Ő az egyetlen szocialista politikus, aki folyamatában látja a nyilvánosság helyzetét. Ezt érzik az újságírók is, mert szívesen szólaltatják meg. Ami persze azzal is magyarázható, hogy a volt pártelnök lemondott a parlamenti mandátumáról, és szervezeti kötelmek nélkül fejti ki álláspontját a nyilvánosság fórumain. Bár inkább csak képes beszédben fogalmazza meg a különvéleményét. Például az MSZP közeli portálon, a HírKlikk.hu-n ezt írta tegnap az ellenzékről: „Ha valaki a pártok közül rosszul lép, mindenki borogathatja a bokáját.” Közre adott egy „javaslatcsomagot” is.

Az úgynevezett felhatalmazási törvénytervezet parlamenten kívüli vitáján öt pontban foglalta össze az ellenzéki pártok lehetőségeit. 1. Válság idején okos szakmai tanácsokkal kellene bombázni a kormánypártokat. 2. Érdemes a szakmai tanácsadók körét bővíteni, ha úgy tetszik: újragondolni az értelmiségi politikát, hogy e tanácsok minél szakmaibbak lehessenek. 3. Az ellenzéki munkamegosztást a pártok profiljához kéne igazítani. 4. Szorgalmazni kellene a szabad városok (a helyhatósági választás után ellenzéki többségű önkormányzatok) szövetségét. Azt már én fűzöm hozzá, hogy ezt fél év múltán sem sikerült tető alá hozni. 5. A koronavírus-válság idején szociális akciókat kéne kezdeményezni, hogy a társadalom megérezze az ellenzék segítőkészségét.

Nem vonom kétségbe a javaslatcsomag jelentőségét, hiányzik azonban valami belőle. A felhatalmazási törvény ugyanis nemcsak az ellenzéki pártok „okvetetlenkedését” sodorná el, hanem a kormány tevékenységét kritikusan figyelő sajtót is. Az országgyűlés kiiktatása nemcsak azt jelenti, hogy a kormány maga alá gyűrte a parlamentet. Azt is, hogy a tervezet kidolgozói ismerik a médiapolitikai folyamatokat. Történelmi tapasztalat, hogy ha a kormányzó megszünteti a hatalmi ágak szétválasztását, és a törvényhozás már nem képes ellenőrizni a törvények alkalmazására választott kormányt, akkor a média óhatatlanul átveszi a parlament ellenőrző szerepét. A végrehajtó hatalom logikájából ezért következik az, hogy egyszerre próbálja eltakarítani az útból az országgyűlést és a nyilvánosság eszközrendszerét.

Ezzel Lendvai Ildikó is tisztában van, tegnap mégsem szólalt fel a média beszántása ellen. Pedig azzal is megelégedtem volna, ha a javaslatcsomag végére biggyeszti a figyelmeztetését. Bár az 1848 márciusában elég hatékonyan politizáló Petőfiék a sajtóval kezdték a maguk 12 pontos javaslatcsomagját.         

Zord íjász a kivételek közé tartozik. Művelt kommentelő, aki kulturáltan fogalmazza meg az álláspontját. Elismerő szavaiba is vegyül némi irónia, és a csipkelődéséből is kiérezhető némi elismerés. A világot másképpen látjuk, de a megnyilatkozásai százszor többet érnek, mint a hozzám világnézetileg közelebb álló baloldali trollok vagdalkozásai.

Tegnap például azt fejtegette, hogy a szájmaszkokról írott bejegyzéssel visszaverekedtem magam a bloggerek élmezőnyébe. Ezt a következtetést abból vonta le, hogy a Médianapló címei gyakrabban tűnnek föl az Index fórumán. Bár hozzáfűzte, hogy inkább a hátsó udvarban, a fő oldal mögött egy kattintással elérhető közéleti jegyzetek között. Annyit válaszoltam neki, hogy ezt másként látom, de a mondandóm nem annyira fontos, hogy írásban is rögzítsem. Most mégis rögzítem, mert a komment szöget ütött a fejembe.

