Öt évtized alatt rengeteg újságírót ismertem meg, a sporttal foglalkozók azonban nem tartoztak közéjük. Csupán annyit tudok Bernau Péterről, hogy a Népszava sportrovatát szerkeszti, és ma érdekes cikkel vétette észre magát. Közhelyparádéra hívta föl a figyelmet. Arra, hogy a fociedzők, focisták, focistából lett hírmagyarázók és felszínes műsorvezetők előre gyártott kifejezésekkel próbálják kiszúrni a szemünket. Jegyzete látlelet a labdarúgás hazai állapotáról. Jó, hogy megírta, mégis lehetett volna visszafogottabb is. Miközben a fociról véleményt formálók szemében meglátta a szálkát, a sajátjában nem vette észre a gerendát.

Néhány napja olvastam a Népszavában egy cikket arról, hogy útilaput kötöttek a felcsúti fociakadémiát irányító főigazgató (a miniszterelnök volt személyi edzője) talpára. A szerző, Vincze Attila kitért a körülményekre is, és azt fejtegette, hogy „Minimum 60, egyes számítások szerint már 80-85 milliárd landolt ebben a néhány utcás Fejér megyei faluban, amelynek leghíresebb szülötte Orbán Viktor.” Az október 28-án megjelent cikk tévedését nem akartam szóvá tenni, mert október 8-án már hasonló ügyben marasztaltam el a szerkesztőséget, és nem életcélom havonta kétszer megírni, hogy a Népszavában nem tudják, hol született a miniszterelnök.

De a mai számban közölt és tartalmában hiteles jegyzet után mégiscsak érdemes szóba hozni, hogy a miniszterelnök számomra ismeretlen okból falut választott magának, és minden földi jóval ellátja. Ebből Bernau Péter valószínűleg azt a következtetést vonta le, hogy aki ennyire nyomja a pénzt az 1812 lakosú településbe, az csak a szülőfaluját áraszthatja el a kegyeivel. Mással aligha magyarázható, hogy leadta kollégája leleplezőnek szánt, de korántsem hibátlan cikkét.  

Ha már a Népszava ily gyakran foglalkozik azzal a fránya Felcsúttal, érdemes volna olvasni Orbán Viktor megnyilvánulásait. Ő soha nem mondta vagy írta, hogy Felcsúton látta meg a napvilágot. Alcsútinak vallja magát, a lexikoncikkek alapján pedig a székesfehérvári kórházban született. A kettő egyébként nem zárja ki egymást, ha annak idején az édesanyját Alcsútdobozról szállították a megyeszékhely kórházába. Eme összefüggést azonban pontosítani kéne, talán épp a sportrovatban, ha már rendszeresen tollhegyre tűzi a miniszterelnök költséges hobbiját. Nem állítom, hogy az anyakönyvi kivonat megszerzése befolyásolná a nemzet sorsát, az egyetlen ellenzéki napilap hitelességét azonban növelné.             

A legutóbbi napokban Orbán rendszerezett, Palkovics balhézott, Fürjes vírusozott, Karácsony hatalmazott, Jakab krumplizott, Csillag pedig szocizott. Lefülelt mondatok.

Orbán már több mint 30 éve koronavírusos. (Szabó Imre közíró, Facebook.com, október 26.)

Krumplikirályságban élünk. (Szilágyi György Jobbik-politikus, ATV, október 26.)

A miniszterelnök egy zsák krumplival szúrja ki a magyarok szemét. (Jakab Péter Jobbik-politikus, ATV, október 27.)

Ez a rendszer hazafiasabb, nemzetibb lett, de a krumpli ugyanaz. (Mikus Anikó közíró, Facebook.com, október 27.)

Nem szeretnék úgy miniszterelnök lenni, hogy egy korrupt kormányt kellene irányítanom. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, Index.hu, október 27.)

A világ azoké, akik teleszülik. (Kövér László Fidesz-politikus, Szabolcs Online, október 27.)

Azé lesz a világ, aki teleszűri. (Somogyi Zoltán szociológus a tesztelésről, Facebook.com, október 28.)

Nem szeretem a hatalmat annyira, hogy még többet akarjak. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, Népszava, október 28.)

A tervezett koalíciót a résztvevők gyengesége fogja össze. (Buják Attila újságíró az ellenzéki pártokról, 168 Óra, október 28.)

