A centrális erőtér az, amihez mindenki igazodik. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, 2014. március 30.) 

Orbán Viktor öt évvel ezelőtti álma, a centrális erőtér létrejött. Egy nagy narancssárga folt lett az ország, erős szélsőjobbal és megosztott baloldali ellenzékkel. (Bajnai Gordon Együtt-politikus, Népszabadság, 2014. április 14.)

A centrális erőtér fölött létrejöhet a bal- és a jobboldali összefogás. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, Sonline.hu, 2016. május 1.)

A centrális erőtér közepén a kövér kétharmad, kétfelől a vézna jobb- és baloldali ellenzék tartja egyensúlyban. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Népszava, 2017. július 8.)

A centrális erőtér két oldalára szorított ellenzéki szavazótáborok összekapcsolódása nélkül lehetetlen a győzelem. (Lakner Zoltán politológus, 168 Óra, 2017. augusztus 14.)

Tegnap este megszűnt a centrális erőtér. (Ablonczy Bálint újságíró, Válasz Online, 2019. október 14.)

A centrális erőtér megbomlani látszik, duális lett az erőtér. (Kósa Lajos Fidesz-politikus, ATV, 2019. október 14.)

A centrális erőtér politikai koncepciója megbukott. (Gruber Attila Fidesz-politikus, 24.hu, 2019. december 11.)

Felbomlani látszik a centrális erőtér. (G. Fodor Gábor politológus, 888.hu, 2020. január 7.)

A Fidesz centrális pozíciója megszűnt, de nem szűnt meg az erőtere. (Ceglédi Zoltán politológus, Klubrádió, 2020. január 16.)

Tegnap este szóba került az új győri polgármester ügye. Vajon az ATV vendégei miként vélekednek arról, hogy Dézsi Csaba András megtartaná főorvosi beosztását is? Úgy vezetné a várost, hogy közben azért szíveket is operálna. A Fidesz kezdeményezné, hogy az országgyűlés módosítsa az önkormányzati törvényt. Vadai Ágnes DK-politikus közölte pártja hajlíthatatlan álláspontját a Lex Dézsiről: „Nagyon fontosnak tartjuk a különféle összeférhetetlenségi szabályokat.”

Arra utalt, hogy az önkormányzati törvény 2002-ben szigorúan szabályozta a polgármesterek jogállását. Ezt enyhítette a 2011-es törvény, de az összeférhetetlenségi záradékot megtartotta. Miskolc új (ellenzéki) polgármesterének például ezért kellett lemondania az iskolaigazgatásról. Vadai Ágnes nem tudhatta persze, hogy miközben tiltakozott a tervezett módosítás ellen, saját pártja alatt is vágta a fát. Ugyancsak tegnap olvastam a Bács-Kiskun megyei napilapban, hogy „Összeférhetetlenség miatt távozott a KKKK vezetője”. Dr. Magóné Tóth Gyöngyi, a Kalocsai Kulturális Központ és Könyvtár igazgatója a DK színeiben lett a megyei közgyűlés tagja, és a politikai funkciót választotta.

Az okfejtést nem arra hegyezném ki, hogy az ellenzéki választott személyiségek esetében a kormányzat érvényesíti az összeférhetetlenséget, a kormánypártiak esetében pedig nem veszi észre. Inkább arra, hogy Dézsi doktor kimenekítése láncreakciót indítana el a közigazgatásban. A miskolci Veres Pál visszaköltözhetne a Földes Gimnázium igazgatói irodájába, és a hódmezővásárhelyi polgármesternek, Márki-Zay Péternek sem fájna a feje, amiért kinevezte magát az önkormányzat újság felelős kiadójává. Arról senkinek nincsenek adatai, hogy az összeférhetetlenségi passzus hány polgármestert érint. Van azonban egy viszonyítási pont. Akik a kommunikáció szakos diákok közül újságíró-szemináriumra jelentkeztek, azokkal dolgozatot írattam a helyi nyilvánosságról. A nyíregyházi főiskola vonzáskörzetében 130 településen állapították meg a polgármester összeférhetetlenségét.

