A nyilvánosság fórumain felbukkant egy magyar dollármilliárdos. Gattyán György háromszáz valahány milliárd forintra rúgó vagyona körülbelül megfelel egymilliárd dollárnak. Ez Amerikában nem kiugró keresmény, mégis befogadták az úgynevezett jobb társaságba. Azt méltányolják benne, hogy rést talált a piacon. A rés mibenlétét nem firtatták. Mi prűdebbek vagyunk. Nehezebben bocsátjuk meg, hogy a nők legintimebb testrés(z)e.

E bejegyzés utáni összeállításból kiderül, hogy a hazai értelmezők közül a legtöbben épp ezt róják föl a magyarságát hirtelen meglelő milliárdosnak. A legszellemesebb egy karikaturista, aki nemes egyszerűséggel Gatyafinak nevezte Gattyán Györgyöt. A legdurvább pedig egy publicista, aki nemtelen egyszerűséggel lestricizte. Ennek ellenére az utóbbi bizonyult a legóvatosabbnak. A politikusnak készülő honfitársunk törekvését nem sorolta be azonnal pártpolitikai összefüggésekbe. Hátha mégis új színt hoz a közéletbe.

A kivárók kisebbségéhez tartozom, elvégre a mutatós hölgyek webkamerák előtt gyakorolják a kenyérkereső foglalkozásukat, egy ősi mesterség digitális változatát. Leleményes alkalmazójuk arra hivatkozik, hogy ő tulajdonképpen felgyorsítaná hazánk digitalizálását. Ezzel magyarázható, hogy a fél ország érdekeit akarja képviselni. Ebben van ésszerűség, hisz’ az Orbán-kormány országlása idején a tervezett netadó váltotta ki a legtömegesebb tiltakozást. A hatalom lemondott a világháló megsarcolásáról.

Orbánék azzal nyerték meg a ’18-as választást, hogy visszafogták azt a fránya digitalizációt. Nem terjesztették ki a kistelepülésekre, ennek folytán a falvak népe szinte kizárólag a Magyar Rádió és a Magyar Televízió műsoraiból, valamint a hatalomnak szintén alávetett megyei lapokból tájékozódott. Nem azt állítom persze, hogy Orbán Viktor ezzel nyerte meg a legutóbbi országgyűlési választást. Csupán azt, hogy a digitalizáció visszafogásával tett szert az újabb kétharmadra, mellyel majd” mindent megtehetett, amihez kedve szottyant. Már 2018-ban kifejtettem a Médianaplóban, hogy ez volt az utolsó alkalom, amidőn a gyakorlatilag ellenőrizhetetlen online sajtó nem jutott el a szegény és kevésbé iskolázott választópolgárokhoz.

Azóta a koronavírus-járvány és a karantén napi témává változtatta az online életformát. Aki a digitalizációt tűzi a zászlajára, annak talán érdemes megbocsátani, hogy a rá való pénzt a legintimebb piaci rés mutogatásával szerezte meg.

Tíz mondat Gattyán Györgyről

A pornóból szerzett tőkével igyekszik politikai karrierjét beindítani. (Bakó Júlia blogger, mp.hu, 2021. november 16.)

Aki az előválasztás után jelentkezik különösebb legitimitás és múlt nélkül, az óhatatlan, hogy az ellenzéki szavazók megosztására törekszik. (Márki-Zay Péter, az ellenzéki pártok közös miniszterelnök-jelöltje, RTL Klub, 2021. november 24.)

Mi volna, ha olyan embert választanánk miniszterelnöknek, aki a 300 milliárd forintnyi magánvagyonából megengedi magának azt a fényűzést, hogy nem lop? (Zöldi László újságíró, Blog.hu, 2021. november 28.)

Magyarország legnagyobb, lányokat futtató vállalkozója. (Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, Facebook.com, 2021. december 2.)

Akármit akar is Gattyán, az legalább világos, hogy miből van a vagyona. (Krusovszky Dénes író, Magyar Narancs, 2021. december 2.)

Hirtelen az egyik kormányzati óriásplakát helyén Gattyán György hirdetése tűnt fel. Vajon hogyan tudta ezt elintézni? (Czeglédy Csaba szombathelyi DK-politikus, Facebook.com, 2021. december 2.)

A stabil kormány és a felállt ellenzék közé bármilyen svunggal megjelenni nem ellenzéki, hanem hatalmi érdeknek számít. (Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász, 168 Óra, 2021. december 2.)

Magyarország leggazdagabb és legbefolyásosabb stricije. (Puzsér Róbert publicista, Magyar Hang, 2021. december 3.)

Szexbizniszből a politikába: Gatyafi. (Halász Géza karikaturista, Facebook.com, 2021. december 3.)

A Fidesz számára nem kedvező kétosztatúságot próbálja megváltoztatni? (Bita Dániel újságíró, 24.hu, 2021. december 3.)

Tegnap azzal fejeztem be, hogy ha a Népszava nem talál ki valamit az áremelés helyett, akkor velem együtt az újság sok régi olvasója szünteti meg az előfizetést. Az egyik újságíró kolléga azt kérdezte, mit kéne kitalálni, hogy az idestova másfél évszázada működő lap életben maradjon.

Az Elba folyó úgy választja szét Nyugat- és Kelet-Európát, hogy a túlsó parton a sajtó gazdasági vállalkozás, az innensőn pedig politikai. Mifelénk az újságokat általában a pártok tartják el. Pótolják a működtetés közben felgyülemlett veszteséget. A politikai befolyás mérséklésével a Népszava többször is kísérletezett, miközben azonban munkatársai fürkészik az Orbán-kormány hatalomgyakorlását, a lapban megjelent hirdetések a kormányt dicsérik. Eme ellentmondás a mai számot nem jellemzi. Csupán egyetlen kolumnás (újságoldalnyi terjedelmű) hirdetés van benne, az SOS gyermekfalvak adományozásra buzdító szövege.

