Tegnap délután kifogtam a címben említett blogger bejelentkezését. Arra panaszkodott a Klubrádióban, hogy legorombították a világhálón. Föltett egy fényképet Fekete-Győr Andrásról, aki anyakendőben kötözte magához néhány hónapos kisfiát, hogy a két keze szabadon maradjon valamilyen jótékonysági foglalatossághoz. A fotóhoz egyetlen mondatot fűzött Rákay: „Szép új világ.” Mocskosabbnál mocskosabb üzenetekkel árasztották el, ezért le is vette posztját a Facebookról.

A mintegy tízperces beszélgetésből kiderült, hogy ama bizonyos mondat nem Huxley világhírű regényéről jutott az eszébe. Ha arról ötlött volna fel, akkor aligha biggyeszti a Momentum-politikus fényképéhez. Az író mondandója ugyanis ellentétes az ő sugallatával. Van azonban még egy gond a kormánypárti véleményvezér okfejtésével. Az, hogy ironikusnak szánta a mondatocskát. Márpedig az irónia „a gúnyolódásnak az a módja, amikor a túlzott dicséret vagy kedveskedés formájába öltöztetjük a gáncsot” (Benedek Marcell irodalomtörténész, 1927).

Ha például azt írom, hogy Orbánban tisztelem a hatvan körül is karcsú férfit, akkor ezt aligha dicséretnek szánom. Ha pedig azt írom, hogy Gyurcsány irtózik a színészkedéstől, akkor ez sem a rokonszenv megnyilvánulása. Rákay Philip szép új világa nem véletlenül ragadtatta mocskolódásra a világháló népét. A digitális talponálló látogatói megérezték benne a fölényeskedést, a lenézést, a megvetést, a vállveregetést. Olyan szavakra ragadtatták magukat, amelyek csakugyan sérthették a véleményvezér önbecsülését. De hát „az elfojtott indulatok terepén” (Bródy János dalszövegíró, 2010) ő húzta a rövidebbet. E fogadtatás a népszerűség ára, melyet mindenkinek meg kell fizetnie, aki ironizálással kísérletezik a digitális kocsmában.

Máskülönben Rákay úr nem tartozik a véres szájú publicisták közé. Kulturált szavai (a „gasztronáci”, a „reformnáci”, a Karácsony mint „kesztyűbáb”, az ellenzéki pártok „szörnykoalíciója”, a „párizsi- és farhát-koalíció”, a „szemforgató, ballib banda” és a „zsúrmarxisták”) hol vannak mondjuk Bayer Zsolt emelkedett, fennkölt,  magasztos, ünnepélyes, visszafogott hangnemétől? Annyi haszna azonban volt a sértett véleményformáló által megosztott, majd visszavont fényképnek, hogy a személyeskedő, trágár kommentek mellett megihletett egy magvas, tárgyias hangvételű elemzést is. Lévai Júlia jegyzete szintén Facebook-termék. Úgy látszik, okos gondolatok tárháza is lehet a világháló.

Tíz mondat Rákay Philiptől

Alakul a parízer- és farhát-koalíció. (Facebook.com, 2021. február 23.)

A Fidesz a legkevésbé előnyös arcát mutatva is ezerszer különb, mint a szörnykoalíció. (Magyar Nemzet Online, 2021. március 17.)

A reformkommunisták összebútoroztak a reformnácikkal. (Magyar Nemzet Online, 2021. március 17.)

Karácsony Gergely nem más, mint Gyurcsány kesztyűbábuja. (Facebook.com, 2021. március 18.)

/Fekete-Győr Andráshoz/ Jól figyelj, FeGyőr, hátha megérted! (Facebook.com, 2021. március 19.)

Index-Telex-444 tengely. (Patrióta, 2021. május 28.)

Nem esik nehezemre a magam nyelvi eszközeivel ostorozni ezt a szemforgató, ballib bandát. (Magyar Nemzet Online, 2021. május 28.)

/Jakab Péterről/ Híres gasztronáci. (Pesti TV, 2021. augusztus 19.)

Zsúrmarxista ügynökök. (Facebook.com, 2021. augusztus 22.)

A baloldalt gyakorlatilag porrá zúztuk a közösségi felületeken. (Origo.hu, 2021. november 19.)

Bartus László érdekes színfolt a magyar nyelvű sajtóban. Nemrégiben töltötte be a hatvanat, több diplomája is van, tagja volt a Hit Gyülekezetnek, aztán összerúgta a port annak alapítójával. Idestova két évtizede él New York közelében, elszántan írja és szerkeszti az Amerikai Magyar Népszava nevű portált. A tengeren túlról próbálja befolyásolni az itteni nyilvánosságot. Nálam korántsem sikertelenül.

Jó publicista, bár az a benyomásom, hogy hiányzik mellőle egy bizalmi ember, akit a közös szakmánkban szerkesztőnek neveznek. Legutóbbi írása ma látott napvilágot, és a technika csodája, hogy a megjelenés után néhány perccel olvashattam. Szerinte Márki-Zay Péter személyében az ellenzéki pártok „Belzebubbal akarják legyőzni az ördögöt.” Mármint Orbán Viktort. A szerző mondandóját úgy foglalnám össze, hogy a református Orbán eleve nem képviselheti hitelesen a katolikus gyökerű, keresztény és nemzeti jobboldalt, amelyet a katolikus MZP hitelesebben képvisel. Igen ám, de „Ahol a politikában megjelenik a vallás, ott van vége a demokráciának és a szabadságnak.”

