Médianapló

Médianapló - A falusi polgármester miért nem lehet főszerkesztő?

2020. július 20. 10:15 - Zöldi László

Szobatársam volt az egyetemi kollégiumban, a sors Miskolcra vetette, és középiskolai tanárként ment nyugdíjba. Azért hívott föl, mert elfelejtettem beleírni a tegnapi jegyzetbe, hogy a mályi polgármester milyen politikai csoportosuláshoz tartozik. Nem felejtettem el. Azért nem írtam meg, mert olyan felfogást képvisel, amely pártállástól függetlenül jellemző a hazai polgármesterekre. Igyekeznek befolyásolni a helyi nyilvánosságot. Egyébként a 4015 lakosú község elöljárója független, mint a 3200 polgármester közül mintegy két és félezer.

Köztük van néhány tanítványom is. Vajon a törvény miért tiltja el őket attól, hogy kiterítsék a lapjukat, és hivatalosan is hassanak a helyi nyilvánosságra, ha már papírjuk van arról, hogy értenek hozzá? A törvény szerint ugyanis nem lehet az önkormányzati (hon)lap főszerkesztője, rovatvezetője, felelős kiadója a polgármester. Ettől persze még épp úgy kinevezheti kollégáját az iskola tantestületből főszerkesztőnek, rovatszerkesztőnek, ügyvezetőnek, ahogy például a felesége barátnőjét, varrónőjét is. Ott lebeg azonban a feje fölött Damoklész kardja, és bármikor lesújthat. Egy kezemen megszámolható, hányszor sújtott le, noha ettől még tény, hogy a törvény eme része rossz.

A mai magyar faluban nincs több tucatnyi embernél, aki alkalmas az újságba írásra, a lapszerkesztésre, a helyi nyilvánosság menedzselésére. S ha a polgármestert kizárják az önkormányzati médium irányításából, akkor a mályi polgármester módjára találja meg a manipulatív lehetőséget, hogy hasson a helybéli nyilvánosságra. Az önkormányzati törvény összeférhetetlenségi passzusa nemcsak azért ellentmondásos, mert a kistelepülések polgármestereit fondorlatra, mesterkedésre kényszeríti. Azért is, mert a márciusban elfogadott Lex Dézsi révén lehetővé teszi, hogy a háromezernél nagyobb lélekszámú településeken a főállású polgármester egészségügyi jogviszonyú állást tölthet be.

E módosítást a parlament kormánypárti többsége a Borkai Zsolt utódjának megválasztott szívsebész kedvéért foglalta törvénybe. De ha Dézsi Csaba András győri polgármester a műtőben gyakorolhatja hivatását, akkor például Miskolc szintén újdonsült, bár ellenzéki polgármestere miért nem tarthatja meg igazgatói állását az egyik gimnáziumban? A kommunikáció szakon végzett és falusi polgármesterként dolgozó tanítványaim pedig miért nem szerkeszthetik az önkormányzati (hon)lapot, ha már felkészítettük őket erre?            

komment

Médianapló - Kövér: "Nem vagyunk hajlandóak önként felcsatolni a nyakörvet"

2020. július 19. 14:55 - Zöldi László

A legutóbbi napokban Kocsis Máté brüsszelezett, Schmidt Mária nyugatozott, Thürmer Gyula vírusozott, Fodor Gábor kétharmadozott, Lendvai Ildikó bálintgazdázott, Rudolf Péter pedig zsenizett. Lefülelt mondatok. 

 

Orbánnak esze ágában sincs kiléptetni az országot a húsosfazékból. (Raskó György agrárvállalkozó, volt államtitkár az Európai Unióról, HírKlikk.hu, július 13.)

Nem lehetne befejezni ezt a rezsicsökkentést, és végre csökkenteni a rezsit? (Marnitz István újságíró, Népszava, július 13.)

Nem azért nyert a Fidesz egymás után háromszor kétharmaddal, mert diktatúra van, hanem mert nekik szavaztak bizalmat az emberek. (Fodor Gábor liberális politikus, Magyar Nemzet Online, július 13.)

Egy-két kivételtől eltekintve lényegében a Fidesz hozta létre önmaga ellenzékét. (Fábián András újságíró, Újnépszabadság.com, július 14.)

