Jó lenne, ha a KDNP szembenézne azzal, hogy ez nem egy koalíciós kormány. (Lázár János Fidesz-politikus, Népszabadság, 2011. július 18.)

Van egy nem létező párt. (Horn Gábor volt SZDSZ-politikus, Hír TV, 2014. november 6.)

Oldalfutó-párt. (Veress Jenő újságíró, Népszava, 2014. november 11.)

Nanopárt. (Hargitai Miklós újságíró, Népszabadság, 2015. március 25.)

Pártnak álcázott világnézeti dumaszínház. (Pető Péter újságíró, Népszabadság, 2016. április 17.)

Munkamegosztás alakult ki a Fidesz és a KDNP között. Utóbbi rendre a megvalósítás „veszélye” nélkül vethet fel témákat. (Szerető Szabolcs újságíró, Magyar Nemzet, 2017. szeptember 9-10.)

A KDNP rózsafüzérrel segít be. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Népszava, 2017. október 21.)

Díszbojt az állampárt mundérján. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Bekiáltás.blog, 2019. június 6.)

Kis nullából lett nagy nulla. (Kéri László politológus, Klubrádió, 2019. december 23.)

A KDNP legnépesebb csoportja a remete-tagozat. (Szele Tamás újságíró, Facebook.com, 2020. január 16.)

Ma reggeli hír, hogy a tizenöt legjobb gimnázium igazgatói kérvénnyel fordultak az oktatási kormányzathoz. Azt javasolják, hogy az új Nemzeti Alaptanterv bevezetését a minisztérium halassza el 2021 szeptemberéig. Kéne idő a felkészülésre. Bejelentésük érzékenyen érint, mert az új NAT már nem tartalmazza a Mozgóképkultúra és médiaismeret elnevezésű tantárgyat. Médiatanárként szerepet vállaltam a meggyökereztetésében.

A honosítás Hartai László filmrendező érdeme. Rengeteget tett azért, hogy az általános iskolások és a gimnazisták megérthessék a nyilvánosság eszközrendszerét. De mert filmes, kézenfekvő, hogy a mozgóképkultúra felől közelítette meg a médiát. Hajdani filmkritikusként mindig elismertem a pedagógiai érdemeit, de a tantárgyat igyekeztem a többi médium irányába tágítani. Vagyis a sajtót, a rádiót és az internetet legalább annyira fontosnak tartottam, mint a mozifilmeket és a tévéműsorokat. E szakmai feszültségek azonban a kétezres évek második felére tartalmas vitákban csitultak el, egyenlítődtek ki. Hartai Laciék kiképeztek legalább ezer médiatanárt, mi ennél kevesebbet. Nem egyetemen, hanem főiskolán tanítottunk, amely az általános iskolák számára adott pedagógusokat.

E munkában élen járt az egri főiskola, de mi is igyekeztünk. A mi nemcsak munkahelyemet, a nyíregyházi főiskolát jelentette, hanem a Klubháló című diákportált is, amelynek munkatársai azokból a főiskolásokból kerültek ki, akiknek fölfigyelhettem az íráskészségére. (Nyíregyháza mellett Szombathelyen, Székesfehérvárott és Egerben is tanítottam.) Ők vettek részt a 120 órás tanfolyamokon, amelyeket 2006-ban a csillebérci táborban szerveztünk, 2008-ban a csillaghegyi Alfréd-panzióban és 2010-ben a Pallas Páholyban. Sajátos okunk volt a közreműködésre. A kétezres évek közepén a magyar felsőoktatás áttért a bolognai rendszerre, márpedig az egyszakos képzés csökkentette a végzősök elhelyezkedési lehetőségeit.

Ha az alapszak mellett kiképeztük őket a médiaismeret tanítására is, alkalmassá váltak arra, hogy az általános iskolákban kielégíthessék a médiatanár-hiányt. Néhány évig kellemes élménybeszámolókat kaptam tőlük a foglalkoztatásukról. Nem sokkal a második Orbán-kormány hatalomra jutása után azonban az oktatási államtitkárság az általános iskolákban megszüntette a médiaismereti tantárgyat. Innen már csak egy lépés, hogy a gimnazisták sem ismerhessék meg összefüggéseiben a nyilvánosság eszközrendszerét.      

