Ma kezdődik az ünnepi könyvhét. A legutóbbi kettőre nem mentem ki a koronavírus miatt, de most talán csak a könyvek fertőznek meg. Az eseménysorozatnak volt egy előzménye is. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége tegnap meghívta azokat a tagokat, akiknek mostanában kötetük jelent meg. Ha jól számoltam, tizenketten mutatták be két papírfedél közé szorított gondolataikat. A legfiatalabb úgy hatvan körüli lehetett, a legidősebb hamarosan betölti a kilencvent.

Médiatanárként azt tapasztalom, hogy a pályakezdő újságírók kevésbé tekintik megnyilvánulási lehetőségnek a könyvet. Látom bennük felcsillanni a tehetséget, ezért nem azt gyanítom, hogy a papírra nyomtatott helyett az e-könyvet részesítik előnyben. Arra inkább, hogy felismerték az ellentmondást, miszerint az újságírás nem fér össze a könyvírással. Azon egyszerű oknál fogva, hogy a helyzetünk rövid műfajokra kárhoztat bennünket. Lehetőségünk ritkán lépheti túl a kolumnát. A görög-latin kifejezés az újságoldalnyi terjedelmet jelenti. Maximum  tíz gépelt oldalnyi szöveget, alcímekkel és fényképpel, esetleg karikatúrával tarkítva.

Szakmánkban mindig akad persze az átlagosnál jobb íráskészségű. Márpedig a literátus újságíró legföljebb akkor fogalmazhatja meg élete könyvnyi terjedelmű álmát, ha kiveszi a teljes évi szabadságot, és elvonul valahová, ahol nem kell napi témákkal foglalkoznia. Öreg barátom, a néhány éve elhunyt Bodor Pál két legjobb regényét úgy írta meg, hogy nyaranta, a román írószövetség árkosi alkotóházában vetette papírra. A szerkesztőségi aprómunka nem tette lehetővé, hogy elismert szépíró legyen, holott minden adottsága meglett volna hozzá. Be kellett érnie azzal, hogy a publicisták között vitte sokra, a napi jegyzet koronázatlan királya lett.

Közös szakmánkból adódik, hogy két legjobb könyvemet (egy sajtótörténeti monográfiát és egy kommunikációs tankönyvet) a MÚOSZ visegrádi, illetve az Irodalmi Alap szigligeti alkotóházában írtam meg. Tegnap pedig, a meglepően hangulatos összejövetelen az volt a benyomásom, hogy a túlnyomórészt nyugdíjas kollégák aktív korukban tudomásul vették: az újságírói életforma nem engedi meg, hogy hónapokig, esetleg évekig kotoljanak egy-egy témán. Majd nyugdíjba vonultak, vettek egy nagy lélegzetet, és végre megírták azt, amit évtizedek óta melengettek. Így vagyok ezzel én is. Bár újabban igyekszem olyan könyvet írni, hogy dedikálható legyen az orvosoknak.                 

Tíz mondat a könyvről

A könyv régen a legjobb barát volt, ma a legdrágább barátnő. (Kvári Sinkó Zoltán humorista, Napló, 1995. június 7.)

Az ember egész életében egy könyvet ír, még akkor is, ha százat ad ki. (Nagy Bandó András humorista, Délmagyarország, 2001. április 13.)

A könyv privát szférába tartozik, az ember kettesben van vele, míg az újság lényege, hogy közszemlére teszik. (Bolgár György műsorvezető, Népszava, 2003. szeptember 26.)

Azért is ki kell mennünk a Könyvhétre, mert kettő darab könyvünk jelenik meg. (Győzike celeb, Hócipő, 2006. június 21.)

A híres ember arcával el lehet adni egy szakácskönyvet, de négyet már nem. (Stahl Judit műsorvezető, Dunaújvárosi Hírlap, 2007. február 4.)

Így tudok pár millió forintot keresni a pártomnak. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus a készülő szakácskönyvről, ATV, 2013. október 11.)

Nem hiszem, hogy a könyvemmel most a teljes eszköztáramat lenulláztam. (Kálmán Olga műsorvezető, Magyar Narancs, 2013. december 12.)

Trump mint az igazi celebek, könyvet legfeljebb ír, nem olvas. (Hollósi Zsolt újságíró, Délmagyarország, 2017. január 30.)

Minden álmom egy hatalmasat bukni a kínai könyvpiacon. (Vujity Tvrtko műsorvezető, ATV, 2018. december 28.)

Ez a történet nagyon vékony csík lesz a könyvben. (Dezső András újságíró a Borkai-ügyről, Válaszonline.hu, 2020. augusztus 17.)

Én a saját felelősségem elismerem, és tisztelettel bejelentem: lemondok az MDF elnöki posztjáról. (Dávid Ibolya MDF-politikus, ATV, 2010. április 11.)