A moszkoviták brüsszeliták lettek. (Kocsis Máté Fidesz-politikus, ATV, július 14.)

Nem vagyunk hajlandóak önként felcsatolni a nyakörvet. (Kövér László Fidesz-politikus az Európai Unióról, YouTube.com, július 14.)

Budai várkapitány. (Kabai Domokos Lajos újságíró Orbán Viktorról, Bekiáltás.blog, július 15.)

Ma már azon szocializálódunk, hogy az az izgalmas, ha a szexet képernyőn nézhetjük. (Halász Sári szexuális tanácsadó, Mérce.hu, július 15.)

A kocsmanyelvet anyanyelvi szinten beszélő kultúrvezér. (Herskovits Eszter újságíró Demeter Szilárdról, 168 Óra, július 15.)

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum és még millió egyéb dolog főigazgatója. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, Klubrádió, július 16.)

A szabadság dalnoka találkozott - konzultált, majd fotózkodott - az önkényuralom helytartójával. (Debreczeni József publicista Bródy Jánosról és Demeter Szilárdról, Magyar Narancs, július 16.)

Szabadon vannak nagyon ostoba neonácik és antifák. Verjék össze egymást, ebben a küzdelemben minden golyó jó helyre megy. (Békés Márton, a Terror Háza Múzeum tudományos igazgatója, Azonnali.hu, július 16.)

A kerületében voltak, akik fúrták a díszpolgárságát. Nem számít. Egy egész ország dísze és polgára volt. (Lendvai Ildikó szocialista politikus Bálint gazdáról, Facebook.com, július 16.)

A zsenik nem avulnak. (Rudolf Péter színigazgató, Jelen, július 16.)

Be lehet iratkozni történész szakra, és elvégezni azt, mielőtt kultúrharchoz lát az ember. (Szilvay Gergely publicista, Mandiner.hu, július 17.)

A bírói függetlenség legerősebb garanciája, hogy a politika nem tudjon kinevezni bírákat. (Fleck Zoltán jogszociológus, HírKlikk.hu, július 17.)

Aki még kijár magyar meccsekre, nem haszonélvezője, hanem elszenvedője Orbán Viktor fociőrületének. (Fekő Ádám újságíró, Azonnali.hu, július 17.)

Az ellenzék romhalmaz. (Puzsér Róbert publicista, Magyar Hang, július 17.)

Víruspolitika van ellenzéki változatban is. Jó hangosan csinálják, hogy úgy tűnjön, mintha ők lennének a kormány. (Thürmer Gyula munkáspárti politikus, Balszemmel.blog, július 18.)

Térségünk a másolás korszakát lezárta. (Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Magyar Nemzet Online, július 18.)

A kedvező alkalmak kemény munkának álcázzák magukat. (Kő András újságíró, Magyarhirlap.hu, július 18.)

 

komment

Médianapló - A Facebook helyettesítheti-e a haldokló helyi sajtót?

2020. július 19. 09:45 - Zöldi László

Évente egyszer meg-megemlítem, hogy az egyik tanítványom kifogott a polgármesterén. A Miskolc közeli kisvárosban önkormányzati képviselő volt, és amit elmondott a testületi ülésen, azt szerette volna viszontlátni a helyi újságban. Ám a polgármester letiltotta a megjelenést. Ekkor rakta föl gondolatait a Facebook-üzenőfalára, és a bíráló szavakat mintegy háromezren olvasták el az 5661 lakosú településen. Nagyobb nyilvánosságot kapott, mintha hozzászólása az önkormányzati lapban jelent volna meg. 

Az esetet most már aligha érdemes ismételgetni, mert van egy hasonló ügy, amelyet Fekő Ádám bontott ki az Azonnali.hu digitális felületén. Mályiba invitálta az olvasókat, ugyancsak Miskolc mellé, ahol a polgármester egy 2016-os rendeletre hivatkozva igyekszik lehetetlenné tenni a 4016 helybéliből körülbelül 2500-at elérő Facebook-csoport működését. Úgy véli, hogy ha a község neve olvasható a csoportéban is, akkor neki kell engedélyt adni a használatra. Egyébként pedig azt kifogásolta, hogy a hozzászólók „olyan kérdéseket is feltesznek, amik nem relevánsak”. Az idegen szó ugyebár azt jelenti, hogy fontos, lényeges, meghatározó.