Örülnék, ha jogi személyében magáncég utalná át a reklám ellenértékét, körülbelül egymillió forintot. Erre is van példa a Népszava gyakorlatában. Láttam benne hirdetést egy szőnyegcég kínálatáról, és néhány napja az adventről is jelent meg reklám a debreceni főtér fényképével. A három kolumna együttérzést, talpalávalót, szeretetet kínált portéka gyanánt. A többi azonban - november 16. és december 3. között - állami reklám volt. Az egészségügyi kormányzat hétszer ösztökélt 3. oltásra. A Magyarország előre megy-et a kormány hatszor fizette be. A Szerencsejáték Zrt ugyancsak hatszor serkentett lottózásra. A Hungexpo ötször invitált kiállításra, az MVM pedig háromszor javasolta, hogy takarékoskodjunk az energiával.

E cégek állami vállalatok, és hirdetéspolitikájukat a propagandával foglalkozó miniszterelnöki kabinetirodából sugallják. Tölgyessy Péter pedig, aki éveket töltött a Fidesz parlamenti padsoraiban, a minap arról tűnődött a 24.hu podcastjában, vajon Orbán Viktornak milyen érdeke fűződik ahhoz, hogy életben tartsa a Népszavát. Azt már én fűzöm hozzá, hogy a kiadóhivatal két hét alatt mintegy 30 millió forintot kapott a kétségkívül lájtos állami hirdetésekért. Ami azt sejteti, hogy az alamizsna, bánatpénz, fájdalomdíj, kolduskenyér, könyöradomány éppen csak megóvja a patinás újságot az éhenhalástól.

Tölgyessy kérdésére a válaszom: már-már teljhatalmú miniszterelnökünknek érdeke fűződik ahhoz, hogy az ellenzék egyetlen napilapja fügefalevél legyen az egypártrendszer csupasz testén.

Tíz mondat a reklámról

A hirdetők nem lapot vesznek, csak helyet a lapban. (Tamás Ervin újságíró, Népszabadság, 1996. augusztus 3.)

A bolsevik lakájsajtó közpénzes támogatása is véget ért, az elvtársi parolázásokkal pedig nem megy messzire a Népszava. (Pilhál György újságíró, Magyar Nemzet, 2010. június 26.)

A reklámcég kormányoz, a kormány reklámoz. (Kéri László politológus, Vasárnapi Hírek, 2012. október 14.)

A tény, hogy Simicska finanszírozta a lapot, az abszurditás végkifejlete. (Vásárhelyi Mária szociológus a Népszaváról, Index.hu, 2014. július 10.)

Semmi kifogásunk az ellen, hogy mondjuk hirdetéseket helyezzünk el a Népszavában, ha mondjuk a Népszava új tulajdonosa ezt kéri. (Rogán Antal miniszterelnöki kabinetirodát vezető miniszter, ATV, 2016. november 8.)

Ha tartósan működtetni akarjuk, akkor ez üzleti vállalkozás. (Puch László szocialista politikus a Népszaváról, ATV, 2016. december 20.)

Annak kell örülnünk, ha olyan emberek raknak bele pénzt a baloldali-liberális médiába, akik tőlünk lopták azt a pénzt. (Jámbor András blogger, Kettős Mérce, 2016. december 21.)

Puch addig tartja életben a Népszavát, amíg Orbán Viktornak tetszik. (Szele Tamás újságíró, FüHü.hu, 2019. január 10.)

Rogán Antal nemcsak a kormánypárti nyilvánosságot teremti meg, hanem az ellenzékit is. (Bódis András újságíró, Múosz.hu, 2021. november 10.)

A Népszavának szüksége van hirdetésekre, igen, az államiakra is. (Németh Péter újságíró, a Népszava főszerkesztője, Népszava, 2021. november 16.)

A legutóbbi napokban Orbán Viktor választott, Kósa Lajos debrecenezett, Medgyessy Péter visszafogott, Gyurcsány Ferenc karácsonyozott, Bajnai Gordon tompult, Márki-Zay Péter lázározott, Tölgyessy Péter pedig szelet fújt. Lefülelt mondatok.

Jobbára konszolidált demokráciákban dolgozom, eltompultak a vészjelző reflexeim. (Bajnai Gordon volt miniszterelnök az ún. Városháza-ügyben játszott szerepéről, 24.hu, november 29.)

Amikor sietős, van, aki a buszsávot használja, és van, aki az ereszcsatornát. (Sándor Erzsi író Karácsony Gergelyről és Szájer Józsefről, Facebook.com, november 29.)

Szükség van kormányváltásra, de nem kell mindent kidobni, amit a Fidesz csinált. (Medgyessy Péter volt miniszterelnök, ATV, november 29.)

A különvélemény gyöngít. (Haraszti Miklós liberális médiapolitikus a választási szövetségbe tömörült ellenzéki pártokról, Klubrádió, november 29.)

Az ellenzéki oldal vezetői utoljára október 23-án álltak ki közösen a nyilvánosság elé. (Magyari Péter-Szily László újságírók, 444.hu, november 30.)

Nincs sok szabadon csellengő százalék. (Pulai András szociológus a Gattyán-párt választási esélyeiről, Index.hu, november 30.)

Azt gondolom, hogy jövőre az ellenzéknek kétharmada lesz. (Szabó Tímea Párbeszéd-politikus, ATV, december 1.)

A tanyavilágban minden rendszert túlélt a mélyszegénység. (Bártfai Gergely újságíró, Népszava, december 1.)

