A legutóbbi napokban Orbán Viktor járványozott, Lendvai Ildikó és Vadai Ágnes kormányozott, Török Gábor gyurcsányozott, Tamás Gáspár Miklós tévétlenített, Demeter Szilárd pedig melegített. Lefülelt mondatok.

Gyurcsány Ferenc rehabilitációja nélkül jelenleg nincs esélye a kormányváltásnak. (Török Gábor politológus, Népszava, december 21.)

Elkészült a baloldali Soros-kolbász. (Markos Imre Örs újságíró az ellenzéki pártok együttműködési szerződéséről, Origo.hu, december 21.)

A járványügyi készültség a következő, tehát az 2021-es évben valószínűleg egész évben fennmarad. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, december 21.)

Ez a kormány már nem mer népszerűtlen lenni. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, ATV, december 22.)

Elárulom a nagy kampánytitkot: letolt gatyával nem lehet futni. (Szekeres Imre szocialista politikus, HírKlikk.hu, december 22.)

Ahol felnőttem, ott meg kellett tanulni megérteni a másikat. (Szabó T. Anna író a soknyelvű Erdélyről, 168 Óra, december 22.)

Az eddigi egy darab balos sajtótermékből most kettő lett. (Trombitás Kristóf publicista az Indexről és a Telexről, Vasárnap.hu, december 23.)

Már nem a Magyar Közlöny a legfőbb jogforrás, hanem egy-két kormánytag Facebook-oldala. (Papp Zsolt újságíró, Népszava, december 23.)

A kormányzat mindig más kontójára kezelte a válságot. (Vadai Ágnes DK-politikus, ATV, december 23.)

Szentestére a kormány felfüggesztette a kijárási tilalmat. (Volf-Nagy Tünde műsorvezető, Magyar Rádió, december 23.)

Hetente egyszer-kétszer teszteltetünk. (Süli János, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős miniszter, Teol.hu, december 23.)

Az igazságról csak vélemények vannak, de nem megismerhető. (Lánczi András filozófus, a Corvinus Egyetem rektora, Magyar Nemzet Online, december 24.)

A nacionalista-populista fertőzés ellen nincs vakcina. (Lengyel László politológus, Népszava, december 24.)

Ne az egészségügyi dolgozókat oltsák be először! Ha mégse válik be a vakcina, nagy bajban leszünk. A politikusokkal kell kezdeni! (Balasa István kommentelő, Facebook.com, december 25.)

Egy hívő ember azért fel van készülve, hogy előbb-utóbb ezt a meccset lefújják. (Böjte Csaba ferences szerzetes az életről, Borsod Online, december 25.)               

Megéltem ezt a viszonylag magas kort anélkül, hogy valaha tévét néztem volna. (Tamás Gáspár Miklós 72 éves filozófus, Azonnali.hu, december 25.)

Napjaink politikai csatái kulturális jellegűek. (Orbán Balázs Fidesz-politikus, miniszterelnökségi államtitkár, Index.hu, december 25.)

A langyos semmiről normál hőfokra állítottam át. (Demeter Szilárd főigazgató a Petőfi Irodalmi Múzeumról, Hajónapló.ma, december 26.)

Az orosz vakcina orosz rulett is. (Németh András újságíró, Klubrádió, december 26.)

Saját orvosi szobánkban is maszkban vagyunk. (Dr. Várnai Zsuzsanna tüdőgyógyász, Magyar Rádió, december 27.)

Becsületes sajtómunkás azért sem használja a „libernyák, libsi” vagy a „fidesznyik, FideSS” kifejezést, mert mélyen sértőek. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, december 27.)

Miközben sorolta az okokat, felötlött Darvas Iván egyik mondata. A színész képviselőséget vállalt az országgyűlésben, majd a szocialisták győzelme előtt összefoglalta a tapasztalatait: „Az ellenzéknek hányni kell a borsót a falra. Addig kell hányni, míg a fal össze nem omlik.” (Magyar Hírlap, 1994.02. 26.) Körülbelül ezt fogalmazta meg Tamás Gáspár Miklós is, kevésbé derűlátóan. Az a benyomásom, hogy azért ábrándult ki a publicisztikából, mert időközben nemcsak az Orbán-rendszer ellenzéke lett, hanem őfelsége ellenzékének is.   