A balliberális kultúra régen viszonylag tartalmas volt, de ma már állateledelnek se jó. (Szakács Árpád publicista, PestiSrácok.hu, október 29.)

Megszoktam már, hogy én viszem el a balhét a kormányban. (Palkovics László innovációs miniszter, Mandiner, október 29.)

A tartalék pénzeimet lábtörésre tettem félre, nem világjárványra. (Mészáros Máté színész, Magyar Narancs, október 29.)

Olcsó sajtómunkásnak híg a leve. (Pór Vilmos újságíró, Facebook.com, október 29.)

Vesztünkbe rohannak. (Révbíró Tamás műfordító a hatalmon lévőkről, Facebook.com, október 30.)

Mindenki a saját rendszerében bízik. Én is így vagyok ezzel. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, október 30.)

Pozsonyban és Prágában nincs hurok a kultúra nyakán. (Szabó G. László pozsonyi újságíró, Klubrádió, október 30.)

Én nem politikus vagyok, nem hazudhatok. (Bán János színész, Magyar Hang, október 30.)

Rossz szerzők is sokat olvasnak. (Spiró György író, Könyvterasz.hu, október 30.)

Ez most nem valami jó ország. (Márton András színész, (HírKlikk.hu, október 31.)

A csekket nem tudjuk benyújtani a vírusnak. Csak közös teherviseléssel lehet kigazdálkodni. (Fürjes Balázs Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár, Magyar Nemzet, október 31.)

Miféle szabadság az, amikor mi, polgárok a nemzeti szocialisták és a nemzetietlen szocialisták közül választhatunk? (Csillag István volt SZDSZ-politikus, Népszava, október 31.)

Tegnap és ma százezrek látogattak, látogatnak a budapesti temetőkbe. Többnyire idősebbek, a koronavírus veszélyeztette korosztályokból. E fertőzési gócpontok nem érinthetnek, nincsenek ugyanis rokonaim a fővárosi sírkertekben.

Akik föld alatt nyugosznak, egy partiumi faluban élték le az életüket. Utoljára vagy tíz éve kerestem fel őket, kiderült azonban, hogy a református egyházközség felszámolta a temetőt. Már csak egymásra dobált fejfákat találtam. Ezt akkor felpanaszoltam egy bejegyzésben, és egy álneves kommentelő leszúrt, mondván: miért jár a szám, miért nem intézkedtem. Nem vitatkoztam vele, de azért gondolatban a halottak napján most is az őseim sírjánál vagyok.

A dédszüleimet még ismerhettem. A nagyszüleim közül a nagyapámat nem ismertem, mert korán halt meg. A nagyanyámra pedig nem emlékszem, mert csecsemőkoromban látogatott meg bennünket, és csak addig maradt, amíg a sebe begyógyult. Embercsempész hozta át a zöldhatáron, akinek mindkét oldalon voltak földjei. Leszedte a kukoricát, és a szekéren alatta üreget alakított ki. Egy román határőr szuronnyal végigdöfködte a halmot, így találta el nagyanyám combját.

A temetőben volt egy félóra, midőn apámat magára hagytam, hadd beszélgessen a szüleivel. Nézegettem a fejfákat, és azt vettem észre, hogy a férfiaknál vagy tucatnyi magyar vezetéknév ismétlődik, és a feleségek lánykori neve németesnek hat. Apám elmesélte, hogy a református papnak feltűnt: sok a debil gyerek a rokonházasságok következtében. Azzal tisztában volt, hogy a folyó másik oldalán lévő magyar falu túlnyomórészt katolikus lakosságával az itteni református magyarok nem keverednek, ezért ősztől tavasz végéig nem havonta rendezte meg a bálokat, hanem hétvégenként. Arra számított, hogy a szomszédos sváb faluból a lutheránus gazdák átküldik a lányaikat. Birtokukat az elsőszülött fiúk örökölték, a lányok pedig stafírungot kaptak, ha magyar legényhez mentek feleségül.

A tiszteletes úr számítása bevált, a falunkban elszaporodtak az értelmileg ép gyerekek. Ahogy telt az idő, a folyó két partján elterülő magyar falvak között csökkent a vallási feszültségből fakadó idegenkedés. S mert a román kormányzat közigazgatásilag a túlsó településhez kapcsolta a miénket, a református sírkert jelentősége is csökkent. Nagyanyám húgát, Zsuzsa nénit már a túlparti ökumenikusban temettük el, mert a férje, Gyuri bácsi odaáti katolikus volt. Mostanra már csak az ő fejfájuk maradt meg a határon túli rokonságból.         