Akármit akar is Gattyán, az legalább világos, hogy miből van a vagyona. (Krusovszky Dénes író, Magyar Narancs, december 2.)

A stabil kormány és a felállt ellenzék közé bármilyen svunggal megjelenni nem ellenzéki, hanem hatalmi érdeknek számít. (Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász, 168 Óra, december 2.)

Van, amikor ott üt, ahol nem kellene, vagy ott enged, ahol ezzel az ellenfelének segít. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök Karácsony Gergelyről, Facebook.com, december 2.)

Egy választás arról szól, hogy mi lesz velünk. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, december 3.)

Az ellenzék nem vált egységesen cselekvő erővé. (Török Gábor politológus, Magyar Hang, december 3.)

A bukásra az ellenzéknek még nagyobb az esélye. (Stumpf András újságíró, ATV, december 3.)

Még nagyobb helyi esélyt látok Lázár János legyőzésére, mint az ellenzék győzelmére a Fidesz ellen. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, a ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, Index.hu, december 3.)

A pornóból szerzett tőkével igyekszik politikai karrierjét beindítani. (Bakó Júlia blogger Gattyán Györgyről, Újnépszabadság.com, december 3.)

Szexbizniszből a politikába: Gatyafi. (Halász Géza karikaturista, Facebook.com, december 3.)

A kormány nemcsak ipari és oktatáspolitikai szempontból fogadta el, hogy Debrecen legyen a második „főváros”. (Kósa Lajos Fidesz-politikus, Hajdú Online, december 4.)

A „dossziék háborúja” sehová sem vezet, csak a politikától veszi el az emberek kedvét. (Lendvai Ildikó szocialista politikus a kölcsönös karaktergyilkosságokról, Népszava, december 4.)

Ma már semmi se áll távolabb tőlem, mint a politikusok világában elengedhetetlen egocentrizmus, hiúság, gyilkolási ösztön. (Bárdos András volt műsorvezető, hvg.hu, december 5.)

Ha a válság megoldódik, akkor mint a szél elfújódhat ez a berendezkedés. (Tölgyessy Péter alkotmányjogász, 444.hu, december 5.)

Tegnap interjú jelent meg egy focistával. Gass István gólerős játékosnak számított, mellékesen pedig a Népszava szerkesztőségében kitanulta a sportújságírást is. Jövő nyáron lesz hetven, és arra a kérdésre, hogy előfizet-e az újságra, ezt válaszolta: „Nem, de megveszem.” Ha egy héttel korábban faggatják, még 420 forintot kellett volna fizetnie az utcai példányért. A tegnapi lapszámért már 480-at.

December elsején 20 soros szerkesztőségi cikk látott napvilágot. Sajnálattal közölte, hogy nőtt a nyomdapapír ára, a terjesztési díj is, az üzemanyagé különösen, erősödött az euró és a koronavírus-járvány is ludas. Most 10 százalékkal kell többet fizetni az utcai példányért, de jövő áprilistól újabb 12 százalékos áremelésre számíthatunk. Nem örülök neki, mégis az a benyomásom, hogy a bejelentés látlelet az immár egyetlen ellenzéki napilap szellemi függetlenségéről.

Ha a kelleténél jobban kötődne az ellenzéki pátok választási szövetségéhez, akkor a „gazdái” aligha engednék, hogy az országgyűlési választás előtt négy hónappal lemorzsolja az olvasóit. Vállalnák a veszteség pótlását, mint ahogy ez sokáig meg is történt. 2002 és 2010 között véletlenül szem- és fültanúja voltam egy beszélgetésnek. Az MSZP médiafelelőséhez beállított a párt közeli sajtóalapítvány vezetője, és 268 millió forintot kért az éves veszteség pótlására. Meg is kapta.

Előfizetőként olcsóbban úszom meg az áremelést. Negyedévenként szoktam átutalni a pénzt, nem is olyan régen még 14 ezer forint körüli összeget. Legutóbb már 17850-et, a következő számla 19950 forint lesz, 2022 második negyedévétől pedig újabb 12 százalékkal több. 2021 végéig 232 forintot fizetek példányonként, január 1-től 255-öt, április 1-től pedig 307-et. Már ha meghosszabbítom a szerződést. Ez számomra érzelmi kérdés is.

Amikor apám hazajött a szovjet hadifogságból, előfizetett a Népszavára. A szociáldemokraták napilapját 1946 szeptemberétől 40 fillérért kapta kézhez. Ahol a pártnak nem voltak alapszervezetei, a rokonszenvező választópolgárokat így tartották számon. Apám a vonat tetején tette meg a 104 kilométernyi utat, hogy bejelentkezzen a szocdemek központjában, és létrehozhassa a falusi alapszervezetet, ám elkeveredett a fővárosban, és nem lelte meg. Bánatában kiment a Teleki téri piacra, vett anyámnak egy használt női biciklit, és azon kerekezett haza.

Ha a Népszava kiadóhivatala nem talál ki valamit, 2022 áprilisában háromnegyed évszázados érzelmi kapcsolat szakadhat meg. 

 .

Tíz mondat a Népszaváról

Sajnos tavaly több tízmilliós veszteséget volt kénytelen finanszírozni az MSZOSZ a sok más tevékenységet is folytató Népszava Kiadó esetében. (Sándor László, az MSZOSZ alelnöke, Népszava, 1991. április 20.)

Nekünk addig van hatalmunk, befolyásunk, amíg a Népszava a legénység lapja. De olyan újság, amelyet a tisztikar is kénytelen olvasni. (Deák András főszerkesztő, Népszava, 1993. július 24.)

