Papp László Tamást a közírók között tartom számon. Tegnap este azt fejtegette közösségi üzenőfalán, hogy korábban a választások bojkottjára buzdított, ma viszont, győri lakosként elmegy szavazni. Szerinte ugyanis „Ha van bárminek értelme 2022-ben, az a teljes ellenzéki összefogás, egy rendszerváltó technikai óriáskoalíció.”

Sosem buzdítottam bojkottra, de az utóbbi években már olyan pártot kerestem, amelyben nincsenek politikusok. S mert a politikusok hajlamosak arra, hogy nem tartják be a választási ígéreteiket, újságíróként ezt számon is kérem rajtuk. Ráadásul nemcsak tanulmányozom a nyilvánosságot, hanem tanítom is. Az az én emberem, aki nem szűkíti, hanem bővíti. Amikor például Toller László szocialista politikus lett Pécs polgármestere, estére tette át az önkormányzati testület üléseit. Ahhoz nem volt mersze, hogy a helyi tévé közvetítését leállítsa, azt pedig okkal remélte, hogy az „ellenzéki áskálódások” este kevésbé hatnak a nyugdíjasokra, akik akkor már inkább az országos tévék szappanoperáit nézik. Ezt megírtam egy újságba, amelynek felelős kiadója felhívott, és barátilag elmondta, hogy a pártvezetőség most nem akar szembesülni a „baranyai lobbival”, ezért eláll a közléstől. Azóta nem írtam az újságba.      

Alig több mint száz napja az ellenzéki pártok közös jelöltjei meglepően sok városban győztek. Azóta Barabás Richárd újbudai alpolgármester (Párbeszéd) kifejtette: a polgármesternek vagy a kabinetfőnökének az a dolga, hogy megjelenés előtt ellenőrizze az önkormányzati lapba szánt kéziratokat. Matkovich Ilona váci polgármester (civilben újságíró) megtiltotta az önkormányzati tulajdonú cégek munkatársainak, hogy belső ügyekről beszéljenek a nyilvánosság fórumain. Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester azzal dicsekedett, hogy ő lett az önkormányzati újság felelős kiadója (ez a pozíció összeférhetetlen a választáson elnyert tisztségével). Budai Lóránt jászberényi polgármester (Jobbik) egyelőre nem szűkíti látványosan a helyi nyilvánosságot, idestova négy hónap alatt azonban több mint kétszáz fényképet tett föl magáról a közösségi üzenőfalára. Nem jó előjel.

Rokonszenvem az együttműködő ellenzéki pártoké, és érteni vélem, hogy Papp László Tamás közíró ma miért aktivizálja magát győri választópolgárként. Mindazonáltal elgondolkoztat, amit így fogalmazott meg: az ellenzéki pártok közös jelöltjére „leadott szavazatom nem hűségeskü, sem pedig hallgatási fogadalom”.       

A lassanként mögöttünk hagyott hét két mondatáról tűnődnék. Dezső András terjedelmes cikket közölt tegnap az Index.hu-n, a Borkai-ügy hátterét tárta föl a Győrben holnap esedékes polgármester-választás előtt. Idézi például Kubatov Fidesz-pártigazgatót, aki kifejtette, hogy „a ’főnök’ szerint ami történt, az magánügy, és nyugodjon meg /Borkai/, mert ha az önkormányzati választás kampányában nyilvánosságra kerül a téma, akkor azt a jobboldali médiában blokkolni fogják”. A másik mondat szintén tegnapi, Széll Bernadett száját hagyta el az ATV stúdiójában: „Az iskolaérettségi botránnyal foglalkoztam, most van fönt a blogomon.”

Az első mondat hitelességéért nem kezeskedem, bár a tartalmát nem vonom kétségbe. A másodikat viszont saját kezűleg jegyeztem föl. Az egyikben a miniszterelnök idézett módon vagy talán másként elhangzott szavaiból az derül ki, hogy egyebek között azért vásároltatta föl embereivel a média jelentős részét, mert máskülönben aligha blokkolhatná a neki nem tetsző témákat. A másik mondat arról árulkodik, hogy az LMP volt társelnöke és miniszterelnök-jelöltje a képviselői igazolvány adta jogosultságát kihasználva tárta föl a hat-hétéves gyerekek és szüleik szorult helyzetét. De úgy, hogy a százezreket érintő témát maga dolgozta föl, majd cikkszerű bejegyzését a közösségi üzenőfalán közre is adta.

