Az egyik kommentelő szerint tízezer előfizető tarthat el egy független újságot. A hozzászóló valószínűleg látott már belülről szerkesztőséget. A Milyen a polgár hangja? című bejegyzésemet eddig szintén tízezren kísérték figyelemmel, és két csoportba osztanám őket. Az egyikbe azok tartoznak, akiknek elvettem a kedvét az Orbán-ellenes, noha konzervatív Magyar Hang elolvasásától. A másikba azok tartoznak, akiknek kedvet csináltam az előfizetéshez, a hetilap munkatársai ugyanis annak ellenére konzervatív értékrendűek, hogy ódzkodnak Orbán Viktor teljhatalmától. A kommentelőknek van egy közös jellemzőjük. Úgy szóltak hozzá, hogy a vita tárgyáról nincs olvasmányélményük.

A Magyar Hang ama százezreket képviseli, akik azért ábrándultak ki a rendszerből, mert a hatalom gyakorlását nem így képzelték el. A helyzetük megértéséhez kínálkozik egy sajtótörténeti párhuzam, hátha a Szabad Nép évfolyamait jobban ismerik a kommentelők. 1954. október 22-én, 23-án és 25-én taggyűlést tartottak a központi pártlap szerkesztőségében, és a Nagy Imre köréhez tartozó újságírók beolvastak Rákosiék megmaradt híveinek. Szóba került a Magyar Dolgozók Pártján belüli két irányvonal, a szólás szabadsága, sőt egy fiatal újságíró azt is fölvetette, hogy a napilapnak függetlenednie kéne az ország egyetlen pártjától. A háborgást, lázadást, zendülést megtorlás követte.

Gimes Miklóst (akkor 36 éves) áthelyezték a Magyar Nemzethez, 1958-ban pedig kivégezték. Lőcsei Páltól (33) is megszabadultak, a Lenin-intézetben képezte át magát szociológusnak. Méray Tibortól (30) szintén megváltak, ’56 után Párizsba menekült. Kende Pétert (27) Szegedre helyezték, szociológus és történész lett, ’56 után ugyancsak a párizsi emigránsok táborát gyarapította. Kornai János (26) a tudományos akadémián kötött ki, a nemzetközileg legismertebb közgazdászunk. Lendvai Pál (25) az Esti Hírlap munkatársa lett, 1957 óta bécsi újságíró. Kövesi Endre (24) követelte a pártlap függetlenségét, ’56 után az emigrációban veszett nyoma.

Szinte kivétel nélkül a polgárság soraiból érkeztek a pártlap szerkesztőségébe. Néhány évnyi „frontszolgálat” után tértek vissza nyilvánosan is a családjukban elsajátított értékekhez. Miért ne tételezhetnénk föl ugyanezt a Fidesz vallott értékeivel rokonszenvező újságírókról? Azokról, akik 2010 után jöttek rá, hogy amit a maguk sajátos módján megéltek, az a vezető kormánypárt számára csupán politikai termék.         

Az ellenzék gyenge, országos infrastruktúrája romokban. (Szűcs Zoltán Gábor politológus, Mérce.hu, 2020. január 29.)

Az ellenzék városi környezetben eljut a választókhoz. (Somogyi Zoltán szociológus, ATV, 2020. február 25.)

Kiveri a szemünket, hogy a DK az ellenzék vezető ereje akar lenni. (Török Gábor politológus, Nyugat.hu, 2020. március 6.)

Gyurcsány az egyetlen az ellenzékben, aki nem fél leszámolni a barátaival és elvtársaival is. (Béndek Péter publicista, 1000leütés.blog, 2020. március 7.)

A nyilvánossággal ne szórakoztassuk az ellenzék vívódásaival! (Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, 168 Óra, 2020. március 12.)

A kormányzás évek óta egyenlő az ellenzék ellen folytatott háborúval. (Pápay György publicista, Magyar Hang, 2020. március 27.)