A Szövegek és körülmények című, kolozsvári egyetemisták írásait közlő kötetben tűnt föl 1974-ben a stílusa és a gondolati igényessége. Amikor pedig néhány év múlva áttelepült, egy budapesti hetilap publicisztikai rovatvezetőjeként szerettem volna szerződtetni. A hierarchiában fölöttem álló kolléga szerint azonban az akkor harminc körüli filozófus túl sok műveltségelemmel tölti meg a cikkeit. Gazsi így nem lett a munkatársunk. Holott ha lett volna valaki, aki mellette ül, és megmutatja ama gondolatmeneteket, amelyek a kelleténél jobban terhelik meg az olvasást, akkor a legjobb magyar publicista válhatott volna belőle. Így „csak” a legjobb tíz között tarthatom számon, egyetlen hibája ugyanis végigkísérte a sajtóbeli pályafutását.

Ha az olvasó megnézi a bejegyzés után közölt összeállítást, aligha lesz kétsége Tamás Gáspár Miklós tehetségéről, íráskészségéről. A dokumentáció két részre osztható. Az egyikben a politikus szólalt meg, aki járta az országot, és interjúkat adott. A másodikban már nem politikus, hanem magánzó, szívesen közölt szerző a nyilvánosság bizonyos  fórumain. A sors iróniája, hogy mindenütt vendégként kezelték. Sehol sem szerződtették, hogy egy baráti szerkesztővel közösen gyomlálhassa ki a lényegi mondandóját halványító hivatkozásokat. Az utalásokat, amelyek az esszé (kísérlet) irányába tolták az egyértelműségre hajlamos publicisztikákat.

Most, hogy szakított kenyérkereső műfajával, művelheti kedvencét, a 30-40 ezer karakternyi esszét, amely már nem fér el egy újság oldalán, és nehezen olvasható a digitális sajtóban. Sajnálom, hogy búcsúzni kell a publicistától, akinek a szállóigéire mindig számíthattam a Lefülelt mondatok című vasárnapi válogatásban. Amúgy kedvelem a témát történeti, filozófiai összefüggésbe, nemzetközi kitekintésbe helyező esszét. A neki helyet adó folyóiratok pedig erős vendégszerzővel gyarapodnak.

Tíz mondat Tamás Gáspár Miklóstól

Nem vagyok barátja a parlamenti mindenhatóságnak, mert az emberek többsége éppen úgy tévedhet, mint a kisebbsége. (Új Magyarország, 1991. június 3.)

Amit az MDF csinál, az nekem azért nem tetszik, mert túlságosan hasonlít a kései Kádár-korszakra, másoknak meg azért, mert nem eléggé. (Délmagyarország, 1994. július 7.)

Alapítvány az, amikor derék emberek közpénzeket ajándékoznak magáncélokra. (Népszava, 1995. május 17.)

A múlt összetart, a jelen szétválaszt. (Népszabadság, 2007. február 9.)

Igazságtalan rendszerben a legjobb jellemek a fegyházban ülnek, a legjobb elmék a bolondokházában. (Magyar Narancs, 2010. július 8.)

A hajsza csoportos műfaj. (Népszabadság, 2014. május 14.)

Diktatúrára lehet magyarázat, de nincs mentség. (Magyar Nemzet, 2016. március 5.)

Tisztelnünk kell mások méltóságát, hogy megőrizhessük a magunkét. (hvg.hu, 2016. augusztus 26.)

A nemzet egyesül a kölcsönös utálatban. (Magyar Narancs, 2018. január 11.)

Keveslem a szabadságot, Orbán sokallja, Gyurcsány meg nem érti. (hvg.hu, 2020. augusztus 14.)

Az Index megkérdezett néhány politikust a karácsonyi ajándékokról. Azt firtatta, hogy milyen könyvekkel lepték meg a szeretteiket. Feltűnt, hogy a kormánypárti politikusok közül többen is Békés Márton frissiben megjelent kötetét említették. Azt méltányolták benne, amit Orbán Balázs államtitkár így fogalmazott meg: „Napjaink politikai csatái kulturális jellegűek.” (Index.hu, 20.12.25.)

