Bizony ezt írta róla Rapai Ágnes költő (Facebook.com, 2021.08.14.) Inkább az a benyomásom, hogy a XXI. Század Intézet vezető elemzője az ATV kedvenc kormánypárti vendége. A 30 körüli jogász-politológust hívják meg leggyakrabban a stúdióba. Elvégre kölyökképe van, a durvaságra hajlamos kormánypárti publicistákkal ellentétben igyekszik kulturáltan fogalmazni, és ha vitapartnerei fölemelik a hangjukat, akkor zavarba is jön. Tegnap az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek vasárnap esti vitájáról fejtette ki az álláspontját.

Mint mondta, „nagyon hiányzott” neki, hogy a műsorvezető nem kérdezte meg a Párbeszéd-MSZP-LMP jelöltjétől, Karácsony Gergelytől, miért volt adjunktus a Corvinus-egyetemen. Hogyan merészelt nyelvvizsga és idegen nyelv tudása nélkül tanítani? Ezt azóta firtatják a kormánypárti sajtóban, amióta a budapesti főpolgármester bejelentette miniszterelnöki szándékát. Deák Dániel azért hozta szóba a kellemetlen ügyet, mert a kormány egyik oktatási hatósága most jutott a vizsgálat végére. Nem osztom a véleményt, miszerint a hatóság kivárta a miniszterelnök-jelölti vitát. Őröltek a malmai, és bármikor jelenti be az eredményt, mindig akkor került volna elő az a fránya angol, amikor az ellenzéki előválasztásnak van valamilyen eseménye.

Az már más kérdés, hogy amikor az öt jelölt először vitázik az ATV-ben, és bemutatják, hogy milyen programmal szeretnék vezetni a koalíciós kormányt, egyszerűen nincs funkciója a műsorvezetői kellemetlenkedésnek. Ha utána Karácsonyt behívnák az ATV stúdiójába, és egy négyszemközti interjúban mellének szögeznék a magyar nemzet sorsát meghatározó kérdést, akkor kíváncsian várnám a válaszát. Ez volt azonban a kisebbik gond a politikai elemző provokatív, mert a műsorba nem illő megnyilvánulásával. A nagyobbik a fölkészületlenségéből adódott. Deák Dániel ugyanis Mészáros „Lászlónak” nevezte a Corvinus akkori, szerinte „baloldali kötődéssel rendelkező” rektorát, aki megengedte a tűrhetetlen helyzetet.

Az egyetemnek 2003 és 2011 között csakugyan volt egy Mészáros nevű rektora, őt azonban Tamásnak hívják. Ráadásul nem ő szerződtette 2004-ben tanársegédnek a 197 centis fiatalembert, hanem a Politikatudományi Intézet igazgatója. Lánczi Andrásban a Fidesz egyik ideológusát tisztelhetjük, és jelenleg a Corvinus Egyetem rektora. Talán kifogásolható körülmények között, mégis jó érzékkel indította útjára az egyik ellenzéki miniszterelnök-jelöltet, Karácsony Gergelyt.       

Tíz mondat Deák Dánieltől

Az MSZP a többi balliberális alakulat számára nem partner, hanem levadászandó zsákmány. (Magyar Idők, 2017. október 28.)

Kunhalmi Ágnes szórakoztató politikus. (Magyar Rádió, 2018. január 12.)

Márki-Zay Péter lehet az új Tétényi Éva. (Figyelő.hu, 2018. február 26.)

Gyurcsány Ferenc minden meg fog tenni, hogy az MSZP pozícióját tovább rombolja. (Magyar Rádió, 2018. június 12.)

2022-ben az lesz a kérdés, hogy az MSZP bejut-e a parlamentbe. (Magyar Rádió, 2018. június 12.)

Tóth Bertalan nem karakteres politikus. (Magyar Rádió, 2018. június 12.)

A miniszterelnök úr pontot tett az utcai tiltakozások végére. (ATV, 2019. január 10.)

Nem lehet azt mondani, hogy az uniós forrásokat elpocsékolják, ellopják. (ATV, 2019. augusztus 21.)

Gyurcsány Ferenc nagy profizmussal szalámizza le sorban az ellenzéki pártokat. (Borsod Online, 2020. szeptember 10.)

/A Pegasus-botrányról/ Annak a kivizsgálása zajlik, hogy nem-e mondjuk egy másik ország titkosszolgálata hallgat le magyarországi újságírókat. (ATV, 2021. július 20..)

Épp most néztem meg a Lefülelt mondatok című gyűjteményt. A rendszerváltás óta jegyzem föl a szállóige-gyanús gondolatokat, van belőlük vagy háromezer. Böngészés közben azt vettem észre, hogy a színészek a szellemi életben játszott szerepüknél nagyobb, a professzorok pedig kisebb mértékben vannak jelen. (Az egyszerűség kedvéért mindenkit a professzorok közé sorolok, aki elmélyül a szakmájában, és amit megtanult, azt még taníthatja is.)

Három évtizednyi tanítás után már bevallhatom, hogy aki a felsőoktatásban katedrát kap, az könnyebben fejezi ki magát kétszer 45 percben, mintsem hogy tűhegyes mondatokban foglalja össze az okfejtéseit. A színész azért van nehezebb helyzetben, mert neki nincs erre ideje: percek alatt kell légkört teremtenie. Ezzel magyarázható, hogy a próbákon „csontozza ki” a szerző mondatait. Az külön érdekesség, hogy a professzor a saját gondolatmenetében ritkán jut el az ütős megállapításig, a színész pedig társzerzőként fejleszti tökélyre a darabíró gondolatait. S mert az utóbbi hivatásrend képviselője a próbák közben sajátos adottságra tesz szert, magánemberként, interjúhelyzetben is képes magát velősen és szellemesen kifejezni.