Végre nem az ál-Bangónét láttam, hanem az igazit. A szeme alatt karika, amit a tévésmink se tüntetett el. Arca fáradtságot tükrözött. Haja nélkülözte a fővárosi fodrász művészetét. Ruhája pedig majdhogynem otthonkának hatott. Egyedül az emlékeztetett a kipihent arcú, különleges frizurájú és pesti szalonból rendelt ruhakölteményben pompázó „honanyára”, hogy a lábait előírásszerűen 45 fokos szögben oldalra csúsztatta, és egymásra helyezte.

Az MSZP vezetői között mindig akadt egy -né. Kezdetben Szöllősi Istvánné, a kemény pedagógus érdekvédő. Aztán Kósáné Kovács Magda, a művelt tanárból lett politikus, aki már megtartotta a lánykori nevét is. Most pedig a dadából lett megmondó-ember, Bangóné Borbély Ildikó, aki spontán alakításokkal vétette észre magát a nyilvánosság fórumain. Nem élvezkednék a magányos patkányozáson vagy a Kunhalmi Ágnessel közösen felmutatott szövegen, miszerint „Képviselőkbe folytani a szót illendő?” Nem az érdekel, hogy mit mondott, inkább az, hogy miként mondta. Az említett tévéműsorban számára az emberi kapcsolat kontakt lett, és a kormánypártok nem gerjesztették, nyomatékosították, szították, táplálták a közhangulatot, hanem generálták.

Csaknem harminc évig tanítottam a felsőoktatásban, és megismertem a levelező hallgatók egyik jellemző típusát. Abban különbözött a nappali tagozatostól, hogy a diploma megszerzéséhez szükséges 2000 óra helyett csupán néhány százat töltött az intézmény falai között. Meglátszott rajta az időhiány. Az összefüggések megértése helyett csak arra telt az erejéből, hogy ismételgesse ama szakkifejezéseket, amelyeknek nincs tisztában a jelentésével. Ez azért nem zavar, mert illik Bangóné lefokozott jellegéhez. A rögtönzései után eldugták a nyilvánosság elől, most pedig már nem a puccos dáma jelent meg előttünk, hanem egy karikás szemű kabai asszony, aki önmagát adta. Inkább együttérzést keltett bennem, mint a szerepjátszó politikusnak kijáró kárörömet.

A minapi tévéműsorban ezt is mondta: „Gondolom, nem fog az összes kormányzati médiából ez folyni.” A média ugyebár a nyilvánosság eszközrendszere, és a sajtót, a rádiót, a televíziót meg a világhálót tartalmazza. Következésképpen csak egy van belőle, ami médiának nevezhető. Az összes jelző inkább azokat a fránya médiumokat illeti. Az idézet szakmai értelmezésében biztos vagyok, abban viszont bizonytalan, hogy az élő beszédet helyesen rögzítettem-é. Vajon nem úgy kellett volna írni, hogy fojni?           

Juhász Béla sződligeti polgármester tegnap azon töprengett, hogy a falujában 17 koronavírus-fertőzött van. Megnéztem, hányan élnek a Budapest vonzáskörzetében lévő településen. 4529-en, ehhez kéne mérni az „igazolt” fertőzöttek számát. Íme, a helyzet, amely megmozgatja egy digitális naplóíró képzeletét. A polgármester ama bloggerek közé tartozik, akiknek adok a véleményére. Van néhány ilyen véleményformáló a digitális környezetemben.

Például Bauer Tamás közgazdász (volt politikus), Bognár László pécsi gerillamarketinges, Kabai Domokos Lajos budapesti-kabai újságíró, Korbely György orosházi informatikus-újságíró, Lévai Júlia budapesti rádiós újságíró, Szele Tamás budapesti-nagyváradi újságíró, Varga Papi László szegedi helytörténész. Korlátozzák magukat a szűkebb érdeklődési körükre, és névvel vállalják a véleményüket. Ellentétben azokkal a bloggerekkel, akiknek szintén méltányolható a véleményük, de álnév mögé bújnak. Nekem rokonszenvesebb, ha valaki kiáll a nyilvánosság elé, és azt mondja: ez vagyok én, így vélekedem erről, és úgy teszek, mintha jogállamban élnék.