Három esetet ismerek, amiből baj lett. Vajon a parlamenti pártok 2002 óta miért nem használták ki az összeférhetetlenségi záradékban rejlő politikai lehetőséget? Azért nem, mert akár kormányon voltak, akár ellenzékben, a saját polgármestereiket hozták volna kínos helyzetbe. Elvégre az országszerte érintett több száz elöljáró között nemcsak fideszes, hanem fineszes polgármesterek is voltak. Talán még vannak is.   

Az ellenzéki sajtó ujjong. Jegyzetírói elégedetten vették tudomásul a Fővárosi Törvényszék ítéletét, miszerint a Gazdasági Versenyhivatal jogsértő módon hagyta jóvá egy nonprofit alapítványba bejelentkezett kormánypárti médiumok összevonását. Az ítélet figyelemre méltó, de túl nagy jelentőséget nem tulajdonítanék neki. Részsikerként elkönyvelhető ugyan, a következménye azonban már nem csinálható vissza.

Az úgynevezett Simicska-botrány után a kormányzat hadállásai meggyengültek a nyilvánosságban. Ezzel magyarázható, hogy a miniszterelnök bizalmi embereivel felvásároltatta a megyei sajtót. 2017 végén az egységesítés, egybehangolás jegyében ők „ajánlották fel” napilapjaikat a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak, a KESMÁ-nak. Lehet, hogy a többiek hazafiúi buzgalomból cselekedtek, de Andy Vajna üzletemberként viselkedett. Az Amerikából hazatelepült filmproducer cáfolta a felajánlást: „Én a Mediaworks-től kaptam egy ajánlatot a Lapcomra. Mivel én ezt üzleti vállalkozásnak tekintem, a felkínált összeget néztem, ami megfelelő volt ahhoz, hogy eladjam.” (Index.hu, 2018. december 10.)

Ha Gazdasági Versenyhivatal lettem volna, az interjúrészlet nyomán megindítottam volna a vizsgálatot, hátha pénzmozgás is föllelhető a felajánlkozásban. A GVH mentségére szóljon, hogy a vizsgálatot a kormány megakadályozta. Az országgyűlési választás előtt néhány hónappal nemzetstratégiai jelentőségűnek nyilvánította az egyesítési, összevonási, összpontosítási akciót, ezzel kizárta a versenyjogi vizsgálat lehetőségét. Ez lett a bírósági eljárás alapja. Ha ugyanis a kormányzati döntés miatt a GVH nem vizsgálhatta az egybehangolás körülményeit, akkor nem is hagyhatta jóvá a KESMA felduzzasztását. Vagyis nem történt más, mint az, hogy a Gazdasági Versenyhivatal eljárásjogi hibát vétett. Ha most tudomásul veszi a törvényszék ítéletét, és a megismételt indoklásban kinyilvánítja, hogy nem tehetett semmit, akkor nem is kell jóváhagynia a kormánypárti médiahálózat átalakítását. Minden mehet tovább.

Csakhogy közben, tavaly április 8-án szavaztak a választópolgárok. A kormánypártok az országgyűlési helyek 67 százalékát szerezték meg. Nem hangsúlyoznám túl a média jelentőségét, de ha néhány hónappal korábban nem igazol át a KESMÁ-hoz 18 megyei és egy városi napilap a maga 350 ezer példányával, a kormányzat kevésbé éri el a falvak és a kisvárosok népét. És a korlátlan döntésekhez szükséges kétharmad nem lett volna meg.       

A magyar kultúra, a magyar művészet meghatározó, „mainstream” iránya baloldali és szabadelvű volt. (Hegyi Gyula szocialista politikus, Népszabadság, 2010. október 8.)

Az új jobboldali kormány számára fontosabb a nemzeti burzsoázia, mint a nemzeti kultúra. (Bozóki András szociológus, volt kulturális miniszter, Galamus.hu, 2011. március 18.)

A kultúra a Fidesz mostohagyereke. (Pető Péter újságíró, Népszabadság, 2012. október 19.)

A politika sosem akarta ennyire uralni a kultúrát. (Kulka János színész, Népszabadság, 2014. április 4.)

A kultúra jobban megtartja Európa szívében a magyarságot, mint a foci. (Bródy János rockzenész, Origo.hu, 2015. szeptember 27.)

Nem lehet a kultúrát központilag vezérelni. (Tarr Béla filmrendező, Magyar Narancs, 2019. augusztus 1.)

