Számháború a médiában érzékelhető túlsúlyról című bejegyzésemet 836-an olvasták. (A napi átlag kétezer fölött van, ami egy szakmai rovat esetében elfogadható.) Akkor is megírtam volna persze, ha csupán nyolcan kattintanak rá, ráadásul érdekes vita zajlik két hozzászóló között. Az egyik szakember, nem is értem, hogy miért álnéven fejti az álláspontját. A másik hívő, az a kommentelő, akit sem jobb-, sem baloldaliban nem kedvelek. Érthető, hogy amit az álneves szakember pedzeget, sokkal inkább foglalkoztat.

Szerinte például „A bloggazda amellett szokott érvelni, hogy a kormánypárti ’információk’ könnyen, ingyen, bulvárosítva és nagy mennyiségben  elérhetőek, míg az ellenzékiek csak utánjárással, pénzért, magasabb műveltségi igénnyel és innen-onnan összekapargatva. Vagyis a kritika elé korlátokat emel a kormány.” Az idézetben találnék olyan szavakat, amelyeket sosem írtam le, mindazonáltal tudomásul vehető, hogy a Médianaplóban olvasott bejegyzések alapján így lát egy szakmabeli. De talán mégsem baj, ha a saját szavaimmal is megpróbálom érzékeltetni az álláspontomat.

A rendszerváltás óta egyik kormányzat sem volt érdekelt a nyilvánosság bővítésében, a szűkítés leginkább az Orbán-kormányokra jellemző. Csakhogy az Európai Unióban és a világhálóban rejlő okok folytán mégse vihették tökélyre. A nyilvánosságról olyan törvényt fogadtattak el a parlamenti többséggel, amelyben a tájékoztatás sokszorosan többször olvasható, mint a tájékozódás. Ennek szellemében úgy alakították át a nyilvánosság eszközrendszerét, a médiát, hogy bárki tájékozódhasson, ha van hozzá műveltsége, számítástechnikai felkészültsége, pénze, és ami talán a legfontosabb: igénye is. Akinek viszont bármelyik hiányzik, vagyis a médiafogyasztók többségének be kell érnie az állami tájékoztatással.

Ebből két ellentmondás adódik. Az egyik az, hogy az Egyesült Államokban élő magyarnak „csak” az időzónából következő eltolódást kell figyelembe vennie, és a világhálón hallgathatja például a Klubrádiót. A Kecskemét melletti tanyán élő unokatestvérem viszont beéri a Magyar Rádió, az M1 és a megyei napilap kínálta állami tájékoztatással. A másik ellentmondás pedig az, hogy a főváros mintegy hatvan kilométernyi akciórádiuszán belül legalább harminc város található, ahol 2019. október 13-án ellenzéki polgármester-jelölt győzött. Nem kis mértékben azért, mert a rájuk szavazó választópolgárok különösebb erőfeszítés nélkül hallgathatták a Klubrádiót, és nézhették az ATV-t.