A Népszava kampány-üzemmódba kapcsolt, két kínos témát is gondoz. Hangfelvétellel bizonyította, hogy a kormány romaügyi megbízottja - egy belügyminisztériumi főigazgatóság vezetője - az országos roma önkormányzat néhány tagjának megemlítette, hogy mindent tud róluk. De ha a közelgő választáson urnák elé viszik a szegregáció népét, akkor eltekint a leleplezéstől. A szerkesztőség szívósan tér vissza a részletekre, és jól is teszi, hogy rászállt a botrányos témára. A másik akciójáról más a benyomásom.

Egyik munkatársa, Batka Zoltán kiszúrta, hogy Gattyán György pornómilliárdos újonnan alakult pártjának alelnöke egy fényképen található Orbán Viktorral. A fotó meg is jelent a mai számban. A háttérben egy fogadás, az előtérben pedig a miniszterelnök, és vele szemben egy fejjel magasabb férfi, aki szintén Viktor, csak éppen Huszár. Vajon miről beszélgettek? Feltételezhető, hogy közös szenvedélyükről, a fociról. Az egyelőre ismeretlen úr ugyanis az asztali foci-szövetség vezetője, márpedig az úgynevezett teqball Gattyán György szívügye. Vagy csak üzletet lát benne? Majdnem mindegy. A lényeg az, hogy a cikkíró egyéb üzleti kapcsolatokra is fényt derített.

Ezek körülbelül annyit bizonyítanak, mintha Kóka Jánost, a Gyurcsány-kormány gazdasági miniszterét, az SZDSZ hajdani elnökét, mostanában pedig a Szijjártó Péter külgazdasági minisztert külföldi tárgyalásokra elkísérő slepp egyik tagját azzal vádolnánk, hogy Orbán embere volt a Gyurcsány-kormányban. Túl nagy jelentőséget azonban nem tulajdonítanék Gattyán emberének. A jövő úgyis eldönti, vajon a felnőtt műsorok sugárzásából meggazdagodott dollármilliárdos a digitális országfejlesztés programjával szét akarja-e zilálni az egyesült ellenzéket, vagy inkább növelni a választási esélyeit.

Jobban járunk, ha abból indulunk ki, hogy van egy futballbolond miniszterelnökünk, aki fűvel-fával szóba áll, ha a magyar fociról van szó. Ismerek egy másik futballbolondot is, a Népszava főszerkesztőjét, aki az újságírók között a legjobb focista. Ha Németh Péter nem a mi szakmánkat művelné, még NB. I-es játékos is lehetett volna. Maga is megírta, hogy többször focizott Orbánnal, ellene és talán vele is. Ha az utóbbi is megtörtént, akkor most kezdjünk el képzelődni? Nem lepődnék meg, ha valamelyik találkozásukról fénykép is előkerülne.

Gatyában vélem látni őket, amint beszélgetnek, esetleg épp Gattyán emberéről. Szükség esetén jó kis kampánycikk kerekedne belőle az ellenzék egyetlen napilapjában. 

Tíz mondat Orbán Viktorról

Orbán az a focista, aki ha egyszer gólt lő, a fotót tízszer megnézi róla. (Bodor Pál író, Népszabadság, 1998. október 15.)

Ha nem adja politikára a fejét, akár NB I-es futballista is lehetett volna. (Mészöly Kálmán volt szövetségi kapitány, Dunaújvárosi Hírlap, 2001. július 5.)

Olyan focista, aki ütközik. (Balázs Péter volt külügyminiszter, 168 Óra, 2012. július 12.)

Fociztam vele, középpályás szerepkörből is uralta az egész pályát. (Elek István közíró, volt miniszterelnöki tanácsadó, HVG, 2013. április 6.)

Orbán olyan politikus, amilyen focista. (Herényi Károly volt MDF-politikus, Népszabadság, 2015. május 11.)

Ami Puskás Öcsi a fociban, az ma Orbán Viktor a politikában. (Tállai András adóhivatali államtitkár, hvg.hu, 2015. november 29.)

Viktor nem adja le a labdát. (Kukorelly Endre költő, volt LMP-politikus, a parlamenti fociválogatott tagja, Heti Válasz, 2017. november 9.)

Nem lehetett futballista, csak miniszterelnök. (Föld S. Péter újságíró, Facebook.com, 2017. december 4.)

Nála a foci fontosabb a parlamentarizmusnál. (Fábri Ferenc sajtólevelező, Népszava, 2019. november 29.)

Ő egy focimegszállott, aki véletlenül a politika világába tévedt. (Tibor Fischer magyar származású angol író, Mandiner.hu, 2021. március 18.)

A kétezres évek elején kellett váltani. Korábban csaknem egy évtizedig sajtótörténetet tanítottam, a nyilvánosság eszközrendszerében, a médiában viszont a papír alapú sajtó profitjából megindult a digitális fejlesztés. Az újságokat a rádiók és tévék után a világháló szempontjából is értelmezni kellett, máskülönben az újságírással kacérkodó főiskolásokat és egyetemistákat nem készíthettük volna fel a szakmai kihívásokra.