Ebben a helyzetben, amikor személyes ügyem a szeretett nemzetemet inkább megosztja, mint egységesíti, kötelességemnek érzem, hogy szolgálatomat befejezzem, elnöki mandátumról lemondjak. (Schmitt Pál köztársasági elnök, Duna TV, 2012. április 2.)

Lemondok, mert a polgármesterbe vetett bizalmam megrendült. (Szabó Gábor, a Józsefvárosi Városüzemeltetési Szolgálat intézményvezetője, Népszava, 2012. április 16.)

Ezekért a kudarcokért vállalom a teljes felelősséget. Ezért lemondok a pártelnöki funkciómról. (Mesterházy Attila szocialista politikus az országgyűlési és az Európa-parlamenti választásról, atv.hu, 2014. május 29.)

Az Együtt elnöksége úgy, ahogy van, lemond. (Juhász Péter, az Együtt elnöke, ATV, 2018. április 8.)

Lemondok minden tisztségemről, amit az LMP-ben viselek. (Szél Bernadett, az LMP társelnöke, MagyarHang.org, 2018. augusztus 21.)

Kívánom, hogy a jövőben olyan ember vegye át a székemet, aki érdemes szeretett városunk vezetésére. (Borkai Zsolt győri polgármester, Kisalföld, 2019. november 6.)

A küldöttek úgy döntöttek, hogy rám máshol van szükség. (Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, YouTube.com, 2021. október 12.)

Gyermeket várok, ezért nem indulok újra a Momentum elnöki tisztségéért. (Donáth Anna Momentum-politikus, Facebook.com, 2022. május 9.)

Olyan elnökre van szükség, akivel az elnökség együtt tud dolgozni. Velem nem tud, ezért a mai nappal lemondok. (Jakab Péter Jobbik-politikus, Facebook.com, 2022. június 8.

Amikor kirobbant a 9 Magazin körüli botrány, arra a következtetésre jutottam, hogy az ellenzéki többségű önkormányzatok médiaszemlélete alig különbözik a fideszes többségükétől. Épp úgy a városházi többségnek kedvez, mint a kormánypártok befolyási övezetében rekedt orgánumoké. Legföljebb az új helyi döntéshozók nem a trambulinról vizelnek a medencébe, hanem a vízben végzik el a kisdolgukat.

Egyik digitális ismerősöm elküldte Baranyi Krisztina fészbukos bejegyzését. Kiderült belőle, hogy „pár nap” múlva értesült a főszerkesztő kirúgásáról. Tudott róla, de csupán a botrány után fejezte ki a nemtetszését. A késlekedés oka tegnap bontakozott ki Weiler Vilmos Telex.hu-beli cikkéből. Amidőn a független politikust polgármesterré választották, az önkormányzati újság közvetlen irányítását átengedte a kerületi médiaközpont vezetőjének. Helyesen döntött, ám ezzel a kirúgás jogát is átadta neki. Az újságírót csak a képviselőtestület helyezheti vissza a szerkesztőség élére. Legközelebb június 22-én. Talán, esetleg, ha az erőviszonyok lehetővé teszik.

A cikkből kirajzolódik, hogy 2019. október 13-án a polgármester mögé álltak az ellenzéki pártok, ám azóta a többséget döntésről döntésre kellene megtartania. Ez a nyilvánosság esetében egyre kevésbé sikerül. A legtöbb kérdésben egymásnak feszült az ellenzéki és a kormánypárti frakció, abban viszont közös nevezőre jutottak, hogy az öntörvényű főszerkesztőt el kéne takarítani az útból. Ha a képviselőtestület következő ülésén megakadályozzák a polgármester rehabilitációs javaslatát, akkor majd megküzdenek azért is, hogy melyik frakció irányítsa az önkormányzati újságot.

Egy másik elemzés szerzője elismerte a 40 ezer példányban megjelenő 9 Magazin olvasmányosságát, szakmai színvonalát, de nem tartja önkormányzati jellegű újságnak. Ebben lehet igazság, óvatosságra int azonban az újbudai alpolgármester, az ellenzéki Párbeszédben politizáló Barabás Richárd megjegyzése: az „Önkormányzatban azért van valaki a kabinetben, aki át szokta nézni, vagy a kabinetfőnök, vagy a kommunikációs felelős.” Egy ellenvetésre imigyen folytatta: „Nem azt mondtam, hogy belenéz, hanem hogy elolvassa, mi fog kimenni. Az meg egy felelős vezetői kérdés.” (ATV, 2019.11.28.)

Ha az önkormányzati jelleg azt jelenti, hogy a helyi döntéshozók cenzúrázhatják az önkormányzati médiumot, akkor jobb is, hogy a 9 Magazin főszerkesztője szakmailag színvonalas, olvasmányos újságot csinált.

