Sok mendemonda terjeng róla a belügy és a rendőrség körében. Ezek közül előbb-utóbb az egyik perdöntő lehet. (Keleti György szocialista politikus, volt honvédelmi miniszter, Napló, 1998. november 4.)

Volt munkatársait az utolsó munkanap után is megbecsüli. (Tóth Károly szocialista politikus, az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának volt alelnöke, Magyar Narancs, 2010. május 20.)

Benne azért működik egyfajta tőkesúly. (Bárándy Péter ügyvéd, volt igazságügyi miniszter, HírKlikk.hu, 2020. január 2.)

Orbán legkevesebbet szereplő minisztere. (Kuncze Gábor volt SZDSZ-politikus, volt belügyminiszter, HírKlikk.hu, 2020. november 28.)

Az elmúlt tizenöt év legprogresszívebb egészségügyi minisztere. (Lantos Gabriella egészségügyi menedzser, ATV, 2021. június 19.)

A belügyet jól rakta össze. (Lengyel Róbert siófoki polgármester, volt rendőrtiszt, Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt rendészeti tanácsadója, Telex.hu, 2022. január 12.)

Amelyik terület nem annyira fontos, azt előbb-utóbb megkapja Pintér úr. (Komlódi Gábor ügyvéd, ATV, 2022. november 14.)

Főnökének ide az a kalapácsos ember kell, aki mindenben szöget lát. (Szerető Szabolcs újságíró, Magyar Hang, 2022. december 22.)

Rendőrkézre került az orvosi kar. (Zöldi László újságíró, Facebook.com, 2022. december 29.)

Gyűlölt kórház- és iskolarendőr lett. (Vona Gábor publicista, volt Jobbik-politikus, Index.hu, 2022. december 31.)

A legutóbbi napokban Lattmann Tamás orbánozott, Verebes István orbánozott és gyurcsányozott, Farkasházy Tivadar gyurcsányozott, Vona Gábor jakabozott, Schmidt Mária pedig merkelezett. Lefülelt mondatok.

Ki vigye el a balhét a gazdaság mélyrepüléséért? (Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke az Orbán és Matolcsy közti konfliktusról, ATV, december 26.)

Kuruckodással csak háborúzni, béklyókat lerázni lehet, fejlődni nem. (Vésey Kovács László újságíró, PestiSrácok.hu, december 26.)

A rendszer működik. (Kovách Imre szociológus a NER-ről, hvg.hu, december 27.)

Ennek az évnek még rendes üzenete sincsen. (Karafiáth Orsolya író, Népszava, december 27.)

Annyit azért megkérdenék mind a kettőtől, egyenként, hogy nem volt még elég? (Verebes István rendező Orbánról és Gyurcsányról, RTL Klub, december 27.)

Semmiféle reform nem valósítható meg plusz forrás nélkül. (Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász, ATV, december 28.)

A másság lett az új zsidóság. (Székely Csaba drámaíró az állami megkülönböztetés irányáról, hvg.hu, december 28.)

Egy sárgát megér az igazság. (Lovrencsics Gergő válogatott focista a törlesztésről, 24.hu, december 28.)

/”Potyogtak ki csontvázak a szekrényből?”/ Egész köztemető hullott ki. (Dézsi Csaba András győri polgármester, Kisalföld, december 29.)

Az MSZP megállt a lejtőn. (Komjáthi Imre szocialista politikus, HírKlikk.hu, december 29.)

Orbán történelmi mumus az Unióban. (Lattmann Tamás nemzetközi jogász, Klubrádió, december 29.)

Az Orbán-kormány jelentősen benézte az idei évet. (Merker Dávid politológus, Mérce.hu december 30.)

Németországból egy nagy NDK-t csinált. (Schmidt Mária történész Angela Merkelről, Látószög.blog, december 30.)

A magyar ellenzéki politikusok nem vontak le értelmes tanulságokat. (Horn Gábor volt SZDSZ-politikus a választási vereségről, hvg.hu, december 30.)

Gyurcsány most árnyék a négyzeten? (Farkasházy Tivadar újságíró, Klubrádió, december 30.)

Visszaadjuk a hazát a nemzetnek. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, Facebook.com, december 30.)

Jakab Péter egy mandátumért cserébe Gyurcsány Ferenc Semjén Zsoltja lesz. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus, Index.hu, december 31.)

Egy picit talán minden magyar Petőfi szeretne lenni. (Rákay Philip, a 4,7 milliárd forintos költségvetéssel készült Petőfi-film producere, Mandiner.hu december 31.)

Ha a cél világos, elég egyetlen biztos pontra függeszteni a tekintetemet. (Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a Magyar Sportújságíró Szövetség elnöke, a Puskás Akadémia kuratóriumi elnöke, Szabolcs Online, december 31.)

A nagymama marékkal mért mindent. Ez volt a mértékegysége. (Ballai József újságíró, Facebook.com, december 31.)

A rádiózás jó játék, és nem kell hozzá kiöltözni. (B. Tóth László műsorvezető, Népszava, december 31.)