Ettől persze még érthető, hogy az anonimusok politikai vagy más okból névtelenül vélekednek. De az utánközlő portálok is szívesebben jelentetik meg a neves, mint a névtelen bloggerek bejegyzéseit. A liberális közgazdász Bauer Tamás posztjait épp úgy átveszi az Újnépszabadság, mint a Mandiner, holott nem esznek egymás tenyeréből. Lévai Júlia szintén a Facebookon dolgozza ki a témáit, és amelyikben több fantáziát lát, azt kibontja az ÉS Páratlan oldalán. Szele Tamás szellemi kútfejéből telik arra, hogy több portált is életben tartson. Például a Forgókínpadot és a Zónapörköltet, bár az utóbbit épp most hekkelték meg a kínaiak.

Domokos Lajos orosz-ukrán tájékozottságát és politikai kommunikációban való jártasságát az Index hasznosítja. Blogjából, a Bekiáltásból nálam az idén 13 mondat harcolta be magát a legütősebb mondatok közé. A korántsem egyszemélyes szerkesztőségek közül a Magyar Hírlapból 10, az Origóból és a Pesti Srácokból 9-9, a Demokratából 6, a Vasárnapból és a 888-ból pedig 5-5 gondolatot sikerült beválogatni, noha ügyeltem arra, hogy a Lefülelt mondatok című összeállítások szemelgessenek a másik oldal sajtójából is.

Ha a kormánypárti főszerkesztők is elfogadják, hogy a jó (korjellemző, releváns, szellemes, ütős) mondat a hírszolgáltatás mellett a redakció másik pillére, akkor érdemes volna eltűnődniük az egyszemélyes blogok mondattermő képességén.

Az ellenzéki nyilvánosságban ama mondata váltott ki tiltakozást, miszerint „A világ azoké, akik teleszülik.” Kijelentése a Népszava karikaturistáját, Pápai Gábort is megihlette, rajza a mai számban látható. A mondás egy Cégénydányád nevű szatmári faluban hangzott el. A 641 lakosú települést sokáig a Kölcsey-család birtokolta, a leghíresebb sarj, Ferenc egyik versrészlete ott díszeleg a kastély homlokzatán. Szobrot is avattak, ezen tette tiszteletét Kövér László.

Az országgyűlés elnöke hajdani elődje előtt hajtott fejet. Gróf Tisza István az első világháború előestéjén elfogadtatta a parlamenti többséggel az úgynevezett véderő-törvényt, majd a tiltakozó ellenzékieket rendőrökkel vezettette ki az ország házából. A szoboravatás után interjú készült Kövérrel, és a Kelet-Magyarország című nyíregyházi napilap főszerkesztője szóba hozta a világok harcát. Megemlítette, hogy az egyik tábor hívei „nem akarják teleszülni a világot”. Ezzel Szél Bernadett ellenzéki politikus egyik parlamenti megnyilvánulására emlékeztetett. Az országgyűlés elnöke így válaszolt: „Megfellebezhetetlen igazság, hogy a világ azoké, akik teleszülik.” A botrányt keltő kijelentést megelőzte tehát egy félmondat, amely utalás a szállóige előzményeire.

Németh Szilárd Fidesz-politikus 2017 májusában lakossági fórumon fejtette ki, hogy „Aki teleszüli a világot, azé a világ.” Ezt kérte számon rajta az akkor még LMP-hez tartozó Szél Bernadett. Ennél persze messzebbre nyúlik vissza a szállóige története. A két világháború között Márton Áron, az erdélyi katolikusok legendás püspöke arról beszélt, hogy „Erdélyt azok a román asszonyok hódították meg, akik szültek, és azok a magyar asszonyok veszítették el, akik nem szültek.” Ravasz László, az Erdélyből Magyarországra áttelepült református püspök pedig megadta a publicisztikai alaphangot: „Azé lesz Erdély, aki teleszüli.” Ez visszhangzott a kormánypárti sajtóban, majd néhány évtized múlva Hegedűs Zsuzsa református lelkipásztor támasztotta föl.

A határ túlsó oldalán, Cégénydányádtól néhány kilométernyire, Szatmárnémetiben ezt mondta: „Nem azoké az ország, akik meghalnak érte, hanem akik teleszülik.” (Szatmári Friss Újság, 1999.09.16.) Azóta a nyilvánosság fórumain el is vettek belőle, meg hozzá is tettek, és most a legismertebb formáló nevével azonosítják. Kövér Lászlóéval, holott nem tőle ered a gondolat. Ő „csak” betetőzi, ha úgy tetszik, állami szintre emeli.