Nem vonom kétségbe, hogy a polgármesternek van köze a névhasználathoz. Mindazonáltal mulatságos, ha az információkhoz való hozzáférést úgy akarja megszűrni, hogy ő dönti el, mit kérdezhetnek tőle az emberek. A nyilvánosság fórumain ugyanis az a fontos, lényeges, meghatározó, aminek hírértéke van. Márpedig hírértéke annak van, amit el akarnak titkolni. A mályi elöljáró próbálkozása azért tünetértékű, mert ő már nem a tanácselnökből lett polgármesterek közé tartozik, akik nem értették a nyilvánosság működését. Ő érti, és vannak is eszközei a számára kínos információk kiszűrésére. Csakhogy a bírálói sem eszköztelenek.

Egy másik fiatal újságíró, Sarkadi Zsolt a 444.hu-n amerikai tanulmányt elemzett. Kiderült belőle, hogy a legutóbbi évtizedben 1800 helyi újság szűnt meg az Egyesült Államokban. Nehéz persze eldönteni, hogy ez sok-e vagy kevés a 330 milliós országban. A következtetés azonban elgondolkoztató: ahol megszűnt a helyi hatalmat ellenőrző sajtó, ott megdrágul az önkormányzat működtetése. Az olvasók fantáziájára bízom, hogy miért. De vajon megszűnőben van-e nálunk is a helyi sajtó? A hagyományos formái kétségkívül válságban vannak. A mellékelt példák mégis azt sejtetik, a világhálón felbukkanó közösségi oldalak alkalmasnak látszanak arra, hogy helyettesítsék őket.

komment

Médianapló - A publicisztika hasznot hajt-e a tudománynak?

2020. július 18. 09:59 - Zöldi László

Az akadémikusok közül sokan nem szavaztak Freund Tamásra. A Magyar Tudományos Akadémia némi többséggel mégis megválasztott elnöke most igyekszik maga mellé állítani őket is. Ezt a célt szolgálta interjúja a Magyar Narancs legutóbbi számában. Kiderült belőle, hogy nemcsak azért tekinti kevésbé hitelesnek a társadalomtudósok tevékenységét, mert kétségkívül egzaktabb (rengeteg kísérlettel dúsított) természettudományt művel. Azért is, mert két kifejezést valószínűleg félreért.

Szerinte „Egy társadalomtudós, ha nekimegy annak, ami Magyarországon történik, a gyengébb publikációjának, vagy inkább publicisztikájának is találhat olyan folyóiratot, amely ellenséges például az éppen uralkodó gazdaságpolitika iránt.” (2020. július 16.) Mintha bizonytalan volna a publikáció, illetve a publicisztika megítélésében. A publikáció valaminek a közhírré tételét, nyilvánosságra hozását jelenti, Másodsorban azonban van olyan jelentése is, hogy tudományos mű lát napvilágot. A publicisztika közéleti kérdések elvi alapú és irodalmi igényű értelmezése. Az utóbbi jelentőségére egy példa a szerkesztői gyakorlatomból.

Mezei András költő a múlt század nyolcvanas éveiben publicisztikát írt az ÉS-be Széles Lajos Naksol nevű találmányáról. A természettudományos élet néhány képviselője vitatta „a gyógyító borbély” sarlatán tevékenységét, felfogásukat legerőteljesebben Rényi Péter, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese képviselte. Néhány napja láttam egy tévéreklámot, amely hirdette az Irixet, a Naksol továbbfejlesztett változatát. Elismerem, hogy nem lett belőle mindent gyógyító csodaszer, ennyiben igazuk volt a berzenkedőknek. De tapasztalatból tudom azt is, hogy ha az elektromos tűzhely forró platóján felejtettem az ujjamat, a kéznél lévő Irix mindig segített.      

