hírekhez, vajon találkozik-e önmagával az alternatív forrásokban?

Például a Klubrádióban? Vagy az ATV képernyőjén? Esetleg a Népszava oldalain? Elvétve találkozhat persze, ám a kormánykritikus orgánumok annyira be vannak szorítva a fővárosi agglomerációba, hogy nincs pénzük a távolabbi Magyarország rendszeres, átgondolt, szemléletformáló bemutatására. S amíg ez így marad, felemás lesz a választási eredmény. A kormánypártok érzékeny veszteségeket szenvednek a polgáriasult városokban, a falvak narancssárga színezete pedig aligha változik.                      

Baranyi Krisztina lábjegyzet lesz az önkormányzatiság legújabb kori történetében. Szűkebb pátriájában szívós munkával tárt föl egy környezetromboló gócot, egy másik botrányt pedig szintén nyilvánosságra hozott - az autók parkolására telepített mutyit. Megnyerte az ellenzéki előválasztást, majd október 13-án a polgármester-választást is. Némi késleltetés után már hivatalban lévő kerületi polgármesterként szólalt meg a Magyar Hang című hetilap tegnapi számában. Azt fejtegette, hogy távoznia kell az önkormányzati havilap főszerkesztőjének, mert a „korábbi fideszes önkormányzati képviselő”…”lakásbotrányban is érintett”.

Nem világos, hogy mire vonatkozott a ’korábbi’ kifejezés. Arra-e, hogy miután az illetőt kinevezték főszerkesztőnek, megszüntette tagságát a kerületi testületben? Vagy arra, hogy a főszerkesztéssel együtt megtartotta testületi tagságát is? Ha egyszerre volt önkormányzati képviselő és önkormányzati lapszerkesztő, akkor erről rendelkezik az önkormányzati törvény 2002-es módosítása. Az összeférhetetlenségi passzus nem csupán a polgármestereket veszélyezteti, hanem az önkormányzati testület tagjait is. Ha kipattan bármelyikük érintettsége, nem kell mást tenni, mint bejelenteni a legközelebbi ülésen, és máris felfüggeszthető az érintett. Nem állítom, hogy a legutóbbi 17 évben tömegessé váltak az efféle eljárások, de azért akadt belőlük néhány.

Túrkevén például a polgármestert függesztették föl, mert megtartotta vezetői pozícióját az önkormányzati médium kiadóhivatalában. Csongrád megyében pedig két önkormányzati főszerkesztő körül robbant ki a vita. Képviselősködtek is, a megyei kormányhivatal pedig szelektív módon alkalmazta az összeférhetetlenségi passzust. A Fidesz-képviselőt békén hagyta, a jobbikost viszont megfosztotta a mandátumától. A felemás döntést jogi fórumokon fölülbírálták. Bakos András szegedi újságíró, aki a Délmagyarország című napilap hasábjain többször is foglalkozott az üggyel, a fejleményeket talán hozzászólásban világítja meg.

Baranyi Krisztina a megelőző fél évtizedben tagja volt Ferencváros önkormányzati testületének. Épp öt éve volt arra, hogy föltárja a képviselőtárs-főszerkesztő esetleges összeférhetetlenségét. Most, immár megválasztott polgármesterként nyilvánosan firtathatja ugyan, miért keveredett hajdani képviselőtársa erkölcsileg felróható lakásügybe. Ez azonban nem jogi alap arra, hogy eltávolítsa a főszerkesztői székből.

Ma reggel megkérdezte a Magyar Rádió műsorvezetője, vajon a miniszterelnök miként vélekedik Borkai Zsoltról. Orbán Viktor kifejtette: „Nem nevezném felemelőnek a hatást, amit az emberekre gyakorol.” Ezt más szavakkal máshol is elmondta már, most azonban a Borkai-faktor kifejezést is használta. Nem lepődnék meg, ha a kormánypárti értelmezők rákapnának a faktorozásra.

A Borkai-ügyet egyaránt használhatták az eltussolni és a feltárni szándékozók. Például Farkas Örs politológus, Fekete Sándor miskolci politológus, G. Fodor Gábor politológus, Hiller István szocialista politikus, Horn Gábor volt SZDSZ-politikus, Jánossy András közgazdász, Jeszenszky Zsolt publicista, Juhász Attila politológus, Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, Somogyi Zoltán szociológus és Tordai Bence Párbeszéd-politikus. Jól jött az értelmezés első szakaszában.