A két politikus gyökeresen eltérő körülményeit nem mosnám össze. Mindazonáltal van egy közös tulajdonságuk: az egyik akarva, a másik akaratlanul akadályozta az oknyomozásra szakosodott újságírókat abban, hogy művelhessék azt, amit kitanultak. Orbán Viktor több száz szolgálatába szegődött újságírónak tiltotta meg, hogy a Borkai-üggyel foglalkozzék, Széll Bernadett pedig maga vállalkozott az újságírásra. A miniszterelnök kézivezérléses akciója azért nem sikerült, mert blokkolta ugyan a kormánypárti médiumokat, akik azonban kirobbantották a Borkai-botrányt, a világhálón adták közre a nagy hírre vergődött szexvideót, amelyet 800 ezren néztek meg. A botrány kedvezőtlenül befolyásolta a kormánypárti politikusok szereplését a helyhatósági választáson, a volt LMP-s politikus pedig pénz híján kénytelen beérni a közösségi üzenőfallal.

Mégsem teljesen eszköztelen. A hazai médiának van egy növekvő jelentőségű része, a világháló, mely fölött a majdnem mindenható miniszterelnöknek egyelőre nincs hatalma. Neki azonban van, kár, hogy ezt valóságfeltárásra szakosodott újságírók nélkül próbálja gyakorolni.         

A digitális ismerőst még a világháló előttről ismerem. Mérnökként végzett egy moszkvai egyetemen, a rendszerváltás után pedig menedzser lett itthon. Szűkszavúnak találta tegnapi bejegyzésemben ezt a mondatot: A tulajdonában lévő Csillag-patikát „Örkény István ajánlotta fel 1949. december 5-én a magyar államnak, Sztálin 70. születésnapja alkalmából (amely egyébként egy évvel korábban volt)”. A zárójeles félmondatot kifogásolta, fejtegetvén, hogy egy német és egy angol lexikonban azt olvasta, Sztálin 1879-ben, Gori városában született.

A bejegyzés számomra kötelező 2500 karakterébe az idézett mondatnál több nem fért bele Sztálin születésnapjáról. Azért köszönöm a szelíd korholást, mert ma újabb 2500 karaktert szentelhetek az érdekes témának. A Sztálinról megjelent lexikoncikkek ugyanis vegyes tartalmúak. Hol 1879-et, hol 1878-at tüntetik föl születési évként. Az újabbak a korábbi időpontot, és akad néhány, amely az ellentmondást is feszegeti. Ráadásul konzultáltam két szovjet-specialista újságíróval is, akik árnyalták a képet. Megpróbálom összefoglalni, amit olvastam és hallottam.

Örkény István úgy akart megszabadulni a családi örökségtől, amit amúgy is államosítottak volna, hogy némi haszna legyen belőle. Ezért ajánlotta fel a patikát Sztálin közelgő hetvenedik születésnapjára. Ő nem tévedett, elvégre akkoriban mindenki úgy tudta, hogy a Szovjetunió vezetője 1879. december 6-án született. Legalábbis a Julián-naptár szerint, amelyet Julius Caesarról neveztek el, és az időszámításunk előtti 45-től használták. Ezt változtatta meg XII. Gergely pápa 1582-ben, a Gregorián-naptárt azonban a keleti pátriárkák nem fogadták el. A különböző országok fokozatosan álltak át az új időszámításra, például Oroszország 1918. január 31-én. Másnap már február 14-e volt. Ezzel magyarázható, hogy nálunk 1949. december 21-én ünnepelték Sztálin születésnapját. De vajon a hetvenediket?

A haláláig, 1953-ig senki sem vitatta az 1879-es dátumot. Utána viszont fel-felbukkantak dokumentumok Sztálin múltjából, és egy orosz történész megtalálta a gori székesegyház anyakönyvében a bejegyzést, hogy a későbbi diktátor 1878. december 6-án született - az ortodox kereszténység időszámítása szerint. Arról azonban nem olvastam-hallottam meggyőző magyarázatot, hogy politikus korában miért fiatalította meg magát egy évvel. A címben föltett kérdésre tehát egyelőre nincs válaszom, de talán akad valaki az olvasók közül, aki felvilágosít. Előre is köszönöm.      