Tíz mondat a teleszülésről

Nem azoké az ország, akik meghalnak érte, hanem akik teleszülik. (Hegedűs Zsuzsa református lelkipásztor, MIÉP-politikus, Heves Megyei Hírlap, 2000. február 24.)

Az ország azé, aki teleszüli. (Szathmáry István szolnoki közíró, Szoljon.hu, 2013. március 28.)

A Föld azé, aki teleszüli. (Kővári László blogger, 72Vármegye.hu, 2015. november 16.)

A haza azé, aki teleszüli. (Tiffán Zsolt baranyai Fidesz-politikus, Bama.hu, 2015. december 18.)

Azé a világ, aki teleszüli. (Németh Szilárd Fidesz-politikus, Hír TV, 2017. május 24.)

Nem azért vagyunk, hogy teleszüljük a világot. (Szél Bernadett LMP-politikus, Népszava Online, 2017. május 29.)

Európa azé lesz, aki teleszüli. (Kötter Tamás író, Magyar Nemzet Online, 2017. június 18.)

A Föld, a jövő azé, aki teleszüli. (Gábor Bertalan szepsi plébános, Felvidék.ma, 2019. december 28.)

A világ azoké, akik teleszülik. (Kövér László Fidesz-politikus, Szabolcs Online, 2020. október 27.)

Azé lesz a világ, aki teleszűri. (Somogyi Zoltán szociológus a koronavírus-járványról, Facebook.com, 2020. október 28.)

A PestiSrácok.hu figyelemre méltó beszélgetést közölt. A Budavári Fórumon megszólalt a KDNP elnöke és Bayer Zsolt publicista. A tudósítás szerint a kereszténydemokrata politikus kifejtette, hogy három orvosi értelemben vett pszichopata van az országgyűlésben. S mert ellenzéki politikusakat nevezett meg, kijelentése elvitte a show-t egy érdekesebb mondat elől.  

A beszélgetés résztvevői részletezték álláspontjukat a „genderőrületről” is, és Semjén Zsolt szerint „Kövér László mondta a legjobb és legtökéletesebb mondatot, miszerint én is férfi voltam egy női testbe zárva, de aztán megszült az anyám”. Ritkán szoktam egyetérteni az Orbán-kormány miniszterelnök-helyettesével, most azonban fején találta a szöget. Az országgyűlés elnökének tulajdonított gondolat kielégíti a szállóige legkényesebb követelményeit. Aki állítólag mondta, szellemi ereje teljében van. A Fidesz smirglis modorú tudatalattija, aki nemcsak gondolja, hanem ki is mondja, hogy mennyire utálja a másik politikai táborban lévőket.

De vajon az idézett gondolatot bevehetem-é a rendszerváltás utáni szállóigék gyűjteményébe? Csakugyan azt mondta-e Kövér László, amit Semjén Zsolt tulajdonított neki? És hol mondta? Munkahelyén, a Parlamentben? A kijelentését megörökítette-é az országgyűlési jegyzőkönyv? Esetleg párttanácskozáson, titkos összejövetelen hangzott el, és nincs róla jegyzőkönyv? Kövér járja az országot, és interjút ad megyei lapoknak, amelyeket olvasok. Tudnék róla, ha ilyen tömören és szellemesen foglalta volna össze álláspontját kedvenc ellenfeleiről: a nemváltással kacérkodó kozmopolitákról és libernyákokról.

Amúgy sem először tűnődött a testben zajló folyamatokról. A Zalai Hírlapban ezt találta mondani: „A kis nemzeteknek meg kell őrizniük a kis testben lakozó nagy okosságot.” (2013. 01.07.) A neki tulajdonított és általa kétségkívül mondott gondolatokból kirajzolódik két rögeszméje: a természet rendjének változhatatlansága és a kis ország fölemelkedése. Amíg tehát valaki nem bizonyítja az ellenkezőjét, Semjén Zsolt szíves közlését tudomásul veszem, és Kövér László eszmefuttatását beveszem a szállóigék örvendetesen gyarapodó gyűjteményébe.