Szeretném, ha egy kicsit tökösebbek lennénk. (Szanyi Tibor szocialista politikus az MSZP-ről, Magyar Nemzet, 2001. június 22.)

Tökösebbek vagyunk, mint sok-sok férfi ebben a pártban. (Bangóné Borbély Ildikó szocialista politikus, YouTube.com, 2012. május 3.)

Az egyik oldal túl tökös, a másik meg túlzottan töketlen. (Nagy Bandó András humorista,  országgyűlési képviselőjelölt, LMP.hu, 2014. január 17.)

Ambícióm abban van, hogy legyen egy tökös újság. (Gál J. Zoltán újságíró a Népszaváról, ATV, 2016. október 20.)

Én nem akarok tökös nő lenni. (Gyurkó Szilvia pszichológus, WMN.hu, 2016. november 16.)

Legyünk végre tökösek! (Érsek Zsolt hatvani szocialista politikus az MSZP-ről, 168 Óra, 2017. február 16.)

Bátornak tartom magam, sok esetben tökösnek is. (Bangóné Borbély Ildikó szocialista politikus, ATV, 2018. május 17.)

Egy tökösebb MSZP-t akarok. (Mesterházy Attila szocialista politikus, Hír TV, 2018. június 14.)

Demeter Márta tökös, kemény politikus. (Pörzse Sándor Jobbik-politikus, YouTube.com, 2018. november 28.)

Andy Vajna igazán tökös férfi volt. (Arnold Schwarzenegger filmsztár, Index.hu, 2019. január 30.)

A miniszterelnök új fogalmat dobott be a köztudatba. Szerinte leleményes ügyvédek segítségével „börtönbiznisz” jött létre. Az uniós bíróság csakugyan megítélt tízmilliárd forintnyi kártérítést a lakhatási körülményeikre panaszkodó raboknak. Az üzleti vállalkozásnak azonban van egy államilag elfogadottabb ágazata is, erre Mengyi Roland esete hívta föl a figyelmet.

A Fidesz-politikus szociális nonprofit cégek uniós pályáztatásában működött közre, és a nyert pénzek mintegy felét visszakérte. Nyolc évnél kevesebbet kapott, és most pályázhatott arra, hogy a büntetést emberibb körülmények között tölthesse le. A diplomás, „fehérgalléros” bűnözők, akiket „csak” gazdasági stiklikért ítéltek el, enyhített körülmények között élhetnek. Például a kecskeméti börtönben, amelyről tegnap, egy rádióműsorban Gönczöl Katalin jogtudós, egykori ombudsman beszélt. Miközben hallgattam, felötlött egy emlék. A megyei bíróság épülete a főutcán található, félúton a KTE-pálya bejárata és a Cifra-palota között. A szomszédos házban laktam, az egyik osztálytársam pedig a bíróság épületében. Gyakran pingpongoztunk a díszteremben, és néha az ablakhoz álltunk, lestük a kertészkedő rabokat, Mengyi Roland elődeit.

A volt ombudsman elmondta, hogy nem zsúfolt cellában, hanem egyszemélyes szobában laknak, a berendezés célszerű és kulturált, még főzőcskézni is lehet. Az elítélt lebutított telefont is kaphat, és percenként száz forintért hívhatja a hozzátartozókat. Óránként kétezer forintért használhatja az edzőterem erőgépeit, és tanfolyamon csiszolhatja a nemzetközi érintkezés nyelvét. Mengyi Roland fiatal korában testépítéssel foglalkozott, majd a Legfelsőbb Bíróság elnöke mellé rendelt testőrként benősült egy befolyásos családba. Jogi diplomát szerzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, angolból pedig c-típusú vizsgát tett. A parlament kormánypárti képviselőcsoportjában elpuhultak azonban az izmai, és most jót tesz neki a testedzés.