Ha kérdezik tőlem, hogy tulajdonképpen mi is vagyok, akkor nem azt mondom, hogy újságíró, noha fél évszázada gyakorlom ezt a mesterséget. Azt sem, hogy sajtótörténész, noha tizenöt könyvet írtam a médiáról. Azt mondom inkább, hogy médiatanár. Csaknem harminc évig tanítottam újságírást, sajtó- és médiatörténetet, műfaj-elméletet. Az utóbbiban próbáltam meghatározni a napló digitális válfaját is. Az egyik kísérlet szerint a blog arctalan személyiségek és személytelen arcok digitális fóruma. A másik szerint pedig arctalan valakik és arcátlan senkik digitális fóruma.

Az egyik bántóbb, csúfondárosabb, mint a másik, de nem nélkülözik a valóságot. Magyar nyelvterületen mintegy 35 ezer blogger működik, és vannak köztük ilyenek is meg olyanok is. Csakhogy miközben nem kíméltem a bloggereket, az vettem észre, hogy az olvasók engem is óhatatlanul közéjük soroltak. Fogalmazhattak volna árnyaltabban is, elismerem azonban, hogy a Médianapló hasonlít a blogokhoz. Talán csak az illusztrációk és a linkek hiányoznak belőle. Ezek is csupán nekem, mert a szerkesztői közül az újnépszabadságos Kereszty András nálam jobban gondoskodik fényképekről és karikatúrákról, az újhetes Ágoston Hugó pedig a linkekről, sőt ő még kövéríti is a kiemelésre érdemes mondatokat.

Egyébként 2011 óta az Indexhez tartozó Blog.hu egyik kuncsaftja vagyok. Tizenhárom olvasóval kezdtem, és a számláló azóta több mint nyolcmillió letöltést, hétmillió olvasót jelzett. Az idén is lesz egymillió. Ha elosztom őket 365-tel, akkor a napi átlag 3453 olvasó, ami azért egy szakmai rovatnál elfogadható. Körülbelül minden harmadik a tanítványom, a második harmadot szakmabeliek alkotják, a harmadikat pedig nem ismerem, bár jólesik az érdeklődésük. A szakmai tűnődések sora most megszakad.

A gyerekeim ultimátumát úgy foglalnám össze, hogy jó volt, ha a délelőttjeimet a blogolás töltötte ki, de most már írjam meg a család regényét is. Érdeklődnek az unokák. Ahogy azonban nem vagyok blogger, úgy író sem. Regény biztosan nem lesz a tizenhatodik kötetből, amelyet két lányom, Zsófi és Zsuzsi kezdőbetűjéből Zsékönyvnek neveztem el. De ha elutazom ama településekre, ahol rokonok, régi ismerősök segítségével egészíthető ki a családi krónika, akkor aligha marad időm belekezdeni a szakmai rovat huszonkettedik évfolyamába.

Kérem az olvasókat, hogy néhány hétig érjék be a Médianapló-retróval.                         

Tíz mondat a blogról

A blog kockázatos dolog. Ha őszinte vagyok, akkor támadható is, ha meg nem vagyok őszinte, akkor minek írom le. (Gyenesei István országgyűlési képviselő, Sonline.hu, 2008. március 10.)

Mostantól nem diktálom, hanem saját kezemmel írom a blogot. (Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, Kapcsolat.hu, 2009. április 16.)

A blog, azaz a webnapló a kézzel írt, illetve nyomtatott napló digitális megjelenési formája. (Juhász Valéria szegedi nyelvész, főiskolai docens, JuhászValéria.hu, 2010/04.)

A személyes, irodalmi vagy tematikus blogok a kritikai visszacsatolást teszik lehetővé, és megkövetelik a szerző jelenlétét. (Szűts Zoltán egri médiakutató, e-nyelv.hu, 2010. szeptember 10.)

Veszélyes dolog ez a blog. Mert azonnalos. Az ember hörög egyet, és már lájkolják is. (Bächer Iván író, Vasárnapi Hírek, 2011. szeptember 18.)

Egy blog tulajdonképpen saját újság, ahol én vagyok a főszerkesztő és a takarítónő. (Török Gábor politológus, ATV, 2012. február 16.)

A blog önépítés, önkifejezés, társadalom feletti kontroll, közösségi lét. (Bognár László gerillamarketinges, Facebook.com, 2020. november 18.)

Jobb a blog, mert onnan nem tűnik el a múlt. (Pápai Gábor karikaturista, Facebook.com, 2020. november 22.)

A blog=vélemény. (Mikolás Anna újságíró, Facebook.com, 2020. november 24.)

Az ellenzék tán csak nem azért negligálja a független blogokat, mert egyaránt bíráljuk a kormánypártot és az ellenzéket is? (Kabai Domokos Lajos újságíró, Bekiáltás.blog, 2021. december 18.)   

Éjfélkor nyitva felejtettem a zsebrádiót. Arra ébredtem, hogy egy hang a Petőfi-kultuszról beszél. Holnap lesz kétszáz éves a költő, és a szülőhelyén ma kezdődik az ünnepségsorozat. S bár pályakezdő újságíróként feltérképeztem ama településeket, amelyek a Petrovics-család gyakori költözései miatt magukénak vélik Petőfi Sándort, a hajnali ocsúdásban kiskőrösi mozzanatok merültek föl az emlékezet mélyéről.