A 168 Óra legutóbbi számában leltem még egy színészek melletti érvet. Kalmár Tiborral készült az interjú, a hajdani Vidám Színpad nyugalmazott rendezőjével, aki arról nevezetes, hogy több könyvben is pedzegette a magyar kabaré, az úgynevezett pesti humor mibenlétét. Most kifejtette, hogy például „Kabos gyakran találta ki a jelenet végét, nem nyugodott, amíg nem tudott tapssal kimenni.” Vagyis nem elég a próbákon kicsontozni a szerzői mondatokat, még a közönség elé is kell állni, hogy a színész érzékelje a hatást. Ha nem jön be a poén, akkor dolgozni kell azon a fránya csattanón. Kabos László ennek a mestere volt.

A bejegyzés utáni összeállításban olvasható tíz válogatott mondata, melyek a múlt század kilencvenes éveiben láttak napvilágot, amikor még járta az országot, és a haknik koronázatlan királyának számított. Minden második szállóigéje a vidéki sajtóban jelent meg. Társulat nélküli színháztermekben, művelődési házakban, vállalati dísztermekben és olykor még kulturáltabb kocsmákban is próbálgathatta a poénokat. Amit pedig a fővárosból vitt magával a megcsodált és elirigyelt Mercedes kocsiján, azt úgy mondhatta el a helyi újság munkatársának, mintha az interjú közben, rögtönözve találta volna ki.

Tíz mondat Kabos Lászlótól

Az emberek régebben is utálták, ami volt, csak hozzánk jöttek, a Vidám Színpadra, hogy ezt hallhassák. (Magyar Hírlap, 1993. május 5.)

Reméljük, hogy a vörösök - rajtam kívül - nem jönnek vissza többet. (Kanizsa, 1994. január 28.)

A bajon is lehetne röhögni, csak ne fájna annyira. (Nógrádi Krónika, 1994. augusztus 24.)

Mindig az a kedvenc női ruhadarabom, amit éppen levesznek magukról. (Vas Népe, 1994. december 10.)

Ha csak a szép nők mennének férjhez, kihalna az emberiség. (Vas Népe, 1994. december 10.)

Tudják-e, hogy az amerikai tárgyalásokon mit ért el Horn Gyula. Hát a kilincset. (Reform, 1995. augusztus 13.)

Ha kimondom azt, hogy csomag, már röhög a közönség. Nem is kell a Bokros nevét emlegetni. (Reform, 1995. augusztus 13.)

Csak az a rossz közönség, amelyik nem jön el. (Kurír, 1995. augusztus 16.)

Torgyánt elneveztem Ígér hercegnek. (Pesti Riport, 1995. december 6.)

Tudja mennyi viccet kellett elmondanom ezért a Mercedesért? (Kanizsa, 1997. május 30.)

A legutóbbi napokban Orbán Viktor kinyilvánított, Matolcsy György szabálytalankodott, Thürmer Gyula rendezett, Szanyi Tibor kiürítette a baloldalt, Karácsony Gergely pedig jogállamozott. Lefülelt mondatok.

Bízom benne, hogy Karikó Katalin megkapja a Nobel-díjat. Nem azért, mert a ruhámat fogja viselni, hanem mert megérdemli. (Csézy ruhatervező és énekes, 168.hu, szeptember 6.)

Tudjuk, hogy szabálytalanok vagyunk. (Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Magyar Nemzet Online, szeptember 6.)

Ha valakit nem hívnak meg Kötcsére, akkor az selyemzsinórt jelent.(Barna Zsuzsa újságíró, ATV, szeptember 6.)

Az se baj, ha nem a 30 év pártmaradéka igyekszik mindenáron bent lenni a parlamentben. (Pálinkás József, az Új Világ Néppárt miniszterelnök-jelöltje, Azonnali.hu, szeptember 6.)

Orbán Viktor állama még sokáig velünk marad, akár nyer, akár veszít. (Kárpáti Iván újságíró, Klubrádió, szeptember 7.)

A közvélemény politika iránt érdeklődő része leginkább az előválasztás és a miniszterelnök-jelöltek körüli hírekre van kihegyezve. (Fábián András publicista, Újnépszabadság.com, szeptember 8.)

Kedvenc terepe, a virtuális tér. (Bán Károly újságíró a fészbukozó Karácsony Gergelyről, Magyar Hírlap Online, szeptember 8.)

A stroke előtt angolul, franciául és németül is tudtam. A stroke után magyarul is alig. (Kulka János színész, Marie Claire, szeptember 8.)

Rákosi az államosítással vont mindent az irányítása alá, Orbán privatizációval teszi ugyanezt. (Vásárhelyi Mária szociológus, Facebook.com, szeptember 9.)

Aki szövetségese lenne Orbánnak, az Orbánnak ciki. Akinek Orbán lenne a szövetségese, annak Orbán a ciki. (Kálló Gergely Jobbik-politikus a nemzetközi helyzetről, ATV, szeptember 9.)

Magyarországon szinte mindenki politikus. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, szeptember 9.)

Ha vissza akarjuk állítani a jogállamot, akkor a megoldásink is csak jogállamiak lehetnek. (Karácsony Gergely, a Párbeszéd, az MSZP és az LMP miniszterelnök-jelöltje, Magyar Narancs, szeptember 9.)

Pillanatnyilag az ellenzék oldalán nincs nagy leváltó hangulat. (Lengyel László politológus, HírKlikk.hu, szeptember 9.)

Sok vita, kevés munka. (Buják Attila újságíró az LMP-ről, 168 Óra, szeptember 9.)

Gyakorlatilag kiürült a baloldal. (Szanyi Tibor volt MSZP-politikus, Hír TV, szeptember 10.)

Bénázás helyett döntsön a nép. (Pintér Bence újságíró az előválasztásról, Azonnali.hu, szeptember 10.)

Mi kétharmadra készülünk. (Tordai Bence Párbeszéd-politikus, ATV, szeptember 10.)

Magyarországon alkotmányos rend van. (Thürmer Gyula munkáspárti politikus, PécsiÚjság.hu, szeptember 10.)

