Ha jellemezni kéne, az ambiciózus jelzőt választanám. A latin kifejezés becsvágyót, buzgót, iparkodót, lelkest, törekvőt jelent. A múlt század kilencvenes éveiben még nem tudtam volna hozzá illeszteni a megfelelő szót. Azt persze már akkor is érzékelni lehetett, hogy az újságírással kacérkodó fiatalember a legismertebb magyart, Puskás Öcsit nézte ki magának. Aligha tudta, hogy ugyanarra esett a választása, mint a későbbi miniszterelnöknek, akiről azóta kiderült, hogy két rögeszméje van: a foci meg a gáz. Szőllősi György Puskáson keresztül jutott a Nemzeti Sport főszerkesztői székébe.

Néhány órával a június 14-i „történelmi” győzelem után azt írta fészbukos üzenőfalára, hogy „Mind a négy gólt az új magyar futballakadémiák növendékei szerezték.” Vezércikkét az egyetlen sport napilapban már érdesebb hangnemben fogalmazta meg: „Puskásék után most a Puskás akadémisták végezték ki az angolokat.” Mármint a felcsúti Sallai, aki két gólt rúgott, a szintén felcsúti Nagy Zsolt és a kispesti Gazdag. Az a benyomásom, hogy megint elmaradtunk egy brosúrával attól a fránya Nyugattól. A Lajtán túl már rájöttek, hogy a bentlakásos akadémia lelketlen gladiátorokat tenyészt. A csapattulajdonosok a tehetséges focistákat a stadionhoz közel lakó szurkolók családjához fizetik be, hogy családban nevelődjenek.

A Nemzeti Sport főszerkesztője a szélesebb nyilvánosságnak szánt üzenetében a kivégzés szót használta. A hazai sajtóban olvastam még a „felnégyelte”, a „kardélre hányta”, a „letarolta” és végül a „kiterítette” kifejezést is. A történtekről gyökeresen másként vélekedik a Nemzeti Sport hajdani főszerkesztője. (Szekeres István kesernyés megállapítása olvasható a bejegyzésem utáni idézetcsokorban.) Ő még azt a sportújságírást képviselte, mely nem a gyilkolásban jeleskedik. Egyébként pedig a nyilvánosság fórumain elég sokan vontak párhuzamot Rákosi és Orbán sportpolitikája között.

Gyerekként, egy faluban éltem át a Rákosi-korszakot, amelyben még nem volt televízió. Mivel magyarázható mégis, hogy ha véletlenül arra járnak, az utcán megismertem volna az angolok ellen kétszer is győztes, világbajnoki ezüstérmes Aranycsapat összes játékosát? Az Orbán-korszakban lejátszott „évszázad mérkőzését” már közvetítette a tévé, ráadásul a négy angoloknak rúgott gólt számtalanszor nézhetjük meg a világhálón. Kíváncsiságból felírtam a tizenöt magyar focista nevét, akik részt vettek az emlékezetes meccsen. Tíz mellett anélkül mennék el, hogy felismerném őket.    

Tíz mondat a focistákról

Orbán az a focista, aki ha egyszer gólt lő, a fotót tízszer megnézi róla. (Bodor Pál író, Népszabadság, 1998. október 15.)

A fideszesek tudják, ki a jó focista, de azt nem, hogy ki a jó író. (Heller Ágnes filozófus, ATV, 2013. március 20.)

Orbán az egyetlen focista a világon, aki vízen is tud járni. (Farkasházy Tivadar újságíró, Népszava, 2013. május 11.)

Lehet, hogy húsz év múlva remek focistáink lesznek, de ha jó gazdaságot is szeretnénk, a stadionok mellett iskolákat is kéne már építeni. (Csányi Vilmos magatartáskutató, Népszabadság, 2013. december 7.)

Orbán olyan focista, aki győzelemre játszik, nem kapura. (Török Gábor politológus, ATV, 2015. július 27.)

A magyar focistákból hiányzik az alázat és az egészséges nacionalizmus. (Pörge Béla újságíró, 888.hu, 2018. július 17.)

Kétballábas focistáknak óriási pénzeket fizetnek azért, hogy ugrabugráljanak. (Lázár János Fidesz-politikus, volt kancelláriaminiszter, Vásárhely24.com, 2018. szeptember 13.)

Olykor az ifista focistákból nem focisták, hanem írók lesznek. Vagy éppen miniszterelnökök. (Orbán Viktor miniszterelnök Kispesten, a Honvéd-akadémia átadásán, Miniszterelnök.hu, 2018. november 22.)

Az ápolónőknek adjunk havi három milliót, a focistákat pedig este, az erkélyen tapsoljuk meg! (Békesi László volt pénzügyminiszter, Facebook.com, 2020. április 9.)

A magyar focisták hetvenévenként legyőzik otthonában az angol válogatottat. Ez nem lehet ok arra, hogy gúnyoljuk a legyőzöttet. Az ilyesmi a csőcselék jellemzője. (Szekeres István újságíró, a Nemzeti Sport volt főszerkesztője, Facebook.com, 2022. június 16.)

A pártállamban a jogállamot kereste. (Nagy Erzsébet újságíró, a volt miniszterelnök lánya, Békés Megyei Hírlap, 2003. július 5.)

Ha Nagy Imre nem bronzból volna, elfordítaná a fejét Orbán rendszerétől. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Facebook.com, 2012. június 16.)

A halált választotta, hogy kiálljon a hazája mellett, és ezzel megváltotta a nemzet tiszteletre méltó vezetői közé a menetjegyet. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, miniszterelnök, Magyar Távirati Iroda, 2018. június 25.)

Elviselem, hogy van szobra valahol. De nincs helye a nemzet nagyjainak panteonjában. (Bálint Botond publicista, PestiSrácok.hu, 2018. december 29.)