Egy magára adó kormányzat azért nem lehetetleníti el az éppen uralkodó gazdaságpolitikáját bíráló társadalomtudományi értelmezéseket, mert mielőtt hatalomra került volna, ellenzékben esetleg ő is ezt a másféle gazdaságpolitikát hirdette. Vagy ha van is összefüggés ellenzéki és kormányzati gazdaságfilozófiája között, válság esetén jól jöhet neki a másféle gazdaságpolitika, ha ezzel fenntarthatja a hatalmát. Az akadémiai tudományok finanszírozása szempontjából tehát óvatosabban értelmezném a publikációt és a publicisztikát. Sosem lehet tudni, hogy elvi közelítésmódjával és irodalmi igényességével a publicisztika mikor segíti ki a tudományos publikációt.

komment

Médianapló - Hogyan szabadultak meg médiumaiktól a hazai és a külföldi befektetők?

2020. július 17. 09:29 - Zöldi László

Tamás Gáspár Miklóst 1974 óta tartom számon. Akkor jelent meg Kolozsvárott a Szövegek és körülmények, az elmélettel foglalkozó erdélyi fiatalok gyűjteményes kötete. Néhány év múlva áttelepedett hozzánk, és fontosnak véltem, hogy a tanítványaim meghallgassák. Nevének kezdőbetűi ugyanis fogalommá váltak, Hajós András pedig így jellemezte: „Magyarország öt legokosabb embere közül három TGM.” (168 Óra, 2019.09. 26.) Az elismerésből csipetnyi irónia is kiérezhető.

A háromnevű filozófust és közírót tegnap Bolgár György szólaltatta meg klubrádiós műsorában. A nyilvánosság aggasztó állapotát úgy vázolta Tamás Gáspár Miklós, hogy a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványhoz „600” szerkesztőség csatlakozott, ráadásul a tulajdonosok „ingyen” ajánlották föl a portfóliójukat. A két idézőjelbe tett szót érdemes górcső alá venni. Már csak azért is, mert Dr. Varga István, a KESMA első kuratóriumi elnöke szerint „Újabb és újabb felajánlások jöttek.” (Behir.hu, 2019.02.04.) Ezt sulykolta a kormánypárti sajtó is. Egy médiakutató összeszámolta a bekebelezett szerkesztőségeket, és a 476-os szám jött ki.

Azóta másfél év telt el, és a 600 nemcsak azért indokolatlan, mert túl sok. Ennél nyomósabb okom is van. A koronavírus járványra hivatkozva a kesmás lapokat működtető Mediaworks a hét minden napjára jutó füzetek közül megszüntette az egészségügyi Jól vagyok-at, a gasztronómiai Mindmegette-t, a retro Népsport-ot és a lakberendezési Otthon vagyok-ot. E mellékletek családi jelleget kölcsönöztek a 18 megyei és 1 városi napilapnak. Vagyis ama bizonyos 476 aligha nőtt, inkább csak csökkent. Következésképpen az is elég, ha a kormányzati sajtó túlsúlyát 400 és 500 közé tesszük. 

Ami a csatlakozás önkéntességét és az ingyenes felajánlást illeti, van egy árulkodó mozzanat. Andy Vajna, az Amerikából hazatelepült filmproducer halála előtt néhány héttel interjút adott: „Én a Mediaworks-től kaptam egy ajánlatot a Lapcomra. Mivel én ezt üzleti vállalkozásnak tekintem, a felkínált összeget néztem, ami megfelelő volt ahhoz, hogy eladjam.” (Index.hu, 2018.12.10.) A gazdasági újságírók szerint 6 milliárd forintot értek a lapjai, a „megfelelő összeg”, amelyet kapott értük, nem lehetett sokkal kevesebb. Vajon ennek alapján elképzelhető, hogy a 20 millió forintos alaptőkével létrehozott KESMÁ-nak a 476 szerkesztőség hajdani tulajdonosai csak úgy felajánlottak 30 milliárd forintra becsült vagyont?

komment

Médianapló - Mi a különbség a pesti meg a kolozsvári ivóvíz között?

2020. július 16. 10:34 - Zöldi László

Nemcsak azért ódzkodom a reggeli tévézéstől, mert helyette inkább megírom a napi penzumot. Azért is, mert szakmai együttérzésből sajnálom a műsorvezetőket. Futószalagon érkeznek hozzájuk a vendégek, és általában egy nő meg egy férfi próbálja elhitetni velünk, hogy felkészült belőlük. Amit pedig láttam, hallottam, azt sem élő adásban kísértem figyelemmel, hanem felvételről. Azóta is foglalkoztat.