A tegnapi bejegyzést 26 ezren olvasták. Ez annyit ér, hogy a Blog.hu kimutatása szerint az én Top 10-emben letaszította az utolsó helyről a Gulyás Gergelyről írott bejegyzést. Kétségkívül volt egy mélypont a Médianapló 18 éves történetében, tavaly nyáron ugyanis az Index fórumát működtető cég megszüntette a közéleti rovatot. Akkor a havi 180 ezer olvasót vonzó jegyzeteim olvasottsága visszaesett 40 ezerre. Most, a március 26. napján 70 ezernél tartok. Az olvasottság és a színvonal között azonban nem fedeztem föl összefüggést. Talán azért nem, mert azon kívül ismeretlenek az utánközlő fórum szerkesztési elvei, hogy a választási kampány után visszaállította a közéleti rovatot.

Senkit sem ismerek a válogatók közül, és fogalmam sincs arról, hogy mit esznek a cikkeimen. Csupán azt látom, hogy többnyire este tízkor teszik fel őket, és reggel tízig hozzáférhetőek a fő oldalon. Ha a szerkesztők ráhúznak még néhány órát, mint tegnap is, akkor megugrik az olvasottság. S mert nem tudok a szerkesztők fejével gondolkodni, inkább az foglalkoztat, vajon kik azok, akik éjszaka, lámpafénynél böngészik a nyilvánosságról írott okfejtéseimet. Például a tegnapit hajnali 4 és 6 között 2031-en olvasták. Nem csodálom, hogy némelyiküknek ilyenkor elborul az agya.

Zord íjásznak köszönöm az elismerést, de nem érzem magam bloggernek. Legföljebb olyan újságírónak, aki szakmai kérdésekről vezet digitális naplót. Nem lepődnék meg, ha az derülne ki, hogy a válogatók azért közlik eme bejegyzéseket, mert egyik sem hosszabb 2500 karakternél, és mindegyiknek van eleje, közepe és vége.            

Lehet, hogy nyáron a meleg meg a hőség eltünteti a vírusokat. (Varga Mihály Fidesz-politikus, pénzügyminiszter, ATV, 2020. március 19.)

Amíg nem zárták be az iskolákat, mozikat és egyebeket, egészen másként terjedt a vírus. (Barabási Albert-László hálózatkutató, Magyar Hang, 2020. március 20.)

A mi demokráciánkat eleve nagyon legyengített állapotban érte a vírus. (Hargitai Miklós újságíró, 2020. Népszava, március 20.)

A vírus hajcihő fele alighanem fölösleges. Csak az a baj, hogy nem tudjuk, melyik fele. (Szále László újságíró, Élet és Irodalom, 2020. március 20.)

Puskával nem lehet vírusokra lövöldözni. (Bolgár György újságíró, Népszava, 2020. március 21.)

Mi folyik itt vírusölés leple alatt? (Friss Róbert újságíró, Népszava, 2020. március 21.)

Ön, miniszterelnök úr, nem egyedül a vírust akarja legyőzni, hanem bennünket is. (Szabó Tímea Párbeszéd-politikus, atv.hu, 2020. március 23.)

Magyarország kormánya nem a vírust, nem a gazdasági válságot, hanem a demokráciát akarja karanténba zárni. (Jakab Péter Jobbik-politikus, Zsúrpubi.hu, 2020. március 23.)

Nemcsak a vírus ellen harcolunk, hanem a megmaradt demokráciáért is. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, ATV, 2020. március 24.)

A hülyeség is vírus, amit naponta a hivatalos tényezők ránk tüsszentenek. (Marx József filmesztéta, Facebook.com, 2020. március 25.)

Elismerem, hogy a címről óhatatlanul beugrik Orbán Ráchel pelenkás kalandja 2018 augusztusában, egy horvátországi autópálya szélén. E képzet társítása azonban nem volt szándékomban, a címadásnak időszerűbb oka van. Brückner Gergely gazdasági újságíró tegnap este figyelemre méltó áttekintést közölt az Index.hu-n. A szűrővel ellátott szájmaszkok előállításáról gyűjtött adatokat, és arra a következtetésre jutott, hogy Magyarországon három cég is található, amelyeket idejekorán át lehetett volna állítani a tömeggyártásukra.