Aki meghal a hazájáért, az előéletétől függetlenül főhajtást érdemel. (Gulyás Gergely Fidesz-politikus, miniszterelnökséget vezető miniszter, atv.hu, 2018. december 31.)

Nagy Imre a jó kommunista a baloldalon. (Földi-Kovács Andrea műsorvezető, Hír TV, 2019. január 5.)

Méltósággal viselkedett a perében. (Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Magyar Rádió, 2019. január 14.)

Kádár a holttestét, Orbán a szobrát gyalázta meg. (Rajk László volt SZDSZ-politikus, Magyar Narancs, 2019. február 7.)

A kommunista miniszterelnök, aki közjogi formát adott a forradalomnak. (Rainer M. János történész, Index.hu, 2019. június 10.)

Most lehet úgy 1956-os emlékrendezvényt tartani, hogy Nagy Imre neve el se hangzik. (Csunderlik Péter történész, Népszava, 2019. július 12.)

Polyák Gábor az Egységben Magyarországért médiapolitikai kabinetjének vezetőjeként adott interjút a Népszavának. Elmondta, hogy mit csinálna április 3-a után, ha győznének az ellenzéki pártok. Figyelemre méltó gondolatai a fejlemények tükrében mellékessé váltak. Annál érdekesebb, amit csak mellékesen hozott szóba, a választási vereség után azonban megnövekedett a jelentősége.

Azt fejtegette, hogy sem az RTL Klub, sem a 444.hu, sem a hvg.hu, sem a Telex.hu nem fogja „ajnározni” Márki-Zay Pétert, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjét. Ellentétben a „Fidesz-médiával” amelynek munkatársai „minden erkölcsi fenntartás nélkül Orbán Viktor után mennek”.  A felsorolt nem ellenzéki, de nem is kormánypárti médiumok közül három portál, bár az egyiknek van papírra nyomtatott változata is, a negyedik pedig televízió. Ne tévesszen meg senkit, hogy a kitűnő médiajogász szerint nincs ellenzéki média. A média ugyanis a nyilvánosság eszközrendszere, a keletkezés sorrendjében tartalmazza a sajtót, a rádiót, a televíziót és a világhálót. Ugyanarra gondolunk, csak én a régies és magyaros kifejezést használom.

Szerintem van ellenzéki sajtó, mely azonban nem föltétlenül az úgynevezett ellenzék sajtója. A nyilvánosság független része azokat is bírálja, akiket dicsérnie kéne. Amire utal Polyák Gábor, épp annak bizonyítéka, amit cáfolni szeretett volna. Az ellenzéki médiumok értelme és értéke abban érhető tetten, hogy elismerik a választott politikusok döntési jogát, de okkal firtatják, vajon miért úgy döntöttek, ahogy. Ismertetőjelük, hogy nem különböztetik meg a hatalmon lévő politikusokat az ellenzékiektől. Az utóbbiak eszköztelenebbek, elvégre nem gyakorolják a hatalmat, mégis hasonlítanak a kormánypártiakra, mert az állami finanszírozásból nem adnak pénzt ellenzéki szerkesztőségeknek.

A baloldali és liberális értékrendű ellenzéki szerkesztőségeknek csurran-cseppen annyi, amennyi a jóllakáshoz kevés, az éhenhaláshoz sok. De az orbáni hatalomgyakorlásból kiábrándult konzervatív (jobboldali) újságírókat kormánypárti körökben árulónak, sőt hazaárulónak tartják. Olyannyira, hogy például a Simicska-féle Magyar Nemzet romjain felépített Magyar Hangot Pozsonyban nyomtatják. Magyarországon nem vállalkozott senki a hetilap előállítására. Az ellenzéki sajtó (média) baloldali és liberális munkatársai tehát „csak” a nyilvánosság tengődő mostohagyerekei. A nyilvánosság igazi lelencei a jobboldali (konzervatív) újságírók, akik kilátástalanabbul gyakorolják a mesterségüket.

Tíz mondat a sajtóról

A Kádár-rendszer is úgy bukott meg, hogy nem létezett jelentős ellenzéki sajtó, és az emberek mégis valahogy észrevették, hogy nem annyira jó nekik, mint mondják. (Para-Kovács Imre publicista, Hírszerző.hu, 2011. július 27.)

Akkor jó a sajtó, ha a kérdései ellenzékiek. (Nemény András szocialista politikus, Vas Népe, 2014. március 17.)

A sajtószabadság ma a tulajdonos szabadságát jelenti, ez Simicska nyilatkozataiból egyértelműen kiderül. S ha ez így van, akkor a Magyar Nemzet és a Hír Televízió a mi szempontunkból nem kezelhető másként, mint ellenzéki orgánumként. (Kövér László Fidesz-politikus, Magyar Hírlap, 2015. március 14.)

A baloldal épp annyira utálta a szabadon pofázó sajtót, mint a jobb. (Pallagi Ferenc újságíró, hvg.hu, 2016. november 12.)

A választás után nem általában az ellenzéki sajtót érték érzékeny veszteségek, hanem annak nem baloldali részét. (Pápay György publicista, Azonnali.hu, 2018. június 14.)

Az ellenzéki sajtó nem független, akkor nem ellenzékinek neveznénk. (Demeter Szilárd Fidesz-kultúrpolitikus, Origo.hu, 2020. június 25.)

A kormány jól végzi a dolgát, az egészségügy világszínvonalú, az oktatás jó irányba halad, a szegénység megszűnőben. Ezt a kormányhoz közeli sajtó megírhatja anélkül, hogy retorziótól kellene tartania. (Föld S. Péter újságíró, Facebook.com, 2020. november 14.)

Az ellenzék egyetlen sok emberhez elérő hangja, a Klubrádió is a végnapjait éli. (Bruck András író, Facebook.com, 2021. február 6.)

