A legutóbbi napokban Orbán korlátozott. Lendvai és Hadházy orbánozott, Jakab fegyőrözött, Bolgár navracsicsozott, Vidnyánszky pedig térden állt. Lefülelt mondatok.

Orbán Viktor közpénzekből, főleg az EU-s támogatásokból tartja fent a rendszerét. (Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, Szekszárdi Vasárnap, február 28.)

Ma már nem az eltűnő közpénzek jelentik az igazán nagy bajt, hanem az eltűnő médiafelületek meg az eltűnő vélemények. (Puzsér Róbert publicista, HírKlikk.hu, február 28.)

Ha én vagyok a reguláris hadsereg, akkor ő a szabadcsapat. (Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje Fekete-Győr Andrásról, Azonnali.hu, március 1.)

Többen vannak előtte, mint utána. (Pulai András szociológus Fekete-Győr Andrásról, a Momentum miniszterelnök-jelöltjéről, ATV, március 1.)

Marad Döbrögi, vagy korunk Lúdas Matyija elveri őt? (Péter Tamás újságíró Orbán Viktorról és Jakab Péterről, Magyar Hang, március 2.)

Mindegyik jelölt Döbrögi ellen megy. (Lendvai Ildikó szocialista politikus az ellenzéki miniszterelnök-aspiránsokról, ATV, március 2.)

Orbán legyőzéséhez előbb a pártok önzését kell legyőznünk. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester az ellenzéki pártokról, Facebook.com, március 2.)

Navracsics Orbánon kívül már minden volt. (Bolgár György újságíró, TV13, március 3.)

A Fidesz végre kilépett az Európai Néppártnak nevezett latrinából. (Pilhál Tamás újságíró, PestiSrácok.hu, március 3.)

Biztos, hogy jó volt brüsszelezni, szembemenni, gyalázkodni, konfliktusokat keresni, különutaskodni, gőgösködni, fickóskodni? (Ágoston Hugó publicista a Fideszről, ÚjHét.com, március 3.)

Nem arra való a politika, hogy egymást gyalázzuk. (Andrásfalvy Bertalan volt kulturális miniszter, Mandiner.hu, március 3.)

Miért nem tudunk teremteni egy olyan országot, ahol jó élni? (Győrffy Dóra közgazdás, Jelen, március 4.)

A vereség az ellenzék erkölcsi megsemmisülését jelenti. A Fidesz veresége egy politikai pálya végét. (Buják Attila újságíró a ’22-es választásról, 168 Óra, március 4.)

A nyitásról szóló nemzeti konzultáció vége a totális lezárás. (Rab László újságíró, Facebook.com, március 4.)

Akkor tudunk nyitni, ha most zárunk. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, március 5.)

A politika most úgy viselkedik, mint akinek kalapácsot adtak a kezébe, és mindent szögnek néz. (Soproni Tamás Momentum-politikus, Magyar Hang, március 5.)

A kormány béremeléssel kecsegtetve militarizálta az egészségügyet. (Csillag István volt gazdasági miniszter, Népszava, március 5.)

Most az egész szakmánk térden áll. (Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója, Hajdú Online, március 5.)

Ha az árszínvonal nem volt tartható, muszáj volt butítani a ruhákon. (Náray Tamás divattervező, Index.hu, március 6.)

A matematikusok csak megalkották a káoszelméletet. A gyakorlatban a magyar kormány valósította meg. (Szele Tamás újságíró a védőoltások megszervezéséről, Facebook.com, március 6.)

A kormány dózerként tarolja a szakmaiságot. (Molnár Róbert kübekházi polgármester, Azonnali.hu, március 7.)

A hét eseménye a Fidesz kilépése volt az Európai Néppárt frakciójából. Erről sokan fejtették ki az álláspontjukat. Leginkább Deutsch Tamásén csodálkoztam, a magyar kormánypárt brüsszeli képviselőcsoportjának vezetője ugyanis ezt firtatta: „Ha az Európai Néppártnak tartalmi és értékbeli problémája van a Fidesszel, akkor … a 11 éve koalícióban vele kormányzó KDNP-vel miért nincs baj?”