Az említett szerző 38 éves, és a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója. Felkészültségére jellemző, hogy nem kedveli ama publicistákat - például Szakács Árpádot -, akik erőltetik az úgynevezett kultúrharcot. Ezt fejtegette: „A ’kultúrharc’ sem kenyerem, annál inkább a kultúráért folytatott küzdelem.” (Híradó.hu, 20.10.23.) E küzdelmet nem úgy képzeli, hogy a hatalom mindent és mindenkit maga alá gyűr. Nem híve tehát az egyeduralomnak, ami monopóliumnak nevezhető. Helyette a konszenzust szorgalmazza, amely a többség és a kisebbség kiegyezése, ezt nevezik hegemóniának, hatalomból fakadó fölénynek. A hatalmat gyakorló többség „természetesen” a kultúrában is érvényesíti az akaratát, helyet és levegőt hagy azonban a kisebbségeknek.

Ez figyelemre méltó gondolat az Orbán-rendszeren belül, csodálkozom is, hogy közép szintű képviselői karácsonyi ajándéknak szánták. Még azt is elviselik, hogy Békés Márton többször elmondta, leírta: közelítésmódját Gramsci kulturális hegemónia elméletéből vezeti le. Azt már én fűzöm hozzá, hogy az olasz filozófus a marxizmus egyik megújítója volt. Nézeteit a két világháború között, Mussolini börtönében és száműzetésben formálta. Diákkoromban két magyarul is megjelent kötetét dolgoztuk föl szemináriumon, a Marxizmus - kultúra - művészet című tanulmánygyűjteményt és a Filozófiai írásokat. Gramsci épp abban volt jótékony hatással rám, hogy eltávolított a proletárdiktatúrának nevezett egyeduralomtól, és közelített a kisebbségi jogok elismeréséhez.

Ugyanezt a törekvést érdekesnek találom Békés Márton esetében is. De ha az olasz marxista filozófus ennyire hat az Orbán-rendszer értelmesebb vezetőire, vajon miként foglalkoztatja az ellenzék értelmesebb vezetőit? Az utóbbiak közé sorolható Pulai András szociológus, az MSZP-hez közel álló közvélemény-kutató cég, a Publicus vezetője is. Gyakori vendég a nem kormánypárti nyilvánosság fórumain, és becsületére válik, hogy az ATV egyik vitaműsorában szájára vette Gramsci nevét. Imigyen ejtette ki: „Gremszki”. Egy világ omlott össze bennem.    

Igényem van a sokoldalú tájékozódásra. A számítógépem képernyőn menüsor rajzolódik ki, és a nyáron fölvettem az Indexből távozott újságírók vállalkozását, a Telexet is. Manapság naponta félmilliónyian olvassák, az új Index azóta leváltott főszerkesztője, Szombathy Pál pedig arról számolt be, hogy újjászervezett redakciója elérte a 900 ezres átlagot, sőt olykor millió fölé is került. Az egyik szellemi műhely maradt az élmezőnyben, a másik fölverekedte magát a középmezőnybe, én meg haszonélvezője vagyok a hírversenynek.

Vajon a szakemberek miként vélekednek a két versenytárs irányultságáról? Három idézetet hozott össze az időrend. A búcsúzó Szombathy Pál szerint „A NER a tulajdonosváltással formálisan is belülre került, ebben az értelemben elesett a lap.” (24.hu, 20.12.21.) Berkó Pál ezt írta: „Megváltozott az Index lapfeje/logója.” (Facebook.com, 20.12.23.) Trombitás Kristóf így fogalmazott: „Az eddigi egy darab balos sajtótermékből most kettő lett.” (Vasárnap.hu, 20.12.23.) Nem dolgom köztük igazságot tenni, de annyit azért megjegyeznék, hogy Berkó Pál a legkevésbé elfogult. Nyomdában otthonos szerkesztőként észrevett valamit, amit értékítélet nélkül adott közre az üzenőfalán.

Ezért is csodálkozom, hogy akadt valaki, aki Nagy Lászlóként mutatkozott be, és imigyen szolt hozzá: „Egy igazi szánalmas véreb vagy te Berkó.” Mindezt csupa nagybetűvel írta, ráadásul fölösleges az ’egy’,  és a ’vagy’ meg a ’te’ közé vesszőt kellett volna tenni. A rövid mondatban három hiba még akkor se nevezhető intellektuális teljesítménynek, ha kiderült, hogy az asztali lámpa fénye odavonzotta a ruhamolyok egyikét, és összehajtott újságpapírral úgy csaptam agyon, hogy a képernyőn ragadt, ékezetet alkotva. Az a fránya véreb eredetileg veréb volt. Elnézést a félreolvasásért, bár a mondat eredetileg is értelmezhetetlen.

