Távol az aranykortól - cím a Népszava mai számában, az első oldalon. Írta Papp Zsolt. Aligha lehet a hajdan értelmiségi körökben ismert szociológus, Papp Zsolt, aki az Élet és Irodalom hasábjain lett publicista. 1994-ben halt meg fiatalon, 48 éves korában. Még csak véletlenül se téveszthető össze a negyedik Orbán-kormány pénzügyeit firtató gazdasági újságíróval. Mégis zavar a névazonosság, mert vagy tájékozatlanságról, vagy tiszteletlenségről árulkodik.

Ha ugyanis a mostani Papp Zsolt nem tudja, hogy a múlt század nyolcvanas éveiben névelődje formálta a magyar reformértelmiség szemléletét, akkor az a baj. Ha pedig tudja, hogy ezen a néven vált közvélemény-formálóvá valaki, akarva-akaratlanul is megszegi szakmánk egyik íratlan szabályát. Azt, hogy a fiatalabbik névtárs egy betűvel, esetleg más módon különbözteti meg magát az idősebbiktől. Az egésznek persze nem kerítenék túl nagy feneket, ha ugyanebben a lapszámban nem jelent volna meg egy olvasólevél Mikulás Ferenc tollából.

Ha a szerzője azonos a kecskeméti rajzfilm-stúdió országos hírű vezetőjével, aki szabad idejében leveleket ír a Népszavának a magyar jogállamiság keserveiről, akkor irigylem a szellemi nyitottságát. Ha nem azonos, arra kell gondolnom, hogy a patinás napilap szerkesztőségében nem törődnek a szakmánk eme íratlan szabályával, amely egyébként nem véletlenül alakult ki. A nyár közepén halt meg öreg barátom, Péter László irodalom- és művelődéstörténész. A szegedi egyetem nyugalmazott professzora 1926-ban született, a Londonban évtizedekig tevékenykedő történész, Péter László pedig 1929-ben. Már egyikük sem él, de amíg dolgoztak, gyakran tévesztették össze őket, mert a fiatalabbik nem különböztette meg magát az idősebbiktől.

Vagy például Katona Éva (1924-1994) neve sokat mondott a magyar riporterek színe-javának. A legtöbbjük útját ő egyengette az ÉS utolsó oldalán. Van a hazai médiában egy menedzser Katona Éva, aki mintha nem vette volna észre (vagy nem tudja), hogy volt egy legendás névelődje. S hogy a jelenségből fakadó félreértésről is beszámoljak, nemrégiben fedeztem föl Ésik Sándor érett publicisztikáját az Azonnali.hu digitális felületén. Nocsak. Régi kedves kollégám, a nyíregyházi Kelet-Magyarország című napilap volt szerkesztője második karrierre készül, ezúttal már az országos sajtóban? Rögtön fel is hívtam, hogy gratuláljak neki. Örömmel fogadta a szakmai dicséretet, és megígérte, hogy átadja az azonos nevű ügyvéd fiának.     

Alig telt el 24 óra, és az egyik tévéműsorban megszólaltatták az MSZP volt elnökét. Lendvai Ildikó azt firtatta, vajon „Ebből Őszöd vagy Watergate lesz-é?”. (ATV, 2019.09.27.) Fején találta a szöget. Napokkal a történtek után is ugyanez a kérdés, bár az a benyomásom, hogy az önkormányzati választásra egyesített ellenzék agytrösztje a fordított sorrend mellett döntött. A watergate-es feltételezést előnyben részesíti az őszödivel szemben.