A tízes évek elején már túl voltunk az új médiatörvényen, amely megteremtette a lehetőséget a hazai nyilvánosság átalakítására. A kormányzati boszorkánykonyhában azzal kísérleteztek, hogy a rákot langyos vízbe tették, és a folyadékot fokozatosan forralták. Gyökeres változtatásra akkor vállalkozott a séf, amidőn Simicska Lajos összekülönbözött a miniszterelnökkel, és magával vitte a média rá bízott részét. Orbán Viktor ekkor gyorsította föl a térfoglalást. Forró vizet zúdított a nyakunkba, hogy felkészülhessen a 2018-as választásra.

Tíz évvel ezelőtt még 144 médiumot olvastam, néztem, hallgattam, tavaly már „csak” 111-et. A különbséget nem a piac letisztulásával magyarázom, hanem a megtisztításával. A tisztogatás arányait felmérések híján nem becsülöm fel, azt azonban tudom, hogy egy évtizede 49 újságot olvastam. Ha pedig az elektronikus sajtó is a hagyományosabb médiához sorolható, akkor 23 rádiót hallgattam és tévét néztem. Mindez épp úgy 72, mint a digitális sajtó részaránya. Akinek tehát szűkebb érdeklődési köre a hagyományos sajtó volt, annak médiafogyasztása fele-fele arányban oszlott meg az újságok, rádiók, tévék, illetve a digitális portálok kínálata között.

Tavaly úgy alakultak a médiafogyasztási szokásaim, hogy 16 újságot olvastam, és 22 rádiót, tévét kísértem figyelemmel. A digitális médiumok száma 72 maradt. Vagyis 2021-es tájékozódásomban 39 hagyományosabb médium aránylik 72 világhálóshoz, az arány tíz év alatt fele-feléről egyharmad-kétharmadra változott. A nyilvánosság eszközrendszerében érvényesült a kormányzat piactorzító hatása, az eredmény mégis az lett, hogy a digitális sajtó még egy hagyományos médiafogyasztó tájékozódásában is előtérbe került.

Ez azt sejteti, hogy van abban valami, amit az egyik ellenzéki politikus úgy fogalmazott meg, hogy „A Facebookon kihozzuk nagyjától nullára a meccset.”

Tíz mondat a nyilvánosság eszközrendszeréről

Miután a történelmet előzékenyen átengedte Istennek, a Fidesz a médiában tör a mindenható szerepére. (Jakus Ibolya újságíró, HVG, 2010. június 19.)

Szalai Panni az egész médiarendszert felrobbantotta, és néhányadmagával egy másikat csinált. (Kerényi Imre rendező, City TV, 2013. május 21.)

Az Orbán-kormánynak vannak olyan törekvései, hogy fel akarják számolni a független médiát. (Simicska Lajos üzletember, Átlátszó.hu, 2015. február 6.)

Van egy zavar. Nem az erőben, hanem a tájékozódásban. Ennek az az oka, hogy elvesztettük a médiánkat. (Orbán Viktor miniszterelnök, Echo TV, 2015. május 1.)

Elképesztő a kormánypárti tulajdonszerzés, s mögötte a jövő évi választások kimenetelére vonatkozó befolyásszerzés emésztő vágya. (Körmendy Zsuzsanna újságíró, Magyar Nemzet, 2017. január 28.)

Az internet az egyetlen terület, ahol a Fidesz nem tudott nyomasztó fölényre szert tenni. (Gál Zsolt pozsonyi közgazdász-politológus, Paraméter.sk, 2018. augusztus 7.)

A szociális média világában a sajtószabadság korlátozhatatlan. (Orbán Viktor miniszterelnök (YouTube.com, 2019. október 21.)

Közösségi média nélkül nem fogunk választást nyerni. (Kubatov Gábor Fidesz-politikus, Magyar Nemzet Online, 2020. augusztus 15.)

Orbán genetikailag olyan, hogy nem fog már rászokni a közösségi médiára. (Stumpf István volt kancelláriaminiszter, Telex.hu, 2021. február 9.)

„A Facebookon kihozzuk nagyjától nullára a meccset.” (Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, ATV, 2022. január 6.)

A legutóbbi napokban Márki-Zay Péter orbánozott, Vona Gábor novákozott is, Szabó Tímea kövérezett, Karácsony Gergely nyugtatott, Spiró György pedig fejlesztett. Lefülelt mondatok. 

Hamarosan még súlytalanabb szereplő veszi át Áder János helyét. (Kabai Domokos Lajos újságíró Novák Katalinról, Bekiáltás.blog, január 1.)

Az a baj MZP-vel, hogy kimondja azt, amit mindenki tud, de senki nem mond ki. (Andor Mihály szociológus, Facebook.com, január 2.)

Szeretünk olyasmivel foglalkozni, amin változtatni is tudunk. (Kovács Gergely kutyapárti politikus, Válaszonline.hu, január 2.)

Orbán nagyjából azt mondja, amit tesz. (Tamás Ervin újságíró, 24.hu, január 3.)

A pártlojalitás, világnézeti alapállás nem váltja ki a teljesítményt. (Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Mandiner.hu, január 3.)

Elindultunk 1989-ben a Kiegyezésből, és a Bach-korszakba fejlődtünk. (Spiró György író, Klubrádió, január 4.)

Márki-Zay Péter számára a kommunikáció az, hogy elmondja, ami gondol. (Balogh Gábor publicista, Azonnali.hu, január 4.)