A sors iróniája, hogy aki feltérképezte az üzelmeit, Kecskemét legismertebb újságírója. Mi volna, ha Mengyi Roland rendszeresen találkozna Rajnai Attilával, és írnának könyvet a Fidesz nagy hírre vergődött korrupciós botrányai közül az egyetlenről, amely jogerős ítélettel ért véget? Nem valószínű, hogy a társszerző részt vehetne a kötet hazai premierjén, de mire kedvezményesen szabadulna, továbbfejlesztett angoljával ellenőrizhetné az üzleti világkarrierre előkészítő külföldi kiadás fordítását.            

Tavaly fölfedeztem egy tehetséges közírót. Lendvai Péternek hívták, és a FüHü.hu-n adta közre a megnyilvánulásait. Véletlenül derült ki, hogy az álnév mögött Németh Péter, a Népszava nyugalmazott főszerkesztője rejtőzik, aki a mamája vezetéknevét használta. Majd amikor a FüHü.hu kiadója „elfelejtette” kifizetni az írásait, tovább lépett. A HírKlikk.hu-n ismét a saját nevén írja a cikkeit, és maradtam hűséges olvasója. Tegnapelőtt így fogalmazott közös szenvedélyünkről, a sajtóról: „A térfél 90 százalékát uralja a hatalom.” (2020.01.14.)

Újra felbukkant tehát egy ismerős szám. Például 2016. december 19-én ezt mondta Orbán Viktorról: „A magyar sajtó 90 százaléka az ő felügyelete alatt van.” A Simicska-féle Hír TV-ben fejtette ki az álláspontját. A Fidesz gazdasági háttérembere már összeveszett Orbánnal, és magával vitt néhány százalékot a kormány felügyelte nyilvánosságból. Amikor pedig a miniszterelnök készülni kezdett az országgyűlési választásra, és felvásároltatta a magyar sajtó jelentős részét, ezt Németh Péter aligha vette észre. Az érzelmeit változatlanul a begyakorolt kerek számmal fejezte ki: „A magyar sajtót, amelynek 90 százalékát immár a kormány uralja, a félelem lengi körül.” (Népszava, 2018.11.17.)

Néhány hét múlva mégis mintha elbizonytalanodott volna, mert szerinte „A média eme /jobboldali/ része nagyjából 90 százalékot tesz ki.” (Népszava, 2019.01.12.) Most pedig, egy évvel később ott tartunk, hogy nagyjából nélkül kötött ki annál a fránya 90 százaléknál, Holott közben tavaly, október 13-én megrendezték a helyhatósági választást, és Orbánék Budapesten, tíz megyei jogú városban és meglepően sok kisvárosban érzékeny veszteséget szenvedtek. Az ellenzéki politikusok 2,5 és 4 millió közé becsülik ama magyar állampolgárok számát, akik immár ellenzéki polgármesterek fennhatósága alatt élnek. Az új helyzet nyilvánosságra gyakorolt hatása nehezen számszerűsíthető, de értelmezhető. Az újdonsült polgármesterek átvették az önkormányzati sajtót, és annyi példányban jelentetik meg az ingyenes lapot, ahány postaláda van a városban.

A legutóbbi évtizedben nem volt ugyan felmérés, amely 90 százalékban rögzítette volna a nyilvánosságban érzékelhető kormányzati túlsúlyt, de tételezzük föl, hogy Németh Péter egy éve okkal indult ki ebből. Most a saját logikája alapján csak el kellett volna gondolkoznia azon, hogy a unos-untalan ismételgetett kerek számot érdemes volna néhány százalékkal csökkenteni.              

Az ígéret olyan betonalap, amelyből ellopták a cementet. (Donát Róbert veszprémi tanár, Napló, 2002. február 19.) 

Az új alaptörvénnyel a kormány saját hatalmát betonozza be. (Bana Tibor Jobbik-politikus, Vas Népe, 2011. április 22.)