Az amerikai titkosszolgálat szakemberei poloskákat helyeztek el egy washingtoni szálloda ama emeletén, ahol az ellenzékben lévő Demokrata Párt kampánystábja rendezkedett be. S mert két újságíró szívós feltáró munkája nyomán kiderült, hogy erre Nixon utasította őket, a hivatalban lévő elnök kénytelen volt lemondani. Elég logikus, hogy a magyar országgyűlési képviselőknek is helyet adó irodaházban illetéktelenek hallgatták le a Párbeszéd nevű párt elnökségi üléseit. Talán a kormányzat kérte föl a titkosszolgálatnál dolgozó szakembereket - vagy a technikailag szintén felkészült magáncég munkatársait - a hivatali helyiségek bepoloskázására. Ez egyszer majd kiderül, Nixon is több évnyi botrány után mondott le.

Addig is napirenden tartanám Őszöd két tanulságát. Az egyik az, hogy máig sem derült ki, vajon 2006-ban belülről szivárogtatták-e ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kormányüdülőben elhangzott beszédét, vagy kívülről hallgatták le. Az akkor hatalmon és 2010 óta ellenzékben lévőknek mintha nem akaródzott volna kideríteni az igazságot. A másik tanulság az, hogy akkor is és most is hónapok teltek el a hangfelvételek elkészítése és nyilvánosságra hozása között. Az őszödi beszéd ügyében elképzelhető, hogy Gyurcsány belső ellenzéke szivárogtatta ki a parlamenti képviselőcsoport előtt elmondott szónoklatot, az ellenzékben lévő Fidesz pedig gondoskodott arról, hogy a hangfelvételből készített „hangharapások” nyomán utcai tüntetések robbanjanak ki.

Nem lepődnék meg, ha egyszer kiderülne, hogy most nagyjából ugyanez ment végbe. Ehhez azonban az kellene, hogy az alkalmilag egyesült ellenzék megvizsgáltassa, vajon nem belülről szivárogtatták-e ki az utólag összevágott hangfelvételeket. Ha egy technikailag felkészült magáncég esetleg arra jutna, hogy az önkormányzati választás kampányában jól jött a kormányzatnak a közös ellenzéki főpolgármester-jelölt esélytelenítése, akkor válaszolhatnánk a kérdésre, vajon a magyar Watergate-tel van-e dolgunk.                    

A befektetők érzékenyek a kormányzat politikai jelzéseire. Ha például komisszárokat neveznek ki az adóhivatal élére, vagy a miniszterelnök megfigyelési álhírekkel riogatja az országot. (Katona Béla szocialista politikus Simicska Lajos kinevezéséről és Deutsch Tamás mamájáról, Heves Megyei Nap, 1998. szeptember 1.)

Magyarországon a hírek nem igazak, de lehetségesek. (Darvasi László író, Délmagyarország, 2001. február 10.)

Az álhírnek ára, a hírnek értéke van. (Sajtos Lajos székesfehérvári újságíró, Fejér Megyei Hírlap, 2004. augusztus 28.)

A kacsa ugyanolyan hír, mint a nem kacsa. (Ungvári Tamás művelődéstörténész, ATV, 2011. október 5.)

A rémhírek mindig kapósabbak. (Czeizel Endre genetikus, ATV, 2014. szeptember 12.)

Álhír az, amit mások terjesztenek. (Lánczi Tamás politológus, Magyar Rádió, 2017. január 22.)

Az egészségüggyel kapcsolatos álhírgyártás a virágkorát éli. (Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, Dunaújvárosi Hírlap, 2017. december 2.)

Az álhír szándékait tekintve és igazolhatóan hamis, és így félrevezeti az olvasót. (Böcskei Balázs politológus, Azonnali.hu, 2018. október 18.)

Nincs az az eszement álhír, ami nem találná meg a maga közönségét. (D. Tóth Kriszta újságíró, WMN.hu, 2019. szeptember 20.)

Ma már nem lehet álhírek nélkül választást nyerni. (Krekó Péter szociálpszichológus, Mandiner.hu, 2019. szeptember 21.)

Azzal hívott föl a barátom, hogy miként vélekedem a Krug Emília és Horváth Csaba közti kötélhúzásról. Megígértem neki, hogy utólag megnézem az interjút. Akik 2019. szeptember 27-én este az ATV-ben látták, élőben követhettek figyelemmel egy országos csúcsot.