Ez a rendszer mindent bedarál. (Polyák Gábor médiajogász, Klubrádió, január 5.)

Kövér László olyan dühös lett, hogy még a bajsza is beleremegett. (Szabó Tímea Párbeszéd-politikus, Jelen-media, január 6.)

Minden politikust mozgat valaki, a nőket meg pláne. (Szécsi Noémi írónő, Magyar Narancs, január 6.)

A legjobb neki, ami most van. Egy erős kormányfő, aki ő, és egy gyenge államfő, aki az övé. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus Orbán Viktorról és Novák Katalinról, Index.hu, január 6.)

Nem látok benne semmilyen politikai veszélyt. (Horn Gábor liberális politikus Gattyán Györgyről, HírKlikk.hu, január 6.)

Ennyi szervezet között mindig lesznek viták. (Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus az ellenzéki pártokról, ATV, január 6.)

Orbán mindenből kimarad, ami „okos”. (Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Népszava, január 7.)

Úgy fejezi ki a nemzet egységét, mint a NER. Az sem együttműködik, hanem kirekeszti azokat, akik nem velük vannak. (Kardos András filozófus Novák Katalinról, Facebook.com, január 7.)

A hit jó, mert karban és kordában tart. (Berki Sándor salgótarjáni romapolitikus, 24.hu, január 7.)

A demokrácia óriási előnye, hogy van benne visszabeszéd. (Lányi András ökofilozófus, Magyar Hang, január 7.)

Le tudott venni a lábamról, amikor Márki-Zay Péter megölelt az október 23-i rendezvényen. (Osváth Zsolt vlogger, Népszava, január 8.)

Ami a szívén, az a száján. (Magyar György ügyvéd Márki-Zay Péterről, ATV, január 8.)

Egy papagáj okosabb, mint egy városházi ellenzéki politikus. (Dézsi Csaba András győri polgármester, Magyar Hang, január 8.)

Orbán még áprilisban verhető. Utána többé nem. (Bruck András író, Facebook.com, január 8.)

A PIM lökött igazgatója. (Rapai Ágnes költő Demeter Szilárdról, Facebook.com, január 9.)

Barátom és kollégám a tegnapi bejegyzés megjelenése után azt firtatta, vajon kit emelnék ki a fészbukos publicisták közül. Kézenfekvő, hogy a címben említettet. Nemcsak azért, mert a múlt század nyolcvanas éveiben az ÉS-nél gondoztam Bruck András szárnypróbálgatásait. Még csak azért sem, mert napjainkban az ő kesernyés megnyilvánulásait vélem a legerőteljesebbnek az Orbánék hatalomgyakorlását bíráló sajtóból. Leginkább azért választom őt, mert tegnap, 9.58-kor jelent meg A kutya neve, Ego című írása. Azóta 429 tetszésnyilvánítást könyvelhet el, és 261-an osztották meg.

Nem a szokásos két-három flekkes (gépelt oldalnyi) jegyzet, hanem terjedelmesebb, továbbgondolásra serkentő publicisztika. Mondandjóát úgy foglalnám össze, hogy az ellenzéki közvélemény talán legsötétebben látó véleményformálója kiállt az Orbán-kritikus pártok összefogása mellett. Elismeri ugyan, hogy felnövesztett önértéktudat nélkül nem érdemes a politikát művelni, mégis arra kéri az ellenzék két vezéralakját, Márki-Zay Pétert és Gyurcsány Ferencet: tegyék félre az egójukat, és személyes meg elvi ellentéteiket az országgyűlési választás után szembesítsék a nyilvánosság fórumain.

Ha ugyanis nem halasztják el a meccset, akkor a szövetségbe tömörült ellenzéki pártok esélytelenek lesznek jövő áprilisban. Az okfejtés meggyőző. Nem is merem föltételezni, hogy elkerülte az ellenzéki pártvezetők figyelmét. De ha Bruck András ennyire kiállt az összefogásuk mellett, talán meg is hívják egy beszélgetésre, hogy még részletesebben fejtse ki az álláspontját. Ha csak nem tévesztik össze a bátyjával, Gáborral, aki politikai kommunikátorként a Klubrádióban mondta el véleményét az ellenzék egyelőre nem hivatalos, bár szerinte korántsem végiggondolt kampányáról. (Sajnos ez is meggyőző okfejtés volt.)

De ha már zárójel, az egós publicisztikát övező vitában a megjelenés óta eltelt huszonnégy órában nyolcvanan szólaltak meg, köztük Haraszti Miklós is. A liberális médiapolitikus egyetért Bruck Andrással, és azt javasolja az okvetetlenkedő értelmiségieknek, hogy „Két hónapra tegyük zárójelbe a zárójeleinket.” Oké, rajtam nem múlik. Egyelőre nem írom meg Márki-Zay Péterről, hogy nem a bizonytalanokat szólítja meg, hanem a megszólalókat bizonytalanítja el.

Tíz mondat Bruck Andrástól (Facebook.com, 2022. január 8.)

Két és fél hónappal ezelőtt úgy tűntek el az ellenzéki politikusok, mintha illegalitásba kényszerültek volna.