Apám 1952 nyarán úgy döntött, hogy egyesíti a családunkat. Hétfőtől szombatig Kiskőrösön dolgozott, a hét végére pedig hazajött hozzánk, Kalocsára. Közeledett azonban a szeptember, és nekem iskolába kellett menni. Ekkor költöztünk Petőfi szülőhelyére, ahol a költőről elnevezett iskola tanulója lettem. Az alsó tagozatot ott végeztem el, és három szilveszterkor is részt vettem a fáklyás felvonuláson. Az ártézi kútnál gyülekeztünk, mert annak idején tőle néhány méterre bérelt Petrovics papa mészárszéket, és végigjártuk a kisváros utcáit. Ez azért jutott most az eszembe, mert a kossuthrádiós hang arról beszélt, hogy fölelevenítik a fáklyás hagyományt.

Ekkor ugrott be még valami. Iskolánk kapott néhány száz példányt a Petőfi Összesből. A vastag, dohánybarna, jó szagú, gyakran lapozgatott kötetből a bizonyítványban lévő ötösök miatt nekem is jutott. Háromszor kaptam meg ugyanazt a könyvet Róna Emy rajzaival. Egyelőre nem tudom ellenőrizni az emlékeket, a világhálón azonban sikerült annyit kideríteni, hogy az Összes nem az 1951-es volt, amelyet a szakmailag illetékes Akadémiai Kiadó jelentetett meg, hanem az 1953-as, népszerű változat a Szépirodalmitól.

Még mindig kezemben érzem a súlyát, a digitális antikváriusok szerint 35 deka volt, és hatszáz forintért kapható is. A gyerekkori emlékek miatt érdemes volna megvenni, mert a sok költözködés közepette elkeveredett. Az is lehet, hogy Róna Emy megnevezésében tévedek. A lexikon szerint négyszáz könyvet illusztrált, és bár biztos, hogy az ő rajzaival jelent meg a János vitéz, de a szócikk nem sorolja fel a Petőfi Összest. Mindazonáltal a rádiós hang arról is beszámolt, hogy az év utolsó és a következő első napján született kiskőrösi gyerekek megkapják az Összest.

Lehet, hogy maradt néhány példány az 1953-as raktárkészletből?

Tíz mondat Petőfiről

Orbán szónokként Petőfi, tárgyalópartnerként pedig inkább Széchenyi szeretne lenni. (Török Gábor politológus, Index.hu, 2012. március 19.)

Egyre többen lesznek Petőfik. (Herczog Noémi irodalomtörténész, Magyar Narancs, 2012. április 15-16.)

Akkor mind Petőfik voltunk. (Tóth-Máté Miklós író 1956-ról, Hajdú Online, 2016. december 30.)

Mindenki először Petőfi akar lenni. (Szilágyi Zsófia irodalomtörténész, Magyar Rádió, 2018. március 2.)

Petőfit egy időben tormás kolbászért szalajtották a színészek. (Török Zsuzsa újságíró, Mindmegette, 2018. március 15.)

Egy pillanatig sem kételkedem abban, hogy Petőfi Sándor ma a konzervatív forradalom élére állna. (Pataki Tamás újságíró, Magyar Nemzet Online, 2021. március 13.)

Senki se gondolja, hogy a filmünkben Petőfi egyszer csak diszkréten előhúz majd a zsebéből egy narancsot. (Rákay Philip producer, Index.hu, 2022. február 7.)

Ezúttal nem Petőfiről olvastam, nehogy eszembe jusson, kik ölték meg a segesvári csatatéren. (Végel László író, Mozgó Világ, 2022/4.)

Petőfi mai divatos szóval élve, abszolút celeb volt. (Margócsy István irodalomtörténész, Mandiner.hu, 2022. június 10.)

Jobbkezes lett a Petőfi utca, pedig Petőfi balkezes volt. (Jóna Dávid pénzügyi tanácsadó, Facebook.com, 2022. június 27.)

Tomi nem ment el az emléktábla avatására. Mint válogatott kosaras kapott helyet a kecskeméti legendák között. Hiába kerestem a megyei napilapban közölt fényképen, nem találtam.

Osztályunkban ő volt a legjobb sportoló. Akármit mutatott és magyarázott osztályfőnökünk, tornatanárunk és edzőnk, Adamik tanár úr, Tomi első látásra, hallásra megjegyezte, és hajszálpontosan meg is valósította. Ő nyerte a magasugró versenyeket, és a pesti lóversenypályán rendezett mezei futóbajnokságon is az első tízben végzett. A ruganyossága és az állóképessége jól jött majdani sportágában. A Petőfi Népe szerint tizenegyszer került be a kosárlabda válogatottba, abban azonban tévedett az újság, hogy csak harmadikos gimnazista korában választotta a palánkot.

Adamik tanár úr mindenkit kosaraztatott és futtatott. Volt idő, amikor az általa edzett atléták válogatottja nyerte a városi kosárlabda-bajnokságot. Szétfutottuk a nálunk kétségkívül ügyesebb kosarasokat. Tomi volt a legjobb játékosunk. Irányítóként már akkor is annak adta a labdát, aki pontszerző helyzetben volt. Ezzel magyarázható, hogy a kecskeméti kosárlabda másik nagy egyénisége, Guóth Iván meghívta a csapatába. Közösen harcolták ki az NB I-be jutást.