A másodikban még mindig maradtak a viszonylag semleges Borkai-jelenségnél, illetve -szindrómánál (az előbbinél Böcskei Balázs politológus, az utóbbinál Herczeg Sándor hódmezővásárhelyi blogger). Aztán következett a Borkai-botrány Cseh Katalin Momentum-politikus, Deák Dániel politológus és Schiffer András volt LMP-politikus megfogalmazásában. Egy új szóval is megismerkedhettünk, a borkaizással, amely az adriai hajókiránduláson végbement összefonódások mögött rejlő gazdasági összefonódásokat érzékeltette. Fekete-Győr András Momentum-politikus, Hadházy Ákos volt LMP-politikus és Molnár Zsolt szocialista politikus vélekedett így. Végül pedig Galló Béla politológus tollából a Borkaihoz párosítva jelent meg a videó kifejezés is.

A faktor egyébként a latin facio (csinálni) igéből származik. A factor csinálót jelent, de alkotórész értelme is lehet, és nevezhetjük mozzanatnak, összetevőnek, tényezőnek is. A matematikában szorzó, mutatószám, a kereskedelemben pedig telepvezető. Másfél évtizedig minden csütörtököt a nyomdában töltöttem, ahol a legtekintélyesebb szedőmestert nevezték aktornak, ő szervezte meg az újság előállítását. A köztudatban inkább az X-faktor cseng ismerősen. Azt az előadót sejteti, akit a tehetsége tesz alkalmassá arra, hogy ne csak néhány percre kösse le a figyelmünket.

Találó a miniszterelnök által Borkai Zsoltnak adományozott faktor. Ama bizonyos videó olyan előadóművésszel ismertetett meg bennünket, aki a rendszer alkotórészeként tekinthető a kormányzat telepvezetőjének, és mintha szűkebb pátriájában ő szervezte volna meg a hatalomgyakorlás gazdasági-pénzügyi hátterét. Nemcsak néhány percig fogunk beszélgetni róla.               

A pályakezdő politikus a fölöttünk lévő lakásban élt a feleségével és a kislányával. Néhányszor összefutottunk a lépcsőházban, és barátságosan köszönt. Bizonyára ezzel magyarázható, hogy amióta miniszterelnökségre adta a fejét, érdeklődéssel figyelem a kommunikációját. Azt vettem észre, hogy ösztönösen azokhoz beszél, akiktől a legtöbb szavazatot reméli. S mert nem akar elidegenedni tőlük, ritkán használ idegen szavakat. Ha néha szájára vesz is egyet, azonnal magyarra fordítja. Egyetlen fogalom mégis mintha kifogott volna rajta.

A Facebookot, a Twittert és az Instagramot összegezve közösségi médiának nevezhetjük. A segítségükkel azok is bekapcsolódhatnak a világhálóba, akik korábban csupán olvasták, hallgatták, nézték a hivatásos véleményformálók (politikusok, újságírók) megnyilvánulásait. Vannak azonban idegen szavak, amelyek nehezen fordíthatóak magyarra, és ha jelzőt illesztünk hozzájuk, magyarosan hangzót keresünk. Idegen fogalomhoz idegen jelzőt majdhogynem tilos társítani, és ezzel a miniszterelnök is tisztában van. Néhány napja mégis így fogalmazott: „A szociális média világában a sajtószabadság korlátozhatatlan.” (YouTube.com, 2019.10.21.)

Azt hittem, hogy nála azért nem közösségi az úgynevezett szociális média, mert a szókapcsolatot nehéz értelmezni. Bizonytalanságáról árulkodott, hogy másfél éve ezt mondta: „A szociális média, vagy hogy hívják ezt az internetvilágot.” (Magyar Rádió, 2018.01.19.) Néhány hét múlva azonban ismét nekirugaszkodott, és így határozta meg: „A szociális média a hivatalosság alatti szinten működő internetes felület.” (Echo TV, 2018.04.01.) Pontos a definíció, és nem is érdemes rajta meglepődni. Érthető, hogy a végrehajtó hatalom megtestesítőjét foglalkoztatja a nyilvánosság befolyásolása. Ha már túlsúlyra tett szert a papír alapú sajtóban, a rádióban és a televízióban, akkor azon töri a fejét, miként ellensúlyozhatná a digitális sajtót, azon belül is a Facebookot, a Twittert és az Instagramot, amelyekben a politikai ellenfelei képesek fölvenni vele a harcot.

Ettől persze akár még használhatta volna is a közösségi jelzőt. Csak tegnap értettem meg, miért maradt mégis a szociálisnál. Egyik legközvetlenebb munkatársa, Kövér László előadást tartott a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, és bár néhány fullánkos megjegyzése visszhangot váltott ki az ellenzéki sajtóban, az egyik mondata elsikkadt. Így hangzott: „A közösségi média kifejezés egy ócska, mocskos hazugság.”

