Ágh Attila politológusnak felhánytorgatják a kormánypárti nyilvánosságban, hogy valaha tudományos szocializmust tanított. Egyetemistaként én se szerettem a „tudszocot”, ettől azonban a nyolcvanhárom éves politikai elemző véleményét a huszonegyedik század harmadik évtizedében megfontolásra érdemesnek tarthatom. Ma például a Népszava hasábjain fejtette ki az álláspontját a legutóbbi napok leglátványosabb csörtéjéről, Menczer Tamás és Magyar Péter pécsi összekoccanásáról. Mondandójából két mozzanat emelhető ki.

Az egyik szerint „Magyar Péter időnként furcsa és kellemetlenkedő szövegeivel olyan hangnemet használ, ami nem illik a politikába.” E gondolatmenetet a digitális mezőmben elég sokan fogadták kritikával. Mondván, hogy talán igaza van a neves politológusnak, de ezt nem most kéne hangsúlyozni, amikor a Fidesz kommunikációs igazgatója volt az agresszor. Én se kedvelem a tiszapárti politikus stílusát, különösen azt, hogy begurul, ha az újságírók kínos kérdést tesznek föl neki. Ha majd egyszer kormányzati tényező lesz, sokat kell dolgoznia azon, hogy elviselje a nyilvánosság okvetetlenkedő képviselőit.

Ágh Attila másik megállapítása, hogy „Az Orbán-rezsim sokáig jól tudta működtetni az információs monopóliumra épített rendszert.”  Vagyis most már nem képes működtetni a kommunikációs gépezetét, hisz’ Menczer Tamás kocsmai stílusa zsákutca, mélypont. Hamarosan kiderül, vajon igaza van-e, az idézetben azonban van egy szó, amely már most vitára késztet. Ez a monopólium. Az ógörög-latin eredetű szó kiváltságos helyzetet jelent. Aki például monopolizál, az kizárólagosságra törekszik a gazdasági, politikai, kulturális életben.

E törekvés nem idegen Orbán Viktortól és a pártjától, de amíg Magyarország tagja az Európai Uniónak, a miniszterelnökünknek nem lesz monopóliuma. Nemcsak hogy meg kell tűrnie az ellenzéki nyilvánosság fórumait, hanem fügefalevélként használhatja is őket.’Lám, nálunk plurális a nyilvánosság, elvégre elviseljük a firkászok fürkésző tekintetét.’ Ezzel magyarázható, hogy a személye körüli miniszter, Rogán Antal bátran mondhatja: „A Fidesznek nincs médiája.” (Telex.hu, 2023. november 14.)

Tényleg nincs. A kormány tulajdonában nincs újság. A Fidesznek nincs napilapja, csak félhivatalos szócsöve, a Magyar Nemzet. A KESMA-hálózathoz tartozó négyszáz-valahány szerkesztőség egy alapítványhoz tartozik. Aki olvassa a kormányzati nyilvánosság fórumait, természetesen tisztában van azzal, hogy a végrehajtó hatalom nótáját fújják, a tulajdonviszonyok mégis azt tükrözik, hogy jogilag nincs közük a hatalmon lévőkhöz. De ha végképp eldugul a brüsszeli pénzcsap, és esetleg kilépünk az Unióból, vajon akkor mi lesz?

Akkor nem lesz szükség a szemérmet eltakaró fügefalevélre, és szemérmetlenül monopolizálhat a kormány. Egyelőre még nincs kizárólagossága, „csak” hatalmi fölényben van. Ezt az állapotot nevezik hegemóniának. Esetünkben azt jelenti, amit egy író pontosabban fogalmazott meg, mint az említett politológus. Konrád György szerint „Ez a kormány nem totalitárius, hanem hegemón hajlamú, hagy egy margót az ellenzéknek.”

De vajon mekkora ez a margó? Nyilván attól margó, hogy nem lehet nagyobb, mint a hatalmat gyakorlók nyilvánossága. Akár széljegyzetnek is nevezhetnénk, márpedig hatékony parlamenti ellenzék hiányában ezek a megnyilvánulások helyettesítik a hatalmon lévők ellenőrzését. Nem becsülném le a lap szélére szorult jegyzeteket, a kormányzati kommunikáció idei lejtmenetében például jelentős szerepet játszottak.

