Dübörög, mint az úthenger. Nagy kár, hogy mi vagyunk az úttest. (Szele Tamás újságíró Orbán Viktorról, Forgókínpad.blog, szeptember 1.)

Magyar foci: rongylabdától a rongyrázásig. (Bognár László pécsi blogger, Gerillamarketing.blog, szeptember 2.)

Amiért Al Pacino Oscar-díjat kapott, azért én négy és fél évet. (Tasnádi Péter üzletember a keresztapaságról, Nyugat.hu, szeptember 3.)

Akkor pont, pont, pont rezsim. (Szanyi Tibor ISZOM-politikus az Orbán-rendszerről, ATV, szeptember 4.)

Libernyák buborék a Vas utcában. (Apáti Bence publicista a Színház- és Filmművészeti Egyetemről, Magyar Nemzet, szeptember 5.)

Ami olyan, mint a diktatúra, az többnyire az is. (Sándor Erzsi író, Facebook.com, szeptember 6.)

Az emberek már bárkire szívesen szavaznak, aki nem a Fidesz. (Kovács Gergő kutyapárti politikus, 444.hu, szeptember 7.)

Kazincbarcika messzebb van, mint Párizs. (Grecsó Krisztián író, ATV, szeptember 8.)

A múlt még soha nem volt ennyire bizonytalan. (Bródy János dalszövegíró, 168 Óra, szeptember 9.)

A robbanás előtti pillanatban vagyunk, de ez sokáig elhúzódhat. (Péterfy Bori énekesnő, Magyar Narancs, szeptember 10.)

Ennyire keményen már sehol nem lehet bírálni a kormányt. (Havas Henrik újságíró a Klubrádióról, Nemzeti TV, szeptember 11.)

A kormánypárt már nem bíró, hanem küzdőfél a páston. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Népszava, szeptember 12.)

Több Magyarország, kevesebb Fidesz. (Föld S. Péter újságíró, Facebook.com, szeptember 13.)

Kutyából nem lesz szalámi. (Váradi Gábor roma országgyűlési képviselőjelölt a Jobbikról, 24.hu, szeptember 14.)

Az igen szerencsétlen „kultúrharc” fogalma nem kultúrák közötti háború, hanem küzdelem a kultúráért. (Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, Mandiner.hu, szeptember 15.)

Az autonómia harcosai támadják a Színművészeti Egyetem autonómiáját. (Kovalik Balázs rendező, Klubrádió, szeptember 16.)

Szombattól kezdve a Magyar Szocialista Párt az építkezésen dolgozik. (Tóth Bertalan szocialista politikus, HírKlikk.hu, szeptember 17.)

Szeretek mindenbe belepofázni. (Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó a róla szóló dokumentumfilm forgatásáról, 24.hu, szeptember 18.)

1:1-hez váltják a forintot a fabatkához. (Veress Jenő újságíró, Faceook.com, szeptember 19.)

Ez a csapat a párt kifutó szériája. (Zárug Farkas Péter politológus az MSZP új elnökségéről, Magyar Nemzet Online, szeptember 20.)

Miniszterelnök úr, képzelje magát tábornoknak, csak ne lopja el a lőszert! (Jakab Péter Jobbik-politikus Orbán Viktorhoz, atv.hu, szeptember 21.)

A rosszindulatú szurkolók sajnos a pénzzel kötik össze a pályafutásom. (Dzsudzsák Balázs válogatott labdarúgó, Hajdú Online, szeptember 22.)

Öt párt akarja leváltani a kormányt, ebből három a halálán van. (Buják Attila újságíró, 168 Óra, szeptember 23.)

Brit tudósok szerint a halottak mozognak a földben. Nem nagy kunszt, nálunk szavaznak is. (Zöldi László újságíró, Facebook.com, szeptember 24.)

A kormány lélegeztetőgépen tartja az egészségügyet. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus, ATV, szeptember 25.)

A demokrácia őrkutyáit a sintérek befogták. (Tamás Ervin újságíró a hazai nyilvánosságról, Népszava, szeptember 26.)

A kutyák utazási bérlete drágább, mint a diákoké. (Mihalik Enikő manöken, Klubrádió, szeptember 26.)

A nagy kutyáknak gazdájuk van, a tacskóknak személyzetük. (Asperján György író, Facebook.com, szeptember 27.)

A hatalom igyekszik mindent a saját képére alakítani, miközben a sokszínűség védelmezőjének állítja be magát. (Kovalik Balázs rendező, hvg.hu, szeptember 28.)

Magas beosztásban lévő pszichopaták egy ezredest állítottak a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárjának a helyére. (Lévai Júlia újságíró, Facebook.com, szeptember 29.)

Fegyvernem: színházművészet. (Rab László újságíró, Facebook.com, szeptember 30.)

