A legutóbbi napokban Lázár, Navracsics és G. Fodor fideszezett, Németh Szilárd felvilágosított, Orbán újságírókra panaszkodott, Bolgár orbánozott, Szanyi pedig kilépett. Lefülelt mondatok.

A választást nem a baloldal nyerte meg, hanem a Fidesz veszítette el. (Lázár János Fidesz-politikus, volt kancelláriaminiszter az önkormányzati választásról, Promenád.hu, január 5.)

Mindent megtettem, hogy balra fordítsam a pártot, de erre szóban volt csak hajlandóság. (Szanyi Tibor MSZP-ből kilépett politikus, InfoRádió, január 6.)

Senki sem sírta könnyesre a szemét Szanyi távozása miatt. (Ujhelyi István szocialista politikus, ATV, január 6.)

Van ellenfél. Ettől elszokott a Fidesz. (G. Fodor Gábor politológus, 888.hu, január 7.)

Középkorú fiatalember. (Föld S. Péter újságíró Gulyás Gergelyről, HírKlikk.hu, január 7.)

Az én gondolkodásmódom azért nem a Fidesz főáramához tartozik. (Navracsics Tibor Fidesz-politikus, volt uniós biztos, N1TV, január 7.)

Sokan vannak, de nem elegen. (Murányi András újságíró a Fideszből kibeszélő politikusokról, ATV, január 8.)

Az MSZP szellemileg valóban kiüresedett. (Friss Róbert újságíró, Népszava, január 8.) 

Értitek, hogy mit mondok? (Szabó Edina érdi kézilabda-edző időkérés közben, M4, január 8.)

Sokrétű személyiség vagyok, mondhatnám azt is, hogy valamilyen szinten mindenhez értek. (Sneidet Tamás, a Jobbik leköszönő elnöke, Népszava, január 9.)

Hontalan lokálpatrióta lettem. (Végel László vajdasági író, 168 Óra, január 9.)

Az lesz a feladatunk, hogy nyugdíjba küldjük a múltat. (Fekete-Győr András Momentum-politikus, Magyar Narancs, január 9.)

Most is ellenszélben vagyunk. (Orbán Viktor miniszterelnök a hazai médiaviszonyokról, M1, január 9.)

A miniszterelnök testőrökkel védi magát a sajtótól. (Babos Attila újságíró, SzabadPécs.hu, január 10.)

Erről is tájékoztattunk tegnap, még az ellenzéki képviselőket is. (Németh Szilárd Fidesz-politikus, honvédelmi államtitkár az Irakban tartózkodó magyar katonákról, ATV, január 10.)

Azért, mert kormánypárti mondja, nem lesz rögtön hülyeség. (Litkai Gergely humorista, Magyar Hang, január 10.)

Senki sem szereti, ha más beszél. (Mécs Károly színész, M5, január 10.)

Orbán okosabb, mint a politikusai és a sajtója. (Bolgár György újságíró, Klubrádió, január 11.)

Tiszteletlenül mindenki tud beszélni. Tisztelettel csak kevesen. (Balázs Géza nyelvész, Magyar Nemzet, január 11.)

Az egyéni sportágakra kiválasztanak, a csapatsportokra kiválasztódnak. (Kozma Imre lelkész, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője, Nemzeti Sport, január 11.)

A szorongás egyéni sportág. (Malonyai Péter újságíró, Nemzeti Sport, január 12.)

Sokan tűnődnek a vidéki sajtó mélyrepüléséről. Babos Attila a tűnődéstől eljutott a látleletig is, cikke január 10-én jelent meg az általa szerkesztett SzabadPécs.hu digitális felületén. Három negyvenes újságíró sorsán keresztül mutatja be, hogy a különböző világnézetű, de ugyanabban a megyei lapszerkesztőségben összecsiszolódott tollforgatók helyzete miként alakult 2010 óta.

Egyikük a kormánypárti sajtóban kötött ki, és leninfiúzza hajdani kollégáját, aki az ellenzéki polgármester holdudvarába sorolt önkormányzati újságot szerkeszti. A harmadik a kormánypárttól és a nemrégiben megválasztott polgármestertől is független portált működteti. Elemzését elolvastatnám minden újságírónak készülő fiatalemberrel, de most csak egyetlen mozzanatot emelek ki belőle. Ha jól értem, az új polgármestertől interjút kért a kormánypárti portál szerkesztője, a civil várospolitikus pedig írásban kérte a kérdéseket, és írásban ígérte a válaszokat. A helyzetet elemző cikkíró megállapította, hogy „Az interjú személyesen a legjobb.”