A magyar tulajdonú és Debrecenben székelő Dispomedicor jelenleg csődvédelmi eljárás alatt áll. Nem tért ki rá a cikkíró, de nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a szájmaszkok gyártására is alkalmas gépeivel dolgoznak a debreceni börtönben fogva tartott rabok. Három műszakban állítják elő a fertőzések megakadályozásához nélkülözhetetlen textil-kellékeket, bár képtelenek kielégíteni a hazai igényeket. A dán Coloplast méreteire jellemző, hogy 4000 munkatársat foglalkoztat világszerte, tavaly például 135 milliárd forintnyi árbevételre és 8 milliárdnyi nyereségre tett szert. Magyarországi központja Tatabányán van, de működtet egy gyárat Nyírbátorban is. A harmadik cég amerikai. A Procter&Gamble szárnyasbetéteket gyártat Csömörön, pelenkákat pedig Gyöngyösön.

Az utóbbi üzembe látogatott Orbán Viktor 2014. március 11-én. Az Index-cikk közepébe tördelt fényképen, a miniszterelnök népes kíséretében feltűnik Lázár János ismerős arca. Ha még ő vezetné a miniszterelnökséget, bizonyára felhívta volna főnöke figyelmét arra, hogy a kínai megrendelés helyett legalább az ismerős pelenkagyárat érdemes lett volna átállítani a szájmaszkok gyártására. Most pedig, a koronavírus-járvány kellős közepén felötlik a kérdés, vajon tegnap reggel Orbán Viktornak miért kellett kimennie a ferihegyi repülőtérre, hogy a kamerák jelenlétében fogadja a Kínából érkezett különgépet a 3 millió szájmaszkkal. Elvégre a határainkon belül is elintézhette volna a rendelést.

Talán elfelejtette, hogy négy hazai gyár gépsora is alkalmas a fertőzések csökkentésére? Esetleg át akarta ugyan állíttatni a gépeket a szájmaszk-gyártásra, a dán, illetve amerikai tulajdonosok azonban érzékelték, hogy a világméretű járvány sokszorosára emelte a szűrővel ellátott maszkok piaci értékét, és inkább ott adták el a készletüket, ahol többet fizettek érte, vagy előbb ocsúdtak fel? E kérdések nyilvános magyarázatot igényelnek.

Akadtak véleményformálók, akik bejelentették: ha március 23-án az ellenzéki pártok nem utasítják el Orbán Viktor felhatalmazási törvénytervezetét, akkor leveszik róluk a kezüket. A legközelebbi választáson, 2022-ben nem szavaznak majd rájuk. Pontosabban szólva: rájuk sem szavaznak, elvégre a Fideszre eleve nem voksolnak. Nem azért mondom, de én már évekkel ezelőtt eljutottam idáig. Olyan pártot választottam, amelyben nincsenek politikusok.

Akik ugyanis a Parlamentben tengetik napjaikat, mintha elveszítették volna választóikkal a kapcsolatot. Az LMP például a belső harcokban megszabadult vagy tucatnyi vezetőjétől, tegnap mégis kiderült Keresztes László Lóránt felszólásából, hogy változatlanul nem lehet rá számítani az ellenzéki együttműködésben. Ugyanazt a köztes álláspontot képviselte, amire annak idején Schiffer András alapította a pártot. Abban viszont igaza volt a frakcióvezetőnek, hogy a tegnapi vitát sem úsztuk meg ellenzéki torzsalkodás nélkül.

Az ellenzéki pártok frakcióvezetői elégedettségüknek adtak hangot, hogy a felhatalmazási törvénytervezetbe épp az ő módosító javaslatukat fogadta be a kormány. Volt olyan passzus, amelynek szülői jogait ketten is gyakorolni akarták, ami egy családban optimális arány, ehhez azonban családot kéne alkotni, nem pedig unos-untalan a külön érdekeket hangsúlyozni. Ezzel együtt becsületükre válik, hogy elodázták a határidő nélküli rendkívüli felhatalmazást, amelynek tervezetében diktatórikus vonásokat fedeztek föl. Végül is ez volt a lényeg.

Ezt még akkor is elismerem, ha a nyilvánosság egyik képviselőjeként rossz szájízzel hallgattam az országgyűlési képviselők vitáját. Feltűnt, hogy az ellenzéki pártok szószólói hanyagolták a tervezet másik sebezhető pontját, a rémhírterjesztés szigorúbb büntethetőségét. Csupán a Párbeszéd frakcióvezetője, Szabó Tímea vesztegetett rá egy bekezdésnyi elmarasztalást. Értem persze, hogy a rendkívüli helyzetben, a járványválság kellős közepén nem föltétlenül a nyilvánosság bővítését vélik a legfontosabbnak. De nem árt tudni, hogy ha a végrehajtó hatalomnak (a törvények alkalmazására kárhoztatott kormányzatnak) sikerülne megszabadulni a törvényeket hozó országgyűlés fürkésző tekintetétől, akkor a médiának, vagyis a nyilvánosság eszközrendszerének kéne átvenni a hatalom ellenőrzését.

