Magyarország mindenkori miniszterelnöke a nyilvánosság első számú kedvezményezettje. Orbán Viktor különösen az, szinte minden megnyilvánulásának hírértéket tulajdonítanak azok a fránya szerkesztők. Nemcsak annak, amit mond, hanem a testbeszédének is. A kormánypárti nyilvánosság fórumain például annak, ha egy felcsúti focistát szerződtet a legjobb angol klubcsapat, és ezt a miniszterelnök üdvözli a közösségi üzenőfalán. Az ellenzéki sajtóban pedig annak, hogy ülve is zsebre teszi a kezét.

A magam módján dokumentálom a miniszterelnököt, a péntek reggeli rádióinterjúkból ki-kiemelem tíz mondatát. Ennyit mindig lehet, mert Orbán rutinos beszélő, és a gondosan megtervezett interjúkban nem nehéz lelni olyan mondatokat, amelyek várnak az utókor értékítéletére. Azon viszont érdemes eltűnődni, hogy a 7.33-tól 7.59-ig tartó beszélgetésekben az idén egyetlen mondatot se találtam, amely átörökíthető lett volna a rendszerváltás óta gyűjtött szállóige-válogatásomba. Holott a mintegy háromezer szállóige-gyanús gondolatból félszáz való Orbán Viktortól, és ezzel az élmezőnyben foglal helyet.

A gyűjteményben két mozzanatot vettem észre. Az egyik az, hogy szállóige-szempontból az ellenzéki politikus mindig termékenyebb, mint a kormánypárti. Az utóbbinak, pláne ha kormányfő, vigyáznia kell minden szavára. Az óvatosság megakadályozza abban, hogy elengedje magát, és olyasmivel rukkoljon elő, melyre a fél ország fölkapja a fejét. Ez a kettősség Orbánra is jellemző, és elég régi miniszterelnök ahhoz, hogy a szállóigés mérleg a benne lakozó ellenzéki politikus oldalára billenjen. Utoljára 2024 februárjában jegyeztem fel tőle szellemes mondatot.

A második figyelemre méltó mozzanat az, hogy az azóta eltelt csaknem másfél évben megszaporodtak a nyilvános szereplései. Minél inkább uralja az országot, annál több témában igyekszik szakértő képzetét kelteni. Futószalagon gyártott interjúi és beszédei inflálódtak, a gyakoriságuk révén veszítettek a jelentőségükből. Erről árulkodik néhány szám is. Az idén 21 rádióinterjújáról készítettem tíz-tízmondatnyi emlékeztetőt a blogomat olvasók számára. Ezeket a beszélgetéseket 9491-en kísérték figyelemmel, vagyis átlagosan 452-en.

E szám úgy jött ki, hogy akadt köztük hat összeállítás, amelyet nem vettek át az utánközlő portálok. Márpedig a digitális ismeretségi körömben Orbán nem örvend túl nagy népszerűségnek, ezzel magyarázható a 44-es, 51-es, 58-as, 63-as, 68-as és 78-as olvasottság. Ez olyan adottság, amely óhatatlanul lehúzza a buborékomon kívüli olvasottságot. Csakhogy az utánközlő portálok között akadnak kormánypártiak is, amelyek mostanában mintha gyorsabban vennék le az Orbán-összeállítást.

Azt gyanítom, hogy országunk első embere már nem hozza azokat a számokat, amelyek nélkül a portál kevesebb hirdetéshez jut. Feltűnő, hogy az év eleje óta fokozatosan csökken a kormányfői interjúk olvasottsága. S még egy adatsor: miközben Orbán Viktor válogatott interjú-mondatait átlagosan 452-en olvasták, Navracsics Tiboréit 729-en, Lázár Jánoséit pedig 728-an. Az Orbán-interjúkat hallgatva figyeltem föl arra is, hogy a nyilvánosság első számú kedvezményezettje gyakran köszörüli a torkát.

Január elseje óta péntek reggelenként 296-szor, vagyis 108 másodpercenként krákogott.  Először azt hittem, hogy a cirákolás, harákolás, hertyegés, kerregés afféle tikkelés, és idegrendszeri okra vezethető vissza. Most már máshol keresem a magyarázatot. Ha ugyanis a miniszterelnök évértékelőn vagy állami ünnepségen beszédet olvas föl, akkor a legritkább esetben köszörüli a torkát. Ami azt sejteti, hogy tudomásul veszi, ha a Magyar Rádió munkatársa a hallgatóknak azt is elmondja, mi rejlik a kérdés mögött. E szakmai követelmény teljesítése azonban idegesíti, hisz’ a 26 perces adásidőből a neves interjúalany kevesebbet kap, mint amennyi járna neki.

Az is megfordult a fejemben persze, hogy egyszerűen csak készül a következő válaszra. Miközben a rádiós beszél, ő rendezgeti a jegyzeteit, keresi azt a gondolatmenetet, amelyet a spontánul elhangzó kérdésre válaszol majd, kortyol egyet a pohárnyi vízből, és a biztonság kedvéért még köszörül is néhányat a torkán. Mégsem ő tartja az országos csúcsot. Huszár Tamás, aki a beszélgetős műsorokban „óbudai libernyáknak” nevezi magát, 2022. február 10-én, a Klubrádióban tíz perc alatt 40-szer krákogott.

De van még valaki, aki őt is lekörözi. Raskó György volt MDF-politikus, aki manapság agrár-közgazdászként penget ellenzéki húrokat, azzal rí ki a nyilvánosan krákogók közül, hogy a torokköszörülést összemossa a kimondandó szó elejével. Gyakorlatilag rácirákol a mondat első szavára, ám a félig-meddig elnyelt harákolás így is érzékelhető a vájt fül számára. E trükköt tanulta el tőle Orbán Viktor. Sikerült is tíz alá csökkentenie a krákogást. És még mondja valaki, hogy a hatalom teljében nem képes tanulni egy ellenzéki politikustól.