Ez egy új SZDSZ. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2017. február 24.)

Nem látom bennük az embert. Csak politikai terméket látok. (Orbán János Dénes publicista, Magyar Idők, 2017. május 22.)

A Momentum nagy csalódást okozott azzal, hogy elzárkózik mindenféle együttműködéstől. (Bojár Gábor üzletember, a Momentum egyik szponzora, 168 Óra, 2017. október 6.)

Momentumból majdnem mementó lettek. (Kuncze Gábor volt SZDSZ-politikus, FüHü.hu, 2018. május 26.)

Angolul tudnak, de magyarul nem. (Faragó Zsuzsa dramaturg, Facebook.com, 2018. november 16.)

A világos nyelvezet és a kemény munka kifizetődik. (Techet Péter publicista, Azonnali.hu, 2019. május 27.)

Talán már az új generáció pártja. (Petrasovits Anna szociáldemokrata politikus, Magyar Hírlap Online, 2019. július 27.)

A Momentum mindenféle degradálás nélkül liberális párt. (Ungár Péter LMP-politikus, Népszava, 2019. november 9.)

Most már bűzlenek a gyurcsányizmustól. (Kövér László Fidesz-politikus, az országgyűlés elnöke, Magyar Rádió, 2019. november 10.)

Orbán nélkül a Fidesz olyan lett volna, mint most a Momentum: nyálas zsizsegés. (Lovas Zoltán újságíró, 24.hu, 2020. január 23.)

Az Index kiemeli a digitális temetőből azokat a cikkeket, amelyeket utólag is fontosnak tart. Ma reggel így csodálkoztam rá Örkény István a családi gyógyszertárat adta Sztálin születésnapjára című írásra. Eredetileg napra pontosan egy éve jelent meg, de elkerülte a figyelmem. Ha nem kerülte volna el, néhány hete másként írtam volna meg azt az esszét, amely az ujiras.hu digitális folyóiratban látott napvilágot. Kolozsi Ádám, a cikk szerzője Magos Gergely kutatásai alapján foglalt össze egy immár hét évtizedes történetet.

A főváros pesti részén, a Nagykörút és a Rákóczi út kereszteződősénél található ma is egy patika. Ennek volt a tulajdonosa Örkény István. Valójában persze az apja irányította, de a kora miatt - Ö. Hugó akkoriban töltötte be a hetvenet - átíratta a fiára. Akivel két egyetemet is elvégeztetett, a gyógyszerészeti kart és a vegyészmérnökit, hogy egyszer majd átvehesse a patikahálózatot, amelynek ékköve a Csillag volt. Ezt ajánlotta fel Örkény István 1949. december 5-én a magyar államnak, Sztálin 70. születésnapja alkalmából (amely egyébként egy évvel korábban volt). Ami érdekessé teszi számomra a cikkét, az a Sztálin-motívum.

Valószínűleg a születésnapi felajánlás hozta meg Örkénynek a levelet, amelyben meghívták a Dunapentelén épülő Sztálinváros Sztálinról elnevezett vasművébe. Egy íróküldöttség tagjaként álldogált, és hallgatta a párttitkárt, aki épp azt ecsetelte, hogy a felépítendő kohóban hamarosan acél fog folyni. A vendéglátó szeme azonban megakadt egy ismerős arcán. Folytatta ugyan a dicshimnuszt, de amikor a látogatás befejezéséhez közeledett, odament Örkényhez, és megkérdezte tőle, vajon honnan ismerheti. Amikor megtudta a nevét, elmesélte neki, hogy a harmincas évek végén segédként a Csillag-patikában dolgozott. Majd átkarolta az író vállát, és a fülébe súgta: „Lófasz fog itt folyni, nem acél.”

Miskolczi Miklós író, Dunaújváros krónikása összegyűjtötte az ilyen és ehhez hasonló történeteket. A Kacagtató Sztálin-városi anekdoták című könyve 2013-ben jelent meg, és a Mi fog itt folyni? című szösszenetben két ponton változtatott. Az íróküldöttséget nem a párttitkár, hanem a főmérnök kísérte, aki néhány órával később, a Béke téri Késdobálóban összefutott Örkény Istvánnal. Két rum között kiderült, hogy a Csillag-patikából ismerik egymást. Ekkor árulta el neki bizalmasan azt, amit az imént idéztem, de kulturáltságból kifolyólag most már nem ismételnék meg.

