Akadémiai kutatóintézetből jutottam el a sajtóba. Ezzel magyarázható, hogy fiatal újságíróként rengeteg interjút készítettem tudósokkal. Azt vettem észre, hogy ha rangos állami megbízatást kaptak, ritkán voltak képesek ellenállni a csábításnak. Kiléptek a tudományuk keretei közül, és olyasmivel traktálták a nyilvánosságot, amihez már nem értettek. A profi tudósok amatőr valoságértelmezőnek bizonyultak. A jelenkorban ezt bizonyítja az onkológus Kásler Miklós és a közgazdász Matolcsy György példája is.

Az a benyomásom, hogy a politikusok közül Orbán Viktor szintén eljutott ebbe az állapotba. Például szeptember 5-én irányt szabott a családpolitikának a III. Budapesti Demográfiai Fórumon. Szeptember 9-én a digitalizáció egyedül üdvözítő útját jelölte meg az ITU Telecom World 2019 nyitóünnepségén. Szeptember 14-én ismeretelméletileg értelmezte a keresztény szabadságot a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége kongresszusán. Szeptember 21-én az Olasz Testvérek nevű párt rendezvényén tört utat a nemzetközi összefüggésekben. Ma reggel pedig interjút adott a Magyar Rádiónak. Készül a Fidesz holnapi kongresszusán elmondandó beszédére, és bevallotta: „Nem tudom, hogyan ragadjam meg a jövő grabancát.” S mert azt is megjegyezte, hogy az ilyen beszédek előtt mindig izgul, elképzelem, hogy ebben a hónapban mit összeizgult.

Van, ami illik egy miniszterelnökhöz és pártelnökhöz, és van, ami nem. Csakhogy olyan rendszerben éldegélünk, amelyben az ország első embere mindenhez ért. Belátom persze, hogy ha ez a rendszer egyetlen személy akaratára épül, akkor a kompetencia- és munkamegosztás aligha lehetséges. A múlt század ötvenes éveiben Sztálin nyomán volt már ilyen sokoldalú kinyilatkoztatónk, Rákosi Mátyás. Orbán becsületére válik, hogy a gumipitypangig nem jutott el. Bár munkatársai közül Kásler professzor már pedzegeti a hun-magyar rokonságot, Matolcsy doktor pedig látni véli a japán csecsemők fenekén a piros pöttyöt.

Nem szeretném kizárólag jobboldali közszereplőknek felhánytorgatni a mindenhez is értést. Gyurcsány Ferenc politikai tehetségét szintén beárnyékolta, hogy miniszterelnöksége utolsó hónapjaiban hétről hétre a nyilvánosság elé állt különböző pontmennyiségekből álló programokkal, amelyek még a híveit is mosolygásra késztették. Nehéz eldönteni, hogy ilyenkor kapkod (levegőhöz akar jutni) egy csúcsvezető, vagy az önérték-tudat ama fokára hágott, hogy mindenben ő akarja megmondani a tutit.