Már csak az a kérdés, vajon milyen dátummal. Elvégre a Pesti Srácok tegnapi számában látott ugyan napvilágot, de eredetileg korábban hangozhatott el. És a hitelesség kedvéért az sem ártana, ha meghallgathatnánk a T. Ház-elnök jellegzetes hangjával is.

Tíz mondat Kövér Lászlótól

A hülyeséget abbahagyni sohasem késő. (Magyar Narancs, 1994. június 9.)

Azt utálom az újságírókban, hogy a legrosszabb énemet hozzák ki belőlem. (168 Óra, 2002. január 31.)

/Az Európai Unióról/ Ekkora területet még sosem csatoltak Magyarországhoz. (168 Óra, 2004. május 6.)

Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk. (Magyar Távirati Iroda, 2015. december 15.)

Marx álma úgy valósult meg, hogy nem a világ proletárjai egyesültek, hanem a világ tőkései. (Vas Népe, 2016. november 10.)

A gyerekvállalás a legszemélyesebb közügy. (Mandiner.hu, 2019. szeptember 5.)

Állítólag mi tartjuk fenn a diktatúrát, mégis mi húzzuk a rövidebbet. (Magyar Hírlap Online, 2019. december 21.)

/Az Európai Unióról/ Nem engedjük meg, hogy újrafonják azt a kötelet, amitől sikerült megszabadulnunk. (Szabolcs Online, 2020. október 22.)

Én is férfi voltam egy női testbe zárva, de aztán megszült az anyám. (PestiSrácok.hu, 2020. október 27.)

A világ azoké, akik teleszülik. (Szabolcs Online, 2020. október 27.)

A Dávid Ferenc miniszterelnök-jelöltségét pedzegető bejegyzésem élénk visszhangot keltett. Több mint hétezren tüntették ki érdeklődésükkel az újságírói megnyilvánulást. Voltak, akik helyeselték, hogy foglalkoztam a neves közgazdász közéleti ambíciójával. De akadt olyan telefonáló is - már visszavonult politikus -, aki kulturáltan vette zokon, hogy előkapartam a múltból azt a fránya tippjátékot. Ez ugyan nem jutott eszembe, de ha már szóba került, utánanéztem.  

Amikor a Springer nevű német cégnek még nyolc napilapja volt a vidéki Magyarországon, a központi szerkesztőségben kitaláltak egy tippjátékot. 2001 tavaszán az MSZP nyolc feltételezett miniszterelnök-jelöltje kapott 300 ezer példányban egy-egy keretet és telefonszámot. A más céghez tartozó Békés Megyei Nap április 26-i számában egy szocialista politikus - nevét feledje homály - kérte ki magának a „rosszízű” akciót, amely „beavatkozás a párt belügyeibe”, sőt „visszaélés a sajtószabadsággal”. Szerinte „Ez a tippjáték ellentétes a választmány döntésével, mely úgy szólt, hogy a párt nem megy bele semmiféle találgatásba, június 9-én dönt ebben a kérdésben.”

Árnyaltabban fogalmazott Lamperth Mónika szintén szocialista politikus és későbbi belügyminiszter a Somogyi Hírlap 2001. május 27-i számában. Kifejtette, hogy a sajtónak joga van miniszterelnök-jelöltekről szavaztatni, bár zavarja, hogy őt a tudta nélkül vették föl a listára. A tippjáték azzal végződött, hogy a jelöltek között nem is feltüntetett Horn Gyula a negyedik helyre került 678 szavazattal. Németh Miklós lett az első 2848 vokssal. Kovács László 1196-ot, Medgyessy Péter 947-et, Lendvai Ildikó 454-et, Szili Katalin 405 szavazatot kapott, Lamperth Mónika pedig 145-öt. Az MSZP Medgyessyt nevezte meg miniszterelnök-jelöltként, akivel a következő évben meg is nyerte az országgyűlési választást.

Most is zajlik egy tippjáték, csak éppen előválasztásnak hívják. Az a benyomásom, hogy az ellenzéki politikusok ezúttal is maguk szeretnék eldönteni, ki mögé álljanak, belátták azonban, hogy a korlátozott nyilvánosságban jobban járnak, ha a döntésbe bevonják a választópolgárokat is. A botrányos tippjáték óta eltelt 19 és fél évben eljutottak odáig, hogy nem kérik ki maguknak, ha újságírók vagy Facebook-csoportok, civil szervezetek miniszterelnök-jelölteket ajánlanak a nyilvánosság figyelmébe.