A kampányban lassan összeálló ellenzéknek most működő koalíciót kell alkotnia. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, 2019. október 14.)

Az ellenzéki városokból kiindulva réseket lehet ütni a vidéki Magyarországot beborító propagandahálón. (Majtényi László alkotmányjogász, Facebook.com, 2019. október 14.)

Szakmánk megcsúfolóit a média közeléből is el kell zavarni, de nem azért, hogy újabb propagandacsatornák nyíljanak. (Korbely György újságíró, Alföldi.blog, 2019. október 14.)

Az együttműködés sikert hozott az ellenzék számára, de attól még a tagoltság nem szűnt meg az ellenzéki oldalon. (Juhász Attila politológus, Népszava, 2019. október 15.)

Nem dőlt el, hogy a választási koalíción kívül miről szól ez az együttműködés. (Lakner Zoltán politológus, Magyar Narancs, 2019. október 17.)

Eddig bizalmat kaptunk, most pedig rá kell szolgálni a bizalomra. (Soproni Tamás Momentum-politikus, újdonsült terézvárosi polgármester, Magyar Narancs, 2019. október 17.)

Nem az a cél, hogy örök ellenzékben legyünk. (Szabó Tímea Párbeszéd-politikus, ATV, 2019. október 21.)

Egyszerre érzik az összefogás résztvevői az évtizede nem látott siker örömét, de közben a bizalmatlanság sem oldódott fel. (Magyari Péter újságíró, 444.hu, 2019. október 21.)

Az igazi együttműködés most kezdődik az önkormányzatokban. (Donáth Anna Momentum-politikus, ATV, 2019. október 23.)

Amennyiben az egyesült ellenzék a kormányoldal módszereit alkalmazná, akkor a választók legközelebb őt fogják büntetni. (Magyar György ügyvéd, Magyarügyvéd.blog, 2019. október 23.)

Az idén januárban tűnődtem már egy 1956-os mozzanatról. Bár az életkoromból nem telt arra, hogy október 23-án ama felvonulók között lehessek, akik a Műegyetem budai épülettömbjétől vonultak a Bem-térig, ráadásul gyerekként a fővárostól 86 kilométernyire éltem, a fényképeken és dokumentumfilmeken feltűnt a tömegben egy tábla. Azzal a felirattal, hogy „Vesszenek a Kucserák!”

A vita abból kerekedett, hogy Háy Gyula, a Miért nem szeretem Kucsera elvtársat? című publicisztika szerzője ezt írta Született 1900-ban című önéletrajzi könyvében: az egyetemisták „Le a Kucserákkal!” táblával vonultak. Az emlékirat eredeti, német kiadásában az olvasható, hogy „Nieder mit den Kucseras!” Voltaképpen stimmel a szerzői fordítás, de a mondat értelmezési tartományába az is belefér, hogy érdesebben „Vesszenek a Kucserák!”-at jelenthessen. Amidőn megjelent a tűnődés, egyik tanítványom, aki egy megyei napilapnál dolgozik, és panaszkodott a helyzetére, azt kérdezte tőlem, ki volt az a Kucsera.

A nagy hírre vergődött publicisztika az Irodalmi Újság 1956. október 6-i számában jelent meg. Ugyanazon a napon temették el Rajk Lászlót, az 1949-ben kivégzett külügyminisztert. A két közéleti esemény egybekapcsolódott a nyilvánosságban, és jelentős szerepet játszott az október 23-i események kirobbanásában. Eldöntendő, hogy ama tábla hol került az egyetemisták kezébe. A műegyetemisták készítették? Esetleg a bölcsészek fabrikálták, akik a menzán gyakran tálalt sárgaborsó-főzelék ellen lázadtak föl, és Pestről elindulva a Lánchíd budai hídfőjénél csatlakoztak a menethez? Netán egy harmadik erő barkácsolta?

Háy Gyulát 1957 elején tartóztatták le, és az úgynevezett íróperben hatévnyi börtönre ítélték. A vádirat fontos része lett a kucserás cíkk tömegekre gyakorolt hatása. Idén januárban az is fokozta az értelmezési dilemmát, hogy a húszas évek végén járó tanítványomnak miként kéne elmagyarázni Kucsera elvtárs kilétét. Elvégre a korabeli szerepét firtató újságírónő nemhogy a Rákosi-rendszert, hanem az utána következő Kádár-rendszert sem élte meg. Átfutott az agyamon, hogy elmesélem neki: Háy Gyula azt a vezetőtípust írta meg, aki szakmai felkészületlenségével, félműveltségével és klisé szövegével keserítette meg az emberek életét.