A publicista elmarasztalja a jelenlegi miniszterelnököt és az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjét is. Elképzelem, hogy a kétszeres felségsértést elküldi a budapesti Népszavának. Ama újságnak, amely az Orbán ellen választási szövetségbe tömörült pártok erkölcsi és az Orbán-kormány anyagi támogatásával működik. A végiggondolt, sőt ízlésem szerint túlgondolt eszmefuttatás alkalmas volna arra, hogy legalább egy vita erejéig a szellemi élet középpontjába állítsa a patinás lapot. Vajon e kockázatot vállalná-e a szerkesztőség az országgyűlési választás előtt négy hónappal, a kimondatlan, mindazonáltal ezerrel dübörgő kampány kellős közepén?

Szinte feloldhatatlan az ellentmondás. Azt viszont nem értem, hogy például Bruck András miért nem megbecsült szerzője az ellenzék egyetlen napilapjának. Bartussal ellentétben azt az álláspontot képviseli, hogy Belzebubbal is érdemes szövetkezni az ördög ellen. Ráadásul nem küszködik túlírási gonddal, íróságából telik osztályon felüli publicisztikára is. S még említhetnék néhány magányos (magára hagyott) közírót, akik közreműködésükkel növelnék a Népszava színvonalát. Elismerem azonban, hogy elmélkedésükkel, érvelésükkel, latolgatásukkal, morfondírozásukkal, okfejtésükkel, tűnődésükkel csökkentenék az életben maradás esélyeit.

Tíz mondat Bruck Andrástól

A szüleink idő előtt meghalnak, a gyerekeink idő előtt elhúznak. (Facebook.com, 2016. október 19.)

Ezerszer inkább éljünk egy nem makulátlan eszközökkel visszaszerzett demokráciában, mint egy tökéletesen kivitelezett diktatúrában. (Facebook.com, 2018. február 25.)

Az ellenzék tagjait egy ideje már több érdek köti a hatalomhoz, mint a saját szavazóihoz. (Facebook.com, 2018. április 15.)

A templomtornyok keresztjein kívül semmi keresztényi nincs Orbán Magyarországában. (Facebook.com, 2019. május 18.)

/Az ellenzéki politikusok dilemmájáról/ Hagyni a kényelmes életet biztosító állami pénzt, és az elvet választani. (Facebook.com, 2020. augusztus 20.)

Vajon tisztában van-e az ellenzék azzal, hogy 2022 az utolsó lehetőség a békés hatalomváltásra? (Facebook.com, 2020. november 22.)

Már nemcsak az ellenzék, de mintha a Fidesz is el tudná képzelni a vereséget. (Facebook.com, 2021. április 11.)

Fehér glasszékesztyűben nem lehet latrinát tisztítani. (Facebook.com, 2021. április 25.)

Nem a közös jelölt váltja le Orbánt, hanem mi, ellenzéki szavazók. (Újnépszabadság.com, 2021. május 2.)

A Fidesz legyőzésének kísérlete közben az ellenzék ellenzékének lenni inkább destruktív, mint hasznos. (Facebook.com, 2021. június 4.)

A Bekiáltás című blogban figyelemre méltó eszmefuttatás látott napvilágot. Kabai Domokos Lajos esszét írt, márpedig a kísérlet műfajába belefér, hogy a kapitalizmusban találta meg a válságba került közszolgálatiság forrását. Okfejtésében van logika, én azonban nem mennék el idáig. Mielőtt a gyökerekig hatolnánk, nem árt szóba hozni két összefüggést.

A közszolgálati jelző csupán negyedszázados találmány, legalábbis nálunk. Az első médiatörvény 1996-os keltezésű, és legfőbb erénye, hogy létrehozta a plurális médiarendszert. Korábban a médiához nem kellett jelzőt biggyeszteni, a törvény elfogadása után azonban a közpénzből működtetett médiumokat meg kellett különböztetni a kereskedelmiektől. Az immár közszolgálatinak nevezett médiumok hamarosan vereséget is szenvedtek a profitra törekvőktől. Sikerült kiölni belőlük az alkotókedvet, és az épp hatalmon lévők nótáját fújták.

Akkori vezérigazgatójuk úgy fogalmazott, hogy a kereskedelmi médiumok a fogyasztókat szolgálják ki, a közszolgálatiak pedig a tájékozódni vágyó nézőket, hallgatókat, olvasókat. Egy intézmény, az MTI vezérigazgatója más oldalról világította meg a helyzetet. Belénessy Csaba szerint „Egy közszolgálati médium legyen lojális a kormányhoz és tisztességes az ellenzékhez.” (168 Óra, 2010.12.09.) Vajon az azóta eltelt 11 évben a közszolgálati médiumok kielégítették-e a polgárok tájékozódási igényeit, és tisztességesen viselkedtek-e az ellenzékkel?

Kabai Domokos Lajos némi önkritikával azt írta, hogy ma már így felelne a címben föltett kérdésre: nincs szükség közszolgálati médiumokra Magyarországon. Nekem 1996 óta ez a véleményem. A politikai elit ugyanis körömszakadtáig ragaszkodik a zsákmányához. Zsarolási eszköze a közpénz, amelyet tetszés szerint vonhat meg tőlük, és adhat nekik. A közszolgálatinak nevezett állami médiumok jelenleg évente körülbelül 100 milliárd forintból fújják a parlamenti többség nótáját, de a prímás vonójába húzott bankó Medgyessy Péter országlása idején is 70 milliárdos volt.