Azóta is töröm a fejem, vajon a magyar kereszténydemokraták miért nem csatlakoztak a koalíciós partnerük nagy visszhangot kiváltott akciójához. Miközben az a fránya Néppárt kiszorítással felérő távozásra kényszerítette a nagyobbik kormánypártot, a kisebbik bent hagyta egy szem képviselőjét, bizonyos Hölvényi Györgyöt az Európai Parlament legnagyobb és legbefolyásosabb képviselőcsoportjában. Lehetséges, hogy Semjén Zsolt, a KDNP elnöke makacsolta meg magát? És ha köti az ebet a karóhoz, akkor a belpolitikai életünk következő eseménye az lesz, hogy pártja kilép az Orbán-kormányból, neki pedig megszűnik a miniszterelnök-helyettesi funkciója?

A koalíció kifejezés a latin coalitus (társulás) szóból származik. Valamiféle házasság tehát, de nem a szerelmi fajtából. Inkább az érdek hozza össze a feleket. A szövetkező pártok képviselői szemközt ülnek az asztal két oldalán, és miközben fölötte mosolyognak, alatta rugdalják egymást. A koalíció lényegét számomra Torgyán József kisgazda politikus világította meg, mondván. „A hegedű-zongora szonátában a hegedűsnek nem illik elnyomni a fő szólamot játszó pianistát.” (168 Óra, 1998.09.29.) S hogy ne értsük félre, az első Orbán-kormány mezőgazdasági minisztere hegedülni tanult. A koalíció tehát a politika szonátája.

Az a benyomásom, hogy mindig lesz olyan párt, amelyik viszi a prímet. De olyan is, amelyik bazsevál hozzá. Akadtak pillanatok, amikor Semjén hegedűs nem akart cincogni a szólista Orbán zongorajátékához. A bejegyzés után olvasható összeállítás szerint ekkor dörrent rá Lázár János. A miniszterelnöki hivatalt irányító Fidesz-politikus hajdani értelmezése ütközik párttársa, Deutsch Tamás mostani kijelentésével. Ennyi ellentmondás azonban belefér a nem éppen következetességéről ismert párt viselkedésébe.

Egyébként a Fidesz és a KDNP kapcsolata emlékeztet arra, midőn az elefánt és az egérke együtt lép a hídra. A kongó, visszhangos léptek hallatán az egér büszkén jegyzi meg: „Milyen nagy zajt csapunk, picinyem.”

Tíz mondat a KDNP-ről

Mintegy sziámi ikerpárja a Fidesznek. (Bodor Pál író, Klubháló.hu, 2010. június 20.)

Az önállónak csak nagy jóindulattal nevezhető koalíciós partner alapvetően láthatatlan. (Török Gábor politológus, Index.hu, 2011. május 20.)

A KDNP horgony a csapkodó hullámokban, a Fidesz szerepe a mozdony. (Harrach Péter KDNP-politikus, Index.hu, 2011. július 3.)

Jó lenne, ha a KDNP szembenézne azzal, hogy ez nem egy koalíciós kormány. (Lázár János Fidesz-politikus, Népszabadság, 2011. július 18.)

A KDNP gyulladás a Fidesz szervezetében. (Föld S. Péter újságíró, Népszabadság Online, 2012. december 9.)

Az egész KDNP rozzant díszlet az Orbán-kormány mellett. (Gábor György vallásfilozófus, Hír24.hu, 2014. november 6.)

Magyarország politikai ereje már régóta a Fidesz és a KDNP. (Orbán Viktor miniszterelnök, Echo TV, 2015. május 1.)

A koalíció csak a kullancs-pártoknak könnyű, mint a KDNP. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, 2017. szeptember 24.)

Ez a képződmény csupán díszbojt az állampárt mundérján. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Bekiáltás.blog, 2019. június 6.)

Ha az Európai Néppártnak tartalmi és értékbeli problémája van a Fidesszel, akkor az ugyanabban a választási szövetségben induló, 11 éve koalícióban vele kormányzó KDNP-vel miért nincs baj? (Deutsch Tamás Fidesz-politikus, Azonnali,hu, 2021. március 3.)

Orbán Viktor legutóbbi interjújában volt egy mozzanat, amely fölött a tegnapi bejegyzésben elsiklottam. Nagy Katalin műsorvezető szóba hozta Manfred Weber német politikust, az Európai Néppárt frakcióvezetőjét, aki kulcsszerepet játszott a Fidesz elszigetelésében. Erre a miniszterelnökünk elmesélt egy színházi történetet: „Egy Suka nevű színész bement Major Tamáshoz fizetésemelést kérni, aki nemet mondott. És mondta Suka: Legalább biztasson valamivel! Erre mondta a Major: Hajrá Suka! Tehát: hajrá Weber!”