Egy nappal korábban robbant ki Karácsony Gergely körül a lehallgatási botrány. Kiszivárgott, hogy a zuglói polgármester és budapesti főpolgármester-jelölt szerint az MSZP-frakció tagjai a Fidesz-képviselőcsoport közreműködésével „szétlopják” Zuglót. Ha másnap Horváth Csaba zuglói polgármester-jelöltet behívják a stúdióba, akkor számítania kellett ama kérdésre, amit a műsorvezető aligha mulaszt el. Az interjú 11 perc 21 másodpercig tartott, és Krug Emília tizenegyszer firtatta, vajon a szocialista politikus mit szól Karácsony kijelentéséhez.

Az MSZP várospolitikusa áttolta az úgynevezett parkolásos mutyit a Fidesz oldalára. Nem ok nélkül persze, noha a műsorvezető nem ezt kérdezte tőle, hanem a kerületi szocialista képviselőcsoport érintettségét pedzegette. Ő azonban nem zavartatta magát, mert változatos módon hárította el pártjától a mutyizás vádját, amelyet az MSZP-vel szövetséges Párbeszéd társelnöke, a fővárosi ellenzék közös főpolgármester-jelöltje fogalmazott meg. Máskülönben Karácsony nemcsak bizalmas körben, hanem nyilvánosan is beszélt erről. A szocialistáknak nem kellett volna megvárniuk az önkormányzati választás kampányát, hogy szembe nézzenek a kínos üggyel? Nem tették meg, most pedig, két héttel a választás előtt foglalkozhatnak a kárenyhítéssel.     

Ami pedig az országos csúcsot illeti, 2013. szeptember 2-án, az ATV Egyenes beszéd című műsorában Kálmán Olga a Szigetszentmiklóson lezajlott időközi választást hozta szóba. (Az MSZP, az E14-PM és a DK közös jelöltje győzött.) A szocialisták Tóbiás Józsefet, a Pest megyei szervezet elnökét küldték a stúdióba. Nem lehetett kétséges, hogy a műsorvezető sort kerít a nap eseményére, miszerint Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke közös országos listát ajánlott az MSZP-nek, azon közös listavezetőt, vagyis miniszterelnök-jelöltet. Kálmán Olga először csak utalt az ajánlatra, ezért Tóbiás semmitmondó körmondatokba bonyolódhatott, hogy kikerülje a választ. Erre a műsorvezető firtatni kezdte: „Lesz közös lista, lesz közös jelölt?” „Nem ez a kérdés” - hárított egyre idegesebben Tóbiás, aki még tizenkétszer hallotta a kérdést. 

18 perc alatt tizenháromszor ugyanaz a kérdés akkor országos csúcsnak számított. Most 11 perc alatt tizenegyszer - fajlagosan jobb az eredmény.

A legutóbbi napokban Tarlós beolvasott, Orbán előre gondolkodott, Kocsis Máté karácsonyozott, Karácsony fröccsözött, Lendvai pedig izgult. Lefülelt mondatok.

Nem pártot, hanem kurzust kell szervezni. (Puzsér Róbert publicista, független főpolgármester-jelölt, Azonnali.hu, szeptember 23.)

Nálunk a korrupcióhoz ideológiát is teremtenek, a „nemzeti burzsoázia” kialakítását. (Nagy Zoltán közgazdász, a Gazdasági Versenyhivatal volt elnöke, Népszava, szeptember 23.)

A korrupció már nem hívószó az elmúlt harminc év politikai gyakorlata miatt. (Baranyi Krisztina, az ellenzék közös polgármester-jelöltje a Ferencvárosban, Népszava, szeptember 24.)

A Nézőpontnál Tarlós már rég megnyerte a választást. (Gréczy Zsolt DK-politikus a kormánypárti közvélemény-kutatóról, ATV, szeptember 25.)