Amikor Gyurcsány Ferencet szembesítettem azzal, hogy a Népszavának valamilyen módon mégiscsak illene támogatást kapnia, azt mondta, nem adok nektek lopott pénzt. (Andrassew Iván újságíró, Balpart.hu, 2012. szeptember 3.)

Van egy külföldi befektető, aki garantálja a lap szellemiségét. (Gál J. Zoltán, a Vasárnapi Hírek főszerkesztője, ATV, 2016. október 20.)

Egy feltétel van: racionális működés, 30-35 ezer példány. (Puch László szocialista politikus, ATV, 2016. december 20.)

Azzal áltatjuk magunkat, hogy mindenféle párt szavazói olvasnak bennünket. Mivel nem engedhetjük meg magunknak az elidegenítésüket, az ellenzéki pártok rivalizálásába mi nem nagyon megyünk bele. (Horváth Gábor főszerkesztő, Kreatív Online, 2019. március 4.)

Miközben önök egyfolytában sajtószabadságról papolnak, az ország legnagyobb példányszámú baloldali napilapját egy nagyvállalkozó, ahogy önök mondják: oligarcha tulajdonolja és tartja el. (Orbán Viktor miniszterelnök az országgyűlésben, Mérce.hu, 2019. november 18.)

A Népszava nem elég baloldali ahhoz, hogy kormányzati hirdetések mellett erősítse a rendszerváltó hangulatot. De elég baloldali ahhoz, hogy a bérből és fizetésből élők érdekeit képviselje, közérzetét tolmácsolja. (Zöldi László újságíró, Blog.hu, 2021. március 9.)

Fenyő János azt mondta, hogy csináljunk a Népszavából afféle amerikai lapot. (Kereszty András egykori főszerkesztő, Partizán, 2021. április 19.)

Fenyő János visszarántotta az enyészetből a szakszervezetek elöregedett lapját, a Népszavát is. (Mikulás Anna újságíró, Index.hu, 2021. április 23.)

Huszadik éve írom a Médianaplót, és szinte minden esztendőben akadt valaki, aki Orbán Viktort Felcsútról származtatta. Különösen 2010 után, amióta miniszterelnökünk egyfolytában gyakorolja a hatalmat. A felcsútozók abból indultak ki, hogy a Vál-völgyi település csak a szülőfaluja lehet az ország első emberének, ha elárasztja a kegyeivel. E gondolatmenetben van logika, csak éppen valóságalapja nincs.

Orbán jó néhányszor kifejtette már, hogy ő bizony alcsútdobozi. Még kormányzati fórumon is rögzítette: „Az igazság az, hogy én Alcsúton jártam óvodába, mert csak nyolcéves koromban költöztünk ide, Felcsútra.” (Kormány.hu, 2015. november 9.) S bár a lexikonok szerint Székesfehérvárott látta meg a napvilágot, nem az én dolgom kinyomozni, vajon az édesanyját Alcsútdobozról vitték-e be a megyeszékhely kórházába. Nem vagyok politikai újságíró, és nem kellett több százszor leírnom, kimondanom Orbán Viktor nevét. De ha rendszeresen jellemezni kellett volna a jelenlegi miniszterelnök, egyébként a legismertebb magyar politikus tevékenységét, előbb-utóbb csak felötlött volna, vajon hol a csudában született.

Ahogy elnézem, a politikára szakosodott újságírók és egyéb értelmiségiek gond nélkül vélik Felcsútot Orbán szülőfalujának. Mint például Vona Gábor, aki Mészáros Lőrinc és egy Várkonyi Andrea nevű műsorvezető nászáról elmélkedett. Ezt találta írni a miniszterelnök általános iskolai osztálytársáról, a volt felcsúti polgármesterről: Orbán „Szülőfalujából választott egy olyan embert, aki soha az életben nem fordulna szembe vele.” Az okfejtés máskülönben figyelemre méltó, az idézett mondat azonban tűnődésre is késztet.

Hisz’ az egyetemista Vona Orbánt tekintette a példaképének, elvégre a kétezres évek elején ugyanabba a polgári körbe jelentkezett. Majd a Jobbik alapítójaként kiábrándult a Fidesz-politikusból, és kapcsolatuk a kormánypárti sajtó közreműködésével karaktergyilkosságba torkollott. Ha valaki annyira kötődik Orbán Viktor személyéhez, mint Vona Gábor, akkor legalább egyszer nem ártott volna utánanéznie a szeretve gyűlölt közéleti személyiség szülőhelyének.

A volt Jobbik-politikus a visszavonulása után bloggerként, sőt látvánnyal is kecsegtető vloggerként teszi hasznossá magát a nyilvánosságban. Úgy lett végre politikusból publicista, hogy betartotta a tagság hallgatólagos előfeltételét. Ő is kinevezte Felcsútot a miniszterelnök szülőfalujának.

Tíz mondat Orbán „szülőfalujáról”

Felcsút egyetlen különlegessége, hogy ott született a miniszterelnök. (Farkasházy Tivadar újságíró, Népszava, 2014. október 10.)

A miniszterelnök, majd ellenzéki politikus újra felfedezte a szülőfaluját. (Rajcsányi Gellért újságíró, Mandiner.hu, 2016. május 1.)

A baloldali ellenzék rohamot indított a miniszterelnök szülőfaluját, Felcsútot Alcsúttal összekötő kisvasút ellen. (Pelle János újságíró, Magyar Idők, 2016. május 7.)

Felcsút, a miniszterelnök szülőfaluja. (Kálmán Olga műsorvezető, Hír TV, 2017. május 8.)

A pénzeső a befektetései felé forduló Mészáros Lőrinc távozása után is aranyesőként hullik majd Orbán Viktor szülőfalujára. (Batka Zoltán újságíró, Népszava, 2018. április 25.)