A járvány kellős közepén miniszterelnökünk 13 ezer oltóponttal kecsegtetett bennünket. Aztán így pontosított: „Tíz egynéhány ezer olyan számítógépes végpont van, ahol az emberek részt szoktak venni a választáson.” (Magyar Rádió, 21.01.03.) Az egészségügyi szakemberek elmagyarázták neki, hogy a védőoltáshoz a végponton kívül másra is szükség van. Azóta a körzeti orvosok rendelőiről beszél, van belőlük vagy ötezer.

Hozzá hasonlóan ejteném a szavazóköröket, ám Buják Attila áttekintette az ellenzéki pártok helyzetét: „A 2018-as országgyűlési választáson 22 ezer szavazókör háromnegyedében a pártok nem voltak képesek megfigyelőket delegálni.” (168 Óra, 21.01.07.) Azért nem ilyen rossz a helyzet. Két szám, a 10285 és a 10277 azt sejteti, hogy a parlament mintha átszabta volna a választókörzetek határait. Az viszont közös bennük, hogy a listán szereplő pártok minden szavazókörbe két számlálóbiztost küldhetnek. Buják Attilát az téveszthette meg, hogy ez 2018-ban, az országgyűlési és 2019-ben, az uniós választások kétségkívül 20 ezer fölötti aktivistát jelentett - volna.

A Nemzeti Választási Iroda 2018. szeptember 3-i jelentéséből kiviláglik, hogy a Fidesz-KDNP 15784 ellenőrt küldött a 10285 szavazókörbe. Az ellenzéki pártok közül a Jobbik 7843-at, az MSZP-Párbeszéd 5642-őt, a DK 2198-at, az LMP 463-at, az Együtt 221-et, a Momentum 39-et. a Kutyapárt pedig 16-ot. Ez együttvéve 16406, e szám aránylik a kormánypártok 15784 delegátusához. Egy év múlva, az uniós választás 10277 szavazókörébe a Fidesz-KDNP 14893 ellenőrt küldött. Az ellenzéki pártok közül az MSZP-Párbeszéd 5158-at, a Jobbik 2883-at, a DK 2847-et, a Momentum 317-et, az LMP pedig 152-őt. Ez együttvéve 11357. E szám aránylik a kormánypártok 14893 delegátusához.

Az ellenzéki pártok tehát együttvéve is csak egynél több ellenőrt juttattak el a szavazókörökbe. Ami persze nem is volna olyan rossz arány a két kormánypárt nagyobb szervezettségéhez képest, ha jövőre sikerülne összefogniuk egymással. Csakhogy a 24.hu az uniós választás után hírül adta: az ellenzék aktivistái 2495 szavazókörbe nem jutottak el. Körülbelül 3200 önkormányzat van Magyarországon, ama bizonyos két és félezer, vagyis a Buják Attila-féle háromnegyed a kistelepüléseket jelenti. Amíg oda nem jutnak el az ellenzéki ellenőrök, a kormánypártok azt csinálnak, amit nem szégyellnek. Márpedig évtizednyi országlásuk nyomán kiderült, hogy korántsem szégyenlősek.                 

2010-ben úgy mentem el szavazni, hogy örülnék, ha Orbánék nem nyernék meg, a szocialisták pedig elveszítenék a választást. Négy évvel később már olyan pártra szavaztam, amelyben nem voltak politikusok. Szellemi fejlődésemet dokumentáltam is, és bizonyára akadtak a Médianapló olvasói közül, akik komolyan vették a kiábrándultságból fakadó, ironikus megnyilvánulásokat. Arra azonban senkit se szólítottam föl, hogy kövesse a példámat.

Bauer Tamás úgy bírálta a választási egységbe tömörült hat ellenzéki pártot, hogy azt ajánlotta fészbukos követőinek, ők se fogadják el a frissiben nyilvánosságra hozott közös programot. Erőteljes okfejtéséből kirajzolódik, hogy az Orbán-ellenes táborban leginkább a Jobbik jelenlétével van gondja. Ezzel óhatatlanul kiszólt pártjából, a kompromisszumra törekvő Demokratikus Koalícióból. Ezen azonban nem érdemes megütközni. Akkor is kiszólt a közösségéből, amikor még az SZDSZ-ben politizált. Ama közéleti személyiségek közé sorolható, akik fontosnak tartják az önmagukkal való azonosságot. S ami ezzel egyet jelent: azt, hogy a saját véleményükkel legyenek jelen a nyilvánosságban.