Márki-Zay Péter egyelőre a Fidesz helyett mintha még mindig az ellenzéki pártokkal vívná az előválasztási csatát.

Az ellenzék áprilisi győzelme egész biztosan meghiúsulna, ha a viták elmérgesednének.

Egy viszonylag fiatal politikusgeneráció áll szemben patologikus hazudozókkal és kivénhedt tolvajokkal.

Az ellenzék legjobban azzal jár, ha minél zavartalanabb az együttműködésük.

Az ellenzéki vereség egyben az összefogás végét is jelentené.

Beethoven örömódája vagy Chopin Gyászindulója - ez a választék.

Az ellenzéket ért ezernyi kritika közül az egyik, hogy nincs rezsimbuktató narratívája. Már hogyne lenne: egy Orbán nélküli Magyarország.

Orbán bármire képes, és egyre inkább az lesz.

Orbán még áprilisban verhető. Utána többé nem.           

A jelek erre utalnak. Egy heti rovatba évtizedek óta keresem az idézhető (korhangulatot árasztó, közérzetet jelző) mondatokat. A merítési lehetőség elég nagy, érdeklődésem megoszlik körülbelül száz orgánum között. A tizes évek fejleménye, hogy a Facebook fokozatosan tört előre.

Az évtized elején legalul kezdett, a közepén eljutott a derékhadba. A Népszabadság-kivégzés évében, 2016-ban például 61 mondatot találtam benne. Egy év múlva azonban már 128-cal került az élmezőnybe, azóta a második és első helyen tartózkodik. Tavaly lett első 211 mondattal. Szellemi fejlődését úgy foglalnám össze, hogy a Fidesz terjeszkedésével párhuzamosan vesztették el fórumukat a publicisták, és leltek digitális buborékra a kereskedelmi alapon működő Facebookon.

Feltűnt, hogy a tavalyi termésben, mintegy másfél ezer mondatban gyakran képviseltette magát a magányosok klubja. Szinte kizárólagos megjelenési lehetőségük lett az a fránya Facebook. Őket ugyanis nem fogadta kitörő örömmel az úgynevezett elkötelezett sajtó, amely közvetve vagy közvetlenül kapcsolódik kormánypárti és ellenzéki pártokhoz. A Facebook erőssége épp az, amit a fogyatékosságának tartanak. Azt mondják róla, hogy azért nem sajtó, mert a benne megjelenő írásokat senki sem szerkeszti. De hát épp ez az! Van egy furcsa szerzőtípus, aki akkor érzi magát elemében, ha az jelenik meg, amit megírt. S ha már kiszorult az első (hivatalos) nyilvánosságból, adódik a Facebook.

Röpke felsorolás azok nevével, akiknek csipkelődő, csúfondáros, elgondolkoztató, korjellemző, szellemes megjegyzéseire rendszeresen számíthattam. Andor Mihály, Asperján György, Ágoston Hugó, Balla D. Károly, Bauer Tamás, Bognár László, Bruck András, Domokos Lajos, Giczy György, Haraszti Miklós, Korbely György, Lánczos Vera, Lévai Júlia, Nagy Bandó András, Parászka Boróka, Rapai Ágnes, Raskó György, Révbíró Tamás, Sándor Erzsi, Somogyi Zoltán, Szekeres István, Szele Tamás, Szombathy Pál, Veiszer Alinda, Veress Jenő, Wisinger István.

Nem vagyok abban a helyzetben, hogy idézett megnyilvánulásaikért fizessek. De ha volna rájuk pénzem, talán el se fogadnák. A legutóbbi években megszokták, hogy honorárium nélkül dolgozzanak a magyar szellemi élet első számú publicisztikai műhelyének, a szeretve gyűlölt Facebooknak.

Tíz mondat a Facebookról

A Facebook ma a legprogresszívebb jelenlét, amivel az ember eljuthat az olvasóhoz. (Jónás Tamás költő, Vasárnapi Hírek, 2012. április 7.)

A Facebook nem más, mint egy nagy szalon. (Csepeli György szociálpszichológus, Klubrádió, 2013. december 6.)

A Facebook-oldalamat úgy kezelem, hogy az én nappalim. (Veiszer Alinda műsorvezető, Index.hu, 2017. szeptember 18.)

A hangosbemondón és a stencilen túllépve a mobiltelefon és a Facebook lett a fegyverek fegyvere. (Tamás Ervin újságíró, 168 Óra, 2019. február 7.)

A Facebook nem sajtótermék, ugyanis nem szerkesztik. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.hu, 2019. május 20.)

Számomra a fészbuk az egyetlen hely, ahol a véleményem elmondhatom. (Cseresnyési László nyelvész, Facebook.com, 2019. november 6.)

Ez az oldal egy Facebook-oldal, nem sajtó. (Parászka Boróka újságíró, Facebook.com, 2021. május 30.)

A közösségi tudás szétáramlását elősegítő platform. (Batka Zoltán újságíró, Népszava, 2021. október 6.)

A Facebook egyfajta zászlóshajóként a központi hírcsatorna. (Szalay Lajos Tamás újságíró, Népszava, 2021. december 4.)

A Facebookon kihozzuk nagyjától nullára a meccset. (Karácsony Gergely ellenzéki politikus, ATV, 2022. január 6.)