Nemcsak oda kell menni, ahol simogatnak, ahol alám kérdeznek. (Tarlós István főpolgármester a Századvég Intézet Budapestről szóló konferenciáján, Indavideó, szeptember 25.)

Szemmel látható az erőforrásbeli különbség. (Galambos Ádám könyvkiadó a választási plakátokról, Klubrádió, szeptember 25.)

Különösebb félnivalónk a pillanatnyi kínálat ismeretében nincs. (Surján László KNDP-politikus az önkormányzati választásról, Magyar Nemzet Online, szeptember 25.)

A Jobbik politikusait kapta meg a baloldal, nem a szavazóit. (Mráz Ágoston Sámuel politológus, Index.hu, szeptember 25.)

Van polgármesterfröccs: hat deci bor, négy deci szóda. (Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje, Azonnali.hu, szeptember 25.)

Sosem volt még ennyire egységes a mostani magyar ellenzék. (Bódis András újságíró, Válasz Online, szeptember 26.)

Szeretném, ha a főváros fityiszt mutatna a rendszernek. (Hajós András youtuber, 168 Óra, szeptember 26.)

A faluban egyetlen új épületen láttam napelemet, a Paksi Atomerőmű egyik dolgozójának házán. (Rapai Ágnes író, Facebook.com, szeptember 26.)

Karácsony Gergely szerethető és erkölcsös mondatai akaratlanul kerültek a nyilvánosságba. (Tóta W. Árpád publicista egy kiszivárogtatott hangfelvételről, hvg.hu, szeptember 27.)

A miniszterelnöknek előre kell gondolkodnia. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, szeptember 27.)

Aggódva figyelem Orbán Viktort, aki nagyon jól tud előre gondolkodni. (Raskó György volt MDF-politikus, Magyar Hang, szeptember 27.)

Orbán állama és magángazdasága együttesen az ország legnagyobb munkaadója. (Lengyel László közgazdász, Népszava, szeptember 28.)

Orbánnak van egy elhatalmasodó kényszerképzete: Magyarországnak gondolja magát. (Föld S. Péter újságíró, HírKlikk.hu, szeptember 28.)

Holnap Fidesz-kongresszus, tisztújítással. Annyira izgulok, ki lesz az elnök. (Lendvai Ildikó volt MSZP-elnök, Facebook.com, szeptember 28.)

Aki NER, az nyer. (Horváth Zoltán újságíró, ATV, szeptember 28.)

A rezsim olyan országot állított elő, amilyen az ország. (Tamás Ervin újságíró, Klubrádió, szeptember 29.)

Karácsony Gergely jjelenleg az ellenzék csúcsragadozója. (Kocsis Máté Fidesz-politikus, Magyar Hírlap Online, szeptember 29.)

Tamás Gáspár Miklós kitűnő publicista, ezúttal azonban elfelejtett tájékozódni. Egyik cikkében megpendítette, hogy „A szerkesztőváltás utáni 168 Óra első száma nagy Tarlós-interjúval nyit.” (hvg.hu, 2019.09.19.) A hetilap ugyanezen a napon jelent meg, talán ezzel magyarázható, hogy a neves filozófusnak nem volt ideje elmélyedni benne. Ha megnézte volna az impresszumot, bizonyára észreveszi, hogy változatlanul Tóth Ákos a főszerkesztő, a két helyettese pedig Krajczár Gyula és Lakner Zoltán.

Mindhárman felmondtak ugyan, de azt is közölték, hogy csak október elsején távoznak. Megszerkesztették a szeptember 19-i számot, a nagy Tarlós-interjú tehát nem az új főszerkesztő engedékenységét bizonyítja. Csupán azt, hogy a hamarosan távozó szerkesztők megszólaltatták Budapest főpolgármesterét. Azóta elkészítették a szeptember 26-i számot is, benne egy nagy Hajós András-interjúval. S hivatali idejükbe az is belefér, hogy esetleg előkészítik a jövő heti számot.