A budapesti főpolgármester tegnap este, száz nappal a megválasztása után ült be először a Magyar Televízió stúdiójába. Azóta a huszonöt perces vágatlan interjú bejárta a fél országot. Akik elmarasztalták, nem akartak hinni a fülüknek. A kérdező Mészáros Kata ugyanis szakmai felkészületlenségével írta be magát a magyar média legújabb kori történetébe. S mert az értelmezők gyorsabbak voltak nálam, beérem azzal, hogy nem akartam hinni a szememnek.

A stúdióban úgynevezett dohányzóasztal választotta el egymástól a beszélgetőket. Az újságíró 170 centi körüli hölgy, akit megtanítottak arra, hogy a szoknyából kilógó lábait oldalvást vesse át, egymáshoz simítva, ahogy illik. Akár divatlapban is megjelenhetett volna. Szemlátomást jól érezte magát a törpe asztalhoz méretezett, csőlábú ülőkében, amelyet széknek túlzás volna nevezni. Vele szemben a három centi híján kétméteres ellenzéki politikus feszengett, izgett-mozgott, mocorgott, vackolódott. Úgy ücsörgött az alacsony csőszéken, mintha sámlin gubbasztana. Karácsony Gergely nem tudott mit kezdeni a lábával. Fészkelődött erre, fészkelődött arra, végül keresztbe rakta egyiket a másikon, és vízszintesen elhelyezkedő felső lába magasabban volt annál a fránya asztalnál. Kényelmetlenül érezte magát, holott a műsorvezető még föl sem tette az abszurd, zsibbasztó kérdéseit.

A kínos helyzetről beugrott egy régi fénykép, amely még 2005-ben, a Magyar Hírlap hasábjain látott napvilágot. A miniszterelnök Gyurcsány Ferenc és az ellenzékbe szorult Orbán Viktor épp vitatkozott rajta. A nyurga kormányfő az egyik parlamenti teremben fogadta az ellenzéki vezért. Már ül a két politikus, Gyurcsány magyaráz és gesztikulál, Orbán pedig figyel. Párnázott, magas támlájú székben foglalnak helyet. A 190 körüli miniszterelnök kényelmesen dől hátra, elvégre mindkét talpa a szőnyegen helyezkedik el. Orbán jobb lába teljes talppal érintkezik ugyan a szőnyeggel, a bal viszont már nem ér le oda. S bár a talp felső része érinti a szőnyeget, a sarokrész lóg a levegőben. A kényelmetlen tartás feszélyezi, és egyre kevésbé képes összpontosítani a vetélytárs szavaira.

Nem vagyok híve az összeesküvés-elméleteknek, mégse lepődnék meg, ha egyszer kiderülnének a két forgatás figyelemre méltó körülményei. Bár a széket úgy kell megtervezni, hogy mindenki jól érezze magát benne, félő, hogy vannak találkozók, amikor szerkesztői szempont kényelmetlen helyzetbe hozni az ellenzéki politikusokat.

A csótány peckesen üldögél egy gyufás skatulyán. Ezt kérdi a nagy orrú, Soros-ügynöknek is nézhető szemüveges úrtól: „Mégis, mekkora kártérítést kaphatok, ha bejuttat egy túlzsúfolt börtönbe?” Pápai Gábort, a Népszava mai karikaturistáját talán nem pereli be Csuka Tamás református lelkész. A volt tábori püspök ugyanis a múlt hét végén ezt találta mondani a kismarosi templom szószékén:… Itt most lélegzetet kell venni, mert két változat kering a nyilvánosság fórumain.

A Magyar Távirati Iroda tudósítása nem idézhető, mert volt már példa arra, hogy digitális megosztókat rabosítottak. Csuka tábornok úr szerint az állam hírügynökség ”kiforgatta” a szavait, hisz’ nem a Helsinki Bizottság csempészett be csótányokat a börtönbe, hogy a rabok beperelhessék az államot. A hiteles változattal a Váci Mérték tegnap állt elő. A videófelvételen ez hallható: „’90 óta járok a váci egyházba, és amikor a Helsinki Magyar Bizottság látogatóba jött, akkor nevetve mesélték, hogy gyufás skatulyákban kértek be csótányokat, és egymásnak adogatták a zárkában, így bizonyítva, hogy milyen nehéz körülmények között élnek”.