Vajon mivel szolgált rá Berkó Pál tényközlő mondata az ellenszenvről, lenézésről, megvetésről, utálkozásról árulkodó minősítésre? Lehetséges, hogy a kommentelő álnév mögül lődözik, talán nem is létezik? Elvégre a vezetékneve az egyik leggyakoribb, és Lászlóból is 290 ezer található az országban. Némi világhálós nyomozás után rájöttem, hogy ez a Nagy László nagyon is létezik. A digitális közvélemény szélsőjobboldaliként tartja számon, egyébként pedig azt írja magáról, hogy testépítő. Azt már én fűzöm hozzá, hogy egyelőre csupán szellemi verőlegény.

Kijött az újságok olvasottságával foglalkozó cég adatsora a harmadik negyedévről. Elgondolkoztató, alkalmas a tanulmányozásra. A sokféle közelítésmód közül a vidéki napilapokat választottam. Leginkább azért, mert immár van összehasonlítási lehetőség a kormány közeli alapítványhoz, a KESMÁ-hoz való csatlakozás és a két évvel későbbi (mostani) helyzet között. Nem untatom az olvasókat túl sok számmal, ezért csupán a mezőny első felét mutatom be.

Piacvezető a győri Kisalföld napi átlagban 36520 értékesített példánnyal, két éve még 49383 fogyott el belőle. De van egy harmadik adatom is róla, 78518 a kétezres évek közepéről. Második helyen található a szombathelyi Vas Népe 26323 eladott példánnyal, a két korábbi száma: 32453 és 58378. Harmadik a Zalai Hírlap, az adatai visszafelé az időben: 24570, 30307 és 58355. A nyíregyházi Kelet-Magyarország példányszámai: 22609, 34082 és 57349. Ötödik helyen áll a miskolci Észak-Magyarország (20196, 30997 és 51419). Hatodik a szegedi Délmagyarország 20033, 28674 és 33193 értékesített példánnyal.

Hetedik a debreceni Hajdú-bihari Napló, adatai: 19005, 28247 és 46888. Nyolcadik a Veszprémben szerkesztett Napló, amelyből idén, a harmadik negyedévben naponta 17879 példányt adtak el, két éve még 24113-at, a kétezres évek közepén 52746-ot. Egyébként 2018 harmadik negyedévében 369328 volt 17 vidéki napilap összesített példányszáma, manapság 274822. A veszteség 94506. Ugyanezek az újságok a kétezres évek közepén 766556 példányban keltek el. A rendszerváltás előtti utolsó években pedig a győri, a pécsi, a nyíregyházi és a szegedi újság 100 ezernél több példányban fogyott el.

Máskülönben csak azért „felejtettem el” a többi vidéki napilapot, mert kell a hely arra, hogy a mezőnyükkel vethessük össze a Népszavát, amelyet sokan előszeretettel neveznek az ország legnagyobb példányszámú politikai napilapjának. Csakhogy most éppen 17879 értékesített példány a napi átlaga, két éve 21172 volt, másfél évtizede 28922, a múlt század nyolcvanas éveiben pedig mintegy 200 ezer. Becsületére válik, hogy még lejtmenetben is meri vállalni azt a fránya hitelesítést. Az úgynevezett auditálást, amikor az újságok olvasottságával foglalkozó cég munkatársai a nyomdában nézik meg, vajon hány példány gördül le a futószalagról.

A kormánypárti napilapok közül a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap nem vállalja a hitelesítést. Nem lepődnek meg, ha kiderülne, hogy azért nem, mert nekik sem kelendő a portékájuk, és ezt még röstellik is.       

A nap híre című ATV-s műsorban néhány percet a holnap esti családi összejöveteleknek szenteltek. Három politikus képviselte az országgyűlési választásra készülő ellenzéket: egy DK-s, egy MSZP-s és egy momentumos. Egymástól függetlenül és kulturáltan fejtették ki ugyanazt: nem érdemes különösebb jelentőséget tulajdonítani annak, hogy az Orbán-kormány holnap este nyolctól holnapután reggel ötig felfüggesztette a kijárási tilalmat.

