Médianapló

Médianapló - Miért áll a bál a csótányok körül?

2020. január 21. 11:03 - Zöldi László

A csótány peckesen üldögél egy gyufás skatulyán. Ezt kérdi a nagy orrú, Soros-ügynöknek is nézhető szemüveges úrtól: „Mégis, mekkora kártérítést kaphatok, ha bejuttat egy túlzsúfolt börtönbe?” Pápai Gábort, a Népszava mai karikaturistáját talán nem pereli be Csuka Tamás református lelkész. A volt tábori püspök ugyanis a múlt hét végén ezt találta mondani a kismarosi templom szószékén:… Itt most lélegzetet kell venni, mert két változat kering a nyilvánosság fórumain.

A Magyar Távirati Iroda tudósítása nem idézhető, mert volt már példa arra, hogy digitális megosztókat rabosítottak. Csuka tábornok úr szerint az állam hírügynökség ”kiforgatta” a szavait, hisz’ nem a Helsinki Bizottság csempészett be csótányokat a börtönbe, hogy a rabok beperelhessék az államot. A hiteles változattal a Váci Mérték tegnap állt elő. A videófelvételen ez hallható: „’90 óta járok a váci egyházba, és amikor a Helsinki Magyar Bizottság látogatóba jött, akkor nevetve mesélték, hogy gyufás skatulyákban kértek be csótányokat, és egymásnak adogatták a zárkában, így bizonyítva, hogy milyen nehéz körülmények között élnek”.

Ki az alany? A Helsinki Bizottság csakugyan nem lehet, mert egyes számban leledzik, a rejtett alanyok pedig többes számban meséltek. A rabok? De mi értelme annak, hogy a csótányokat egymásnak adogatták a zárkában? Nem a másik zárkába kellett volna átcsempészniük a rovarokat, hogy onnan is perelhessenek a fogvatartottak? Tudósító legyen a talpán, aki a laza szövetű idézetből kisilabizálja, hogy mit akart mondani a tábori püspök. Egyetlen szónoktól se várható el, hogy nyomdakészen fogalmazzon, de a papoktól ki kéne telni annyinak, hogy közérthető mondatokban adják közre az álláspontjukat.

Megelégedéssel tölt el, hogy sikerült viszont föllelni a csótányok iránti ellenszenv forrását. Egy interjúban Csuka tiszteletes úr kifejtette, hogy az országgyűlés a múlt század utolsó évtizedében az egyházi szolgálatot ismét meghonosította a hadseregben. Csakhogy a minisztérium méltatlan körülmények között helyezte el a három (katolikus, protestáns és izraelita) tábori püspököt. Bezzeg a katolikust később kiemelték közülük, és „rezidenciát” kapott, ő meg maradt a régi helyen. Épp beszélgetett két angol ezredessel, amidőn „a hátuk mögött egy egér sétált”. Az interjú a Demokrata című hetilapban jelent meg, ám a dátum nem található a világhálón. Reménykedem azonban, hogy a csótány és az egér közti kontinuitást Csuka tábornok úr mégse tekinti képzeletem termékének.          

 

5 komment
süti beállítások módosítása