Akkor pedig aligha mindegy, hogy a lazán körülírt rémhírterjesztés ürügyén hány újságírót csukat le a kormány, és ezzel hány újságíró kedvét veszi el a valóság feltárásától.       

Eleink száz éve, a kávéházi asztaltársaságban vitattak meg egy-egy mondatot. Mostanában a digitális törzsasztalnál kérem ki az online ismerősök véleményét. Hadd farigcsáljanak a mondatomon. A végeredményt csak akkor mentem át az ütősek tárházába, ha legalább negyven szavazatot kap. Néhány napja így vérzett el egy gondolat, amelyre pedig büszke voltam. Most 55 szavazatot kapott egy másik. Íme: „Orbán azt mondta a rádióban, hogy ha bezárná az iskolákat, akkor a tanárokat fizetés nélküli szabadságra kéne küldeni. Én pedig azt mondom: ha a képviselők megszavaznák a különleges jogrendet, hogy néhány hónapig ne kelljen bejárniuk a Parlamentbe, akkor fizetés nélküli szabadságra kéne küldeni őket.”

Két megjegyzést fűzök hozzá. Az egyik az, hogy nem azért kárhoztatom a miniszterelnököt, mert március 13-án reggel még elzárkózott az iskolák bezárásától, este pedig bejelentette a bezárásukat. Következetlensége megbocsátható, mert fölmérte a változó körülményeket, és gyorsan cselekedett. Médiatanárként annál inkább zavart a fizetés nélküli szabadságra vonatkozó nyeglesége. A másik megjegyzés az, hogy érthető, ha a felhatalmazási törvényjavaslatot Orbán Viktor ma sürgősségi eljárással akarja befogadtatni az országgyűléssel, máskülönben a képviselők holnap nem emelhetik törvényerőre. Holott a járvány miatt szükség volna rá, feltéve, hogy a miniszterelnök megegyezik az ellenzéki pártokkal, és tudomásul veszi, hogy meghatározott ideig kaphat szabad kezet. De ha köti az ebet a karóhoz, akkor bizony a koronavírust használja arra, hogy meghonosíthassa a rendeleti kormányzást.

A határidő tekintetében tehát mozgásteret kölcsönöznék az ellenzéki pártoknak, a másik mozzanat azonban szakmámat, az újságírást közelebbről érinti. A törvénytervezetet szerint a „való tény” is „három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”, amennyiben „oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely a közveszély színhelyén alkalmas emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére”. A rém- és álhírek, a fake news körülírása gumiparagrafus, és bármire ráhúzható. Ha az ellenzéki képviselők igényt akarnak tartani az újságírók támogatására, akkor a mai egyezkedésen ragaszkodniuk kell a nyilvánosság képviselőit veszélyeztető passzus eltörléséhez.

Még egy mondatot figyelmébe ajánlottam a digitális asztaltársaság tagjainak. Farigcsáltak rajta, el is vettek belőle, hozzá is tettek, és végül ez lett belőle: „Orbánék a fékeket fake-ekre cserélték.”        

Tíz mondat a felhatalmazási törvénytervezetről

A vészhelyzet demokrácián túli állapot. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2020. március 13.)

A különleges jogrend nagyrészt a jogrend hiánya. (Majtényi László alkotmányjogász, Magyar Narancs, 2020. március 19.)

Orbán katonai támogatással megpuccsolni készül az állam teljes működését és a gazdaságot?! (Holoda Attila mérnök, a második Orbán-kormány volt energetikai államtitkár-helyettese, Facebook.com, 2020. március 20.)

Több érv szól amellett, hogy támogassuk, mint hogy nem. (Molnár Zsolt szocialista politikus, Klubrádió, 2020. március 21.)