Feltételezi azonban, hogy a helyhatósági kampányban súlyos sebeket kapott a polgármester-jelölt, ezért most óvatosságból a személytelen interjú mellett döntött. Egyetértek az idézett mondat szerzőjével, és szerintem is rosszul döntött az új polgármester. Van viszont egy másik példa, mely országossá tágítja a jelenséget. Pikó Andrást szintén civil jelöltként választották polgármesterré Józsefvárosban. Az új önkormányzati lap első száma egyoldalúra sikeredett, és hogy a folytatás elviselhetőbb legyen, létkérdés volt a szerkesztőség számára, hogy a második számban ellenzéki (fideszes) politikussal készített interjú is legyen.

Egy önkormányzati képviselő kötélnek állt, de csak azzal a feltétellel, hogy az előre megfogalmazott kérdésekre írásban válaszol, és ragaszkodik a betű szerinti közléshez. S mert az újságíró nem kérdezhetett vissza, az interjú úgy jelent meg, hogy ahol visszakérdezett volna, ott zárójelben örökítette meg a kíváncsiságát. A személytelenség nem kedvezett a „beszélgetésnek”. A pályakezdő újságírókat le is beszélném az efféle megoldásról. Igen ám, csakhogy az alapos, elmélyült beszélgetésekhez, a személyes találkozásokhoz, vagyis a jó interjúhoz kölcsönös bizalomra volna szükség.

Ez az elmérgesedett helyzetben hiányzik a politika által megalázott, megregulázott, szükséges rossznak tekintett újságírókból, de a nyilvánosságtól ódzkodó közéleti személyiségekből is. Az eredményt olvassuk.      

A magyar nép tűrt eddig, viselte a kommunisták kizsákmányolását, majd a görögdinnye-politikusok uralmát - kiknek vékony héja mögött nagy szív dobog -, de tudjuk: a kívül zöld, belül vörös politikusokra is eljön Szent Lőrinc napja, mikor dicstelen működésük befejeződik. (Torgyán József kisgazda politikus, Délvilág, 1993. augusztus 9.)

A zöld mázban jelentkező görögdinnye-politikusok megjelentek, mint a piócák, rátapadván a magyar nép vérére, hogy kiszívják az utolsó erőnket, és mi méltósággal tűrtük, pedig tudtuk, hogy a görögdinnyére is eljön Szent Lőrinc napja. (Torgyán József kisgazda politikus, Mai Nap, 1993. augusztus 9.)

A kormány egy olyan dinnye, melyet kívül ugyan vékony zöld héja veszi körül, de belül vörös, amibe majd belepipikél a mi Szent Lőrincünk. (Torgyán József kisgazda politikus, Pesti Hírlap, 1993. augusztus 27.)

A görögdinnye-politikusok most egy kis zöld mázt öntöttek magukra, de a máz alatt ott dobog hatalmas piros szívük. Mindössze arról feledkeztek meg, hogy a görögdinnyére is eljő Szent Lőrinc napja, amikor a tisztes magyar gazda a disznai elé veti. (Torgyán József kisgazda politikus, Népszabadság, 1993. augusztus 31.)

Kíséreljen meg valaki elvtársazni egy régi kommunistát. Az meg fog sértődni. Addig, míg elvtárs volt, Zsigulin járt, és csak használója volt az idegen tulajdonnak. Most meg? Összejátszik a görögdinnye-politikusokkal, akik zöld mázt kentek magukra, de a hatalmas piros szívük bent dobog. Csak arról feledkeznek meg a görögdinnye-politikusok, akik becsapják a magyar népet, hogy a görögdinnyére is jön Szent Lőrinc napja. (Torgyán József kisgazda politikus, Békés Megyei Hírlap, 1993. szeptember 7.)

A régi nómenklatúra tagjai, a volt kommunista vezetők uralják változatlanul az országot. Az már más lapra tartozik, hogy nem ugyanabban a köntösben. Kérem szépen attól, hogy ők egy zöld mázzal vonták be magukat, még nagyon jól tudják, hogy olyanok, mint a görögdinnye. Annak is van egy kis zöld vékony héja, de mögötte ott van a piros bél. csakhogy mi, kisgazdák azt is tudjuk, hogy eljön a Szent Lőrinc napja, amikor a disznók elé veti a jó gazda a megmaradt dinnyéjét. (Torgyán József kisgazda politikus, Napi Délkelet, 1994. február 7.)