Nem az a baj, hogy stadion meg foci, hanem hogy ez legyen a kultúránk szimbóluma. (Lévai Júlia újságíró, Facebook.com, 2019. november 16.)

Öngyilkosság azt a kultúrát kicsinálni, ami nemcsak a baloldalé, hanem a jobboldalé is. (Nagy Ervin színész, RTL Klub, 2019. december 17.)

A kormányzat újra meg újra kiönti műanyagból a kultúrát, de valahogy mindig valami fegyver alakú képződik belőle. (Puzsér Róbert publicista, Magyar Hang, 2020. január 3.)

Sületlenség, ha azt gondolják, hogy hatalmi úton le lehet cserélni egy létező kultúrát. (Dés László zeneszerző, Magyar Narancs, 2020. január 23.)

Mostanában elég sok nekrológot írok ide, ilyenkor azonban szakmai gonddal is szembesülök. Leginkább azt a címet szoktam adni, hogy XY fejfájára. De mi van, ha a temetés szervezői nem fejfát állítanak az elhunyt barátnak, kollégának, mert nem a keresztségben született? Laci bácsit, akinél újságírást tanultam a debreceni Egyetemi Élet szerkesztőségében, elkísértem az utolsó útjára. Az óbudai temetőben vagy harmincan álltuk körül a koporsóját, és miközben a négy sírásó dolgozott, feltűnt a földhányás mellé helyezett fejfa.

Azért csodálkoztam rajta, mert amikor 1987-ben megjelent első könyvem az ÉS harmincadik születésnapja alkalmából, vittem Laci bácsinak egy dedikált példányt. Elolvasta a róla írott egyetlen sort, aztán elmondta azt, amit sem előtte, sem utána nem hozott szóba. A második világháborút munkaszolgálatban élte meg, szerettei közül sokan pusztultak el koncentrációs táborban. 1945-ben pedig megfogadta, hogy soha többé nem lesz zsidó. Ezért hantolták el a temető ökumenikus részében, ezért kapott fejfát.

Edit néni, az özvegye elmesélte, hogy az utolsó napjaiban már csak szendergett, egyszer azonban álmában kezdett beszélni. Dezsőt emlegette, a bátyját, aki nem jött vissza a Don-kanyarból. Azok közé tartozott, akiket Németh Szilárd, a kulturált, művelt, mindig visszafogottan fogalmazó honvédelmi államtitkár úgy emlegetett Laci bácsi temetésnapján, mint „hős magyar honvédeinket és munkaszolgálatosainkat”. (Honvédelem.hu, 2020.01.10.) Vajon Dezső hogyan halt meg? A keretlegények gyújtották rá a tífuszos muszosokkal megtelt istállót? Vagy ráhajtották az aknamezőre?

A sírásók már befejezték a munkát, a fejfát is beszúrták a csonka piramis alakúra formázott földhányásba. A sírt elborították a koszorúk, én is elhelyeztem a fehér krizantém-csokrot, amelyet a tanítványok nevében vásároltam a bejáratnál lévő virágboltban. Ekkor vettem észre egy villanásnyi jelenetet. Az ismeretlen hölgy elővett retiküljéből egy papír zsebkendőt. Kicsomagolta belőle a lapos, fehér színű, kékes erezetű kavicsot. Kérdő tekintettel nézett Laci bácsi temetést szervező fiára, aki bólintott. A hölgy lehajolt, és a követ a mi krizantémunk mellé fektette.

Itthonról felhívtam egy rabbit, aki nem terhelt bibliai magyarázattal. Kifejtette, hogy a növény inkább örömteli eseményre, például esküvőre való, bár kétségkívül illik a keresztre emlékeztető fejfához. A kavics viszont időtálló. Sokáig emlékeztet az elhunytra, mert nem mossa el az eső.           

Az egyetlen baloldali napilapot sokféleképpen értékelik. Azt azonban nem lehet elmondani a Népszaváról, hogy egyik vezető munkatársa, Friss Róbert zavartatná magát. Józan hang maradt az ellenzéki kavalkádban. Miközben az ellenzéki politikusok nyakra-főre emlegetik, milyen nagy győzelmet arattak az önkormányzati választáson - lásd a bejegyzés után olvasható összeállítást -, a kitűnő publicista ezt írta a mai számban: „Október 13-a még csak a bizalom első jele volt.” 