Az MSZP nem lesz partner abban, hogy segítséget nyújtson egy olyan törvény elfogadásához, amely határozatlan időre kiszolgáltatná Magyarországot, a magyar embereket Orbán Viktor szeszélyeinek. (Tóth Bertalan szocialista politikus, HírKlikk.hu, 2020. március 21.)

Olyan túlhatalomra nincs szüksége a kormánynak, amely nem kapcsolódik a koronavírus helyzet megoldásához. (Jámbor András publicista, Facebook.com, 2020. március 21.)

A járványos hataloméhség vírusa. (Hardy Mihály újságíró, Klubrádió, 2020. március 21.)

Orbán maga a törvény, oszt jónapot. (Bartus László újságíró, Amerikai Népszava, 2020. március 21.)

Az új felhatalmazást inkább teljhatalmazásnak nevezném. (Németh Péter újságíró, 2020. HírKlikk.hu, 2020. március 22.)

A rendeleti kormányzás klasszikus kifejezéssel diktatúra. (Gomperz Tamás publicista, hvg.hu, 2020. március 22.)

A legutóbbi napokban Orbán puskázott, Varga Mihály zuhant, Molnár Zsolt kormányt támogatott, Tóth Bertalan nem annyira, Eszenyi pedig élezett. Lefülelt mondatok. 

Szemben a migránsokkal a vírus valóban itt van Magyarországon. (Haszán Zoltán újságíró, 444.hu, március 15.)

Háború esetén a hadiipar lendül fel, járvány idején az egészségügy. (Pogátsa Zoltán közgazdász, HírKlikk.hu, március 16.)

Hirtelen ránk szakadt a XXI. század. (Törley Katalin tanár a „tanterven kívüli digitális tanrendről”, Népszava, március 16.)

Vissza lehet majd tuszkolni a dohos NAT-ba a most „elszabadult” digitális oktatást? (Veress Jenő újságíró, Facebook.com, március 17.)

Itt mindenki kiélezett állapotban van. (Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója, Index.hu, március 17.)

Puskázni fogok. (Orbán Viktor miniszterelnök a papírlapon vázolt válságintézkedésekről, Miniszterelnök.hu, március 18.)

Minden mást el lehet veszteni, csak egymást ne veszítsük el. (Böjte Csaba ferences szerzetes, Magyar Rádió, március 18.)

Sietős lett minden, ami eddig ráért. (Tamás Ervin újságíró, Újnépszabadság.blog, március 18.)

Zuhanunk. (Varga Mihály pénzügyminiszter, ATV, március 19.)

A különleges jogrend nagyrészt a jogrend hiánya. (Majtényi László alkotmányjogász, Magyar Narancs, március 19.)

A vezető se mindig dönt jól. És bárkit teszünk a helyére, az se képes mindig jól dönteni. (Csányi Vilmos etológus, 24.hu, március 19.)

Orbán katonai támogatással megpuccsolni készül az állam teljes működését és a gazdaságot?! (Holoda Attila mérnök, a második Orbán-kormány volt energetikai államtitkár-helyettese, Facebook.com, március 20.)

Szobafogságban a nemzet. (Ceglédi Zoltán politológus, Szeged.hu, március 20.)

Az utazás a kulcs. (Barabási Albert-László hálózatkutató a járványról, Magyar Hang, március 20.)

A vírus nem ír fölül mindent. (Arató László újságíró, brüsszeli tudósító, Klubrádió, március 20.)

A mi demokráciánkat eleve nagyon legyengített állapotban érte a vírus. (Hargitai Miklós újságíró, Népszava, március 20.)

Puskával nem lehet vírusokra lövöldözni. (Bolgár György újságíró, Népszava, március 21.)

Véghezvitt karaktergyilkosság. (Seregi Zoltán békéscsabai színigazgató az Eszenyi-ügyről, Magyar Nemzet, március 21.)

Több érv szól amellett, hogy támogassuk, mint hogy nem. (Molnár Zsolt szocialista politikus a különleges jogrend-törvényjavaslatról, Klubrádió, március 21.)

Az MSZP nem lesz partner abban, hogy segítséget nyújtson egy olyan törvény elfogadásához, amely határozatlan időre kiszolgáltatná Magyarországot, a magyar embereket Orbán Viktor szeszélyeinek. (Tóth Bertalan szocialista politikus, HírKlikk.hu, március 21.)

A rendeleti kormányzás klasszikus kifejezéssel diktatúra. (Gomperz Tamás publicista, hvg.hu, március 22.)