Mi, újságírók olyan szakmát művelünk, hogy majd’ minden tévedésünket nyilvánosan követjük el. Itt van például az enyém.

Esti szertartás, hogy az egyik tévéhíradó után e számítógéphez ülök, és a digitális ismerősökkel közös játékunkhoz előszerkesztem (felkínálom) a másnap esedékes mondatokat. Gyűjtöm ugyanis a szállóigéket, és a merevlemezen 432 oldalnyi halmozódott fel. Általában egysornyiak, a második sor már a nevet, a foglalkozást és a lelőhelyet tartalmazza. Egy oldalon 12 idézet fér el, mert egy-egy üres sorral választom el őket. Így jött ki 5184 darab szállóige-gyanús gondolat. Az egyszerűség kedvéért maradjunk az ötezernél! Egy kiadó ötlete volt, hogy ennek tizedéből kéne könyvet csinálni.

Az ötlet tetszett, de formáltam rajta. Beérem 365-tel is, és lesz belőlük egy képzeletbeli év, amely tükrözi az 1989 és 2022 közti hangulatot, közérzetet. A fészbukos üzenőfalra föltett mondatok kizárólag közismert emberektől valók, mert így nem kell a szakmájukat is megnevezni. Spórolhatok néhány karaktert, és a megnövesztett betűkkel jól mutatnak a Facebook kínálta alátéten. A játék tavaly február 14-e óta tart, és hamarosan befejeződik. A vége felé ért utol az a fránya tévedés.

Tegnap este beírtam a keresőbe a holnapi dátumot, és döbbenten fedeztem föl, hogy amit találtam, az már 24 órája olvasható az üzenőfalon. A két Klári, Tolnay és Katona közül az eddigi szavazatok alapján a színésznő esélyesebb az énekesnőnél, de még nem dőlt el a versenyük. Csakhogy eltévesztettem a napot, és azokat a mondatokat tettem föl, amelyeket csupán ma kéne olvasniuk a digitális szavazóknak. Szőrén-szálán kimaradt a január 6-a, amelyet ma, 7-én kell pótolni, máskülönben az év minden napja győztes mondattal aligha képviselteti magát a kötetben. Figyelmetlenségből sikerült tehát egy apró sajtótörténeti lábjegyzetet előállítanom.

Tolnay Kláritól már nem kérhetek bocsánatot, Katona Klárinál viszont még hál’istennek esedezhetek. De hogy teljesebb legyen a kép, a bejegyzés utáni összeállításban ma olvasható tegnapi gondolatokból az egyikhez érdemes hozzáfűzni valamit. Ha az üzenőfalra azt is fölírom, hogy ama bizonyos Kishont Ferenc azonos a pesti humor világhírű megtestesítőjével, Efrájim Kishon-nal, akkor nem fért volna el a Facebook 130 karakternyi, nagy betűs keretében. Ami pedig a dokumentációt illeti, íme, az új esztendő Önök által szerkesztett termése helyes időrendben, a még nyitott kérdésekkel:

Az a gazdagodás, ami másoknak is jó. (Semjén Zsolt, Magyar Rádió, 2015.01.01.)

A korrupció az, amiből téged kihagynak. (Hofi Géza, Népszava, 1998.01.02.)

A demokrácia nem a többség uralma, hanem a kisebbség védelme. (Ungvári Tamás, 168 Óra, 2008.01.03.)

Egy időben én lettem a két legszebb nő Magyarországon. (Pécsi Ildikó, Nap-kelte TV, 1994.01.04.)

Egy a zászló, egy a zseb. (Nagy Bandó András, Hírhatár, 2015.01.05.)

Vannak olyan országok, ahol zsidók már nincsenek, csak antiszemiták. (Kishont Ferenc, Népszabadság, 1990.01.06.)

Nagyon szeretek élni, s amíg lehet, fogok is. (Szász Endre, 24 Óra, 1996.01.06.)

A pénznek nincs pártállása. (Lengyel László, 168 Óra, 2011.01.06.)

Bosszantó, ha felismernek, de lehangoló, ha nem. (Tolnay Klári, Vas Népe, 1994.01.07.)

Egy időben gyöngyök voltak a hajamban, akkor nem hordtam semmi mást. (Katona Klári, Új Kelet, 1998.01.07.)

Két szám késztet a tűnődésre. Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke szerint „Az előválasztás során megmozgattunk közel egymillió embert.” (Helyben.hu, 2022.01.01.) Tegnap pedig Magyar György ügyvéd, az előválasztással foglalkozó civil szervezet vezetője kifejtette az ellenzék kezdeményezéséről: „Ott volt közel 900 ezer ember.” (ATV, 2022.01.05.) A két állítás között csupán százezernyi a különbség. De micsoda különbség!

Az előválasztás első fordulójában 655237-en vettek részt, a másodikban 662353-an. Az elemzők szerint a másodikban mintegy 200-250 ezren nem mentek el szavazni, ám feltűnt 200-240 ezer fiatal, akik többnyire a kevésbé esélyes miniszterelnök-jelöltre voksoltak. Így lett a párton kívüli Márki-Zay Péter az ellenzéki pártok közös jelöltje. Ha a második fordulóra maradt mintegy 400 ezer szavazóhoz csakugyan csatlakoztak az új voksolók, akkor ez azt sejteti, hogy az előválasztáson 800 valahány ezernél többen aligha vettek részt. Ehhez még Magyar György becslése áll a legközelebb.