Két napja Győrben egy megbecsült lokálpatrióta lett Borkai Zsolt utódja, aki ezt fejtegette: „Felkért a miniszterelnök úr arra, hogy nyerjem meg a választást.” (ATV, 2020.01.24.) Vele szemben egy baloldali lokálpatrióta képviselte az ellenzéki pártokat. Őt kevésbé ismertek a helybéliek, és a nyilvánosság fórumain is szürkébbnek bizonyult. Ellentétben ama néhány tucat ellenzéki politikussal, akik Budapesten és más városokban már berendezkedtek a polgármesteri hivatalban. Egyelőre nem sokat tudunk róluk, de amit tudhatunk, az nem tesz derűlátóvá.

Szűkebb érdeklődési körömben zokon vehető, hogy bár negyedik hónapja vannak hatalmon, mégis hallgatnak arról, mit akarnak kezdeni a nyilvánossággal. Látható, olvasható persze, hogy ahányan vannak, annyiféle gyakorlatot próbálnak kialakítani, és tevékenységükben nyoma sincs az összehangoltságnak. Lehet, hogy amit fontosnak tartok, azt ők pillanatnyilag háttérbe szorítják. Szorult belém annyi empátia, hogy tudomásul vehető: ők egyelőre fontosabb dolgokkal vannak elfoglalva. Azzal például, hogy fölemelték a fizetésüket, és bizalmi embereiket (aktivistáikat, barátaikat, sőt olykor a rokonaikat is) olyan funkciókba juttatták, amelyek feledtetik velük, hogy kilenc évig éhkoppon voltak. Maradék energiájuk jelentős részét arra is fordították, hogy visszaszerezzék a többséget az önkormányzati testületekben. Az általuk kiválasztott ellenzéki képviselők közül akadt ugyanis egy-kettő, leginkább az MSZP-ből, aki átállt a másik oldalra.             

Ami eddig történt, azt nem nevezném pótcselekvésnek. De az se mondható, hogy az ellenzéki „győztesek” azon törnék a fejüket, vajon hogyan képzelik a váltást 2022-ben. Talán korai még ezen tűnődni. Ám ha az immár száz napja működő polgármesterek nem szedik össze magukat, hogy tartalmibb jellegű tevékenységükkel jobb hangulatot teremthessenek a rájuk bízott városokban, akkor az ellenzék alig több mint két év múlva lemondhat a kormány-, sőt rendszerváltásról.

Tíz mondat az önkormányzati választásról

Október 13-a után egy új világ nyílt meg Magyarországon. (Tóth Bertalan szocialista politikus, InfoRádió, 2019. december 9.)

Az önkormányzati választásokon sikerült sikereket elérni. (Szakács László szocialista politikus, ATV, 2019. december 10.)

Bár a polgármestereink több voksot gyűjtöttek, mint öt éve, mégis sok kerületben veszítettünk. Ez egy mélyütés volt nekünk Budapesten. (Borbély Lénárd Fidesz-politikus, csepeli polgármester, Népszava, 2019. december 12.)

A társadalom egy nagyon jelentős része megelégelte a 2010 óta zajló Fidesz-kormányzást. (Schmuck Erzsébet LMP-politikus, Magyar Hírlap Online, 2019. december 14.)

Sikerült rést ütni, de nem sikerült átütő győzelmet aratni. (Juhász Ferenc szocialista politikus, ATV, 2020. január 3.)

 A választást nem a baloldal nyerte meg, hanem a Fidesz veszítette el. (Lázár János Fidesz-politikus, Promenád.hu, 2020. január 5.)

Hatalmas győzelmet arattunk az ország jelentős részén. (Molnár Csaba DK-politikus, ATV, 2020. január 6.)

A Fidesz csúfos vereséget szenvedett. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, ATV, 2020. január 8.)

Nem szokványos, hogy ekkora pofonba szaladt bele a Fidesz. (Mirkóczki Ádám Jobbik-politikus, egri polgármester, ATV, 2020. január 8.)

2019-ben a Fidesz súlyos vereséget szenvedett az önkormányzati választáson. (Szilágyi György Jobbik-politikus, ATV, 2020. január 21.)

