A hajnali órákban Váradi Júlia hangjára ébredtem. Éjfélkor nyitva felejtettem ugyanis a digitális rádiót. A műsorvezető hangja kellemes, ébrebben is szívesen hallgatom. Az ismert kulturális riporter egy világhírű magyar filmrendező unokájával beszélgetett.

A harmincas fiatalember Németországban szerzett pszichológusi diplomát, majd hazajött rendezést tanulni. Most készül az első játékfilmjére. Az interjú elején bizonytalannak mutatkozott, kereste a hangját. A mintegy ötvenperces beszélgetés utolsó harmadában a forgatókönyvről mesélt. Egy digitális pár tagjait az influenszerség hozta össze. Sorsuk érdekessége, hogy miközben hivatásos kommunikátorok, alig kommunikálnak egymással. Márpedig a kapcsolatteremtés hiánya aligha kedvez egy érzelmi szövetségnek.

Ez volt az a pillanat, amikor a forgatókönyvet író rendező „faszinak” nevezte az ifjú hölgy inkább testi, mint lelki partnerét. Nem is ok nélkül. A vele szemben ülő újságíró eredetileg német-angol szakos tanárnő, ezért automatikusan pontosított. Inkább „pasinak” nevezte a majdani film egyik főszereplőjét. A németben van egy szó, a Passaschier, amely utast jelent, ebből származik a magyar köznyelvben meghonosodott pasas, pasi.

Eredetileg a latin passus (lépés) kifejezésből örökült át a francia passager (átkelő, utas) szóba, innen ágazott tovább német nyelvterületre, ahonnan osztrák közvetítéssel Magyarországra érkezett. Az is lehetséges persze, hogy a Klubrádió műsorvezetője még ama újságíró-nemzedék tagjaként e sorok írójával együtt igyekszik magát kulturáltan kifejezni. Ha interjút készítünk, akkor a visszafogottabb hangvételt próbáljuk érvényesíteni. Mindenesetre a pasizás után az interjúalany összeszedettebb lett, az utolsó negyedórában mintha magára is talált volna.

Az a benyomásom, hogy mi, élemedett korú újságírók e kulturáltabb magatartásformával őskövületnek számítunk. A nyilvánosság digitális része ugyanis a kocsma szintjére züllött. A köznyelv beszabadult az online térbe, és a digitális kocsmatöltelékek, a trollok ellepték a világhálót. A trágár indulatszavakkal gyakorlatilag élvezhetetlenné tették a nyilvánosság fórumait. Mintegy fél évtizede levontam a tanulságot, lemondtam a digitális hozzászólásokról. Nemcsak nyertem persze, hanem veszítettem is.

Elvégre az álneves hozzászólók között akadtak olyan vitapartnerek, akikkel öröm volt fogalmakról és eszmékről diskurálni. A többség azonban vagy a butaságával, vagy a műveletlenségével, vagy a politikai elfogultságával alkalmatlanná vált a vitára. De ez csak a züllési folyamat egyik következménye. A másik az, ahogy a kocsmai kultúra beszüremkedése hatott a nyilvánosság hivatásos formálóira. Leginkább a kampányoló politikusok „jóvoltából”, akik tudatosan alkalmazták a dehumanizálás (a trágárkodó és állati személyeskedés) elemeit.

A folyamat kezdetét nehéz rekonstruálni. Ha nem is kezdő-, de sűrűsödési pontként képzelem a közösségi oldalak kínálta lehetőségeket az elsők között kihasználó Deutsch Tamás „meliázását”, egy velünk foglalkozó amerikai államtitkár ledorongolását. (A hiteles, bár általam kipontozott szöveg a bejegyzésem utáni összeállításban olvasható). A többit már nemcsak tudjuk, hanem nyögjük is. Idén a hivatalban lévő miniszterelnök március 15-i beszédében hitelesítette a politikai ellenfelek (immár ellenségek) dehumanizálását.