Tíz mondat az önkormányzati nyilvánosságról

A helyi nyilvánosságban általában a helyi hatalom a meghatározó. A médiumok a helyi hatalomhoz igazodnak. (Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára, Népszabadság, 2010. szeptember 27.)

Szegeden egy akarat van: a Botkáé. (Tanács István szegedi újságíró, Facebook.com, 2017. március 18.)

Az országos sajtóban például már megjelent, hogy csőd közeli helyzetben van a pécsi önkormányzat, a Dunántúli Napló szerint azonban Pécsen megszűntek a problémák. (Póré László kolbászárus, a Dunántúli Napló volt főszerkesztője, Média2.0, 2017. június 6.)

Teljesen független médiában gondolkodom, ahol mindenki véleménye megjelenhet. (Déri Tibor újpesti polgármester, Magyar Hang, 2019. november 1.)

A felelős kiadó természetesen én vagyok. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester a Vásárhelyi Valóság című lapról, Klubrádió, 2019. november 14.)

Elvárom, hogy a politikai paletta minden szereplője megszólalhasson a felületeinken. (Bognár Szilvia pécsi alpolgármester, 168 Óra, 2019. november 21.)

Olyan hivatali levelezések vannak a birtokunkban, amelyek arról tanúskodnak, hogy a fideszes kerületvezetés idején központi pártirányítás alatt állt a helyi újság. (Pikó András józsefvárosi polgármester, Facebook.com, 2019. december 17.)

A szerkesztőség a kabinettől és a polgármestertől függetlenül fog működni. (Pikó András józsefvárosi polgármester, Facebook.com, 2019. december 17.)

Egyelőre megmaradt az a rendszer, hogy a helyi televízió, rádió, online média a polgármester hangerősítője. (Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület volt elnöke az ellenzéki irányítású városok nyilvánosságáról, 168 Óra, 2020. november 6.)  

A legtöbb polgármester a saját képét szereti látni a médiában.(Hardy Mihály újságíró, Facebook.com, 2022. június 2.)

Reggelenként végigszörfölöm a világhálót, vajon mit fedeztek föl számomra a digitális ismerősök. Ma ezt a bejegyzést találtam: „Orbánia nem köztársaság.” Szerzője Gusztos István, hozzám hasonlóan tanárember. Velem ellentétben pártszínekben politizált is, visszavonulása óta pedig leginkább a fészbukon osztja meg velünk a gondolatait. Jó mondatai vannak, mint például az imént idézett is.

Benne rejlik ama tapasztalat, hogy bár államformánk hivatalosan még köztársaság, képviselőink a nemzetközi színtéren immár évek óta a Magyarország kifejezést használják a magyar köztársaság helyett. Talán azért, mert országunk első embere szerint „A nemzet a test, a köztársaság pedig a ruha.” (Magyar Nemzet, 2006. március 14.) Ezzel magyarázható, hogy például élsportolóink miniszterelnöki utasításra mondtak le az előzékenységről. Korábban a melegítőjük hátán lévő Hungary szóról azonosították őket, most azonban azok a fránya külföldiek kínlódjanak csak a kimondhatatlan gy-vel meg az a betűn lévő ékezettel, hadd törjön belé a nyelvük.

Ebben Orbán megelőzte Erdogant, aki csak napjainkban változtatta meg Törökország nemzetközi jelölését, Türkey-t a kimondhatatlan Türkiyje-re. Mindez pedig a Gusztos-mondatról jutott eszembe. Talán túl is gondoltam, de nálam az idézet kiindulópont egy képzettársításhoz. Például ehhez: Orbánia nem Urbánia. Meg is kérdeztem a digitális ismerősöktől, vajon beugrik-e nekik, hogy Orbán Viktor nem föltétlenül a városlakók, az urbánusok magatartásformáját képviseli. Egyelőre nem tiltakoztak, mégse vélem úgy, hogy sikerült egy társszerző segítségével szállóigét „alkotni”.

Hiányzik belőle, ami a jó mondatot szállóigévé avatja. Félő, hogy az utalás nem mindenki számára jön be. A latin urbánus kifejezés nemcsak városlakót jelent, hanem a nyugati kultúrához vonzódó polgárt is. Egyébként a számítógép merevlemezén körülbelül tízezer oldalnyi idézet található a rendszerváltás utáni sajtóból. (Egy oldalon hét-nyolc mondat fér el.) A bejegyzésem utáni összeállításból kihagytam Cervantes örök érvényű meghatározását, miszerint „Az idézet hosszú tapasztalatokon alapuló rövid mondat.” Pályakezdőként mások idézőjelbe tett mondatai mögé bújtam. Hetvenen túl jutottam el odáig, hogy a fél évszázadnyi sajtótapasztalatot olykor sikerül röviden és velősen megfogalmazni.