Az ügy hullámai Győrtől messze is éreztették hatásukat. (Fekete Sándor miskolci politológus, Borsod Online, 2019. október 15.)

A Borkai-ügy fellázította az embereket. (Jeszenszky Zsolt publicista, Hír TV, 2019. október 17.)

Mintha ráhúznák a Borkai-ügyet a választási vereségre. (Hiller István szocialista politikus, ATV, 2019. október 18.)

Velünk marad a Borkai-ügy. (Horn Gábor volt SZDSZ-politikus, Hír TV, 2019. október 18.)

A Borkai-üggyel veszítette el a Fidesz a politikai szüzességét. (Komlódi Gábor ügyvéd, ATV, 2019. október 22.)

Borkai ügye nem az egész Fideszt jeleníti meg, de föllebbentette a fátylat az egészről is. (Pápai Gábor karikaturista, Facebook.com, 2019. október 26.)

Amíg lesz Borkai, addig ügy is lesz. (Kovács Zoltán újságíró, HírKlikk.hu, 2019. október 27.)

A konzervatív szavazóbázis nehezebben bocsát meg egy ilyen ügyet a saját embereinek, mint a liberálisok. (Tarlós István volt budapesti főpolgármester, Magyar Hang, 2019. november 22.)

A Borkai-ügy most kezd ráégni a Fideszre. (Szél Bernadett volt LMP-politikus, ATV, 2020. január 24.)

A Borkai-hatás kimúlt. (Deák Dániel politológus, ATV, 2020. január 27.)

Tegnap este az egyik kereskedelmi csatornán megnéztem a Gyaloglás az ellenséggel című amerikai-kanadai filmet. A magyar zsidók második világháborús megpróbáltatásait érzékeltető cím hajaz az angolra (Walking with the Enemy). Arra utal, hogy az 1944. október 15-i puccs után a nyilasok gyalogosan indították Bécs irányába a pesti zsidók egy részét. A német nyelvterületen használt cím, az Unter Feinden (Ellenségek között) pontosabban fejezi ki a tartalmat.

A forgatókönyv Rosenbaum Pinchas emlékiratából készült, akinek vidéki városban élő rokonai Auschwitzban pusztultak el. Ő maga úgy élte túl a német megszállást, majd a nyilas rémuralmat, hogy Budapesten SS-tisztnek adta ki magát. Próbálta menteni a menthetőt, hol sikerrel, hol sikertelenül. Személyes sorsának íve van, ám a történelmi háttért a rendező összekutyulta. Csak három mozzanatot említek. A másik ál SS-tisztet (szintén zsidó fiatalembert) a nyilasok letartóztatják az utcán, és beviszik az Andrássy út 60-ba, ahol brutálisan megkínozzák. Mindezt akkor viszik véghez, amikor még nem ők adják az államhatalmat. Október 15-e előtt Horthy kormányzó szélsőjobboldali ellenzékét alkották, és a járókelők egyenruhás-fegyveres egzecíroztatására aligha volt lehetőségük. Azt az állami rendőrség-csendőrség végezte.

Majd a nyilasok október közepén átvették a hatalmat, amikor azt látjuk, hogy Auschwitzban SS-katonák mérgező anyagot dobnak a zuhanyozónak álcázott gázkamrába. Holott a vidéki zsidóságból legalább 400 ezer embert már hónapokkal korábban elgázosítottak, és Horthy a nyár közepén le is állította a bevagonírozást. A románok augusztus 23-i kiugrása után éppen előkészíti Magyarország kiugrását, ezért keresi föl a szovjet meghatalmazottat. Ez ugyan sosem történt meg, de játékfilmben elképzelhető, hogy a rendező dramaturgiai okból átalakítja a valóságot. Az viszont elképzelhetetlen, hogy miközben a Horthy Miklóst megjelenítő Ben Kingsley tárgyal a vele hadban álló hatalom képviselőjével, a Szovjetunió vezetőjét „Sztálin elvtársnak” nevezi. Ezt a fia, ifjabb H. Miklós is megismétli. Ez így már aligha írható a véletlen számlájára.