Mellesleg szeptember 26-án a 168 Óra olvasóinak is bejelentették a távozásukat - három és fél sorban. Ezt azért hozom szóba, mert egy másik publicista, Puzsér Róbert nagy interjút adott az Azonnali.hu-nak, és kifejtette: „Most már a baloldali és liberális szerkesztőségekben állnak fel újságírók, mondván, hogy nem akarnak Orbán Viktornak álellenzéki médiát gyártani. Ez történt a 168 óra szerkesztőségében.” (2019.09.23.) Nos, a 168 Órát nagy óval kéne írni, ahogy Tamás Gáspár Mikós is tette, ez a jogi különbség a 168 óra című rádióműsor és a 168 Óra című hetilap között. A „mondván” pedig azt jelenti, hogy a távozás okáról valamelyik érintett beszámolt a nyilvánosságnak.

Ha a tulajdonossal megromlott a viszony, amelyre a főszerkesztő hivatkozott fészbukos bejegyzésében, ez azt is jelentheti, amit Puzsér feltételez. Csakhogy ehhez több bizonyítékra volna szükség. De tételezzük fel, hogy a publicista „jólértesültsége” megfelel a médiapolitikai valóságnak! Akkor elgondolkoztató következtetés adódik belőle. Orbán Viktor azzal akarja megteremteni a demokrácia látszatát, hogy állami hirdetésekkel életben tartja az ellenzéki média ama szerkesztőségeit, amelyeknek a tulajdonosai azt kérik a szerkesztőktől, hogy csínján bánjanak a hatalommal.

Ez szegheti a szerkesztők munkakedvét, ahhoz azonban, hogy erre a következtetésre juthassunk, két feltétel szükséges. Az egyik az, hogy a három távozó közül valamelyik vázolja föl a felmondáshoz vezető utat. A másik pedig az, hogy várjuk meg az új főszerkesztő tevékenységét, és olvassunk el néhány lapszámot. Máskülönben nem lehetünk elég jól értesültek.          

Az ajtónál kis ajándékcsomagot kapunk: zászló, hűtőmágnes, szórólap, toll, ásványvíz. (Józing Antal újságíró az Éljen Szombathely! ellenzéki szövetség kampánynyitójáról, Nyugat.hu, 2019. augusztus 29.)

Az igazság hangja gyenge, mert nincs mögötte egy fillér sem. (Majtényi László alkotmányjogász, ATV, 2019. szeptember 11.)

A mostani kampányból nekem Tarlós megafonos képe fog rögzülni. (Laczik Zoltán újságíró, Facebook.com, 2019. szeptember 14.)

A megafon új elem a kampányban. (Stumpf András újságíró, ATV, 2019. szeptember 17.)

A kormánypárt mozgósításához képest az ellenzéki oldalon elég lagymatag a kampány. (Krekó Péter szociálpszichológus, Népszava, 2019. szeptember 18.)

Orbánék depolitizálni és fideszteleníteni akarják a kampányt. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, ATV, 2019. szeptember 18.)

Karácsonyt Soros legnagyobb kerítésbontó és migránstelepítő kiszolgálójának tartották. Most azonban „csak” tutyimutyisággal és alkalmatlansággal vádolják. (Fábián Tamás újságíró, Index.hu, 2019. szeptember 19.)

Ha Tarlós Istvánt még egyszer meglátjuk megafonnal, akkor az tuti, hogy kampánystratégia. (Puzsér Róbert publicista, független főpolgármester-jelölt, Azonnali.hu, 2019. szeptember 23.)

A Tarlós-kampány nagy része arról szól, hogy engem gyaláz. (Karácsony Gergely, az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje, Azonnali.hu, 2019. szeptember 25.)