Az Erdélyből áttelepült Tompa Andrea egyre jobb regényekkel véteti észre magát. Most épp azt írta meg, amit csupán egy olyan emigráns vethet papírra, aki nem nyelvet, nem is hazát cserélt, hanem „csak” a határ másik oldalára költözött. A romániai és a magyarországi idegenségérzetet írta ki magából, és a Haza című könyve teremtett alkalmat egy jó kis beszélgetésre. Vele szemben foglalt helyet a régi bútordarab (Kárász Róbert) és egy nála talán ismertebb, de az ATV-nél nemrégiben kezdő riporter (Veiszer Alinda). Az utóbbi igyekezett feloldani az írónő szemmel látható feszültségét. Sikerült is neki, ezzel magyarázható, hogy elégedetten adta át a szót kollégájának.

A rutinos reggeli műsorvezető száját pedig ez a kérdés hagyta el: „Miről szól a regény?” Azért nem omlott össze bennem a világ, mert nyilvánvaló, hogy lehetetlen felkészülni az összes aznapi vendégből. Ez a kérdés azonban csak akkor marad ki az újságíró repertoárjából, ha legalább egy évtizede figyeli a vendég szépirodalmi tevékenységét. Nincs túl nehéz dolga, mert a jó írók nem föltétlenül arra törekszenek, hogy termékenyek legyenek. Tompa Andrea például 2010 óta négy regényt jelentetett meg, időrendben utolsó köztük a Haza.

A másik műsorvezető ekkor vette vissza a szót, és azt firtatta, mi a különbség a pesti meg a kolozsvári ivóvíz között. Az interjúalany arca földerült, mert megértette, hogy legalább az egyik újságíró olvasta a könyvét. Elmesélte, hogy a városi ivóvíz illatából, ízéből érzi meg, hol otthonosabb. Az ügyesen megválasztott kérdés csalogatta elő belőle azt a választ, amelyet akár át is emelhetnék a szállóigék gyűjteményébe: „Ma már naponta járhatok a hazáim között.” (ATV, 2020. július 13.)

Veiszer Alinda olyan finoman, gyengéden, kulturáltan szégyenítette meg az idősebb, tapasztaltabb, kiégettebb futószalag-szakmunkást, hogy az talán észre sem vette a szakmai megsemmisülést. Vajon fásultságából, tompaságából telt-e a felismerésre, hogy a körülmények ellenére is érdemes lett volna készülnie Tompa Andreából?    

komment

Médianapló - Mit akar Milkovics a 168 Órában?

2020. július 15. 09:56 - Zöldi László

A címbéli úr helyezkedik a médiapiacon. Alapít, ad, vesz, cserél. Legutóbb eladta cégét a 168 Óra tulajdonosának, aki felfogadta vezérigazgatónak. A hetilap néhány munkatársának például kifejtette, hogy kiegyensúlyozottabban kéne működni, máskülönben csak a baloldali és a liberális médiafogyasztók olvassák. Az elképzelés „némi meghökkenést” váltott ki. Pedig Milkovics Pál szándékának van előzménye.   

Mintegy két évtizede Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadója, Elek István vitatkozott a Magyar Hírlap egyik munkatársával. Cikkét a főszerkesztő közölte, sőt felajánlotta a szerzőnek, hogy szívesen látja többi írását is a liberális napilapban. Felhorkantak a belső munkatársak, az értelmiségi holdudvar még a bojkottot is megpendítette. A főszerkesztő visszakozott. Másfél évvel később Kerényi Imre, a miniszterelnök tanácsadója portrékat vázolt, a sorozat első darabját a Népszava egyik publicistájáról írta. A baloldali lap főszerkesztője közölte a cikket, sőt rovatot is ajánlott a rendezőnek. Szándékát felzúdulás követte, még a bojkott is szóba került. A főszerkesztő visszakozott.