Globális a fölmelegedés, és milliók éheznek a Földön. Ez most a „görögdinnye-politika” - kívül zöld, belül vörös - két varázseleme. (Gajdics Ottó újságíró, Magyar Nemzet, 2019. július 23.)

A kommunizmushoz hasonló világideológiát látunk, ez zöld ideológiába van csomagolva, de azért hozzáteszem, hogy ez olyan, mint a görögdinnye. Kívül zöld, belül piros. (Rogán Antal Fidesz-politikus, Hír TV, 2019. szeptember 1.)

Szívesen vállalom a szocialista mozgalomra aggatott jelzőt, hogy belül vörös, kívül zöld. (Szanyi Tibor volt MSZP-politikus, Heti TV, 2020. január 6.)

A magyar zöld mozgalmak olyanok, mint a görögdinnye. Kívül zöldek, belül pirosak. (Orbán Viktor miniszterelnök, M1, 2020. január 9.)

Lendvai kollegina pályakezdő publicista. Néhány évtizedig hivatásos politikus volt ugyan, még pártot is elnökölt, de 2014-ben kiszállt a parlamenti munkából, és újságírásra adta a fejét. Aligha véletlenül. A nagyapja újságot szerkesztett Kecskeméten, az apja pedig kortárs magyar írók drámáit mutatta be Debrecenben, Kecskeméten és Szegeden. Visszavonulása óta érdeklődéssel figyelem Lendvai Ildikó sajtóbeli megnyilvánulásait.

Szakmai szempontból azért tanulságosak, mert amit megír a Népszava szombati számaiba, azt először csípős jegyzetekben fogalmazza meg a fészbukos üzenőfalán. Több témát is kipróbál, mielőtt az egyik glosszából terjedelmesebb és árnyaltabb publicisztikát terebélyesít. Ma például a hét legnagyobb figyelmet kiváltó eseményéről tűnődött, a miniszterelnöki sajtótájékoztatóról - némi világhálós előzmény után. Ama nagy hírre vergődött kijelentést elemezte Régi focista új szerepben címmel, amelyben egy újságírói kérdésre azt válaszolta Orbán Viktor, hogy idősödve-tapasztalodva lett támadóból védekező középpályás. Nyolcasból hatos.

Ez késztette Lendvai kolleginát arra, hogy utánanézzen a középpályásoknak. Talált is egy N’Golo Kanté nevű Maliból való, francia állampolgárságú Chelsea-játékost, akiről ezt olvasta: „Néha úgy tűnik, kettő van belőle. Egyik a pálya bal, a másik a jobb oldalon.” Talán nem is tudja az újdonsült publicista, mennyire fején találta a szöget. A magyarázatért vissza kell mennünk az első Orbán-kormányhoz. 1998 őszén a túlnyomórészt harmincas miniszterek és államtitkárok az akkor 35 éves kormányfő vezetésével végigfocizták az országot. A kormányválogatottra rengetegen voltak kíváncsiak.

A módszert egyébként Kádárék találták föl. A második világháború utáni kormányok kommunista miniszterei és államtitkárai szintén focicsapatot alkották, és végighaknizták az országot. Az első években élvezett népszerűségük a magánhobbival párosult kommunikációs műveletből is táplálkozott. Orbánék eljutottak például Mórahalomra, ahol a szegedi újságírók válogatottjával együtt avatták föl az új stadionocskát. Amely azonban jó magyar szokás szerint nem készült el időre. Csupán az ellipszis alakú pálya egyik hosszú oldalán lett kész a tribün, a másik oldalon földhányások emlékeztettek a befejezetlenségre.

A kormányválogatott csapatkapitánya mindkét félidőben középpályásként térült-fordult. Az elsőben jobboldalit, a másodikban pedig baloldalit játszott. Át se ment a pálya néptelen oldalára.         

Volt némi önállósága, saját egyénisége: nem tudta őt teljesen összetörni, maga alá gyűrni a miniszterelnök. (Németh Péter újságíró, Népszava, 2018. május 19.)

A jelen fideszes vagánya. (Lakner Zoltán politológus, 168 Óra, 2018. október 31.)