Ilyen körülmények között csakugyan nincs szükség közszolgálati médiumokra. Szükség volna viszont arra, hogy nagyjából ugyanennyi közpénzből egy tekintélyes közéleti személyiségekből álló testület közszolgálati pályázatokat írna ki a kereskedelmi alapon működő médiumok számára. Volna tülekedés, és aligha csökkenne a profitra törekvő médiavállalkozások szakmai színvonala.

Tíz mondat a közszolgálati médiumokról

Nem hiszek az igazságosan, pártatlanul működő közszolgálati médiumokban, ha monopolhelyzetben vannak. Erre csak akkor lehet rászoktatni őket, ha versenyhelyzet alakul ki. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Kritika, 1994/március)

A kereskedelmi televízió a fogyasztóknak csinál műsort, a közszolgálati televízió a polgároknak. (Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója, Heves Megyei Hírlap, 1999. június 26.)

Mára kiderült: a kormány vezette közszolgálattal szemben talán egyedül a kereskedelmi média jelent ellensúlyt. (Haraszti Miklós SZDSZ-politikus, 168 Óra, 2001. február 1.)

Minél kormánypártibb a közszolgálat, annál vitriolosabb és ellenzékibb a kereskedelmi média. (Debreczeni József volt MDF-politikus, Orbán Viktor tanácsadója, Magyar Hírlap, 2001. március 10.)

Egy versenyképes, korrektül tájékoztató közszolgálati médium kell hogy legyen, amelynek a műsorkészítéséből a politika kivonul. (Medgyessy Péter miniszterelnök, Magyar Távirati Iroda, 2002. augusztus 31.

Megjelent a kereskedelmi televíziózás, a közszolgálatiság öreges lett mellette. (Jáksó László műsorvezető, Heti Válasz, 2011. szeptember 8.)

A közszolgálati média működése a legfőbb érv a közszolgálati média azonnali megszüntetése mellett. (Pető Péter újságíró, Népszabadság, 2011. december 9.)

Míg az emberek a Kossuth téren tüntettek, a híradó levendulás, erdei gyümölcsös, madártejes csokitojásokról számolt be. (Sudár Ágnes győri újságíró, Kisalföld, 2016. február 15.)

Az állami tévé paródiája a közszolgálatiságnak. (Csepeli György szociálpszichológus, HírKlikk.hu, 2019. december 27.)

A politikai erők játszmáiban a legutolsó helyen szerepel a médiumok társadalmi hasznosság alapján való működtetése. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Bekiáltás.blog, 2021. december 12.)    

Nem kerek az évforduló, de napra pontosan tizenhat éve halt meg. Abból az alkalomból tűnődöm róla, hogy mintegy tízezer oldalnyi naplójából negyven részt közölt az ÚjHét.com. A marosvásárhelyi portál a még papíron megjelenő újság digitális utódja. A Hét alapítója Huszár Sándor volt, barátságunk a véletlennek köszönhető.

Budapesti pályafutásomat a Magyar Ifjúság szerkesztőségében kezdtem. A hetilap partneri viszonyba került a bukaresti Scinteia Tineretuluival. S mert a szüleim Kolozsvárott ismerkedtek meg, és sokat írtam Erdélyről, „cseregyerek” lettem. Évente egyszer megjártam a román fővárost, a vendéglátók azonban nem tudtak velem mit kezdeni. Átpasszoltak a velük egy épületben lévő magyar szerkesztőséghez. A Hét-munkatársak pedig kézről kézre adtak, nemcsak Bukarestben, hanem Erdélyben is. Majd amikor a hetvenes évek közepén átigazoltam az Élet és Irodalomhoz, vittem magammal az erdélyi és regáti kapcsolatrendszert is.

Gyakran adtunk hírt A Hét megnyilvánulásairól, 1978-ban még interjút is készítettem az épp Budapesten időző főszerkesztővel. Huszár Sándor azt kérte, hogy ezúttal ne érintsük az íróságát, ő ugyanis reklámemberként mutatkozna be az ÉS olvasóinak. Az interjúban elmondta, hogy kevesli azt az ötszáz példányt, amennyi átjut Magyarországra, és sokallja a négy forintot, amennyit az újságstandon kérnek érte. Egyébként a mintegy három gépelt oldalnyi beszélgetést a TETT rövidítésű tudományos rovatnak és egy évkönyvnek szenteltük. A főszerkesztő ezeket akarta „eladni”, ma már szinte lehetetlen kinyomozni, hogy milyen sikerrel.

Aztán, mint oly sokan mások is az erdélyi szellemi életből, a múlt század nyolcvanas éveiben áttelepült Magyarországra. A szüleim Szegeden laktak, és amikor meglátogattam őket, mindig átugrottam a szomszédos utcába. Egy-másfél órát töltöttem Huszáréknál, szívélyes kapcsolatunk ekkor mélyült barátsággá. 1956 nyara óta írott naplóját naponta egészítette ki a „hazai emigrációban” továbbgondolt kommentárokkal. A magyar nyelvű emlékirat-irodalom eddig jószerint titokban maradt vállalkozásából olvashattam el a frissiben megírt részleteket.