Vajon mi motiválta a két ellenzéki főszerkesztőt? Az alkalmazkodás kényszere? A nyitottság? Vagy csak az, hogy a tulajdonosok nyereséget várnak tőlük? Egy napilap akkor lehet nyereséges, ha egyre többen olvassák. Akkor nőhet a példányszám, ha az újság minél többféle véleményt közöl. Ha csupán liberális szerzők írják tele a Magyar Hírlapot, a nem liberális médiafogyasztók kevésbé olvassák. Ha csak baloldali szerzők írják tele a Népszavát, a nem baloldali médiafogyasztók kevésbé kísérik figyelemmel. Lám, az átlagos megyében egyetlen napilap jelenik meg, és a főszerkesztő igyekszik kiegyensúlyozni az újságját. Foglalkoztat egy konzervatív és egy szociálliberális publicistát, és az a „művészete”, hogy a különféle értékeket ügyesen keveri.

Évezredünk elején a politikailag tömbösödött országos napilapok veszteségesek voltak, a politikailag kiegyensúlyozottabb megyei napilapok azonban nyereségesek. Azóta úgy változott a helyzet, hogy a 2010-ben ismét hatalomra jutott miniszterelnök emberei felvásárolták a megyei sajtót, és a vidéki napilapok hasábjairól eltűntek a kormány tevékenységét firtató írások. Az országosok után a megyei napilapok is tömbösödtek, és elvesztették a példányszámuk felét, sőt olykor kétharmadát. Már nem az előfizetők és az utcai vásárlók teszik őket nyereségessé, hanem az állami hirdetések. Ez a sors vár a 168 Órára is?    

komment

Médianapló - A Kaleta-botrány miért nem használ az ellenzéknek?

2020. július 14. 09:03 - Zöldi László

Korunk rögtönítélő bírósága a nyilvánosság. Bár ma már ritkán hirdetnek statáriumot a parlamentek, az olykor évekig húzódó igazságszolgáltatás próbára teszi a közvélemény tűrőképességét. Márpedig az állampolgárokat bosszantja, dühíti a késlekedés. Különösen akkor, ha végül is egy súlyos bűnügyben súlytalan ítélet születik. A Kaleta-féle gyermekpornográfia alkalom a felháborodásra.

A felfüggesztett börtönbüntetés általános elégedetlenséget keltett. Szülők és nagyszülők százai mentek az utcára még a koronavírus-utójárvány idején is, hogy hangot adjanak a felháborodásuknak. Nem csoda, hogy még az ellenzék is fölismerte, haszon húzható a volt perui nagykövet végre nyilvánosságra hozott szenvedélyéből. Pontosabban szólva nem is az ellenzék igyekezett kihasználni a gyerekek iránt érdeklődő diplomata ügyében rejlő kommunikációs lehetőséget. Az ellenzéki pártokat kísértette meg a politikai haszonszerzés gondolata. Tegnap három interpelláció is elhangzott az országgyűlésben.

Mesterházy Attila az MSZP nevében rótta föl a kormánynak, hogy a titkosszolgálatok nem vették észre a karrierdiplomata zsarolásra alkalmas szenvedélybetegségét. Demeter Márta az LMP képviseletében kérte számon, hogy a külügyminisztérium miért titkosította tíz évre a Kaleta-botrány részleteit. Ander Balázs pedig a Jobbik nevében követelte, hogy az állam regisztrálja a pedofilokat, akik nyilvánosan számon tartva kevésbé juthatnának a gyermekek közelébe. Kérdéseikre államtitkári szinten válaszolt a kormány, már ha az előre gyártott elemekből összerótt megnyilvánulásokat válasznak lehet tekinteni.

A kommunikációs akció hamvába holt, holott alkalmas lett volna arra, hogy szélesebb körben jusson el a nyilvánossághoz. A föltett kérdések mögött ugyanis nem rejlett ideológiai különbség, amely megosztotta volna az ellenzéki pártokat. A gyermekpornográfiát aligha értelmezik merőben ellentétesen. Ha politikai tőkét akartak volna csiholni belőle, és ha működne köztük valamiféle együttműködési mechanizmus, akkor egy A/4-es papírlapon, 20 sorban egységes keretbe foglalhatták volna a titkosszolgálati mulasztást, a kínos ügy titkosítását és a belőlük fakadó következtetés levonását.