Magyarországon az emberek nem azon dolgoznak, hogy jobban érezzék magukat, hanem hogy mások rosszabbul. (Litkai Gergely humorista, Magyar Hang, szeptember 11.)

Zsizseg, pezseg az ország. (Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje, Nyugat.hu, szeptember 11.)

Márki-Zay Péterre ráégett a kispályás minősítés. (Bencsik Gábor újságíró az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek vitájáról, Facebook.com, szeptember 12.)

Nem élezném ki Szita Károlyra a legutóbbi 48 óra egyik legjellemzőbb történetét. Elvégre rajta kívül ki tudja, vajon mi történt vele fiatal korában, a múlt század nyolcvanas éveiben. Talán még meg is zsarolták. De hát ő sétált a csapdába, amikor hódolván a kormánypárti politikusok szinte kötelező szertartásának, az utcán odalépett a Stop Gyurcsány, Stop Karácsony! kampánypulthoz, és üzenőfalán ezzel hívta ki maga ellen a sorsot: „Én is aláírtam!” (Facebook.com, 2021. szeptember 10., a történeti hűség kedvéért 11 óra 15 perckor.)

Ha egy kijelentő mondatot felkiáltójellel nyomatékosítanak, akkor valamelyik rosszmájú kommentelő tudatában óhatatlanul felötlik az a fránya múlt. Sándor Erzsi színésznő-riporter-író például tegnap este megjegyezte: „Nahát! Nem tudtam, hogy nyilvánosak lettek az ügynöklisták.” Egy másik hozzászóló pedig némi iróniával „Kaposvár kalandos múltú polgármesterének” titulálta a könnyelműen fogalmazó Fidesz-politikust. Csakhogy a kaposváriak e múlt ismeretében választották meg már-már örökös polgármesterükké Szitát. Akár tovább is mehetnénk, az ügynöközés azonban megér egy kis művelődéstörténeti nyomozást.

A rokon értelmű szavak szótárában az ügynök alkuszt, beépített embert, fület, hálózati személyt, házalót, szaglárt, téglát, utazót, üzletkötöt és vigécet is jelent. Az utolsó a Wie geht’s? érdeklődő mondásból származik. A kinyitott ajtóban állt egy ügynök, aki súlyos vulkánfíber bőröndjében textilmintákat, fuszekliket, kaucsuk kézelőket, gombkészletet vagy könyvsorozatot tartogatott. Anyanyelvén szólította meg a XIX. századi Magyarország városi polgárát. A mondat szó szerint ezt jelenti: Hogy megy a dolog? Átvitt értelemben pedig azt, hogy Mi a helyzet?, Mi újság?, esetleg Mizújs?

Kérdés persze, hogy a nehéz életű vigécektől miként jutott el az államhatalom a könnyű pénzre vadászó Mata Harin és Redl ezredesen keresztül a Rákosi- és a Kádár-korszakra jellemző beszervezésekig. A jelek arra utalnak, hogy a történelmi félmúlt örökségétől a mai pártok sem képesek szabadulni. A bejegyzés utáni összeállításból kibontakozik az ügynök szó állambiztonsági jelentéstartalma. Meg az is, hogy a találékony kormánypárti politikusok és publicisták napjainkban új jelentéseket kölcsönöznek az ügynök kifejezésnek. Sajnos azonban anélkül, hogy a régebbi jelentések titkait feloldanák.

Tíz mondat az ügynökökről

Amikor a miniszterelnök úr átadta az én borítékomat, bekövetkezett az a döbbenetes helyzet, hogy én a III/III-as listán szerepelek. (Torgyán József kisgazda politikus, Népszava, 1991. június 7.)

Én vagyok az egyetlen, aki bevallottan III/III-as voltam. Én vagyok az egyetlen, aki elmondtam, amit elkövettem. A többiek meg bujkálnak, és azzal vannak elfoglalva, hogy mit követtem el. (Csurka István író, volt MDF-politikus, Vas Népe, 1994. március 22.)

Nagyobb szégyen, ha egy politikusnak III/III-as kartonja van, mintha szeretője. (Hankiss Ágnes Fidesz-politikus, Magyar Televízió, 1997. július 6.)

Az állam eddig jobban védte az ügynökök jogait, mint a célszemélyekét. (Demszky Gábor budapesti főpolgármester, Magyar Nemzet, 2002. július 4.)

Ne szórakozzunk itt szerencsétlen, pitiáner ügynökökkel, de uram bocsá’: SZT-tisztekkel, hivatásosokkal se! (Kövér László Fidesz-politikus, volt titkosszolgálatokért felelős miniszter, Hetek, 2005. február 25.)

A szekértáborokért nem a Fidesz a felelős, de az ügynöktörvénnyel és a beígért elszámoltatással máig adósunk. (Seszták Ágnes újságíró, Magyar Nemzet, 2012. december 14.)

Magyarországon az ügynöktörvényt se a jobboldal, se a baloldal nem akarta. (Eörsi Mátyás DK-politikus, ATV, 2015. március 9.)

Van nálunk markáns többség, amely patriotizmus által vezérelve nem kér az anarchistákból, a külföldről fizetett ügynökszervezetekből és bértollnokokból. (Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, Demokrata, 2020. július 7.)

Lassanként mindenki ügynök, aki az Orbán-kormány ellenzéke. (Csintalan Sándor volt szocialista politikus, HírKlikk.hu, 2021. augusztus 15.)

Zsúrmarxista ügynökök. (Rákay Philip publicista, Facebook.com, 2021. augusztus 22.)

Ez ötlött fel, miközben tegnap a szekszárdi újság online változatában olvastam a legutóbbi írását. Aztán kiderült, hogy a KESMA nevű, kormány közeli alapítványhoz tartozó napilap nem hívta meg a munkatársának. Azt az okfejtését közölte, melyet a Mandiner.hu vett át a fészbukos üzenőfaláról. Vajon a megyei napilap miért adta közre a lendületes eszmefuttatást?