Az anekdotának nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget, néhány óra múlva azonban, szintén a Magyar Rádióban megemlítette az Ütköző című műsor vezetője, Halász Zsuzsa is. Viccesnek tartotta, és a két kormánypárti vendég szolgálatkészen göcögött hozzá. Nos, Major Tamásnak a rossznyelvek szerint azért nem jutott ideje a Nemzeti Színházat igazgatni, mert az egész színházi életet igazgatta. Állítólag fölemelte a „bölények”, a történelmi hősöket megjelenítő Básti Lajos és Bessenyei Ferenc fizetését, mire az epizodista Suka Sándor is fölkereste az irodájában.

A korjellemző történetet a Nemzetiben évtizedekig ügyelőként dolgozó Kadelka László az ötvenes évek elején helyezte el. Hozzáfűzte, hogy Major azt a tanácsot adta Sukának: a Két úr szolgája című Goldoni-darab legközelebbi előadásán, amelyben Truffaldino szerepét játszotta, artikulálja e mondatot: „Se lakás, se pénz!” Rákosi jelen lesz, és hátha meghallja. Kadelka a 60-as évek legelején került a Nemzetibe, és nem is tévedett nagyot. A Két úr szolgáját 1959. szeptember 5-én játszotta Suka Sándor főszereplésével a Nemzeti. Rákosi Mátyás már nem lehetett jelen, mert száműzetésben élt a Szovjetunióban. Megjelent viszont Münnich Ferenc akkori miniszterelnök, aki értett a szóból, és lakást utalt ki a panaszkodó színésznek.

Hogy aztán a színházi életben közszájon forgó - és kissé legendásított - történet miért éppen Manfred Weberről jutott eszébe a jelenlegi miniszterelnöknek, azt csak egy gondolatolvasó deríthetné ki. A tegnap reggeli eszmefuttatás kétségkívül túl közel volt a kora délután elhangzott vitaműsorhoz, de Halász Zsuzsa moderátor elmagyarázhatta volna a hallgatóknak, hogy Suka Sándor nem egy tehetségtelen epizodista volt. Korán kopaszodó, alacsony, vézna és tehetséges karakterszínész, aki szintén megérdemelte volna a fizetésemelést.  Nem járt azonban rosszul, mert Orbán Viktor egyik elődje lakással lepte meg.  

A szokottnál nagyobb érdeklődéssel vártam a miniszterelnök péntek reggeli interjúját. Vajon hogyan vágja ki magát a kelepcéből? Miközben ugyanis nemzeti konzultációt kezdeményezett a nyitásról, füstbe ment a terve. Nem képes elhitetni velünk, hogy ő csak a magyar emberek döntését hajtja végre, amikor kinyitja az idestova egy éve bezárt országot. S most, íme, az a fránya koronavírus áthúzta a kommunikációs számítását, kénytelen további korlátozásokat bejelenteni.

Az ellenzéki politikusok arra építik a választási stratégiájukat, hogy számon kérik a hatalom első számú gyakorlóján a járvány kezelését. Náluk méltányosabban értelmezem a kormányfő viselkedését. Orbán Viktor ugyanazzal a gonddal küszködik, amivel a Covid sújtotta világ valamennyi miniszterelnöke: a kiszámíthatatlan vírus fölrúg minden szabályt, és a döntéshozóknak alkalmazkodniuk kell az állandóan változó helyzethez. Ellenmondásokat könnyű észrevenni a magyar kormányfő tegnapi (néhány nappal vagy héttel ezelőtti) és ma reggeli megnyilatkozásai között. De még mindig jobb „következetlennek” lenni, mint foggal-körömmel ragaszkodni megváltozhatatlannak hirdetett hittételekhez.

Például ahhoz, hogy az Európai Unióban egyedüliként csak a számára leghasznosabb két ágazatot támogatta bevételpótlással, azokban is inkább a hozzá közel álló nagyvállalkozókat, mint a munkavállalókat. A ma reggeli interjú legérdekesebb mozzanata az volt, hogy bejelentette: „A bértámogatást minden ágazatra kiterjesztjük.” Az újabb kéthetes zárlat ugyanis végképp ellehetetleníti ama kisvállalkozókat, akik elszenvedik a korlátozásokat. S mert milliós tömegről van szó, a kormányfő már a népharagot és a választási vereséget kockáztatta volna, ha fenntartja megkövesedett álláspontját, és csak elvégzett munkáért hajlandó pénzt adni.