Be kell betonozni a rezsicsökkentést, hiszen ne gondoljuk, hogy a szocialisták nem emelnék az árakat, ha bármikor újra kormányra kerülnének. (Rogán Antal Fidesz-politikus, Magyar Hírlap, 2013. szeptember 28.)

Amíg a magyarok elsöprő többsége egyetért az idegenellenesség kormányzati irányvonalával, addig Orbánék be lesznek betonozva. (Vágó István DK-politikus, Facebook.com, 2016. augusztus 20.)

Az európai pénzeket kevésbé betonba, inkább a magyar emberek fejébe kellett volna önteni. (Szanyi Tibor szocialista politikus, Népszava, 2016. szeptember 10.)

Beton van, csak orvos nincs. (Simon András műsorvezető a kórházakról, ATV, 2019. február 20.)

A politikus legjobb barátja a beton. (Tüttő Kata szocialista politikus, ATV, 2019. május 29.)

A betonból árad a meleg és a benzin. (Orosz Anna Momentum-politikus, ATV, 2019. augusztus 30.)

A beton helyett a fákat választom. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, Index.hu, 2019. november 5.)

A miniszterelnök szereti az elképzeléseit betonba önteni. (Pulai András szociológus, ATV, 2020. január 13.)

Igaza volt Vadas Józsefnek. Ha a neves iparművészeti szakíróval néha leülünk beszélgetni, mindig meglep, hogy mennyire hasonlóan látjuk a világot. Tegnap a nyilvánosság kizárásával küldött üzenetet a Messengeren. Azt javasolta, hogy a Pokorni-ügyről írott bejegyzésben az ősök kifejezést felmenőkkel kéne helyettesíteni. Kétségtelen, hogy a Fidesz-politikus megrázó vallomásáról tűnődvén nem a legpontosabb kifejezést használtam. Az ősök valamiféle azonosulást sejtet, miközben az unoka épp a háborús bűnös nagyapától távolodott. Nem találtam azonban tárgyiasabb kifejezést, kapóra jött a baráti segítség.

Megköszöntem Jóskának a pontosítást, és javítottam. Környezetemben mindig akad valaki, aki a jobb szóval kecsegtet. Ha barátom, akkor a Messengeren üzen. Ha kollégám, a Facebook üzenőfalán. Ha pedig kommentelő, akkor az Index fórumán. A barátok diszkrét módon javasolnak változtatást, a kollégák kulturáltan, a névtelen kommentelők leginkább kocsmai stílusban. Ha igazuk van, nem vitatkozom velük, elvégre ők a szerkesztőim. A digitális magánzó ugyanis a bejegyzés megjelenése előtt nem igényelheti hivatásos szerkesztő közreműködését. Márpedig mi, szerzők hajlamosak vagyunk belepistulni a szövegünkbe.

Annyiszor olvassuk, hogy nem vesszük észre, ami majd’ kiveri a szemünket. Ezért fogadom érdeklődéssel az észrevételeket, és ha igazuk van a „szerkesztőknek”, azonnal, érzelmek nélkül javítok. Bár a névtelenség olykor gondot okoz. A minap például az Üllői út 129.-et a Fradi honlapjának véltem. Rögtön helyreigazítást kért valaki, azt írván, hogy az állítás nem felel meg a valóságnak. Nem értette, hogy miért nem pontosítom azonnal a szöveget. Hát csak azért nem, mert a digitális sajtóban divat a személyiség-hamisítás. Szólt már hozzám többször is egy jobboldali „bérrettegő” baloldali alteregója, aki ugyanabban a stílusban parodizálta az eredetit. Sőt, engem is hamisított egy ügyes kommentelő, aki a nevemben írt hozzászólásokat mások bejegyzéseihez.

Az Üllői út 129. gazdája még Messengeren sem akarta fölfedni magát, tehát akár csőbe is húzhatott volna. Csupán akkor pontosítottam, amikor a levelezésünket föltette a szurkolói blogra. Ezt egy hasonmás aligha tehette volna meg. Mindez persze nem oldja fel ama ellentmondást, hogy hiába szükséges a szövegmódosítás, ha hitelességét óhatatlanul csorbítja a névtelenség. Belátom azonban, hogy álnéven kevésbé kockázatos anyázással megtoldani a pontosítást.             