Gusztos Istvánnak és a többi társszerzőnek köszönöm az ihletet.

Tíz mondat az idézetről

A szájrul szájra járó idézeteket a közönség szereti átalakítani, főképpen pedig megrövidíteni. (Tóth Béla szállóige-kutató, 1901)

Gondolataink megvilágítására nagy tekintélyű államférfiak, tudósok, költők mondásaira hivatkozunk. (Lengyel Miklós irodalomtörténész, 1927.)

Az idézet tekintély pirulaformában. (Forbáth Imre író, 1937)

Idézetnek azt a szöveget nevezzük, melyet más írt, de mi vesszük fel utána a honoráriumot. (Moldova György író, Hócipő, 1996. július 17.)

Németh Miklós a fontos lenini idézetektől jutott el a fontos londoni igézetekig. (Molnár Pál újságíró, Magyar Nemzet, 2000. május 24.)

Vannak, akik csak azért idéznek, hogy mások szavaival bántsanak. (Temesi Ferenc író, Magyar Nemzet, 2002. július 27.)

Néha az a benyomásom, hogy nincs önálló gondolatom, csak idézet van a fejemben. (Szacsvay László színész, Magyar Katolikus Rádió, 2019. január 2.)

Orvinák. (Simkó János újságíró az Orbán-idézetekről, Facebook.com, 2019. szeptember 8.)

A viharlámpát olyan magasra kell elhelyezni, hogy azt se ember, se állat a farkával le ne verhesse. (Duka Zoltán olvasó idézete egy tűzvédelmi szabályzatból, Facebook.com, 2020. január 21.)

Bencsik Gábor a jobboldal inkább szürke, mint gyakran idézett publicistája. (Lévai Júlia publicista, Facebook.com, 2022. április 12.)

Szerencséje volt az életben, mert túlélt mindent és mindenkit. Pechje a halálában, hogy egy államosított vallási ünnep, a pünkösd első napján hunyt el. Se másnap, se most, harmadnap nem jelentek meg újságok, amelyek a maguk régi módján érdemben búcsúzhattak volna tőle.

Maradt a digitális sajtó, túlnyomórészt negyven alatti újságírókkal. Közülük is inkább a család nélküli fiatalok vállalnak ünnepi ügyeletet, márpedig a koruk miatt aligha tartoznak Moldova György rajongói vagy gyűlölői közé. Hallottak valamit harangozni róla, személyes véleménnyel azonban nem dúsíthatták a Magyar Távirati Iroda egyébként korrekt közleményét, amelyet inkább lexikoncikknek neveznék. A hétvégi (független és ellenzéki) sajtóból épp az olvasmányélmény, a hozzáadott érték hiányzott. Ugyanezzel magyarázható, hogy a kormánypárti sajtó sem lépett túl az MTI semleges tárgyszerűségén.

A visszafogottságba az is belejátszott, hogy kapóra jött volna ugyan neki Moldova György gyakran kárhoztatott „kádárizmusa”, a halott iránti tapintatból azonban nem élt a témában rejlő ideológiai lehetőséggel. A digitális sajtó munkatársai tehát mindhárom tömbben nemzedéki és kegyeleti okból nem foglaltak állást Moldova-ügyben. A kormánypárti politikusoktól pedig nem is várható el, hogy értékeljék egy magát kommunistának tartó, bár párton kívüli író életművét. Mi hasznuk volna belőle? Az ellenzéki politikusok viszont kötelességüknek érezték, hogy fészbukos üzenőfalukra felírják Moldova György nevét.

De mert Kádár János iránti rokonszenvével nem tudtak mit kezdeni, csak nyögvenyelős mondatokra telt a fantáziátlan megnyilvánulásaikból. Egyetlen kivétel volt, Jámbor András megszólalása. A vegyes (józsefvárosi-ferencvárosi) választókerület képviselője annyira új fiú az országgyűlésben, hogy még nem sajátította el a semmitmondás mesterségét. Így értékelte Moldovát: „Instant klasszikus lett nálam.” Az instant ugyebár azt jelenti, hogy azonnali, illékony, múló, pillanatnyi, sürgős. Reggeli kávézás, teázás előtt persze gyorsan oldódót jelent. Nocsak. Moldova gyorsan oldódó klasszikus volna egy 36 éves közéleti személyiség számára?

Eme ellentmondással a pályakezdő politikus mintha fején találta volna a szöget. Most már csak azt kéne megtanulnia, hogy magyar nyilvánosságnak szánt mondatban két idegen szót nem érdemes használni.    

Tíz mondat Moldova Györgyről

Moldova György az egyetlen magyar író, akiről országot neveztek el. (Kemény Gábor nyelvész, Édes Anyanyelvünk, 1999/3.)