Bajban vagyunk azokkal a fránya saccolásokkal. Az ellenzéki nagyotmondás csúcspontján, 2002 áprilisában Rákay Philip fideszes véleményformáló 2 millió embert vizionált a Parlament elé. A Kossuth-tér az ország egyik legnagyobb köztere, de ha cipőkanállal szorítjuk egymáshoz a tüntetőket, a befogadóképessége akkor se több 3-400 ezernél. (Ami azért jelezte volna az alig vesztes párt tömegerejét). Csak találgatom, vajon az ellenzéki véleményformálók miért vonzódnak a nagy számokhoz.

Gyurcsány Ferenc például ezt találta mondani: „Amit gondolok erről a világról, az 700 ezer embernek fontos.” (Hír TV, 2018.03.17.) Majd néhány hét múlva pártja, a Demokratikus Koalíció 308837 szavazatot kapott az országgyűlési választáson, Ez 5.37 százalékot ért, a parlamenti küszöb 5 volt. Tavaly ilyenkor pedig kifejtette, hogy „1 millió szavazónk van.” (ATV, 2021.02.13.) Ehhez képest a DK miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára az előválasztás első fordulójában 283677 szavazatot kapott, a másodikban pedig 216248-tal szorult Márki-Zay Péter mögé.

Hová lettek a DK vizionált szavazói? Vagy a törzsszavazók jelentős számban jelentek meg, az alkalmiak távolléte azonban sérülékennyé tette az ellenzék legerősebb pártját? Esetleg az ellenzéki politikusok más eszközök híján nagyotmondással próbálják növelni erejüket a nyilvánosság fórumain? A közelgő választási kampány előtt lebeszélném őket erről. A turpisság kiderül a szavazófülkében. 

Ebben az ügyben megszólalt az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje is. Tegnap este, az ATV stúdiójában ama kérdésre, hogy otthoni magányában előre megírt szöveget olvas-e föl a házi kamera előtt, Márki-Zay Péter azt válaszolta, hogy ő bizony rögtönöz. Mostanában olyan sok baja volt a nyilvánossággal, hogy el is hiszem neki.

A rögtönzés hibalehetőség, egyúttal a hitelesség záloga is. A hódmezővásárhelyi polgármester pedig korántsem az a politikus, akit a bejegyzésem utáni összeállításban úgy jellemzett Gyurcsány Ferenc, hogy azért olvas föl szöveget, mert a mondandójának kockázatmentesnek kell lennie. Miniszterelnökként gyakran vállalta a kockázatot, és ki-kitört a kalodából, meg is bánta néhányszor. Az izmos ellenzéki sajtó ugyanis kihasznált minden lehetőséget. Néha nem is kellett eltorzítani a szavait, elég volt kiemelni azokat az összefüggésükből. Mondatokra vadászó dokumentaristaként ismerem ezt az érzést. Szinte naponta kísért a gondolat, hogy pofonegyszerű volna kinyírni ezt vagy azt a közéleti személyiséget, aki éppen adja magát.

Szegénykém nagyot akar mondani, meg akarja ragadni a figyelmet, olykor sikerül is neki. Akinek azonban nem rokonszenves, annak nem kell mást csinálni, mint a textust elszakítani a kontextustól. Az idézett szöveget a figyelmen kívül hagyott összefüggéstől. Aztán persze legyűröm a megnyilatkozó iránti érzéseimet, és nem élek a torzítás lehetőségével. Vagy ha fontos az illető mondanivalója, akkor a zárójeles megnevezése után nemcsak a mondat lelőhelyét közlöm, hanem összefoglalom, hogy milyen összefüggésben jelent meg, hangzott el. Megengedem magamnak a visszafogottságot, amely egyébként a hitelességem záloga.

A pártok szolgálatába szegődött politikai kommunikátorok faramucibb helyzetben vannak. Ők azért kapják a fizetésüket, hogy a kipécézett közéleti személyiségnek magyarázkodnia kelljen. Márki-Zay többször kényszerült erre, a kormánypárti nyilvánosság fórumai ugyanis kézről kézre adják az összefüggéstől elszakított szavait, vagy „csak” ügyetlenül megfogalmazott rögtönzéseit. Aligha véletlenül állította róla egy publicistának is bevált társadalomkutató: „Az a baj MZP-vel, hogy kimondja azt, amit mindenki tud, de senki nem mond ki.” (Andor Mihály szociológus, Facebook.com, 2020. január 2.)

Tíz mondat a szavak kiforgatásáról

Ha közszereplő kiforgatható mondatot mond, ki is forgatja a média. (Osztovits Ágnes újságíró, Heti Válasz, 2004. január 2.)

A legtöbb politikus írásos szöveget olvas fel, mert minden mondatnak külön-külön is kockázatmentesnek kell lennie. (Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Amőba. hu, 2006. február 5.)

Kiforgathatják a szavaimat, ami meg is történt. Óvatosabban kellett volna megfogalmaznom ugyanazt, amit mondtam. (Kövér László Fidesz-politikus az ún. köteles beszédről, Heti Válasz, 2007. szeptember 8.)