1969 őszén érkeztem a debreceni egyetemről a fővárosba. A következő évtizedben Tomiék szinte minden mérkőzését megnéztem Budapesten, hogy a szünetben néhány szót válthassak osztálytársaimmal, Kovács Tomival és Ruszkai Jancsival. Meg a szintén katonás (Katona József Gimnáziumban Adamik tanár úr pallérozta) Szabó Ferikével, Fejes Ferivel, Gábor Jóskával és a kétméteres Farkas Bébivel. Amikor pedig a nemzedékük abbahagyta a kosárlabdát, Szegedre menet mindig beugrottam Tomihoz munkahelyére, a legismertebb kecskeméti autószalonba.

Utoljára az Aranyhomok Szálló különtermében találkoztunk. Osztálytalálkozót tartottunk, és épp gyógyulófélben volt. A sztrók azonban lelassította. Kásásan beszélt, kereste a szavakat. Idegesítette, hogy aki éveken át a másodperc tört része alatt döntötte el, kinek adja a labdát, most nehezen képes kifejezni azt, amit gondol.. Azóta nem jár közénk. Idén nyáron, Adamik tanár úr temetésére sem jött el. Mint tagnap mondta a telefonba, azért nem találtam az újságban közölt fényképen sem, mert jólesett ugyan neki a megtiszteltetés, de rosszul érezte magát.

Azt már én fűzöm hozzá, hogy alighanem azért hagyta ki az emléktáblája avatását, mert nyilvánosan kellett volna megköszönnie a város háláját.

Tíz mondat az élsportról

A magyar élsport sikerágazat. (Gallov Rezső sportért felelős államtitkár, Szabad Föld, 1992. február 18.)

El kell végre dönteni, hogy Magyarországnak kell-e az élsport? (Horn Gyula miniszterelnök, Nemzeti Sport, 1993. május 2.)

Az élsport olyan, mint az egyetem: ha nem működik, nincs mire törekedniük a középiskolásoknak. (Glatz Árpád kosárlabda-edző, Sport7, 1995. május 6.)

Az élsport tömegszórakoztatásra van kitalálva. (Póczik Zoltán közíró, Napi Magyarország, 1998. április 17.)

A mai élsport szinte öngyilkossággal ér fel. (Gécsek Tibor Európa-bajnok kalapácsvető, Vas Népe, 2001. augusztus 9.)

A kormányzat éppen most hátrál ki az élsport mögül. (Kovács Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója, Magyar Hírlap, 2009. december 29.)

Az élsportban minden nap háború. (Kovács Katalin olimpiai bajnok kajakozó, Napló, 2013. június 27.)

Amíg az élsportban dolgoztam, sokszor úgy éreztem, vendég vagyok a saját életemben. Kalitkába voltam zárva, igaz, aranykalitkába. (Rátgéber László kosárlabda-edző, Nemzeti Sport, 2013. október 5.)

Az élsport a közpénz magánpénzzé változtatásának intézményesített és a közösség által ünnepelt eszköze. (Bálint Mátyás újságíró, Nemzeti Sport, 2015. január 17.)

Világ életünkben sportoltunk, de élsportra sosem volt pénzünk. (Badár Sándor humorista és kutyaszán-versenyző, Magyar Idők, 2017. március 25.)

Pulai András szociológus, aki közvélemény-kutatásra adta a fejét. Azzal lábjegyzet az idei választás értelmezéseiben, hogy az általa vezetett Publicus Intézet közvetlenül április 3-a előtt 47-47 százalékra mérte a kormányon lévő Fidesz-KDNP és az ellenzéki Egységben Magyarország esélyeit. Tegnap, egy tévés vitaműsorban megint baja lett azokkal a fránya százalékokkal. Azt találta mondani, hogy „A nyilvánosság nyolcvan százalékát uralja a Fidesz.”

Sokan magyarázzák az ellenzék kétharmados választási vereségét a kormánypártok kommunikációs térben élvezett túlsúlyával. Ebben igazuk is van, és bármilyen jelzővel jellemezhetik a helyzetet. Akadnak azonban olyanok, akik nem elégednek meg a jelzővel, és két számmal próbálják megokolni a kudarcot. Az egyik a nyolcvan, a másik a kilencven. Mindkettő a Mérték Médiaelemző Műhelyből ered.

Egyik munkatársa, Urbán Ágnes közgazdász 2020. június 25-én fejtegette a Klubrádióban, hogy „Nagyon nehéz pontos számot mondani. Nehéz összeadni tévés nézettséget, online látogatottságot és a nyomtatott lapok olvasottságát.” Idézte a 2019 őszi felmérést, miszerint az árbevételek alapján „a kormánypárti média 80 százalékkal rendelkezik a médiapiacon”. Pontosabban 78-cal, a kutatási eredmény azonban kerekítve jelenik meg a nyolcvanas értelmezőknél. A Mérték másik munkatársa, Polyák Gábor jogász a Népszava 2022. március 21-i számában pedig azt állította, hogy 2021-ben „a 75 milliárd forintnyi állami hirdetés 90 százaléka náluk landolt”. Mármint a kormánypárti médiában.