Dohánylevelek közé száműzött volt kancelláriaminiszter. (Friss Róbert újságíró, Népszava, 2018. november 5.)

Amúgy biztos jobb miniszterelnök lenne, mint Orbán. (Bozóki András politológus, 24.hu, 2019. április 15.)

Mintha igyekezne kibekkelni ezt az időszakot, őrizgetve morzsányi autonómiáját Orbán Viktor rideg rendszerében. (Szerető Szabolcs újságíró, Magyar Hang, 2019. július 12.)

Invenciózus csávó. (Tordai Bence Párbeszéd-politikus, ATV, 2019. november 18.)

Be kellett jelentkeznie valamivel, ami a Várból is látható. Megkoszorúzta hát Horthy Miklós sírját, és nekiment a dohányosoknak. (Nagy N. Péter újságíró, 168 Óra, 2019. november 28.)

Lázár János az Orbán utáni világra készül.  (Gulyás Balázs publicista, ATV, 2019. december 18.

Lázár János az Orbán utáni időre készül. (Jakab Péter Jobbik-politikus, ATV, 2020. január 6.)

Tök tájékozott, értelmes ember. (Litkai Gergely humorista, Magyar Hang, 2020. január 10.)

Orbán Viktor tegnapi sajtótájékoztatóján olyan kérdés hangzott el, amely zavarba hozta a miniszterelnököt. Az egyik újságíró megkérdezte, miként vélekedik a médiaviszonyokról. A kormányfőt vagy nem készítették föl a kérdésre, vagy amit elmondhatott volna, azt csak brüsszeli fogyasztásra szánták. Némi tűnődés után az újságírásról fejtette ki az álláspontját. Úgy vélte, ha nem a választópolgárok voksolnának rá, akkor a teremben lévő tollforgatók körülbelül 80 százaléknyi arányban szavaznának ellene.

Azóta már tudjuk, hogy a stábja nem hívta meg például az Átlátszó.hu, a Direkt36.hu, a 24.hu, a 444.hu és a 168 Óra munkatársait. Ha ők is ott lehettek volna a budai Karmelita-kolostorban, akkor az ellenzék jelenléte megközelítette volna a 100 százalékot is. A sors iróniája, hogy a legutóbbi fél évtizedben a kormánypártok 96 százaléknyi túlsúlyáról beszélt Botka László. 95-ről Molnár Gyula, Németh Péter és Rózsa Péter. 94-ről Molnár Gyula. 90-ről Bolgár György (négyszer is), Demeter Márta, Farkasházy Tivadar, Hargitai Miklós, Kasza László, Kuncze Gábor, Németh Péter (háromszor is). 85-ről Vásárhelyi Mária. 80-ról pedig Donáth Anna, Hadházy Ákos, Hargitai Miklós, Petschnig Mária Zita és Vásárhelyi Mária. Vajon milyen felmérésekből kölcsönözték a számokat?

11177 médiaterméket kellett volna felmérni, közülük 6699 jelenik meg papíron, 3662 a világhálón, 816 egyéb platformon, például rádióban vagy tévés képernyőn. Két kutatásról tudok. Az egyik eredményezte a Médianéző Kft sok kérdést fölvető számsorát. A kormánynak dolgozó cég szerint a tévés kategóriában 54:46 a kormánykritika előnye, a rádiósban 53:47, a digitálisban 71:29. A papír alapú kategóriában viszont a kormánypárti lapok felé billen a mérleg nyelve 28:72 arányban. Így jött ki a kormánykritikus médiumok 69 százaléknyi túlsúlya. Az értékelést szétcincálták a kormánykritikus sajtóban, ettől azonban tegnap a miniszterelnök akár még hivatkozhatott is volna rá.

Van egy másik elemzés is, a Mérték Médiaelemző Műhely készítette „árbevételi alapon”. Arra jutott, hogy az állami reklámok 78 százalékát a kormányoldalhoz sorolható médiumok kapták. Alighanem innen származik az ellenzéki politikusok, újságírók, értelmiségiek kikerekített 80 százaléka. Ha nyomatékosítani akarták a mondandójukat, használják csak, mindazonáltal árbevételi alapon kéne. Így is kirajzolódik belőle, hogy az Orbán-kormány évenként több tízmilliárd forintból érvényesíti túlsúlyát a hazai médiapiacon.      