Nálunk a konyhaasztalnál szokott lenni a szentestei vacsora. Középütt széthúzható az asztallap, és a tokból kihajtható két azonos színűre festett pótlék. A spájzból előkerül néhány kihajtható szék is, hogy elférjünk a megnagyobbított asztalnál. Hányan is? Mi, a két nagyszülő, aztán a három felnőtt gyerek, a három cugehőr (meny és vők), meg a négy unoka. Összesen tizenkét kedves ember, akik már hónapok óta legföljebb FaceTime-on látták egymást, holott ugyanabban a városban élnek. A unokák közül csak a langaléta kamasz fiú számít tizennégy fölöttinek. Kilencen beleférünk tehát a hatóságilag megállapított tízes keretbe. De mi van akkor, ha felugrik a másik két nagyszülő is? Ez nem egyszer megtörtént már. Akkor bizony büntethetőek vagyunk, ha persze az államnak van apparátusa arra, hogy holnap este néhány százezer családi vacsorát ellenőrizhessen.

És akkor még számításba se vettük, hogy a konyhaasztalnál nem tartható be a másfél méternyi távolság. S mi van akkor, ha a tizenhét hónapos Bálint az ölembe mászik, és a bölcsődéből hazahozott vírust megosztja velem? Vajon megérti-e a nyolc éves Samu, hogy most csak tisztes távolságból beszélgethetnénk közös témánkról, a BMW-kről? Abban azért reménykedem, hogy a tizenkét esztendős Panna és a tizenhét éves Dávid érti a helyzetet. Mindkettejük osztályában akadtak fertőzött gyerekek, emiatt a legnagyobb unokám kétszer is karanténban múlatta az időt.

Feltételezhető, hogy ugyanezt a mérlegelést más családokban is elvégezték. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy velünk ellentétes döntést hoztak. Vállalják a kockázatot, és élnek a kormány kínálta lehetőséggel. Az orvosprofesszor nagypapa-társ szerint veszélyeztetett korosztályunk valószínűsíthető fertőzöttsége négy-hat hét múlva jut el a végkifejletig. Ha ne adj isten január végén, február elején hirtelen megugrik a halálozási arányszám, akkor pedig levonható a következtetés: a kormány előnyben részesítette a választási szavazatszerzés politikai hasznát a várható emberveszteséggel szemben.         

A 24.hu megszólaltatta a hírportál volt főszerkesztőjét. Négyhónapnyi munka után, a konszolidálás kellős közepén bocsátották el, mondtak föl neki, vonták meg tőle a bizalmat. A konszolidáció eredetileg megerősítést jelent, de most inkább visszaerősítésként értelmezem. Az Index visszaszerezte helyét a hírportálok élmezőnyében.

Szombathy Pál válságos helyzetben vette át az Index kiürült szerkesztőségét. Eme interjúig nem tudtam, milyen szerepet játszott a kétezres évek közepén, a Magyar Hírlap konszolidálásában. Vajon igyekezett megmenteni az újságot az új tulajdonos, Széles Gábor befolyásától, vagy a vállaltan jobboldali milliárdos hídfő-állásaként készítette elő a terepet a gyökeres változtatáshoz? Az interjúban kifejtette, hogy balliberálisból a közép felé mozdította a tartalmat. (Pontos idézet a bejegyzés utáni összeállításban.) Ha ez így van, akkor hasonló szerepet vállalt idén nyáron is, az Index fazonírozásában. Ha pedig néhány hét múltán a kormányhoz közel álló tulajdonosok megváltak tőle, akkor a változtatást túl kevésnek vélték.

Ebből annyit érzékeltem, hogy a címek felpuhultak, az új munkatársak pedig többet hibáztak, mint a régi szerkesztőség máshová távozott tagjai. E Médianapló bejegyzései viszont nem jelentek meg ritkábban. Miközben szakmai kritikával illettem mindkét politikai oldal nyilvánosság-gyakorlatát, nem tapasztaltam, hogy csak azok a bejegyzések látnak napvilágot, amelyek az ellenzéki oldalt horzsolták. Az más kérdés, hogy Szombathy Pál harmadával csökkentette a hírszerkesztőség létszámát, és döntéséből nem következett a logikus folytatás: a vélemények fölerősítése. Elképzelhető persze, hogy ebben az eltávolítása akadályozta meg.