Ezt elmulasztották az összefogásról papoló, de azt következetesen mellőző ellenzéki pártok. Noha közös fellépésüket már nem intézhette volna el államtitkári szinten a kormányzat, ráadásul a hangjuk is nagyobbat szólhatott volna.      

komment

Médianapló - Demeter Szilárd interjúi miért hoznak zavarba?

2020. július 13. 10:31 - Zöldi László

Vitapartnerem, T. G. újságíró, diplomata, egyetemi oktató - még Debrecenből ismerjük egymást. Nyitott vagyok az érveire, mert a magyar dzsessz egyik legjobb szakértője. Most azonban mintha azért szűkítené eszmecserénket a könnyűzenére, mert a „társadalmasitására” felkért kormánybiztos elképzeléseiről keveset tudunk.

Csábító lehet persze a Demeter Szilárd által beígért 25 milliárd forint. Különösen akkor, ha az Illés-együttes után néhány évtizeddel ismét akad valaki, aki magyar szövegekkel akarja felváltani a zenekarok angolságát. Engem viszont az is foglalkoztat, vajon ama könnyűzenei koncepció milyen összefüggésbe ágyazódik. Elvégre az Országos Széchényi Könyvtár sorsáért is Demeter úr felel, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója szintén ő, a Digitális Irodalmi Akadémiát is a szárnyai alá vette, és a könyvkiadók szintén vele egyeztetnek. Itt-ott elejtett szavaiból arra következtetek, hogy a PIM-nek helyet adó Károlyi-palotát a legszívesebben eladná, és az árából beszállna egy építkezésbe. Az új kulturális központban pedig elirányítgatná a múzeumot, a könyvtárat, a digitális, a kiadói és a könnyűzenei igazgatóságot.

Az egyik interjúban „eltartott kisujjú” értelmiségiekről beszélt, meg arról, hogy a kortárs irodalomnak „nagyobb a füstje, mint a lángja”. (Reaktor podcast, 20.07.08.) Bejelentette, hogy a járvány miatt elhalasztotta ugyan az országjárást, ősztől azonban adja majd a pénzt útiköltségre, napidíjra, máskülönben az írók-költők nem szembesülhetnek azzal, hogy amiért tapsot kapnak a Petőfi Irodalmi Múzeum belterjes rendezvényein, az unalomba fullad „Csajágaröcsögén”. Neki olyan irodalom kéne, mely kielégíti a professzorok esztétikai igényét, és szórakoztatja az asztalosinasokat. Ezt az elképzelést átéltem már a múlt század hetvenes éveiben. Az lett belőle, hogy a művészeti termékek szórakoztatták a professzorokat, és kielégítették az asztalosinasok esztétikai igényét.

Egy másik interjúban Demeter urat megkísérti a gondolat, hogy megbukhat, ha túl nagyra nő. Hát igen, előttem is kirajzolódik az Orbán-kormányokból Stumpf István, Lázár János és Navracsics Tibor sorsa. Korunk omnipotens kultúrpolitikusa számot vet azzal, hogy esetleg épp egy másik Erdélyből érkezett végrehajtó, Szakács Árpád támadja majd meg a kijelentésért, miszerint „A magyar kultúra akkor kerek, ha minden oldal benne van.” Hm. Talán arra utalt, hogy a rendszeren belül vita zajlik arról, kik lehetnek a nemzeti kultúra szerves részei?

 

Tíz mondat Demeter Szilárdtól

 

A magasirodalom lába nem ér le a földre. (Pestihirlap.hu, 2020. február 18.)

A korona után megváltozunk. (Hajónapló.ma, 2020. április 30.)

A magyar kultúra fejnehéz, Budapest-központú. (Népszava, 2020. május 6.)

Az én feladatom nem az, hogy tartalmi kérdésekben döntsek. Az én feladatom az, hogy infrastruktúrát építsek, és lehetőségeket biztosítsak. (Mandiner.hu, 2020. június 26.)

Elég nagy médiarendszer van a kormány kezében. (Reaktor podcast, 2020. július 8.)

Ma már információt 80 százalékban online szerzünk be. (Reaktor podcast, 2020. július 8.)

Online térfoglalást kell végrehajtanunk, tele kell spamelnünk a netet magyar tartalmakkal. (Reaktor podcast, 2020. július 8.)