Nincs olyan, hogy ellenzéki média. (Polyák Gábor médiajogász, Népszava, 2022. március 21.)

Nem jó nekik a független sajtó, csak amelyik azt írja, amit ők szeretnének. (Katus Eszter komlói újságíró az ellenzéki politikusokról, Népszava, 2022. június 11.)

Magyarországon 208 ezer Kovács és 291 ezer László van. A legismertebb Kovács László 83 éves, és régi vágású diplomataként tartjuk nyilván. Soha nem mondott nagyokat, meghökkentőket, soha nem tört ajtóstul a házba. Visszafogottságából nyolc mondatra telt mintegy háromezres szállóige-gyűjteményemben. Egyetlen mondata van, amire sokan és rendszeresen hivatkoznak, megemlítve a nevét is. A siker igazi mértéke azonban az, hogy akadnak olyan pályatársai, akik magukévá teszik leggyakrabban idézett mondatát, amely így hangzott: „Nem közvélemény-kutatást akarunk nyerni, hanem választásokat.”

A többes szám nemcsak azt jelenti, hogy egy párt minden választáson a győzelemre törekszik. Azt is, hogy a rendszerváltás utáni első negyedszázadban az országgyűlési választás kétfordulós volt, és a taktikázó pártok összekapaszkodhattak a második előtt a másik tábor ellenében. Esetünkben azért lesz ennek drámai jelentősége, mert a közvélemény-kutatók 2002-ben a kormányon lévők előnyét hozták ki. A második forduló estéjén például az úgynevezett exit pollok Orbánék 8-10 százalékos előnyét mutatták. Az MSZP Köztársaság téri székházában este hétre hirdettek sajtótájékoztatót, és a pártelnök saját bevallása szerint gondban volt.

Kovács László akkor még nem tudhatta, hogy végül is ők alakítanak kormányt. Abba kapaszkodott, amit Pallagi Ferenc, a Gyárfás Tamás-féle reggeli tévé egyik műsorvezetője fogalmazott meg egy magánlevélben, amelynek közlésére engedélyt adott. A pártelnök-diplomata az átmeneti megoldást Edward Heath múlt század hetvenes évekbeli brit miniszterelnöktől kölcsönözte. Ez a hiteles történet, még akkor is, ha a szájról szájra terjedő szállóigék természete szerint a jó mondatot mindig annak a nevéhez kapcsolják, aki a hazai közvélemény előtt a legismertebb.

Legföljebb az vész homályba, vajon Kovács László még a választási kampányban hivatkozott-é először a hajdani miniszterelnökre, vagy a második forduló estéjén pedzegette. Ami a visszakeresés közben meglepett, az a politikai ellenfelek felemás viselkedése. Kendőzetlenül (Kövér László) vagy ironikusan (Apáti Bence) minősítették a veterán szocialista politikus személyét. Ám a hatalom megtartása szempontjából mégis annyira fontosnak tartották a nevéhez rögzült szállóige igazságtartalmát, hogy nyakra-főre idézték. Ahogy elnézem, nem utoljára.

Tíz mondat a közvélemény-kutatási győzelemről

A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint a Fidesz-MDF vezet. Nem jó jel, biccentek a mellettem álló Kovács László pártelnök felé, ám ő mosolyogva vonja meg a vállát: mi nem közvélemény-kutatást akarunk nyerni, hanem választásokat. (Trencsényi Zoltán újságíró, Népszabadság, 2002. április 9.)

Egyetlen mondatba tudtam kapaszkodni. Abba, hogy mi nem közvélemény-kutatást akarunk nyerni, hanem választást. (Kovács László szocialista politikus, 168 Óra, 2002. április 18.)

Már mondtuk egyszer, nem közvélemény-kutatást szeretünk nyerni, hanem választást - mantrázza gépiesen az ezerszer elsütött Kovács László-i bonmot-t Szekeres alelnök. De a szája széle remeg. (Buják Attila újságíró, 168 Óra, 2006. április 13.)

Egy kiérdemesült szocialista elvtársat szeretnék idézni, aki szerint nem közvélemény-kutatásokat, hanem választásokat kell nyerni. (Kövér László Fidesz-politikus, Magyar Hírlap, 2016. július 2.)

2002-ben, a választások első fordulójának éjszakáján hangzott el Kovács örök érvényű mondata: „mi nem közvélemény-kutatást akarunk nyerni, hanem választást”. (Bednarik Imre újságíró, Népszabadság, 2016. július 2.)

Ekkor hagyta el Kovács László száját élete legjobb mondása: mi nem közvélemény-kutatást akarunk nyerni, hanem választást. (Szőcs Géza költő, Fidesz-kultúrpolitikus, Előretölt Helyőrség, 2018. április 21.)

Nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem választásokat. A tételmondatot egyébként Kovács László követte el, a szállóigévé vált idézet az ő kiváló innovációja. (Apáti Bence publicista, Magyar Nemzet, 2019. április 27.)

Szerintem minden jelölt tudja, hogy nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem választást. (Bangóné Borbély Ildikó szocialista politikus, ATV, 2021. július 29.)

Nekünk nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem választást. (Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Telex.hu, 2022. március 18.)

Kovács László mszp-s politikus egy televíziós interjúban mondta nekem a „választást kell nyerni” mondást, és emlékeim szerint Edward Heath brit miniszterelnököt jelölte meg eredeti forrásként. (Pallagi Ferenc újságíró, műsorvezető, Facebook.com, 2022. március 22.)

Olvasom Kulcsár István új könyvét. A 90 esztendős újságíró látszólag apró mozzanatokat szedett elő az emlékezet mélyéről. Amidőn külföldi állomáshelyeiről számol be, megjegyzi, hogy „Divat nem az illetékesnek tulajdonítani egy mondást.” Szovjet és amerikai politikusokat emleget, nekem pedig beugrik a címbeli magyar politikusnő neve is. Sokan neki tulajdonítják a „Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani.” mondást.

