Médianapló

Médianapló - Lehet-e még gyurcsányozni?

2021. február 25. 10:05 - Zöldi László

Érdekesek ezek a miniszterelnökök. Medgyessy Péter csaknem tíz éve fejtette ki, hogy nem szívesen gyurcsányozna, de ha meg-megszólítják, mindig akad fanyar megjegyzése a főtanácsadójáról, majd utódjáról, aki játszott némi szerepet abban, hogy 2004 őszén légüres térbe került. Orbán Viktor pedig a minap fejtegette a Parlamentben, hogy a legszívesebben kimaradna a gyurcsányozásból, a DK-s politikus azonban nem hagyja magát. Azt már én fűzöm hozzá, hogy mindig csinál valamit, amit a jelenlegi kormányfő fegyverhordozói nem hagynak kardcsörtetés nélkül.

A gyurcsányozást legutóbb, de nyilván nem utoljára egy szocialista politikus hozta szóba. Lendvai Ildikó volt pártelnök interjút adott, amelyet tegnap hajnalban ezzel a szöveggel ajánlott a követőinek: „A Mandinernek persze az a dolga, hogy gyurcsányozós címet válasszon, bármi legyen a szöveg, De az újságíró egyébként korrekt interjút készített.” (Facebook.com, 21.02.24.) Az interjút Maráczi Tamás készítette, aki nem tartozik a véres szájú kormánypárti újságírók közé. Abban viszont vitatkoznék a veterán szocialista politikussal, hogy a beszélgetés címe - „Gyurcsány mumusként mobilizálja a fideszes tábort” - szerintem nem tekinthető klasszikus gyurcsányozásnak. Inkább csak ténymegállapításnak.

Hogy mi tekinthető gyurcsányozásnak, az kirajzolódik a bejegyzésem után olvasható összeállításból. Egyébként pedig már nem igazán alkalmas arra, hogy afféle mágnesként rántsa össze a kormánypárti vasreszeléket. Gyurcsány Ferenc országlására ugyanis legalább két szavazóréteg nem emlékszik. Különösen a huszonévesek nem tudhatnak a számtalan ponttal házaló és hétről hétre reformterveket szövögető politikusról, akinek legsikeresebb tette az volt, hogy a 2006-os miniszterelnök-jelölti vitában túlbeszélte Orbán Viktort. Aki ezt a kudarcot egy életre megjegyezte, és azóta senkivel nem áll le vitatkozni.

 Gyurcsányról nincs sokkal jobb véleménnyel Lendvai Ildikó sem, aki az említett interjúban azt mondta róla: „Kudarcot szenvedett kormánypolitikusból feldolgozta magát sikeres pártépítő politikussá.” Az értékelés mögött az rejlik, hogy Gyurcsány Ferenc gründolt egy pártot, a Demokratikus Koalíciót, amely lassanként lecsipkedett néhány százezer szavazót a többi ellenzéki párt bázisából. A politikai helyzet iróniája, hogy a választási szövetségesek már nem gyurcsányoznak, noha volna rá okuk, a kormánypártok pedig még ezerrel gyurcsányoznak, noha egyre kevésbé van rá okuk.     

 

 

Tíz mondat a gyurcsányozásról

 

Nem szívesen gyurcsányoznék. (Medgyessy Péter volt miniszterelnök, ATV, 2011. december 5.) 

Amikor elfogynak az érvek, elő szokott kerülni a gyurcsányozás. (Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, DK-politikus, ATV, 2015. február 23.)

Gyurcsányozás minden olyan szöveg, amelynek lényege Gyurcsány lerugdosása a színpadról. (Gusztos István közíró, Gépnarancs.hu, 2016. október 19.)

Minden gyurcsányozás csak erősíti hívei ostromtudatát. (Szarvas Koppány Bendegúz volt DK-politikus, Azonnali.hu, 2017. június 8.)

A kormányzati kommunikáció már nem gyurcsányozással, hanem sorosozással talál fogást az ellenzéken. (Ceglédi Zoltán politológus, ATV, 2018. január 25.)

A gyurcsányozás politikai és intellektuális silányság.. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, Hír TV, 2018. március 17.)

Dobrev Klárát a jobboldal állandóan Gyurcsány Ferencnéként emlegeti csak azért, hogy a mindennapi gyurcsányozását kielégítse. (Kardos András esztéta, Facebook.com, 2019. április 14.)

Hiába próbál az ellenzékben bárki bármilyen alternatívát alapozni a Fidesszel szemben, Gyurcsány odamegy, és összegyurcsányozza. (Puzsér Róbert publicista, 444.hu, 2019. június 21.)

Ahogy az Index kinyírását és a belarusz válságot, úgy a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyét is gyurcsányozásba csomagolja a kormány. (Urfi Péter újságíró, 444.hu, 2020. augusztus 30.)

Kimaradnék a gyurcsányozásból. (Orbán Viktor miniszterelnök, YouTube.com, 2021. február 15.)

komment
süti beállítások módosítása