Az úgy kezdődött, hogy Demeter Szilárd kormánypárti publicista cikket írt a Mandiner.hu-ba. Húsz sorban szólta le a művészeket, akik a nevüket, arcukat és hangjukat adták az Élni hívlak című ellenzéki kampánydalhoz. Úgy foglalnám össze a mondandóját, hogy a „kommunistába oltott liberálisok” szövetkeznek a „zsebnácikkal”. Majd azt fejtegette, hogy a vesztükre törleszkednek, mert ha esetleg bekövetkezik a kormányváltás, akkor sem ők kapják a díjat és a lóvét, hanem az ifjú törleszkedők.

Az egészet el lehetett volna intézni azzal, hogy Bródy János, Csákányi Eszter, Cserhalmi György, Kulka János és Pogány Judit megkapták már a legmagasabb művészeti kitüntetést, a Kossuth-díjat. Farkasházy azonban más utat választott. Felsorolta, hogy a legutóbbi évtizedekben milyen munkát végeztek. Emlékei között akadnak korjellemzők is. Igen ám, de a Tolnai Népújság úgy adta közre az ellenzéki publicista fészbukos bejegyzését, hogy nem az eredeti címmel jelentette meg, hanem a cikk első sorával: „Ide figyelj, te pénzosztogató senki!”

Az nálam még belefér a megszokottnál személyeskedőbb kampány-üzemmódba, ha egy publicista a másik publicistát „Korunk Illetékes bajtársának” véli. Az is, ha a kurzustörténész asszony nevét átalakítva „Schmidt Máriónak” titulálja Demeter Szilárdot. A letegezés azonban már zavar. Még akkor is, ha a csendőrpertuzást a kormánypárti publicisták kezdték. A megalázás nyelvi eszközét nem kéne átvenni tőlük. Kérdés persze az is, vajon a Tolnai Népújság az elhatárolódás vagy az elrettentés szándékával vette-é át Farkasházy Tivadar írását?

Azon se lepődnék meg, ha esetleg az is szerepet játszott a harmadközlésben, hogy Demeter Szilárd, A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója most is kimondta azt, amit az Orbán-rendszer vezetői gondolnak, de nem akarják az orrunkra kötni. Lapjaik mások szavaival nem először határolódnának el a túl őszinte megmondó-embertől. A körülmények azonban inkább az elrettentés szándékát sejtetik. Azt, hogy a vidéki Magyarország is megértse: lám, az ellenzéki publicisztika is képes megalázni a kormánypárti véleményformálókat.

Tíz mondat Farkasházy Tivadartól

Csak az a humor érdekes, amiből baja lehet az embernek. (Magyar Hírlap, 2002. február 1.)

Bajnai Gordon nem mondta meg, hogy nettó vagy bruttó kéri-e a havi egy forintot. (Népszava, 2009. április 4.)

A KDNP kedves középkori, pardon középkorú társaság. (Hócipő, 2011. június 15.)

Orbán az egyetlen focista a világon, aki vízen is tud járni. (Népszava, 2013. május 11.)

Hogy eszik levest a Kövér? (RTL II., 2013. november 10.)

Ha Rogánt tovább támadják, Orbán meghosszabbítja Vlagyivosztokig. (ATV, 2016. november 30.)

Én ingyen vagyok ellenzéki. (Hír TV, 2017. augusztus 3.)

A választó Németh Szilárdhoz butul. (Népszava, 2017. augusztus 12.)

Nem lehetne elérni, hogy senki se lehessen ellenzéki két ciklusnál tovább? (Népszava, 2018. január 13.)

Orbánt tízéves mondataival szokták szembesíteni, Cecíliát tíznapossal is lehet. (Újnépszabadság.com, 2020. május 15.)

Jelentem, hogy sikerült végignézni a portréfilmet, amelyet 1986-ban készítettünk az erdélyi magyar szellemiség egyik kiemelkedő képviselőjéről. A korábbi bejegyzésben még azt fejtegettem, hogy az M5-ön véletlenül kaptam el a hajdani interjú második felét. Ráadásul a másnapi ismétlés előtt azt firtattam, vajon a beszélgetés idején nyolcvanéves Balogh Edgár szembenézett-e önmagával. Most már tanúsíthatom, hogy igen, szembenézett.

A terjedelmes életműben van egy könyve, melyet 1945-ben adott ki, és az volt a címe, hogy A Szudétáktól a Fekete-tengerig. Ezzel a Prágában eltöltött egyetemi éveire utalt, és arra, hogy a csehszlovák vendéglátók visszaküldték bánsági szülőföldjére, a másfél milliós magyar kisebbséget is magába foglaló Romániába. Félig németként (erdélyi szászként) a szláv-magyar-román szomszédságot, sőt testvériséget képzelte el egy Duna-völgyi szövetségben. Azt mondta róla, hogy az úgynevezett vámunió, vagyis a kölcsönös gazdasági előnyök sok mindent föloldanának az egymás mellett élő németek, csehek, szlovákok, ukránok, románok, szerbek, horvátok, szlovének, osztrákok és magyarok feszültségeiből.

A három és fél évtizede Budapesten készült tévéinterjú riportereként akkor ez számomra utópiának (megvalósíthatatlan elképzelésnek, politikai délibábnak, légvárnak) hangzott. Mai füllel hallgatva azonban úgy tűnik fel, mintha Balogh Edgár az Európai Egyesült Államokra utalt volna, anélkül persze, hogy így nevezte volna. Igen ám, de azt is hozzáfűzte, hogy a politikai „mainstream” (főáramlat) „elsodorta” a múlt század negyvenes éveiben nem is annyira elszigetelt vélekedését, és a szovjet megszállási övezetbe szorult közép-európai országok inkább a külön-külön felépítendő utat választották. A töredékesen előadott okfejtésben nem nehéz felismerni a mai vitákat, amelyek az Európai Unióban zajlanak a nemzetállami és a föderális berendezkedés hívei között.