De az is, hogy nem tudta (vagy nem akarta) megfizetni a nem éppen átlagkeresethez szokott véleményvezéreket. Esetleg azért mellőzte a szerződtetésüket, mert túl markáns álláspontjuk veszélyeztette volna az Index középre tolását? S hogy ezt az olvasók ne vegyék észre, bloggerekkel pótolta a publicistákat? (Nekünk ugyanis nem kellett fizetni.) Alapkérdés tehát, hogy a konszolidálás ára a véleményportál-profil elhanyagolása volt-e. Eredménye a kiegyensúlyozatlanság, amely a Szombathy előtti és a Szombathy utáni Indexet is jellemzi. A válság jele, hogy a főszerkesztők jöttek-mentek. A legutóbbi esztendőben három is volt belőlük, a szakmai bizonytalanság azonban változatlan.

Mondatok a 2020. december 21-én megjelent interjúból

/A Magyar Hírlapról/ Balliberálisból a közép felé mozdítottam a tartalmat, mert ott érzem komfortosan magam.

Az Indexet a közélet viszi, és a legjobban akkor, ha a középtől kissé balra van a fókusz.

Az Indexnél széles olvasóréteget kell egyben tartani.

Ez a portál a magyar hírszolgáltatás OTP-je, bitang erős márka.

Kísérletet tettünk az általunk ideálisnak tartott közéleti újságírásra, és a kísérlet kudarcot vallott.

A NER a tulajdonosváltással formálisan is belülre került, ebben az értelemben elesett a lap.

Halad a kisgömböc, és felfalja, ami az útjába kerül.

Nincs brutális kormánypárti médiatúlsúly.

Az igazi újságíró kívülálló.

Mielőtt újságírásra adtam volna a fejem, egy fotóriporter gyakran készített rólam felvételeket. A Petőfi Népe című napilap munkatársa, aki atlétikai versenyekre járt. Évtizedekkel később el is küldött két negatívot. Az egyiken épp szálltam ki a rajtgépből, hogy lefussam a leghosszabb rövidtávot, a 400 métert, a másikon pedig az utolsó métereken kapkodtam a levegőért. Tóth Sanyi bácsi falusi vándorfényképészből lett a kecskeméti újság fotóriportere. 85 éves, és talán eljut hozzá ez a néhány sor az öregek kiskunfélegyházi otthonába.

Pályakezdő újságíróként, a Hajdú-bihari Napló szerkesztőségében megismertem Kalmár Pistát. Tátott szájjal hallgattuk kitűnően előadott történeteit a Csokonai Színház két segédszínészéről, Latinovits Zoltánról és Hofi Gézáról, akiket a múlt század közepén kalauzolt a debreceni éjszakában. A Magyar Ifjúságnál Csúzi Zsuzsával és Ágoston Pistával jártuk az országot, a Népszabadságnál Rédei Ferivel. Az MTI-s Friedmann Bandi az esküvőmre is eljött fényképezni, Keleti Évával pedig sajtóügynökséget csináltunk együtt. Nem irigylem az utódaikat.

Megjelent egy áttekintés a koronavírus-járvány fotósokra gyakorolt hatásáról. Völgyi Attila blogot szentelt azoknak a nyilvános eseményeknek, amelyeken valamilyen okból nem lehet fényképezni. Ábécé sorrendbe szedtem őket. Hónapok óta nincs céges rendezvény, írók nem dedikálhatnak könyvet, nincs diplomáciai találkozó. A fotóriporter nem lehet ott a szűk körű házasságkötésen. Az interjúk telefonnal vagy FaceTime révén készülnek, egyik sem kedvez az interjúalany rezdüléseit háttérből figyelő fotósnak.

Nincsenek iskolai rendezvények, elmarad a karácsonyi vásár. A kávézók elvitelre dolgoznak, legföljebb a futárt kísérhetné a riporter. Nincs koncert, nincs szállodai közösségépítés, a lakodalom is a legszűkebb rokonságra korlátozódik. A sajtótájékoztató intézménye gyakorlatilag megszűnt, a sportesemény nézők és fotóriporterek nélkül zajlik. A színházak nem tartanak előadást, a temetéseken korlátozták a résztvevők számát. A szakmai tanácskozásokat és a tudományos konferenciákat pedig elnapolták.

