Médianapló

Médianapló - Mit keres Mengyi Roland a kecskeméti börtönben?

2020. január 17. 10:25 - Zöldi László

A miniszterelnök új fogalmat dobott be a köztudatba. Szerinte leleményes ügyvédek segítségével „börtönbiznisz” jött létre. Az uniós bíróság csakugyan megítélt tízmilliárd forintnyi kártérítést a lakhatási körülményeikre panaszkodó raboknak. Az üzleti vállalkozásnak azonban van egy államilag elfogadottabb ágazata is, erre Mengyi Roland esete hívta föl a figyelmet.

A Fidesz-politikus szociális nonprofit cégek uniós pályáztatásában működött közre, és a nyert pénzek mintegy felét visszakérte. Nyolc évnél kevesebbet kapott, és most pályázhatott arra, hogy a büntetést emberibb körülmények között tölthesse le. A diplomás, „fehérgalléros” bűnözők, akiket „csak” gazdasági stiklikért ítéltek el, enyhített körülmények között élhetnek. Például a kecskeméti börtönben, amelyről tegnap, egy rádióműsorban Gönczöl Katalin jogtudós, egykori ombudsman beszélt. Miközben hallgattam, felötlött egy emlék. A megyei bíróság épülete a főutcán található, félúton a KTE-pálya bejárata és a Cifra-palota között. A szomszédos házban laktam, az egyik osztálytársam pedig a bíróság épületében. Gyakran pingpongoztunk a díszteremben, és néha az ablakhoz álltunk, lestük a kertészkedő rabokat, Mengyi Roland elődeit.

A volt ombudsman elmondta, hogy nem zsúfolt cellában, hanem egyszemélyes szobában laknak, a berendezés célszerű és kulturált, még főzőcskézni is lehet. Az elítélt lebutított telefont is kaphat, és percenként száz forintért hívhatja a hozzátartozókat. Óránként kétezer forintért használhatja az edzőterem erőgépeit, és tanfolyamon csiszolhatja a nemzetközi érintkezés nyelvét. Mengyi Roland fiatal korában testépítéssel foglalkozott, majd a Legfelsőbb Bíróság elnöke mellé rendelt testőrként benősült egy befolyásos családba. Jogi diplomát szerzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, angolból pedig c-típusú vizsgát tett. A parlament kormánypárti képviselőcsoportjában elpuhultak azonban az izmai, és most jót tesz neki a testedzés.

A sors iróniája, hogy aki feltérképezte az üzelmeit, Kecskemét legismertebb újságírója. Mi volna, ha Mengyi Roland rendszeresen találkozna Rajnai Attilával, és írnának könyvet a Fidesz nagy hírre vergődött korrupciós botrányai közül az egyetlenről, amely jogerős ítélettel ért véget? Nem valószínű, hogy a társszerző részt vehetne a kötet hazai premierjén, de mire kedvezményesen szabadulna, továbbfejlesztett angoljával ellenőrizhetné az üzleti világkarrierre előkészítő külföldi kiadás fordítását.            

20 komment
süti beállítások módosítása