A nyilvánosság fórumain azóta is figyelemmel kísérem a Naplólapok fel-felbukkanó epizódjait. A legnagyobb merítést az ÚjHét.com adta közre, megjelenésre vár azonban még kilencezer néhány száz oldalnyi, izgalmasnak ígérkező részlet. Addig is némi kóstoló a naplóíró gondolataiból.

Tíz mondat Huszár Sándortól

Szabadságra szomjas a nép. Budapesten csorog már a forrás, az igaz emberek vére. Romániában megtöltötték az üzleteket disznóhússal. (Naplólapok, 1956. október 29-30.) 

Sok minden meg fog változni Európában. Talán még a határok is. (Naplólapok, 1962. március 23.)

Emlegetnek valamilyen Bukarestben szervezendő magyar hetilapot, de nem találnak főszerkesztőt. (Naplólapok, 1970. január 13.)

Bodor Pali ajánlására felvettem Ágoston Hugó fizikatanárt, aki Szászrégenből hozza el teljes sajtó- és élettapasztalatát. (Naplólapok, 1970. augusztus 30.)

Az első számot 30 ezerben nyomtuk, de abból 10 ezer visszajött, és a kutyának se kellett. (Naplólapok, 1970. november 12.) 

/A Hét magyarországi hatásáról/ Lehet, hogy van tekintélyünk, de olvasóink nincsenek. (Élet és Irodalom, 1978. június 3.)

A TETT révén igyekszünk módosítani, kiegészíteni a romániai magyar olvasók erősen irodalmi világképét. (Élet és Irodalom, 1978. június 3.)

Épp abban látom a vállalkozás hasznát, hogy új szerzők segítségével magyarul közvetítjük a tudományok fogalomrendszerét. (Élet és Irodalom, 1978. június 3.)

A Haza, Szülőföld, Nemzetiség című évkönyv az első összefoglaló jellegű kísérlet arra, hogy hírt adjunk a romániai magyar nemzetiség mai státusáról. (Élet és Irodalom, 1978. június 3.)

Az újságírás nehézkes dolog. Ott, ugye, adatok kellenek, tények meg igazságok. Az irodalomban mindez fölösleges. Elég, ha az ember zseniális. (24 Óra, 1994. december 31.) 

A legutóbbi napokban Orbán Viktor bocsánatot kért, Tölgyessy Péter orbánozott, Márki-Zay Péter gyurcsányozott, Karácsony Gergely tempózott, Lendvai Ildikó kétharmadozott, Vona Gábor pedig kötözött. Lefülelt mondatok.

Megszoktuk, hogy mindenben világelsők legyünk. (Rab László újságíró a kormányzati kommunikációról, VárosiKurír.hu, december 5.)

Az ellenzéket elbutítja az orbánozás. (Tölgyessy Péter alkotmányjogász, 444.hu, december 5.)

Az ellenzék szekere rossz irányba megy. (Nagy Attila Tibor politológus, ATV, december 6.)

Egymáshoz kötözi őket az előválasztás népítélete. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus Gyurcsány Ferencről és Márki-Zay Péterről, Index.hu, december 6.)

MZP nélkül nem lehet nyerni, a pártok nélkül nem lehet kormányozni. (Tömpe István közgazdász, Népszava, december 7.)

A magyar állami revolver-újságírás egyenes következménye, hogy a nyugati konfliktusaink is egyre élesebbek? (Borbás Barna újságíró, Válaszoline.hu, december 7.)

Az ellenzéknek még mindig nincs egy neve. (Horn Gábor liberális politikus, ATV, december 8.)

Magyarországon a hivatalos nyelv a gyűlöleté. Itt, Németországban legfeljebb a szélsőségek szólalnak meg ezen a hangon. (Dunajcsik Mátyás író, Magyar Narancs, december 9.)

Magyarország hadüzenettel felérő kommenttel fogadta Németország új kancellárját. (Kőrössi P. József író, Facebook.com, december 9.)

A sejtetés nem perképes. (F. Szabó Emese újságíró a karaktergyilkosságokról, 168 Óra, december 9.)

A sikeres előválasztás után az ellenzék elvesztette a tempót. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, ATV, december 9.)

Egy olyan típusú csávónak, mint én, mindig ellenszélben kell kornyikálnia. (Majka - Majoros Péter celeb, Partizán, december 10.)

Bocsánat, nem alternatíva akarunk lenni, hanem győztesek. (Orbán Viktor a bevándorlást ellenző pártok varsói találkozójáról, Magyar Rádió, december 10.)

A Fidesszel nem frontálisan kell megküzdeni. (Puzsér Róbert publicista, Magyar Hang, december 10.)

Ma három bűnöző - legalábbis az ügyészség által annak tekintett ember - biztosítja a NER kétharmadát. (Lendvai Ildikó szocialista politikus Boldog. Simonka és Völner honatyákról, ÚjHét.com, december 10.)

Ildikó afféle fáradhatatlan munkáslevelező. (Pilhál György újságíró, Magyar Nemzet Online, december 11.)

Polt Péter jóindulatán múlik, hogy a Fidesznek még megvan a kétharmada. (Pulai András szociológus, ATV, december 11.)

Ha mindenki ugyanazt a beszédmódot használja, az lesz a hangosabb, aki hatalmon van. (Barát Erzsébet nyelvész Márki-Zay Péter „fideszes” nyelvezetéről, Népszava, december 11.)