/3 éves fiáról/ Azt szeretném, ha ő ugyanabban az anyanyelvi kultúrában nőne fel, ami engem a legvadabb Ceausescu-diktatúrában is megtartott. (Reaktor podcast, 2020. július 8.)

Számomra a magyar kultúra akkor kerek, ha minden oldal benne van. (Válaszonline.hu, 2020. július 9.)

Ebben a rendszerben is megbukhatok, ha túl nagyra növök. (Válaszonline.hu, 2020. július 9.)

komment

Médianapló - Demeter Szilárd: "Tele kell spamelnünk a netet magyar tartalmakkal"

2020. július 12. 15:39 - Zöldi László

A legutóbbi napokban Orbán gazdálkodott, Mészáros Lőrinc gazdagított, Kubatov futballozott, Nagy Feró dörzsölődött, Korda György hajazott, Karácsony pedig nem választott elő. Lefülelt mondatok.

 

Amúgy kulturált, művelt, tájékozott embernek ismertem meg. (Bródy János dalszövegíró Demeter Szilárd könnyűzenei kormánybiztosról, Válaszonline.hu, július 6.)

Ha működőképes rockzenét akarsz, annak valamilyen szinten dörzsölődnie kell a hatalomhoz. (Nagy Feró rockzenész, HVG, július 6.)

A hosszú élet titka a várólista. (Veress Jenő újságíró, Facebook.com, július 6.)

Hiába van 16 ezer lélegeztetőgépünk, szakemberhiány miatt nem tudunk megfelelősen lélegeztetni. (Dr. Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara titkára, Népszava, július 7.)

A markáns többség patriotizmus által vezérelve nem kér az anarchistákból, a külföldről fizetett ügynökszervezetekből és bértollnokokból. (Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, Demokrata, július 7.)

Demokrácia csak akkor van, ha úgy teszünk, mintha lenne. (Ungváry Krisztián történész, Azonnali.hu, július 7.)

Az Indexről már régen leválasztottak mindent, amiben pénz van. (Plankó Gergő újságíró, 444.hu, július 7.)

Festetlen hajjal sosem léptem közönség elé. (Korda György énekes, 24.hu, július 7.)

Tele kell spamelnünk a netet magyar tartalmakkal. (Demeter Szilárd Fidesz-kultúrpolitikus, Reaktor Podcast, július 8.)

A magyar férfiember archetípusa mégiscsak a gazda. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, július 9.)

Az a tiltakozás, amely nem veszi célba az államot, nem ér semmit. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, Magyar Narancs, július 9.)

Enyém a felelősség, de csapatban gondolkodom. (Rudolf Péter, a Vígszínház újdonsült igazgatója, Kultúra.hu, július 9.)

Annak örülnék a legjobban, ha volt futballistánk megvásárolná a Lokit. (Gondola Zsolt debreceni önkormányzati képviselő Dzsudzsák Balázsról, DigiSport.hu, július 9.)

A magyar futball rengeteget fejlődött, remek meccsek vannak. (Kubatov Gábor Fidesz-politikus, az FTC elnöke, Üllői út 129, július 10.)

Gyurcsányék a vörös sarok. (Kiszelly Zoltán politológus, Hír TV, július 10.)

Nem látom, hogy az ellenzék formában és lendületben lenne. (Böcskei Balázs politológus, ATV, július 10.)

Nem az újságírók lettek gyengébbek, hanem a kormány lett érzékenyebb a kritikára. (Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke, Magyar Hang, július 10.)

Mindenkit néznek valakik. (Forgács Iván tévékritikus, Népszava, július 11.)

Nem indulok az előválasztáson. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester az ellenzéki miniszterelnök-jelöltségről, Azonnali.hu, július 11.)

Lenne helye a válogatott csapatkapitányának az NB I-ben is, de a Debrecen nyilván érzelmi kérdés Dzsudzsáknak. (Szilágyi László újságíró, Magyar Nemzet Online, július 11.)

Ami itt létrejött, az az egész országot gazdagítja. (Mészáros Lőrinc, a felcsúti Puskás Akadémia kuratóriumi elnöke, Nemzeti Sport, július 12.)

komment
süti beállítások módosítása
Mobil