Hogy mennyire, azt vitára érdemes módon világítja meg Németh Péter. És akkor Bauer Tamás seggbe rúgja az összefogást című cikkében elismeri a DK-s politikus önálló véleményhez fűződő jogát, de a jelenlegi, kiélezett helyzetben károsnak véli az üzenőfalra föltett bírálatot. Az a benyomásom, hogy a sokat megélt, alkalmazkodásra hajlamos újságíró közéleti megnyilvánulásaiból épp az a következetesség hiányzik, amely Bauer irályát publicisztikává nemesíti, őt magát pedig szellemileg társtalanná teszi. Eszmecseréjük azért elgondolkoztató, mert az Orbán-rendszerrel szemben álló értelmiség két lehetséges útját testesítik meg.

A veterán újságíró elismeri a cikk elején: vitapartnerének hajdanában, az országgyűlés leggyakrabban felszólaló képviselőjeként „nem az számított, hogy televíziós időben mondja el a véleményét, egyedül az volt a fontos, hogy elmondja”. Az elmarasztaló cikk végén mégis arra a következtetésre jut, hogy az immár fészbukos magánzónak „Tíz perc hírnévért nincs értelme szembemennie a többség akaratával.” (HírKlikk.hu, 2021. január 7.) Azon tűnődöm, ha Bauer Tamás ereje teljében, országgyűlési képviselőként nem törekedett arra, hogy a tízpercnyi ismertségért bekerüljön a média fő sodrába, akkor most, nyugdíjasként miért törekedne arra, hogy villogjon a nyilvánosság fórumain.               

A Karmelita kolostorban székelő főpénztárnok. (Bruck András író Orbán Viktorról, Facebook.com, augusztus 1.)

Ha a művészet pártos, akkor az propaganda. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, atv.hu, augusztus 2.)

Az Index után a színművészeti egyetem mutathatja meg, hogy mindent azért mégsem lehet. (Dési János újságíró, Klubrádió, augusztus 3.)

Arra nem számítottam, hogy ugyanaz lesz, ami ’89 előtt volt. (Csepeli György szociálpszichológus, ATV, augusztus 4.)

Látható volt, hogy bökjük a kormány csőrét. (Dull Szabolcs, az Index volt főszerkesztője, Transindex.ro, augusztus 5.)

Az ellenzékiek a Fidesz nélkül is simán kicsinálják egymást. (Hardy Mihály újságíró, Klubrádió, augusztus 6.)

Nem tervezünk tisztogatást. (Rátóti Zoltán színész, a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumának újdonsült tagja, Színház Online, augusztus 7.)

Orbán csak addig erős, amíg az ellenzék egymás ellen harcol. (Bruck Gábor kampány-szakértő, Népszava, augusztus 8.)

A politikus a közéletben bírálható. (Ardamica Zorán író, Paraméter.sk, augusztus 9.)

A kormánymédia az első miniszterelnöki libernyákozás után önfeledten lubickolni kezdett a kifejezésben. (Bordás Gábor újságíró, 24.hu, augusztus 10.)

A rezsim elzárja a politikai ellenállás intézményes csatornáit. (Béndek Péter publicista, Újnépszabadság.com, augusztus 11.)

Orbán nem közönséges szélkakas. Mindig arra fordul, amerre holnap fog fújni a szél. (Mérő László pszichológus, 24.hu, augusztus 12.)

A Nobel-díj nem irodalmi díj, de néha jó írók is megkapják. (Spiró György író, Magyar Narancs, augusztus 13.)

Keveslem a szabadságot, Orbán Viktor sokallja, Gyurcsány Ferenc meg nem érti. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, hvg.hu, augusztus 14.)

Közösségi média nélkül nem fogunk választást nyerni. (Kubatov Gábor Fidesz-politikus, Magyar Nemzet Online, augusztus 15.)

Az internet a szószékek legmodernebbike. (Sáhó Eszter újságíró, Szemlélek.blog, augusztus 16.)

Az interneten még mindent lehet. (Hajós András youtuber, hvg.hu, augusztus 17.)

A politika minden területen tért hódít a szakma felett. Gémesi György gödöllői polgármester, ATV, augusztus 18.)

Kövér László mindenkit meg tud sérteni egyszerre. (Lakner Zoltán politológus, 444.hu, augusztus 19.)

Nálam azonnal tarkólövés jár a trolloknak. (Péterfy Gergely író, ATV, augusztus 20.)

Ő a század legnagyobb politikusa. (Koncz Gábor színész Orbán Viktorról, Mandiner.hu, augusztus 21.)

A Fidesz címerállata a jacht. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, augusztus 22.)

A politika mára közvélemény-kutatássá silányult. (Markó Béla erdélyi költő, az RMDSZ volt elnöke, 24.hu, augusztus 23.)

Nem érdemes tovább szeletelni az MSZP-t, lassan már nincs hová. (Mesterházy Attila, az MSZP elnökjelöltje, Hír TV, augusztus 24.)

Senki sem fog lámpavason lógni. (Fekete-Győr András Momentum-politikus, Népszava, augusztus 25.)