Azt kérte a kapitány, hogy ne kampányoljak. Így fogok tenni. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus Márki-Zay Péterről, Facebook.com, december 11.)

Az ellenzék egyszerű mandátumtöbbségének esélye is nagyon csekély. (Széky János publicista, Paraméter.sk, december 12.)

Nekik lehetetlen összeszedni a kétharmadot azzal a múlttal, amit cipelnek. (Gattyán György milliárdos az ellenzéki pártokról, Forbes.hu, december 12.)

A hét elején kirobbant botrány egyelőre a tévedések szomorújátékának látszik. Az ellenzéki politikusok azonnal rászálltak a korrupcióval vádolt igazságügyi államtitkárra. Kár, hogy tíz esetben legalább nyolcszor Volnernek nevezték el. Volner ugyebár János, és valaha a Jobbikban politizált, Völner pedig Pál, és a 12. éve kormányzó Fidesz egyik oszlopos tagja. A jelek arra utalnak, hogy talán nem is ez az egyetlen tévedés a szövevényes ügyben.

Völner küldött egy levelet a 24.hu szerkesztőségébe, melyben azt hangoztatta, hogy nem követett el bűncselekményt, vállalja azonban a politikai következményeket. Már le is mondott a kormányban viselt tisztségéről. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a levelet nem is a budapesti hírportálnak szánta, hanem a szűkebb pátria napilapjának. Néhány éve fiatal fővárosi újságírók úgy alapították meg a 24.hu-t, hogy valószínűleg nem tudták: Tatabányán évtizedek óta működik egy 24 Óra nevű újság.

Aminek egyébként Kemma.hu nevű online változata 216-szr foglalkozott az Esztergomot és környékét az országgyűlésben képviselő honatyával. Utoljára december 5-én, a botrány kirobbanása előtt két nappal. A nyergesújfalui illetőségű Völner Pál a Bottyán-köz új térkövét hordót gurítva avatta, még beszédet is mondott. Alighanem ez volt a közéleti hattyúdala. Kínosnak ígérkező ügyét az ellenzéki nyilvánosság fórumai napirenden tartják ugyan, de a kormánypárti sajtó szinte kizárólag hivatalos közleményekre szorítkozik. Talán azért, mert a botrány keddi kirobbanása után várta a Főnök péntek reggeli állásfoglalását.

Orbán Viktor december 10-én a nyugdíjemelésről, a különböző társadalmi csoportok jövedelmének kiegészítéséről, az 5 és 12 év közötti gyerekek oltásáról és a bevándorlást ellenző pártok varsói találkozójáról beszélt a Magyar Rádióban. Nem vonom kétségbe, hogy a közelgő országgyűlési választás előtt ezeket tartja fontos kérdésnek. Azt is érteni vélem, hogy a műsorvezető hölgy tapintatból nem akarta kínos helyzetbe hozni. Pedig a látszat kedvéért legalább annyit kihozhatott volna belőle, amennyit a miniszterelnök egy éve kisajtolt magából.

Amidőn Szájer József leereszkedett a brüsszeli ereszcsatornán, a kormányfő azzal bocsátotta el a közéletből, hogy a régi harcostárs szembe került a Fidesz értékrendjével. Úgy rémlik. Volner János, bocs: Völner Pál nem annyira régi harcostárs, hogy az ország első embere személyesen kössön útilaput a talpára.

Tíz mondat a korrupcióról

Nekem jogi szempontból az a korrupció, ami bizonyított, ami miatt vádat lehet emelni, és amely cselekményt a bíróság jogerősen elítélte. (Polt Péter legfőbb ügyész, Napló, 2000. október 2.)

A korrupció érzete nem mindig áll arányban a korrupció mértékével. (Navracsics Tibor Fidesz-politikus, Magyar Rádió, 2013. január 6.)

A korrupció második szintjén vagyunk. Ott, ahol már nem a hivatalok megkenése történik, hanem az érdekcsoportok beteszik embereiket a politikába. (Ángyán József, az Orbán-kormány volt vidékfejlesztési államtitkára (Zalai Hírlap, 2013. március 21.)

Nincs nyúlkálás. Mert nem lesztek kihúzva a szarból pártalapon. (Pokorni Zoltán Fidesz-politikus a korrupt „fideszes potentátokról”, Népszabadság Online, 2014. január 22.)

Amit az egyik politikai célnak nevez, azt a másik korrupciónak. (Lánczi András filozófus, miniszterelnöki főtanácsadó a jövedelmek átcsoportosításáról, InfoRádió, 2015. január 27.)

A cél az, hogy Magyarország a korrupció szempontjából a legkevésbé fertőzött ország legyen. (Pintér Sándor belügyminiszter, Magyar Távirati Iroda, 2015. december 10.)

Rendszerszinten 2010-től ez a kormány tette a legtöbbet a korrupció felszámolásáért. (Kósa Lajos Fidesz-politikus, Index.hu, 2016. július 22.)

A korrupciónak nincs elfogadható szintje. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, 2019. január 10.)

Rendszerszintű a korrupció elleni fellépés. (Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Növekedés.hu, 2019. november 26.)

Magyarországon valószínűen kisebb a korrupció, mint tőlünk keletre, és valószínűen nagyobb, mint tőlünk nyugatra. (Ibolya Tibor fővárosi főügyész, Magyar Nemzet, 2020. december 12.)