Tíz mondat a miniszterelnök-jelöltségről

Az MSZP-ben sokan látnák szívesen miniszterelnökként újra Németh Miklóst, mások Horn Gyulát tartják erre a legalkalmasabbnak. (Csoknyay Edit újságíró, Népszava, 1992. február 12.)

Ha az MSZP Horn Gyulát nevezné meg miniszterelnök-jelöltjének, akkor ez gyakorlatilag kizárná az MSZP és az SZDSZ koalíciójának lehetőségét. (Magyar Bálint SZDSZ-politikus, Népszabadság, 1994. május 14.)

Egyre inkább látszik, hogy nincs fölöslegesebb foglalatosság, mint miniszterelnök-jelöltet keresgélni. (Ripp Zoltán történész, Népszava, 1999. november 2.)

Miniszterelnök-jelöltnek Medgyessy is bevált. (Debreczeni József közíró Mesterházy Attiláról, Népszava, 2009. július 8.)

Azt, hogy 2001 elején Medgyessy Péter bejelentkezett miniszterelnök-jelöltnek, a Népszavából tudtam meg. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, ATV, 2013. február 26.)

A belső előválasztás egy belülről végletekig elfáradt és tekintélyhagyott ellenzéki tábor talán utolsó kísérlete, hogy egy vezetés alá söpörje be a nagyon heterogén ellenzéket. (Csizmadia Ervin politológus, Népszabadság, 2013. augusztus 26.)

Miniszterelnök-jelöltnek nem bejelentkezni kell. (Botka László szocialista politikus, szegedi polgármester, ATV, 2016. november 30.)

Szaporodik az egy négyzetméterre jutó miniszterelnök-jelöltek száma. (Pór Vilmos újságíró, Facebook.com, 2017. május 1.)

Miniszterelnök-jelöltünk az én kutyám lesz. (Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke, Hír TV, 2017. október 3.)

Nem indulok az előválasztáson. (Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, budapesti főpolgármester az ellenzéki miniszterelnök-jelöltségről, Azonnali.hu, 2020. július 11.)

A magyar politikus arról ismerszik meg, hogy három gépelt oldalnyi szövegnél többet nem olvas el. Minél felelősebb beosztásban van, annál inkább „menedzseri” összefoglalásokra fanyalodik. E gyakorlat üt most vissza, hogy a vakcina nélküli koronavírus miatt érzékenyebbek vagyunk az egészségügy helyzetére. Egy néhány napja sugárzott tévéműsor vendégei között akadt pályakezdő, veterán és középkorú politikus is. Nemcsak az átlagot képviselték, hanem az ellenzéket is.

Egyaránt készpénznek vették a miniszterelnök bejelentését, miszerint az úgynevezett praxisközösségek alkalmasak arra, hogy megoldják a kistelepülések egészségügyi alapellátását. Orbán Viktor úgy tálalta az egészet, mintha épp most találta volna ki, és az ellenzéki politikusok „elfelejtettek” utánajárni a részleteknek. Holott egy svájci-magyar kísérletről már 2014 óta tudhatunk, és 2017. május 30-án a kecskeméti Petőfi Népe munkatársa, Hraskó István egy Bács-Kiskun megyei alkalmazásról is beszámolt. Azóta egyre több szó esik róla, e sorok írója például 16 cikket lelt a világhálón. A legutóbbit Tersztyánszky Krisztina írta.

Vasalja polgármesterét szólaltatta meg, aki elmesélte, hogy a háziorvosuk két éve meghalt, és a 317 lakosú falu, valamint a vonzáskörzetében Magyarnádalja (199), Kemestaródfa (205) és Pinkamindszent (156) alapellátását helyettesítéssel oldják meg. Ami a heti öt rendelés helyett azonban csupán kettőt jelentett, de most sikerült háziorvost szerződtetni az üres körzetbe. Majdani betegei Dr. Ribarits Ágotát virágcsokorral fogadták. (Vas Népe, 20.10.14.) A számokat összeadtam, és 877 jött ki - ennyi embernek fölösleges háziorvosi praxist fenntartani lakással és rendelővel. De ha országszerte tágítanák a kört tíz- és húszezer közé, akkor néhány háziorvos olyan közösséget alkothatna, amelyhez a szűrésekre összpontosító rendszerszervező, az étkezési tanácsokkal szolgáló dietetikus és a rehabilitációban létfontosságú gyógytornász is csatlakozhatna.