A nagy hírre vergődött mondatot a bejegyzésem utáni összeállítás tanúsága szerint ketten is másnak adományozták. Egy műsorvezető mentségére szóljon, hogy élő adásban rögtönzött, és ez bocsánatos vétek. Egy kormánypárti újságírónak azonban lett volna ideje utánanézni az ősforrásnak. Ő sem tévedett nagyot persze, mert Kósáné Kovács Magda egy kérdésre ezt válaszolta: „Elég mulatságos, hogy miközben életem során mondtam néhány értelmes dolgot is, épp egy lapos közhelyet kapcsolnak a nevemhez.” (168 Óra, 1999. május 20.) Jómagam is firtattam ezt, miközben egy ruhatárban fölsegítettem a télikabátját. Elmesélte, hogy egy szombat délelőtti rádióműsorban említette a francia mondást.

Ez azért nem lepett meg, mert francia szakon szerzett tanári diplomát. Akik pedig hivatkoztak rá, azokat se kárhoztatom. Elvégre könnyebben mondhatták ki a nevét, mintha Des Barreaux, Beaumarchais, La Fontaine vagy La Rochefoucauld aforizmáit tanulmányozták volna. Kovács Magda Wikipédia-szócikkében majdnem pontosan fogalmaztak, amikor Horváth Imre nagyváradi költőt vélték kiindulópontnak. Szerintük a híres mondás 1984-ben jelent meg az egyik kötetében. Csakhogy az Utunk szerkesztői 1976-ban kértek írást tőle, amely a kolozsvári hetilap évkönyvében látott napvilágot.

Máskülönben a szállóige Július Caesartól származik. A feleségét több mint kétezer éve azzal gyanúsították, hogy másik férfit engedett a házába. A római politikus hitt az ártatlanságában, bár a biztonság kedvéért megjegyezte: „Egy nőnek nemcsak tisztességesnek kell lennie, hanem annak is kell látszania.” Kósáné 1998 tavaszán más okkal hozta szóba a francia közvetítéssel hozzá került mondást. A Horn-kormány országlását beárnyékolta az úgynevezett Tocsik-ügy. A 804 milliós ügyvédi sikerdíjat visszaosztották a két kormánypártnak, és ez aggasztotta a kényes ízlésű szocialista politikusnőt. Az már a sors iróniája, hogy olyan mondat kísérte el a sírig, amelynek szerzőségétől 21 évvel korábban határolta el magát.

Tíz mondat a tisztességről

Anyai nagyanyám a tisztesség és az önfeláldozás mintapéldánya volt. Tőle hallotta anyám: Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. (Horváth Imre költő, Utunk évkönyv, 1976)

Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. Ez a francia mondás jutott eszembe, amikor a legújabb győri botrány tengeri kígyóját próbáltam kibogozni. (Pákovics Miklós győri újságíró, Kisalföld, 1981. december 3.)

A politikában - amint azt Kósáné Kovács Magda megállapította - „nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani”. (Bozóki András szociológus, Magyar Hírlap, 1998. július 18.)

Kósáné Kovács Magda szinte szállóigévé vált mondása: nem elég tisztességesnek lenni, de tisztességesnek is kell látszani. (Kovács László, az MSZP elnöke, Napi Magyarország, 1998. november 27.)

„Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani!” Ezt egy szocialista országgyűlési képviselő, Kósáné Kovács Magda jelentette ki. Ha jól emlékszem, még tavaly tavasszal, a választások előtt. (Oláh Zoltán újságíró, Népszava, 1999. július 29.)

Idézhetnénk a Kósáné Kovács Magdának tulajdonított, örökérvényű megjegyzést: nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. (Dési János újságíró, Népszava, 2003. augusztus 29.)

Megtanultuk Dávid Ibolyától, hogy nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. (Bombera Krisztina műsorvezető, ATV, 2017. június 19.)

Ismerjük a gázáremeléses időkből Lendvai Ildikó örökbecsű igazságát: „nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani”. (Horváth K. József újságíró, horváth-k-józsef.blog.hu, 2019. december 22.)

Mindenki ismeri a tőle eredő szállóigét: „Nem elég tisztességesnek lenni. Annak is kell látszani.” (Lendvai Ildikó szocialista politikus Kósáné Kovács Magdáról, Facebook.com, 2020. július 27.)

A legtöbben talán a „Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani.” mondatáról emlékeznek rá. (Szily László újságíró Kósáné Kovács Magdáról, 444.hu, 2020. július 27.)

Mr. Algoritmus észrevette, hogy kedvelem az atlétikát. Dögivel küldi az amerikai versenyek legjobb perceit. A legutóbbi három napban így nézhettem végig az egyetemi bajnokság legérdekesebb számait. A sprinterek mezőnyében fölfigyeltem az egyetlen fehér lányra, aki százon harmadik lett ugyan a rossz rajtja miatt, a kétszázat azonban megnyerte a világ idei legjobb eredményével. Olyasmit pedig még nem is láttam eddig, hogy valaki a 4x400-as váltóban harmadik futóként harmincméteres hátrányt dolgozzon le, majd ötméteres előnnyel adja tovább a botot.

Abby Steiner nevét azért jegyeztem meg, mert az előfutamokban és a döntőkben kifehérlett a kiváló genetikai adottságokkal megáldott diáklányok közül. Azért is, mert egyedül ő futott tengerészkék dresszben. Kentucky egyetemét képviselte, az amerikai államot ugyanis Bluegrass State-nek (kékfűnek) nevezik az ott tenyésző réti perje színéről. Mellesleg a csinos hölgy hajszálra annyit futott, 10.90-et, mint én 1964 júliusában Hódmezővásárhelyen. Kétszázon elért győzelme, a 21.80 már jobb az egyéni csúcsomnál, igazi versenyszámomban, a négyszázon azonban még nem szokott indulni. Ám az említett váltóban 48.92-őt „repesztett”, ami azt sejteti, hogy a leghosszabb sprintszámban lesz a legjobb.