Végre megszólalt a digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos. Főnöke, a miniszterelnök március 13-án, pénteken este negyed tízkor jelentette be, hogy hétfő reggeltől bezárja az iskolákat. Czunyiné Dr. Bertalan Judit pedig egy hét múlva állt szóba a Népszava munkatársával. Az újságíró úgy jellemezte, hogy „megtörte a csendet”. Czunyiné felsorolta, hogy az oktatási kormányzat hány számítógépet bocsátott az iskolák rendelkezésére, és hogy milyen digitális programok tölthetőek le.

Voltaképpen imponáló számokat említett, csakhogy bezárták az iskolákat, és a legtöbb helyen szüneteltetik tevékenységüket a könyvtárak meg a közösségi házak is. A hatalmon lévők nem számítottak arra, hogy a gyerekek otthon csücsülnek. Aligha véletlen, hogy a Népszava március 21-i (tegnapi) számában megszólalt Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke is. Nem vonta kétségbe az oktatási kormányzat digitális szándékát, szerinte azonban félrement az egész, mert „elsősorban az okostelefonra fókuszálva kellett volna fejleszteni”. Azt már én fűzöm hozzá, hogy 5,3 millió okostelefon pittyeg országszerte. Felfutására jellemző, hogy 2017 és 2019 májusa között 800 ezer darabot vásároltunk belőle.

Tegnap Messengeren bejelentkezett az egyik kedves tanítványom, aki tanárként dolgozik. Beszámolt az első otthoni hét tapasztalatairól. Északkelet-magyarországi falujukban nemcsak munkahelyét, az általános iskolát, hanem a könyvtárt is bezárták, ezért kevés asztali számítógép használható. Szerencsére „A szülők költenek okostelefonra, de nem biztos, hogy megfelelően használják.” Ami pedig az iskolásokat illeti, „egy hét alatt beigazolódott, hogy a tanulóink nagyobb százaléka nem tud keresni, nem tud egy linket megnyitni és másolni”. Szerinte a helyzet kulcsa az, hogy először a szülőket kéne megtanítani a digitális médiumok, például a Facebook használatára. Leginkább az okostelefonban rejlő lehetőségeket nem sikerült eddig kihasználni.          

Így állunk most, 2020 márciusában, a koronavírus-járvány kellős közepén - nem föltétlenül egy 1,7 milliós világváros nézőpontjából látva a digitális fejleményeket. Szakembereket és intézményeket hajszoló, noszogató, ösztökélő, sürgető, szorongató nyomás alatt van a magyar társadalom két legelhanyagoltabb alrendszere, az egészségügy és az oktatás. Vajon megbirkóznak-e a csúcsterheléssel, ha normális körülmények között sem voltak képesek ellátni a faladatukat?   

Az oktatási kormányzat állami elképzelés híján a tanárokra bízta a „tanterven kívüli digitális munkarend” kidolgozását. A Magyartanárok Egyesületének elnöke, Arató László pedig elmesélte egy rádióműsorban, hogy a három létező platform közül ő az Osztályterem nevűt választotta, mert mind a 35 diákjával egyszerre tarthatja a kapcsolatot. Fővárosi gimnáziumban tanít, ahol az osztályában mindannyian képesek rákapcsolódni a hatékony programra. De mi van, ha valahol a vidéki Magyarországon, egy korántsem elit iskolában akadnak olyan diákok, akik számítógép és/vagy okostelefon híján nem képesek figyelemmel kísérni a digitális tananyagot?

Andor Mihály oktatásszociológus kigyűjtötte a Köznevelési Statisztikai Évkönyvből a tavalyi adatokat. A 3507 iskolából 159-ben nincs netes hozzáférés. Ez 4 és fél százaléknyi, a szakember szerint azonban nagyjából lefeledi a szegregált (elkülönített) intézményeket. Vas András kaposvári újságíró a Népszava március 17-i számában tudósított Baglaspusztáról. Másfél száz roma él ott, hatvan a gyerek, és kéttucatnyian iskoláskorúak. A diákok Kaposmérőre jártak át, vagy a megyeszékhely fejlesztő iskolájába, amíg a koronavírus-járvány miatt a kormány be nem záratta a tanintézményeket. A „tanterven kívüli digitális munkarendbe” hogyan kapcsolódjanak be a baglaspusztai gyerekek, ha két számítógép és „egy vagy két” okostelefon van a telepen?