Ezek belepimpósodtak az országgyűlésbe. (Szanyi Tibor ISZOM-politikus az ellenzéki politikusokról, Heti TV, augusztus 26.)

Orbán szekértábornok. (Zöldi László újságíró, Facebook.com, augusztus 27.).

Nagyszerű, hogy végre mindenki napjában többször kezet mos. (Mundruczó Kornál filmrendező, Magyar Hang, augusztus 28.)

Most sem kötelező, legfeljebb jövedelmező a hatalmi emlékezetpolitika szolgálata. (Szvák Gula történész, Népszava, augusztus 29.)

Orbánék jól működő, profi megmondó hálózatot építettek ki a nyilvánosság befolyásolására. (Ujhelyi István szocialista politikus, HírKlikk.hu, augusztus 30.)

A baloldal egyre inkább a rendszer ellenzéke. (Vajnai Attila volt munkáspárti politikus, Facebook.com, augusztus 31.)

A véletlen úgy hozta, hogy a Népszava mai számában továbbgondolásra késztető összeállítás látott napvilágot. A kulturális oldal Lapszél című hírblokkjában a szerkesztőség négy halálesetről számolt be, más nem is jelent meg a szomorú válogatásban. 96 éves korában elhunyt Bródy Vera báb-, díszlet- és jelmeztervező, Bozsán Eta (75) színházi újságíró, Móger Ildikó balettáncos és koreográfus (63), valamint Huszár László (42) grafikus. Különböző korú művészek távoztak az élők sorából, nyilván különböző betegségek vitték el őket.

Ilyenkor azonban, a pusztító járvány kellős közepén, amidőn volt olyan nap, hogy a Covid kétszáz magyarországi áldozatot is szedett, óhatatlanul felötlik, vajon az említettek közül melyik halhatott bele a vírusfertőzésbe vagy annak szövődményeibe. Korántsem a szerkesztőséget hibáztatom, mert nem elégítette ki ebbéli érdeklődésünket. Inkább azon tűnődöm, hogy a kultúránkban nincs, nem alakult ki hagyománya a halálok firtatásának. Mintha ebben az esetben a szükségesnél jobban tisztelnénk a személyiségi jogot, amelyhez egyébként nem is biztos, hogy ragaszkodnának az örökösök.

Ha viszont beírjuk a digitális keresőbe, hogy „Covid 19” és „died”, akkor a nemzetközi érintkezés nyelvén ismeretlen világ tárul föl előttünk. A világhálón már tavasszal, az első hullám idején is megjelentek a tíz-tizenöt perces összeállítások az úgynevezett celebritásokról. Azokról az emberekről, akiket nem neveznék celebnek, Veress Jenő kollégám hajszálpontos meghatározásával „képesség nélküli hírességnek” (Népszava, 2014. január 2.). Inkább olyan személyiségnek, aki művészeti teljesítménnyel vívta ki magának az ismertséget. A figyelemre méltó válogatások készítői általában fekete alapon sárga betűkkel adták közre a híres emberek évszámait bölcsőtől a koporsóig, és a halál okát sem hallgatták el.

Sőt, a világhálón tucatjával keringenek olyan összeállítások is, amelyek a Covidra szakosodtak. A legtöbb háttérzenéje ugyanaz a méltóságteljes, idegnyugtató szignál, és hirdetések szakítják meg a néhány mondatos, tárgyszerű bemutatásokat. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy élelmes cég látott fantáziát a médiafogyasztói érdeklődés kielégítésében, és jól meg is él belőle. Annyi érzéketlenséget, részvétlenséget, szívtelenséget vettünk át a fránya kapitalizmustól. Vajon miért éppen azt hanyagoljuk el, amely úgy üzlet, hogy közben a megbecsülést, a tapintatot és az emberséget sem nélkülözi?            

A könyöklés még nem kultúra. (Hatos Pál történész, Válaszonline.hu, július 1.)

A Kossuth adón semmi szükség műre, elég oda a sorvezető is. (Szele Tamás újságíró a miniszterelnöki interjúkról, Forgókínpad.blog, július 2.)

Most mindenhol baj van, ahol nem lehet az asztalfióknak dolgozni. (Ascher Tamás rendező, 24.hu, július 3.)

Nehéz lehet nem fontos embernek lenni. (Szalai Anna újságíró Tarlós István volt budapesti főpolgármesterről, Népszava, július 4.)

A propaganda csak kiszolgál, az irodalom viszont megváltoztat. (Erdős Virág költő, 24.hu, július 5.)

Ha működőképes rockzenét akarsz, annak valamilyen szinten dörzsölődnie kell a hatalomhoz. (Nagy Feró rockzenész, HVG, július 6.)

Demokrácia csak akkor van, ha úgy teszünk, mintha lenne. (Ungváry Krisztián történész, Azonnali.hu, július 7.)