Mivel Orbán Viktor szereti a focit, szülőfalujában megépítette a Puskás Akadémiát. (Varga Zoltán szociálpszichológus, 168 Óra, 2018. április 26.)

Mi a haszna annak, hogy valaki Las Vegast csinál a szülőfalujából? (Simon András műsorvezető, ATV, 2018. november 12.)

Képzeljük el, ha Gyurcsány Ferenc, Horn Gyula vagy Antall József a saját szülőfalujában stadiont épít. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, ATV, 2020. június 16.)

Orbán Viktor bábáskodott a szülőhelyén létrejött futballakadémia fölött. (Szerető Szabolcs újságíró, Magyar Hang, 2020. július 3.)

A szülőfalujából választott egy olyan embert, aki soha az életben nem fordulna szembe vele. (Vona Gábor vlogger, volt Jobbik-politikus Orbánról és Mészáros Lőrincről, Index.hu, 2021. november 30.)

Többen is kérdezték, mi a célom a torokköszörüléssel. Mármint azzal, hogy Orbán Viktor a péntek reggeli rádióinterjúkban cirákol, harákol, hertyeg, krákog, kerreg. Nos, a helyzet az, hogy fölfigyeltem egy furcsa jelenségre. Először zavart, majd tűnődni kezdtem róla. Nem lévén azonban pszichológus, óvakodnék a szakmai következtetések levonásától.

Nehéz eldönteni, vajon folyamatos légzőszervi betegségről van-e szó vagy inkább lélektani következményről. A tikkelésnek is nevezhető beidegződést pedig azért próbálom értelmezni, mert hátha egyszer az Orbán-monográfiában külön fejezetet kap. Mint a miniszterelnöki kommunikációt zavaró vagy tarkító tényező, mint mellékzönge. Egyelőre ott tartok, hogy a hét nappal ezelőtt elért egyéni csúcsa (a rendelkezésére bocsátott 25 percben 36-szor krákogott) után ma reggel 7.33-tól 7.59-ig mindössze 20-szor köszörülte a torkát. A fülem már képes megkülönböztetni az árnyalatokat is.

Az egyik mozzanat a hagyományos, hangos torokköszörülés. Ez 12-szer hangzott el, leggyakrabban a népszavazásos és az energiarezsis okfejtésben. Ama gondolatmeneteknek tulajdonítom, amelyek újdonságnak hatnak az interjúalany számára is. Vagy olyan régiek, hogy újra föl kell építenie a hajdani eszmefuttatást. A másik, halkabb, épp csak érzékelhető torokköszörülés inkább a türelmetlenség jele. A műsorvezető a kelleténél hosszabban adja elő a megbeszélt kérdéseket, néha beléjük is bonyolódik, miközben a stúdióvendég alig várja, hogy az ország nyilvánossága elé tárhassa a mondandóját.

A diszkrét torokköszörülés kevésbé zavar, ismerem ugyanis az érzést. Három évtizedig tanítottam katedráról, és ha belelendültem a legutóbbi száz év médiapolitikájába, akkor bizony nehezen álltam le a 45. percben csak azért, mert kicsöngettek. Csodálkoztam, sőt olykor meg is sértődtem, hogy szünet következik. Tartottam attól, hogy a folytatásban esetleg kizökkenek az egész nemzet sorsát befolyásoló gondolatmenetből.

Ha normális ország volnánk, és nem készülnénk gőzerővel a polgárháborúra, akkor a politikától immár visszavonult Orbán Viktorhoz bejelentkeznék a hatvanpusztai otthonába. S ha fogadna, azt firtatnám, vajon mit szólna ahhoz, hogy a róla készülő monográfiában egy fejezet foglalkozik a torokköszörüléssel, megspékelve természetesen a kommunikációs szakértők és a pszichológusok szakvéleményével. Addig is figyelmesen hallgatom az örökös miniszterelnök péntek reggeli interjúit.

Tíz mondat Orbán Viktortól

Ha választhatnék, akkor szeretnék egy jó egyetemi tanár lenni, aki államelméletet tanít. (Fekete Doboz, 1988/április)

Van egy jogi diplomám, tanári ambícióim is vannak, végül pedig az üzleti énem sincs a természetem ellen. Van hová kilépnem. (Népszava, 1992. július 6.)

A tavalyi parlamenti választások után komolyan elgondolkodtam azon, hogy kell-e nekem a Fidesz frontvonalában politizálni. Ha kizárólag magam és a családom érdekeit nézném, akkor üzletember vagy jogász lennék. (Magyar Hírlap, 1995. április 20.)

A feleségem szívesebben látna jogászként vagy üzletemberként. (Vas Népe, 1996. szeptember 14.)

Ha mélyebben belegondolok, hogyan végezték miniszterelnökeink - megölték, meghalt, megőrült -, nem túl vonzó a feladatkör. (Új Hírnök, 1997. november 22.)

/A felcsúti díszpolgárságról/ Egyre többet fogunk találkozni - nem titok, lassan költözködöm hazafelé. (Fejér Megyei Hírlap, 2001. december 10.)

A legnagyobb lányom azt mondta a választások után, hogy nem baj apa, a családban mostantól eggyel kevesebb miniszterelnök és eggyel több apa van. (Magyar Rádió, 2002. július 21.)

Tudom, hogy sokaknak vagyok az útjában, de ez nem ok arra, hogy félreálljak. (Népszabadság, 2006. április 20.)

Én nem mentem el, ezért nem is jöhetek vissza. Egyszerűen csak itt vagyok. (Magyar Demokrata, 2007. január 4.)

Úgy érzem, a legjobb korban vagyok. (Telex.hu, 2021. november 14.)