Aki a holokauszt után antiszemita, az potenciális gyilkos. (Vencel György székesfehérvári sajtólevelező, Fejér Megyei Hírlap, 2001. február 23.)

Az én szememben a holokauszt idején történtek lényege, hogy megfosztják az áldozatokat a személyiségüktől. (Majtényi László alkotmányjogász, Antiszemitizmus.hu, 2009. október 24.)

Auschwitzról a holokauszt előtti nyelven beszélni többé nem lehet. (Kertész Imre író, HVG, 2011. október 8.)

Ebben az országban nincs többé ártalmatlan zsidózás és cigányozás, mert a holokauszt a mi tragédiánk. (Bajnai Gordon volt miniszterelnök, ATV, 2012. december 2.)

A kultúrában feszül egymásnak a társadalom holokauszt- és trianonsérült része. (Puzsér Róbert publicista, Facebook.com, 2013. március 9.)

Amíg valaki szappant húz egy zsinagóga kerítésére, addig nem szabad hallgatni a holokausztról. (Markovics Zsolt szegedi főrabbi, Délmagyar.hu, 2013. szeptember 24.)

Az áldozatok számánál sokkal nagyobb a zsidóság vesztesége, hiszen a holokauszt óta eltűnt a hagyományosan sokgyermekes zsidó család. (Surján László KDNP-politikus, Fejér Megyei Hírlap, 2014. január 28.)

Az sem élte túl a holokausztot, aki túlélte. (Ungvári Tamás művelődéstörténész, Népszava, 2016. április 1.)

A Horthy-kultusz a holokauszt relativizálása. (Krausz Tamás történész, ATV, 2018. szeptember 4.)

A holokauszt magyarországi történetével kapcsolatban a német megszállás nem mentség, maximum magyarázkodás. (Pokorni Zoltán Fidesz-politikus, XII. kerületi polgármester, Mazsihisz.hu, 2020. január 13.)

Tegnap este elsírta magát a XII. kerületi polgármester. Beszédet mondott a Maros utcai rendelőintézetben, ahol 75 éve a nyilasok gyilkoltak meg 84 embert. Két nappal később, a közelben, egy másik egészségügyi intézményben 150 embert koncoltak fel. Január 17-én pedig, egy zsidó szeretetotthonban 94 embert végeztek ki. A különítmény 328 ember életét oltotta ki, egyik vezetőjük Pokorni Zoltán nagyapja volt.

A Fidesz-politikus becsületére válik, hogy szembenézett a nagyapja múltjával. Ahogy korábban az apjáéval is, aki ügynökösködött a Kádár-korszakban. Az elcsukló hang sejteti, hogy milyen idegfeszültséggel járt a felmenőivel való szembenézés. Mégsem az újságírói szempontból kétségkívül látványos mozzanatot hangsúlyoznám. Inkább ama tanulságot, amelyet Pokorni így vont le: „A holokauszt magyarországi történetével kapcsolatban a német megszállás nem mentség, maximum magyarázkodás.” Ez bizony szembefordulás a mostani Orbán-kormány emlékezetpolitikájával. Ráadásul magyarázat arra is, vajon az első Orbán-kormány oktatási minisztere miért vonult ki az országos politikából.

Dorosz Dávid, az újdonsült budapesti főpolgármester egyik helyettese nemrégiben figyelmeztette az október 13-án megrendezett önkormányzati választás után hivatalba lépett ellenzéki politikusokat: „Aki belenyúl a közösbe, annak levágjuk a kezét, és kivágjuk a rendszerből.” (Azonnali.hu, 2019.12.23.) Az értelmezőknek azonnal beugrott Pokorni Zoltán néhány évvel korábbi megnyilvánulása: „Aki belenyúl a pénztárba, annak le fogjuk vágni a kezét.” Ez 2010 elején hangzott el egy ajkai fórumon, amelyről a Népszabadság Online március 26-án tudósított. Pokorni épp úgy figyelmeztette a hatalomba készülő övéit, mint három hete Dorosz a helyi hatalomba került ellenzékieket. Az utóbbi felszólításnak remélhetőleg több foganatja lesz, mint az előbbinek volt.