Orbán Viktor kell ahhoz, hogy lejárassa magát a közpénzből vegetáló ellenzék. (Schilling Árpád rendező, Dunszt.sk, 2020. április 1.)

A magyar ellenzék a vírusnak drukkol. (Apáti Bence publicista, Magyar Nemzet, 2020. április 4.)

A kormány jobban fél az ellenzékvírustól, mint a koronavírustól. (Juhász Ferenc szocialista politikus, ATV, 2020. április 13.)

Vajon miért vonult önkéntes karanténba az ellenzék? (Gábor György filozófus, Facebook.com, 2020. április 13.)

A legújabb hír, hogy a kormány megszüntetné a könyvtárosok, levéltárosok, muzeológusok, művelődésszervezők és előadóművészek közalkalmazotti jogviszonyát. A törvénytervezetet csütörtök este, a Nagypéntek előtti napon postázta az emberi erőforrás minisztérium. Az érdekvédelmi szervezeteknek határidőt is adott, amely holnap reggel 8.30-kor jár le. Dicséretes a hatalom konzultációs készsége, kár, hogy közben volt egy négynapos ünnep is. Régi kedves kollégám, Szűcs Katalin Ágnes kulturális újságíró tegnap este közösségi üzenőfalán marasztalta el a „magát kereszténynek valló kormányt”. Azt firtatta, „Hogy van ez?” (Facebook.com, 2020.04.12.)

Tényleg nem szép a végrehajtó hatalomtól, hogy egy rosszul fizetett, de nyugdíjig biztos egzisztenciával kecsegtető hivatásrendet fosztana meg törvényben rögzített jogaitól. A kormányzatnak nincs mentsége, mindazonáltal az álnok, csalafinta, képmutató, ravasz, sunyi eljárás korántsem példa nélküli a rendszerváltás utáni történetünkben. Öt parlamenti párt képviselői (Cser-Palkovics András, Jánosi György, Lukács Tamás, Pető Iván és Zsigmond Attila) a közös médiatörvény-tervezetet 2008. december 23-án, a karácsony előtti napon postázták az érdekvédelmi szervezeteknek. Január 17-ig adtak nekik határidőt a véleményezésre.

Minő véletlen, hogy karácsony és szilveszter között sem a szakmai, sem a civil szervezetek nem szoktak ülésezni. A konzultációs szándék épp úgy képmutatást tükrözött, mint most, a húsvéti postaküldemény. Ezzel is magyarázható, hogy az első változatot felháborodás fogadta. Az érdekvédők kultúrbotrányt emlegettek, holott a tervezet csak a legalaposabb fércmű volt, amit valaha is olvastam. A lényegét Szalai Annamária, a Fidesz első számú médiapolitikusa világította meg. A közszolgálati médiumok irányító testületeiről mondta: „Szerintem nem kellene a jelenlegi látszatfüggetlenséget fenntartani. Tisztább megoldás, ha a demokrácia ’leképezi’ saját struktúráját, vagyis a választási eredmény alapján a pártok delegálják a tagokat.” (Zalai Hírlap, 2009.03.28.)

Végül azonban a Fidesz kiugrott a médiakoalícióból, mert előnyére változtak a politikai körülmények. Túl jól állt ahhoz, hogy elfogadja az összeeszkábált kompromisszum-sorozatot, amely törvénybe iktatta volna, hogy a pártok ellenőrizhetik a nyilvánosságot, nem pedig fordítva. Orbánék 2010-es hatalomra jutása után a kétharmaddal elfogadott új médiatörvény már a többi pártnak sem kedvezett.

A kormány nem szent, de maga felé hajlik a keze. (Kuncze Gábor SZDSZ-politikus, volt belügyminiszter, Petőfi Népe, 1999. november 19.)

A Fidesz minden szava ökölbe szorított kéz. (Buják Attila újságíró, 168 Óra, 2002. június 6.)

Aki belenyúl a pénztárba, annak le fogjuk vágni a kezét. (Pokorni Zoltán Fidesz-politikus Ajkán, Népszabadság Online, 2010. március 26.)