A fényezett, színes papírnyomtatvány a tegnapi postával érkezett. Német cég itteni leányvállalata értesít arról, hogy ha január 9. és 19. között fölkeresem a plázában fenntartott üzletét, akkor a törzskártyával minden leértékelt termékre 20 százaléknyi kedvezményt ad. Talán élek a lehetőséggel, ez azonban magánügy lenne, ha a meghívót nem a nevemmel és a címemmel együtt nyomtatták volna ki. Mintha csak rám gondoltak volna, miközben tudom, hogy vagyunk néhány százan-ezren, akik a nevükkel-címükkel kinyomtatva értesültek ugyanerről a marketing-fogásról.

Járom a nyomdaipari kiállításokat, és vagy tíz éve interjút készítettem a legpatinásabb német cég ügyvezetőjével. Az ukrán származású, NDK-beli főiskolán diplomát szerzett, a berlini fal ledöntése után pedig az NSZK-ban is karriert csináló mérnök elmesélte, hogy digitális nyomógépük egyelőre kereskedelmi termékeket reklámoz, de látja benne a sajtóbeli működés lehetőségét is. Amit ő akkor mondott, az most válasz a konrada álnevű kommentelő megjegyzésére. A hetilapok túlélik-e a digitális sajtót? című bejegyzésemhez imigyen szólt hozzá: „Azok sem fogják, csak idő kérdése.” Nem hiszek abban, hogy a papír alapú sajtó halálra van ítélve. Vannak olyan részei - a napilapok és a folyóiratok -, amelyek aligha maradnak meg, de például a hetilap akár még virágzásnak is indulhat.

Külföldön már vannak olyan magazinok, amelyeknek telik közvélemény-kutatásra. Szociológusok mérik föl az előfizetőket, akiket mondjuk öt különböző kategóriába sorolnak. Mindegyikben található néhány száz vagy ezer olvasó közös érdeklődési körrel, de különböző igényekkel. A magazinnak van egy közös része, melyet minden előfizető figyelemmel kísérhet. Az ötször egyedi (látszólag egyéni) rész pedig az előfizető ízlésének megfelelő cikkeket és hirdetéseket tartalmazza. Az utóbbiakból például beragasztott púderes zacskót vagy kölnis üvegcsét. E gyakorlatnak már kultúrája van a nálunk polgáriasultabb és tőkeerősebb országokban.

Ha a magyarországi hetilapoknak telne az olvasóközönség rendszeres fölmérésére és a belőle következő egyénítésekre, a közvélemény-kutatás is kiszabadulhatna a politika fogságából. Akkor a szociológusok nem abból élnének, hogy a pártok által sugalmazott kérdéseket tegyék föl az embereknek, hanem abból, amivel a névre szóló üzeneteket előállító digitális nyomógépek kecsegtetik az előfizetőket. Az egyénített érdeklődés kielégítésével.                    

Még a három napon belül vagyunk, amíg tartanak az úgynevezett csodák. A politikusok és az újságírók javában értelmezik a hét eseményét, Szanyi Tibor kilépését a Magyar Szocialista Pártból. A „szocik fenegyereke” fel-felönt a garatra, és ilyenkor azt se tudja, hogy mit beszél. Továbbá képtelen feldolgozni, hogy Brüsszelből haza kellett jönnie. Ráadásul rossz a helyesírása (erre a megjegyzésre e sorok írója vetemedett).

Talán csakugyan a sértettség beszél Szanyi „kapitányból”, mindazonáltal van egy mondata, amelyen érdemes eltűnődni. Sok egyéb mellett megemlítette, hogy „Három választáson gyakorlatilag földbe döngölték az MSZP-t. Ebből semmilyen következtetést nem akart levonni a pártvezetés.” (Heti TV, 2020. január 6.) Az első volt ugyebár az országgyűlési választás 2018-ban, a második a májusi Európa-parlamenti voksolás tavaly, a harmadik pedig október 13-án az önkormányzati választás, amelyen szerinte az MSZP eltűnt a kistelepülésekről.