Szemmel látható az erőforrásbeli különbség. (Galambos Ádám könyvkiadó, Klubrádió, 2019. szeptember 25.)

Médiatanárként szívesen fedezek föl tehetségesnek ígérkező fiatalokat. Közéjük soroltam egy Lendvai Péter nevű pályakezdőt, akinek interjúira 2017-ben figyeltem föl a Fühü.hu digitális felületén. Feltűnően tájékozottnak mutatkozott, otthonosan mozgott a közéleti személyiségek közelében, némelyiket tegezte is. Akkor kezdtem gyanakodni rá, amikor azt olvastam, hogy meghalt Lendvai Vera idős újságíró, akiről tudtam, hogy Németh Péter édesanyja.

Ekkor esett le a tantusz: a Népszava nyugalmazott főszerkesztője anyja nevén dolgozik az online portálnak. De ha Lendvai Pétert tehetségesnek tartottam, akkor Németh Péterről sem írhatok mást. Harcedzett újságíró, aki közel a hetvenhez is naprakész. Épp ezért csodálkoztam, hogy a Népszava mai számában Orbán Viktort az amerikai elnök és a brit miniszterelnök mellé helyezte, „Sőt előttük is jár, hiszen sem Trump, sem Johnson nem képes országa sajtójának több mint kilencven százalékát uralni, irányítani.”

Németh Péter a Népszava 2016. október 4-i számában ezt írta Orbánról: „Övé immár a média 95 százaléka.” Simicska Lajos ekkor már szakított a miniszterelnökkel, és magával vitte a Fidesz közeli sajtó jelentékeny részét, a megjelenés pillanatában pedig négy nappal voltunk a Népszabadság megszüntetése előtt. 2016. december 19-én ezt mondta a Hír TV-ben: „A magyar sajtó 90 százaléka az ő felügyelete alatt van.” Ha Orbán már megszüntette a Népszabadságot, akkor 95 százaléknyi befolyása hogyan csökkenhetett 90-re?

A veterán újságíró 2017. április 12-én a Népszavában tért vissza a témára: „A kormánysajtó, vagyis a nyilvánosság 90-95 százaléka erőszakba torkolló demonstrációkról számolt be.” Hm. 2018. november 17-én pedig, ugyancsak a Népszavában így fogalmazott: „A magyar sajtót, amelynek 90 százalékát immár a kormány uralja, a félelem lengi körbe.” Nocsak, megint a bűvös kilencvennél kötött ki. Olyannyira, hogy 2019. január 12-én ezt írta Népszavába a kormánypárti orgánumokról: „A média eme része nagyjából 90 százalékot tesz ki.”

Érteni vélem, hogy egy ellenzéki publicista igyekszik nyomatékosítani az egyébként valós állítását, miszerint az Orbán-kormány túlsúlyra tett szert a médiában. Kínos azonban, ha olyan számokkal dolgozik, amelyek nem bizonyíthatóak. A bizonyításhoz ugyanis 11177 médiaterméket kellett volna felmérni (6699 újságot, 3662 portált és 816 rádiót-televíziót). Erre senki sem vállalkozhatott, arra viszont vállalkozott a Mérték Médiaelemző Műhely, hogy sajátos szempontból mérje föl a helyzetet. 2019. szeptember 17-én a Facebook-on adta közre, hogy a kormány közeli médiumokat az állami hirdetések 80 százaléka gyarapította.

Kár, hogy ez a szám nem jutott el a veterán újságíróhoz. Hitelesen nyomatékosította volna az állítását.         

Akadémiai kutatóintézetből jutottam el a sajtóba. Ezzel magyarázható, hogy fiatal újságíróként rengeteg interjút készítettem tudósokkal. Azt vettem észre, hogy ha rangos állami megbízatást kaptak, ritkán voltak képesek ellenállni a csábításnak. Kiléptek a tudományuk keretei közül, és olyasmivel traktálták a nyilvánosságot, amihez már nem értettek. A profi tudósok amatőr valoságértelmezőnek bizonyultak. A jelenkorban ezt bizonyítja az onkológus Kásler Miklós és a közgazdász Matolcsy György példája is.