Az egészségügyi alapellátásban egyszerre van jelen a pazarlás és a hiány. Az ellenzéki politikusok rosszul teszik, ha a kormányfő fejére olvassák, hogy rengeteg a betöltetlen háziorvosi praxis. (Az ő kormányzásuk idején is sok volt.) Azt kéne inkább szorgalmazni, hogy az immár hat és fél évre visszanyúló kísérletből végre rendszer legyen. Ha már a miniszterelnök bejelentette, hogy a számára is vadonatújnak ható praxisközösség anyagi hátterét hajlandó megteremteni.   

A legutóbbi napokban Orbán kioktatott, Kövér kötelezett, Gulyás G. ötvenhatozott, Lázár méltatlankodott, Lendvai összeért, Hadházy krumplizott, Kern pedig nem unatkozott. Lefülelt mondatok.

A magam részéről nem szeretnék hadurakat a kultúrában. (Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Origo.hu, október 18.)

Szinte az összes ellenzéki pártra igaz, hogy alig látszódnak a nyilvánosságban. (Török Gábor politológus, InfoRádió, október 19.)

Nem hagyom magam kiszorítani a Fideszből. (Lázár János volt kancelláriaminiszter, Válaszonline.hu, október 19.)

Önök két dolgot nem tudnak: nyerni meg veszíteni. (Orbán Viktor miniszterelnök a parlamenti ellenzékhez, atv.hu, október 19.)

Orbán Viktor nem Magyarországot, hanem a Fideszt félti a járvány következményeitől. (Stummer János Jobbik-politikus, ATV, október 20.)

Mindenki valamilyen. (Trombitás Kristóf publicista a véleményvezérek „függetlenségéről”, Vasárnap.hu, október 21.)

Az újítás jó lehet, csak ha közben elmennek a legjobb tanárok, az már probléma. (Pálos Gergely operatőr az Színház- és Filmművészeti Egyetemről, 24.hu, október 21.)

Ez egy kis egyetem, még éppen tud a polgársága önszerveződő és egységes lenni. (Antal Bálint végzős rendezőhallgató az SZFE-ről, Magyar Narancs, október 22.)

A baloldal képtelen a társadalmi elégedetlenséget politikai keretbe emelni. (Friss Róbert újságíró, Népszava, október 22.)

Sok lóerőt kívánok holnapra. (Bolgár György műsorvezető Hadházy Ákoshoz, a közszolgálati médiumokat megközelítő autós tüntetés szervezőjéhez, Klubrádió, október 22.)

Nem engedjük meg, hogy valaha is újrafonják az ország nyakán azt a kötelet, amitől sikerült megszabadulnunk. (Kövér László Fidesz-politikus, Szabolcs Online, október 22.)

A Soros és a libernyák csak címke. Nevet adnak az ellenségnek: a globalizmusnak. (Pesty László dokumentumfilmes a kormánypárti sajtóról, Magyar Hang, október 23.)

Az egyetemisták az egész országot megbénító félelem légkörében először emelték fel szavukat, és hosszú évek után először mertek a hatalommal szemben tüntetést szervezni. (Gulyás Gergely kancelláriaminiszter 1956-ról, MTI, október 23.)

Mindnyájan színésznők vagyunk. (Gálvölgyi János színész, Klubrádió, október 23.)

Összenő, ami összetartozik? Még talán nem nőtt össze. De már összeér. (Lendvai Ildikó szocialista politikus az ellenzékről, Facebook.com, október 23.)

2022-ben is lesz krumpli. (Hadházy Ákos független honatya az országgyűlési választás kampányáról, Mérce.hu, október 23.)

Olykor a minden sem elég. (Pető Péter újságíró a hatalmi mámorban leledző politikusokról, 24.hu, október 23.)

A kétfarkúak ars poeticája a vicc. (Pilhál György újságíró, Magyar Nemzet, október 24.)

Napról napra élünk, a vírus miatt is. (Szucsánszki Zita válogatott kézilabdázó, Sport1 október 24.)

Mindig kitalálok magamnak valamit, de ha mégsem, akkor a semmittevéssel foglalkozom. (Kern András színész, Index.hu, október 25.)

Ennek a rendszernek a művészet a legnagyobb ellensége. (Rapai Ágnes költő, Facebook.com, október 25.)