Kálomista Gábor élelmes vállalkozó. A Balaton parti szórakoztatóiparban tűnt fel, ennek sportos válfaját művelte az első számú férfi kézilabda egyesület élén, majd filmkészítésre adta a fejét. Produceri pályafutásának eddigi legutolsó állomása egy kultúrkörökben kimondhatatlan című dokumentum-játékfilm a 2006-os polgárháborús eseményekről. Ezzel járja az országot, és ahol csak teheti, interjút ad. 

A miskolci Borsod Online március 14-i számában olvastam tőle: „Tényleg vissza fogunk menni a Szomszédok korszakára, amikor Kulka Jánost doktor úrnak hívták?” Az említett színészt ugyebár Mágenheim doktornak szólították bevásárlás közben is, és gyógyszert akartak felíratni vele. Azonosították a szerepével. Kálomista úr arra utalt, hogy ama bizonyos film női főszereplőjét, Gubás Gabit egyik színésztársa elmarasztalta, mert eljátszotta Dobrev Klárát. Vajon hogyan is állunk azzal a fránya szerepvállalással?

Idestova hetven éve, 1953-ban mutatták be Visnyevszkij szovjet író darabját a Nemzeti Színházban. Sztálin szerepét Gábor Miklós vállalta. Meg is kapta érte a legrangosabb művészeti díjat, amiről a színikritikus Molnár Gál Péter ezt írta: „Nem Kossuth-alakítására kapott Sztálin-díjat, hanem Sztálin-alakítására Kossuth-díjat.” (Élet és Irodalom, 2003.12.29.) Maga a színész egész életében rágódott azon, hogy olyasmiért tüntették ki, melyért talán nem érdemelte meg, de nem tüntették ki a korszakos Hamlet-alakításért, amelyért megérdemelte volna.

A bejegyzésem utáni összeállításból kirajzolódik, hogy megsínylette az ellentmondást, mire végre sikerült feloldania. Arra jutott, amit szívesen idéztem volna a lelőhellyel együtt, de nem sikerült megtalálni. A fáma szerint egy szellemes mondattal intézte el: „Sztálinban én jó voltam.” Ennél persze bonyolultabb a helyzet. Az idézett színészek is annyiféleképpen közelítik meg a szereppel való azonosítást, ahányan vannak. Nem is ítélkeznék, annyit azonban hozzájuk fűznék, hogy Sztálin szerepét először a kor másik nagy és divatos férfiszínészének, Bessenyei Ferencnek ajánlották föl. Aki magánéleti okra hivatkozva elhárította a „megtiszteltetést”.

Az összeállításban azért idéztem a véleményét, mert utána eljátszotta Kossuth Lajost, majd a szabadságharcos népvezér által árulónak nevezett szabadságharcos hadvezért Görgey Artúrt is. Akkor most a hőst és az árulót megtestesítő színészt melyikkel kéne azonosítani?

Tíz mondat a szerepről

Nem azt tartják számon, hogy miért nem kaptam Kossuth-díjat, hanem azt, amiért kaptam. (Gábor Miklós, Naplójegyzetek, 1990. január 20.)

Egy pletykalap megint piszkál a Sztálinnal, ez rosszkedvűvé tesz. 1941-ben a Nemzetőr lezsidózott, akkoriban éreztem ilyesmit. (Gábor Miklós, Naplójegyzetek, 1990. augusztus 21.)

Az ötvenes években olyan szerepeket játszottam, amiket abban az időben olvasni se mertek. (Bessenyei Ferenc, Délmagyarország, 2001. február 10.)

Szerepek mögé bújva sokkal könnyebb kiadni magunkat. (Kamarás Iván, Népszava, 2001. február 28.)

Aki szabadúszó, annak úgy kell szerepet vállalnia, hogy ha a Metro-Goldwin-Mayertől felhívják, akkor az még beleférjen. (Hernádi Judit, Magyar Narancs, 2006. május 21.)

Minél rosszabb a szerep, annál jobban meg kell fizetni. (Szilágyi Tibor, Dominó TV, 2014. április 21.)

Nem magamat mutogatom, hanem a szerepemet. (Szervét Tibor, Klubrádió, 2020. június 27.)

Valóban volt olyan, hogy a politikai felhang miatt ebből szívesen kimaradnék. (Gubás Gabi a Dobrev Klára-szerepről, tv2play.hu, 2021. október 15.)

Nem is Dobrev Klára szerepét eljátszani volt színészileg nehéz, hanem emberileg azt a fajta helyzetet úgy feldolgozni, hogy magamnak feleljek meg és ne másnak. (Gubás Gabi, Blikk.hu, 2021. október 25.)

A színész akkor lesz hiteles, ha megérti, hogy mi motiválja azt az embert, akit a szerepe szerint alakít. (Gubás Gabi, Index.hu, 2021. október 28.)