A média ugyebár a nyilvánosság eszközrendszere, és a keletkezés sorrendjében tartalmazza a sajtót, a rádiót, a televíziót meg az internetet. Azért nem érdemes a két felmérés eredményével jellemezni a kormánypártok túlsúlyát, mert figyelembe kéne venni a médiumok közéleti tartalmát, a hírek és a vélemények arányát, tendenciáját, az ellenzékinek nevezett szerkesztőségek közvetlen vagy közvetett kapcsolatát a Rogán-féle propaganda-minisztériummal. Ez utóbbit Bódis András, a Válaszonline.hu lapigazgatója 2021. november 10-én, a MÚOSZ újságíró szervezet tanácskozásán így jellemezte: „Rogán Antal nemcsak a kormánypárti nyilvánosságot teremti meg, hanem az ellenzékit is.”

Bocsánatos vétek, ha a politikusok vagy az újságírók olyan számokkal nyomatékosítják az álláspontjukat, amelyek a nyilvánosságon belüli arányt nem hitelesítik. Az viszont szakmai hiba, ha a nyilvános méricskélésre olyan szociológus vállalkozik, aki a százalékokkal közvélemény-kutatóként már megégette magát. 

Tíz mondat a nyilvánosságról

Lehetőséget kell teremteni, hogy mindkét gondolatvilág egyenlő mértékben meg tudja mutatni magát a sajtó nyilvánossága előtt. (Orbán Viktor miniszterelnök, Napi Magyarország, 1998. szeptember 28.)

A 2002-es választások után felvetettük, hogy alakítsunk ki egy olyan médiaszerkezetet, amelyikben nem pártok, hanem értékrendek, társadalmi csoportok, szubkultúrák megtalálják a maguk csatornáit, és egyenlő eséllyel férnek hozzá a nyilvánossághoz. (Kövér László Fidesz-politikus, Index.hu, 2005. december 5.)

Nem volt Magyarországon Kádár óta olyan kormány, amely ennyire idegesen fogadta volna, hogy nem uralja a teljes nyilvánosságot. (Tóta W. Árpád publicista, Index.hu, 2010. december 28.)

Hiába van sajtószabadság, a sajtó nem szabad. A lopott állami milliárdokból építkező kormánypárti médiabirodalom lassan, de biztosan felfalja a teljes hazai nyilvánosságot. (Balogh Gábor publicista, Jobbegyenes.hu, 2016. október 9.)

A kormánysajtó, vagyis a nyilvánosság 90 százaléka az erőszakba torkolló demonstrációkról számol be. (Németh Péter újságíró, Népszava, 2017. április 12.)

Amilyen, olyan, de van még markáns nyilvánosság. (Nagy N. Péter újságíró, Népszava, 2018. június 2.)

A kormány uralja a nyilvánosság túlnyomó részét. (Szerető Szabolcs újságíró, Magyar Hang, 2018. november 23.)

A fejlemények világosan mutatják, hogy a nyilvánosság fölött átveszi a teljhatalmat Orbán Viktor és csapata. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, HírKlikk.hu, 2020. július 22.)

Az ellen-pártsajtó nem tartozik az alternatív nyilvánossághoz. (Pikó András józsefvárosi polgármester, Facebook.com, 2022. június 2.)

A nyilvánosság nyolcvan százalékát uralja a Fidesz. (Pulai András szociológus, ATV, 2022. december 27.)      

Kezdetben azért érdekelt, mert ugyanabban a városban érettségizett. A piaristákhoz járt, és mi, katonások annyit azért tudtunk, hogy Kecskeméten a Katona József Gimnázium a másik felekezeti iskola, a református (a Refi) utódja. Aztán kiderült, hogy saját jogán is érdemes figyelemmel kísérni a pályafutását. Az egyik legszellemesebb honatya lett.

Ezt akkor érzékeltük igazán, amikor túl a belügyminiszterségen és a pártelnökségen már nem került be az országgyűlésbe. A profizmus, rideg cinizmus csökkentette az országház szellemi felkészültségét. Nemcsak Kuncze Gábor hiányzott belőle, hanem állandó vitapartnere, Torgyán József is. Valamint a színészek, a történészek és a filozófusok. Az „amatőrök”, akik eredeti foglalkozásukban is vitték valamire. Volt hová visszamenniük.

A mondattermő képesség nemcsak a műveltséget és az előadó készséget jelenti. Azt is, hogy a pillanat hevében hitelesen reagáljon a közéleti személyiség. Ne azon törje a fejét, hogy miként zenésítse meg a párt időszerű (taktikai) üzenetét. Szemléletéből teljen arra is, hogy egyéni ízű álláspontja hitelesítse a párt stratégiáját. Hogy tehát a politikus jól érezze magát a bőrében, és a médiafogyasztókat is elgondolkoztassa, esetleg még szórakoztassa is. Szolgáltasson nekik beszélgetési témát a konyhaasztalnál és a kávéházi törzsasztalnál.