Jóslatnak ennyi is elég, mindazonáltal a kentucky-i hölgy kommunikációs stábja észrevette, hogy valaki érdeklődik utána Európából, egy Budapest - vagy talán Bukarest? - nevű városkából. Fél évtizedre visszamenőleg elküldte a versenyeiről készült videófelvételeket. Wikipédia-szócikke pedig néhány órával az egyetemi bajnokságon elért eredmények után már tartalmazta a két új egyéni csúcsát. Kíváncsiságból megnéztem a Magyar Atlétikai Szövetség által nyilvántartott csúcslistát, elvégre nálunk is bontogatja szárnyait egy tehetséges sprinter.

A Mórról Székesfehérváron keresztül Budapestre elszármazott Takács Boglárka egy évvel fiatalabb Abby-nél, és három hete az ausztriai Sankt Pöltenben 11.37-tel robbant be a magyar atlétabarátok tudatába. Százon megdöntötte a szakállas csúcsot, amelyet a tegnap este végigböngészett hivatalos lista szerint 2004. július 24. óta még mindig a szolnoki Szabó Enikő tart 11.41-gyel. Úgy rémlik, nemcsak Boglárka marad el néhány méterrel az amerikai diáklánytól. A tájékoztatással foglalkozók is Abbyék menedzsmentje mögött kullognak.

Tíz mondat Amerikáról

A Szovjetunió segge után nálunk most Amerika segge a legfontosabb tényező. (Bertha Bulcsu író, A Hírlap, 1994. szeptember 17.)

Tudják-e, hogy az amerikai tárgyalásokon mit ért el Horn. Nem tudják. Hát a kilincset. (Kabos László színész, Reform, 1995. augusztus 13.)

A magyar katona egy szál szuronnyal többet ér, mint egy amerikai katona ötezer rakétával. (Lányi Zsolt kisgazda politikus, Népszabadság, 1999. augusztus 17.)

Amerika pontosan olyan, mint a filmekben. Egyetlen különbséggel: amikor ott vagy, képtelenség kikapcsolni a vetítést. (Nagy-Pál Levente úszó, Napló, 2004. január 3.)

Amerika rémes, de működik. (Ungvári Tamás művelődéstörténész, Magyar Televízió, 2006. július 30.)

Amerikában semmi sem kötelező. (Tarics Sándor Egyesült Államokban élő olimpiai bajnok vízilabdázó, Magyar Rádió, 2011. április 14.)

Azért jöttem haza, mert akkor még hittem benne, hogy itthon kell Amerikát csinálni. (Czeizel Endre genetikus, Hír24.hu, 2014. december 5.)

Azt tanultam meg Amerikában, hogy Isten odaadja a hajót, de ő nem fog helyetted evezni. (Téglás Zoltán amerikai magyar rockénekes, Magyar Nemzet, 2019.. április 20.)

Amerika nem nézi jó szemmel, hogy Magyarország Kína egyik tartománya. (Simonyi András volt washingtoni nagykövet, Klubrádió, 2020. november 23.)

Amerikai befektetéssel magyar baloldalt biztos, hogy nem lehet csinálni. (Schiffer András volt LMP-politikus InfoRádió, 2022. április 11.)

A legutóbbi napokban Orbán Viktor vágtatott, Gyurcsány Ferenc dicsekedett, Jakab Péter lemondott, Ungár Péter fanyalgott, Lendvai Ildikó berzenkedett, Botka László pedig kétharmadozott. Lefülelt mondatok.

A magyarok Trianonnak is köszönhetően ma jobban élnek Romániában, Szlovákiában és a többi környező országban, mint mi itthon, Magyarországon. (Niedermüller Péter DK-politikus, Facebook.com, június 4.)

A kormányhoz hű média nem különösebben vonzó olyan emberek számára, akiknek van elképzelésük a világról. (Fekő Ádám újságíró, Azonnali.hu, június 5.)

Trianon meglehetősen súlyos csapás volt ránk nézve. (Murányi András újságíró, ATV, június 6.)

Lassan négycsillagos tábornokok vannak az ellenzék élén. Benne voltak mind a négy kétharmadban. (Botka László szegedi polgármester, volt MSZP-politikus, Partizán, június 6.)

Az önkormányzatok ellenséges terepnek számítanak. (Novák Zoltán politológus a kormányzásról, ATV, június 7.)

A Demokratikus Koalíció tíz év alatt a legerősebb ellenzéki párt lett. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Facebook.com, június 8.)

Olyan elnökre van szükség, akivel az elnökség együtt tud dolgozni. Velem nem tud, ezért a mai nappal lemondok. (Jakab Péter Jobbik-politikus, Facebook.com, június 8.)

Egy idő után már nem lehetett tudni, hogy a Jobbik fiú vagy lány. (Novák Előd volt Jobbik-, jelenleg Mi Hazánk-politikus, Hír TV, június 9.)

Hadházy Ákos az ellenzék ellenzéke. (Török Gábor politológus, InfoRádió, június 9.)

Mindig valaki más a hibás. (Póta György háziorvos a kormányzati kommunikációról, ATV, június 9.)

Vigyázzunk a szavainkra, mert mire felébredünk, már semmi se marad, csak a szótár nélkül is érthető hangulatjelek. (Tóth Krisztina költő, Litera.hu, június 9.) 

Lábon lövi magát Európa. (Nagy Katalin műsorvezető, Magyar Rádió, június 10.)

Háború idején vágtatnak az árak. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, június 10.)