Kormányembereink nemcsak a szavakat forgatják ki megszokott jelentésükből, hanem a nemzeti példaképeket is. (Várhegyi Éva közgazdász, Galamus.hu, 2011. január 11.)

A nemzeti konzultáció a szándékos kiforgatása az én nyilvánosan megjelent véleményeimnek. (Soros György amerikai magyar milliárdos, RTL Klub, 2017. november 20.)

Bangóné Borbély Ildikó kiforgatott és félreértelmezett mondataiból a kormányzat hazugságkampányt indított. (Tóth Bertalan szocialista politikus az ún. patkányozásról, Facebook.com, 2019. április 29.)

Beleprovokáltak egy beszélgetésbe, amit kiforgatnak az eredeti jelentéséből. (Bajnai Godon volt miniszterelnök az ún. Városháza-ügyről, 24.hu, 2021. november 29.)

Kiforgatják a szavaimat, soha ki nem mondott mondatokat adnak a számba. (Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt a nyugdíjasok „megtizedeléséről”, Facebook.com, 2022. január 4.)

A kormánypárt média akkor is kiforgatja a szavainkat, ha igyekszünk senkit sem megsérteni. (Szelényi Zoltán szocialista politikus, ATV, 2022. január 4.)

Politikusként mondtam olyan mondatokat, amelyeket kiforgattak. (Horn Gábor volt SZDSZ-politikus, ATV, 2022. január 5.)

Tegnap ott hagytam abba, hogy egy A/4-es papírlapon helyet kerestem a nyilvánosság fórumainak. A hátoldalára toloncoltam olyan szerkesztőségeket, amelyek tavaly kevés jó mondattal vétették észre magukat. Azon tűnődöm, vajon kik kerüljenek a második oldalról előre. S főleg, hogy miért éppen ők.

A Magyar Hírlap a társadalmi kiegyezés terméke. A múlt század hatvanas éveiben alapították, és visszahozta a nyilvánosságba azokat az újságírókat, akiket az ötvenes évek legelején Rákosiék távolítottak el a sajtóból. A rendszerváltás után liberális újság lett, majd egy milliárdos azt ígérte, hogy megtartja az értékeit. Ez olyannyira sikerült neki, hogy 2020-ban a jó mondatok hiánya miatt száműztem a hátsó oldalra. Tavalyi termése 19 figyelemre méltó gondolat lett. Ez a naponta megjelenő újságok és portálok mezőnyében közepes teljesítmény ugyan, arra azonban elég, hogy a Magyar Nemzettel együtt reprezentálja a kormánypárti újságírást.

Ugyancsak az első oldalra szánom az ismeretlenség homályból érkezett Partizánt. Tavaly még egy számjegyű kiemelésre érdemes mondatot hallottam benne, ám a Gulyás Márton körül tömörülő újságírók olyan szellemi műhelyt hoztak létre, melyben két számjegyű mondatra számíthatunk az idén. S mert szűkebbre vettem a betűk nagyságát, hogy több orgánum neve férjen el, az első oldalon maradt még hely három blogger számára is. Domokos Lajos, Rab László és Szele Tamás tavaly feltűnően jó mondatokkal szerencséltették az igényes olvasókat.

A Domokos-féle Bekiáltás egy szláv ügyekben járatos publicista megnyilvánulásait tartalmazza, aki kamatoztatja a válságkommunikációban és az újságíró-képzésben szerzett tapasztalatait is. Rab László érdes humorral csipkedi az Orbán-rendszert, sokan az ő szürreális jegyzetei miatt olvassák vasárnaponként a VárosiKurír.hu nevű portált. Szele Tamás pedig abból próbál megélni több-kevesebb sikerrel, hogy két blogot magas színvonalon működtet. A Forgókínpadot és a Zónapörköltet, ráadásul egy harmadikba is bedolgozik. Egyszemélyes vállalkozásaikból tavaly 12-12 okfejtést mentettem át a Lefülelt mondatok című heti összeállításba.

Ha minden hónapra jutott egy szállóige-gyanús gondolatuk, akkor kínos néhány újságírók tucatjait foglalkoztató szerkesztőségnek, hogy képtelenek voltak lépést tartani velük. 

Tíz mondat a mondatról

A cél az, hogy az általam kiejtett mondatokat senki el ne felejthesse többé. (Bessenyei Ferenc színész, Magyar Hírlap, 1994. február 10.)

Komoly író csak élő mondattal dolgozik, olyan, mint a jó szakács. (Esterházy Péter író, 168 Óra, 1996. március 19.)

A félbehagyott mondat utalhat a kimondhatatlanra. (Darvasi László író, Délmagyarország, 2003. július 2.)

Szinte minden mondat kétértelmű, kivéve persze az egyértelműeket. (Zappe László újságíró, Népszabadság, 2005. január 22.)

A komolytalan mondatot nem szabad komolyan venni. (Ungvári Tamás művelődéstörténész, ATV, 2012. február 15.)

A leghosszabb mondat végére is illik pontot tenni. (Dalos György író, Mozgó Világ, 2012/11.)

A szövegeink sok kézen mennek keresztül, aztán megjárják a színészeket. Kicsontosodnak a mondatok. (Mohácsi János rendező, Népszava, 2013. március 2.)