Tele kell spamelnünk a netet magyar tartalmakkal. (Demeter Szilárd Fidesz-kultúrpolitikus, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Reaktor podcast, július 8.)

A magyar férfiember archetípusa mégiscsak a gazda. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, július 9.)

Gyurcsányék a vörös sarok. (Kiszelly Zoltán politológus, Hír TV, július 10.)

Nem indulok az előválasztáson. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester az ellenzéki miniszterelnök-jelöltségről, Azonnali.hu, július 11.)

Ami itt létrejött, az az egész országot gazdagítja. (Mészáros Lőrinc, a felcsúti Puskás Akadémia kuratóriumi elnöke, Nemzeti Sport, július 12.)

Nem lehetne befejezni ezt a rezsicsökkentést, és végre csökkenteni a rezsit? (Marnitz István újságíró, Népszava, július 13.)

Nem akarunk munkanélküliséget finanszírozni. (Szijjártó Péter Fidesz-politikus, külgazdasági miniszter, Napló, július 14.)

Olyan szép, ahogy a vírus növekszik a táptalajon, és szaporodik a sejteken. (Dr. Müller Cecília országos tiszti főorvos, Fejér Megyei Hírlap, július 15.)

A zsenik nem avulnak. (Rudolf Péter színész, a Vígszínház újdonsült igazgatója, Jelen, július 16.)

Az ellenzék romhalmaz. (Puzsér Róbert publicista, Magyar Hang, július 17.)

Térségünk a másolás korszakát lezárta. (Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Magyar Nemzet Online, július 18.)

Nem mindenhova passzol az ember. (Veiszer Alinda, az ATV felmondott műsorvezetője, Facebook.com, július 19.)

Aki pelenkázott, azt most pelenkázzuk. (Szabó Borbála író a vírus-fertőzött szülőkről, Magyar Rádió, július 20.)

Orbánnak és keleti barátainak nem sikerült szétverni az EU-t. Csak Magyarországot. (Béndek Péter publicista, Újnépszabadság.com, július 21.)

Engem nem zavar, hogy az érmeim egy vödörben vannak. (Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó, Index.hu, július 22.)

Minden alkalmat megragadnak, hogy átrajzolják az erőviszonyokat. (Tordai Bence Párbeszéd-politikus a kormánypártokról, ATV, július 23.)

Néhány ilyen libernyákot, akikkel vitatkoznom kellett, azért még elviszem a hátamon. (Orbán Viktor miniszterelnök a brüsszelitákről, Magyar Rádió, július 24.)

A színház halála a demokrácia. (Szacsvay László színész, Klubrádió, július 25.)

Jön az illibernyák Index. (Rab László újságíró, VárosiKurir.hu, július 26.)

Ha ma Magyarországnak nemzeti kormánya lenne, nem a szellemi élet kiürítésén dolgozna. (Techet Péter publicista, Azonnali.hu, július 27.)

Ha az ember hazugságot kap hír helyett, nincs esélye a hatalommal szemben. (Juhász Katalin újságíró, Újszó.com, július 28.)

Az Index tulajdonosi köre válaszút elé került. Alkalmazott újságírói oly messzire dobták a tomahawkot, hogy már híveik sorát is ritkították. (Csizmadia László, a Civil Összefogás Fóruma vezetője, Magyar Hírlap Online, július 29.)

Teniszezni és nem fideszezni jöttem. (Lázár János volt kancelláriaminiszter, a Magyar Tenisz Szövetség újdonsült elnöke, Népszava, július 30.)

Olyan rendszert építenek, amelyben semmi sem jár, hanem jut. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, ATV, július 31.)

Tegnap este, az ATV egyik műsorában megszólaltatták Donáth Annát. A Momentum uniós parlamentben időző képviselője ezt találta mondani: „A mi véleményvezéreink sokan vannak, de kevés embert érnek el.” Lehet, hogy Brüsszelből így látszik, ennél azonban jobb a helyzet. Bár azt elismerem, hogy sokan vannak, akik jobb híján a közösségi média fórumain fogalmazzák meg az álláspontjukat. Két kategóriába sorolnám őket.

Az egyikbe tartoznak azok, akik politikusként szereztek maguknak hírnevet, majd kiszorultak a nagypolitikából, vagy ők fordítottak hátat a parlamentnek, például nyugdíjba mentek. Immár magánzóként hozták létre a maguk kis szigetét (véleménybuborékját) mondjuk a Facebook digitális felületén. Közülük három nevet említenék. Vona Gábornak 493983, csaknem félmillió követője van. Ez még akkor is meghökkentő, ha a követő azt is jelentheti, hogy valaki ellenszenvvel viseltetik ugyan iránta, mégis érdekli a hajdani Jobbik-elnök véleménye.