Néha a volt a benyomásom, hogy a rendező Mark Schmidt átadott a vágónak egy csomó szalagot a forgatásról, és azt mondta neki, hogy rakjon össze belőle egy filmet. Eric L. Baeson tudatában pedig összecsúsztak az idősíkok. A készítők tisztességes szándékát nem vonom kétségbe, de tegnap este egy rossz, ellentmondásokban bővelkedő filmet kísérhettem lankadó figyelemmel.              

A legutóbbi napokban Kövér trianonozott, Varga Judit és Novák Katalin néppártozott, Gyurcsány momentumozott, Parti Nagy orbánozott, Nagy Feró lázadozott, Böde pedig pelenkázott. Lefülelt mondatok.

Nagyváradon a „zsidó” egy ember, Budapesten egy sértés. (Szele Tamás újságíró, Facebook.com, január 19.)

Belülről is egyre több a kritikus hang. (Török Gábor politológus a Fideszről, ATV, január 20.)

Ez már lezárt ügy, csak ki kell várni a végét. (Ara-Kovács Attila, a DK Európa-parlamenti képviselője a Fidesz és a Néppárt kapcsolatáról, Klubrádió, január 21.)

Annyi pénzt kérünk a Lánchídra, amennyibe a miniszterelnök várbéli dolgozószobája került. (Tüttő Kata MSZP-politikus, budapesti főpolgármester-helyettes, ATV, január 21.)

A viharlámpát olyan magasra kell elhelyezni, hogy azt se ember, se állat a farkával le ne verhesse. (Duka Zoltán olvasó idézete egy tűzvédelmi szabályzatból, Facebook.com, január 21.)

A Momentum fantasztikus két évet futott. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, InfoRádió, január 22.)

Ma valamiféle riadalmat kelt a hozzáértés és a szakértelem. (Pozsgai Zsolt író, Mandiner.hu, január 22.)

Nemcsak Magyarországot darabolták szét, hanem a megmaradt, csonka Magyarországot is életképtelenségre ítélték. (Kövér László Fidesz-politikus, az országgyűlés elnöke Trianonról, Kisalföld, január 23.)

Kádár rendszere öregségére demokratizálódott, Orbáné öregségére rákosizálódott. (Parti Nagy Lajos író, 168 Óra, január 23.)

A rendszer megtűr bennünket, mert mi is elviseljük őt. (Föld S. Péter újságíró, HírKlikk.hu, január 23.)

A művészt egy érdekli: a szerep. (Végvári József ny. őrnagy, a Kádár-korszakban „művészeti vonallal” foglalkozó titkosszolgálati tiszt, 24.hu, január 23.)

Lázadjatok, de csak módjával! (Nagy Feró rocker a szombathelyi egyetemistáknak, Nyugat.hu, január 23.)

Sületlenség, ha azt gondolják, hogy hatalmi úton le lehet cserélni egy létező kultúrát. (Dés László zeneszerző a kormánypárti kultúrharcosokról, Magyar Narancs, január 23.)

A jövő irodalom-tankönyveiben a Nyugat nemzedékeinek helyét a Kelet Népének szűkebb mezőnye veszi át. (Puzsér Róbert publicista, Magyar Hang, január 24.)

A nemzeten belül lőnek. (Szél Bernadett volt LMP-politikus a kormányzati gyűlöletkampányról, ATV, január 24.)

A pártok sikerre játszanak. (Ungár Tamás újságíró, Népszava, január 24.)

Ha van bárminek értelme 2022-ben, az a teljes ellenzéki összefogás, egy rendszerváltó technikai óriáskoalíció. (Papp László Tamás újságíró, Facebook.com, január 25.)

Nekünk nem a fejléc, nem a házszám a fontos. (Varga Judit Fidesz-politikus, igazságügyi miniszter a Fidesz Európa-parlamenti helyzetéről, Magyar Nemzet, január 25.)

Már nem egy centire, hanem kilométerekre vagyunk a Néppárt egyes részeitől. (Novák Katalin Fidesz-politikus, családügyi államtitkár, Magyar Távirati Iroda, január 25.)

A pelenkát felvette a csapat, aztán a meccs kezdése előtt elfelejtettük levenni. (Böde Dániel paksi labdarúgó az FTC elleni vereségről, M4, január 25.)