Ki az alany? A Helsinki Bizottság csakugyan nem lehet, mert egyes számban leledzik, a rejtett alanyok pedig többes számban meséltek. A rabok? De mi értelme annak, hogy a csótányokat egymásnak adogatták a zárkában? Nem a másik zárkába kellett volna átcsempészniük a rovarokat, hogy onnan is perelhessenek a fogvatartottak? Tudósító legyen a talpán, aki a laza szövetű idézetből kisilabizálja, hogy mit akart mondani a tábori püspök. Egyetlen szónoktól se várható el, hogy nyomdakészen fogalmazzon, de a papoktól ki kéne telni annyinak, hogy közérthető mondatokban adják közre az álláspontjukat.

Megelégedéssel tölt el, hogy sikerült viszont föllelni a csótányok iránti ellenszenv forrását. Egy interjúban Csuka tiszteletes úr kifejtette, hogy az országgyűlés a múlt század utolsó évtizedében az egyházi szolgálatot ismét meghonosította a hadseregben. Csakhogy a minisztérium méltatlan körülmények között helyezte el a három (katolikus, protestáns és izraelita) tábori püspököt. Bezzeg a katolikust később kiemelték közülük, és „rezidenciát” kapott, ő meg maradt a régi helyen. Épp beszélgetett két angol ezredessel, amidőn „a hátuk mögött egy egér sétált”. Az interjú a Demokrata című hetilapban jelent meg, ám a dátum nem található a világhálón. Reménykedem azonban, hogy a csótány és az egér közti kontinuitást Csuka tábornok úr mégse tekinti képzeletem termékének.          

Arra ébredtem, hogy szól a rádió. Hajnali kettőkor a Kossuth hullámhosszán a rendszerváltásról beszélgettek. Egészen pontosan a műsorvezető rendszerváltoztatást emlegetett, az interjúalany pedig rendszerváltással válaszolt. Úgy rémlik, a közszolgálati rádióban a vendégek még használhatják a saját fogalmaikat, a műsorvezetők viszont már központilag kidolgozott protokollból dolgoznak. 

Dokumentációm szerint a közéleti személyiségek 1989 óta 68-szor használták a rendszerváltás kifejezést. A rendszerváltozást 20-szor. A rendszerváltoztatást 5-ször, leginkább az utóbbi években, és kizárólag kormánypárti politikusok. A rendszerváltás valamiféle aktivitást feltételez. Orbán Viktor például gyakran mondta, hogy ő rendszerváltó politikus. A rendszerizé utáni első miniszterelnök, Antall József azonban még ellenzéki politikusként vétózta meg a kifejezést: „A váltás szót én inkább ruhaneműkkel kapcsolatban szoktam használni.” (Népszabadság, 1990.03.10.) A többi politikus maradt a rendszerváltásnál, mígnem az első Orbán-kormány országlása idején egy ellenzéki (szocialista) politikus, Gyurcsány Ferenc kijelentette: „A Fidesz rendszerváltás helyett rendszerváltozásról beszél, a fordulópontot 1989 helyett 1990-re helyezi.” (Népszabadság, 2001.10.13.)

Ha nemcsak külső erők hozták létre a vitatott szavakkal jelzett folyamatot, akkor a belső erők közül az MSZP azért helyezte 1989-be a rendszerizét, mert azt akarta sugallni, hogy az MSZMP reformerei álltak a folyamat élére. A Fidesz pedig azért ragaszkodott az 1990-hez, mert ’89-ben még nem volt a parlament tagja. Orbán Viktor kétségkívül használta a rendszerváltozást, amely inkább megállapítás, mint értékítélet. De épp úgy emlegette a rendszerváltást is. 1999-től, már miniszterelnökként néha beleszőtte mondandójába a rendszerváltozást, de csak 2006-től, ellenzéki politikusként kezdte mondogatni a rendszerváltoztatást. Következetesen csupán 2010 után, amikor ismét miniszterelnök lett.