Lendvai Ildikó az MSZP parlamenti képviselőjeként, majd a szocialista párt elnökeként szerzett magának ismertséget, és ezt a visszavonulása után publicistaként kamatoztatja. A Facebookon 12410 követője van. Bauer Tamás jegyzetíróként ki-kibeszél jelenlegi pártjából, a Demokratikus Koalícióból, de talán még nem vonult vissza teljesen. Neki 5787 követője van. Hozzájuk hasonló módszert választott az egyáltalán nem politikus Ceglédi Zoltán is. A politológus beült a Dumaszínház standuposai közé, és elfogadtatta magát a közönséggel. Így szerzett ismertségét hasznosítja a Facebookon, ahol pillanatnyilag 46755 követője van.

A másik kategóriába tartoznak azok a publicisták (jegyzetírók, glosszátorok), akik nem válthatták át politikusi vagy humorista ismertségüket olvasókra, de azért sok embert érnek el. Jámbor András blogger 24964 követőt mondhat magáénak az üzenőfalán. Gábor György filozófus és vallástörténész szellemes glosszáit 8934-en kísérik figyelemmel, Bruck András író már-már kafkai hangulatú jegyzeteit pedig 7622-en.

E véleményformálók olvasói részben átfedik egymást. A valóságtól eltérő számot kapnánk tehát, ha követőiket automatikusan adnánk össze. De országszerte egyre többen fejtik ki az álláspontjukat, és megkockáztatom, hogy fokozódik a véleményük iránti érdeklődés. Lehet, hogy nem ez lesz az a kritikus tömeg, amely eldönti a 2022-es országgyűlési választás sorsát. Mindazonáltal olyan eredmény, amely csak Brüsszelből látszik kevésnek.         

Több tucat kulturális minisztert túléltem, értelmes ember kevés akadt köztük. (Spiró György író, 24.hu, június 1.)

A következő, Orbán Viktor szervezte választást nem fogjuk tudni megnyerni. (Bauer Tamás DK-politikus az ellenzék állapotáról, Klubrádió, június 2.)

2022 tétje az újabb kétharmad megakadályozása. (Batka Zoltán újságíró, Újnépszabadság.com, június 3.)

A kormányzat szinte neki dolgozik, mint futballcsapat a sztárcsatárnak. (Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász Orbán Viktorról, 168 Óra, június 4.)

A kórház elől templom, hátul üzlet. (Szepesi András egészségügyi menedzser, Weborvos.hu, június 5.)

A Trianon utáni száz év karantén véget ért. (Orbán Viktor miniszterelnök a sátoraljaújhelyi turulszobor avatásán, M1, június 6.)

Minden mondat egy-egy ostorcsapás. (Pilhál Tamás újságíró Orbán Viktor sátoraljaújhelyi beszédéről, PestiSrácok.hu, június 7.)

Az MSZP vitt be pártokat a parlamentbe, most őt kell bevinni. (Böcskei Balázs politológus, ATV, június 8.)

Az is bolond, aki tíz év után elhisz nekik valamit. (Hargitai Miklós újságíró a Fideszről, Népszava, június 9.)

Tavaly ősszel az ország egyharmadán kormányváltás volt. (Horváth Csaba szocialista politikus az önkormányzati választásról, ATV, június 10.)

Valamiért az ellenzék nem akar nyerni 2022-ben. (Béndek Péter publicista, 1000leütés.blog, június 11.)

Megint Mesterházyt indítja a Fidesz az MSZP-ben? (Berkó Pál újságíró a szocialisták közelgő elnökválasztásáról, Facebook.com, június 12.)

Ludas Matyi jelmezében Döbrögi lép fel. (Lendvai Ildikó szocialista politikus Orbán Viktorról, Népszava, június 13.)

Nem könnyű úgy lázongani, hogy négy méterre áll tőlünk a következő forradalmár. (Rab László újságíró a kötelező távolságtartásról, VárosiKurir.hu, június 14.)

A diktatúra csak pocakosodik tovább. (Dési János újságíró, Klubrádió, június 15.)

Nemzeti savanyítás. (Kövesdi Péter újságíró Orbán Viktor, Németh Szilárd és Novák Katalin kovászos uborka-kampányáról, Népszava, június 16.)

Tavaly októberben megemberelte magát az ellenzék. (Gulyás Márton civil aktivista az önkormányzati választásról, Klubrádió, június 17.)

A korlátozások miatt hiányoztak a szentmisék. (Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter a karanténról, Hajdú Online, június 18.)

Az ifjú lázadók nem képesek színvonalasan öregedni. (Gazda Albert újságíró a Fideszről, Magyar Hang, június 19.)

Ingyen senki nem hülye. (Zdeborsky György közgazdász, HírKlikk.hu, június 20.)

Amit a regnáló hatalom a fejébe vesz, azt bármi áron megvalósítja. (Tompa Andrea író, 24.hu, június 21.)