Nekem is feltűnt, hogy a jelenlegi vezetés elmulasztotta a szembenézést a sikersorozatnak korántsem nevezhető fejleményekkel, mégis nyitva hagynám a kérdést, vajon igaza van-e Szanyi Tibornak a saját (volt) pártjával szemben. Megnéztem inkább, hogy az értelmezők tavaly miket mondtak az MSZP-ről. Ötvenhétszer valami figyelemre méltót, heti átlagban egyszer jellemezték, ebből huszonhat volt az elmarasztalás, kéthetenként tehát egy. Íme, az idézőjelek közé tehető szavak: agonizál, csökevényesedik, elavult, elfogyott a vonzereje, gödörben van, gyengélkedik, kimerült, az ellenzék leggyengébb láncszeme, lenullázta önmagát, meggyengült, megöregedett, provincializálódott, szenilizálódott, végelgyengülésben szenved, vége van.

Az értelmezők elfogultan vagy elfogulatlanul, ellenségesen vagy sajnálkozva fogalmaztak. Sosem tudták elfogadni az MSZP-t, vagy kiábrándultak belőle. A felsorolásból kirajzolódik a Magyar Szocialista Párt csüggesztő, keserves, lehangoló, lesújtó, nyomorúságos, sajnálatra méltó, sanyarú, siralmas, szánalmas állapota. Ki-ki kiválaszthatja a számára megfelelő jelzőt. Egy értelmezőt azért megneveznék, az idei elsőt. Friss Róbert jó tollú publicista, évtizedekig a Népszabadság szerkesztője volt, mostanában az egyetlen ellenzéki napilap, a Népszava főszerkesztő-helyettese. Aligha feltételezhető róla, hogy rossz szándékkal vagy sértettségből írta volna a mai számba: „Az MSZP szellemileg valóban kiüresedett.”      

Üllői út 129. Ez a Fradi címe. Ha egy hu-t teszünk hozzá, a szurkolók honlapjáé is. Ügyesen markolja össze mindazt, amit időszerűnek vélnek a szerkesztői. Olvastam például arról, hogy vért kérnek egy kórházban fekvő drukkernek. Majd’ mindene megvan, amiről fölismerhető egy sajtótermék, csupán az hiányzik, ami nélkül mégse lehet sajtótermék: sehol se találom a felelős kiadó nevét. Van viszont egy érdekessége: közölte a klubelnök évértékelőjét. A 41. perctől hallottam egy gondolatmenetet szűkebb érdeklődési körömről.

Kubatov Gábor szerint az újságírók „csak isszák a vizünket”, és „Akik kárt okoznak, azokkal nem dolgozunk. De ehhez az kellett, hogy kiépítsük a saját médiarendszerünket.” Szóba hozta a zöld-fehér magazint (6000 példány), a Fradi TV-t (adásonként 150 ezer érdeklődő), a mérkőzéseket, amelyeket olykor „450 ezer ember nézett végig”, ám akik odakapcsoltak, vannak milliónyian is. „Nekünk megvannak a saját csatornáink, mi tudunk kommunikálni a saját szurkolóink felé, és ez nekünk elég.” Az eszmefuttatásból nem felejtette ki, hogy 2019-ben 5800 Fradi-sálat adtak el, és volt olyan nap, amikor a stadionban berendezett boltjuk 10 millió forintos forgalmat csinált.

A klubelnök tehát egy sorba helyezte a saját médiarendszert és a Fradit jelképező holmikat. Szemléletéből kirajzolódik, hogy a portékát (sportolót, mérkőzést, sálat, tányért, kulcstartót) az újságírónak nevezett marketingesek segítségével kell eladni, akik értelemszerűen a klub érdekeit képviselik. Mert „ha nincs érdekképviseletünk, akkor azt csinálnak velünk, amit csak akarnak.” Kubatov úr mindvégig hangsúlyozta, hogy nem politikusként nyilvánul meg, hanem a legnépszerűbb magyar klub vezetőjeként. Igen ám, de nem vonatkoztathatunk el attól, hogy a nagyobbik kormánypárt alelnöke is. A politikai kampányok egyik működtetője, akiről Föld S. Péter, a csípős nyelvű publicista írta, hogy „a keresztneve a politikában jártas emberek körében nem Gábor, hanem Lista”. (HírKlikk.hu, 2020.01.07.)

Más nézőpontból közelítem meg a december 31-én elhangzott beszédet. Közöltem ugyan egy 30 oldalas tanulmányt a Fidesz médiapolitikájáról, beismerem azonban, hogy a kormánypárti politikusok eligazító megszólalásai híján inkább csak feltételezésekbe bocsátkozhattam. Hálás vagyok Kubatov Gábornak, hogy fradis évértékelőjében végre kristálytisztán fogalmazta meg pártja elképzelését a nyilvánosságról.       