Nehéz a politikát parodizálni ott, ahol a politika önmaga paródiája. (Lányi András publicista, Magyar Hang, június 10.)

Intellektuálisan volt rosszabb az ellenzéki ajánlat, mint a kormánypárti. (Ungár Pélter LMP-politikus a választásról, Népszava, június 10.)

Az ellenzék falun veszítette el a választást. (Fabriczki András üzletember, az MSZP volt kincstárnoka, Klubrádió, június 10.)

Veszíteni lehet, de rossz ízléssel, ellenszenvesen viselkedni a politikában is tilos. (Lendvai Ildikó az ellenzéki vezetők választás utáni magatartásáról, Blikk.hu, június 11.)

Nem jó nekik a független sajtó, csak amelyik azt írja, amit ők szeretnének. (Katus Eszter komlói újságíró az ellenzéki politikusokról, Népszava, június 11.)

Elektromos autót kell venni, aztán nem használni. (Felméri Péter humorista az üzemanyag-árakról, Magyar Rádió, június 11.)

A szokásos pénteki rádiós „interjú” is olyan volt, mintha véletlenszerűen kihúzott volna két kártyát a bevált kommunikációs panelek paklijából. (Hanula Zsolt újságíró Orbán Viktorról, Telex.hu, június 12.)

Jatt és yacht. (Tamás Ervin publicista az Orbán-rendszerről, Facebook.com, június 12.)

Moldovája mindenkinek volt otthon. (Láng Zsuzsa újságíró, Jelen.media.hu, június 12.)

A rendszerváltás óta fülelek le mondatokat a nyilvánosság fórumairól. Húsz jó, szellemes, ütős mondat érzékeltetheti a mögöttünk hagyott hét hangulatát, közérzetét. Több mint három évtized után csak kiderül, vajon kinek a megnyilvánulásait érdemes figyelemmel kísérni. Tamás Ervinét például érdemes, a legjobb tíz publicista között tartom számon. Kár, hogy utolsó szállóigéjét 2020-ban jegyezhettem föl.

Akkoriban csatlakozott a Jelen című hetilaphoz, amely kisvártatva indexre tette a legjobb szerzőit. Gondolataikhoz csupán azok férhetnek hozzá, akik előfizetnek az online változatra. Körülbelül ezren vannak, hónapnyi kísérlet után már nem tartozom közéjük. Azóta a kitűnő közíró mondataira nem számíthatok. Most azonban történhetett valami, mert ma reggel hét körül föltett a fészbukos üzenőfalára egy közepes terjedelmű bejegyzést. Két hónappal és egy héttel az országgyűlési választás után úgy összegezte az immár negyedszer kétharmados hatalom mibenlétét, hogy a „jatt és yacht” kikristályosodott rendszere. A fogalompár telitalálat.

A másik mondatban részletesebben jellemezte az ellenzéket. A választási szövetségben is marakodó és most már egymást leplezetlenül utáló pártokról azt írta, hogy „Az a brancs, amelyik képes még ellenzékként minősíteni magát.” Az a benyomásom, hogy a szerző rám bízta az értelmezést. Vajon úgy értem-e, hogy a csúfos vereséget szenvedett ellenzéki politikusoknak van képük a történtek után még ellenzéknek nevezni magukat? Vagy a kétségkívül korlátozott lehetőségeikből telik-e arra, hogy működő erőközpontként lépjenek föl a már-már teljhatalmat élvező rendszer ellen?

Figyelemre méltó, hogy a hat ellenzéki párt közül háromnak az elnöke (Fekete-Győr András, Jakab Péter és Tóth Bertalan) elvesztette a bizalmat, lemondott, vagy „csak” nem indul a hamarosan esedékes elnökválasztáson. Nyilván van (volt) pártelnöki fizetésük, amely azonban nem versenyezhet a parlamenti képviselő és frakcióvezető összevont, havi mintegy 3 milliós jövedelmével. Nehéz szabadulni a gondolattól, hogy a zsírosabb állást választották. Talán már nem is az a kérdés, vajon lehet-e őket megélhetési politikusnak nevezni. Az inkább, hogy sikerül-e majd kiaknázniuk azt a helyzetet, amelyben a Parlament épületéből akadályozhatják az új pártelnök munkáját.

Ennél biztosabb út aligha található az újabb bukáshoz, csődhöz, kudarchoz, vereséghez.

Tíz mondat az ellenzékről

Attól, hogy hat sánta összeállt, nem futnak gyorsabban. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus, Index.hu, 2022. április 4.)

Minden kudarc után jobban élnek, mint előtte. (Ruff Bálint kommunikációs szakember a fizetésemelésüket megszavazó ellenzéki képviselőkről, 444.hu, 2022. április 6.)

Az ellenzék néhány hordószónoka nagy elánnal csépeli egymást. (Batka Zoltán újságíró, Népszava, 2022. április 14.)

Akik hajtják az ellenzéki mókuskereket, eszük ágában sincs kiszállni. (Török Gábor politológus, Magyar Hang, 2022. április 19.)

Ez egy kitartott ellenzék. (Hont András publicista, ATV, 2022. április 20.)

Az ellenzék amatőrök gyülekezete. (Szanyi Tibor ISZOM-politikus, Mandiner.hu, 2022. április 28.)

Az ellenzék a választás óta gyakran nem a rokonszenves és főleg nem az akcióképes arcát mutatta. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, 2022. május 12.)

Ezek túlélő üzemmódban vannak. (Schiffer András volt LMP-politikus, Demokrata, 2022. május 18.)

A nagy semmiért bizarr hatalmi harcot folytató Hüvelyk Matyik. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, Mérce.hu, 2022. június 4.)

Az a brancs, amelyik képes még ellenzékként minősíteni magát. (Tamás Ervin publicista, Facebook.com, 2022. június 12.)