’88 és ’90 között a magyar sajtó szabadabb volt, mint most. (Demszky Gábor volt budapesti főpolgármester, Klubrádió, június 22.)

Inkább Orbán éli túl az Orbán-rendszert. (Vásárhelyi Mária szociológus, HírKlikk.hu, június 23.)

Ezek az elévülésre játszanak. (Veress Jenő újságíró, Facebook.com, június 24.)

Az ellenzéki sajtó nem független. Akkor nem ellenzékinek neveznénk. (Demeter Szilárd Fidesz-kultúrpolitikus, Origo.hu, június 25.)

A rendszert, amikor felülről mondták meg, hogy mit szabad és mit nem, már egyszer leváltottuk. (Sodró Eliza színésznő, Magyar Hang, június 26.)

A támogatók listája olyan, mintha kinyomtatták volna a közbeszerzési értesítőt. (Haszán Zoltán újságíró a felcsúti focicsapatról, 444.hu, június 27.)

Butaság alapból azt mondani, hogy minden rossz, amit a kormány csinál. (Nemény András szocialista politikus, szombathelyi polgármester, Nyugat.hu, június 28.)

Szerencsére ez az istenáldotta tehetség vezeti az országot. (Szikora Róbert zenész Orbán Viktorról, 24.hu, június 29.)

Vidnyánszky hogyan lehet a színházi életben az, ami Orbán a politikában? (Schilling Árpád rendező, HírKlikk.hu, június 30.)

A kormány és az ellenzék közös karanténban köhög egymásra. (Dalos György író, Mozgó Világ, 2020/5.)

Csak hadastyánként képes gondolkodni. (Szele Tamás újságíró Orbán Viktorról, Zónapörkölt.com, május 1.)

Egy börtönben élek, ami a lakásomnak van álcázva. (Szilágyi János 84 éves riporter a karanténról, HVG, május 2.)

Dobrev Klára hátránya, hogy nem lehet Gyurcsány helyett, hanem csak mellette. (Pető Iván volt SZDSZ-politikus, 24.hu, május 3.)

Karantéboly. (Szilvás István egri újságíró, Facebook.com, május 4.)

A gyerekem gyerekei lettünk. (Baranyi Ferenc költő a karanténról, Újírás.hu, május 5.)

Ha az ellenzék követeli Kásler lemondását, akkor Orbán meghosszabbítja Bicskéig. (Simon András műsorvezető, ATV, május 6.)

A közösségi média cenzúrája balra enged, jobbra rúg. (Béky Zoltán, a Századvég Intézet jogi szakértője, Origo.hu, május 7.)

Nagy a verseny, de nem adom olcsón a bőrömet. (Orbán Viktor miniszterelnök Szijjártó Péterről, Magyar Rádió, május 8.)

Hát erről szerintem Lázár János is tudna mesélni. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, május 9.)

Ne gondolja magáról se a dán, se az izlandi, se a finn, se a norvég, se a svéd külügyminiszter, hogy jobban tudja a magyarokról, mi a jó a magyaroknak. (Szijjártó Péter külügyminiszter, Facebook.com, május 10.)

Ha van esély arra, hogy korábban nem gondolt események bekövetkezzenek, akkor az most van. (Török Gábor politológus, Nyugat.hu, május 11.)

Ha szakításra kerülne sor, igazából nem a Fidesz fog kilépni a Néppártból, hanem a Néppárt a Fideszből. (Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója, Magyar Hírlap Online, május 12.)

Talán ki kellett volna festeni a szemem, az arcomat úgyis eltakarja a maszk. (Rapai Ágnes költő, Facebook.com, május 12.)

Az átcsoportosítás lánykori neve megszorítás. (Surányi György közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke a járvány-költségvetésről, ATV, május 13.)

Az embertelenség a rendszer lényege. (Ferge Zsuzsa szociálpolitikával foglalkozó szociológus, 168 Óra, május 14.)

Egy siker lehet véletlen, több nem. (Náray Tamás divattervező, Magyar Hang, május 15.)

Cudar évek jönnek. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, Népszava, május 16.)

Dudapest. (Zöldi László újságíró az autós tüntetésről, Facebook.com, május 17.)

Nem az indulatról, hanem a tudásról mondják, hogy hatalom. (Pető Péter újságíró, 24.hu, május 18.)

Ez a kormány tíz éve nem kormányoz, hanem hatalmaz. (Balassa Tamás újságíró, Népszava, május 19.)

Egy rendőrállam sziluettje bontakozik ki előttünk. (Majtényi László alkotmányjogász, HírKlikk.hu, május 20.)

A dudálás politikai véleményt fejez ki, így nem lehet „indokolatlan dudahasználat” miatt büntetni. (Szabó Máté Dániel jogász, a Társaság a Szabadságjogokért Alapítvány igazgatója, Magyar Narancs, május 21.)