Egy sajtótörténeti lábjegyzet kedvéért hadd rögzítsem az újságírói teljesítményt. Szanyi Tibor szocialista politikus ma reggel hétkor jelentette be a Twitteren, hogy megszüntette tagságát az MSZP-ben. Hét óra után hét perccel már olvashattunk egy rövid cikket erről az Index.hu-n. Bíró Marianna politikai szakíró beszélt vele telefonon, és a figyelemre méltó bejelentést kiegészítette azzal, hogy Szanyi szerint „az MSZP nem vagy nem eléggé baloldali”. Régimódi újságíróként senkit sem hívnék föl reggel nyolc előtt és este nyolc után, azt azonban elismerem, hogy a digitális hírversenyben szép teljesítmény volt egy kolleginától.

A bejelentést persze már vártuk április óta. Az MSZP ugyanis nem Szanyi Tibort jelölte egyetlen mandátumára az Európa-parlamentben, ezért az uniós okosfalu-projekten dolgozó magyar politikus kénytelen-kelletlen hazajött Brüsszelből - a személyes bizonytalanságba. S mert a párttársai nem bizonyultak bajtársaknak, sértettségében alapított egy mozgalmat. Régebben is pedzegette már, hogy „Az MSZP-től balra is van élet, sőt nem kicsi.” (Népszava, 2013.09.17.) Most alighanem elérkezettnek látja az időt, hogy helyet foglaljon nézeteinek a politikai térben.

Eddig is hajlamos volt kiszólni a kórusból. Ami nem tetszett neki, azt szóvá tette, és ezzel az MSZP fenegyerekének számított Számítástechnikai szempontból szintén kilógott a pártjából. Jelen van a Facebookon, a Twitteren és a Tumblr-n, bravúrosan bánik a közösségi oldalakkal. Előnyéből fakad azonban a hátránya is. Annyira stílusjegyévé vált a rövidítés, a központozás hiánya, a világhálós szleng, hogy amikor a hagyományos térben szólalt meg, akkor százszámra termelte a helyesírási hibákat. Ismerek napilap-szerkesztőt, aki egy idő után feladta, és olvasatlanul-javítatlanul küldte nyomdába az újságoldalnyi terjedelmű cikkét.

Ezekről a nem föltétlenül tartalmi kérdésekről néhányszor vitatkoztam vele, és becsületére válik, hogy hajlott az eszmecserére. Egyszer-kétszer azt is megkockáztattam, hogy ha a pártja esetleg illegalitásba szorul, szívesen írok majd a Szanyi szerkesztette földalatti újságba, melyet el is neveztem szanyizdatnak. Most, hogy maga mögött hagyta az MSZP-t, bocsánatot kérek a szóviccért, amelyből immár párt nélkül akár még portálnév is lehet a digitális sajtóban.

Tíz mondat Szanyi Tiborról

A világháló falurossza. (Pilhál György újságíró, Magyar Nemzet, 2002. január 8.)

Szanyi Tibor hangos, de nem befolyásos a párton belül. (Ágh Attila politológus, Magyar Nemzet, 2011. február 28.)

Álkülönutas. (Megyeri Dávid újságíró, Magyar Nemzet, 2011. május 9.)

Ő a párt időnként feltörő tudatalattija. (Papp László Tamás újságíró (hvg.hu, 2012. szeptember 27.)

A baloldal legőszintébb politikusa. (Csermely Péter újságíró, Hír TV, 2013. március 8.)

Nem az a politikus, aki belesimul a tapétába. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Origo.hu, 2013. április 8.)

Szanyi imázst teremtett a politikai bunkóságból. (Trencséni Dávid újságíró, ATV, 2013. november 21.)

Ahol Szanyi a miniszterelnök, ott tök mindegy, hogy ki van a kormányban. (Kuncze Gábor volt SZDSZ-politikus az ellenzéki árnyékkormányról, ATV, 2015. december 26.)

Szanyi különc viselkedése, fura nyilatkozatai miatt időzített kommunikációs bomba. (Nagy Attila Tibor politológus, 24.hu, 2018. június 18.)

Szanyi Tibor már a pártjától is független. (Stumpf András újságíró, ATV, 2019. június 3.)