Közismert, valaha jobb napokat látott író. (Papp László Tamás publicista, hvg.hu, 2006. november 14.)

Moldováról máig nem jut eszembe semmi, de ez már nem is munkaköri kötelességem. (Ungvári Tamás irodalomtörténész, Amerikai Magyar Népszava, 2007. január 9.)

Általában pongyolán összecsapja a könyveit, de olvasmányosak. (Majláth Mikes László humorista, Amerikai Magyar Népszava, 2007. április 17.)

Moldovának máig nagy az olvasótábora, ugyanakkor az akadémikus kritika számára megszűnt létezni. (Hovanyecz László újságíró, Népszabadság, 2009. március 12.)

A szocializmus idején belülről fricskázta a rendszert, ma kívülről sírja vissza. (Föld S. Péter humorista, Klubháló, 2009. március 22.)

Moldova az utolsó kádárista. (Karinthy Márton színigazgató, Heti Válasz, 2011. október 6.)

A riportjait megőrzi az utókor, a regényeit megeszi az enyészet. (Belénessy Csaba újságíró, Facebook.com, 2022. június 4.)

Instant klasszikus lett nálam. (Jámbor András Párbeszéd-politikus, Facebook.com, 2022. június 4.)

Volt valaki. (Friss Róbert újságíró, Népszava Online, 2022. június 4.)

A legutóbbi napokban Márki-Zay Péter gyurcsányozott, Lengyel László hornozott, Molnár Gyula dékázott, Kunhalmi Ágnes kicsinyeskedett, Tamás Gáspár Miklós pedig matyizott. Lefülelt mondatok.

A vereség is lehet nyereség. (Gelencsér Ferenc, a Momentum újdonsült elnöke, ATV, május 30.)

Szövetségese Rogán miniszter úrnak vagyok, katonája csak Orbán Viktornak. (Demeter Szilárd Fidesz-kultúrpolitikus, Partizán, május 30.)

Holnap lesz 59 éves Orbán Viktor. Megette már a kenyerünk javát. (Föld S. Péter újságíró, Facebook.com, május 30.)

Mindig lesz pincsikutya, aki falatkáért dörgölőzik. (Rab László újságíró, VárosiKurír.hu, május 31.)

Orbán az olyan kis zúgolódásokat, mint a pedagógusoké, simán lenyomja. (Síklaki István szociálpszichológus, HírKlikk.hu, május 31.)

Nincs sikeres politikus sikeres politikai közösség nélkül. (Molnár Gyula volt szocialista politikus, a DK újdonsült tagja, Facebook.com, május 31.)

Az első ravaszdi populista. (Lengyel László publicista Horn Gyuláról, Népszava, május 31.)

Az egymás nyakába álló törpepártokból nehezen áll össze a győzelem. (Kele János Momentum-politikus, HírKlikk.hu, június 1.)

Az ellen-pártsajtó nem tartozik az alternatív nyilvánossághoz. (Pikó András józsefvárosi polgármester, Facebook.com, június 2.)

Nagy Márton megszorításügyi miniszter - a gazdaságfejlesztés egyelőre elnapolva. (László Géza közgazdász, Magyar Narancs, június 2.)

Megint a béremelésünk kapcsán fogyott el a pénz. (Nagy Erzsébet szakszervezeti aktivista pedagógus, ATV, június 2.)

Egy tanár háromévnyi fizetéséért nézi meg az időt. (Tóta W. Árpád publicista Parragh László Rolexéről, hvg.hu, június 2.)

Itt minden titok. (Reichert János publicista, Magyar Hang, június 3.)

Én úgy látom, mondom keserűen, hogy megint a legnagyobb kicsi szerepére törnek páran. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus az ellenzéki pártokról, HírKlikk.hu, június 3.)

Gyurcsány Ferenc például már az elején beárazta a bukást. (Márki Zay Péter volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Válaszonline.hu, június 3.)

A nagy semmiért bizarr hatalmi harcot folytató Hüvelyk Matyik. (Tamás Gáspár Miklós filozófus az ellenzéki pártvezetőkről, Mérce.hu, június 4.)

A magyar lónak nincs háta, amin meg lehetne maradni, csak két oldala. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, június 4.)

A riportjait megőrzi az utókor, a regényeit megeszi az enyészet. (Belénessy Csaba újságíró Moldova Györgyről, Facebook.com, június 4.)

Volt valaki. (Friss Róbert újságíró Moldova Györgyről, Népszava Online, június 4.)

Mindenkihez volt egy rossz szava. (Závecz Tibor szociológus Parragh Lászlóról, ATV, június 4.)

Letérdepeltettük a világ egyik legjobb futballválogatottját. (Rajcsányi Gellért újságíró a magyar-angolról, Mandiner.hu, június 5.)