Rugalmas elszakadását a munka alapú társadalom dogmájától nem mondta ki persze, ez azonban a lényeg beismerésén mit sem változtat. Az már kommunikációs kérdés, hogy ezt milyen körítéssel adta elő. A nyilvánossággal való kapcsolattartásának van egy jellegzetessége. Ha sikerről számolhat be, akkor egyes szám első személyben fogalmaz. („Úgy döntöttem, hogy…”) De ha a körülmények folytán változtatni kell a beidegződésen, például a nyitás helyett még inkább korlátoznia kell a mindennapjainkat, akkor hajlamos többes szám első személyben fogalmazni. („Azért döntöttünk úgy, mert…”) És előáll az életünket megnehezítő kellemetlenséggel, kényelmetlenséggel.       

Ahhoz képest, hogy Dobrev Klára gyakran időzik Brüsszelben, feltűnően sokszor fejti ki álláspontját az ATV-ben. Tegnap este arról beszélt, hogy a legutóbbi napokban megfordult Dunaújvárosban, Salgótarjánban, Szegeden és Szombathelyen is. Polgármesterekkel tárgyalt arról, mi volna, ha az Európai Unió nem a magyar kormány közvetítésével adna pénzt fejlesztésekre.

Hiányolta, hogy az említett városokban nem találkozhat sok emberrel, ezt ugyanis a koronavírus-járvány lehetetlenné teszi. Csupán három-négy emberrel ülhet össze, tartva a másfél méternyi távolságot. Most nyilván fölméri a terepet, vajon érdemes-é indulnia az előválasztáson a miniszterelnök-jelöltségért. Eheti beszélgetőpartnerei ugyanis kivétel nélkül ellenzéki politikusok voltak. Ha a DK-politikust a tömegek befolyásolásában nem korlátozna az a fránya pandémia, azt firtatnám, miért megy olyan helyekre, ahol amúgy is az ellenzékre szavaznának. Miért nem megy a billegő körzetekbe, ahol szakmai felkészültségével és nőies kisugárzásával hatna?

Bár az országjárását még nem nevezném kampánynak, attól tartok, hogy készül ugyanazt elhibázni, amelyet rutinosabb politikustársai 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban már beáraztak. Végiglátogatták ama településeket, ahol velük rokonszenveztek a polgármesterek, majd kimentek a városháza elé, hogy találkozzanak a szavazókkal is. S mert annyi embert mindig sikerült toborozni, hogy a fővárosi vendégek jól érezzék magukat, a voksolás napján meglepetés érte őket. A jelenlegi miniszterelnök nemcsak hogy győzött, hanem kétharmaddal teremtett magának rendszerváltó helyzetet.

„Hosszú távon az a célom, hogy a DK az ország legtekintélyesebb pártja legyen” - mondta Gyurcsány Ferenc a legutóbbi országgyűlési választás előtt néhány nappal. (Index.hu, 2018. április 3.) Aztán pártja a szavazatok 5,37 százalékát kapta, és majdhogynem kiesett a parlamentből. Most jobban áll, de a vezetői aligha felejtették el a ’18-as kudarcot. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy van egy B-tervük is. Ha jövőre mégis Orbánék győznének, akkor az összebútorozott ellenzék legalább a kétharmadot akadályozza meg. És az sem tragédia a Demokratikus Koalíció számára, ha a DK lesz az ellenzék legerősebb pártja.

Aki átfutja a bejegyzés után olvasható összeállítást is, eltűnődhet azon, vajon mivel magyarázható, hogy az ilyen és ehhez hasonló gondolatok mások agyát is megjárták. Olyanokéit, akiknek adok a véleményére.

Tíz mondat az ellenzék esélyeiről

Az Orbán-rendszert nem a mostani ellenzéke fogja leváltani. (Tölgyessy Péter alkotmányjogász, hvg.hu, 2018. április 11.)

Önkényuralmi rendszerben élünk, ahol az ellenzék nem nyerhet választást. (Bauer Tamás DK-politikus, FüHü.hu, 2019. június 12.)

Kiveri a szemünket, hogy a DK az ellenzék vezető ereje akar lenni. (Török Gábor politológus, Nyugat.hu, 2020. március 6.)

2022 tétje az újabb kétharmad megakadályozása. (Batka Zoltán újságíró,  Újnépszabadság.com, 2020. június 3.)