Szilveszterkor új életet fejezek be. Azt, amit az előző újévkor kezdtem el. (Népszava, 2003. december 31.)

/Sólyom Lászlóról/ Elnöke van a köztársaságnak, államfője nincs. (Vasárnapi Hírek, 2009. augusztus 9.)

A reformok lényege: kevesebb embernek kevesebbet adni. (ATV, 2010. szeptember 6.) 

Többen mentek el a szocialista pártból Gyurcsány miatt, mint most Gyurcsányért. (ATV, 2011. október 24.)

Az egykulcsos adó szociális juttatás azoknak, akik nem szorulnak rá. (ATV, 2012. szeptember 10.)

/Orbán Viktorról/ Majd’ meghal, hogy történelmi személyiség legyen. (ATV, 2014. június 30.)

/Orbánékról/ Európából őket csakis az euró érdekli. (Vasárnapi Hírek, 2015. május 23.)

A kormányfő családjában mindenki gazdag, csak ő a csóró. (Népszava, 2016. október 29.)

/A magyar labdarúgókról/ Csak frocliznak, s nem fociznak, (Népszava, 2017. október 28.)

/Orbán Viktorról/ A féken tartottból fékevesztetté vált. (Vasárnapi Hírek, 2018. szeptember 15.)

Az úgynevezett Városháza-ügyben tegnap tárgyalt interjúnak van még egy mozzanata, melyen érdemes eltűnődni. A volt miniszterelnök a fővárosi vezetés körül „úszkáló cápák” ürügyén hozott szóba egy már-már feledésbe merült ügyet. A Danubius és a Sláger Rádió elhallgattatását, a médiaháború egyik legérdekesebb epizódját..  

A történet dióhéjban, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület parlamenti pártok által delegált tagjai elvették a zenét sugárzó kereskedelmi rádiók analóg (hagyományos, bejáratott) hullámhosszát. A döntés mögött fölsejlett, hogy a kormányrúdnál álló MSZP és az ellenzéki Fidesz megegyezett. Ez váltotta ki az ORTT-elnök Majtényi László lemondását, a miniszterelnök Bajnai Gordon dohogását és a köztársasági elnök Sólyom László korholását. 2009 végén több bejegyzésben is foglalkoztam a fejleményekkel. Most pedig arról morfondírozom, mi vált be az akkori feltételezéseimből.

Sokan firtattuk, vajon a két új rádió a két politikai ellenlábas holdudvarába tartozik-e, és propaganda-eszközt csinálnak-e belőlük. Vagy „csak” az lesz a feladatuk, hogy a várható nyereségből kiegészítsék a választási kampánypénzt? E tekintetben engem igazoltak a fejlemények. Az MSZP és a Fidesz „csak” a hírblokkokban sorozta meg a szája ízének megfelelő információkkal a népes hallgatótábort. Azért hagyták békén a könnyűzenei programot, mert meg akarták tartani a volánnál ülő, a munkahelyükön és a házimunkában háttérzenét fogyasztó érdeklődők százezreit. S ami velük együtt járt: a milliárdos hirdetési bevételeket. A választási törvény alapján 386 millió forintot áldozhattak a közelgő kampányra, holott a becslések szerint ennek mintegy tízszeresére lett volna szükség.  

Nem örülhetek, hogy 2009 végén „kitaláltam”, mi lesz a kampányban. Volt valami, ami nagyon nem jött be. Azt kérdeztem, hogy a két párt miért vállalta az alkuval érkező leleplezést, ha lett volna lehetőségük arra is, hogy a világhálón adjanak frekvenciát a saját zenei rádiójuknak. A digitalizációt éppenséggel lehetővé tették volna az Európai Unió irányelvei, erről azonban nálam gyakorlatiasabban gondolkodtak az MSZP és a Fidesz ORTT-be küldött médiapolitikusai. Tisztában voltak azzal, hogy a könnyűzenei műsorok megrögzött hallgatói csupán szórványosan követhették volna figyelemmel az online sugárzást.

Ama technikai okból, amiért a kárvallott, majd a neten kísérletező Danubius néhány hónap múlva beadta a kulcsot. Hogyne mondott volna csődöt 2010-ben, ha még 2021 februárjában is az analóg frekvenciától megfosztott Klubrádióhoz csak a hallgatóság töredéke igazolt át a világhálós száműzetésbe.

Tíz mondat a frekvenciabotrányról

Amikor engem a köztársasági elnök és a miniszterelnök együttes jelölésére megválasztottak, akkor azt mondtam: az elnöki programom az, hogy az ORTT-t minden eszközzel távol tartsam a pártpolitikától. (Majtényi László alkotmányjogász, az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke, hvg.hu, 2009. október 21.)

A rádiós pályázat körül történtek voltak lemondásom kiváltó okai. (Majtényi László, az ORTT elnöke, Magyar Távirati Iroda, 2009. október 29.)

Sajnálatos, hogy egy frekvenciapályázatra a pártpolitikai alkuk gyanúja vetülhet. (Sólyom László köztársasági elnök, Magyar Távirati Iroda, 2009. október 29.)

A Fidesz és az MSZP színfalak mögötti megegyezése pártelkötelezettségi alapon szakítja ketté az ország média-légterét. (Domokos Lajos kommunikációs válságszakértő, Klubháló.hu, 2009. október 29.)

A rádiófrekvenciák ügye mindannyiunknak megmutatta, milyen az, amikor a politikai akarat szembemegy a társadalmi akarattal. (Bajnai Gordon miniszterelnök, Népszabadság, 2009. november 30.)