Idestova esztendeje zajlik egy játék a fészbukos üzenőfalamon. Naponta fölteszek két vagy három szállóige-gyanús mondatot, és a digitális ismerősök szavazhatnak rájuk. Az a benyomásom, hogy nem mindegyik van tisztában a játék céljával. Elmagyarázom.

Egy kiadó felajánlotta, hogy a rendszerváltás óta összegyűjtött szállóigékből válasszak ki ötszázat az ismert emberek szellemi tárházából. Az ötletet átformáltam. Megelégszem 365 mondattal, amelyek tükrözik egy képzeletbeli év hangulatot. Remélhetőleg kirajzolódik belőlük a legutóbbi három évtized közérzete is. Minden napra azt a szállóigét válogatom majd a kötetbe, amelyik elnyeri a digitális ismerősök tetszését. Néhány példa a legutóbbi napokban elvégzett közös munkáról.

December 6-án látott napvilágot Lengyel László kijelentése: „Magyarországon a válságkezelés is válságban van.” Eredetileg 2008-ban jelent meg, és a közgazdász-politológus a gazdasági világválságot jellemezte, amelyet a Gyurcsány-kormány ügyetlenül kezelt. A jelek arra utalnak, hogy e másodlagos jelentés már lekopott róla. 2021-ben, a covidos negyedik hullám kellős közepén inkább azt sejteti, hogy a koronavírus-válságot politikai célokra hasznosítja az Orbán-kormány.

Ez olyannyira foglalkoztatja a digitális ismerősöket, hogy 13 szavazattal többet kapott tőlük, mint Kern András időtlen szállóigéje, a következtetés szempontjából mindegy is, hogy melyik évből: „Ami jó, az sosem fárasztó.” Természetesen tudomásul veszem a szerkesztőtársak döntését. Érdekesebb a helyzet a tegnap föltett mondatokkal. Eddig 17 szavazatot kapott Majtényi László alkotmányjogász, aki egy jogi szaklapban így fogalmazott: „Olyan világban élünk, melyben az állam átláthatatlanabb, a polgár pedig átláthatóbb.”

A jogtudós 2001-ben aligha tudta, hogy figyelemre méltó, bár elvont gondolatában két évtizeddel később az Orbán-kormány elhallgatott információira és lehallgatott állampolgáraira ismerhetünk. A digitális ismerősök azzal honorálták, hogy kettővel több szavazatot adtak neki, mint Kabos László örökbecsű mondásának 1994-ből, miszerint „Ha csak a szép nők mennének férjhez, kihalna az emberiség.” A komikus abból élt, hogy figyelte a közönség rezdüléseit. A színpadon addig csiszolgatta a mondatait, amíg tapsot nem váltott ki velük.

A két gondolat közti harc még nem dőlt el. Azon tűnődöm, vajon melyik hatna jobban az évelő könyvben. Egyébként pedig várom a szerkesztőtársak végleges döntését.            

A Népszava mai számában Pápai Gábornak van egy zseniális karikatúrája. Két darutollas csendőr szájába adja a kérdést: „Milyen kihívással kell megküzdeni keresztény kultúránknak '44-ben?” A jól felismerhető Németh Szilárd válasza ez: „Logisztikai.”

A Fidesz-politikus beszédet mondott az 1944. december 8-án kivégzett Kiss János altábornagy kőszegi sírjánál. Az MTI szerint így fogalmazott: „Ma ugyanolyan, Magyarország keresztény kultúráját, nemzeti örökségét, a magyarok jövőjét fenyegető, erőszakos kihívásokkal kell szembenézni, mint 1944-ben.” (2021.12.08.) A karikaturista ama logisztikai kihívásra utalt, hogy 1944-ben a német megszállókkal érkezett Eichmann SS-alezredes néhány tucat emberével kezdte szervezni a „zsidótlanítást”, és mintegy 200 ezer magyar állampolgár közreműködésével gettósított, majd bevagonírozott 437 ezer magyar állampolgárt.

A napokban állt fel Németországban az új, szocdem kancellár vezette kormány, és fészbukos üzenőfalán aligha véletlenül írta Körössi P. József: „Magyarország hadüzenettel felérő kommenttel fogadta Németország új kancellárját.” Egyetértek vele, szakmailag azonban a komment helyett a kommentár kifejezést használtam volna. Az a különbség köztük, hogy a kommentár a hírmagyarázat műfaja, a komment pedig az Alkotmánybíróság szerint „nyilvánosságnak szánt magánvélemény”. Ha Németh Szilárd a fészbukos üzenőfalán, a pacal és a töltöttkáposzta receptje között üzent volna a Merkel utáni Németországnak, akkor kommentnek nevezhetnénk a megnyilvánulását. Honvédelmi államtitkárként viszont csak kommentálhatta az új külpolitikai helyzetet.   

A politikusok persze ritkán tanulmányozzák a sajtó műfajait. Bár mint a bejegyzésem utáni összeállításból kiderül, Gyurcsány Ferenc belekezdett egy szóba, majd hezitálva lyukadt ki a kommentárnál. A bizonytalankodó döntéshozókhoz méltányosabb vagyok, mint az újságírókhoz. Ha például Simon András műsorvezető „gyors kommenteket” várt Cseh Katalin Momentum-, Dávid Ferenc DK- és Tordai Bence Párbeszéd-politikustól, akkor tévesen fogalmazott. Kommentárt kellett volna kérnie tőlük, elvégre nemcsak önmagukat képviselték, hanem a pártjukat is.