Az a benyomásom, hogy a politikusok közül Orbán Viktor szintén eljutott ebbe az állapotba. Például szeptember 5-én irányt szabott a családpolitikának a III. Budapesti Demográfiai Fórumon. Szeptember 9-én a digitalizáció egyedül üdvözítő útját jelölte meg az ITU Telecom World 2019 nyitóünnepségén. Szeptember 14-én ismeretelméletileg értelmezte a keresztény szabadságot a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége kongresszusán. Szeptember 21-én az Olasz Testvérek nevű párt rendezvényén tört utat a nemzetközi összefüggésekben. Ma reggel pedig interjút adott a Magyar Rádiónak. Készül a Fidesz holnapi kongresszusán elmondandó beszédére, és bevallotta: „Nem tudom, hogyan ragadjam meg a jövő grabancát.” S mert azt is megjegyezte, hogy az ilyen beszédek előtt mindig izgul, elképzelem, hogy ebben a hónapban mit összeizgult.

Van, ami illik egy miniszterelnökhöz és pártelnökhöz, és van, ami nem. Csakhogy olyan rendszerben éldegélünk, amelyben az ország első embere mindenhez ért. Belátom persze, hogy ha ez a rendszer egyetlen személy akaratára épül, akkor a kompetencia- és munkamegosztás aligha lehetséges. A múlt század ötvenes éveiben Sztálin nyomán volt már ilyen sokoldalú kinyilatkoztatónk, Rákosi Mátyás. Orbán becsületére válik, hogy a gumipitypangig nem jutott el. Bár munkatársai közül Kásler professzor már pedzegeti a hun-magyar rokonságot, Matolcsy doktor pedig látni véli a japán csecsemők fenekén a piros pöttyöt.

Nem szeretném kizárólag jobboldali közszereplőknek felhánytorgatni a mindenhez is értést. Gyurcsány Ferenc politikai tehetségét szintén beárnyékolta, hogy miniszterelnöksége utolsó hónapjaiban hétről hétre a nyilvánosság elé állt különböző pontmennyiségekből álló programokkal, amelyek még a híveit is mosolygásra késztették. Nehéz eldönteni, hogy ilyenkor kapkod (levegőhöz akar jutni) egy csúcsvezető, vagy az önérték-tudat ama fokára hágott, hogy mindenben ő akarja megmondani a tutit.               

A szocialisták úgy akarnak minket ágyba vinni, hogy előtte nemhogy moziba nem mentünk még el, de nem is dumáltunk. (Magyar Narancs, 2011. november 24.)

A demokrácia piac, kitermelődik az, amire igény van. (168 Óra, 2012. augusztus 23.)

A magyar politikusok életmódja korrupciós vallomás. (ATV, 2017. január 13.)

/Az ellenzéki pártokról/ Nem dőlünk sem egymás kardjába, sem egymás ölébe. (ATV, 2017. május 16.)

Az ellenzéki összefogás olyan, mint Columbo felesége: mindenki beszél róla, de senki sem látja. (ATV, 2017. szeptember 18.)

Örültem, hogy az MSZP mer egy kicsit baloldalibb lenni, mint amilyen volt. (Hír TV, 2017. december 11.)

Az MSZP szódával még elmegy, és én vagyok a szóda. (Örkény Könyvesbolt, 2018. január 25.)

Amit a Fidesz letagad, azt általában megcsinálja. (ATV, 2018. február 7.)

Nem fogom hagyni, hogy bárki elcsessze az ellenzék esélyét a budapesti változásra. (Index.hu, 2019. június 11.)

Minél közelebb van valami Orbán Viktorhoz, annál rosszabbul működik. (444.hu, 2019. augusztus 8.)