A magyar kultúra uradalmi gazdatisztje. (Gábor György filozófus Demeter Szilárdról, Facebook.com, január 26.)

A legutóbbi napokban Kövér trianonozott, Gyurcsány momentumozott, Ungár elempézett, Nagy Feró lázadozott, Böde pedig pelenkázott. Lefülelt mondatok.

Hóman Bálint antiszemitizmusa nem meggyőződésből fakadt, hanem politikai számításból. (Ujváry Gábor történész, Fejér Megyei Hírlap, január 18.)

Nagyváradon a „zsidó” egy ember, Budapesten egy sértés. (Szele Tamás újságíró, Facebook.com, január 19.)

Belülről is egyre több a kritikus hang. (Török Gábor politológus a Fideszről, ATV, január 20.)

Ez már lezárt ügy, csak ki kell várni a végét. (Ara-Kovács Attila, a DK Európa-parlamenti képviselője a Fidesz és a Néppárt kapcsolatáról, Klubrádió, január 21.)

Annyi pénzt kérünk a Lánchídra, amennyibe a miniszterelnök várbéli dolgozószobája került. (Tüttő Kata MSZP-politikus, budapesti főpolgármester-helyettes, ATV, január 21.)

A viharlámpát olyan magasra kell elhelyezni, hogy azt se ember, se állat a farkával le ne verhesse. (Duka Zoltán olvasó idézete egy tűzvédelmi szabályzatból, Facebook.com, január 21.)

A Momentum fantasztikus két évet futott. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, InfoRádió, január 22.)

Ma valamiféle riadalmat kelt a hozzáértés és a szakértelem. (Pozsgai Zsolt író, Mandiner.hu, január 22.)

Nemcsak Magyarországot darabolták szét, hanem a megmaradt, csonka Magyarországot is életképtelenségre ítélték. (Kövér László Fidesz-politikus, az országgyűlés elnöke Trianonról, Kisalföld, január 23.)

A művészt egy érdekli: a szerep. (Végvári József ny. őrnagy, a Kádár-korszakban „művészeti vonallal” foglalkozó titkosszolgálati tiszt, 24.hu, január 23.)

Kádár rendszere öregségére demokratizálódott, Orbáné öregségére rákosizálódott. (Parti Nagy Lajos író, 168 Óra, január 23.)

A rendszer megtűr bennünket, mert mi is elviseljük őt. (Föld S. Péter újságíró, HírKlikk.hu, január 23.)

Lázadjatok, de csak módjával! (Nagy Feró rocker a szombathelyi egyetemistáknak, Nyugat.hu, január 23.)

Sületlenség, ha azt gondolják, hogy hatalmi úton le lehet cserélni egy létező kultúrát. (Dés László zeneszerző a kormánypárti kultúrharcosokról, Magyar Narancs, január 23.)

A jövő irodalom-tankönyveiben a Nyugat nemzedékeinek helyét a Kelet Népének szűkebb mezőnye veszi át. (Puzsér Róbert publicista, Magyar Hang, január 24.)

A nemzeten belül lőnek. (Szél Bernadett volt LMP-politikus a kormányzati gyűlöletkampányról, ATV, január 24.)

A pártok sikerre játszanak. (Ungár Tamás újságíró, Népszava, január 24.)

Nagyon jó párt, de rengeteg hülyeséget csinált. (Ungár Péter LMP-politikus az LMP-ről, Partizán, január 25.)

Ha van bárminek értelme 2022-ben, az a teljes ellenzéki összefogás, egy rendszerváltó technikai óriáskoalíció. (Papp László Tamás újságíró, Facebook.com, január 25.)

Nekünk nem a fejléc, nem a házszám a fontos. (Varga Judit Fidesz-politikus, igazságügyi miniszter a Fidesz Európa-parlamenti helyzetéről, Magyar Nemzet, január 25.)

Már nem egy centire, hanem kilométerekre vagyunk a Néppárt egyes részeitől. (Novák Katalin Fidesz-politikus, családügyi államtitkár, Magyar Távirati Iroda, január 25.)

A pelenkát felvette a csapat, aztán a meccs kezdése előtt elfelejtettük levenni. (Böde Dániel paksi labdarúgó az FTC elleni vereségről, M4, január 25.)