A bejegyzés után Völgyi Attila idézi azokat az állami szövegeket is, amelyek a rendkívüli helyzetre való tekintettel minimumra szűkítik a fényképezési (és kereseti) lehetőségeket. „Szerencsére” az amatőr fotósokat kevésbé érzékenyen érinti a tiltó lista. Ők akkor sem kaptak pénzt a fényképeikért, amikor még beengedték őket a nyilvános rendezvényekre.          

A legutóbbi napokban Szijjártó finanszírozott, Deutsch dicsekedett, Gyurcsány klárázott, Kunhalmi orbánozott, Vona hitt, Dzsudzsák pedig a zsebében turkált. Lefülelt mondatok.

Trumpistákból krumplisták lesznek Orbánék. (Rab László újságíró, VárosiKurír.hu, december 13.)

Higgyék el, a vírus nem én vagyok. (Orbán Viktor miniszterelnök az ellenzéki képviselőknek a Parlamentben, Miniszterelnök.hu, december 14.)

Nagyon jó az új törvénymódosítás, mert így ki fognak esni a kamupártok, akik csak pénzt akartak. (Berki Krisztián herevasaló, a Szövetség nevű tervezett párt kezdeményezője, Azonnali.hu, december 14.)

Magyarországon előttem nem volt olyan játékos, aki ennyi pénzt mozgatott volna meg a sportágban. (Dzsudzsák Balázs válogatott labdarúgó, Origo.hu, december 14.)

Ha a Demokratikus Koalíciónak lesz miniszterelnök-jelöltje, akkor az Klára lesz. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Telex.hu, december 14.)

Orbán Viktor nem egy üzemi baleset. Nagyon nagy szerepe van sikerében Gyurcsány Ferencnek. (Ungváry Krisztián történész, Facebook.com, december 15.)

Ha valaki az értékrendünkkel ellentétesen cselekedett Schmitt Páltól Szájer Józsefig, mindig tudta, mit kell lépnie. (Nacsa Olivér humorista, 24.hu, december 15.)

Turistalátványosság lett maga a csatornaeresz. (Durica Katarina Brüsszelben élő újságíró, ATV, december 15.)

Én mindig hittem abban a politikai termékben, amit árultam. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus, Azonnali.hu, december 16.)

Elsőrangú pártelnök, viszont masszív elutasítottsága miatt nem lehet az egyesült ellenzék vezére.  (Tömpe István közgazdász Gyurcsány Ferencről, Népszava, december 16.)

Soha ilyen közel nem voltunk ahhoz, hogy Orbán Viktort ellenzékbe küldjük. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, ATV, december 16.)

A vakcina ma értékesebb az aranynál. (Lantos Gabriella egészségügyi menedzser, Magyar Narancs, december 17.)

November 11-én, a kijárási tilalom első napján este 8 órakor állig felfegyverzett katonák lepték el Budapestet. (Mérő László publicista, hvg.hu, december 17.)

A techóriások elleni föllépés elodázhatatlan. (Pilhál Tamás újságíró a Facebook állami megrendszabályozásáról, PestiSrácok.hu, december 17.)

Okos embernek tartom magam. (Deutsch Tamás Fidesz-politikus, ATV, december 17.)

Abban a pártban vagyok, amely semmilyen pozitív jelet nem ad a Néppárt felé. (Navracsics Tibor Fidesz-politikus, volt uniós biztos, Spirit FM, december 18.)

A kormány nem a munkanélküliséget, hanem a munkanélküliség megelőzését finanszírozza. (Szijjártó Péter külgazdasági miniszter Veszprémben, Veol.hu, december 18.)

A kormány az emberek helyett a gazdaságot mentette. (Róna Péter közgazdász, Magyar Hang, december 18.)

Ha tényleg csökken a Fidesz támogatottsága, akkor előbb-utóbb rákényszerül a kormányzat, hogy végre valóban válságot kezeljen. (Pogátsa Zoltán közgazdász, Facebook.com, december 19.)

A hatalom emberei önmagukban szerények, csak a rokonok dúskálnak. (Nagy B. György újságíró, Népszava, december 19.)

Innentől kezdve az önkormányzatoknak nem jár, csak jut. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester az iparűzési adó felére kurtításáról, Klubrádió, december 19.)