Nem kívánok többet elérni a mondataimmal, mint amit nálam elértek a nagyok. (Konrád György író, Hetek, 2013. április 6.)

Mondatot görbíteni olyan, mint világot hajlítani, kalapálni a létet. (Grecsó Krisztián író, Vasárnapi Hírek, 2017. május 13.)

Nekem azokat a mondatokat köszönhetik a nézők, amelyek nem hangzanak el. (Enyedi Éva dramaturg, Klubrádió, 2021. január 15.)

Ez a tizedik év, hogy a második napot vonalazással töltöttem. Nem 80 grammos, de nem is 120-as papírt választottam, az egyik túl vékony, a másik túl vastag. A 100 grammosból a citromsárga vált be, fekete tollal strigulázom ugyanis a figyelemre méltó mondatokat. A szellemeseket és a néhai ókortörténész Maróti Egon szavaival a „gondolatébresztő ostobaságokat”. Az éves átlag háromezer mondat, ebből ezer fér a heti összeállításokba, és nyolcvan menthető át a rendszerváltás óta gyűjtött szállóigék közé.

A svarc-gelb (osztrák nemzeti színeket tartalmazó) oldal vízszintesen 29, függőlegesen 21 centinyi. A vízszintes mezőt 14 részre kellett szétparcellázni, hogy jusson hely a hónapoknak, illetve az orgánumok rövidítésének és a számok összegzésének. A kétcentis parcellákban akár 20 pálcika is elfér. Tavaly nem mindig húztam ennyit a Facebooknak, amely 211 mondattal vétette észre magát. A függőleges mező 30 orgánumra elég, rájuk 0,7 centinyi magasságú krecli jutott, az ilyen nagyságú betűk még olvashatóak. Az a gyakorlatom, hogy amelyik újság, rádió, tevé, portál mondattermő képessége tavaly egy számjegyű maradt, azt száműzöm a hátsó oldalra.

2021-ben ilyen volt a Miniszterelnök.hu 7 mondattal, a Mérce.hu 6-tal, a PestiSrácok.hu 5-tel és az InfoRádió 4-gyel. Az Orbán Viktor beszédeiből és interjúiból való gondolatokat azért hagyom mégis az első oldalon, mert a honlap jegyzőkönyvi hitelességgel adja közre a kormányfő hivatalos megnyilvánulásait. Amit nem (pontosan) jegyeztem föl a Magyar Rádióban elhangzott interjúk hallgatása közben, azt itt ellenőrzöm. Ugyancsak békén hagytam az InfoRádiót. Tavaly nem azért esett vissza, mert kevesebb följegyzésre érdemes mondat hangzott el benne. Az átalakított dizájn „jóvoltából” nehezebben kísérhető figyelemmel, a türelmemből telik azonban még egy évre. 

A Mérce már reménytelenebb eset. Az ügyetlenül megtervezett (diszharmonikus) színvilág következtében a cikkírók neve olvashatatlan. De ha a szerkesztőség ezt évek óta nem veszi észre, akkor nagyítóval silabizáljam, hogy ki írhatta a korántsem érdektelen megnyilvánulásokat? Ami pedig a Pesti Srácokat illeti, az a benyomásom, mintha a bombasztikus tartalmakat összetévesztenék a tartalmas bombákkal. Most már csak az volt a kérdés tegnap délután, hogy amit a hátsó oldalra száműztem, annak helyére mit igazoljak át az elsőre. Ám ez sajtószakmai szempontból van annyira érdekes, hogy holnap szenteljek neki bejegyzést.

Tíz mondat a mondatról

A legócskább mondatot is hitelesíti a nagy név. (Bodor Pál író, Népszava, 1999. augusztus 7.)

Torgyán József tette a legtöbbet az elmúlt tíz évben azért, hogy magyar politikusnak egyetlen mondatát se kelljen komolyan venni. (Kéri László politológus, Népszava, 2001. október 3.)

Ha közszereplő kiforgatható mondatot mond, ki is forgatja a média. (Osztovits Ágnes újságíró, Heti Válasz, 2004. január 2.)

Most minden mondatot sarkítanak. (Szanyi Tibor szocialista politikus, Népszava, 2007. október 20.)

Ostobák a mondatok mind a két oldalon. Minden nyegle véleménymondás megbosszulja magát. (Ascher Tamás rendező, Népszabadság Online, 2013. április 2.)

Az erős mondat ott kezdődik, hogy kimondom, amit gondolok. (Nagy Feró rocker, 24.hu, 2016. szeptember 2.)

Mindig a legerősebb mondatokat vágjuk be. (Veiszer Alinda műsorvezető, Média 2.0, 2017. május 10.)

A sebesség fontosabb, mint a mondat. (Jolsvai András író a digitális sajtóról, 24.hu, 2019. december 26.)

Egy NER-káder súlyát mennyire határozza meg, hogy mekkora marhaságokat mondatnak vele? (Tanács István újságíró az ünnepi beszédekről, Facebook.com, 2021. augusztus 20.)

Karácsony ad egy rendkívüli sajtónyilatkozatot, amely hosszú percekig tart, ám idézhető mondatot nem tartalmaz. (Pető Péter újságíró, 24.hu, 2021. október 6.)