Balogh Edgár tíz évvel az interjú elkészítése után halt meg. Az ötvenpercnyi beszélgetésben nem vitte túlzásba az önkritikát, hisz’ csak tőmondatokban számolt be az illúziónak nevezett eszmefuttatásairól. De ha tudta volna. hogy 2004-ben Magyarország, 2007-ben pedig Románia is belép az Európai Unióba, akkor most talán elégedettebb lenne önmagával. Mi pedig olyan gondolkodónak tarthatnánk, aki megelőzte a korát. 

Megkaptam álneves kommentelőtől, nevét vállaló kollégától, sőt egy baráttól is, hogy visszafoghatnám magam. Mintha túl sokat írnék az ellenzék csetléséről-botlásáról. Ilyenkor felötlik Bodor Pál egyik mondata. A közíró így fogalmazott: „Szeretni egy közösséget kívülről is lehet - ostorozni csak belülről.” (Klubháló.hu, 2009.07.17.) Talán még nem jutottam el az ostorozásig, azt azonban elismerem, hogy elégedetlen vagyok az ellenzéki pártok kommunikációjával.

Például azzal, hogy ellenzéki politikusok olyan helyzetbe hozzák magukat, amelyből nehéz kikecmeregni. Gy. Németh Erzsébet gyakran ül be az ATV stúdiójába. A budapesti főpolgármester-helyettesről nem nagyon írhatom, hogy kifejti az álláspontját. Megrekedt ott, hogy amikor csak teheti, Dobrev Klárát emlegeti és idézi. Nem rónám föl a DK egyik politikusának, hogy lépten-nyomon szóba hozza a DK miniszterelnök-jelöltjét, ha nem volna hivatali főnöke, a főpolgármester Karácsony Gergely az MSZP, a Párbeszéd és az LMP miniszterelnök-jelöltje. Semmi pénzért nem lennék politikus, kampány-üzemmódban ugyanis kötelező volna ismételgetni a jelöltünk jelmondatait.

A pártemberektől elvárható, hogy addig rágják a választópolgárok fülét, amíg a tudatukba nem vésődik, hogy mit akar a lehetséges kormányfő. Az újságíró viszont abban különbözik a politikustól, hogy a publicisztikájából kirajzolódik ugyan a világnézete, de büszkébb, kényesebb, önérzetesebb, rátartibb annál, hogy beérje a kampány-jelmondatokkal. Szomorúan látom, hallom, hogy Murányi András, a Párbeszéd kommunikációs igazgatója a nyilvánosság fórumain Karácsony Gergely megnevezésére és a szintén ellenzéki miniszterelnök-jelölt idézgetésére kárhoztatja magát. Vajon az előválasztási kampányban űzött politikai marketing illik-e a Népszabadság utolsó főszerkesztőjéhez?

Elég jól ismertem a szakmailag elismert lap főszerkesztőit és főszerkesztő-helyetteseit, például Eötvös Pált, Hámori Balázst, Horváth Gábort, Hovanyecz Lászlót, Karcagi Lászlót, Kereszty Andrást, Nagy N. Pétert, Sztrapák Ferencet, Tamás Ervint, Vörös T. Károlyt és Zalai Istvánt. Ha abba kellett hagyniuk a szerkesztést, akkor is a saját véleményükkel vétették észre magukat. Ha pedig már nem hangoztathatták az álláspontjukat, nem adhattak értéket a világnézetükhöz, inkább elmentek tanítani vagy kertet-szőlőt művelni, mintsem hogy politikusok jelszavait ismételgessék, és kampány jelmondatokat sulykoljanak.

„Hú, de ismerős!” Ez ötlött fel tegnap délután egy tarkó láttán. Tévés szörfölés közben akadtam három és fél évtizeddel fiatalabb önmagamra. A hajam még nem volt ősz, és a fejem búbján is akadt belőle. Véletlenül kaptam el néhány percet abból az interjúból, amelyet a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem professzorával készítettem 1986-ban. A publicisztikai tanszék nyugalmazott vezetője épp Budapesten időzött.

Operáció utáni lábadozását úgy használtuk ki, hogy a kórház közelében, egy magánlakásban beszélgettünk vele. (A forgatásról írtam is egy dokumentum-novellát, amely e bejegyzés után olvasható.) A többórányi, életút-interjúból vágtak össze a tévések egy ötvenperces, rövidített változatot. Tegnap úgy vettem észre, hogy ritkán szólalok meg, akkor is csupán kérdezek. Helyes, ez az újságíró dolga. Bár néha közbe is szólok. Az erdélyi magyar szellemiség közismert képviselője kitűnő előadó, és 80 évesen is nyomdakészen fogalmaz, de olykor evidenciának tart olyasmit, ami korántsem magától értetődő a magyarországi nézők számára.

Időben oly távol vagyok hajdani önmagunktól, hogy kijelenthető: az anekdotázó reálpolitikusról figyelemre méltó kép bontakozik ki. Edgár bácsi akár az ördöggel is szövetkezett volna, hogy segíthesse az akkor még több mint másfél milliónyi romániai magyarságot az „önösszeszedésben”. Az idézőjelbe tett kifejezést ő találta ki, és amikor csak nyilvánossághoz jutott, mondogatta is. Ez persze csupán a következtetés, amely az interjú második feléből vonható le. Azért írom most, hajnalban a Médianaplót, mert az első huszonvalahány percet is szeretném megnézni. Az M5 ugyanis ma délelőtt ismétli a tegnapi adást.

Mardos a kíváncsiság, vajon firtatom-e, hogy Balogh Edgár prágai egyetemistaként miért kereste a kapcsolatot Masaryk államelnökkel Csehszlovákiában. Érett közíróként pedig Romániában Petru Groza miniszterelnökkel, majd államelnökkel. Kisebbségi politikusként és fáradhatatlan szervezőként sikerült-e elviselhetőbbé tennie a fennhatóságuk alá került magyarok, köztük a rokonaim sorsát? Arra emlékszem, hogy otthon, Kolozsvárott többször is beszélgettünk erről. Bár nem a valószínűleg bepoloskázott lakásában, hanem séta közben, a Magyar Színház előtti téren. Az viszont csak a tévéinterjú első felében, ma 11 óra 10 perctől derül majd ki, hogy három és fél évtizede szóba hoztam-e az élete kudarcát.