Okom van rá, hogy nem írok nekrológot Moldováról. Holtában azzal adtam meg neki a tiszteletet, hogy tegnap kiválasztottam a tíz legjobb mondatát, amelyet harminc év alatt gyűjtöttem össze a sajtóból. Most pedig olvasom azokat a fránya nekrológokat, és az a benyomásom, hogy akik sebtében igyekeznek értelmezni az életművét, nem képesek vele mit kezdeni. Egyetlen olyan szöveget találtam, amelynek szerzője a maga ellentmondásosságában érzékelte a Moldova-jelenséget. A legidősebb tanítványom, aki hamarosan 54 éves lesz.

Már diplomás és családos emberként jelentkezett a szegedi egyetem fővárosba kihelyezett tagozatára, a szomszédos kerületből járt át a kispesti iskolába. Emlékszem a padlizsán színű télikabátjára, és arra, hogy nagyon újságíró akart lenni. Tudatossága kiemelte az amúgy rokonszenves, de motiválatlan élsportolók és manökenek közül, akiknek sok szabadidejük volt, és pénzük is a borsos tandíjra. Majd amikor Bölcs István, a 168 Óra egyik alapítója - aki pályakezdő tanár korában filmesztétikára tanított a Városi moziban Kecskeméten - azt firtatta, nincs-e olyan tanítványom, akit elindíthatnának a pályán, az „öregfiút” ajánlottam.

Befutott, megdolgozott érte. Alapember lett a hetilap szerkesztőségében, majd az egyik digitális újságnál az úgynevezett nagyinterjúk mesterévé nőtte ki magát. Ha könyve jelenik meg, elhoz egy dedikált példányt. Ha pedig újabb interjúja, akkor kommentár nélkül küldöm át neki világhálón azokat a mondatokat, amelyek besorolhatóak a mintegy háromezer szállóigényi gyűjteményembe. Most már elég sok van belőlük, legidősebb tanítványom ugyanis ama zsurnaliszták közé tartozik, akik nem elrontják, hanem megjavítják a beszélgetőpartnerek nyilvánosságnak szánt gondolatait.

Tudom róla, hogy Moldova György a példaképe. Ezzel magyarázható, hogy nem nekrológot írt, inkább bőven idézett a vele készített interjúkból. Az általa kiemelt mondatokból választottam a bejegyzés után olvasható tízet. Hitelesebben adják vissza a Moldova-jelenséget, mintha egy nekrológ-író sebtében ömlengene a tegnap elhunyt íróról. Az egyik idézet nem nagy dobás, mégis szíven ütött. Így hangzik: „Írni nem lehet ímmel-ámmal.” Médiatanárként abban reménykedem, hogy az idéző nemcsak Moldovától tanulta ezt, hanem egy kicsit tőlem is.

Tíz mondat Moldova Györgytől Nagy József nagyinterjúiban

Isten nevét hol kis kezdőbetűvel írom, hol naggyal.

Az okos zsidók az MTK-nak drukkolnak, a hülye zsidók, a magamfajták meg a Vasasnak.

Kádár szelleme már most erősödik, különösen a kocsmákban, egyenes arányban a féldecik számával.

Látom ezt a mostani rezsimet, és tán láthatom még a bukását is.

/A riportozásról/ Nem lehet mindig regényt, szépprózát írni, töltődni kell.

Írni nem lehet ímmel-ámmal.

Nekem a betű alakja is számít.

Eladtak úgy 14 millió példányt a könyveimből.

Arra számítok, hogy jár majd némi felhajtással a halálom, és az mindig segíti az eladást.

A halálom, úgy képzelem, apróhirdetés formájában jelenik meg a sajtóban: Használt férfiruhák középméretben eladók, özvegy Moldova Györgyné.

Ha jól írtam, a dolgok mögül elkopik az évszám. (Zalai Hírlap, 1991. április 6.)

Én nem írok sokat, csak mindig. (Sport7, 1995. június 10.)

Az egyetlen jó tulajdonságom, hogy megértem, amit elmagyaráznak. (Népszava, 1996. december 2.)

Nekem csak egyszer kell tudomásul venni a világ reménytelenségét, az optimistáknak meg naponta. (Napló, 2000. november 18.)

Nálunk előbb akasztanak, aztán jön a tárgyalás, és végül nyomozni kezdenek. (Magyar Hírlap, 2002. április 8.)

Egy pártba nem egyszer kell belépni, hanem naponta. (Magyar Hírlap, 2005. március 19.)

Az íróasztal munkát keres magának. (Népszava, 2011. szeptember 17.)

Kádár megítélése poharanként változik. (ATV, 2012. december 2.)