A Mérték Médiaelemző Műhelynek egy tavalyi felmérése szerint a hírfogyasztásban a margóra szorult vidéki (független) sajtó huszonegy százaléknyi hatékonysággal volt jelen. Azóta bekövetkezett az úgynevezett Magyar Péter-jelenség, a Tisza Párt a legnagyobb ellenzéki szervezet. A tavalyi margóhoz hozzátehetünk még néhány százaléknyit. Az a benyomásom, hogy a Fidesz hatalmi fölénye (hegemóniája) mintegy kétharmadnyi, a parlamenti és parlamenten kívüli ellenzék információs hatékonysága pedig a fővárosban szerkesztett orgánumokkal együtt eléri az egyharmadot.

Ágh Attila szakmájából kifolyólag tisztában van a monopólium és a hegemónia közti különbséggel. Vajon miért használja mégis a helyzetünkre és viszonyainkra kevésbé jellemző monopólium kifejezést? Alighanem azért, mert így folytatta az okfejtést: a monopóliumra és elnyomásra épített rendszernek „köszönhető, hogy a Fidesz négyszer kétharmadot szerzett a parlamenti választáson”. Ha viszont bizonyítható, hogy Orbánék képesek a plurális nyilvánosság látszatát kelteni, akkor a négy kétharmad egyéb okokkal is magyarázható. A veterán politológus felkészültségéből telik arra, hogy ezeket az okokat a hegemónia összefüggésében bontsa ki.

Tíz mondat a hatalmi fölényről

Az eddigi baloldali hegemónia megszűnését, a nemzeti kormány létrejöttét Isten ajándékának érzem. (Gyimóthy Géza kisgazda politikus, 24 Óra, 1998. augusztus 19.)

Orbán Viktor a szellemi élet és a sajtó megfélemlítése révén megpróbálkozhat a liberális baloldali tartós hegemónia megtörésével. (Lengyel László publicista, Népszabadság, 2010. április 30.)

Az MSZP, mely 1993 és 2006 között egyértelműen a legnagyobb magyar politikai párt volt, idén tavasszal már az ellenzéken belüli hegemónia megszerzését tekintette egyedüli céljának. (Gavra Gábor és Seres László újságírók, Hírszerző.hu, 2010. szeptember 27.)

Vajon nem marad-e a szocialista párt pusztán egy dekoráció vagy inkább alibi a tizenöt-húsz évre tervezett jobboldali hegemónia számára? (Paul Lendvai bécsi újságíró, Népszava, 2010. október 16.)

A Fidesz hegemón jobboldali párt marad, nagyon széles politikai spektrummal, a középtől majdnem a jobbszélig. Lesz mellette a Jobbik, és lesz egy fragmentált balközép-demokratikus oldal. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Index.hu, 2012. február 13.)

Ez a kormány nem totalitárius, hanem hegemón hajlamú, hagy egy margót az ellenzéknek. (Konrád György író, Magyar Narancs, 2013. augusztus 15.)

Mérhetetlen becsvággyal és legalább akkora kirekesztő indulattal szolgálja a keresztény-nemzeti gondolat kulturális hegemóniáját. (Mészáros Tamás újságíró Fekete Györgyről, a Magyar Művészeti Akadémia alapítójáról, 168 Óra, 2013. február 21.)

Egyetlen választáson, egyetlen lépésben nem lehet helyreállítani az MSZP hegemón szerepét, támogatottsága nyolc-tíz évvel ezelőtti nagyságrendjét, és megoldani a baloldal összes szerkezeti problémáját. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, Népszava, 2014. október 4.)

A hatalom térnyerése már több mint hegemón, de talán még nem monopólium. (Bragyova András volt alkotmánybíró az Orbán-kormányról, 168 Óra, 2015. február 5.)

Azzal van bajuk a libernyákoknak, hogy elveszítették hegemóniájukat a közoktatásban. (Gajdics Ottó újságíró, Magyar Nemzet Online, 2023. augusztus 8.)