Valamiért az ellenzék nem akar nyerni 2022-ben, lelke rajta. (Béndek Péter publicista, 1000leütés.blog, 2020. június 11.)

Ha nincs közös lista, a kétharmadot sem tudjuk megakadályozni. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, ATV, 2020. augusztus 6.)

Vajon tisztában van-e az ellenzék azzal, hogy 2022 az utolsó lehetőség a békés hatalomváltásra? (Bruck András író, Facebook.com, 2020. november 22.)

Már most kijelenthető, a Fidesznek nem lehet többé kétharmada. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, Szeged.hu, 2021. január 11.)

Minden pártban beárazták, hogy ha a teljes ellenzéki összefogás sem működik, akkor a napjaik meg vannak számlálva. (Kálmán Attila újságíró, 24.hu, 2021. január 14.)

Nincs esély arra, hogy 2022-ben a rezsim megbukjon. (Békesi László volt pénzügyminiszter, HírKlikk.hu, 2021. január 16.)

Ezt a címet szoktam adni, ha szállóige-gyanús gondolatokat válogatok a sajtóból. Három évtized alatt 420 oldalnyi gyűlt össze. Egy oldalra nyolc-kilenc idézet fér, vagyis úgy három és félezer van belőlük. Jellemzik a kor hangulatát, talán a rendszerváltás utáni közérzet is kirajzolódik. Azt azonban nem állítom, hogy mindegyiket emlegetik asztaltársaságokban. Ahhoz több kell. Az, hogy úgy is jelentsenek valamit, ha a bennük rejlő utalás elhalványodik, sőt elenyészik.

A szuperlektor munkáját sokáig öreg barátom, Bodor Pál végezte el. Ha összegyűlt néhány száz mondat, elküldtem neki, és ami átment a szűrőjén, azt már komolyabban vettem. Amióta meghalt, a szűrő szerepét a digitális ismerősök vették át. A Facebook például lehetővé teszi, hogy választható színű téglalapban, az átlagosnál nagyobb betűvel hívják föl magukra a figyelmet. Amelyik több lájkot kap, az jut tovább. Néhány hete azzal kísérletezem, hogy naponta kiválasztok egyetlen mondatot az adott napon születettek közül, az olvasók pedig szavaznak, és elfogadom az értékítéletüket. A bejegyzés utáni összeállításban található idézetek végén látható egy-egy szám, amely a digitális ismerősök véleményét tükrözi.

A legtöbbre értékelt tízből négyben olvasható a politika, politikus kifejezés, ugyancsak négyben a magyar. A szerzők közül négyen írásból éltek-élnek, a többiek inkább szavakból. Akad köztük egy kakukkfióka is (Kelemen Anna), aki szellemesen és önérzetesen azonosítja filmezés közben gyakorolt tevékenységét a politikusok hasonlóképpen ősi mesterségével. Ami pedig a forráshelyeket illeti, minden második idézet a vidéki sajtóban látott napvilágot. Amíg ugyanis a kormányzat nem szelídítette meg a megyei napilapokat, az ismert fővárosi személyiségek a helyi sajtóban nyilatkozták ki magukból mindazt, amit nem mondhattak el a nyilvánosság országos fórumain, mert bajuk lett volna belőle a pártjukban vagy a munkahelyükön.

Azt viszont meg kéne magyarázni, mivel magyarázható a Kupa-idézet első helye. Egy friss utalással, amelyre a volt pénzügyminiszter másfél évtizede aligha gondolhatott. Novák Katalin, az Orbán-kormány tárca nélküli minisztere ablakpucolás közben fényképezkedett. A márkás kabátka és a kezében tartott gyerekpopsi-törlő nem igazán illett a háziasszonyi szerepköréhez. Az ellentmondást sokan vették észre, és csúfondáros véleményük Kupa úr politikusi tapasztalatához adódott. Ez eredményezte az ablakpucolásos hasonlat kiugró fogadtatását.

Tíz szállóige-gyanús mondat

A politika olyan, mint az ablakpucolás. A mocsok mindig a túloldalon van. (Kupa Mihály volt pénzügyminiszter, Index.hu, 2006. február 12.) 39 tetszés.