Az ünnepi könyvhét mellékterméke, hogy az Arcanum nevű cég átmenetileg ingyenessé tette a szolgáltatásait. A magyar sajtó legnagyobb digitális adatbázisát hozta össze, legfőbb ideje tehát, hogy újra nekirugaszkodjak egy művelődéstörténeti nyomozásnak. Több olvasó kifogásolta ugyanis, hogy a néhány hete megjelent Gyurcsány-bejegyzésemben lyuk tátong.

Sikerült ugyan kimutatni, hogy az őszödi beszéd egyik legismertebb mondatát újságírók - köztük magam is - rosszul idézték, elvégre lósz@r helyett lóf@szt írtunk bele. Kihagytam azonban azokat az értelmezőket, akik jól idézték a volt miniszterelnököt, de ideológiai nyomatékkal. Gyurcsány Ferenc ugyebár 2006. május 26-án beszédet mondott a balatonőszödi kormányüdülőben, és visszatérítette a valóságba a szocialista képviselőket. Egyik keresetlen szövegű rögtönzésében édesanyját, „Katust” idézte, aki akkoriban járta meg a kórházat, és elégedett volt a betegellátással. Ezt kérdezte a miniszterelnöktől: „Megjavult az egészségügyi rendszer, fiam?” Mire Gyurcsány: „Mondom: egy lószart, mama.”

E költői szépségű mondás önálló életre kelt a publicisztikában. Azt jelenti, hogy dehogy. Még inkább, hogy egy frászt. Bárdosi Vilmos nyelvész kiderítette, hogy a frász (cidri, félelem, ijedelem) nem azonos a frászkarikával, amelyet megrövidített a népnyelv. A frászkarika az elutasítás, tagadás szava. A német Frais (nyavalya) szóból származik. A sokirányú érdeklődésű Zolnay Vilmos pedig azt nyomozta ki, hogy hajdanában sok újszülött szenvedett rángógörcsben. Vajákos öregasszonyok többféle lisztből szenteltvízzel gyúrták össze a perec tésztáját, és a barnára sült karika épp akkora lett, hogy a csecsemő nyakán átbújtathatták. A frászáldás (Frais-Segen) német telepesek közvetítésével érkezett a Pápa környéki sváb falvakba, ahol Katus asszony is megfordult.

A frászkarika lósz@rrá magyarosított változata így türemkedett be a majdani miniszterelnök gyermekkorába is. A bejegyzésem utáni, immár teljesebb összeállításból kirajzolódik, hogy a Gyurcsány Ferenc eszmekörében maradt értelmezők miként fogalmazták meg a szállóige színét, az őt ellenségesen értékelők viszont hogyan ironizáltak rajta. Az Arcanum segítségével találtam olyan utalásokat is, amelyek szerzői eltekintettek az ideológiai megfontolásoktól. Csupán használtak egy nagy hírre vergődött mondatot, mert a dehogynál és a frásznál nyomatékosabban fejezi ki az elutasítást.            

Tíz mondat egy szállóigéhez

„Egy lószart, mama!” - szerintem ebből az indulatos mondatból fejthető meg az őszödi felszólalás legfontosabb üzenete. (Ripp Zoltán történész, Mozgó Világ, 2007/1.)

Bezzeg a mi időnkben nem volt ez így - hallom kortársaimat. A történelmi hűség kedvéért azonban meg kell jegyeznem, ahogy a klasszikus is mondja: „A lószart, Mama!” (Klecska Ernő székesfehérvári újságíró, Fejér Megyei Hírlap, 2008. július 19.)

Amúgy mindegyik arc érdekes volt: a „lószart, mamá”-tól kezdve a macskanadrágban távfutó sportemberen keresztül a gondolataiba süppedt államférfiig bezárólag. Csak túl sok. (Kovács Zoltán újságíró, Élet és Irodalom, 2009. május 15.)

Hogy emberiség elleni bűnt csak a zsidók ellen lehetséges elkövetni? Hát, hogy egy klasszikust idézzek: Egy lószart, mama! (Bayer Zsolt publicista egy matuzsálemi korú és Ausztráliában bíróság elé állított magyar antiszemita tiszt peréről, Magyar Hírlap, 2009. október 1.)

A maszlagot, hogy ők a kisembert védik, hagyjuk! „Lószart, mama”, hogy volt vezérüket idézzük. (Lovas István újságíró, Magyar Nemzet, 2010. július 25.)

Csodálom, hogy az emelkedett hangvételű szerző nem az új magyar politikatörténet klasszikusát idézte: „Lószart, mama!” (Szentmihályi Szabó Péter író, a Sarkosan fogalmazva című glosszarovat gazdája egy meg nem nevezett publicistáról, Magyar Hírlap, 2012. július 31.)

A fiúi szeretet mára klasszikussá nemesedett kiáltása, a „lószart, mama!”. (Ugró Miklós újságíró, Magyar Nemzet, 2014. március 6.)

Ahogy Vona újsütetű cimborája szokta volt mondani két bérmálkozás között: „Egy lószart, mama!” (Bayer Zsolt publicista, Magyar Idők, 2018. január 11.)

Azzal áltatjuk magunkat, hogy ők igazából olvasnak. És aki olvas, az intelligens. Lószart mama, hogy egy klasszikust idézzek. (Kácsor Zsolt tárcaíró, Népszava, 2020. január 30.)

Aztán a választás éjszakáján megtudtuk, hogy ­­­- klasszikust idézve - „lószart mama”. (Kárpáti Iván újságíró a Fideszt választó ellenzéki szavazókról, Klubrádió, 2022. május 17.)