Néhány napja állást vállalt Márki-Zay Péter stábjában. Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje még annyira civil, hogy „nyilvánosságnak szánt magánvéleményekkel” kecsegtet bennünket. Vajon újdonsült kommunikációs igazgatója, Simon András miként magyarázza el neki, hogy az ellenzék vezetőjeként nem kommentelnie kell, hanem kommentálnia?        

Tíz mondat a kommentről

A komment az élőbeszéd írott formája. (Prószéky Gábor nyelvész, Heti Válasz, 2015. szeptember 10.)

Az, hogy kommentelhetünk, nem egyenlő a szólás szabadságával. (Szilágyi Ákos esztéta, Heol.hu, 2016. február 8.)

Magamat kommentáljam? Aztán meg a kommentemet kommentáljam? (Kósa Lajos Fidesz-politikus, Népszabadság, 2016. március 17.) 

Két fiam kommentjét követve néztem a meccset. (Lázár János Fidesz-politikus, ATV, 2016. június 16.)

Sok száz kommen…tár érkezik. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, ATV, 2016. szeptember 6.)

Föltettem a kérdést a saját magam kommentjével. (Kálmán Olga műsorvezető, ATV, 2016. október 11.)

Demszky Gábor Facebook-kommentben szólalt meg. (Balogh Judit műsorvezető, ATV, 2017. január 17.)

Gyors kommenteket várok. (Simor András műsorvezető, ATV, 2020. október 23.)

Kíváncsi vagyok egy gyors kommentre. (Petúr András műsorvezető Pásztor István szakkommentátorhoz, Sport 1, 2021. május 9.)

Magyarország hadüzenettel felérő kommenttel fogadta Németország új kancellárját. (Kőrössi P. József író, Facebook.com, 2021. december 9.)

Kaptam egy online készüléket. Elpanaszoltam ugyanis a gyerekeimnek, hogy február közepe óta nem hallgathatom a Klubrádiót. Hullámhosszát a médiahatóság átpasszolta a Spirit FM-nek, de ahányszor bekapcsoltam a japán zsebrádiót, mindig Puzsér Róbert üvöltözött. Elismerem a publicisztikai erényeit, de harsánysága aggodalommal tölt el. Most pedig az ágyamtól karnyújtásnyira van a digitális készülék. „Milyen a Klubrádió új hangzásvilága?” - firtatta a fiam. „Tökéletes, de hiányzik a SZER-fíling.”

Az analóg készüléken olyan hullámhosszt fogott ki a Klubrádió, hogy sercegtek a műsorai. Az éterben hol el-, hol feltűnő, hol hangos, hol halk hangok gyermekkori élménnyel kecsegtettek. A szocialista ipar alkotásán, egy kihúzható rekamién aludtam, amelyet két oldalról tejüveg mögé rejtett lámpák világítottak meg. Ha fektemben fölnyúltam, a széles káván elhelyezett világvevő rádión Hilversum és Beromünster között jött be a Szabad Európa Rádió. Apám híradós volt a hegyivadászoknál, nem csoda, hogy 14 évvel a háború után lecsapott a kecskeméti zsibpiacon a Luftwaffe tábori készülékére.

Eredetileg a laktanyában tartózkodó német katonák szórakoztatására fejlesztették ki. Ők Goebbels-Schnauze-nek, a náci propagandaminiszter ormányának nevezték el, mert furcsa „világvevő” volt. Csupán azokat az állomásokat lehetett rajta fogni, amelyek a Hitler által elfoglalt városokból sugároztak. 1959-ben, általános iskolásként így fedeztem föl az amerikaiak által működtetett müncheni hullámhosszt. A politikai műsorokból szinte semmit se értettem, annál inkább foglalkoztatott a titokzatos zene. Zavarták itthonról a Teenager Party-t. Sercegve, rekedten, szakadozva, halkulva-erősödve bűvölt el a rock and roll, amelynek fejleményeiről egy jellegzetes hangú műsorvezető, Cseke László világosított fel.

Aztán eltelt másfél évtized, és filmkritikákat írtam egy fővárosi lapba. Az egyik kollégával üldögéltünk a mannheimi fesztiválon, az elsőfilmes rendezők világtalálkozóján. Untatott bennünket a vásznon látható történet, ezért pusmogtunk a sötétben. Kibeszéltük a pesti szerkesztőségeket. Mellettem ekkor szólalt meg magyarul egy hang, amelyet gyerekként ismertem meg. Nem akar visszaélni a helyzettel, hogy a Szabad Európa Rádió munkatársaként olyasmit hallott, amit tulajdonképpen föl kellene használnia. És megkért minket, hogy ha már pletykálunk, akkor beszéljünk semlegesebb dolgokról.

Tíz mondat a Klubrádióról

Közszolgálati magánrádió. (Sebes György újságíró, Népszava, 2019. március 18.)

Piros-fehér szalagot a Klubrádióra is! (Lendvai Ildikó szocialista politikus, HírKlikk.hu, 2020. szeptember 11.)

Ennyire keményen már sehol nem lehet bírálni a kormányt. (Havas Henrik újságíró, Nemzeti TV, 2020. szeptember 12.)