Én nem határon túli magyar vagyok, hanem határtalanul magyar. (Kányádi Sándor költő, Napló, 2009. február 21.) 30

Kicsi ország vagyunk, itt nagyon látszik, hogy valaki tehetséges-e. (Bodrogi Gyula színész, Mai Nap, 1995. február 18.) 25

Magyarországon a hírek nem igazak, de lehetségesek. (Darvasi László író, Délmagyarország, 2001. február 10.) 25

Vannak politikusok, akik hamarabb tudnak valamit megcáfolni, mint megérteni. (Antal László közgazdász, Új Kelet, 1996. február 17.) 16

A politika orális műfaj, és ebben én vagyok a legjobb. (Kelemen Anna celeb, Facebook.com, 2020. február 20.) 14

A magyarokat a széthúzás tartja össze. (Bánó Attila újságíró, Népszava, 1991. február 16.) 13

A miniszterelnök azért nem találja a hangot Brüsszellel, mert oda Moszkván keresztül érkezik. (Szél Bernadett LMP-politikus Orbán Viktorról, ATV, 2016. február 26.) 9

A politika nem nemesít, csak lefoglalja a társadalmat. (Csoóri Sándor költő, Fejér Megyei Hírlap, 2002. február 23.) 9

Demokráciában nem forradalom van, hanem választás. (Lengyel László politológus, Heves Megyei Hírlap, 2003. március 1.) 9

A Hónapló című rovat évek óta a Mozgó Világ legérdekesebb része. Gerincét három író alkotja: a Berlinben élő Dalos György, a marosvásárhelyi Parászka Boróka és az újvidéki Végel László. Kívülről látnak bennünket, a nézőpontjuk szokatlan és árnyalt, épp ezért késztet a továbbgondolásra. A februári számban például Parászka Boróka tűnődik az úgynevezett Minoríty Safepack-jelenségről.

Arról, hogy az Európai Unió illetéktelennek nevezte magát az őshonos kisebbségek ügyében. Döntése a magyarországi nyilvánosság fórumain felemás visszhanggal járt. A kormánypárti sajtóban ezerrel brüsszeleztek persze, az ellenzékiben pedig nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget a brüsszeli véleménynek, majdhogynem elhallgatták. A Hónapló marosvásárhelyi szerzője úgy véli, hogy három olyan ügy van napirenden, amelyeket nehéz elválasztani egymástól. Az őshonos kisebbségeké, a romáké és a menekülteké.

E három ügyet az Európai Unió egy csomagban kezeli. Azt azonban zokon veszi, ha a köreit gyakran zavaró Orbán-kormányzat csupán a magyar határokon kívül rekedt magyarok érdekében emeli föl a hangját. Az pedig fel is háborítja, hogy a másik két ügyben mérsékelten vagy durván ellenséges álláspontot képvisel. Az eszmefuttatás markáns, megérdemelné, hogy vitát nyissunk róla. Igen ám, csakhogy az esszé írója csavar még egyet az okfejtésén. Gondolatmenetéből logikusan következik, hogy eltűnődik a magyarországi ellenzék kisebbségeket értelmező álláspontján is.

Egy romániai magyar értelmiségi számára kényes kérdésben, az őshonos kisebbségek ügyében a magyarországi baloldal már 2004-ben állást foglalt, amidőn sikeres kampányt szervezett a határainkon túl élő magyarok kettős állampolgársága ellen. A nem őshonos, bár néhány száz éve velünk élő és csaknem milliónyi cigányság ügyében reformokat hirdetett, majd egyiket sem valósította meg. Barátságos érzéketlenséget tanúsított. Most pedig, az ellenzéki programjában mintha elkente volna a romák ügyét, holott ha kiállna mellettük, talán néhány százezer szavazatra is szert tehetne. Ami pedig a menekülteket (kormánypárti értelmezésben a migránsokat) illeti, miközben az ellenzék uniósan vélekedik róluk, egyetért a kerítéssel. Ama szögesdróttal, amelyet a Trianonban elszakított délvidéki magyarok és az anyaországiak közé emeltek Orbánék.

Továbbgondoltam a Mozgó Világ-szerző figyelemre méltó okfejtését, és arra jutottam, hogy Parászka Boróka tükrében nemcsak a kormányzat rajzolódik ki. „Őfelsége ellenzéke” is.

Bárcsak minden óhajom ilyen gyorsan teljesülne. Tegnap egy emlékirat hányatott sorsát pedzegettem. Azóta a békéscsabai barátom ímélben már át is küldte a Huszár Sándor írói hagyatékát gondozó hozzátartozó telefonszámát. De nem kellett fölhívni az özvegyet, mert az ÚjHét.com főszerkesztője, Ágoston Hugó is bejelentkezett. Szintén a világhálón küldte ama interjút, amelyet az erdélyi író Csabán élő orvos-lányával készített.