Majtényi László lemondása időszerű volt. Tevékenységére jellemző, hogy inkább kívülálló értelmiségiként bírálta az ORTT munkáját ahelyett, hogy alkotó módon részt vett volna benne. (Szalai Annamária, a Fidesz delegátusa az ORTT-ben, hvg.hu, 2009. december 10.)

Helyenként tudomásul vettünk olyan döntéseket, amikkel nem értettünk egyet, amik nem tartoztak a kompetenciánkba, de a mi kormányzásunk alatt születtek. Ilyenek voltak például az országos frekvenciapályázat körüli botrányok. Egyet tehettünk: kifejeztük nemtetszésünket. (Bajnai Gordon volt miniszterelnök, Magyar Narancs, 2010. május 13.)

2010-től kezdve állami hirdetések szinte kizárólag a jobboldalhoz sorolható médiumokhoz kerülhettek. Az egyoldalú verseny eredményeként csődbe ment a pártalkuval elnyert Neo FM országos kereskedelmi rádió. (Gyuricza Péter, az MSZP volt delegátusa a volt ORTT-ben, Doktori disszertáció, Szfe.hu, 2013)

A Danubius Rádió egy darabig próbálkozott internetrádióként is túlélni, de 2010-ben a netes adással is leálltak. (Szalay Dániel újságíró, Media1.hu, 2020. június 15.)

Miniszterelnökként magyarázkodtam külföldi nagykövetek és az akkor még alelnök Joe Biden előtt, hogy a Danubius Rádió és a Sláger Rádió frekvenciáinak ügyében nem a magyar kormány korrupt, hanem pártközeli cápák intézték el az ügyet. (Bajnai Gordon volt miniszterelnök, 24.hu, 2021. november 29.)

A polgári demokrácia életben hagyja a miniszterelnökeit. Akik a visszavonulás után hajlamosak hasznosítani a kapcsolatrendszerüket. Medgyessy Pétert hírbe hozták a Gresham-palota és a budapesti metró körüli ügyletekkel, Bajnai Gordont pedig most a Városháza-üggyel. Az utóbbi már bánja, hogy közvetítésre vállalkozott, ezt ki is fejtette egy 24.hu-n megjelent interjúban. Arra panaszkodott, hogy a hosszú beszélgetésből egy Anonymus álnevű hacker eredeti jelentésükkel ellentétesen értelmezett mondatokat..A volt miniszterelnök „rövidre vágott szövegről” beszélt.

A NER kulturális mindenese, Demeter Szilárd ugyanerről panaszkodott. Szerinte az Index rövidre vágta az interjúját, amelyben a magyar irodalom 80 százalékát a kukába dobta. Zsörtölődését az Origo.hu e címmel közölte: „Demeter Szilárd egy összevissza vágott interjúról”. Ez az összevissza vágás érdekel. Három évtizede foglalkozom mondatok kiemelésével, és még sohasem vádoltak meg, hogy elszakítottam volna őket az összefüggéseiktől. A textust (idézetet) úgy próbálom összehozni az óhatatlanul hiányos kontextussal (összefüggéssel), hogy az idézett személy után összefoglalom az utalást is. Csakhogy megváltoztak az interjúkészítés körülményei.

A papír alapú sajtóban elvártuk, hogy az újságíró visszavigye a kéziratot az interjúalanyhoz. A nevesebb beszélgetőpartnerekkel alá is írattuk a szöveget, mert ki-kiderült, hogy a munkahelyük rossz néven vette a megjelent interjút, és ilyenkor az alany az újságírót hibáztatta. A digitális sajtó létrejöttével felgyorsultak az események, és az újságírók szinte már csak telefonon készítenek interjút. Bár fontosabb téma vagy személy esetében még elzarándokolnak beszélgetni hozzá. Ritkán fordítanak azonban gondot arra, hogy meg is mutassák neki a kéziratot. Ha fel is ajánlják, akadnak olyan beszélgetőpartnerek, akik nagyvonalúan legyintenek, és nem élnek a lehetőséggel.

Lévén előzetesen megbeszélt interjú, Demeter Szilárdnak járt volna az előolvasás lehetősége. Ha lemondott róla, ne panaszkodjon; ha pedig nem ajánlották föl neki, akkor lehet keresnivalója. Bajnai Gordon esetében a jelek csőbe húzásról (politikai karaktergyilkosságról) árulkodnak, nem ok nélkül kért rendőrségi nyomozást. Nálam azért kerültek közös nevezőre, mert rutinos közéleti szereplőként könnyelműen, meggondolatlanul, ügyetlenül, vigyázatlanul bocsátkoztak olyan helyzetbe, melyből nehéz kikeveredni..

Tíz mondat a mondatról

Ha közszereplő kiforgatható mondatot mond, ki is forgatja a média. (Osztovits Ágnes újságíró, Heti Válasz, 2004. január 2.)

Hibáztam, hiszen azzal nem számoltam, hogy mondatokat ki lehet ragadni szövegösszefüggéséből. (Kövér László Fidesz-politikus az úgynevezett köteles beszédről, Index.hu, 2005. december 5.)

Most minden mondatot sarkítanak. (Szanyi Tibor szocialista politikus, Népszava, 2007. október 20.)

A szövegeink sok kézen mennek keresztül, aztán megjárják a színészeket. Szublimálódnak, kicsontosodnak a mondatok. (Mohácsi János rendező, Népszava, 2013. március 2.)

Mindig a legerősebb mondatokat vágjuk be. (Veiszer Alinda műsorvezető, Média 2.0, 2017. május 10.)

Minden mondat egy hibalehetőség. (Bödőcs Tibor humorista, ATV, 2019. október 11.)

A sebesség fontosabb, mint a mondat. (Jolsvai András író a digitális sajtóról, 24.hu, 2019. december 26.)