Írtam róla egy bejegyzést, azóta 72 óra telt el, és eddig 13537-en olvasták. Ez egy mégiscsak szakmai jellegű rovatnál nem kevés (a napi átlag öt- és hatezer között szokott lenni). De ha így van, akkor illik az úgynevezett Fiala-jelenség mögé nézni. Most éppen úgy alakult a helyzet, hogy a neves műsorvezető elbúcsúzott a Civil a pályán-tól. A távozás azonban nem akadályozta meg abban, hogy az ugyancsak ATV tulajdonosi csoportjához tartozó rádióban, a Spirit FM-ben kifejthesse álláspontját a szakítás körülményeiről.

A Keljfel Jancsi! című rádióműsorban állandó beszélgetőpartnere, Navracsics Tibor ironikusan jegyezte meg, hogy a leginkább Fialához köthető adás afféle vándormadár, fórumról fórumra száll. Azt már én fűzöm hozzá, hogy a Spiriten ez volt az utolsó, mert a műsorvezető bejelentette, hogy januártól egy internetes fórumon beszélget majd a belső száműzetésben élő Fidesz-politikussal. Vérbeli riporterként föltette a forintos kérdést, hogy a Brüsszelben otthonos közéleti személyiség miként vélekedik Deutsch Tamás néppártbeli vesszőfutásáról.

A volt uniós biztos épp kinyitotta a száját, talán mondott is valamit, a műsorvezető azonban közbevágott, és a Néppárt fegyelmi szabályzatáról érdeklődött. Navracsics röviden kielégítette a kíváncsiságát, majd próbált válaszolni a deutschos kérdésre is, ám Fiala közbevágott, mert az uniós parlament fegyelmi szabályzata is érdekelte. Így ment ez néhány percig. Nem vonom kétségbe, hogy a technikai jellegű kérdések is a témához tartoztak, csakhogy a lényeghez képest másodlagosnak hatottak, ráadásul a műsor előtt föl is lehetett volna készülni belőlük. Végül egy óvatlan pillanatban a szűkebb pátriájába, Veszprémbe szorított Fidesz-politikus mégis kimondhatta: „Nagyon sértő, ha egy németnek azt mondod, hogy úgy beszélsz, mint egy gestapós.”

A rádióműsorban Fiala János így fogalmazott a Civil a pályán-ról: „Hagytam beszélni annyi csacska embert.” A szerkesztővel való konfliktusát pedig abban határozta meg, hogy papírokkal megrakodva érkezett a stúdióba, ahol azt vette észre, hogy a vendégek nem készültek föl az előre kiadott témákból. Ezen érdemes eltűnődni. Például a Médianaplóban azok a kevésbé olvasott bejegyzések, amelyeket a kelleténél jobban terhelek meg számokkal és egyéb hivatkozásokkal. Ezt most úgy kerülöm el, hogy a műsorvezetőre jellemző megnyilvánulásokat külön idézem. Az összeállításból hátha hiteles kép rajzolódik ki róla.

Tíz mondat Fiala Jánostól

Az interjúban az egyik fél beszéltetni akar, a másik hallgatni. (Magyar Sajtó, 1995. május 22.)

A politikusok egyedül másként viselkednek, mint falkában. (Budapest Rádió, 2001. május 25.)

A nemzetnek van egy pszichiátere, Orbán Viktor. Az a kérdés, hogy én járhatok-e másik pszichiáterhez. (Rádió Q, 2013. január 8.)

Nem pártunk, de azért kormányunk. (24.hu, 2016. szeptember 7.)

/Orbán Viktor évértékelőjéről/ Egyre inkább unottan beszél a főnök. (ATV, 2018. február 24.)

/A Civil a pályán-ról/ A műsor legjobb részén túl vagyunk, csak azt nem vették föl. (ATV, 2018. szeptember 8.)

/Az üvegfal másik oldalán ülő szerkesztőről/ Új fülem van. (ATV, 2018. szeptember 29.)

A hajléktalanok elmentek oda, ahol nem látják őket. (ATV, 2018. október 20.)

Kunhalmi Ágnes az MSZP potenciális Bangónéja. (ATV, 2019. május 4.)

Belőlem a Fidesz örök kamaszt csinál. (ATV, 2019. október 26.)