E harmadik változatot úgy értelmezem, hogy amidőn az amerikai elnök és a szovjet pártvezető közreműködése elenyészett a rendszerváltást, -változást, -változtatást eredményező folyamatban, előtérbe került a belső erők aktivitása, élükön a Fidesszel. Belátom, hogy egy miniszterelnöknek gondoskodnia kell az irányszavakról, a számára kedvező értékítéletekről, újságíróként azonban kevesebb érdekem fűződik ahhoz, hogy többet hozzak ki harminc év előtti mozgásokból, mint amennyire akkoriban képesek voltunk.    

Tíz mondat a rendszerváltásról

Magyarországon a rendszerváltás akkor következett be, amikor a rendszer már elviselhető volt. (Végh Antal író, Népszava, 1995. január 28.)

A rendszerváltás lehetőség, hogy négyévenként el lehet küldeni, aki nem vált be. (Dunai Tamás színész, Napló, 2001. április 21.)

Senki sem tudta, mi is az a rendszerváltás. Mindannyian akkor csináltunk először szocializmusból kapitalizmust. (Kádár Béla közgazdász, 168 Óra, 2003. szeptember 11.)

A rendszerváltozás elsősorban a nagyhatalmi erőviszonyok átalakulásának következménye volt. (Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Népszabadság, 2007. január 26.)

Ez a végleges rendszerváltozás. (Schmitt Pál köztársasági elnök az alaptörvényről, Magyar Rádió, 2011. április 26.)

Rendszerkorrekciót hajtottunk végre, ami felért a rendszerváltással. (Kövér László Fidesz-politikus, Vas Népe, 2013. december 5.)

2010-ben valójában rendszerváltás történt. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, 2014. február 16.)

Nem volt más célja, mint a második rendszerváltás, mert az elsőből kimaradt. (Petschnig Mária Zita közgazdász Orbán Viktorról, ATV, 2014. április 4.)

A rendszerváltás nem baloldali projekt. (Galló Béla politológus, Magyar Rádió, 2018. november 9.)

A magyar tudomány a rendszerváltás óta egyre kevesebb pénzt kap. (Maróth Miklós klasszika-filológus, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnöke, PestiSrácok.hu, 2019. december 28.)

A legutóbbi napokban Orbán centizett, Novák néppártozott, Pokorni könnyezett, Szanyi fideszezett, Karácsony alkudozott, Gyurcsány pedig közvéleményezett. Lefülelt mondatok.

Nem is nevezhetjük marhaságnak, mert disznóság. (Szele Tamás újságíró a magyar sertéshús zászlós jelöléséről, Forgókínpad.blog, január 12.)

Lehet egy zászlóval több? - kérdezte a hentessegéd. (Sándor Erzsi író, Facebook.com, január 13.)

Karácsony Gergely, akinek az édesanyja sem tudja, hány pártban volt, annyira következetes. (Zárug Farkas Péter politológus, Válasz Online, január 13.)

A holokauszt magyarországi történetével kapcsolatban a német megszállás nem mentség, maximum magyarázkodás. (Pokorni Zoltán Fidesz-politikus, XII. kerületi polgármester, Mazsihisz.hu, január 13.)

Pokorni gesztusát helyesnek és tisztességesnek tartom. (Majtényi László alkotmányjogász, Facebook.com, január 14.)

Novák Katalin gyakorlatilag kizárta a Néppártot a Fideszből. (Rónai Egon műsorvezető, ATV, január 14.)

Külső forrásokra vagyunk utalva, ahogy Trianon óta mindig. (Kupa Mihály volt pénzügyminiszter, 24.hu, január 14.)

A közvélemény nem lehet titok. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus a kormányzati felmérésekről, Facebook.com, január 15.)

Politikai mondanivalója kizárólag a Fidesznek van. (Szanyi Tibor volt szocialista politikus, 168 Óra, január 16.)

A Fidesz centrális pozíciója megszűnt, de nem szűnt meg az erőtere. (Ceglédi Zoltán politológus, Klubrádió, január 16.)

A nagyvárosokban, ahová könnyebben eljutnak a hírek, egyre többen szavaznak a Fidesz ellen. (Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester, Magyar Narancs, január 16.)