Pertu

Az öregedés jele, hogy kezd több halott ismerősöm lenni, mint élő. Az elhunytak közé tartozik Balogh Edgár is. Temesvárott született 1906 őszén, csaknem kilencven évig élt, de néhány héttel a születésnapja előtt meghalt. E kilenc évtized alatt sok mindent csinált.

A prágai német egyetemen tanult, a csehszlovákiai magyar fiatalok érdekvédelmét képviselte Masaryk államelnöknél. Nem sokkal később ki is utasították a korabeli Közép-Európa legdemokratikusabbnak tartott országából. A szülőföldjére távozott, bekapcsolódott Erdély szellemi vérkeringésébe. De hogy ne foglalkozhasson túl sokat a magyarság szervezésével, behívták katonának. A második bécsi döntés, Észak-Erdély visszacsatolása után se járt jobban. Kalotaszentkirályon helyezkedett el tanítóként, az egyik cikke miatt azonban a magyar miniszterelnök személyesen jelentette be a parlamentben, hogy Balogh Edgár nevű tanító nincs állami alkalmazásban. Igazat mondott, Edgár bácsit a bejelentés előtti napon táviratilag rúgták ki kenyérkereső állásából.

A negyvenes évek második felében a Magyar Népi Szövetség kulturális ügyekkel foglalkozó alelnöke volt, életének ezt a szakaszát tartják legellentmondásosabbnak a kutatók. Az ötvenes évek első felében többször is lecsukják „magyar nacionalizmus” miatt, öt évet ült. Kiszabadulása után szerkesztette a Korunk című folyóiratot, és ő alapította a publicisztikai tanszéket a kolozsvári egyetemen. Fiatal újságíróként, a hetvenes évek elején ismertem meg, akkor már nyugdíjasként éldegélt Rákóczi úti lakásában, rengeteg könyv és szép képek között. Figyelmes vendéglátó volt, és bár ritkán hagyta szóhoz jutni a vendéget, szívesen hallgattam nagy ívű elképzeléseit a dunavölgyi népek testvériségéről, az erdélyi magyarság „önösszeszedéséről”. Élvezettel ittam Rebi néni kakaóval ízesített, törökösen elkészített kávéját is.

Történetünk 1986 tavaszán vagy őszén játszódik. Arra emlékszem, hogy állandóan esett az eső, és átmeneti kabátban jártunk. Délelőttönként az Élet és Irodalom című hetilap főszerkesztő-helyetteseként dolgoztam, délutánonként pedig forgattunk. A Magyar Tudományos Akadémiának és az Országos Széchényi Könyvtárnak volt egy Oral History nevű interjú-sorozata, ennek keretében beszélgettem irodalmárokkal, történészekkel, újságírókkal - elsősorban erdélyiekkel. A legérdekesebb részeket átvette a Magyar Televízió, negyven-ötvenperces portrékat szerkesztett belőlük. Tegnap, 2021. szeptember 7-én a Balogh Edgár-portrét sugározta is. Egyébként nem először.

A közművelődési osztály vezetője 2003-ban telefonon értesített az örömhírről. Szomorúan közölte, hogy sajnos szegény az eklézsia, és honorárium helyett elégedjek meg azzal, hogy elküldi kazettán a műsort. Azóta 18 év telt el, és még mindig küldi. De visszatérve a múlt század nyolcvanas éveire, Edgár bácsit utolérte egy férfibetegség. Magyarország akkori legjobb urológusa, Wabrosch professzor operálta. A lábadozását arra használta föl a stábunk, hogy ki-kihoztuk a budai János-kórházból, és kamera jelenlétében beszélgettünk vele. Itt lép be a történetbe másik hősünk, Kéri Kálmán.

Csaknem egyidős a huszadik századdal, 1901-es születésű. Miközben a Ludovika Akadémiát végezte, és vezérkari tisztnek tanult, naponta lóra ült, és megjáratta kancáját a Vérmezőn. Aztán katonai attasé lett a moszkvai követségen, majd egymás után három honvédelmi miniszter (Bartha, Nagybaconi, Csatay) szárnysegédje. 1944 októberében már az első magyar hadsereg vezérkari főnöke - ezredesi rangban. Amikor pedig Horthy kormányzó ki akart ugrani a háborúból, őt bízták meg azzal, hogy felhasználva orosz nyelvtudását, lépjen kapcsolatba a negyedik ukrán front parancsnokságával. A kiugrás nem sikerült, a parlamenter azonban 1945 után is katona maradt, amíg Rákosiék le nem tartóztatták.

Raboskodott a recski táborban, majd segédmunkásként tengette az életét. Szabadulása után pincemesterségig vitte, a pesti Ferenciek téren, a Kárpátia étterem alagsorában volt az irodája. Munkája hivatalnoki, állása bizalmi. Politikai megbízhatatlansága ellenére ő kapta azt a feladatot, hogy irányítsa az egyik legdivatosabb vendéglő borforgalmát. A hetvenes évek elején vonult nyugalomba, és nyomorúságos kegydíját nyelvtanításból egészítette ki. A rendszerváltás hónapjaiban, közel a kilencvenhez tért vissza a közéletbe. Legidősebb tagja lett az országgyűlésnek. 1994-ben vezérezredesként, tisztelettől övezve halt meg.

Történetünk idején azzal keresett némi mellékest, hogy tévéstáboknak adta ki a Budapest Körszálló mögötti lakását. (Magasföldszint, kertre néző ablak.) Az egykor hatalmas lakás leválasztott részében húzódott meg a feleségével. Kopottas, de választékos ízlésről árulkodó, dohánybarna, neobarokk bútorok, márkás tájképek a falon, Jókai- és Mikszáth-összes, Herczeg Ferenc-díszkiadás a könyvszekrényben. E légkörben remekül lehetett fölvenni a történelmi témájú beszélgetéseket. Különben is, a csöndes mellékutcában lévő színhely csak egy ugrásnyira van a János-kórháztól, délutánonként onnan sétáltunk át a lábadozó Edgár bácsival.