A magyar politikusok jellemző tulajdonsága, hogy ellenzékben őszintébbek, okosabbak, azonosabbak önmagukkal, mint hatalmon. Szinte Kuncze Gábor volt az egyetlen kivétel, aki miniszterként épp úgy villódzott, mint ellenzéki politikusként. Dörmögős iróniájával meg-megcsipkedte a koalíciós partnert is, a legutóbbi évtizedben pedig magánzóként, szívesen meghívott vendégként dobja fel a rádió- és tévéműsorokat. Ezzel magyarázható, hogy a rendszerváltás óta összegyűjtött, mintegy háromezer mondatot tartalmazó szállóige-gyűjteményemben harminc aforizmával van jelen.

Három évtizednyi termés, éves átlagban egy-egy csípős, csúfondáros, szellemes, velős gondolat. Aki kevesli, próbálja utána csinálni. A Mozgó Világ című folyóirat decemberi számában megjelent portré-interjújából kilenc mondatát húztam alá, közülük kettő illik a szállóigék közé. Nálam tíz aláhúzás már klasszis beszélgetés. E bejegyzés függelékét azért egészítettem ki egy tizedik idézettel, mert Kuncze Gábor keretezte az interjút. Az elején meg a végén kifejtette, hogy kész, vége, ő már visszavonult. Remélem, hogy csak a politikából, a nyilvánosságból még nem.             

Tíz mondat Kuncze Gábortól (Mozgó Világ 2022/12.)

A pufajkást könnyű volt felismerni az öltözékéről, de a tégla nem hordott téglát.

A rendszerváltás pártjai óriási ellenszélben teremtették meg maguk számára a nyilvánosságot.

Orbán fél Gyurcsánytól.

A jelenlegi ellenzéki kínálatot nézve én képességei és képzettsége alapján Dobrev Klárát tartom alkalmasnak.

Az ellenzéki pártok külön sírhelyet akarnak a közös temetőben.

A Jobbik lassan felőrli magát, az MSZP ezen a nehéz feladaton már túl van.

Az LMP-nek nincs a közvélemény számára eladható politikusa, talán az egy Ungár Péter kivételével.

Ha az ellenzék okosan politizál, akkor felfordulás nélkül is nyerhet.

Nem tervezem a visszatérést a politikába.

A pályámat lezártnak tekintem. Jöjjenek a fiatalok!

A legutóbbi napokban Kuncze Gábor orbánozott, Orbán Ráhel surrant, Németh Szilárd focizott, Hadházy Ákos tiltakozott, Alföldi Róbert pedig lemerült. Lefülelt mondatok.

Orbán fél Gyurcsánytól. (Kuncze Gábor liberális politikus, Mozgó Világ, 2022/12.)

Fehér, keresztény, európai értékeket képviselő ország lett a világbajnok. (Németh Szilárd Fidesz-politikus az argentin fociválogatottról, Facebook.com, december 18.)

Bár lehet, hogy Németh Szilárd fehér, de biztosan nem keresztény és nem európai. (Föld S. Péter újságíró, HírKlikk.hu, december 19.)

A magyar nyelvet visszaszorították a konyhába. (Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke az új ukrán nemzetiségi törvényről, Magyar Rádió, december 19.)

A nemzeti konzultáció a látszatdemokrácia megnyilvánulása. (Tétényi Éva építész, volt esztergomi polgármester, ATV, december 19.)

Amíg a tiltakozások nem foglalkoznak a rendszer lényegével, nem lesznek eredményesek. (Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a pedagógusok megmozdulásairól, Debreciner.hu, december 19.)    

A hulladék legnagyobb darabja tagadhatatlanul Gyurcsány alakú. (Puzsér Róbert publicista, Index.hu, december 20.)

Mi a rosszabb nekünk? Ha a miniszterelnök a stadionba megy be, vagy a templomból jön ki? (Kárpáti Iván újságíró, Klubrádió, december 20.)

Jobb kormányon lenni, mint ellenzékben. (Orbán Viktor miniszterelnök, YouTube.com, december 21.)

Jelenleg nem látszik, mi ingatja meg ezt a rendszert. (Polyák Gábor médiakutató, HírKlikk.hu, december 21.)

Mindig meg lehet találni a surranópályát, ahol versenyelőnyre tehetünk szert. (Orbán Ráhel turisztikai tanácsadó, Mandiner.hu, december 22.)

Főnökének ide az a kalapácsos ember kell, aki mindenben szöget lát. (Szerető Szabolcs újságíró Pintér Sándorról meg az oktatás- és egészségügyről, Magyar Hang, december 22.)

A NER tavasszal szavazatot vásárolt, nem pedig meleget őszre meg télre. (Tömpe István közgazdász, Népszava, december 22.)

Magyarnak túl zsidó, zsidónak túl magyar volt. (Bartus László újságíró Kertész Ákosról, Amerikai Népszava, december 22.)

A szilveszternél számomra csak a karácsony nyomasztóbb. (Farkas Attila Márton publicista, Mandiner.hu, december 23.)

A sztárok egyszerűen nem tudják elképzelni, hogy ha a rendszer vezetői istenítik őket, akkor az a rendszer rossz is lehet. (M. Dénes Tamás újságíró, Klubrádió, december 23.)