A Fidesznek csak hecclapjai vannak. (Nádasdy Ádám költő, Magyar Hang, január 17.)

Egy centire voltunk attól, hogy kilépjünk a Néppártból. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, január 17.)

Egy centire voltak, de végül megbocsátottak a Néppártnak. (Wittinghof Tamás budaörsi polgármester, Facebook.com, január 17.)

A politika csak válság idején hajlandó reformokra, amikor ez anyagi források és társadalmi támogatottság híján szinte lehetetlen. (Lengyel László politológus, Népszava, január 17.)

Magukat ellenzéki politikusnak nevezik, holott a fővárosban nagyon is hatalmon vannak. (Lánczi Tamás politológus, Mozgástér.blog, január 17.)

Azzal teremtettünk alkuhelyzetet a kormánnyal, amivel lehet. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, Népszava, január 18.)

A nemzet nagypapájának indult, de aztán rossz társaságba keveredett. (Pilhál György újságíró Göncz Árpádról, Magyar Nemzet, január 18.)

Remélem, hogy nem kell rám szólnom. (Klujber Katrin válogatott kézilabdázó, Nemzeti Sport Online, január 18.)

Jobban szeretek nőkkel dolgozni, mert lélekben még gyerekek. (Golovin Vlagyimir kézilabda-edző, 24.hu, január 18.)

A közismert tévéreklám jelmondata így hangzik: „Az ön méretére igazított üzleti megjelenés.” Egy kellemes színészhang pedig bemondja a ruhabolt címét, szemközt a képviselői irodaházzal, a pesti hídfő északi oldalán. Erről jutott eszembe egy sajtófotó, amelyet nemrégiben a Zalai Hírlapból vágtam ki.

A címoldalon látott napvilágot, és azt a pillanatot örökítette meg, amikor öt középkorú férfi átadta a kétszer kétsávossá bővített M70-es utat. Sötét ruhában feszítenek, kezükben olló, készülnek átvágni a piros-fehér-zöld szalagot. Háromnak buggyos, vagy ahogy Orbán Viktor minapi megjelenése után a kaján újságírók elnevezték: „trottyos” a nadrágszára. Arról most nem tűnődnék, vajon a miniszterelnök divatot teremtett-e. Az se firtatnám, hogy az alárendeltjei miért avatnak méretükre nem igazított nadrágban országutat, gyárat, iskolát, játszóteret. A trottyos nadrág ugyanis nemcsak a kormánypárti politikusokat jellemzi. Csakhogy az ellenzékiek nincsenek jelen az avatásokon. S ha olykor láthatóak is a megyei napilapban, inkább asztalnál ülve, deréktól fölfelé.

A fényképen feltűnő öt férfi közül egyébként is csak kettő a politikus, a másik három vezérigazgató vagy -helyettes a gazdasági életből. A két közéleti személyiség közül pedig az országgyűlési képviselő (a volt nagykanizsai polgármester) nadrágja hibátlan esésű, csupán a zalaegerszegi születésű innovációs miniszter pantallója trottyos. Arról érdeklődtem a közelben található úri szabóknál, hogy ha a politikai-gazdasági elit magas jövedelmű tagjai megengedhetik maguknak a kifogástalan minőségű szövetből készített öltönyöket, vajon miért nincs pénzük arra, hogy méretre igazíttassák. Itt, a XIII. kerületi Csanády utca sarkán van egy varrónő, aki ezer, legföljebb ezerötszáz forintért hajtja  fel a túl hosszú nadrágot. A reklámban megnevezett elit-ruhabolt tulajdonosa sem kérhet sokszorosan többet.

Az úri szabók egyöntetűen arról számoltak be, hogy a felső tízezer tagjai Bécsből vagy németországi boltokból öltözködnek. Alsó kategóriában ezer, középsőben kétezer, felsőben háromezer euróba kerül egy jó minőségű öltöny (egy euró jelenleg 336 forint). S mert a középkorú férfiak hirtelen megvastagodnak, ha sokat ülnek, és keveset mozognak, már csak bővebb öltönyben férnek el, amelyet náluk magasabb izompacsirtákra szabtak-varrtak. A méretre való nadrágigazítást képesek volnának megfizetni, a hazulról hozott kultúrájukból azonban nem telik a felhajtásra.