Nekem azokat a mondatokat köszönhetik a nézők, amelyek nem hangzanak el. (Enyedi Éva színházi dramaturg, Klubrádió, 2021. január 15.)

Elég nagy hullámokat vetett a Telex (kissé túlvágott) interjúja velem. (Demeter Szilárd Fidesz-kultúrpolitikus, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Origo.hu, 2021. november 9.)

A hamisítók farigcsálják, torzítják a szöveget. (Bajnai Gordon volt miniszterelnök, 24.hu, 2021. november 29.)

Tegnap este, az ATV-ben a DK szóvivője azt firtatta, vajon „Ezek az emberek hogyan gondolkodnak a nyilvánosságról?” Barkóczi Balázs a kormánypárti politikusokra utalt. Pikírt megjegyzése nyomán felötlött, vajon a választási szövetségbe tömörült ellenzéki pártok vezetői hogyan gondolkodnak a nyilvánosságról.

A nyilvánosság fórumain mintha hanyagolnák a nyilvánosságot. Arról persze van véleményük, hogy a másik oldalon miként szűkítik, de a saját álláspontjukról nem értesítenek bennünket. Beérik egy-egy jól hangzó általánossággal, ám a részletekre nem térnek ki. Mindazonáltal találtam egy figyelemre méltó értelmezést. Kocsis Árpád, a Szerb Köztársaság bácskai részén élő író elolvasta az összes ellenzéki programtöredéket, és azt fogalmazta meg a Mérce.hu-n, hogy kívülről nézve mi látszik az immár együttműködő ellenzéki pártok elképzeléseiből.

Az adórendszer kulcsait, a Budapest-Belgrád vasútvonalat, a családi segélyt, az egyetemi autonómiát, a határon túli magyarok támogatását, a közmunka-programot, a külpolitika irányultságát, a munka törvénykönyvét, a nyugdíjasok életkörülményeit, az oltakozási kedvet, a paksi atomerőmű bővítését, a rendkívüli állapotot, a roma felzárkóztatást, a szociális intézkedéseket, a titkosszolgálatok helyzetét és a választási törvényt firtatta. A felsorolásban hátulról a harmadik volt még egy kérdés: „Mi fog történni a közmédiával?” Kívülről ennyi látszik az ellenzéki pártokból. Vajon szűkebb érdeklődési körömben mivel magyarázható a Vajdaságból is érzékelhető visszafogottság?

Az önkormányzati választás után, 2019. november 28-án ugyanebben az ATV-műsorban szóba került a önkormányzat sajtó helyzete. Az egyik stúdióvendég elmesélte, hogy a volt (kormánypárti) polgármester „csókosa” havi százezret kapott a közlésre szánt kéziratok ellenőrzéséért (cenzúrázásáért). Mire Barabás Richárd, a frissiben megválasztott újbudai alpolgármester megkérdezte: „Nem arra tartjuk a főszerkesztőt?” Majd így folytatta az épületes okfejtést: „Önkormányzatban azért van valaki a kabinetben, aki át szokta nézni, vagy a kabinetfőnök, vagy a kommunikációs felelős.” A Párbeszéd szóvivője többes szám első személyben fogalmazott. Vagyis nemcsak a saját véleményét adta közre.

Azon tűnődöm, hogy a nyilvánosságról vallott felfogása változott-e azóta. Vagy inkább az ellenzéki pártvezetők fogadták el az ő minősíthetetlen álláspontját? Nem ártana tiszta vizet önteni a pohárba.

Tíz mondat a nyilvánosságról

Olyan világban kellett dolgoznunk, ahol a nyilvánosságtól egyetlen jó szót sem kaptunk. (Orbán Viktor miniszterelnök, Békés Megyei Hírlap, 2002. március 8.)

A 2002-es választások után felvetettük, hogy alakítsunk ki egy olyan médiaszerkezetet, amelyikben nem pártok, hanem értékrendek, társadalmi csoportok, szubkultúrák megtalálják a maguk csatornáit, és egyenlő eséllyel férnek hozzá a nyilvánossághoz. (Kövér László Fidesz-politikus, Index.hu, 2005. december 5.)

A nyilvánosságról szóló törvény nem készülhet a nyilvánosság kizárásával. (Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke, Népszava, 2008. december 13.)

Nem volt Magyarországon Kádár óta olyan kormány, amely ennyire idegesen fogadta volna, hogy nem uralja a teljes nyilvánosságot. (Tóta W. Árpád publicista az Orbán-kabinetről, Index.hu, 2010. december 28.)

Legfőbb fegyverünk a nyilvánosság. (Tóth Bertalan szocialista politikus, ATV, 2016. augusztus 31.)

Meg kell teremtenünk a saját nyilvánosságunkat, amit házhoz viszünk. (Cseh Katalin Momentum-politikus, Vasárnapi Hírek, 2018. augusztus 3.)

A balliberális oldal csak a szájszagos leheletét szereti viszontérezni a nyilvánosságban. (Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója, a KESMA-kuratórium tagja, Magyar Nemzet, 2019. február 6.)

Orbánék jól működő, profi megmondó hálózatot építettek ki a nyilvánosság befolyásolására. (Ujhelyi István szocialista politikus, HírKlikk.hu, 2020. augusztus 30.)

Szinte az összes ellenzéki pártra igaz, hogy alig látszódnak a nyilvánosságban. (Török Gábor politológus, InfoRádió, 2020. október 19.)

Rogán Antal nemcsak a kormánypárti nyilvánosságot teremti meg, hanem az ellenzékit is. (Bódis András újságíró a kormányzati hirdetések adagolásáról, Múosz.hu, 2021. november 10.)