Aztán mégis a rövidebbik megoldást választottam. Azt javasoltam a kedves ifjú kolleginának, hogy ha meg akarja érteni Kucserát, lépzelje maga elé Németh Szilárdot. Azonnal megértette a Kucsera-jelenséget.        

1956 fegyveres forradalom volt, 1989 alkotmányos, 2010 kétharmados. (Szentmihályi Szabó Péter író, Magyar Hírlap, 2010. október 25.)

Ötvenhat nincs a helyén. Hivatalosan ünnepsorozat - lélek nélkül. (Mécs Imre liberális politikus, ATV, 2013. szeptember 23.)

Évről évre elővesszük a lyukas lobogót, és ezen át tekintünk vissza a múltba. (V. Németh Zsolt Fidesz-politikus, Vas Népe, 2016. október 24.)

Sablonnal lyukasztott gyári zászlókat osztogattak a társasházaknak. (Veress Jenő újságíró, Népszava, 2016. október 24.)

1956 nem torta. (Körmendy Zsuzsanna újságíró, Magyar Nemzet, 2016. november 5.)

’56 nem lehet egy üres luk a történelemben. (Alexa Károly irodalomtörténész, Vas Népe, 2016. november 12.)

Akkor mind Petőfik voltunk. (Tóth-Máté Miklós író, Hajdú Online, 2016. december 30.)

Nem tudjuk, hogy mit kéne rakni a lyuk helyére. (Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, ATV, 2017. október 23.)

1956-ban még a gazemberek is hittek valamiben. (Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt, Facebook.com, 2018. október 24.)

Most éppen Nagy Imrét akarják kiretusálni a forradalomból. (Jeszenszky Géza történész, az Antall-kormány külügyminisztere, Népszava, 2019. június 15.)

A 24.hu megírta, hogy a Bácskai Napló főszerkesztője, „Gréczy Zsolt” felajánlotta szolgálatait az újdonsült polgármesternek. Ebben legföljebb az a meglepő, hogy a közismert DK-politikus sutyiban a Sugovica partjára jár lapot csinálni. Hajdan újságíró volt, a kétezres évek elején néhányszor szerkesztette is kézirataimat a Magyar Hírlapban, most pedig az ellenzéki együttműködés szép példája, hogy a Momentumban politizáló polgármestert, Nyirati Klárát igyekszik segíteni. Bár fárasztó lehet utazgatni Budapestről a déli határszélre, még ha csak kéthetenként jelenik is meg a patinás újság.

Átböngésztem a szép kiállítású lapot, és kiderült, hogy a főszerkesztőt Géczy Zsoltnak hívják. De az kétségkívül igaz, hogy az ellenzéki polgármestert is szeretné szolgálni. Úgy rémlik, megszokta a mindenkori városvezető dédelgetését, istenítését, kényeztetését. Eme következtetés abból vonható le, hogy az önkormányzati választás kampányában megjelent három számban a régi, kormánypárti polgármestert, Fercsák Róbertet harminc fénykép örökítette meg. Különböző helyzetekben, leginkább persze protokolláris eseményeken, majd’ minden térkőnél. Azt azonban már nem számoltam, vajon a neve hányszor jelent meg, de többször, mint ahányszor láthattam a fotóit, mert mindannyiszor kövérített betűkkel szedette a főszerkesztő, aki többnyire írta is a bensőséges hangvételű tudósításokat.

Ehhez képest a két másik polgármester-jelölt mintha nem is létezett volna. Noha az egyik feltűnt egy csoportképen; a főtéren mosolygott a kamerába, aktivisták karéjában. Ám a másik jelölt, a későbbi polgármester fényképével nem találkoztam az első két számban, bár lehet, hogy a régi polgármester főszereplésével megtartott népünnepélyeken ott volt a tömegben. A harmadik, választás utáni számban viszont hatalmas portréfotó látott róla napvilágot, egy tizenkét soros jegyzet kíséretében, amelyben a főszerkesztő köszönti - mint a helybéli sajtószabadság letéteményesét.

Nyirati Klára eddig egyházi iskolában tanított, és hitéből bizonyára telne megbocsátásra. A frissiben megválasztott ellenzéki városvezetők közül neki jutott a megtiszteltetés, hogy először döntse el, vajon a fecske maradhat-e gondosan kibélelt fészkében. Nem is annyira az újdonsült polgármestertől, mint inkább a gyakorló tanártól kérdezem, hogy milyen jegyet adna annak a lurkónak, aki tizenkét soros dolgozatában hét helyesírási, illetve nyelvhelyességi hibát vétett.