Ha Szent István törvényei lennének ma is érvényben, sokan kéz nélkül járnának. (Harrach Péter KDNP-politikus, Népszava, 2010. november 3.)

Amúgy sem árt, ha kéznél van egy jó kormány. (Orbán Viktor miniszterelnök Körmenden, Vas Népe, 2014. május 21.)

Összeszorított ököllel nem lehet kezet nyújtani. (Botka László szocialista politikus, Délmagyar.hu, 2015. május 22.)

Ez az uniós lába a segítő kéznek. (Kiss Miklós Zsolt vidékfejlesztési államtitkár a fiatal gazdák támogatásáról, Magyar Rádió, 2018. augusztus 27.)

Aki belenyúl a közösbe, annak levágjuk a kezét, és kivágjuk a rendszerből. (Dorosz Dávid Párbeszéd-politikus, budapesti főpolgármester-helyettes, Azonnali.hu, 2019. december 23.)

A vészhelyzet a kormánynak szabad kezet ad. (Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, ATV, 2020. március 12.)

Legalább most, egy kis ideig fogjátok le a kezeteket! (László József újságíró a rendkívüli felhatalmazás után a kormányhoz, Facebook.com, 2020. április 10.)

A legutóbbi napokban Orbán konténerezett, Gyurcsány orbánozott, Fekete-Győr háborúzott, Békesi focistázott, Parragh pedig sajnálkozott. Lefülelt mondatok.

Ez bizony halottnak a csók. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus az Orbán-csomagról, Facebook.com, április 6.)

Annyi ember ment tönkre az elmúlt napokban, hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni. (Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, ATV, április 7.)

Bizalmi kérdés, hogy elhiszik-e nekünk, amit mondunk. (Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Mandiner.hu, április 7.)

A koronavírus óta Magyarország köztársasági elnöke tulajdonképpen Győrfi Pál lett. (Fekő Ádám újságíró, Azonnali.hu, április 7.)

Ez a váratlan sokk elég rossz állapotban találta az országot. (Balázs Péter volt külügyminiszter, Válaszonline.hu, április 8.)

A válságkezelő csomag logikája, hogy a „családbarát” kormány a családoknak szinte semmit sem ad, a cégeknek viszont annál többet. (Pogátsa Zoltán közgazdász, Mérce.hu, április 8.)

Centralizálásra használja fel a kormány azt a többlethatalmat és alkalmat, amit az élet tett eléje. (Bod Péter Ákos volt gazdasági miniszter, 444.hu, április 8.)

Ő a járványt is kontrollálni akarja. (Paul Lendvai bécsi újságíró Orbán Viktorról, Klubrádió, április 8.)

Szamuely Tibor és Robespierre „szerelemgyerekeként” viselkedik. (Kacsoh Dániel újságíró Jakab Péter Jobbik-politikusról, Magyar Hírlap Online, április 8.)

Kádár János Sztálinnál kezdte az ipart, Gorbacsovnál végezte. (Buják Attila újságíró, 168 Óra, április 9.)

I. Viktor. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Bekiáltás.blog, április 9.)

Az eddigi hidegháborús helyzetből nyílt háborúra váltott a kormány. (Fekete-Győr András Momentum-politikus, Magyar Narancs, április 9.)

Az ápolónőknek adjunk havi három milliót, a focistákat pedig este, az erkélyen tapsoljuk meg! (Békesi László volt pénzügyminiszter, Facebook.com, április 9.)

A bizonytalanság is fertőz. (Gálvölgyi János színész, Fidelio.hu, április 9.)

A populista erők olyanok, mint a vírus. Hatnak, hatnak, de közben ellenanyagot termelnek. (Ara-Kovács Attila DK-politikus, Klubrádió, április 10.)

A vírus is valami életdarabka, amelyik most belőlünk akar élni. (Bogárdi Szabó István református püspök, InfoRádió, április 11.)