A forgatás lassan haladt, kímélni kellett a nemrégiben operált interjúalanyt. Sok volt a szünet, ilyenkor a házigazda felesége kávét főzött, majdnem olyan selymeset, mint Rebi néni Kolozsvárott. A csésze finom rajzolatú meisseni, a kiskanál ezüst, a nyele csavart, mintha csomót kötöttek volna rá. A lakás hangulatához illő, vaskos ezüsttálcát Kálmán bácsi hordta körbe. Miközben kínálta, kellő visszafogottsággal önözte és professzorurazta a neves vendéget. A két öreg nem elegyedett párbeszédbe, elvégre az egyik főszereplő, a másik pedig csak epizodista volt. A hierarchia egyértelműnek látszott.

Edgár bácsi épp arról számolt be, hogy 1926-ban, még Csehszlovákiában miként változtatta a nevét Kesslerről Baloghra. Ekkor kanálcsörgés zavarta meg a felvételt, a házigazda ejtette le. A megismételt mondatok után szünet, Kéri Kálmán odalépett a vendéghez, és megkérdezte tőle, nem rokona-e véletlenül ama Kessler nevű tisztjelöltnek, aki az évfolyamtársa, sőt barátja volt a Ludovikán. Balogh Edgár igennel válaszolt. Ez volt az a pillanat, amikor a házigazda kilépett a rezonőri szerepkörből, és felajánlotta a vendégnek, hogy térjenek át a tegezésre. A két öreg meglapogatta egymás vállát, majd félrevonultak, és élénk beszélgetésbe kezdtek. Megilletődve figyeltük őket.

A másnapi felvétel közben Edgár bácsi elmesélte, miként hívták be a román hadseregbe, hogyan jutott el az olténiai "bakáskodásba", és a regáti laktanyában milyen jól érezte magát „a nép körében”, az egy évtizeddel fiatalabb román közlegények társaságában. Elemében érezte magát, kitűnően érvényesítette epikai adottságát és a katedrán szerzett előadókészségét. Nem akartuk túlságosan terhelni, ezért a rendező, Hanák Gábor szünetet rendelt el. A főszereplő fölhevülve lépett testvére hajdani évfolyamtársához, és így szólította meg: ”Kálmán bátyám, mit szólsz hozzá?”

Kéri Kálmán szolgálaton kívüli ezredes, a rendszerváltás utáni magyar országgyűlés majdani korelnöke halkan, udvariasan, de félreérthetetlenül közölte: „Pardon. Közlegény nem tegezhet vezérkari tisztet!”           

Aki az ellenzéki sajtóból tájékozódik, alighanem félreérti a nyilvánosság hazai működését. Újságíró kollégám például dohog, hogy Parragh László „nagy hírre vergődött” eszmefuttatását elhallgatták a nyilvánosság kormánypárti részében. Szerinte ama bizonyos mondatot a meleg tornatanárról és a kötélre mászó kisfiúról illett volna legalábbis értelmezni.

A kormánypárti sajtó csakugyan nem strapálta magát. Az ügyet elintézte Novák Katalin elhatárolódásával, amely a fészbukos üzenőfalán jelent meg. Ha a családügyi miniszter az MTI-nek nyilatkozott volna, akkor az állami hírügynökség szolgáltatásait ingyen használó médiumok szerkesztői talán még képesek is lettek volna utánanézni a részleteknek. Bár nem találtak volna túl sok fogódzót. A szelektív közléspolitikával magyarázható, hogy a bejegyzésem utáni dokumentációt uralják az ellenzéki értelmezések, holott a nyilvánosság egészében a kormánypárti médiumok viszik a prímet. Ami az ellenzéki fórumokon „nagy hírre vergődött”, az náluk nem számít, voltaképpen nem is létezik.  

A hírhedt mondat ugyebár Csongrádon hangzott el, az országos szakképzési tanévnyitón, amelyről a Délmagyarország című szegedi napilap online kiadása augusztus 30-án számolt be. A tudósítás főszereplője Palkovics László innovációs miniszter, akiről portréfotó is készült. A vendégeket még egy fénykép örökítette meg, lemaradt azonban róla Parragh úr. Kapott viszont egy mondatot: „Ezt követően Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke emelte ki a duális képzés előnyeit.” Ha a szegedi polgármester, Botka László holdudvarába tartozó Szeged TV kamerája nincs ott, akkor a homofób kijelentésből nem lesz botrány az országos nyilvánosság kisebbik, ellenzéki részében sem.   

A botrány kirobbanása után Parragh László Nagykanizsára látogatott. Részt vett a dél-zalai, nyugat-somogyi, horvátországi és szlovéniai kamarák közös összejövetelén. Szeptember 3-án a Zalai Hírlap online kiadásában egyetlen mondatot kapott: „Ezt követően dr. Parragh László méltatta a kanizsai kamara munkáját, az országos kamara és a kormány együttműködéséről beszélt”. Egy fényképen kilenc férfi látható, a negyedik „dr. Parragh László”. Már nem zsinóros bocskaiban feszít, mint Csongrádon, hanem gombbal ellátott zakóban. Öltözékén egyedül a buggyos nadrág sejteti a miniszterelnökhöz fűződő szolgálatkészségét.

Vajon a tudósító megkérdezte-e tőle, hogy mit szól a csongrádi kijelentés visszhangjához? Ha firtatta is, nem látott napvilágot.

Tíz mondat Parragh Lászlóról

Miféle szörnyagyú ember mesél egy évnyitón saját gyermeke elképzelt iskolai zaklatásáról? (Ceglédi Zoltán politológus, Facebook.com, 2021. augusztus 30.)