A Klubrádió maga ugyan nem tár fel ügyeket, abban viszont komoly szerepe van, hogy a kormánytól független sajtó által napirenden tartott témák nagyobb közönséghez jussanak el. (Keller-Alánt Ákos újságíró, Szabad Európa.hu, 2020. szeptember 25.)

Az interneten finanszírozhatatlan lesz az eddigi tartalom. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Bekiáltás.blog, 2021. február 9.)

A mindenség szövetébe egy sarló-kalapáccsal és vörös csillaggal beszakított féreglyuk: a Klubrádió. (Trombitás Kristóf publicista, Vasárnap.hu, 2021. február 10.)

Tetszettek volna törvénytisztelő rádióműködtetők lenni. (Deutsch Tamás Fidesz-politikus, Hír TV, 2021. február 11.)

Internetre száműzött rádió. (Czene Gábor újságíró, Népszava, 2021. február 15.)

A Klubrádió se nem szűnt meg, se el nem hallgatott, csak az analóg, földi sugárzásról online műsorszórásra kényszerült váltani. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, 2021. február 15.)

A boltokban a net rádió áll a hiánycikkek élén. (Lévai Júlia újságíró, Facebook.com, 2021. február 17.)

Ha most csörögne a telefon, és azt kérdezné egy kiadó, hogy milyen könyvet írnék neki, azt válaszolnám, hogy a pályakezdő újságíróknak és az önmagukba szerelmes politikusoknak. Egyébként pedig arról, hogy ha szólásokkal akarják színesíteni a mondandójukat, akkor csak olyan kifejezéseket használjanak, amelyeknek életükben legalább egyszer utánanéztek. A jó és rossz példákból kitelne egy karcsú kötet.

Vállalkozó szellemű kiadó persze nincs a láthatáron, holott a nyilvánosságot kóstolgatók hajlamosak tévképzetekkel előhozakodni. A bírósági végrehajtással hírbe hozott igazságügyi államtitkár elleni nyomozás nagy port kavart a nyilvánosság fórumain. Azt vettem észre, hogy a korrupcióval gyanúsított Völner Pál ügyét értelmezők gyakran használnak egy olyan formulát, miszerint akinek vaj van a füle mögött, az ne menjen a napra. Eltekintve attól, hogy most, decemberben bágyadt a nap, és tevékenysége sütésnek aligha mondható, a szólás amúgy is pontatlan.

Az eredeti szólás története dióhéjban, hogy egy elszigetelt bajor faluban, ahol a hegyi legelőn bóklászó tehenek tejéből eladható termékeket lehetett készíteni, egy fiú vajat lopott a piacon. A fejére tette, és a kalapjával födte el. A tűző napon azonban a vaj elolvadt, és lecsorgott az arcára. Kétségkívül a füle mögé is jutott belőle, ettől azonban még indokolatlan a mondás. A német szöveg osztrák közvetítéssel és tükörfordításban így jutott el hozzánk: Akinek vaj van a fején, az ne menjen a napra.

Az olvasók már megszokták, hogy a bejegyzésem után tíz mondatot idézek. Ezúttal is telne a tízre azok mondandójából, akik a fül mögött képzelik el a lecsorgó vajat. Az újságírókat és a politikusokat azonban nem arra szeretném buzdítani, hogy rosszul használják azt a fránya szólást. Ezért nem is idézem a pontatlanokat, csupán megjegyzem, hogy meglepően tekintélyes a tízes névsor. Megtisztelne Bajnai Gordon, Bokros Lajos, Brenner Koloman, Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc, Kunhalmi Ágnes, Méhes Gábor, Molnár Zsolt, Rónai Egon és Tamás Ervin, ha a vajjal kapcsolatban a fül helyett végre a fejet részesítené előnyben.

Az pedig az eszmefuttatásukat szólásmondással színesítők szégyene, hogy az alább olvasható és pontosan értelmezett idézetekből egyelőre nem telik tízre. Íme, a fejesek kiegészítésre szoruló csapata:

Ekkora zsák vajjal miért merészkedik ki valaki a tűző napra? (Szőcs Géza költő, Mandiner.hu, 2015. november 4.)

Ha nincs vaj a fejükön, félnivalójuk sincs. (Csontos János újságíró, Magyar Idők, 2016. június 11.)

Az ellenzéknek az a dolga, hogy ha valakinek van valami a füle mögött, akkor szóvá kell tenni. (Karácsony Gergely PM-politikus, ATV, 2016. november 21.)

Ha a fejünkön egy deka vaj lenne, akkor nem sétálnánk a napon. (Majtényi László alkotmányjogász, volt köztársasági elnökjelölt, ATV, 2017. szeptember 21.)

Sok vaj gallért tud győzni, ha sikerül napra vinni a fejet. (Lévai Júlia újságíró, Facebook.com, 2019. április 3.)

Ha van egy csöpp esze, nem kavar botrányt - akinek vaj van a fején, ne menjen a napra. (Horváth Gábor újságíró Lukasenka fiáról, a Belarusz Olimpiai Bizottság elnökéről, Népszava, 2021. augusztus 4.)

Ne higgyük, hogy a magánéletben való kurkászás csak annak árthat, akinek vaj van a fején. (Lendvai Ildikó szocialista politikus a karaktergyilkosságokról, Népszava, 2021. december 4.)