A belső emigrációba visszahúzódott Fidesz-politikus nem érte be a levágós figyelmeztetéssel. Négy évvel később, amikor azért már lehetett tudni, hogy a második Orbán-kormány törvényesítette a korrupciót, megint kibeszélt a kórusból. Egy mohácsi összejövetelen ezt találta mondani a Népszabadság tudósítása szerint: „Nincs nyúlkálás, mert nem lesztek a szarból kihúzva pártalapon.” (2014.01.22.) Az olvasók fantáziájára bízom, vajon az intelemből mi valósult meg. Mindazonáltal nehéz elvitatni, hogy Pokorni Zoltán tegnap esti sírása mögött olyan ember arcéle rajzolódik ki, akit nem vakított el a hatalom.     

Számháború a médiában érzékelhető túlsúlyról című bejegyzésemet 836-an olvasták. (A napi átlag kétezer fölött van, ami egy szakmai rovat esetében elfogadható.) Akkor is megírtam volna persze, ha csupán nyolcan kattintanak rá, ráadásul érdekes vita zajlik két hozzászóló között. Az egyik szakember, nem is értem, hogy miért álnéven fejti az álláspontját. A másik hívő, az a kommentelő, akit sem jobb-, sem baloldaliban nem kedvelek. Érthető, hogy amit az álneves szakember pedzeget, sokkal inkább foglalkoztat.

Szerinte például „A bloggazda amellett szokott érvelni, hogy a kormánypárti ’információk’ könnyen, ingyen, bulvárosítva és nagy mennyiségben  elérhetőek, míg az ellenzékiek csak utánjárással, pénzért, magasabb műveltségi igénnyel és innen-onnan összekapargatva. Vagyis a kritika elé korlátokat emel a kormány.” Az idézetben találnék olyan szavakat, amelyeket sosem írtam le, mindazonáltal tudomásul vehető, hogy a Médianaplóban olvasott bejegyzések alapján így lát egy szakmabeli. De talán mégsem baj, ha a saját szavaimmal is megpróbálom érzékeltetni az álláspontomat.

A rendszerváltás óta egyik kormányzat sem volt érdekelt a nyilvánosság bővítésében, a szűkítés leginkább az Orbán-kormányokra jellemző. Csakhogy az Európai Unióban és a világhálóban rejlő okok folytán mégse vihették tökélyre. A nyilvánosságról olyan törvényt fogadtattak el a parlamenti többséggel, amelyben a tájékoztatás sokszorosan többször olvasható, mint a tájékozódás. Ennek szellemében úgy alakították át a nyilvánosság eszközrendszerét, a médiát, hogy bárki tájékozódhasson, ha van hozzá műveltsége, számítástechnikai felkészültsége, pénze, és ami talán a legfontosabb: igénye is. Akinek viszont bármelyik hiányzik, vagyis a médiafogyasztók többségének be kell érnie az állami tájékoztatással.

Ebből két ellentmondás adódik. Az egyik az, hogy az Egyesült Államokban élő magyarnak „csak” az időzónából következő eltolódást kell figyelembe vennie, és a világhálón hallgathatja például a Klubrádiót. A Kecskemét melletti tanyán élő unokatestvérem viszont beéri a Magyar Rádió, az M1 és a megyei napilap kínálta állami tájékoztatással. A másik ellentmondás pedig az, hogy a főváros mintegy hatvan kilométernyi akciórádiuszán belül legalább harminc város található, ahol 2019. október 13-án ellenzéki polgármester-jelölt győzött. Nem kis mértékben azért, mert a rájuk szavazó választópolgárok különösebb erőfeszítés nélkül hallgathatták a Klubrádiót, és nézhették az ATV-t.