A politikát akkor kell csinálni, amikor nem lehet. (Népszava, 2015. augusztus 7.)

Keveseket sok ideig, sokakat kevés ideig lehet becsapni. (ATV, 2018. december 13.)

Még mindig foglalkoztat egy gondolat, amely két napja hangzott el. Egy szakmai tanácskozáson Pikó András józsefvárosi polgármester összefoglalta az országgyűlési választás médiapolitikai tanulságait, és ezt mondta: „Az ellen-pártsajtó nem tartozik az alternatív nyilvánossághoz.”

Alternatív nyilvánosságon a jelző jelentése folytán a másik (a kormánypárti sajtótól gyökeresen eltérő) nyilvánosságot értette. „Ellen-pársajtónak” pedig az ellenzéki pártok befolyási övezetében lévő médiumokat nevezte, amelyeknek a gyakorlata nem tér el gyökeresen a kormánypártiakétól. Mielőtt azonban értelmezném találó kifejezését, néhány sor a baloldali klasszikusokról. Marx a XIX. század 40-es éveiben újságíróként megsínylette a tőke szolgálatába állt német sajtót. Lenin néhány évtizeddel később, szintén újságíróként (plusz szerkesztőként) harci eszközzé változtatta a tőke ellen küzdő pártsajtót.

Az alkalmazhatóság szempontjából mindegy, vajon rokonszenves-e a véleményük. A lényeg az, hogy Engels felfogása figyelemre méltóbb. A XIX. század utolsó évtizedében azt fejtegette, hogy Angliából nem akarja eldönteni, mi volna jó a német szociáldemokratáknak. De ha végre bekerültek a Parlamentbe, és több millió szavazójuk miatt nem érzik magukat szektának, akkor nem arra kéne törekedniük, hogy felvásárolják a velük rokonszenvező, de őket is meg-megcsipkedő magánújságokat. Jobban járnak, ha elviselik az értelmiségi kritikát, önmagukkal ellentétben ugyanis a független újságírók kívülről látják őket.

Okfejtésében nem az az érdekes, hogy a felvázolt helyzet mennyire hasonlít a XXI. századi magyar ellenzék helyzetére. Az érvelés attól válik izgalmassá, hogy August Bebel, a német szociáldemokraták vezetője tanácsot kért Engelstől. Vajon a baloldali politikusaink leveleznek-e, mondjuk, a Kanári-szigeteken élő Tóbiás Józseffel, és az MSZP hajdani elnöke szokott-e tanácsot adni nekik? Azt tudom, hogy a pártsajtó kérdésében sosem fordultak a témakör ismerőihez. E bejegyzés utáni összeállításból kirajzolódik, hogy milyen álláspontokat képviselnek. Az ellenzéki pártok gyakorlata pedig az, hogy anyagi erőforrásaikat szinte kizárólag a saját orgánumaikra költötték.

Már nem nevezhetőek újságnak a szó szagolható és lapozható értelmében, hisz’ többnyire a digitális térben helyezkednek el. Nélkülözik azonban a kritikát, amellyel megóvhatnák a pártvezetőket az újabb melléfogásoktól. Pikó András szigorú megfogalmazása tehát indokolt.           

Tíz mondat a pártsajtóról

Ahogy a Fidesznek van pártsajtója, úgy nem lehet eleve lemondani róla. (Bodor Pál közíró, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének volt elnöke, Klubháló.hu, 2005. június 16.)

A fideszes médiabirodalmat úgy lehetett volna ellensúlyozni, ha hasonlót építenek fel vele szemben - csakhogy az efféle hatalmi ügyködés merőben ellentétes a liberális, de a demokratikus értékrenddel is. (Debreczeni József közíró, Népszava, 2010. december 24.)

Nem az a cél, hogy saját média teremtésével felépítsük a Hír TV balliberális ellenpontját. (Gyurcsány Ferenc szocialista politikus, Facebook.com, 2011. július 16.)

Én mindig elleneztem, hogy a bal olyan médiabirodalmat építsen ki, mint a jobb. (Földes György történész, a Szabad Sajtó Alapítvány lemondásra készülő elnöke, FN24.hu, 2011. december 2.)

Nem célunk pártlapot csinálni a Népszabadságból. (Kránitz László szocialista politikus, a Szabad Sajtó Alapítvány elnöke, eMasa.hu, 2012. szeptember 13.)

Az MSZP-nek soha nem lesz százmilliárd forintja, hogy olyan médiabirodalmat építsen, tartson fenn, mint a Fidesz. (Szanyi Tibor szocialista politikus, hvg,hu, 2013. március 8.)

Nem tartom tisztességesnek, okos dolognak sem, hogy a média pártosodik, mert a médiának nem ez a szerepe. A média fő feladata, hogy legyen független, tartson tükröt a társadalom elé. (Magyar György ügyvéd, Népszava, 2015. április 2.)

