2010-ben úgy mentem el szavazni, hogy örülnék, ha Orbánék nem nyernék meg, a szocialisták pedig elveszítenék a választást. Négy évvel később már olyan pártra szavaztam, amelyben nem voltak politikusok. Szellemi fejlődésemet dokumentáltam is, és bizonyára akadtak a Médianapló olvasói közül, akik komolyan vették a kiábrándultságból fakadó, ironikus megnyilvánulásokat. Arra azonban senkit se szólítottam föl, hogy kövesse a példámat.

Bauer Tamás úgy bírálta a választási egységbe tömörült hat ellenzéki pártot, hogy azt ajánlotta fészbukos követőinek, ők se fogadják el a frissiben nyilvánosságra hozott közös programot. Erőteljes okfejtéséből kirajzolódik, hogy az Orbán-ellenes táborban leginkább a Jobbik jelenlétével van gondja. Ezzel óhatatlanul kiszólt pártjából, a kompromisszumra törekvő Demokratikus Koalícióból. Ezen azonban nem érdemes megütközni. Akkor is kiszólt a közösségéből, amikor még az SZDSZ-ben politizált. Ama közéleti személyiségek közé sorolható, akik fontosnak tartják az önmagukkal való azonosságot. S ami ezzel egyet jelent: azt, hogy a saját véleményükkel legyenek jelen a nyilvánosságban.

Hogy mennyire, azt vitára érdemes módon világítja meg Németh Péter. És akkor Bauer Tamás seggbe rúgja az összefogást című cikkében elismeri a DK-s politikus önálló véleményhez fűződő jogát, de a jelenlegi, kiélezett helyzetben károsnak véli az üzenőfalra föltett bírálatot. Az a benyomásom, hogy a sokat megélt, alkalmazkodásra hajlamos újságíró közéleti megnyilvánulásaiból épp az a következetesség hiányzik, amely Bauer irályát publicisztikává nemesíti, őt magát pedig szellemileg társtalanná teszi. Eszmecseréjük azért elgondolkoztató, mert az Orbán-rendszerrel szemben álló értelmiség két lehetséges útját testesítik meg.

A veterán újságíró elismeri a cikk elején: vitapartnerének hajdanában, az országgyűlés leggyakrabban felszólaló képviselőjeként „nem az számított, hogy televíziós időben mondja el a véleményét, egyedül az volt a fontos, hogy elmondja”. Az elmarasztaló cikk végén mégis arra a következtetésre jut, hogy az immár fészbukos magánzónak „Tíz perc hírnévért nincs értelme szembemennie a többség akaratával.” (HírKlikk.hu, 2021. január 7.) Azon tűnődöm, ha Bauer Tamás ereje teljében, országgyűlési képviselőként nem törekedett arra, hogy a tízpercnyi ismertségért bekerüljön a média fő sodrába, akkor most, nyugdíjasként miért törekedne arra, hogy villogjon a nyilvánosság fórumain.