Elkezdődött a napi száz fertőződés és nyolc-tíz halott időszaka. (Ésik Sándor publicista, Azonnali.hu, április 11.)

Ilyet akarok látni máshol is. (Orbán Viktor miniszterelnök Kiskunhalason, a konténeres járványkórházban, Baon.hu, április 11.)

Az ellenzék még ilyen helyzetben is tudott szavazatokat veszíteni. (Litkai Gergely humorista, Népszava, április 11.)

A mai ellenzék olyan, amilyen. (Palotás János közgazdász, volt MDF-politikus, 24.hu, április 11.)

Az alkotmányos jogállam homlokzatáról Orbán Viktor leverte a vakolatot. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, Mérce.hu, április 12.)

Olyan, mint ama hetilapé, amelynek most jelent meg a századik száma. A Magyar Hang főszerkesztője, György Zsombor rövid cikkben fejtegeti, hogy „egyetlen orgánumot sem gyűlöl jobban a hatalom”. Ez talán túlzás, a hatalom ugyanis minden orgánumot gyűlöl, amely nem az ő nótáját fújja.

Abban viszont igaza van a cikkírónak, hogy a kormányzat a baloldali újságokat, például a Népszavát állami cégek hirdetéseivel tartja lélegeztetőgépen. Az úgynevezett konzervatív sajtót viszont, például a Magyar Nemzet romjain létrejött Magyar Hangot vagy a Heti Válaszból kisarjadt Válaszonline-t a sorsára hagyja. Sőt, ahol csak lehet, betesz neki. A megkülönböztetést azzal magyarázom, hogy a hagyományos ellenzék jól áll a hatalomnak, elvégre a Nyugat szemében a polgári demokrácia látszatát kelti. A konzervatív újságírók pedig akár csatlakozhattak is volna a kormányzati kórushoz, ehelyett inkább az éhkoppot választották. A létükkel emlékeztetik arra a hatalmat, hogy első országlása idején még polgári kormánynak nevezte magát. Egyik bizalmi embere utólag árulta el, hogy a polgári jelző csupán politikai termék volt.

A Magyar Hang szerzői megélik a polgárságukat és a kereszténységüket (az utóbbi fogalom manapság szintén az Orbán-kormány politikai terméke). Amíg a polgári hetilapot kinyomtatják a határon túl, és eljut az előfizetőkhöz, óhatatlanul kínos helyzetbe hozza a neofitákat (köpönyegforgatókat) és a parvenüket (felkapaszkodottakat, újgazdagokat). A Magyar Hang polgári gondolkodásmódot tükröző írásaiból kirajzolódik ugyanis, hogy talmi az, amit a kormányzati média originális értékként akar felmutatni. Ez leginkább a publicisztikákból derül ki. Talán csak a Facebook üzenőfalára beszorított bloggerek jegyzetei emlékeztetnek a Dévényi István, Gazda Albert, György Zsombor, Pápay György, Pethő Tibor, és igen, Puzsér Róbert képviselte magatartásformára.

Első generációs értelmiségiként csupán felnőtt fejjel értettem meg, mit jelent valójában polgárnak lenni. Kiforrott ízlést, elmélyült kultúrát és hivatástudatot, anyagi függetlenséget, szükség esetén pedig polgári engedetlenséget. Még ma is lehet bennem némi bizalmatlanság a polgárság iránt, mert juszt se fizettem elő a Magyar Hangra. Megvettem mind a száz számát. 

Tíz mondat a polgárról

Az a polgár, aki lehajol és hajlandó felszedni a kutyapiszkot. (Jankovics Marcell filmrendező, Magyar Nemzet, 1998. május 22.)

A polgár pénzt akar keresni, másfelől igényes szórakozást kíván teremteni magának. (Sümegi György művészettörténész, Hajdú-bihari Napló, 1999. május 6.)

A polgár az a forradalmár, akinek már jól megy. (Popper Péter pszichológus, Népszabadság, 1999. október 8.)