Az lenne a jó, ha minden pártnak lenne lapja. (Ungár Péter LMP-politikus, Index.hu, 2018. június 11.)

Ha valaki pártmédiát szeretne, akkor azt föl kell építeni. (Szabó Szabolcs független  országgyűlési képviselő, 444.hu, 2022. április 7.)

Az ellen-pártsajtó nem tartozik az alternatív nyilvánossághoz. (Pikó András józsefvárosi polgármester, a Klubrádió volt műsorvezetője, Facebook.com, 2022. június 2.)

Bächer Iván után újabb umlautos ember tűnt fel a közéletben. A kitűnő tárcaíró néhány éve halt meg, és azóta elfelejtettem, vajon a kétpontos a betűt miként lehet a számítógép képernyőjére varázsolni. Tegnap azonban a Teremtsük meg az alternatív nyilvánosságot! című konferencián vettem részt, amelynek legérdekesebb okfejtését Bolváriné Gärtner Anikótól hallottam. Ma már tudom, hogy altgr+a-val kell írni a lánykori vezetéknevét. Érdemes újra megtanulni.

 A Kalocsáról érkezett civil aktivista azt fejtegette a Magyar Újságírók Országos Szövetségében, hogy ha meg akarjuk érteni a vidéki nyilvánosság mibenlétét, a kisvárosban ugyanazt a néhány véleményformálót érdemes megismerni. Ők működtetik a szabadság kis köreit, a civil egyesületeket. Ők alapítják a digitális hírlapot is, amely közli ama információkat, amelyeket a polgármester nyilvánossága elhallgat. Ők azok tehát, akik a szűkebb pátria jövőjét másként képzelik el. Az alternatív (a másik) nyilvánosság helyi letéteményeseit ki sem kerülheti, aki országos hálózatot akar létrehozni. A háromórás beszélgetést az alternatív nyilvánosság fílingje lengte át.

Az április 3-i választás tapasztalatait összefoglaló tanácskozáson e jelzős szókapcsolat lett a továbblépés záloga. Hann Endre közvélemény-kutató szociológus kimutatta, hogy a mintegy 8 millió választópolgár közül minden ötödik látta a Nyomtass Te is! nevű hírlapot. A civil kezdeményezés a kampány utolsó hetében 1,3 millió példányban landolt kétezer kistelepülés postaládáiban. Aztán vagy a kukában kötött ki, vagy hatott a ház lakóira. A Medián-kutatás szerint ama 1,6 millió választó 9 százaléka, körülbelül 150 ezer ember mondta a kérdezőbiztosnak, hogy a rövid, infografikákkal tarkított hírek böngészése közben változott a véleménye, melyet korábban a kormánypárti sajtó befolyásolt.

A tanácskozás hangulatából az a következtetés vonható le, hogy amennyiben ennél több választópolgárt akarnak bekapcsolni az alternatív nyilvánosság vérkeringésébe, akkor nem kívülről kell megcélozni a postaláda nyílását. A házilag kinyomtatott példányok nagyobb hatást keltenek, ha a digitális újságot helyi véleményformálók nyomják a szomszédok kezébe. Ebben a munkában természetesen nem számíthatnak az ellenérdekelt kormányzatra és önkormányzatra. Nem annyira természetes, de a választási kampányban bebizonyosodott, hogy az ellenzéki pártokra se számíthatnak. Mert - idézem az egyik előadót - „nem fűződik érdekük a független nyilvánossághoz”.       

Tíz mondat az alternatív nyilvánosságról (MÚOSZ, 2022. június 2.)

Nálunk nem információhiány van, hanem elérési probléma. (Polyák Gábor médiajogász)

A falusi választó nem információhiányban szenved, hanem az aktív szolidaritás hiányában. (Pikó András józsefvárosi polgármester)

A független oldal eszközrendszere gyengécske. (L. László János újságíró, a Nyomtass Te is! főszerkesztője)

A független szerkesztőségek bevonultak a fizetős fal mögé. (Haraszti Miklós médiapolitikus)

A független sajtó őrzi a különállás jogát. (Haraszti Miklós médiapolitikus)

A pártoknak nem fűződik érdekük a független nyilvánossághoz. (Hardy Mihály újságíró, a Klubrádió főszerkesztője)

Az ellen-pártsajtó nem tartozik az alternatív nyilvánossághoz. (Pikó András újságíró, a Klubrádió volt műsorvezetője)

A legtöbb polgármester a saját képét szereti látni a médiában. (Hardy Mihály újságíró)

Minden polgármester szereti a sajtóját. (Pikó András józsefvárosi polgármester)

Támogatás lényegében csak külföldről jöhet. (Urbán Ágnes közgazdász, médiakutató)