Kiderül belőle, hogy a tízezer oldalas kéziratból néhány részlet megjelent magyarországi folyóiratokban, leginkább kis példányszámú, vidéki periodikákban. Az ötödik kötet azonban szőrén-szálán eltűnt. Utolsó éveiben talán még Huszár Sándor adta kölcsön valakinek, aki elfelejtette visszaadni. Változatlanul foglalkoztat a figyelemre méltó memoár sorsa, bár nem valószínű, hogy akad majd kiadó, amely pénzt és papírt áldozna rá. Inkább digitalizálni kéne, hogy hozzáférhessenek az érdeklődők. Nincsenek annyian, hogy eltarthassák a legalább húszkötetnyi sorozatot, de vannak annyian, hogy a világhálón tanulmányozhassák.

Mellesleg Ágoston Hugó egyedül csinálja A Hét című bukaresti hetilap digitális folytatását. Az 1970-es alapítás idején, fizikus diplomával ő lett a tudományos rovat vezetője. Jelentős szerepet játszott abban, hogy a Huszár Sándor főszerkesztette hetilap megtalálta azokat a magyar szakkifejezéseket, amelyek hiányoztak a Romániában élő és természettudományokkal foglalkozó honfitársaink szókincséből. Tavaly október 23-a óta online újságot működtet. A 77 éves szerkesztő az új jelzővel különbözteti meg a legendás elődtől, és higgye el az olvasó, A Hét online folytatását érdemes elhelyezni a monitor menüsorában.

Van még két régi motoros, aki hasonlóképpen döngeti a digitális országutat. A 79. évében lévő Kereszty András, a Népszabadság hajdani felelős szerkesztője szintén egyedül csinálja az Újnépszabadság.com-ot, a 90. születésnapjához közeledő Farkas László, az Új Írás című folyóirat egykori szerkesztője pedig az Újírás.hu-t. S bár Andrisnak bizonyára segít a felesége, Farkas Lacinak a Budapesten élő lánya és az Ausztráliában időző fia, a digitális sajtó élénk és tartalmas színfoltjait mégiscsak három digitális bevándorló hozza össze. Az egyik Marosvásárhelyről, a másik Szentendréről, a harmadik Zuglóból.

Egyre inkább az a benyomásom, hogy amit csinálnak, az nem nosztalgia, nem is retró. Régi, kedvenc, jól bejáratott márkájukat gondolják újra a világháló korában.        

A legutóbbi napokban Orbán Viktor oltakozott, Lázár János ekézett, Boross Péter vidékezett, Lendvai Ildikó gyurcsányozott, Fekete-Győr András pedig bejelentkezett. Lefülelt mondatok.

Ha Fekete-Győr András megborotválkozna, megőszülne, megöregedne, meghízna és összemenne, akkor pont úgy nézne ki, mint Orbán Viktor. (Ceglédi Zoltán politológus, Facebook.com, február 21.)

Alapélményünk a szabadság szisztematikus lebontása. (Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje, ATV, február 22.)

A közérzet a kormánnyal szembeni bizalmatlanságot és bizonytalanságot tükrözi. (Friss Róbert újságíró, Népszava, február 22.)

A torzlelkűek szövetsége. (Dippold Pál publicista az ellenzéki pártokról, Magyar Hírlap Online, február 22.)

Alakul a parízer- és farhátkoalíció. (Rákay Philip publicista az ellenzéki pártokról, Facebook.com, február 23.)

Botcsinálta koalíció. (Révész Sándor publicista az ellenzéki pártokról, hvg.hu, február 23.)

A balliberális értelmiség szellemi csontritkulásban szenved. (Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, 24.hu, február 23.)

Gyurcsány Ferenc kudarcot szenvedett kormánypolitikusból feldolgozta magát sikeres pártépítő politikussá. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Mandiner.hu, február 23.)

Orbán Viktor nem tudja megszorozni magát 106-tal. (Hajnal Miklós Momentum-politikus a választókörzetekről, Népszava, február 24.)

Nekünk tényleg Tállai András dukál, életfogytiglan? (Tóta W. Árpád publicista, hvg.hu, február 25.)

Bízom a vidék józanságában, mert mintha ott kevesebben és kevesebbet néznének rossz tévéket és internetes oldalakat. (Boross Péter volt miniszterelnök, Magyar Nemzet Online, február 25.)