A Magyar Kurír című katolikus hírportál 2007. október 2-i számában föllelhető Balás Béla megyéspüspök beszéde. A Szent Erzsébet Közösségi Ház avatásán kifejtette: „Sokan mondják, hogy Baglaspuszta Isten háta mögött van, Istennek azonban nincs háta, ő mindenhol ugyanúgy gondoskodik rólunk.” Nem vonom kétségbe a cigánypasztoráció hívének mutatkozó főpap szavait, azóta azonban 13 és fél év telt el. Vajon a közösségi házban vannak-e számítógépek? Ha vannak, a helybéli diákokat felkészítették-e arra, hogy zökkenőmentesen kapcsolódjanak az Osztályterem-programhoz?

Az iskolák bezárását bejelentő nyilatkozatában a miniszterelnök bevallotta, hogy lesznek „döccenők”. Nem is várható el tőle, hogy épp a vírusválság idején teremtse meg a püspök úr által kívánatosnak tartott esélyegyenlőség feltételeit. Ettől azonban a 2016-ban kinevezett tartalomfejlesztési kormánybiztostól, Czunyiné Dr. Bertalan Judittól megkövetelhette volna, hogy dolgozza ki, miként képzeli el a közoktatás átállítását a digitalizációra. Hátha egyszer majd úgy alakul a helyzet, hogy be kell záratni az iskolákat.            

A tegnapi kormányinfó mintegy másfél óráig tartott. Az újságírók legtöbbször a szájmaszkok ügyét firtatták. A miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely kategorizálta a védekezéshez szükséges textíliákat, és számokba fullasztotta a nyitva maradt kérdést, vajon mikor érkezik meg Kínából a különgép a milliónyinál több védőszereléssel. Addig is érjük be a népi kezdeményezésekkel. A herendi ügy például országos figyelmet keltett.

Egy varrásra szakosodott családi vállalkozás a koronavírus-járvány hatására átmenetileg felfüggesztette az ipart. Némi fejtörés után a feleség kitalálta, hogy átállnak egy hiánycikk, a szájmaszk készítésére. Két családtag dőlt ki mellőle, mert éjjel-nappal szabták méretre az immár nélkülözhetetlen áll-arcokat, amelyek a veszprémi újság online változatában közölt fényképek tanúsága szerint különböző színűre sikeredtek. Attól függően, hogy az ismerősök és a textilkereskedők milyen anyagokat küldtek. Ama célnak azonban megfelelnek, hogy valamelyest óvják a kórházi alkalmazottakat a fertőzéstől. Ez adta az ötletet, hogy átnézzem a megyei sajtót. Számtalan kezdeményezést találtam, bár egyik sem vitte olyan tökélyre, hogy a herendi céghez egyre-másra futnak be a rendelések.

Az álltól az orrcsúcsig terjedő maszk téglalap alakú formáját aligha lehet variálni, a textíliák színe és minősége azonban ama latin mondást idézteti velem, hogy A változatosság gyönyörködtet. (Varietas delectat.) Figyelemre méltó kivétel a Szent Borbála Kórház eljárása. A tatabányai intézmény közleményt adott ki, amelyben „varrni tudó hölgyek, esetleg urak” jelentkezését várja, akik otthon, saját Singer-gépükkel dolgoznának. A kérésben rejlő újdonság, hogy a szájmaszk készítéséhez szükséges anyagot a kórház biztosítja. Ráadásul megadta az akció összehangolásával megbízott munkatárs nevét, telefonszámát és e-mail címét is.

Olyannyira nem becsülöm le a háziasszonyok és a falusi nőközösségek fantáziadús ötleteit, hogy a népi szolidaritás megható jelképeinek tekintem őket. De ha már úgy alakult a helyzet, hogy az a fránya különgép még mindig nem érkezett meg a ferihegyi repülőtérre, akkor az átmenetileg megnyugtató mégiscsak az volna, ha a fertőző betegekkel foglalkozó munkatársaikért aggódó kórházak szentborbálásan sietnének az alkalmi varrónők segítségére. Nem mindegy ugyanis, hogy hány rétegből áll a szájmaszk, és milyen textíliából készül.