Mielőtt digitális újságírásra adtam volna a fejem, néhány évtizedet eltöltöttem a hagyományos sajtóban. Amit a papír alapúban tanultam a címadásról, azt el kellett felejteni a világhálósban. Bármilyen fantáziadús és lényegre törő a cím, a netes algoritmus óhatatlanul hátrébb sorolja. De ha névvel kezdődik, a blogger számíthat arra, hogy irománya előbbre kerül, és több kattintásra tehet szert.
A kereső-optimalizáció gyakorlatát az általam vezetett újságíró-szemináriumon magyarázta el egy 19 éves tanítványom. Akkor már két évet dolgozott a megyei napilap online szerkesztőségében. Másik mesterem is tanítvány volt, ő a digitális címadásról írta a diplomamunkáját. Olyan jól sikerült, hogy az amúgy gyér szakirodalom lábjegyzete lett. Tőlük tanultam meg azt is, hogy amit én még kopf-ként (fejként) ismertem, azt ők már lead-nek nevezik, és a címadás akkor ígérkezik kedvezőnek, ha hosszú, csaknem sornyi, és kiderül belőle, hogy miről szól a blog. Vagyis perszonifikálni, személyiséghez, lehetőleg neves emberhez érdemes kötni azt a fránya címet.
Azóta belejöttem a digitális címadásba, és élveztem az előnyeit. Szakmai rovatról lévén szó, elfogadható a Médianapló napi háromezer körüli átlaga, a februári napoké eddig 3198 volt. A tegnapi bejegyzésre 2244-en kattintottak, ennél sokkal kevesebbre számítottam. Becsületbeli üggyé szelídült, hogy egy jó költő és kitűnő szerkesztő emlékét fölidézzem. Gondoltam, lesz néhány száz olvasó. Vajon hányan hagyták abba csalódottan (és megkönnyebbülten) a Papp Lajos fejfájára cím után, amikor a msodik bekezdésből kibontakozott, hogy nem az országos hírű szívsebész halt meg, hanem egy Szeged és Miskolc vonzáskörében ismert költő?
Elnézést kérek a másik Papp Lajostól, aki remélhetőleg jó egészségnek örvend. Nem mentség, inkább csak magyarázat, hogy miközben elbúcsúztam fölfedezőmtől, a hajdani egyetemi lapszerkesztőtől, föl sem ötlött, hogy van egy névtársa, akinek sok gyógyult páciense és tisztelője rezzent össze a cím olvastán. A sors iróniája, hogy utólag az is kiderült: a Citátum című világhálós összeállítás készítője pontosan idézte ugyan a költő Papp Lajos legjellemzőbb mondatait, de a szívsebész Papp Lajos hajpántos fényképét mellékelte hozzá.
Tíz mondat a címről
A gyorsolvasás bajnoka vagyok, a címekből én már minden látok. (Lányi Zsolt kisgazda politikus, HVG, 1997. március 29.)
Akarok írni egy könyvet, aminek az lenne a címe, hogy Mindenki hülye. (Vágó István műveltségi műsorvezető, Utazóna.hu, 2005. június 8.
/Kertész Imre Nobel-díjáról/ Címlapon haragszanak rá. (Andrassew Iván publicista, Népszava, 2009. november 14.)
/Orbán Viktorról/ A miniszterelnök célja nem az elemzés, hanem a másnapi címlap volt. (Heil Péter közgazdász, Galamus.hu. 2011. március 2.)
Mifelénk az a sztár, aki ostobasággal tud címlapra kerülni. (Berki Krisztián tornász világbajnok, Nemzeti Sport, 2011. október 28.)
Megértem, hogy a címek adják el a lapot, de azért ennek is kell, hogy legyen morális határa. (Vágó István műsorvezető, FN24.hu, 2012. február 27.)
Sokkal gálvölgyibb nem leszek attól, hogy megjelenik rólam hat címlap. (Gálvölgyi János színész, Vasárnapi Hírek, 2016. december 17.)
A Soros és a libernyák csak címke. Nevet adnak az ellenségnek: a globalizmusnak. (Pesty László dokumentumfilmes a kormánypárti sajtóról, Magyar Hang, 2020. október 23.)
Hát olyan nagyon nem lehet kormánypárti az Index, ha engem majd’ minden nap kitesz a címlapra. (Szele Tamás újságíró, Facebook.com, 2021. május 25.)
Idézhetetlen című mozifilm. (Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász Kálomista Gábor gyurcsányozó produkciójáról, 168 Óra, 2021. november 18.)
