Ha jellemezni kéne, az ambiciózus jelzőt választanám. A latin kifejezés becsvágyót, buzgót, iparkodót, lelkest, törekvőt jelent. A múlt század kilencvenes éveiben még nem tudtam volna hozzá illeszteni a megfelelő szót. Azt persze már akkor is érzékelni lehetett, hogy az újságírással kacérkodó fiatalember a legismertebb magyart, Puskás Öcsit nézte ki magának. Aligha tudta, hogy ugyanarra esett a választása, mint a későbbi miniszterelnöknek, akiről azóta kiderült, hogy két rögeszméje van: a foci meg a gáz. Szőllősi György Puskáson keresztül jutott a Nemzeti Sport főszerkesztői székébe.
Néhány órával a június 14-i „történelmi” győzelem után azt írta fészbukos üzenőfalára, hogy „Mind a négy gólt az új magyar futballakadémiák növendékei szerezték.” Vezércikkét az egyetlen sport napilapban már érdesebb hangnemben fogalmazta meg: „Puskásék után most a Puskás akadémisták végezték ki az angolokat.” Mármint a felcsúti Sallai, aki két gólt rúgott, a szintén felcsúti Nagy Zsolt és a kispesti Gazdag. Az a benyomásom, hogy megint elmaradtunk egy brosúrával attól a fránya Nyugattól. A Lajtán túl már rájöttek, hogy a bentlakásos akadémia lelketlen gladiátorokat tenyészt. A csapattulajdonosok a tehetséges focistákat a stadionhoz közel lakó szurkolók családjához fizetik be, hogy családban nevelődjenek.
A Nemzeti Sport főszerkesztője a szélesebb nyilvánosságnak szánt üzenetében a kivégzés szót használta. A hazai sajtóban olvastam még a „felnégyelte”, a „kardélre hányta”, a „letarolta” és végül a „kiterítette” kifejezést is. A történtekről gyökeresen másként vélekedik a Nemzeti Sport hajdani főszerkesztője. (Szekeres István kesernyés megállapítása olvasható a bejegyzésem utáni idézetcsokorban.) Ő még azt a sportújságírást képviselte, mely nem a gyilkolásban jeleskedik. Egyébként pedig a nyilvánosság fórumain elég sokan vontak párhuzamot Rákosi és Orbán sportpolitikája között.
Gyerekként, egy faluban éltem át a Rákosi-korszakot, amelyben még nem volt televízió. Mivel magyarázható mégis, hogy ha véletlenül arra járnak, az utcán megismertem volna az angolok ellen kétszer is győztes, világbajnoki ezüstérmes Aranycsapat összes játékosát? Az Orbán-korszakban lejátszott „évszázad mérkőzését” már közvetítette a tévé, ráadásul a négy angoloknak rúgott gólt számtalanszor nézhetjük meg a világhálón. Kíváncsiságból felírtam a tizenöt magyar focista nevét, akik részt vettek az emlékezetes meccsen. Tíz mellett anélkül mennék el, hogy felismerném őket.
Tíz mondat a focistákról
Orbán az a focista, aki ha egyszer gólt lő, a fotót tízszer megnézi róla. (Bodor Pál író, Népszabadság, 1998. október 15.)
A fideszesek tudják, ki a jó focista, de azt nem, hogy ki a jó író. (Heller Ágnes filozófus, ATV, 2013. március 20.)
Orbán az egyetlen focista a világon, aki vízen is tud járni. (Farkasházy Tivadar újságíró, Népszava, 2013. május 11.)
Lehet, hogy húsz év múlva remek focistáink lesznek, de ha jó gazdaságot is szeretnénk, a stadionok mellett iskolákat is kéne már építeni. (Csányi Vilmos magatartáskutató, Népszabadság, 2013. december 7.)
Orbán olyan focista, aki győzelemre játszik, nem kapura. (Török Gábor politológus, ATV, 2015. július 27.)
A magyar focistákból hiányzik az alázat és az egészséges nacionalizmus. (Pörge Béla újságíró, 888.hu, 2018. július 17.)
Kétballábas focistáknak óriási pénzeket fizetnek azért, hogy ugrabugráljanak. (Lázár János Fidesz-politikus, volt kancelláriaminiszter, Vásárhely24.com, 2018. szeptember 13.)
Olykor az ifista focistákból nem focisták, hanem írók lesznek. Vagy éppen miniszterelnökök. (Orbán Viktor miniszterelnök Kispesten, a Honvéd-akadémia átadásán, Miniszterelnök.hu, 2018. november 22.)
Az ápolónőknek adjunk havi három milliót, a focistákat pedig este, az erkélyen tapsoljuk meg! (Békesi László volt pénzügyminiszter, Facebook.com, 2020. április 9.)
A magyar focisták hetvenévenként legyőzik otthonában az angol válogatottat. Ez nem lehet ok arra, hogy gúnyoljuk a legyőzöttet. Az ilyesmi a csőcselék jellemzője. (Szekeres István újságíró, a Nemzeti Sport volt főszerkesztője, Facebook.com, 2022. június 16.)