A polgár sohasem fogadja papucsban a vendégeit. (Kurucz Gyula író, Heti Válasz, 2001. május 25.)

A polgár magánúton jár. (Konrád György író, ATV, 2013. augusztus 19.)

A polgár befektet, az újgazdag felél. (Nádas Péter író, Zalai Hírlap, 2014. június 28.)

Az Orbán-rendszer mindig éppen azt a jogot korlátozza, amellyel a polgárok élni próbálnak. (Lakner Zoltán szociológus, 168 Óra, 2018. december 20.)

A polgár ma már nem szavazó, hanem szurkoló. (Dévényi István újságíró, Magyar Hang, 2019. augusztus 9.)

A polgári Magyarország már nem fideszes. (Szerető Szabolcs újságíró, Magyar Hang, 2019. október 18.)

Aki a mindennapi megélhetésen túl a köz ügyeire is tud figyelni, polgárrá válik. (Matkovich Ilona újságíró, újdonsült váci polgármester, Facebbok.com, 2019. november 17.)

A nemzeti bajnokságban holtszezon van. Sajnos a szó szoros értelmében, mert a vírus szedi az áldozatait. Érthető, ha szünetel a bajnokság. Az már kevésbé érthető, hogy a szövetség nem hirdetett bajnokot, és a helyezéseket sem állapította meg. Bár a mérkőzések 70 százalékát már lejátszották, és utcahosszal vezetett a győri világválogatott. Nem is vele van baj, hanem a második és a harmadik helyezettel. A siófoki világválogatott ugyanis megverte a Fradit, és letaszította az immár hagyományos második helyéről.

Ezzel lett teljes a nemzeti bajnokság elkülföldiesítése (bocs). A kisalföldi és a Balaton parti világválogatott azért előzte meg a Ferencvárost, mert a legnépszerűbb magyar klub a tao-pénzét nem külföldi sztárokra költötte. Mindössze egyetlen külföldi játékos kapott benne rendszeres lehetőséget, a holland beállós, aki megtanult magyarul, és nem volt szüksége tolmácsra, hogy meghallgassa a magyar edző utasításait. S mert a Fradi vezetősége azt feltételezte, hogy a csapat valószínű harmadikként nem indulhat a legrangosabb nemzetközi sorozatban, levonta a következtetést, és szerződtetett egy csomó külföldi játékost. A menedzsment tudomásul vette tehát, hogy magyar és magyarosított lányokkal nem versenyképes.

Vajon változtatott volna a játékospolitikáján, ha tudja, hogy a koronavírus miatt nem fejeződik be a bajnokság, és a szövetség megjutalmazza a Fradi által sokáig szorgalmazott magyar modellt? Bizonyára csak bennem ötlik fel, hogy a szövetségi elnök Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője az FTC elnökének, Kubatov Gábornak a segítségére sietett, aki egyébként a Fidesz alelnöke. Ennél tovább nem is mennék a nyilvánvaló képzelgésben, mert van még egy figyelemre méltó mozzanat. A magyar sportújságírók sokat foglalkoztak a Fradi gyökeresen megváltoztatott játékospolitikájával, és gyakran emlegették a Németországból frissiben szerződtetett átlövő, bizonyos Stolle nevét.

Idegen nyelvi felkészültségükből annyira telt, hogy a rádió- és tévéműsorokban szinte kivétel nélkül angolosan ejtették ki a nevét. Úgy, hogy Sztolle, holott a németben az st-t és az sp-t s-nek kell mondani. Példának okáért a világhírű filmrendező, Steven Spielberg ősei lehetséges, hogy német nyelvterületről vándoroltak ki az Egyesült Államokba, de az ő nevét amerikásan Szpílbergnek kell ejteni. Stolle azonban maradjon csak Stolle, különösen akkor, ha góljaival készteti majd a magyar sportújságírókat arra, hogy szóba hozzák a nevét.    