A magyar sajtószabadság csak a kormány párhuzamos valóságában létezik. (Szél Bernadett volt LMP-politikus, Facebook.com, február 25.)

Ha az embert behívják, vagy vakcina van, de orvos nincs, vagy van orvos, de nincs vakcina. (Ferge Zsuzsa 90 éves szociológus, 168 Óra, február 25.)

Egyetlen esélyünk van a túlélésre: az oltás. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, február 26.)

Visszatértem oda, ahonnan a családom hét nemzedékkel ezelőtt elindult: az eke szarvához. (Lázár János őstermelő, volt kancelláriaminiszter, Vásárhely24.com, február 26.)

Fekete-Győr jelentkezését most még viccnek gondolom, de 2036-ra biztosan beérik. (Kéri László politológus, Magyar Hang, február 26.)

Amikor bementem a kisboltba vásárolni, előre köszönt a lecsókolbász. (Szele Tamás újságíró, Zónapörkölt.com, február 26.)

Turmixkoalíció. (Brém-Nagy Ferenc újságíró az ellenzéki pártokról, Magyar Hírlap Online, február 27.)

Most olyan választás lesz, hogy fakarddal megyünk a tankok ellen. (Hadházy Ákos volt LMP-politikus, Jelen.media, február 27.)

A kormányzati káoszért el kell számoltatni a felelősöket, de ehhez életben kell maradni. (Hegyi Gyula szocialista politikus az oltakozásról, Facebook.com, február 27.)

Nekem hosszú életet gondoltak ki odafent. (Bodrogi Gyula 87 éves színész, Mandiner.hu, február 28.)

A múlt század hetvenes éveiben a legjobb magyar hetilapot Bukarestben szerkesztették. Ceausescu ijedtében alapította, hogy szorult politikai helyzetében megszerezze a magyar értelmiségiek támogatását. A Hét főszerkesztője Huszár Sándor író és színházigazgató volt. Terjedelmes interjú jelent meg vele a digitális folytatásban, az ÚjHét.com 2021. február 26-i számában.

Halála után 16 évvel látott napvilágot, de még most is hitelesen idézi föl azt a légkört, amely körülvette a bukaresti magyar „emigránsokat”, akik A Hétnél, a Kriterion kiadóban és a román televízió nemzetiségi szerkesztőségében dolgoztak. Az idő tájt elég gyakran jártam Bukarestben, és „Huszárúr” segített a kapcsolatteremtésben. Majd amikor a nyolcvanas évek második felében áttette emigrációja színhelyét Szegedre, segítettem neki a kapcsolatteremtésben. Nem olyan sikerrel, mint ő nekem, ismeretségünk azonban barátsággá mélyült a kilencvenes évek második felében, amidőn a szegedi egyetemen tanítottam.

Havonta egyszer meglátogattam a Fekete Sas utcai lakásban, székely bokályok és szőttesek között. Beszélgetés közben mindig előkerült egy vastag, gépelt kézirat. Szerzője felolvasott belőle néhány bekezdést, amelyeket frissiben vetett papírra. Eredetileg is naplót vezetett, de a szigorodó politikai helyzet miatt Bukarestben nem számolt be mindenről. A hajdani bejegyzéseket egészítette ki Magyarországon. S mert úgy beszélt, ahogy írt, laza, olvasmányos szövege hallgatóként is lekötött. Aztán, a kilencvenes évek végén meghalt az apám, már nem volt miért Szegedre járni. Ritkábban találkoztam az obsitos főszerkesztővel, aki amúgy is Békéscsabára költözött, az orvos lányához. 2005-ben halt meg, 76 éves korában.

Felesége, Irma asszony a Wikipédia tanúsága szerint most jár a 87. évében. Csabai barátom nyomozza a telefonszámát, és talán megtudom, mi van a mintegy tízezer oldalnyi, hányatott sorsú emlékirattal. Nézőpontja bizonyára elfogult, de még nem olvastam olyan memoárt, amely nélkülözte volna a szerző személyességét. A Szegeden felolvasott részletekből kirajzolódott, hogy a román fővárosban miként éltek az Erdélyből elszármazott magyar értelmiségiek, hogyan szerették és utálták egymást. A korabeli hangulat felidézéséből és értelmezéséből kibontakozott előttem egy szerkesztőség hangulata. Azoké az újságíróké, akik a múlt század hetvenes éveit azzal töltötték Bukarestben, hogy a legjobb magyar hetilapot csinálták.