Kíváncsiságból beírtam a keresőbe a címben szereplő szót. A Médianapló 21 évfolyamában 112-szer használtam a sajtóalap kifejezést, 2010 előtt 19-szer, Orbánék újbóli hatalomra jutása óta pedig 93-szor. A több mint hétezer bejegyzésből harmincat szántam az elképzelt intézménynek, amelyről azonban vannak külföldi tapasztalataim. Utánanézem mások tapasztalatainak is, és figyelemre méltó kép rajzolódott ki előttem.

Akadnak európai országok, ahol a Sajtóalap csupán a veszteséges médiavállalkozásokat támogatja. Olyanok is, ahol az értéket teremtő veszteséges szerkesztőségeket. Olyanok is, ahol a helyi médiumokat. Sőt olyanok is, ahol a kis és nagy médiumokat, amelyek a működtetésükhöz szükséges pénzt előfizetésből és hirdetési bevételekből teremtik elő. Ha ügyes üzletpolitikával sikerül összehozni a költségvetés harminc-negyven százalékát, akkor kaphatják meg a hőn áhított anyagi támogatást. Ahány ország tehát, annyi szokás. De úgy vettem észre, hogy a bejáratott demokráciák politikai kultúrájából telik két azonos feltételre.

Az egyik az, hogy az országgyűlésük megszavazta az állami költségvetés bizonyos százalékát. A másik meg az, hogy ebből a Sajtóalap a pártpolitikusoktól függetlenül támogathatja a nyilvánosság közösségi finanszírozásra szoruló fórumait, a kuratóriumában ugyanis kikezdhetetlen tekintélyű közéleti személyiségek döntenek. A bejegyzésem utáni összeállításból kibontakozik egy tendencia a jelzőtlen vagy nemzeti jelzőjű Sajtóalap körüli vitákról. Az idézeteket három mondattal egészítem ki.

Kezdetben az volt a tét, hogy az ellenzéki helyzetben lévő politikusok a kormánypárti médiumok nyereségéből próbáltak esélyegyenlőséget teremteni a nyilvánosság eszközrendszerében, a médiában. Lendvai Ildikó, az MSZP hajdani médiapolitikusa például ősbűnnek nevezte, hogy 2002-ben nem sikerült létrehozni a pártja választási programjában még olvasható Sajtóalapot. A koalíciós tárgyaláson elvérzett intézményt utólag így jellemezte Vásárhelyi Mária médiaszociológus: „Naivitás minden olyan elképzelés, amely szerint ma Magyarországon a politikai elit képes olyan testületet létrehozni, amely a szakmai-etikai szempontokat preferálja a politikai megfontolásokkal szemben. (Élet és Irodalom, 2005. november 18.)

Okfejtését imigyen fordítom le, egyetértőleg: a kormánypárti és ellenzéki politikusok kultúrájából egyelőre nem telik arra, hogy az adóforintjainkból pénzt szavazzanak meg az olyan Sajtóalapnak, amelyet nem az ő embereik irányítanak.

Tíz mondat a (Nemzeti) Sajtóalapról

A monopolhelyzetben lévők által kiszorított médiumok támogatására … három alap létrehozásáról intézkedik a törvény. Nevezetesen sajtóalap, rádióalap és televízióalap létrehozásáról. (Torgyán József kisgazda politikus, Ez a Hét, 1995. április 3.)

Elképzelhető megoldásnak tartanám egy sajtóalap felállítását, amely ugyanolyan alapon működne, mint az ORTT műsorszolgáltatási alapja, vagy a művészeti alapítványok, amelyek nonprofit művészeti tevékenységet finanszíroznak. (Sükösd Miklós médiaszociológus, Hetek, 2000. október 7.)

A /Medgyessy/ kormány adós egy olyan sajtóalap létrehozásával, amelyet egyes médiapolitikai írásaiban már a kormányváltás előtt megígért. (Bajomi-Lázár Péter médiakutató, Hetek, 2002. december 6.)

Nyilvánvaló, hogy egy ilyen alap nem szolgálna más célt, mint azt, hogy immár az elektromos média piaca után a nyomtatott sajtó piacán is intézményesüljön a politikai befolyás. (Vásárhelyi Mária médiaszociológus, Élet és Irodalom, 2005. november 18.)

A nyugat-európai tapasztalataok azt mutatják, hogy a sajtótámogatási rendszer ott volt hatékony, például Ausztriában, Olaszországban és Svédországban, ahol a hangsúly  a veszteséges lapok közvetlen támogatásán volt. (Bajomi-Lázár Péter médiakutató, Élet és Irodalom, 2006. január 20.)

Korábban valóban én is sürgettem a sajtóalap felállítását, de ma már azt gondolom, az adófizetők pénzét hatékonyabban is el lehet költeni. (Bajomi-Lázár Péter médiakutató a wi-fi szigetek támogatásáról, Hajdú-bihari Napló, 2009. március 14.)

Még kormányon létre kellett volna hozni olyan nagy sajtóalapot, amely a helyi sajtót, valamint a politikai pluralizmust igényesen szolgáló sajtót pályázatokkal támogatja. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Mandiner.hu, 2017. november 24.)

Esetleg közös finanszírozási és elosztási projektekkel is kísérletezhetnének a függetlenek, ami nem könnyű feladvány, mert most az egymás közti verseny is ez ellen hat. (Haraszti Miklós liberális médiapolitikus az ellenzéki pártok médiapolitikájáról, Népszava, 2021. október 30.)

A programunkba bekerült egy sajtóalap létrehozása, mindenekelőtt a kicsi helyi médiumok világos feltételek mentén történő megtámogatására. (Polyák Gábor médiajogász, az Egységben Magyarországért médiapolitikai kabinetjének vezetője, Népszava, 2022. március 21.)

A sajtóalap célja a kisebb szerkesztőségek piaci kitettségének csökkentése. (Polyák Gábor médiajogász, az Egységben Magyarországért médiapolitikai kabinetjének vezetője, SzabadEurópa.hu, 2022. március 31.)