Megütötte a fülem egy mondat a Gyurcsány Ferenccel készített tévéinterjúból. Rónai Egon műsorvezető azért hívta be az ATV stúdiójába, mert Orbán Viktor bejelentette a gazdaságvédelmi akcióterv részleteit. Néhány perc múlva, április 6-án, 12.53-kor a volt miniszterelnök fölírta a fészbukos üzenőfalára, hogy az általa gazdasági csomagnak nevezett kormányzati elképzelés nem nevezhető mentőövnek, „Ez bizony halottnak a csók.” Megtetszhetett neki, mert néhány óra múlva, a tévéstúdióban így ismételte meg: „Ez halottnak a csók.”

A közéleti szereplők nehéz helyzetben vannak, ha rögtönözniük kell. Gyakran hagyja el olyasmi a szájukat, amit a legszívesebben visszaszívnának, az élő adást azonban nem lehet meg nem történtté tenni. Mindazonáltal most, hogy épp a mi hetvenes nemzedékünket tizedeli a koronavírus-járvány, politikusként óvatosabban fogalmaztam volna. Mégse tulajdonítanék túlzott jelentőséget az elszólásnak, elvégre a rögtönzés megbocsáthatóbb, mint a tervezett kijelentés. Igen ám, csakhogy az inkriminált szólás ebéd után már megjelent a nyilvánosság egyik fórumán, aligha nevezhető tehát rögtönzésnek a tévében.

Egy ír blogger, Colm Fitzgerald kapcsolatba került a kultúránkkal, és érdekesnek találta a nyelvünket is. Lefordította angolra a 12 legismertebb szólásmondásunkat. A negyedik helyre sorolta az „Annyit ér, mint halottnak a csók.”-ot. („It’s worth as much as a kiss to a dead person.”) Majd azt firtatta, hogy ezek a magyarok miért írják körül azt, amit egyszerűbben is megfogalmazhatnának. Imigyen: „A dolog nem ér annyi fáradságot.” Hm. Gyurcsány Ferenc talán mégsem akarta azt mondani, hogy kár belénk a gazdasági mentőcsomag. Esetleg épp az ellenkezőjére gondolt. Arra, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv azokat hagyja cserben, akik nem érik meg, hogy 2021 elején megérkezik majd a számlájukra a 13. havi nyugdíj első heti részlete. Vagy ha megérik is, milyen biztosíték van arra, hogy megérik a 2022 elején esedékes második heti részletet, 2023-ben a harmadik, 2024-ben pedig a negyedik hetit?

Gyurcsány Ferenc jobban járt volna, ha erre való tekintettel a csókos helyett inkább a szakrális változatát hozza szóba. Akár így is mondhatta volna: a gazdasági mentőcsomag annyit ér, mint halottnak a szenteltvíz. Ezt értelmezőként úgy fordítanám köznapi magyarra, hogy az Orbán Viktor által beharangozott gazdaságvédelmi akcióterv azért hatástalan, mert nem támasztja föl a koronavírus-járvány áldozatait.         

Az ATV egyik műsorvezetője megkérdezte Gyurcsány Ferencet, ízlésesnek tartja-e politikai versenytársát, Orbán Viktort „görcsrángatta útonállónak” nevezni. A volt miniszterelnök helyénvalónak vélte a megfogalmazást. S bár e sorok írója jobban kedveli az elemzéseket, mint a minősítéseket, érdemes rögzíteni, hogy két vezető politikusunk több mint három évtizede foglalkozik a másikkal.

Orbán először 1989. február 21-én említette Gyurcsányt, aki egy évtizedre eltűnt a szeme elől. Amióta ismét felbukkant, csupán tucatnyiszor nevezte meg a nyilvánosság fórumain. Gyurcsány Ferenc másként értelmezi a kommunikációt. A legutóbbi két évtizedben 176-szor nevezte meg Orbán Viktort. Mostanában, ellenzéki politikusként visszaszorult a Facebookra, ahol valószínűleg maga szerkeszti a „faliújságját”, és olykor el-elszabadul a fantáziája. Az a benyomásom, hogy kettejük háborújában Orbán áll nyerésre. Úgy tesz, mintha nem tulajdonítana különösebb jelentőséget Gyurcsánynak. Ezzel együtt ők ketten a hazai közélet leggyakrabban jellemzett-minősített szereplői.