De hogy a saját hivatásrendemet se kíméljem, nemcsak a váradijúliák finomítják a szavakat. Akadnak olyan kattintásvadász publicisták is, akik átveszik a kampányoló politikusok durva hangvételét. Egyikük, Bayer Zsolt öntudatosan meg is fogalmazta, miért él a kétes értékű retorikával. (Az idézet szintén olvasható az összeállításban.) Épp az ő példája hívja föl a figyelmet egy újabb sűrűsödési pontra. A Magyar Nemzet sokáig ellenállt a kísértésnek. Főmunkatársa legérdesebb megnyilvánulásait száműzte annak saját blogjára, illetve fészbukos üzenőfalára. Néhány hónapja mégis beengedte digitális felületére a blog-bejegyzéseket. Nem függetlenül attól, hogy a Magyar Péter-jelenség miatt a kormánypárti sajtó szintet lépett - lefelé.

Érdekes az ellenzéki nyilvánosság helyzete is. A hvg.hu egyik véleményformálója Tóta W. Árpád. A műveltségéből és a szellemességéből telik kulturált megnyilvánulásokra, és ezeket meg is írja a portáljára. A szerkesztőség azonban eddig elzárkózott a túlságosan durva hasonlataitól, amelyek ennek következtében a fészbukos üzenőfalán vonzották az érdeklődőket. Például március 19-én ott nevezte egy szatyor szellentésnek a köztársasági elnököt. (A póriasabb, közismertebb, f betűvel kezdődő szinonimát használta.)

Nem állítom, hogy Sulyok Tamás megérdemli a pozíciójának kijáró tiszteletet, de azért a gázos fogalmazás nálam is kivágta a biztosítékot. A helyzet iróniája, hogy miközben a hvg.hu nem közölte az első megnyilvánulást, a közösségi bejegyzésből országos vita kerekedett. Az értelmezést pedig a szerkesztőség az eredeti írás szerzőjére bízta - a cikk címében épp az inkriminált kifejezéssel. Vagyis a HVG április 12-én úgy döntött, hogy az f-es szótól már nem tagadja meg a nyilvánosságot.

A Népszava is hasonló helyzetben van erőteljes stílusú munkatársával, Batka Zoltánnal. Az egyetlen ellenzéki napilap a csúnya szavakkal vívott harcában még tartja magát a visszafogottsághoz. De ha hivatalosan is választási kampány lesz, vajon lemond-e a kocsmai hangvételről? S ami sajnos ezzel együtt jár: a nagyobb olvasottságról?                     

Tíz mondat a nyilvánosság romló hangneméről

Ki a f.sz az a Thomas Melia? (Deutsch Tamás Fidesz-politikus, Twitter.com, 2011. július 27.)

Az internetes fikakultúra lehangoló jellemzője, hogy az újságíró és a kommentelő közötti különbségek lassan elmosódnak. (Puzsér Róbert publicista, Facebook.com, 2013. július 16.)

Ijesztő, hogy a saját nevüket használók is egyre többet engednek meg maguknak. (Sándor Klára nyelvész, HírKlikk.hu, 2021. május 15.)

Pártos rohamosztagok grasszálnak a Facebookon. (Tömpe István publicista, Újnépszabadság, 2021. december 1.)

A trollok azt hiszik, hogy az ingyenes lap olvasásával megvették a trágárkodás jogát. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, 2022. június 26.)

Szándékosan élek provokatív szóhasználattal, mert így tudom legjobban és leghatározottabban érzékeltetni. (Bayer Zsolt publicista, Facebook.com, 2024. szeptember 10.)

Menczer Tamás hivatalossá tette az otrombaságot. (Magyari Péter újságíró, Válasz Online, 2024. december 4.)

Ha a világ, amelyet felvázolok, durva, annak durva nyelve is kell, hogy legyen. (Kalapos Éva Veronika író, Magyar Narancs, 2024. december 5.)

Ahogyan a politikusok, mi, újságírók is elvadultunk. (Pilhál György újságíró, Magyar Nemzet Online, 2025. március 8.)

Egy szatyor f…ot minek szólítgatni? Még rugdosni is fölösleges, majd elviszi a szél, eloszlik magától. Már most se látszik, csak érződik. (Tóta W. Árpád publicista, Facebook.com, 2025. március 19.)

A magyar közéletből hirtelen szinte állatkert lett, a miniszterelnök poloskák felemlegetésével adta meg az alaphangot. (Presinszky Judit újságíró, Telex.hu, 2025. április 13.)