A demokráciáról a magyaroknak épp úgy nincs fogalmuk, mint eszkimónak a hőgutáról. (Kertész Ákos író, HírKlikk.hu, május 23.)

A nyelvet is vissza kell venni a hatalom megszállottjaitól, nemcsak az intézményeket. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Bekiáltás.blog, május 24.)

Nálunk nem a piac mondja meg, ki nőhet és ki nem, hanem Orbán Viktor. (Mellár Tamás közgazdász, független országgyűlési képviselő, PécsMa.hu, május 25.)

Egy rendszert az ír le a legjobban, ameddig az elmegy a kiszolgáltatottakkal szemben. (Fabricius Gábor filmrendező, hvg.hu, május 26.)

Orbán Viktor felhatalmazta a parlamentet, hogy hatalmazza fel Orbán Viktort a rendeleti kormányzásra. (Bozóki András szociológus, volt kulturális miniszter, Klubrádió, március 27.)

Egy ennyire centralizált országban véleménye csak egyetlen embernek van, a többieknek legfeljebb álláspontjuk lehet. (Bod Péter Ákos volt gazdasági miniszter, Magyar Narancs, május 28.)

Azt tanultam a kispályás fociban, hogy a saját öltözőben kell rendet csinálni, nem a másik csapatéban. (Dávid Ferenc közgazdász, Klubrádió, május 29.)

Királyhegyi Pál, az ismert író, újságíró, humorista és forgatókönyvíró munkaszolgálaton vett részt. (Fricz Tamás politológus, Magyar Nemzet Online, május 30.)

Akinek az igazság rémhír, annak a szabadság rémálom. (Bruck András író, Újnépszabadság.com, május 31.)

Felhördült az ellenzéki nyilvánosság, mert a közszolgálati rádió Vasárnapi Újság című műsorában miniszterelnökünk ezt találta mondani a Pfizer-vakcina Nobel-díj gyanús kidolgozójáról: „Büszkék lehetünk a tudós asszonyra, aki egy kisújszállási asszonyság egyébként.” Nem jutott eszébe Karikó Katalin neve. A műsorvezető kisegítette, kormányfőnk azonban idestova 14 éve gyakorolja a főhatalmat, és menedzser-kivonatokból tájékozódik. Attól tartok, hogy egyre kevésbé tapadnak meg tudatában a nehezen megjegyezhető nevek.

Jobb híján kétszer is „professzor asszony”-nak nevezte az Amerikában élő biokémikust, egyszer pedig „tudós asszony”-nak. Mindazonáltal szókincséből telt arra, hogy a három asszony helyett negyedszerre a szó régies formáját, az asszonyságot választotta. Ennek inkább bántó, mint tárgyszerű jelentéséből kerekedett a galiba. Szerintem fölöslegesen, mások viszont tahóságnak vélték a szóhasználatot, és ezt meg is írták a nyilvánosság fórumain. A legszellemesebben Gábor György a közösségi üzenőfalára. A filozófus és vallástörténész toll helyett az irónia fegyverét forgatta. Elképzelte a miniszterelnökről, hogy átrágta magát Krúdy Gyula szépirodalmi életművén, amely tele volt kétes foglalkozású asszonyságokkal.

Csakhogy az irónia kétélű fegyver. Az irodalomtörténész Benedek Marcell szerint a „gúnyolódás ama módja, amikor túlzott dicséret vagy kedveskedés formájába öltöztetjük” az elmarasztalást. Ha például azt írnánk a főhatalom gyakorlójáról, hogy már az óvodában is az ógörög klasszikusokat tanulmányozta. Vagy hogy irodalmi műveltségét a házi könyvtárban, a zongora alatt, Adyt és Krúdyt lapozgatva szedte össze. Esetleg azt írnánk, hogy karcsúságból példát mutat a magyar férfiaknak, ráadásul divatot teremtett a buggyos nadrággal. Nos, akkor akadnának néhányan, akik ezt elhinnék a miniszterelnökről, ő azonban tudná, hogy most egy rátarti professzor gúnyolódik rajta.

Az irónia fogadtatásáról Örkény István egyperces novellát írt. Az In memoriam Dr. K. H. G. címszereplője K. Havas Géza, a két világháború közti szellemi élet jeles képviselője. 1945 elején épp gödröt ás egy lótetemnek. Fölötte áll a koncentrációs tábor őrszemélyzetéből egy katona, akinek figyelmébe a tetves, csontig lesoványodott häftling németül ajánlja Hölderlin költeményeit. A katona nem is hallotta a nevet. És Schillerét? Heine vagy Rilke nevét? Most pedig idézem Örkényt: „A német őr paprikavörös lett, és lelőtte K. H. G.-t”.