Ha miniszterelnök úr szerdán azt mondja, hogy egy év múlva célul tűzzük ki az egyszámjegyű inflációt, akkor az most biztosan kétszámjegyű. (Szepesi András egészségügyi menedzser, Weborvos.hu, december 24.)

Addig pofáztam és addig figyeltem, míg lemerült a közéleti akkumulátorom. (Alföldi Róbert rendező, Telex.hu, december 24.)

Ha az emberek egy játéka van, akkor azzal játszik. Ha száz, akkor egyikkel sem. (Ballai József újságíró, Facebook.com, december 24.)

A hangadók rendszerint a deviancia felé elbóklászó emberek. (Kiss-Rigó László Szeged-csanádi püspök „a bomlott agyú ideológiákról”, Délmagyarország, december 25.)

Szélesen megyünk. (Békés Márton történész, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, Magyar Nemzet Online, december 26.)

Hihető, hogy nagyjából kétezer évvel ezelőtt volt egy Jézus Krisztus nevű politikus. akit az elveiért keresztre feszítettek. Azóta a kereszténység világvallás lett, Jézus követői a nyolcmilliárdos emberiségből kétmilliárdnál többet tesznek ki. Tegnap hallottam a Kossuth Rádióban, hogy még Indiában is akadnak, bár a lélekszám mindössze két százalékát alkotják. Igaz viszont, hogy ez harmincmillió embert jelent.

Azt is hallottam, megint csak a közszolgálati rádióban, hogy izraeli régészek feltárták a Jézus születésében közreműködő bába barlangsírját. Az ókori dúla (asszonytársi segítő, szüléskísérő) arról nevezetes, hogy kételkedett Jézus szeplőtelen fogantatásában. Salomé ragaszkodott ahhoz, hogy még a szülés előtt megvizsgálja Szűz Máriát. A vallásalapító isteni eredetét karácsony második napján nem illik megfosztani a reá rakodott hagyományoktól, annyi azonban talán leírható, hogy Saloménak a kételkedéstől elsorvadt a karja. Csak úgy nyerhette vissza a szakmája gyakorlásához szükséges végtagot, hogy az istállóban megérintette a kisdednek fekvőhelyül szolgáló jászolt.

Ennél tovább nem is mennék a nyilvános tűnődésben, eszembe jut azonban egy három évtizedes élmény. A Tel Avív-i szállodában megismerkedtem egy másik magyar turistával, Edittel. Szóba került, hogy Izraelre nem jellemző a vasútvonal, ráadásul Arafat terroristái előszeretettel robbantgatnak utasokkal teli autóbuszokat. S mert mindketten a felsőoktatásban dolgoztunk - ő a budapesti Műegyetemen matematikát tanított -, felötlött, hogy közösen kéne bérelni egy országjáró taxit. Igen ám, de a nevezetességekről nem tudtunk megegyezni.

Ő elmesélte, hogy mi történt a családjával 1944-ben. Én pedig elmondtam neki, hogy az ötvenes években hittanra jártam, ministráltam is, és ha már itt vagyok a Szentföldön, szeretném megismerni azokat a helyeket, amelyekről a kiskőrösi plébánostól hallottam. Végül megállapodtunk abban, hogy mindhárom világvallás bölcsőjében körülnézünk. Két hétig tartott az ismerkedés a kézzel fogható zsidó, keresztény és csekélyebb mértékben iszlám emlékekkel. Az utolsó este, vacsora közben a holokausztot éppen csak túlélő matematikus megköszönte az ökumenikus programot. Előítéletektől (túláltalánosításoktól) szabadult meg. Megjegyzem, én is.          

Tíz mondat Jézusról

A feladatom nem az, hogy Surján László, hanem hogy Jézus Krisztus legyek. (Sebeők János író, Békés Megyei Nap, 1994. december 7.)

Jézus életéhez lehet úgy hozzányúlni, hogy propagandafilm születik, és lehet olyan mozit csinálni, amely megrendít, elgondolkodtat. (Réz András kritikus, Kisalföld, 2001. április 14.)

Nekem Jézus baloldali volt. Ha úgy tetszik, szociálisan érzékeny. (Szécsi Magda költő, Népszabadság, 2001. október 1.)

Jézust is idézőjelbe tette a két lator. (Szív Ernő-Darvasi László író, Délmagyarország, 2002. december 21.)

Karácsonykor legalább a Jézuska közelében ne képzeljük magunkat istennek. (Kállai Ferenc színész, Népszava, 2002. december 24.)

A végelszámolásnál a Jézus nevű zsidó fiú közbenjárására lesz szükség ahhoz, hogy Isten szóba álljon a keresztényekkel is. (Iványi Gábor metodista lelkész, Vas Népe, 2012. december 5.)

Jézus tanítványai számára még az volt a kérdés, hogy egy nem zsidó lehet-e keresztény. (Röhrig Géza költő, a Saul fia című film főszereplője, RTL II., 2015. május 29.)