Ez két okkal magyarázható. Az egyik az, hogy a rendszerváltás óta ők voltak a legtovább miniszterelnökök. Gyurcsány Ferenc csaknem öt évig, Orbán Viktor némi kihagyással a tizennegyedik évét tölti a bársonyszékben. A másik ok az, hogy a miniszterelnök mindig a nyilvánosság első számú kedvezményezettje. Kimutatásom szerint Gyurcsányról két évtized alatt, de különösen 2004 őszétől mintegy 1800 jellemzés jelent meg, hangzott el, Orbánról három évtized alatt valamivel több, mint 2300. Összehasonlításul a teljes választási ciklust kitöltő miniszterelnökök közül Horn Gyula 166 jellemzéssel szerepel a dokumentációmban. Ez megfelel Orbán Viktor egyévnyi „termésének” a legutóbbi esztendőkből.

2017-ben 149 releváns mondat jelent meg, hangzott el róla, ’18-ben 145, ’19-ben 161, az idén eddig 52. Azt is érdemes figyelembe venni persze, hogy Horn országlása idején még alig létezett a digitális sajtó, manapság viszont a vezető politikusokról már leginkább a portálokon, közösségi oldalakon látnak napvilágot szellemes, csúfondáros, elmarasztaló, olykor még elismerő mondatok is. Az orbániológiában például ma reggel fordulat következett be. A Bekiáltás blog szerzője, Kabai Domokos Lajos hét körül tett föl az üzenőfalára egy bejegyzést, és teljhatalmú miniszterelnökünket „I. Viktornak” nevezte. Ez pontosabb és kulturáltabb megfogalmazás, mint a „görcsrángatta útonálló”.             

A válság vonzza az erős, valamiféle rendet teremtő kezet: a diktatúrát. (Németh Miklós miniszterelnök, Népszava, 1989. december 22.)

A válságban a legjobb gondolkodásmód a válság utánra tervezni. (Pozsgay Imre szocialista politikus, Délmagyarország, 1991. május 3.)

Ha a Fidesz győz, a demokrácia kerülhet válságba, ha mi győzünk, akkor a jobboldal. (Szili Katalin szocialista politikus, Tolnai Népújság, 2002. február 2.)

A magyar miniszterelnök olthatatlan vágya, hogy válság címén ideológiát teremtsen önnön államának mindenhatóságához. (Aczél Endre újságíró Orbán Viktorról, Vasárnapi Hírek, 2011. július 31.)

Válság idején páratlan, hogy intézkedéseivel éppen azok ellen lép fel egy kormány, akiket a recesszió a legsúlyosabban érint. (Ferge Zsuzsa szociológus, Népszava, 2012. október 5.)

Válsághelyzetben az emberek igénylik az erős kormányzati lépéseket, az állam védelmét. (Kövér László Fidesz-politikus, Magyar Hírlap, 2015. október 1.)

Ha válsághelyzet van, akkor inkább kivándorlási, mint bevándorlási. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, ATV, 2018. szeptember 5.)

A koronavírus valódi válsághelyzetet teremtett. (Pápay György publicista, Magyar Hang, 2020. március 13.)

Ezt a válságot önök nélkül is meg fogjuk oldani. (Orbán Viktor miniszterelnök az ellenzéki politikusokhoz, Miniszterelnök.hu, 2020. március 23.)

Olyan válság közepén vagyunk, amely örökre bebetonozhatja Orbán Viktor hatalmát, de akár egy pillanat alatt is semmivé teheti. (Jámbor András publicista, Mérce.hu, 2020. március 30.)