Nem megengedhető, hogy valaki ilyen kijelentést tegyen. (Novák Katalin családügyi miniszter, Facebook.com, 2021. augusztus 31.)

Erre a kijelentésre már nincsenek szavaim. (Lilu celeb, Instagram.com, 2021. augusztus 31.)

Én meg nehezen viselem a bocskai díszmagyarban hülyeséget beszélőket. (Kálmán Olga DK-politikus, Facebook.com, 2021. augusztus 31.)

Most leszúrták, pedig csak túl feltűnően mondta ugyanazt a gonosz hülyeséget, mint feljebbvalói. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, 2021. augusztus 31.)

Túllihegte a témát. (Szerető Szabolcs újságíró, ATV, 2021. augusztus 31.)

Ez a mondat így még egy magánbeszélgetésben is „gáz”. (Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, HírKlikk.hu, 2021. szeptember 1.)

Ahhoz, hogy Parragh ne okozhasson több kárt, nem őt kell elhallgattatni, hanem az őt helyzetbe hozó rezsimet kell eltávolítani a hatalomból. (Békesi László volt pénzügyminiszter, Újnépszabadság.com, 2021. szeptember 1.)

Tűpontosan értelmezte az üzenetet, és ezzel a kiszólással is szeretné bizonyítani a lojalitását. (Árpási Bence újságíró, Népszava, 2021. szeptember 2.)

A valóság olyan, hogy ha egy apa azt érzi, hogy zavarja, ha egy meleg tornatanár segíti fel a gyerekét a kötélre, és ezt ki is mondja, akkor nem fogják nyilvánosan kivégezni. (Apáti Bence publicista, Magyar Nemzet, 2021. szeptember 2.)

A hódmezővásárhelyi polgármester gyűjti az aláírásokat. A Szabad Európa Rádió interjút készített vele, amelyben sok újdonságot nem mondott, összefoglalta azonban az elképzeléseit. A SZER munkatársa, Kerényi György például azt firtatta, hány aktivista segít neki, hogy a miniszterelnök-jelöltséghez szükséges 20 ezer aláírásra szert tehessen.  

Márki-Zay Péter összeszámolta. Hódmezővásárhelyen „20-25”, Szegeden „tucatnyi”, Budapesten „hasonló”, az általa alapított Kossuth-körökből pedig „40-50”. Mintegy száz. Azt is hozzáfűzte, hogy Gémesi György gödöllői polgármester szerint egy 30-40 ezres kisvárosban 2-300 aktivista nélkül nem lehet győzni. Érdekes tehát MZP megállapítása: „A/z ellenzéki/ pártok számára az előválasztás mozgósítási verseny.” Az előválasztás indoklásából elfogadható, hogy a választási szövetségbe tömörült pártoknak nincs elég pénzük mind a 106 körzetben kampányolni. Nem rokonszenves, hogy egyezkednek egymással, és akarva-akaratlanul megsértik az előválasztás ama sajátosságát, hogy a választópolgárok fogják kiválasztani az ellenzék közös jelöltjét. Csakhogy ez morális kérdés, amelyet a politikában zárójelbe szoktak tenni.

Márki-Zay Péter szerint az országgyűlési választás kimenetele azon múlik, vajon az ellenzéki pártoknak sikerül-e megakadályozni a csalást. Ehhez két-két számlálóbiztost lehetne beültetni a szavazókörökbe. Ízlelgessük a legutóbbi országgyűlési választás adatait! Ha egy párt minden körbe két ellenőrt küldhetett, akkor ez a 10285 szavazókörben pártonként 20570 delegátust jelenthetett volna. A Fidesz élt is a lehetőséggel, a sajtóhírek szerint 20 ezer aktivistát mozgósított. Az ellenzéki pártok közül a Jobbik 7843 számlálóbiztossal vétette észre magát, az MSZP-Párbeszéd 5642-vel. A DK 2198-cal, az LMP 463-mal, az Együtt 221-gyel, a Momentum pedig 39-cal. Összesen 16406-tal.

Elvileg 123420 ellenőrt küldhettek volna, ám ennek csak a töredékére jutott delegátusuk. Gyakorlatilag elég lett volna persze, ha „pariban” vannak Orbánékkal. Most azonban közösen alkotnak választási szövetséget a kormányzat ellen, és beérhetik 20 ezer aktivistával. A hódmezővásárhelyi polgármester azt fejtegette, hogy körülbelül a felét képesek kiképezni és szolgálatba állítani. Minden szavazókörbe jutna legalább egy számlálóbiztos. Feltéve, ha a budapesti és a nagyvárosi körökbe nem tucatnyi ellenzéki ellenőr ül be, a falusiakba pedig egy sem.

Tíz mondat Márki-Zay Pétertől (SZER, 2021. szeptember 2.)

A Fidesz bárkit zsarol bármivel

Az ellenzéki pártok is annyi pénzt kapnak, amennyiből kampányt lehet csinálni.

A pártok számára az előválasztás mozgósítási verseny lett.

Sok ellenzéki pártnak jobb egy saját, vesztes ellenzéki jelölt, mint egy közös ellenzéki győztes.

/Az ellenzéki pártok elpazarolt kommunikációs lehetőségeiről/ Botka László szokta mondani, hogy ingyen ennyire hülye nem lehet valaki. Egyetértek vele.

/Dobrev Kláráról/ Sajnos ő nem alkalmas Orbán Viktor legyőzésére.

/Jakab Péterről/ Nyilván nem vezetett várost, a pártján kívül nagyon mást sem.

Több mint egy éve könyörgök, hogy indítsunk ellenzéki MTI-t. Még mindig nem sikerült.

Felőlem aztán bárki összeházasodhat polgárilag. Azt az egyenlő jogot, amit minden magyar állampolgár élvez, a meleg házaspárok is megkaphatják.

/Az új országgyűlésről/ Így vagy úgy, de egy jobboldali konzervatív frakciót meg kell alapítani.