Isten háromszor szólalt meg ember által: az első Jézus volt, a második Shakespeare, a harmadik Bach. Mindenki, aki rajtuk kívül beszélt, őket ismételte, vagy hazudott. (Varnus Xavér orgonaművész, Magyar Narancs, 2016. február 11.)

A Jézus Krisztus-effektus: ma minden vezető keres magának egy bűnbakot, és azt megfeszítteti. (Szendrei József volt válogatott labdarúgó a magyar fociról, Válasz.hu, 2018. július 16.)

Ha Jézus benézne mostanság, mint egy kissé sötét bőrű, idegen ábrázatú otthontalan, vajon vele mit tennének? (Perintfalvi Rita teológus a migránsozókról, Újnépszabadság.com, 2020. december 28.)

A válaszhoz tisztázni kéne, hogy ki a diktátor. Az a benyomásom, hogy  minden politikus diktálni akar. S ha a sors úgy hozza, hogy az ország első embere lesz, akkor bizony egyeduralomra tör. Olyan helyzetet próbál teremteni, hogy a végrehajtó hatalom megtestesítőjeként maga alá gyűrhesse a másik két hatalmi ágat, a törvényhozást és az igazságszolgáltatást. S persze a helyettük fürkésző újságírókat (a média képviselőit) is. Minden első ember teljhatalomra törekszik, de szerencsére nem mindegyiknek sikerül.

A bejegyzésem utáni összeállításból kirajzolódik, hogy mi a különbség a korszakalkotó tehetség és az úgynevezett sztár (magyarul csillag) között. Ezt nem is részletezem, mert a jelek arra utalnak, hogy a sztár és a diktátor egymásra szorul. Kölcsönösen hitelesítik egymást. Kapcsolatuk szó szerint kézzel fogható jele, vajon a fotóriporterek vagy/és a kamerák előtt elfogadják-e a diktátor kinyújtott kezét. Jesse Owensnek például, az 1936-ban megrendezett berlini olimpiai sztárjának szerencséje volt. Három aranyérmet happolt el a német sprinterek és távolugrók elől, ezért Hitler nem is fogott kezet „a néger majommal”. Ezzel magyarázható, hogy aztán otthon, Amerikában nem kellett magyarázkodnia.

Páger Antal úgy fogadta el Szálasi Ferenc „nemzetvezető” kinyújtott kezét, hogy a második világháború után azt érezte, neki egészen Argentínáig kell menekülnie. Puskás Ferenc úgy mutatkozott Rákosi Mátyással több fényképen és a filmhíradókban is, hogy katonai rangja miatt az akkori újságírók „száguldó őrnagynak” nevezték. Arra nem emlékszem, hogy Kádár János különösebben kereste volna művészek és sportolók társaságát. De az első és mindmáig utolsó magyar űrhajóssal, Farkas Bertalannal annál inkább kezelt. Orbán Viktor kézfogása pedig nemcsak Hosszú Katinka és Dzsudzsák Balázs sportolói pályafutását koronázta meg, hanem a vállalkozásaikat is. Tagjai lettek a nemzeti burzsoáziának.

Itt tartunk most, az év végi összegzések előtt. A teljhatalom megtestesítői világszerte ajnározzák, babusgatják, bálványozzák, becézgetik, dédelgetik, dicsőítik, elhalmozzák minden földi jóval, istenítik, kényeztetik, magasztalják a kiválasztott hírességeket. A tenyerükön hordozzák őket, ha már a sztárok kezet fognak velük. 

Tíz mondat a sztárokról

A művészt azt különbözteti meg a sztártól, hogy az előbbinek a világgal, az utóbbinak a kifizető-pénztárral van elszámolni valója. (Koltai Tamás színikritikus, Népszabadság, 2002. január 26.)

A sztárt kívülről gyártják. (Rátgéber László kosárlabda-edző, Nemzeti Sport, 2008. november 12.)

Manapság a sztárok gyorsabban avulnak, mint az autók. (Bródy János rockzenész, Quart.hu, 2011. április 9.)

Az igazi sztár nem hulló-, hanem állócsillag. (Tokody Ilona operaénekesnő, Magyar Rádió, 2011. június 10.)

Ha a sztár eltűnik, űrt hagy maga után. (Puzsér Róbert publicista, Helyi Téma, 2012. április 11.)

De Orbán Viktorhoz visszatérve, ilyen sokszínű párthoz hozzátartozik az elnököt övező „sztárkultusz”. (Pokorni Zoltán Fidesz-politikus, Hír24.hu, 2013. november 15.)

A tévében minden sztár három-négy centi magas. (Nagy Antal volt válogatott labdarúgó, Sport TV, 2013. november 15.)

Látok abban tendenciát, ahogy az önjelölt Puzsér sztárolása folyik az úgynevezett ellenzéki médiumokban. (Lánczos Vera publicista, Facebook.com, 2018. október 18.)

A kormányzat szinte neki dolgozik, mint futballcsapat a sztárcsatárnak. (Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász Orbán Viktorról, 168 Óra, 2020. június 4.)

A sztárok egyszerűen nem tudják elképzelni, hogy ha a rendszer vezetői istenítik őket, akkor az a rendszer rossz is lehet. (M. Dénes Tamás újságíró, Klubrádió, 2022. december 23.)